Számos hagyományban a galamb az ég hírnöke, a holtak lelkének szimbóluma. A keresztényeknél a Szentlélek jelképe. A tizenkét apostolt gyakran tizenkét galambbal ábrázolták. Az ókori zsidóknál a galamb a bűnbocsánatot jelentette. A galamb az olajággal együtt a békére utal; a galamb és a liliom pedig az örömhírt fejezi ki. A görög Aphrodité szerelemistennőnek galamb a bujaság madara, azóta a repülő galambok szerelmi postásokként szerepelnek.
Noé második galambja olajággal tért vissza, a harmadik galamb, amelyik nem érkezett meg, a megbékélést hirdette, feltehetően így lett a galamb a béke népszerűsítője. Kínában a hosszú életet, a fiúi kötelességet jeleníti meg. Hiedelmük szerint a galambtojás fogyasztása megvéd a himlőtől.
Noha a galamb elpusztítása balszerencsés jel, az Ohio melletti prériken, amikor úgy elszaporodtak a galambok, hogy ürülékeik hópelyhekként hullottak az égből, a súlyuktól letörtek a faágak, és a hangos szárnysusogástól már pihenni sem lehetett, az emberek megunták a galambinváziót, és valamennyi galambot lemészárolták.
A néphit szerint az égen köröző galamb a halálra figyelmeztet. A galamb látványa rosszat jelent a bányászok számára is. Galambepéjűnek tartják az olyan embert, akit nem lehet kihozni a sodrából. A jól ismert „várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön” szólásmondásunk pedig arra illik, aki munkálkodás nélkül akar gyarapodni.