Az Isten gyümölcse, Krisztustövis, de olykor saragonya néven is emlegetett galagonya közepes nagyságú, a rózsafélék családjába tartozó, az egész kontinensen elterjedt, rózsaszín vagy fehér virágú, piros vagy fekete bogyótermésű tüskés cserje.
Az ősi mítoszok szerint a növény villámból keletkezett, ezért a germánok hagyományosan galagonyát használtak a halotti máglyákon, azt remélvén, ezzel segítenek, hogy a halottak lelkei a mennybe jussanak.
A római Maia istennőnek és férfi párjának, Maiusnak volt a fája, valamint a június 1-jén ünnepelt Carda istennőé, aki elveszett szüzességéért cserébe kapta Janus istentől fehér virágú, tüskés ágát.
Az ókori görögök galagonyaágat égettek Hümenaiosz oltárán. A házasság istene, a szép ifjú Hümenaiosz, amikor kedvesével a saját nászünnepén vett részt, váratlanul meghalt. Azóta emlékére galagonya virágaival ékesítik fel a mennyasszonyokat, a menyegzőkön "hümén" („szűzhártya”) felkiáltásokkal üdvözlik az új házasokat, a lakodalmi köszöntőket pedig hümenaiosznak hívják.
Virága később is menyasszonydísz volt, a keresztény hagyományban pedig a májusban különösképpen tisztelt Mária szüzességét jelképezte.
A kelták szerint a galagonya a tél és a sötétség istenének a fája, melyet a kelletlen, de kényszerű bölcs belátással hoztak összefüggésbe. A hónapok közül azért lett a május fája, mert valamikor ebben a hónapban tartózkodni kellett a nemi érintkezéstől. E böjtös időszakra a rómaiak a Flora istennőnek szentelt április végi, május elejei orgiába fúló mulatságokon, a három napig tartó Floralia ünnepen készültek fel. Ezeket a galagonya fehér virága is díszítette. Később vidám, erotikus jelképként koszorúzta a középkori május elsejei szokásokat, a britek májusfának is galagonyát állítottak, tüskés lombjába burkolták a “zöldembert”, Maia istennő halandó vőlegényét. A Flora-ünnepeket követő gyászidőszak május 4-én, Szent Flórián vértanúságának a napján vette kezdetét. E napon a britek még a múlt században is a források, kutak körüli galagonyabokrokhoz vonultak, öltözetüket megtépdesték, és a rongyokat az ágakra aggatták. A szokás talán egy ősi vezeklő rítus maradványa; eljátszották, mintha a galagonya tüskéi szaggatták meg volna a ruháikat.
A növénnyel szemben táplált vegyes érzelmeket jelzik a ma is élő brit hiedelmek. Virágzó ágát tilos bevinni a házba, mert állítólag a keresztre feszített Jézus töviskoronája galagonyából készült, s ezért a családban bekövetkező halálhoz vezet. Ez okból levágni sem szabad a bokor ágait. Ugyanakkor más hiedelmek szerint a tehénistállóra akasztva növeli a tejhozamot, s ha idegen tűzi a ház ormára, megvéd a viharoktól és a gonosz lelkektől. Némelyek szerint a galagonya szent növény, amelynek segítségével - mivel nincsenek benne negatív energiák - megnyugvás nyerhető. Sokfelé úgy tartják, hogy szerencsét hoz a tulajdonosának, és jó termést a földnek, melyen található. Ha Szent Iván éjszakáján vagy mindenszentekkor alája ül az ember, tündérvarázslatban lesz része.
Régen a galagonyabokrokat a tündérek találkozóhelyének tekintették, ezért a szántás idején köröket rajzoltak köréjük, nehogy az ekével háborgassák őket.
A galagonya virágzása biztos jele annak, hogy vége a télnek és küszöbön a tavasz, ezért az évszakváltás jelének vagy időjárási ómennek is tekintik.
Gyógyászati alkalmazását tekintve, a növényi kivonat hatóanyagai javítják a szív vérellátását, enyhítik az időskori szívpanaszokat, ritmuszavarokat. Teáját és szeszes kivonatait szíverősítésére fogyasztják, ritmus zavar, szívizomgyengeség és idős kori érelmeszesedés esetében.