A népi betegségszemléletre jellemző volt, hogy minden bajnak igyekezett megadni az okát. Ha ennek valami külső jele (pl. sérülés, ütés, erőltetés) volt, ez nem okozott különösebb problémát.
Ha viszont a bajnak nem volt közvetlen magyarázata, azt gondolták, hogy a betegséget természetfölötti lények, vagy rontó személyek (pl. csak boszorkányok), vagy a beteg testébe férkőző betegségdémonok okozták. Erre ma már csak bizonyos betegségnevek, illetve szitkozódások szavai, pl. a fene, guta, nyavalya, íz, mirigy stb. utalnak. Ráolvasásoknál gyakorta esett szó egy kellemetlen szellemlényről, bizonyos „Fene asszonyról”, aki a „fene eszi, fene rágja, fene viszi el, fészkes fene, fekete- és veszett fene stb.” kifejezések feltételezett szereplője. Személye a legelterjedtebben a „fene egye meg” átkunkban maradt fenn.
Régen kifejezetten betegségre vonatkozó szitkozódások is voltak, ezekben az esetekben a fene a fekélyre, gennyes sebre vonatkozott, ilyenek a „rosseb egye meg” vagy a „fene a pofádat”. A guta kifejezés agyvérzésre, szélütésre, a nyavalya pedig epilepsziás rohamra utalt.