Rosta Erzsébet weboldala

Az erdők gyakran tárgyai a mítoszoknak, legendáknak, néphagyományoknak. A világ különböző részein élő emberi közösségek kezdettől fogva szoros kapcsolatot ápolnak az erdőkkel, egészséges tisztelettel tekintenek rájuk, csodálják szépségüket, noha időnként félnek a szellemektől, melyek bennük lakoznak. Őseink a hosszú, szorongással és kétségekkel teli vándorlásuk közben gyakran az erdőkben leltek menedékre.


Az európai kultúrában az erdőt tekintették a legtöbb csoda helyszínének, a szellemi megvilágosodás legfőbb forrásának, és az erdő volt a szentélyek, templomok legegyszerűbb formája. Az első szentélyek az ókori Európában a szent ligetek voltak, melyeket csak fokozatosan váltottak fel a fából majd kőből emelt templomok. A rómaiak csak engesztelő áldozat után vághattak fát a szentként tisztelt erdőkben.

Egyes erdők, ligetek szentként történő tisztelete a keleti kultúrákra is jellemző volt. A hagyományok korlátozták a szent erdők elérését, az íratlan szabályok nem engedték meg bizonyos tevékenységek végzését ezeken a helyeken. Kína szent hegyeiben a gyűjtögetés, vadászás, favágás, házépítés, földművelés szigorúan tiltott volt, ugyanis a kínaiak mélységesen hittek benne, hogy ezek a tevékenységek megharagítják az isteneket, és balszerencsét hoznak a közösségre. Az erdő egyszerre képviselte számukra a veszélyek birodalmát, ahol olyan fenevadak fenyegetik az ember életét, mint például a hegyek királyának nevezett tigris, de egyúttal jelentette a világtól való elvonulás, a megtisztult magány egyetlen lehetséges helyét is, ahol elérhető a halhatatlanság.

Hasonló motívumok találhatók az indiai hagyományokban is. A hindu aszkéták az erdőbe vonulnak vissza, hogy ott elmélyedhessenek a meditációban. Sokfelé még ma is úgy tartják, hogy az erdő megszentségtelenítése  például a fakivágás – a természetfeletti lények büntetését vonja maga után, és egyes szentnek tartott erdőkben a rőzse összegyűjtése, gombászás, erdei gyümölcsök szedése, gyógynövények, méz begyűjtése stb. is csak bizonyos korlátok között megengedett.

Ugyanakkor az erdő az ismeretlen veszélyre is utalhat. Az erdő a halál birodalma; a természet titkait rejti. A keresztények képzetében Krisztus világosságával szemben az alvilági erőkre, a sötétségre és a bűnre utal.  A fénylő Nap házastársaként a kelta druidáknál is a sötétséget jelképezi.

Számos nép mítoszában az erdőn keresztül vezet az út a holtak birodalmába; az erdőn túl van a Nap birodalma; az erdő az alvilág bejárata. A törököknél az erdő, a három fő világ közül a középsőhöz tartozik.

A Kenyában élő afrikai luo törzs hitvilágában az Erdő főisten és az erdei szellemek lakhelye; a szlávoknál a Vasorrú bába; a tatároknál pedig az erdő szellemének, a vadászösvényeket járó öregembernek az otthona.

A római és a görög hagyomány szerint a holtak föld alatti birodalmának bejárata előtt, egy csendes, nehezen járható erdő terül el. Az indiaiak úgy gondolják, hogy az erdő maga a változatosság, a harmónia és az állandó megújulás. A hinduk szívesen elvonulnak a háborítatlan erdőkbe meditálni, nyugalmat nyernek a békét sugárzó fáktól. Azt mondják, ha kivágnak egy fát, saját maguk filozófiai gyökereit pusztítják el. A famentes világon a szomorúság lesz úrrá.

A szibériai emberek az erdőt a vadászszerencsével azonosítják. Az afrikai najanok szerint a vadászt évente meglátogatja az erdei szellem, s ha a vadász elejti a kilencpúpú óriásmedvét, rögtön bocsánatot kell kérnie a medvék és az erdő szellemétől. Több nép elképzelésben az erdei szellemek szeretik a csendet, ezért tilos hangosan beszélni a vadászat alatt. Az erdő hallgatag magánya Keresztelő János szótlanságát, Mária Magdolna bűnbánatát szimbolizálja.

Több mítoszban és mesében az erdő abból a fésűből lett, amelyet a menekülő hős hajított hátra, hogy feltartóztassa üldözőjét. Idzaganit, a japánok első asszonyát, Idzanami, az első férfi úgy menekítette meg a boszorkányok elől, hogy hátradobta fésűjét, melyből sűrű bambuszhajtások nőttek erdővé.

Az álomfejtők szerint, aki álmában erdőn vág keresztül, vagy fák között sétál, átmeneti időszakot él meg. Lehet, hogy az ösztöneinek engedelmeskedik. Ha viszont az álmodó eltéved az erdőben, az annak a jele, hogy tudata alatt önmaga jobb megértésére törekszik, de jelentheti azt is, hogy egy új időszak kezdődik az életében.