Rosta Erzsébet weboldala

Már az ókorban elterjedtek a sugárkoszorús dicsfény-ábrázolások. Krisztus fejét fénysugárkoszorú keretezte, a szentháromság tagjainak és az angyalok fejét korong alakú dicsfény övezte. Megtalálható a buddhisták és Zoroaszter követői körében, használták a muszlimok, sőt a keresztény bizánciak is. Az utóbbiaknál nemcsak a vallást, hanem a hatalmat is szimbolizálta a dicsfény, amely náluk még a sátánt is megillette. A szibériai sámánok között, sámánőseiket ábrázoló fénykorongok, az amerikai indiánoknál az égitesteket övező, valamint a tollkoronás napsugaras dicsfények terjedtek el.


Az antik görögöknél a sugaras körlap volt elfogadott, az úgynevezett halo, melynek jelentése Nap-dicsfény vagy holdudvar. A buddhistáknál a körökből álló, díszítésekkel ékített dicsfény terjedt el. A latinok aurának, glóriának, nimbusznak hívják a dicsfényt, melynek jelentése fény, ég, dicsőség, sugárkorona, felhő és köd. Az ókeresztényeknél a dicsfényt a szentek arany koronácskájának nevezték. A keresztényeknél a sugaras korongon kívül elterjedt a háromszögletű dicsfény, amely a Szentháromságra utalt, a példásan élő szent embereket pedig négyszögletű dicsfénnyel jelenítették meg.

A keresztények hite szerint a dicsfény, mint mennyei boldogság, minden üdvözültet megilleti, de különösen a szenteknek, apostoloknak megtiszteltető kitüntetése. Dicsfény kaphatnak még az olyan szüzek is, akik a testi vágyaikat képesek leküzdeni, a vértanuk halálukért, az egyháztanítók pedig azért, mert életüket arra áldozzák fel, hogy megszüntessék a hazugságot, és felszámolják a tudatlanságot.