A lusta, dicsekvő, erőszakosan dongó, agresszív darazsat szívesen állítják szembe a szorgalmas, munkás, szerény, békés méhvel.
A világ sok részén viszont a darazsat az emberi lélek megjelenítőjének tekintik. A mongol és a szibériai sámánok úgy gondolják, hogy a lelkük képes darázsba költözni, és a boszorkányok lelke szintén darázs alakot tud ölteni. Dél-Amerika indiánjai között elterjedt nézet, hogy a darazsak tanítják meg az embereket a fazekas mesterségre.
Sok hagyományban a ravasz, bölcs, ügyes darázs döntőbíróként jelenik meg. Erről szól az az európai mese, amelyben az igazságosztó darazsak összemarják a mézrabló medvét. Egy pápuai mese pedig azt meséli el, miként szerezte a darázs a színeit: A fáma szerint, amikor a vadász az erdőben véletlenül belelépett egy darázsfészekbe, a darazsak halálra csípték. Éjjel a felesége álmában megjelent a vadász, s arra kérte, menjen el hozzá. Reggel az asszony felkerekedett, elment az erdőbe, és elégette férje holttestét. A tűzben a darazsak jól megpörkölődtek, amitől feketévé váltak, a hátuk és hasuk közepe azonban sárga maradt.
Az angolszász népek körében elterjedt hiedelem, hogy jó szerencse áll a házhoz, ha a gazda az évben elsőként látott darazsat agyonüti. Egy régi filippínó elképzelés szerint a kutyák vérengzőbbé válnak, ha darázsfészekkel táplálják őket.