A daphnomantia, vagy babérjövendölés az ősi tűzjóslás egyik formája, elnevezését Daphnéről, a mitológiai nimfáról kapta, aki - az őt szerelmével üldöző Apolló elől menekülve - anyja, Gaia istennő segítségével babérfává változott.
A jövő előrejelzéséhez egy levelekkel teli babérágat vetettek a lobogó tűzre, és figyelték, hogy az égő ág milyen zajt, vagy hangokat ad. Ha sercegést, pattogást hallottak, azt jó ómennek tekintették. Minél nagyobb volt a zaj, hangosabban a pattogott a babérág, annál derűlátóbban néztek a jövőbe. Ha viszont az égés során semmit sem hallottak, a jelenséget negatív előjelként értékelték.
Létezett egy másik fajtája is a babérjóslásnak. Mielőtt a babérágat a tűzre vetették volna, a jóslást végző személy a jövőre vonatkozóan egy eldöntendő kérdést tett fel. Ha a babér pattogva égett el, a válasz igen volt, ellenkező esetben viszont nemleges. Kedvezően értékelték a fényesen lobogó lángnyelveket is, ám ha füst csapott fel, vagy a tűz kialudt, nem sok jót reméltek.
Eredetileg a jósláshoz használt babérágak Apolló szent ligetéből származtak, később azonban e jövendölési praktika a római birodalomban is elterjedt. Idővel szinte részévé vált Róma mindennapjainak, és hatalomra kerülésükkor a birodalom császárai egy babérfát ültettek. Így aztán nem véletlen, hogy, amikor Néró halálát követően (i.sz. 68-ban) elpusztult Rómában a szent babérliget, azt a birodalom jövőjére nézve az augurok igen rossz előjelnek tekintették.
