Régi kalendáriumok beszámoltak olyan csodaesőkről, melyekből az emberek mindenféle szörnyűség bekövetkeztére, dögvészre, háborúra, földrengésre, ítéletidőre gondoltak. Az egyik legismertebb és legiszonyatosabb eső a véres eső. Története a régmúltba nyúlik vissza, amikor Jahve, Mózes révén tíz csapást küldött az egyiptomiakra, az egyik csapástól a Nílus vize vérré változott, megbüdösödött és ihatatlanná vált.
De nemcsak a folyó vize lett véres, hanem a felhőkből is vér hullott a földre. Egy másik feljegyzés szerint Július Cézár halálakor, i.e. 44-ben három napig véres ködök takarták el a napot.
A véresőről Paracelsus (1493-1541), a középkor svájci alkimistája így nyilatkozott: "éppen olyan gyakran esik meg, hogy vér hull az égből, amint mondják. (...) Megesik, hogy a hajnali és az esti pír, mely tulajdonképpen kénhab, valami szilárd anyaggá fő össze, elveszti habszerűségét. (...) Nyálkás természetet kölcsönöz, vörös színű, és anyagában, minőségében a vérhez hasonlít."
A franciaországi Aix-en-Provance-ban 1608-ban esett véreső, nagy rémületet okozva. A megfejtést, az Orion ködöt 1610-ben felfedező francia tudós, Peiresc (1580-1637) szolgáltatta, aki megállapította, hogy a véresőt sok-sok galagonyalepke piros testfolyadéka okozta, amelytől pirossá váltak a növények levelei. 1760-ban az Alpok csúcsain jelentek meg vörös foltok, valószínűleg piros virágszirmoktól; 1790-ben a németországi Halle melletti tó felszíne lett piros, feltehetően aprótestű állatoktól.
Paracelsus ugyanilyen okra vezette vissza az eső színét, amely nemegyszer fehér, néha kék, másszor fekete. "Testetlen anyagok színekké módosulnak és megfestik a vizet. Ilyen mód történt meg nem egyszer, hogy tejeső hullt az égből, ami a földre hullva, onnan nyomtalanul eltűnik."
A tűzesőről Paracelsus azt írta, hogy: "Minden eső három elemből áll: kénből, sóból és higanyból. A kén tüzes természetű. Ha mármost (…) a kén a levegőbe kerül, és nem keveredett el egészen a másik két elemmel (…) úgy a már elkészült eső eső alakban hullik le, de a maradék, mely még nincs feloldva, égő kén alakjában.”
Nagy viharok, orkánok során előfordul, hogy a szél felkap számtalan aprótestű állatot, amelyek, ha visszaesnek a földre, hull az égből a sok gyík, gőte, egér, szalamandra, kígyó, béka, olyan az egész, mintha csak a felhőből potyognának. Paracelsus szerint "Nincsen olyan elem, melyben ne laknának élőlények. Amint a földön, a vízben, a levegőben is sokféle állat él, ugyanúgy élnek állatok az égben is. Senki ne csodálkozzék ezen, mert ugyanaz a természet mind a négy elem anyja. Ebből következően, ha az égből békák hullanak, azok valóban az égből erednek, és az égben valóban születnek ilyen békák. Azért esnek le a földre, mert a zivatar megtépázza lakóhelyüket, és a vihar következtében az esővel együtt a földre kerülnek. Ugyanígy lehetséges, hogy májusban ondó hull az égből, amiből a levelibékák születnek. Így születik a baziliszkusz és más csodálatos állat is földi anya nélkül.”
A mannaeső, noha elsősorban súlyos elemi csapások előhírnöke, nemcsak baljós jelentésű, de egyben azt is jelzi, hogy Isten megkegyelmez az embereknek, a bajban élelmet küld számukra, mivel a mannát meg lehet enni. A zsidó nép például a sivatagi vándorlás során negyven évig mannán élt.