A fenséges bükk a germánok védelmező fája volt, a szegényeknek a bükkfa édes makkja ételként, a vihar elől búvóhelyül szolgált. A néphit szerint a bükkfába nem vág a villám, a bükklevelek pedig az ártó szellemektől védenek, feltehetően ezért tartják a győzelem, a becsület és az életerő megtestesítőjének. Lombhullató faként az örök megújhodást jelzi.
Később a bükk a betűvetés, az írástudás, az irodalom jelképévé vált. Oroszul a bükkfa ’buk’, a ’bukva’ jelentése betű; a könyvet óangolul (Anglo-Saxon nyelven) ’bóc’-nak, Izland szigetén ’bók’-nak, dánul ’boek’-nek, németül pedig ’buch’-nak mondják. A ’book’ (könyv) és a ’beech’ (bükkfa) angol szavak közeli rokonságban vannak, feltehetően amiatt, hogy bükkfa írótáblákból vagy bükk kéregdarabokból készültek az első könyvek.
A görögök szerint a bükk a termékenység fája, hogy jobban szaporodjanak, az állatokat e fa alá terelik. Sokan vélik azt, hogy a bükkfának lelke van, ezért készítenek belőle rituális pipákat. A cigányok előszeretettel szopogatnak bükkfakérget, hogy erősítsék szervezetüket.
A bükk időjárásra vonatkozó jelei: ősszel a sok bükkmakk látványa, kemény telet és sok egeret jósol; a tavasszal kizöldellő bükk korai termést ígér. Ha mindenszentek napján a bükkfáról lehasított faforgács nedves, kemény tél várható, ha száraz, akkor a télen nem lesz csapadék, mondták a régi öregek.