A boszorkányság azóta létezik, amióta az emberek közösségben élnek. A pogány hagyományokból táplálkozó, természetimádó boszorkányok üldözése azonban csak a középkori keresztény világban vált módszeressé (a római törvények csak a gonosz mágiát büntették), ezért a mai boszorkányképünk is innen származik. Eszerint a boszorkányok az ördöggel szövetségre lépő asszonyok, akik ezáltal természetfeletti képességre tesznek szert. Ezek azonban alacsonyrendű, negatív jellegű képességek; a boszorkányok csak ártani, rontani tudnak. Ezt a tudásukat öröklik, vagy tanulják. Az öröklésnél a szülő a gyerekre (anya a lányára, apa a fiára) hagyja a tudományt, míg a tanulás során különböző próbákat kell kiállni. A középkorból ránk maradt felfogás szerint az ördöggel való cimborálás azonban önmagában még nem elég a boszorkánnyá váláshoz, ehhez az istent is tagadni kell.
Ezzel szemben az ókori boszorkányoknak még semmi közük nem volt a sátánhoz, sőt a többségüket jóindulatúnak tartották. Általában a varázslatos gyógyító képességgel rendelkező, bölcs asszonyokat tekintették boszorkányoknak. A középkori boszorkánykép gyökerei a görög-római mitológiában találhatók meg. Homérosz Odüsszeia című eposzában Kirké boszorkánysága már több mint egyszerű mágia, mivel rontásra is képes.
A boszorkányhit a keresztény hittérítő tevékenység megerősödésével, az inkvizíció kezdete után, a 13. Század köze táján kezdett széles körben elterjedni. A keresztények, hol a csúf vénasszonyokat, hol a vonzó fiatal nőket tartották boszorkánynak, ők voltak a csábítás és bűn legfőbb okozói.
A népi hiedelem szerint boszorkánnyá vált az a nő, aki: nagyon okos vagy nagyon buta; feltűnően szép vagy csúnya volt; ritkán járt templomba, vagy nagyon sokat. Azt a nőt is annak tartották, akinek közelében boszorkányszellemet, kígyót vagy teknősbékát láttak.
Hosszú ideig a boszorkányokat úgy kezelték, mint az istenkáromlókat, istentagadókat, eretnekeket, emiatt bűnösként kínvallatásnak vetették alá, és halállal büntették őket. Az első boszorkányper áldozata egy 56 éves francia asszony volt, akit 1275-ben máglyán égettek meg. A kínzások hatására ugyanis beismerte, hogy az ördöggel cimborált, aki félig kígyó, félig farkas alakjában látogatott el hozzá, és akit engedve követelésének látogatásai alkalmával rendszeresen kisgyermek húsával kínált meg.
A boszorkányokról elterjedt, hogy képesek embereket, állatokat megrontani, járványokat terjeszteni, vihart éleszteni, aszályt okozni, rossz termést hozni. A boszorkányok tudnak jósolni, jövendölni, tudnak mérgeket és rontó kenőcsőket keverni; képesek gyógyítani is, ám e tevékenységük erkölcstelen, mert tudásuk az ördögtől származik. A mai napig léteznek praktizáló boszorkányok, akik kézrátéttel és gyógynövényekkel kúrálják betegeiket.
A boszorkányokat képeseknek tartják levegőben söprűn, kecskebakon, disznón, kutyán, vagy koson repülni; kéményen leereszkedni, kulcslyukon átbújni. Éjszaka látnak, láthatatlanokká válnak; életre keltenek bárkit. A boszorkányoknak a seprű mellett a fekete macska, denevér, varjú és a különböző varázsfüvek is kellékei.
A boszorkányok három csoportjából, a fekete vagy rontó boszorkányok csak rosszra képesek; a szürke boszorkányok jó cselekedetre is hajlamosak; a fehér vagy jó boszorkányok kizárólag csak segítenek az embereken.
A boszorkányok éjszakai találkozójukat boszorkányszombaton tartották. A helyszínre ördög által küldött kutyán, kecskebakon, vagy koson repültek el. Ilyenkor vad duhajkodás közepette dáridóztak, tivornyáztak, mindent ellenkezőjeként tettek, visszafelé vetettek keresztet, hátulról előrefelé mondták a Miatyánkot, hódolatuk kifejezéseként, megcsókolták az ördög hátsó fertályát majd válogatás nélkül, mindenkivel közösültek.
A néphit szerint különösen veszélyesek a boszorkányok ünnepeken, elsősorban az újév napján, de a vidéki emberek számára a hétköznapokon is. Hétfőn és szombaton nem tudnak megbabonázni senkit sem, csak kedden és pénteken képesek ártani. Emiatt például pénteken nem kezdenek munkába a juhászok, nem herélnek sem birkát, sem lovat.
Hogy megtévesszék a boszorkákat, távoltartásukra, elűzésükre sokféle praktikát találtak ki: a mennyasszony, hogy sikeres legyen násza, kenyeret, sót, fokhagymát varr szoknyája korcába; a gyerekágyas asszony, nehogy kicseréljék csecsemőjét, a férje csizmájában fekszik az ágyba, vagy apja ingével béleli ki a kicsi bölcsőjét. Hatásos a vánkos alá tett fokhagyma és az is, ha a látogatók háromszor ráköpnek az újszülöttre. A boszorkányok rontása ellen a kisgyerek csuklójára és a borjú nyakába vörös szalagot kötnek. A megrontások ellen elterjedt a boszorkányokat formázó bábuk elégetése, a házak, istállók ajtajára felfüggesztett kereszt. Egy másik védekezési mód szerint meggyengíti a boszorkány erejét, ha a fűből, amelyen előtte a boszorkány sétált, kivágnak egy darabot, és felakasztják a kéménybe.
A népi hiedelem úgy tartja, aki egy utcán talált boronával közlekedik, mindig felismeri a boszorkányokat. De nem szabad neki egyetlen boszorkány kérdésére sem felelnie, mert akinek válaszol, elvesz tőle valamit. Ha a kakas jóval éjfél után kukorékol, boszorkányt érez. Ilyenkor fel kell kiabálni, hogy idegen boszorkány jár a faluban. Majd parazsat kell a szoba közepébe dobni, hogy a boszorkány ne menekülhessen el. A böjti boszorkányok éjfélkor járnak, télen pedig boszorkányszelek fújnak. Az üvöltő szelekről azt mondják, hogy bennük boszorkányok muzsikálnak. A nagy porfellegekbe azért vágnak bele bicskával, mert abban egy boszorkány bújik meg.
Különös rituálé volt szokás az algériai zsidók körében. Nehéz légzés, mellkasi fájdalmak, vagy fejfájás esetén kerestek egy arab boszorkányt, akivel elmentek egy forráshoz, ahol leöltek egy fekete kakast. Miután a boszorkány a kakas vérével bekente a fájós testrészeket, tüzet gyújtottak, és a maradék vért a tűzre és a beteg testére spriccelték.