A régi csillagászok és az égbe néző mesterek úgy vélték, hogy a föld az égtől, melyen a bolygók vannak, 15 223 927 mérföldnyi távolságra van. A Földtől elindulva egymás fölé a hét bolygó szférája magasodik.
Elképzelésük szerint, legalul, az első égben kering a Hold, fölötte, a második égben a kicsiny bolygó, a Merkúr, a harmadik égben, a hatalmas, fehér Vénusz helyezkedik el. Középen, a negyedik helyen tartózkodik a Nap, a Nap fölött a vörös színű, tüzes Mars, a hatodik égben a sárgásfehér színű, szelíd Jupiter lelhető fel, legfelül, a hatodik égben, a zavaros-sárga bolygó, a Szaturnusz van. A nyolcadik szférában már csak állócsillagok találhatók.
A kiváló alexandriai csillagász, Ptolemaiosz (i.u. 2. század), aki a Földet a Világmindenség központjában és gömb alakúnak képzelte el, azt írta, hogy a Hold alatt van a négy elem - a tűz, a levegő, a víz és a föld - szférája. Minden egyes elem egy-egy fizikai erővel rendelkezik, a két cselekvő erő: a meleg és a hideg, a két passzív erő: a nedvesség és a szárazság. Az első két erő a tűznek és levegőnek, a másik kettő a víznek és földnek felel meg. E négy erőnek a keveredése alkotja a Hold alatti világot. Az elemek keveredését elősegítik, feloldják és befolyásolják a szférák mozgásai és a csillagok szellemei. Így alakul ki minden a földön, az ásványok, a növények, az állatok és az emberek világa, az élet.
A keresztény gondolkodó, orvos, Cosmas, (akit - mert nem volt hajlandó a bálványoknak áldozni - 303-ban lefejeztek) úgy vélte, hogy a csillagokat az angyalok szállítják. A régi görög filozófusok pedig azt hitték, hogy a csillagok szögek az égmennybolt kristályszféráján. A görög történetíró, Hérodotosz (i.e. 484-424) a Napról és a Holdról azt állította, hogy azok lencsék. A feltevések különbözősége mellett abban mindannyian megegyeztek, hogy az asztrális befolyások meghatározzák, születésük pillanatában az emberek alakját, hajszínét, jellemvonásait, intellektuális készségeit, mindazt, ami sorsukat vezérli életük során, egészen halálukig.
Már az ókorban ismerték az asztrológusok az egyes bolygók jó és rossz hatásait, kozmikus helyzetük alapján ítélték jótékonyaknak, vagy kártékonyaknak őket. Az egymáshoz képest elfoglalt pozíciójuk szerint minősítették azokat, s ábrázolták az ún. "világhoroszkópban".
A bolygókat a Nap gyengébb, illetve erősebb fénysugárzásának értelmében csoportosították, jótékonynak vagy kártékonynak. Jótékony hatásúnak tartották a Jupitert, a Merkúrt és a Vénuszt, és ide sorolták a Holdat is. Kártékony hatásúnak rangsorolták a Szaturnuszt és a Marsot, de később ide osztották be az Uránuszt, a Neptunuszt és a Plútót is.
Az asztrológusok szemléletéből indultak ki a numerológusok, amikor a hónapok planetáris számait megállapították. A Napot és a Holdat két-két számmal látták el; amíg a Nap és az Uránusz, az 1-es és a 4-es számot kapták; addig a 2-es és a 7-es számmal a Hold és a Neptunusz harmonikus kapcsolatát fejezték ki.
A tenyérelemzők a tenyérben ható kozmikus kisugárzás szerint sorolják két csoportba a bolygókat. A Merkúr, a Nap és a Szaturnusz égitestekkel a józan, nemes, tiszta érzések iránti fogékonyságot azonosítják, ezzel szemben a Hold, a Vénusz és a Mars bolygókkal a bűnös indulatokat, a gyarló gondolatokat és a durva cselekedeteket jelenítik meg. Az első bolygótriót a tenyér felső részében a szívvonal határolja, a másik triászt pedig a tenyér közepén lévő fejvonal keríti el. A két erőcsoport között a Jupiter tart egyensúlyt, kisugárzása ad erőt és energiát minden pozitívum befogadására, megértésére, a józanságra, a bölcsességre, az igazságosságra. Ezért tartják fontosnak, hogy a tenyérben zavartalanul érvényesüljenek a Jupiter-erők.