A bibliomantia jövendölési módszerek összefoglaló neve, melyek elsősorban a bibliát, illetőleg a benne leírtakat vagy valamely antik irodalmi mű sorait, a belőlük véletlenszerűen kiválasztott idézetek értelmezését, „titkos” jelentését használják jóslásra, útmutatásra vagy az igazság felderítésére.
A bibliomantia a középkorban annak megállapítására szolgált, hogy a gyanúsított személy ártatlan-e vagy sem a boszorkányságban. Ennek érdekében az illető testsúlyát összemérték a templom nagy Bibliájáéval, és ha az övé kisebbnek bizonyult, felmentették a vád alól.
A bibliomantia népszerűbb módszere - a megválaszolandó kérdés elhangzása után - a biblia vaktában végzett felnyitása volt. Úgy tartották, hogy az a passzus - illetve annak megfelelő értelmezése - tartalmazta a választ, amelyen a bibliát felütő személy ujja megállt. Ha viszont a véletlenszerűen kinyitott bibliában egy üres oldal tárult az ember szeme elé, azt egyértelműen a katasztrófa jelének tekintették.
Az előrejelzés, iránymutatás céljára más könyvek - például a görög eposzok, a klasszikus költészet ismert alkotásainak, vagy Shakespeare drámáinak - részleteit, szakaszait, verssorait is előszeretettel használták. Ez utóbbi - rapsodomantiának vagy stichomatiának is nevezett - jóslási eljárás véletlenszerűségét dobókockák feldobásával, vagy az előzetesen kiválasztott verssorok urnából történő kihúzásával biztosították.
A svédek jövendölésre a zsoltárkönyvet részesítették előnyben. Ha valaki kíváncsi volt a jövőjére, holdfényes éjszakán zsoltárkönyvvel a hóna alatt kiment a szabadba, majd letéve a könyvet, megvárta, hogy az (pl. a szellő hatására) magától kinyíljon. Ha a zsoltárkönyv az esküvői ceremóniánál nyílt ki, az küszöbön álló házasságot jelentett, ha viszont a gyászszertartásnál nyílt ki a könyv, az a jövendölést végző személy halálának az előjele volt. Az első oldalon felnyíló zsoltárkönyv - függetlenül az oldal tartalmától - minden esetben szerencsét jelentett.
Egy másik módszer az igazság kiderítéséhez a könyvet kulccsal használta. A bibliára - madzaggal vagy kötéllel - egy nagy kulcsot erősítettek, majd a kulcsot két ember - egyiknek a jobb, másiknak a bal - mutatóujjára akasztották. Ezután sorra hangosan elmondták a lehetséges válaszokat (pl. a gyanúsítottak neveit), mivel úgy vélték, hogy az igazi elhangzásakor a kulcs elfordul.