A Dél-Ázsia trópusi erdeiben honos, 10-15 méter magasra növő aréka- vagy bételpálma összeaprított, ízesített magvaiból különféle fűszerek felhasználásával - főként Elő- és Hátsó Indiában - kedvelt rágcsálnivalót készítenek.
Állítólag a bételmag fogyasztása megédesíti a leheletet, izgatóan hat a testre, a szellemre és a nemiségre, az ajurvédikus gyógyászatban a szexuális gerjedelem tüzének felszítására szolgáló szernek tartják. A szegények viszont elsősorban azért rágják, hogy csillapítsák éhségüket.
Rágása felforrósítja a füleket és kipirosítja az arcot. A brahmanizmus hagyományai az élvezet nyolc fajtája közé sorolják. A bételmagok mágikus, szakrális hatása ugyancsak ismert, áldozati adományként ajánlják fel az isteneknek.
A szőlőfélék családjába tartozó bételbors - melynek leveleibe a rágásra szánt őrölt vagy apró szeletekre vágott bételdiót csomagolják - ugyancsak a trópusok növénye, a bételhez hasonlóan élénkítő, izgató szer. E növényt az indiai tradíció szerint Ardzsuna hozta le a menyből, aki a Paradicsomban tett utazása során egy kis ágat ellopott a szent fáról, és visszatérve földre gondosan elültette azt.
Az indiaiak által órák hosszat rágott vagy szopogatott, eufóriát kiváltó "öröm falat", vagyis a pán, őrölt bételdió, kardamom, fűszerek, egy kevés oltott mész (vagy porrá tört kagylóhéj) friss bétellevélbe hajtogatva. Sokfelé a keverékhez kevés dohányt is adnak, ami tovább erősíti a függőséget. A keverék rendszeres rágása feketére színezi a fogakat, a kiköpött nyál pedig a vérhez hasonlít. Kínában a bételt malária elleni gyógyszerként használták, de bélféreg-ölő, gilisztahajtó orvosságként is ismert volt.
Távol-keleten egyes helyeken bételrágással indítják a társalgást, Indiában a házassági ceremónia keretében a vőlegény és a menyasszony bétellevélbe csavart arékadiót cserélnek egymással.