Rosta Erzsébet weboldala

A csillagjóslást jelentő asztrológia - mely az egyén szellemi és testi képességeire valamint jövendő sorsára az égitestek állása alapján von le következtetéseket - a görög eredetű kifejezés, az asztron (csillagkép) és logosz (vélemény, tanulmány) szavakból tevődik össze. A manapság is nagy népszerűségnek örvendő jóslási eljárás abból az ősrégi felfogásból ered, hogy az égitestek és csillagok, azok mozgása, valamint a Földhöz és egymáshoz viszonyított helyzete befolyást gyakorol a földi világ, és különösen az ember életére, illetőleg azt döntő módon meghatározza.


Az asztrológia szorosan kapcsolódik a csillagok istenként való tiszteletéhez, ami önálló vallássá ugyan sehol sem alakult, de a vallások egy részében jelentős szerepet játszik. Az asztrológia és a csillag-kultusz kezdeteire az i.e. 3. évezred elejéről származó asszír-babiloni forrásokból vannak ismereteink, Babilóniát tekinthetjük az asztrológia klasszikus kimunkálójának és művelőjének. Itt az egyes csillagok istenként való tisztelete mellett a csillagok mozgásának alapos megfigyelése, és e megfigyelések kvázi-tudományos jellegű feldolgozása is gyakorlat volt, például az időszámítás vonatkozásában. A csillagok megjelenési formáit, mozgását, változó kapcsolatait csillagász-papok és erre a célra kiképzett írnokok figyelték meg, és értelmezték, kiépített megfigyelőhelyeken. A babiloniak már ismerték az öt szabad szemmel látható bolygót, s mindegyik bolygót egy-egy istennel kapcsolták össze, például Vénuszt Istárral, a Jupitert az asszír Mardukkal. A Napnál nagyobb fontosságot tulajdonítottak a gyorsabb mozgású Holdnak, a Vénuszról pedig azt hitték, hogy szakállas, ezért kétneműnek tekintették. Férfiként Hajnalcsillag, míg nőként Vacsoracsillag volt a neve. A Marsot "hétnevű bolygónak" hívták.

A babiloni-asszír kultúrával ellentétben, az Ószövetség tanítása szerint a csillagok Isten teremtményei, pályájukat, mozgásukat és azok törvényeit Isten szabta meg. Az égitestek és csillagok istenként való tiszteletét a Törvény kifejezetten megtiltja Izraelnek. Ennek ellenére az asztrológia hatással volt Izrael gondolatvilágára, egy-egy csillagkonstelláció feltűnése összekapcsolódott a Messiás-várással. Kezdetben a kereszténység sem hitt az asztrológiában, mert ők a csillagok helyett a Teremtő létében voltak biztosak. Ennek némileg ellentmond, hogy a napkeleti bölcsek az égi jelet követve jutottak el a Megváltó születésének színhelyére.

A régi görögök viszont kezdettől fogva nagy jelentőséget tulajdonítottak az égitestek helyzetét, mozgásait leíró fizikai törvények tanulmányozásának. Náluk a csillagászat művelése a tudósok feladata volt. Thalész, a milétoszi görög filozófus i.e. 600 körül - feltehetően matematikai számításokkal - megjövendölt egy napfogyatkozást. A híres bölcselő, Platón (i.e. 427-347) személyéhez fűződik „ahány csillag, annyi lélek” mondás. A csillagjóslás „tudománya” a kaldeusok közvetítésével az i.e. 4-5. században jutott el a görögökhöz, és a hellenisztikus korban érte el fénykorát. Egyebek közt ekkor alakult ki az egyes égtesteknek fémekkel való azonosítása (pl. Nap: arany; Hold: ezüst; Mars: vas stb.).

Cicero (i.e. 106-43) római államférfi a püthagoraszi iskola hitét vallva, nyilatkozta: "Az égbolton nincs sem véletlen, sem pontatlanság, sem tévút vagy hiúság, sőt ott mindig csak rend van, igazság, értelem és maradandóság". Ennek ellenére a rómaiaknál lassan – csak a kereszténység elterjedése előtt – kapott tágabb teret az asztrológia, ők inkább a saját jóslási módszereikben, a madárjóslásban, áldozati állatok zsigereiből való jövendölésben stb. hittek. Az asztrológusokat lekicsinylően matematikusoknak, gúnynevükön kaldeusnak hívták.

Az iszlám kultúra a görög hagyományt vette át, az európai asztrológiára pedig az iszlám tudomány hatott. Egyiptom nagyban hozzájárult az asztrológia elterjedéséhez. Ők már 365 napos évet használtak, azóta tudjuk, hogy látszólagos égi útja során a Nap 365,24219 nap alatt kerüli meg Földünket. (Valójában a Föld kerüli meg ennyi idő alatt a Napot, azonban Egyiptom szülötte, a híres matematikus, földrajztudós, csillagász és asztrológus, Ptolemaiosz (i.u. 85-161) - a geocentrikus „ptolemaioszi rendszer” megalkotója - azt vallotta, hogy a Föld áll a világ középpontjában, és körülötte kering a hét planéta.)

Az asztrológia kezdetei Indiában is az ókorba nyúlnak vissza, ők azonban – a nyugati kultúrával ellentétben – a Holdat nem nőneműnek, hanem hímneműnek vélték. Az indiaiak számára manapság is sokféle horoszkóp (az ember sorsára irányító hatású bolygóknak helyzetét rögzítő vázlatrajz) készül, a legfontosabb a házassági horoszkóp, a házasságkötés kedvező időpontjának megállapítása. A menstruációs horoszkóp a gyermekáldással, és a születendő gyerek nemével van összefüggésben.

A császárság előtti Kínában a természeti jelenségeket egybevetették az emberi sorsok alakulásával. Innen ered az az asztrológiai nézet, hogy a csillagok közvetlen hatással vannak az ember sorsára. A császárság alatt születésük napján és életük fontosabb sorsfordulóin már mindenkinek elkészítették a horoszkópját.

A középkori Európában a „hét szabad művészetet” (szabad férfiúhoz való tudományokat) a hét bolygóval reprezentálták. Az egyetemek, monostori iskolák kötelező tantárgyai a grammatika (Hold), dialektika (Merkúr), retorika (Vénusz), muzsika (Nap), aritmetika (Mars), geometria (Jupiter) és az asztronómia (Szaturnusz) voltak. A három első trivium, az utóbbi négy tantárgy együtt quadrivium nevet viselt.

Az időszak számos új ismerettel gazdagította a csillagjóslás gyakorlatát. Albertus Magnus német természettudós, filozófus (1193-1280) asztrológiai elképzelései szerint a torzszülöttek rossz konstellációban jönnek világra. Giovanni Campani (1233-1296) olasz matematikus és asztrológus dolgozta ki a ma is használatos házbeosztást. A német orvos és filozófus, Nettesheimi Agrippa (1486-1535) Hermész Triszmegisztoszról tartott előadást Torinóban. A francia asztrológus, Nostradamus (1503-1577) homályos jóslatai közül sokak szerint rengeteg bevált.

Az asztrológusok a világon mindenütt kedveltek, de különösen Ázsiában, például Indiában, vagy Thaiföldön, ahol az emberek a csillagok állásától teszik függővé, hogy mikor utazzanak külföldre, kezdjenek üzleti tevékenységbe, vásároljanak házat, mikor és kivel kössenek házasságot, az év melyik napján foganjon gyerekük. A hagyományos asztrológia mellett speciális horoszkópokat is készítenek. A világ asztrológia (mundán asztrológia) művelői szerint korreláció van a geológiai események (földrengések, vulkánkitörések stb.) és a csillagászati jelenségek (az égitestek földhöz viszonyított mozgása) között. A politikai asztrológia szintén régóta létezik, és egyes asztrológusok az ősi módszereket használják bizonyos időjárási vagy időjárással kapcsolatos események (viharok, áradások stb.) előrejelzésére, melyet összefoglaló néven meteorológiai asztrológiának neveznek.

A magyar népi csillagjóslásról nincsenek adataink, azonban a kalendáriumokban és csíziókban rendszeresen jelentek meg ilyen szövegek. A régóta ismert szólásunk, hogy „szerencsés (vagy rossz) csillagzat alatt született”, abban az országosan ismert hiedelemben leli magyarázatát, amely szerint minden lélekhez egy csillag tartozik. Ezért tartották a hullócsillagról, hogy az egy ember halálát jelzi.