Az angolok szemében az ásítás az ördög műve, arra szolgál, hogy a gonosz szellemek bemehessenek a szájon át a testbe. Azért kell eltakarni a szájat, hogy megállítsuk őket. Egy másik változat szerint, pont az ellenkezőjét jelenti, ásításkor azért kell a száj elé tenni a kezet, mert az ásítással eltávozhat az ember lelke a testéből.
Ez utóbbi vélekedést osztják a hinduk is, akik attól tartanak, hogy az ásítással a testüket elhagyhatja az élet. Ezért ásításkor összecsapják az ujjaikat, és „Krisna! Krisna!”, vagy „Siva! Siva!” szavakkal fohászkodnak istenükhöz, hogy elkerüljék a bajt. Egyes körökben annyira erős ez a hiedelem, hogy a beszédben a halált (eufémikusan) olykor az ásítással helyettesítik.
A franciák és a németek szerint két ember egyidejű ásítása azt jelenti, hogy egyetértenek abban, amiről beszéltek. Sokan mondják (és ebben van is valami), hogy e tevékenység ragadós, vagyis ha valaki ásít a társaságunkban, hamarosan nekünk is ásítanunk kell.
A babonások úgy vélik, hogy egy ásítás a közeli veszély jele, viszont az év végi ásítás jó ómen, mert a következő évre szerencsét jelez.
Mohamed próféta szerint az ásítás sátántól való cselekedet, ezért ha valakinek ásítania kell, mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy elkerülje. A muszlimok az ima közbeni ásítást a gonosz munkálkodásának vélik. Más vélemények szerint imádkozás közben nemcsak az ásítás, hanem a szunyókálás, a hányás, az orrpiszkálás, valamint a menstruálás is a sátán ügyködése.