Rosta Erzsébet weboldala


Privát e-mailben, vagy a honlapomon már több olvasóm is megkeresett hasonló kérdéssel, és, noha az egyik alkalommal - áthárítva másokra a válaszadás felelősségét - több linket is megadtam, áttanulmányozva a javasolt forrásokat, egyet kell értenem G.T. nevű látogatómmal, a meghatározások - bár meglehetősen részletesek - nem oszlatják el teljesen az egyes fogalmak jelentését övező bizonytalanságot.

El kell ismernem, hogy a hiedelem és a babona szavakat a köznyelvben valóban gyakran használják egymás szinonimájaként, annak ellenére, hogy van köztük némi különbség. Én például a különböző vallások hiedelmeit nem tekintem babonának, még akkor sem, ha tanításaik, teremtésmítoszaik nem egyeztethetőek össze az én felfogásommal. Attól, hogy valami tudományosan nem igazolt, nem egyezik meg a tapasztalásainkkal, még nem biztos, hogy babona. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a hiedelem jóval tágabb fogalom a babonánál; matematikai szóhasználattal élve, a hiedelmek halmazának részhalmaza a babonák halmaza.

A szokás szintén egy nagyon tág fogalom, pl. szokás az is, ha az ember a köszönésnél megemeli a kalapját, stresszes állapotban rágja a körmét, vagy jó étvágyat kíván asztaltársainak az étkezés megkezdése előtt, de szokásnak tekinthetők a népszokások, pl. májusfa-állítás, ételszentelés stb., köztük a babonás népszokások, pl. télűző, esőcsináló rituálék, a gomb megfogása kéményseprő láttakor, a szerelemjóslások, különféle népi jövendölések stb. is.

A babonás szokásokat röviden olyan tevékenységekként lehetne definiálni, melyek elvégzésére valamilyen babona (babonás hiedelem) miatt kerül sor. Például csalánt viszek a házba, hogy elkerülje otthonomat a villámcsapás, vagy megfogom a beütött könyökömet, ha nem akarom, hogy váratlan vendégem legyen.