Rosta Erzsébet weboldala


Bár az egyik látogatóm 2009 őszén feltett kérdése óta - melyre a leveleimet böngészve akadtam - jó néhány év telt el, a téma aktualitása és kultúrtörténeti jelentősége miatt úgy döntöttem, hogy az eredeti kérdést, és a válaszomat - némileg átszerkesztve és kiegészítve - az összes olvasómmal megosztom:

„Kedves Erzsébet!
Olvastam, hogy van lehetőség a szűzhártya helyreállítására, van erre valamilyen megoldás, ami veszélytelen és elviselhető költségekkel jár? Esetleg azt is jó lenne tudni, hol végeznek ilyen műtétet. Vagy van-e valami népi alternatívája? (Esetleg az arab nők körében ismert eljárási mód?)
Csak azért izgat a kérdés, mert valahonnan innen indult egy végtelenül negatív vonulat az életemben. Ha nem lehet teljesen helyreállítani a dolgokat, természetesen már semmilyen túlzott jelentősége nincs, de viszont, ha igen, akkor miért ne, hiszen gesztus értéke van.
Üdvözlettel,
V"

„Kedves V!

Bár nem tudom, hogy nálunk mekkora igény van rá (a hazai számokról és árakról nincs semmilyen információm*), Közel-Keleten, Latin-Amerikában, és a nagyobb muzulmán közösséget befogadó országokban nagy számban végeznek ilyen műtéteket. A szűzhártya rekonstrukció iránti keresletnek elsősorban az az oka, hogy egyes kultúrákban vallási parancs, hogy a leányok szűzen kössenek házasságot. Ezt - nőgyógyász bevonásával - sokfelé még az esküvő előtt ellenőrzik, de szüzesség házasság előtti meglétének a bizonyságára szolgál a nászágy lepedőjének, illetőleg az ifjú ara hálóruhájának rituális ellenőrzése is. Ha ez utóbbi negatív eredménnyel jár, vagyis nem találnak a szüzesség elvesztésére utaló vérnyomokat, komoly veszély vár az ifjú asszonyra. Jó esetben csak kitagadják a családból, és érvénytelenítik a házasságát, olykor erőszak áldozatává válhat, sőt az életét is kockáztatja a felelőtlen leányzó. És még az is lehet, hogy ártatlan, ugyanis baleset, fizikai megerőltetés, sőt tampon is okozhatja a szűzhártya megrepedését.

Azonban nemcsak azok a hölgyek akarják helyreállítani a szüzességüket, akiktől ezt elvárják a házasság előtt. Egyes asszonyok például azért végeztetik el magukon ezt a plasztikai műtétet, hogy a házassági évfordulójukon megajándékozzák a párjukat, utólag pótolva számukra azt az élményt, amelyben a nászéjszakán nem lehetett részük. Mások azért kérnek szűzhártya-korrekciót, hogy érett fejjel, szexuális tapasztalatokban gazdagon élhessék meg a szüzességük elvesztését.

Ami pedig a beavatkozást illeti, nem igényel kórházi ellátást, viszonylag egyszerű műtétről van szó. A legtöbb esetben egyszerűen összevarrják a hymenális gyűrű megmaradt részeit. Bizonyos esetekben azonban a szűzhártya maradványai nem elegendőek a helyreállításhoz, ilyenkor plasztikai műtét segítségével, a hüvely nyálkahártyájából hozzák létre a szűzhártyát. A műtét ára a fejlett nyugati országokban átlagosan kb. 2000 US$. (Az arab országokban valószínűleg jóval drágább.)

Bár az eljárás társadalmi elfogadottságáról nem érdeklődött, meg kell említenem, hogy a szűzhártya helyreállítást többféle alapon is kritizálják. Azok számára, akiknél az absztinencia a házasságig vallási parancs, a szűzhártya plasztika közönséges csalás. Emiatt a legtöbb arab országban tilos ez a plasztikai beavatkozás. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem csinálják, csupán annyit érnek el vele, a büntetés kockázata miatt jóval többe kerül. A feministák azért támadják ezt a plasztikai műtétet, mert a szüzességet elsősorban azokban a férfiközpontú kultúrákban követelik meg, melyekben a nőt a férfi tulajdonának tekintik. A szűzhártya helyreállítás pedig - mintegy beletörődve a megváltoztathatatlanba - mintegy szentesíti ezt az értékrendet. Vannak olyan vélemények is, melyek a női nemi szerv megcsonkításának tartják ezt a beavatkozást. Ez azonban nem igaz, mert a szűzhártya rekonstrukció nem jár a genitália csonkításával, és jóval kisebb a fizikai, pszichológiai és szexuális komplikáció esélye, mint a csikló kimetszése esetében.

Természetesen a szüzesség „visszaállítására” irányuló próbálkozások nem a modern korunk „termékei”. Régen is voltak olyan hölgyek, akik - a félrelépésüket korrigálandó - mindent megtettek, hogy szűzen mehessenek férjhez. Ezért jogos a kérdése, hogy van-e népi alternatívája a műtétnek. A bábasszonyok régen nagyjából ugyanazt tették, mint ma a plasztikai korrekciót végző orvosok: tűvel és cérnával varrták össze a beszakadt szűzhártyákat, s ha szükség volt rá, valamelyik háziállatból – kecskéből, birkából vagy másból - kioperált hártyát használtak a hüvelygyűrű pótlására. Japánban állítólag még a 20. század elején is szokásban volt, hogy a röviddel a házasság előtt egy darabka báránybelet varrtak a leendő ara vaginájába. Bizonyos kultúrákban és történelmi korokban az is elterjedt gyakorlat volt, hogy a leendő asszonyok vékony állati bélből vagy hártyából készített, vérrel töltött tasakot helyeztek fel a vaginájukba, melyet úgy alakítottak ki, hogy pénisz behatolásakor elszakadjon. Olyanok is akadtak, akik az esküvő napján növényi anyagból készített hüvelykúpot „dugtak fel”, azzal a céllal, hogy az a vagina falának irritálásával vérzést stimuláljon.

Üdvözlettel,
Erzsébet

*Ma már nálunk is végeznek ilyen műtéteket (évente néhányat, 150 – 200 ezer Ft összegért), 2009 őszén még nem találkoztam szűzhártya plasztikát kínáló hirdetésekkel a neten.