„Egy teremben padsorokon emberek ültek, közöttük egy nő mindkét melléből egy-egy férfi térden állva szopott. Engem megbotránkoztatott ez a szabadosság.” - írta privát levelében J nevű hölgyolvasóm.
Mivel maga téma elég érdekes, ugyanis egy ősidő óta létező - de többnyire nem a nyilvánosság előtt folytatott - rendellenes szexuális viselkedésről, a tej fétisizmus vagy erotikus szoptatás néven ismert parafíliáról van szó, viszont levelemben rákérdeztem, hogy hol - a valóságban, filmen vagy álomban - történt meg az eset. Ez azért is fontos, mert nem kevés olyan férfi él a világban, aki a saját gyermekének a „tejtestvére”, sőt volt egy kollégám, aki - amikor a felesége szoptatós volt - a tízóraiját az otthonról hozott anyatejjel „öblítette le”. Arról is hallottam, illetve olvastam, hogy nem kevesen vannak, akik csecsemőt nevelő prostituáltaknak fizetnek ezért az élvezetért. És persze a kismamák között ugyancsak akadnak olyanok, akik maguk kezdeményezik ezt, ugyanis erotikus élvezetet nyújt számukra, ha a kisbabájuk után a párjukat is megszoptathatják.
A válaszlevélből megtudtam, hogy olvasóm álmodta a jelenetet, továbbá azt is, hogy idegen volt a nő, nagy mellbimbókkal, és a férfiak sem voltak számára ismerősek, vagyis az álmának a lehetséges jelentésére kíváncsi. Így már nem volt semmi akadálya a válasznak, amit az alábbiakban olvashatnak.
Kedves J!
A régi álmoskönyvek szerint, ha egy asszony melleiből tejet szopnak, annak anyagi siker és dicsőség a jelentése. Másrészről, ha az álmodó szemtanúja a szoptatásnak, az arra utalhat, hogy tudata alatt táplálja a személyiségének titkos, rejtett oldalát. Azt is érdemes megjegyezni, hogy álomban a mellbimbók általában függőséget szimbolizálnak, vagyis ha valaki mellbimbókat szopogat az bizonyos hittől, személytől vagy helyzettől való függőségnek a jele. A felnőtt emberek szoptatását látni viszont azt jelezheti, hogy valaki a környezetében tehetetlen, ezért gyámolításra szorul. Önt azonban megbotránkoztatta az álma, vagyis kellemetlen érzést keltett, mintegy pornográfiaként élte azt meg. Ez viszont azt sejteti, hogy szeretne uralkodni a szexualitásán, vagy legalábbis úgy érezni, hogy kontrollálni azt, és romantikusabb életre vágyik. Ne engedje, hogy uralkodjon önön a társa, a partnere vagy a környezete.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Kommentek
archivált tartalomMarika #1
Álmomban meg született egy fiú gyermekem nagyon beteg volt halála előtt azt mondta ásuk ki a sírját ès rakjuk bele ès takarjuk be agyagos sátral a párom is ès èn is nagyon sírtunk. Mit jelenthet az álmom?
2018-10-18 16:46:27