A fenti cím fejezi ki a lényegét NM nevű olvasóm kérdésének, amit - a válaszommal együtt - az alábbiakban idézek:
„Kedves Erzsébet!
Mit jelent, ha azt álmodtam, hogy zsibbad mindenem, ájulás közeli élmény, talán el is ájultam, nem tudom, de még előtte ki tudtam mondani, hogy anya, mintha őt hívnám segítségért. De nagyon nehezen ment, mert alig bírtam megszólalni. Utána egyből felébredtem, de olyan valóságosnak tűnt.
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: NM”
„Kedves NM!
Mivel a leírásában félelemérzetről, hallucinációkról, vagy testen kívüli élményről nem számolt be, és - mielőtt az ájulás közeli állapotba került volna - meg tudott szólalni, nem tartom valószínűnek, hogy alvási bénulást élt volna át, vagyis inkább a zsibbadás, valamint az öntudat elvesztésének a szimbolikus értelmezését tekintem fontosnak.
Sajnos egyikük sem jelent jót. Általában akkor álmodunk zsibbadással (érezzük úgy, hogy zsibbad a testünk álmunkban), amikor félelemérzés tölti el az életünket. Ez a félelem megakadályoz bennünket abban, hogy azt tegyük, amit szeretnénk, vagy tennünk kellene. Ez pedig problémát okozhat az álomgazda számára, mert sokszor nem tudja, hogy valójában mi is a baj. Ezt a környezetünk sok esetben tévesen nem akarásként értelmezi, pedig valójában a félelmünk a hezitálásunk oka. Ez a félelem származhat a korábbi kudarcainkból, de az is okozhatja, hogy túlságosan kockázatosnak tartjuk az előttünk álló tennivalót, feladatot.
Azt, hogy valóban erről van-e szó, úgy tudjuk megállapítani, ha megkérdezzük magunkat, miért hezitáltunk, miért nem azt csináltuk, amit szerettünk volna. Mielőtt a választ megfogalmaznánk, jó, ha emlékeztetjük magunkat arra, hogy kockázat nélkül nincs „győzelem”. Másrészről a zsibbadás által kiváltott mozgásképtelenség az önbizalom hiányát is jelezheti, arra utalhat, hogy nem érezzük az erőt magunkban, hogy megváltoztassuk a helyzetünket. És persze az sem zárható ki, hogy a zsibbadás valamilyen betegségre, gyengélkedésre figyelmeztet.
Az eszméletvesztés - amit ájulás közeli élményként jellemez - pedig szimbolizálhatja a sérülékenységünket és tehetetlenségünket, jelezve azt, hogy reménytelennek, elveszettnek érezzük magunkat egy bizonyos szituációban, de arra is figyelmeztethet, hogy nem készültünk fel az előttünk álló változásokra. És - ha történetesen a zsibbadás valóban gyengélkedéssel áll összefüggésben - az álombéli ájulás azt jelzi, hogy jogosan aggódunk az egészségünk miatt.
Üdvözlettel,
RE”
Kommentek
archivált tartalomJózsef #1
Nincs itt semmi betegség! Félni való nincs!
2017-09-06 15:51:59Az ok ufó! (Közismert nevén szólítottam.)
Ez egy olyan lény,olyan nagy intelligenciával rendelkező
aki talán teremtette a mi világunkat is.
Mint lehet tudni,már ős korban is voltak észlelések, láttak ufó csészealjakat.
Meglátogat minket,talán mi vagyunk az ő gyermeke,teremtménye,kiválasztottja.........
Emberi agynak nehéz felfogni hogy kik is vagyunk valójában.
És mi is az igazság sok mindennel kapcsolatban.