Néhány éve (ha jól emlékszem, 2010-ben) privát üzenetként küldte el - az alábbiakban teljes egészében idézett - álmát egyik látogatóm, melynek lényegét a címben megfogalmazott kérdés tartalmazza. Mivel bármelyikünkkel előfordulhat, hogy hasonlót álmodjon, úgy döntöttem, olvasóm álmát, és a kérdésére adott válaszom megosztom önökkel:
„Bocsásson meg Asszonyom, én egy 43 éves 2 fiúgyermekes apuka vagyok - elvált - de boldog párkapcsolatban. Soha nem volt ilyen rossz álmom, mint ma éjszaka. Egy medencében álltunk a két fiammal majd egy vízcsapot nyitott meg egyikük - nem tudom melyik - és egy lefolyócsőben láttam eltűnni a kisebbik fiamat, akinek kétségbeesett segélykiáltásait és hörgését hallottam a csőből, nem tudom, mi történt utána, mert azonnal (1 óra 20 perc volt) felébredtem. Teljesen felzaklattak fiam kétségbeesett segélykiáltásai és hörgése, amit hallottam. Nem kívánom, nem kívánom senkinek, hogy átélje, hallja ezt. Reggel azonnal felhívtam a kisebbiket, hogy minden rendben van-e. Csodálkozott, miért hívtam, de nem mondtam el neki.
Kérem, segítsen, hogy csak egy rossz álom volt
Köszönettel,
GB”
Kedves GB!
Mindenekelőtt szeretném megnyugtatni, hogy a gyermekünk halálának az álma - noha kifejezhet szomorúságot, szimbolizálhat félelmet - csak nagyon ritka esetben próféciás álom, vagyis általában nem szó szerint kell értelmezni. Lehet, hogy a fia biztonsága miatt aggódik. Ez a legtöbbször olyankor jellemző, amikor változás áll be a gyermek életében: iskolába kezd járni, a szülő(k) helyett otthon nörsz vigyáz rá, az osztályukkal csereüdülésre mennek, középiskolába jelentkezik és kollégiumba kerül. De akkor is felléphet ez a fajta aggodalom, amikor a gyermek változókorba lép: a fiú kezd kamaszodni, a leánynak megjön az első menzesze, Sok szülő ezt az időszakot úgy éli meg, mintha érzelmileg eltávolodna tőle a gyermeke, ami kiváltója lehet az önéhez hasonló álomnak. És persze az sem zárható ki, hogy önt érhette valamilyen súlyos trauma akkoriban, amikor nagyjából olyan idős volt, mint most a fia. Ez ugyancsak egyfajta szorongás forrása lehet. És végül, de nem utolsó sorban, a gyermek álomszimbólumként is értelmezhető, az ártatlanságot, a gondtalanságot és a szabadságot, a személyiségünkben meglévő gyermeki játékosságot, vagyis az életünk fontos értékeit jelképezi. Ezek elvesztése vagy korlátozása miatt érzett félelmünk az álmunkban gyermekünk halálaként jelenhet meg.
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet