Rosta Erzsébet weboldala

 


Az alábbiakban ismertetett álomleírást még régebben - amikor még privát módon is készítettem álomfejtést - küldte el az egyik hölgyolvasóm. Mivel - a bizonyos mértékig tipikusnak is tekinthető - álma mások számára is tanulságos lehet, úgy döntöttem, hogy az álmát, illetőleg annak lehetséges értelmezését – anonimitásának megőrzése mellett – közzéteszem.

„Üdvözlöm!
Ismét egy furcsa álmom volt. A párommal voltam egy házban, szép ház, nagy szobák, de ismeretlen volt. A párommal az egyik szobába voltunk, ahol egy nagy ágy volt, és az egész szoba úgy nézett ki, mint ha függönyök lennének a falak. Minden világos volt és fehér. A párom szeretkezni akart, de én mindig úgy éreztem, hogy figyelnek minket. És a függöny mögött egy alakot láttam.

Nem tudom, mennyire van köze hozzá, de most egy nehezebb fázisban van a kapcsolatunk, a párom kicsit most bizonytalanabb az érzelmeit illetően. Én meg persze teljesen stresszes vagyok emiatt.

Elnézést, hogy levelemmel zavartam, de remélem, tud nekem válaszolni.
Üdvözlettel: NM"


Kedves NM!

Ha az ember álmában úgy érzi, esetleg látja is, hogy figyelik - különösen, ha ez egy hálószobában történik, ahol ráadásul a párja éppen szeretkezni akar vele - az általában a privát szférája, az intimitása elleni támadásként értelmezhető. Én azonban - figyelemmel a körülményeire, kapcsolatuk nehezebb időszakára, érzéseinek bizonytalanságára - nem hiszem, hogy ez lenne az álmának üzenete. A történet inkább arra utalhat, hogy valamire jobban oda kellene figyelnie önmagában, vagy az életében. Mivel a helyszín egy hálószoba, álma a személyiségének rejtett, privát oldalára irányítja a figyelmet. Talán éppen arra, amiről nem szívesen beszél akárkivel. Ez éppenséggel a szexualitása, annak érzelmi és fizikai megélése is lehet.

Más értelmezésben - ha elvonatkoztatunk a helyszíntől és a párja szeretkezési vágyától - az, hogy megfigyelik, azt is üzenheti, hogy szeretne a figyelem középpontjába kerülni, miközben zavarban van, és több önbizalomra valamint nagyobb önbecsülésre lenne szüksége.

Ugyanakkor, mivel az ágy az alvást - metaforikusan az alvó tudatot, azaz a tudattalant - is szimbolizálhatja, az a tény, hogy álmában - egyébként egy intim szituációban - azt vizionálja, hogy megfigyelik (a függöny mögött egy alakot vél felfedezni), arra figyelmeztethet, hogy - bár nem mondja ki - a lelke mélyén „mezítelennek” érzi magát a környezete előtt, és nagyon tart attól, hogy még a gondolatait is látják és megkritizálják.

És végezetül az a kézenfekvő üzenete is lehet az álmának, hogy mostanában túlságosan a figyelem középpontjában áll, életéből hiányzik az intimitás.

Azt viszont, hogy a felsorolt alternatívák közül melyik megközelítés, értelmezés illik igazán önre, saját magának kell megválaszolnia.

Üdvözlettel,
Erzsébet