Törőcsik Mari
színművész
Igazi jóshoz még nem fordultam soha, és valószínűleg nem is fogok. Ugyanis félek a jóslatoktól. Miért kellene tudnom például, hogy az életvonalam alapján milyen rövid vagy hosszú életkor vár rám. Még ha igazán nem is hinnék benne, biztosan nagyon izgatna és félnék. Félelmemben lesném gyerekeim tenyerét is, és rettegnék, hogy az életnek rendelt vonaluk, ha rövid, akkor miért az; ha éles, ha halvány, azért. Mi lesz velük, milyen sors vár rájuk? A sok kérdés lavinát indítana el bennem. Ezért nem akarom tudni, hogy milyen megpróbáltatások várnak rám. Elég a bajjal akkor szembenézni, ha már valóság.
Egy alkalommal bemutattak nekem egy híres grafológust. A nevére sajnos nem emlékszem. Nos, ez a grafológus engem teljesen ismeretlenül jellemzett. Amit a személyiségemről mondott, az megdöbbentett, ugyanis telitalálat volt.
Horoszkópot nem készíttettem. Az újságokban megjelenőket a kolléganőim néha felolvassák nekem. Ezeken általában csak mosolygok, mert mindig van bennük egy kis jó, egy kis remény, egy kis biztatás. De úgy gondolom, hogy ezek nem is igazi horoszkópok.
Ha jól tudom, akkor Nyilas vagyok. November 23-án hajnali 2 órakor születtem. Arról viszont fogalmam sincs, hogy melyik az uralkodó bolygóm.
A babonákban, különféle jóslatokban egyébként sem hiszek. Ezzel együtt azonban bizonyos dolgoktól félek, amiket nem szeretnék előre megtudni. Egyvalamit azonban kétkedés nélkül elfogadok; azt, hogy az ember halála elrendeltetett. Ennek ellenére nem tudok kibékülni a halál gondolatával, félek a haláltól. Azt szoktam mondani, hogy én sem elég primitív, sem elég intelligens nem vagyok ahhoz, hogy ezt magamban el tudjam rendezni.
Kérdezett a kezekről. Talán azért szoktak az emberek a kéz alapján véleményt formálni, mert akárcsak az arc vagy a többi testrész, a kéz is átható. Én is jól megnézem az emberek kezét, bár nem tudom, hogy szabad-e ennek alapján véleményt formálni, ítéletet alkotni. A kézfogásnál szeretem a határozottságot, ne legyen túl erős, és ne legyen túl lagymatag. Tehát a kézfogás legyen normális.
A színpadi mozgásnál, szerintem nem az a fontos, hogy milyen attraktív az illető, hanem az, hogy mennyire kifejezőek a mozdulatai. Az elegáns mozgás ismérveit nehéz lenne szavakba foglalni, felsorolni. Például egy igazi arisztokrata valóban finoman és elegánsan tudott mozogni, pontosan úgy, ahogy azt mi itt Közép-Európában elképzeltük. De állítom, hogy vannak születetten elegáns mozgású parasztemberek is. Hogy mennyire hamisak lehetnek az első ítéleteink, arra jó példa a következő eset:
Nemrégiben egy szemétszállító autó mögé parkoltam. Egyszerre csak figyelmes lettem arra a szemetes férfira, aki a kukákat viszi a kocsihoz. Először is nagyon jó alkatú, jó kinézetű ember volt, de ami meglepett, az a mozgása volt. Olyan elegánsan nyúlt a kukához, annyira finom volt minden mozdulata, ahogy leemelte, ahogy visszarakta, hogy egy pillanatra teljesen megzavart. Azt hiszem, előfordulnak ilyenek, bár ennek ellenére ne ítélkezzünk se a kéztartás, se a kézfogás, se a mozgás alapján, mert megtéveszthet minket.
Hogy mi a hit? Nos, az igazság az, hogy nagyon vallásos nevelést kaptam. A rendek feloszlatásáig, 12 éves koromig, zárdában nevelkedtem. Hamar elszakadtam otthonról, csak a szünidőkre jártam haza. Most, ahogy szembenézek önmagammal, nem mondhatom el, hogy jó katolikus vagyok. A szokásokat, az előírásokat már rég nem tartom be, de ettől függetlenül istenfélőnek vallom magam. Úgy érzem, hogy gyarló ember lett belőlem, mert az istenhez csak akkor fohászkodom, ha bajban vagyok. Kérem segítségét, megértését. Na persze ha öröm ér, akkor is eszembe jut, de közel sem időzök nála annyit. Úgy gondolom, hogy a hitet nem szabad csak az istenhitre korlátozni. Valamilyen hite mindenkinek van.
Én az Istenen kívül nagyon hiszek az emberben. Biztos vagyok abban, hogy az emberek jók; ha javulnak a körülmények, jobbá válnak az emberek is. Talán a családomnak köszönhetően hiszek abban, hogy két ember között létezhet igazi, meleg, őszinte kapcsolat. Hittem a szüleimnek és hiszek a gyermekeimben.
Hogy miért terjednek mostanában az okkult tudományok, valójában nem tudom, de úgy gondolom, az a mély vallásosság, amely régen szinte minden emberre jellemző volt, az megszűnt, és ezzel együtt csökkenőben vannak a vallási szertartások, rítusok is. A vallás keleten és nyugaton egyaránt előírja az emberek számára, hogy miben higgyenek és miben lehet hinniük. A vallásban megvolt, hogy mi a büntetés és mi a jutalom. Most nincs ilyen kapaszkodó. Az emberek meg vannak zavarodva, elbizonytalanodtak. Az átlagember egy kicsit materialista, de egy kicsit idealista egyszerre. Kavarodik benne mindkét eszme, és közben vakvágányra tévedve a misztikumok felé fordul. Ezt persze csak elképzelem, igazából eddig nem foglalkoztatott ez a kérdés.