Petress István
újságíró, Magyar Rádió
Nem jósoltattam még eddig, de olyan eseményeken, ahol másnak jövendöltek, kíváncsiságból már részt vettem. A tenyérjóslásról csak annyit tudok, amennyit eddig a könyvekből olvasni lehetett róla. Érdekelni mindenképpen érdekelt, de főként az ezzel kapcsolatos daktiloszkópia foglalkoztatott hosszú ideig. A daktiloszkópiáról műsorokat is készítettünk. Ha az emberek azonosítására lehet használni a daktiloszkópiát, ha a borfodorszálak elrendeződései annyira különböznek egymástól, hogy kizárt az egybeesés, akkor elképzelhető, hogy ha a hüvelykujjamon van ilyen megkülönböztető jel, akkor a tenyeremben is lehet ilyen egyedi jelzés, amiből a tenyérjósok értenek. Ha viszont nekem jósolnának a tenyeremből, én semmi esetre sem hinnék benne. Véleményem szerint a jövőt a tenyerekből megmondani képtelenség. Tendenciákat előre jelezni talán lehet, ez abból következik, hogy ha egyfajta testi jel valakire jellemző, és ha azzal bizonyos fizikális vagy hormonális vagy egyéb összefüggések kimutathatók, akkor az a bizonyos hormonális sajátosság vagy testi karakter, típus, az feltehetően az élet sablonos helyzeteiben az elvártnak megfelelően fog reagálni. Tehát ilyen szempontból lehet valamit előre mondani. De ez mindig az ember jelenlegi státuszának a jelölésére jó. Feltehető, hogy azt mondom, hogy te szereted az asztalt verni, tehát elképzelhető, hogy az elkövetkező időben, ha a feleségeddel összeveszel, akkor biztosan az asztalt fogod verni. Tehát lesz valami köztetek, hangzik a homályos jóslás, és ennek alapján, ha bekövetkezik, az illető meg lesz győződve arról, hogy a tenyere miatt veszett össze a feleségével, holott az az igazság, hogy semmi köze hozzá, legfeljebb a saját egyéniségéhez, saját hibájához van köze. A tenyérjósláshoz hasonló a frenológia is, ahol a fejnek, a koponyának a különböző formáiról mondanak véleményt. Nem véletlen, hogy a daktiloszkópia a tudományos szintre emelkedett, a tenyérjóslás pedig megmaradt egy ilyen tudománytalan, homályos szinten.
Horoszkópot nem készíttettem, de el tudom képzelni, hogy vannak nagyon érdekes horoszkópok. Meggyőződésem, hogy alig lehet egy-két olyan ember, aki igazán pontos, jó horoszkópot tud szerkeszteni. Ha belenézek az újságokban megjelenő horoszkópokba, és hosszadalmasabban tanulmányozom azokat (ezt már megcsináltam), akkor kiderül, hogy valamennyi csak nagy általánosságokat tartalmaz. Nem hiszem, hogy különösképpen előrejelezne valamit. Aki horoszkópokat készíttet, szinte önmaga igazolására mindig rámutat egy-egy mondatocskára, hogy lám-lám ez is, az is milyen igaz, mert beigazolódott. Ez azt jelenti, hogy ezek a megállapítások akkor is igazak lettek volna, ha nem olvassák el horoszkópjukat, és megtörtént volna velük mindaz, amit eljövendöltek.
Annyit azért tudok, hogy a Vízöntő jegyében születtem. Az uralkodó planétámról fogalmam sincs, de a Napot nagyon szeretem. Nem tudom, hogy a tenyérjóslásban szerepel-e vagy sem, de ha a Nap az égen szétontja jótékony fényét, azt nagyon szeretem.
Hogy mi a hit? Szerintem meghatározhatatlan ilyen szempontból, mert ugye beszélünk társadalmi haladásba vetett hitről, beszélünk fejlődésbe vetett hitről a vallásos hitről, beszélünk elvi hitről, és akkor még itt lenne ez a tenyérbe, csillagokba vetett hit is, és sorolhatnám tovább. Szerintem a hit az, ha nagyon bízom valamiben, ha nekem mond valamit. Ez talán mindenre érvényes lehet, csak a különböző jóslásokba vetett hitem nincs meg. Lényegében azért nem, mert véleményem szerint az emberekben sokkal több energia, saját magát alakító lehetőség van, amit még nem fedezett fel, de fölfedezhet. Amiben viszont hiszek, hogy mindezeket felfedezheti a maga javára, a környezete javára, az emberek javára, és azt kamatoztathatja. Az emberi természetet sokkal szuverénebbnek hiszem annál, hogy akár saját magának, akár saját fizikumának vagy idegrendszerének ki lenne szolgáltatva. Ez az egyik jellegzetessége régóta az embernek, amióta van történelem.
Arra a kérdésre, hogy az okkultizmus miért terjed napjainkban: én nem hiszem, hogy jobban terjed manapság, mint eddig terjedt. Ez ideig nem hallottunk róla ennyit, most viszont napirenden van, de ezért még ettől nem terjed jobban. A kíváncsiság a mozgatórugója az ismeretlen felfedezésének, a lehetőségek feltárásának. Veszélyes lehet viszont az a fajta kíváncsiság, ha valaki túlságosan a jóslások bűvöletében él, mert az könnyen elfordíthat a hétköznapoktól, a valóságos cselekvéstől, attól az önálló emberi felelősségtől, amivel mindenki saját magának tartozik. Nem véletlen az, hogy a tudomány nem foglalkozik a tenyérjóslással, mert a tudománynak egészen pontos módszerei, alapelvei vannak, bizonyítható elvekből indul k, és az egyikből a másikra következtet.
A tenyérjóslásról elképzelhető, hogy a következtetés vagy a felépítés tudományszerű lehet, de az alapok bizonyíthatatlanok, vagy nem bizonyítottak. Elképzelhető, hogy van bennük valami, sőt valamivel több is van benne, mint amennyit gondolunk, de tudományszerűen semmiképp sem lehet művelni, egyes részleteitől eltekintve. Ez persze nem azt jelenti, hogy a jövőben nem válhat egy nagyon érdekes segédtudománnyá, mondjuk az antropológia részévé.
Bár elmarasztaló véleménnyel vagyok a tenyérjóslásról, mégis úgy érzem, hogy több van benne, hogy azt mondjuk róla: hülyeség, butaság. Következtetései azonban olyan messzire mennek, amely egy maroknyi tenyérből indokolatlan. Ha megmaradna csak annál, hogy ezek a jelek az emberről azt jelentik, hogy például: a szerelmes típus, az izgága emberek ilyen és ilyen ujjai alatt lévő dombocskái fejlettebbek, vannak, amelyek a vérmérsékletre utalnak, és ha mindez számítógépesen is igazolható, akkor azt mondom, hogy mégiscsak van benne valami. Ez azonban semmilyen következtetésre jogot nem ad. Nem mondja meg, hogy az illető mikor lesz szerelmes, kibe lesz szerelmes, milyen sikerrel jár az életben, mivé válik a szerelme stb. De a témánál maradva: feltehető, hogy a leendő partnernek is vannak dombocskái, és azok vajon harmonizálnak-e a kiválasztottal? Szerintem játszani jó, szórakozásnak is megfelelő, de az életet hozzá igazítani nem lehet.