1987-et írtunk, amikor hozzáfogtam a könyv megírásához. Persze az ötlet megfogantatásakor még nem konyítottam sem a kézhez, sem a tenyérhez, a jóslást pedig akkor és most is távol tartottam magamtól. Amit magam is tudtam, második, "A kezed nem hazudik" című tenyérkönyvemben így fogalmaztam meg: "A kéz a kapcsolatteremtés egyik legfontosabb eszköze; nem véletlenül tartják az ember legbeszédesebb testrészének. Komplikált és sokoldalú mozgásképessége révén megannyi dolog elvégezhető, kifejezhető. A kéz segítségével lehet áldást adni, szeretettel hívni, érzéssel simogatni, igazságot osztani, megnyugtatóan gyógyítani, alkotni, munkálkodni, a kéz azonban nemcsak jót tud cselekedni, hanem képes sértegetni, dorgálni, rosszallni, szidalmazni, büntetni, bűnözni, fenyegetni, tiltani."
Az ismeretek hiánya ellenére a hirtelen támadt meglepő gondolat mégis gyökeret vert bennem. Nem hagyott nyugodni. Sok energiámba és időmbe telt, míg megszületett első könyvem, melynek társszerzőjeként egy valódi indiai jóst, Joshi Bharatot sikerült megnyernem. Amikor, mint ötletgazda felhívtam, azonnal rábólintott. Egy hónap múltával javasoltam, vessük össze, mit sikerült írnunk. Bharat azzal állt elő, írt már negyven oldalt, de az anyósa feltehetően kidobta. Sebaj, javasoltam, üljön le és írjon valami használhatót. Egész nap az íróasztalnál üldögélt és rajzolgatott, az a kevés, amit leírt a következő mondat. "A tenyérjóslás olyan régi, mint a tojásrántotta." Ez egy könyvhöz édeskevés, ezért Bharat Indiából rendelt két idevágó témájú könyvet, mi pedig a férjemmel gyakorta feljártunk a Széchenyi Könyvtárba anyaggyűjtésre. Férjem angol anyagokból fordított, én meg magyar nyelvű idevágó irodalmat jegyzeteltem szorgalmasan. Hiába voltunk szorgosak, elég kevés anyagot sikerült összegyűjtenünk. Arra gondoltam, mi lenne, ha a témáról ismert, érdekes emberekkel készítenénk interjúkat, ez nagyban színesíthetné, és emelné a könyv színvonalát, s nem utolsó sorban, mint rádióst megvédene a nemtelen támadásoktól. Sikerült megnyernünk dr. Puskás Ildikó indológust, Bhushan Sharma etnográfust, dr. Métneki Júlia biológust és Csefkó Tamás rendőr-őrnagyot, akik a válaszaikon túlmenően, saját szakterületükre is bepillantást engedtek. Könyvünk megírásában nyilatkozataikkal segítségünkre voltak még: dr. Benkó Sándor a Műszaki Egyetem adjunktusa, a Benkó Dixiland együttes vezetője, Bilkei Pál pszichológus, Garas Dezső színművész, Koncz Zsuzsa énekművész, Kósa Judit, a Válaszolunk hallgatóinknak című rádióműsor szerkesztője, Nagy Bandó András humorista, Petress István újságíró, Magyar Rádió, Szalóczy Pál rádió- és televízióbemondó, Szikora Róbert és Környei Attila R-GO együttes, ifj. Tóth György újságíró, Törőcsik Mari színművész, Vitray Tamás újságíró, Magyar Televízió. Utolsónak hagytam férjemet, Rábai Attila meteorológust, aki mesteri módon összehozta az időjárásjóslást a tenyérjóslással.
Riportjainkban a következőkre kértünk választ:
- Jósoltatott már?
- Mit tud a tenyérjóslásról?
- Készíttetett már horoszkópot?
- Milyen csillagjegyben született?
- Melyik az uralkodó planétája?
- Mi a hit?
- Miért terjed napjainkban az okkultizmus?
- Mi a véleménye a tudománytalan tudományokról, elsősorban a tenyérjóslásról?
"A tenyerünkben a jövő?" című könyvünk, az Ötlet Kiadó gondozásában, Dluhopolszky László rajzaival, 1988-ban jelent meg, és a vártnál is nagyobb sikert hozott. A megjelenés évében a nyár könyvsikerlistájának második helyezettje lett. A sok érdeklődő hívástól állandóan csengett a telefonunk, hívtak újságírók, színészek, politikusok és egy alkalommal beállított hozzánk a Fradi csapatának legalább tíz tagja. Arra voltak kíváncsiak, hogy a legközelebbi meccsük milyen eredményt hoz, mindezt persze a tenyereik alapján. Szegény, azóta elhunyt Simon Gábor is köztük volt. Úgy véltem, hogy a könyvben lévő riportok miatt veszik a könyvet oly sokan (közel két hónap alatt 100 000 példány kelt el), de tévedtem, maga a téma volt az, ami kiváltotta az igen nagy érdeklődést. Mivel valamennyi nyilatkozatot nagyon jónak, érdekesnek tartom, ezért mindegyiket olvasásra ajánlom.
