A+ A A-

Az indiai kezekkel találkozni egészen különleges dolog.

  • Közzétéve itt: Tenyerünkben a jövő? - Riportkönyv

 

Dr. Puskás Ildikó
indológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense


Ha összeszámolom, akkor talán ötször lehettem Indiában, de a meghatározó az első utam volt, amikor egy esztendőt töltöttem kinn egyhuzamban. Delhi volt a központi tartózkodási helyem, ahonnan aztán bejártam és megnéztem az egész országot. Sok népszerű dolog kapcsolódik ehhez az időszakhoz. Szerencsém volt, mert friss diplomásként rögtön a mély vízbe kerültem. Amit addig Indiáról tanultam, olvasmányaim alapján elképzeltem, akkor vált élő valósággá. Fontosnak tartom, hogy mindenki, aki Indiával hivatásszerűen foglalkozik, minél előtt kerüljön személyes kapcsolatba az országgal, és a későbbiekben is legyen alkalma szakmai utakra. Nos, számomra az első út elsősorban szakmai találkozás volt. A Delhi Egyetemen dolgoztam, minden érdekelt: a szanszkrit stúdiumoktól a hindíig és a buddhista kutatásokig mindennel foglalkoztam, amivel lehetett. De talán még ennél is fontosabb volt és mélyebb nyomot hagyott bennem az, hogy megismerhettem Fábri Károlyt, a neves, magyar származású indológus és művészettörténész professzort, aki 1931-től élt Indiában. Arról is nevezetes volt, hogy Stein Aurél, a híres Ázsia-kutató mellett is dolgozott, valamint 1947-ig – Pakisztán megalakulásáig – a Lahore-i Múzeum igazgatója volt, azután áttelepült Indiába, ahol művészetkritikusként tevékenykedett. Ez az ember úgy ismerte India művészetét, mint a világon nagyon kevesek. Az akkor már 70 év fölötti idős professzor, hozzám atyai barátsággal viszonyulva, nagyon sokat segített indiai utazásaim tervének elkészítésében. Leült, és az mondta: “Azt nézd meg, ami az indiai kultúrát reprezentálja! Ha jól választod meg útvonalad, teljes keresztmetszetet kaphatsz róla.” Nagy szerencsém volt, hogy sikerült a tanácsait szinte maradéktalanul követnem, ami azt jelenti, hogy egész Indiát beutaztam, minden olyan fontos helyet láttam, ahol művészettörténeti, régészeti szempontból valamilyen izgalmas dolog található. A repüléstől kezdve a többnapos vonatozásig mindent vállaltam. Utaztam ökrös szekéren, bivalyfogaton, lovas kocsival, szóval minden járművel, ami csak elképzelhető. Addig is szerettem Indiát, de ez a szerelem véglegessé, állandóvá akkor vált igazán. Otthonomra leltem Indiában, és azóta is úgy megyek oda, mintha hazamennék. A múlttal való találkozás döntő fontosságúnak bizonyult, hiszen ezzel végleg eldőlt, hogy elsősorban az ókori Indiával foglalkozom majd kutatóként.

Legalább ilyen hatást gyakorolt rám az élő Indiával való megismerkedés is, aminek sokszínűsége köztudott. Nem szeretnék olyan közhelyeket ismételni, mint az “ellentétek országa”, hiszen más országban is vannak ellentétek, vannak szegények és gazdagok, vannak boldogok és boldogtalanok. Ez Indiára is éppúgy igaz. Területénél fogva óriási kiterjedésű ország, olyan végtelen gazdagságot vonultat fel mindenben, hogy azt lehetetlen egyetlen rövid meghatározásba belesűríteni. Ha most arra kell válaszolnom, hogy mennyire tekintettem bele a tradicionális Indiába az élő Indián keresztül, akkor mondhatom, hogy e vonatkozásban eléggé jól.

Becsülik az embert, ha Indiával foglalkozik, és azt látják, hogy ért is valamelyest a tárgyhoz. Sok kapu nyílt meg előttem, olyan templomokba, szentélyekbe jutottam be, ahová európaiakat általában nem szoktak beengedni. Ha azonban az ember egy szanszkrit szöveget képes megérteni vagy idézni, akkor azt a pap kellően méltányolja. Ennek jutalmaként az ember eljuthat isten képmásához, vagy akár részt vehet egy áldozati szertartáson. Számtalan érdekes eseményen vettem részt. Voltam például egy hindu házasságkötési szertartáson, az első pillanattól az utolsóig, ahol hamarabb láttam meg a vőlegényt, mint a menyasszony. Véletlenül toppantam be egy másik esküvőre, és ott a szent tűz körüljárásának a szertartásán is jelen lehettem. Részt vettem egy kisgyerek névadó ünnepségén, de jártam temetésen is. Mindezek hihetetlenül sokat gazdagítottak. Sokféle embert ismertem meg, elsősorban nyíltszívűségük és hihetetlen emberszeretetük volt az, ami az embert rögtön lefegyverzi. Sose felejtem el azt, amikor megérkeztem az árvízzel sújtott Patná városába, ahol akkor nem volt szálloda, de még csak kiadó szoba sem. A múzeumnak viszont csodálatos anyaga van, és azt én tanulmányozni szerettem volna. Mivel a múzeum vendégszobáiban is családok húzódtak meg, az igazgató felajánlotta, hogy költözzek hozzájuk. Szerény, nagyon egyszerű körülmények között éltek, mégis befogadtak, mint családtagot. Barátságuk azóta is tart. Találkoztam tudósokkal csodálatos művészekkel – köztük képző-, tánc- és zeneművészekkel. Szerencsém volt, mert ebben is sokat jelentett Fábri Károly baráti köre, mint művészetkritikus, sok kiváló emberrel hozott össze. A véletlen szerencse úgy hozta, hogy az indiai irodalom vezető egyéniségeivel is sikerült megismerkednem, legalábbis a hindí és az urdú irodalom nagy alakjaival. Az történt, hogy az egyetem urdú tanszékén egy költői estet szerveztek, ahol a költők saját műveiket adják elő: musairának nevezik. Ott sikerült megismerkedni velük, és ez folytatódott az országos musairákon is. Ezek a költőbarátságok a mai napig is tartanak. Boldogan és büszkén mondhatom, hogy az urdú költészet legkiválóbb alakjaihoz személyes, őszinte barátság köt azóta is.

Vannak persze az indiai életnek és valóságnak különc figurái is, akik olyan tradíciókban gyökerezve élnek, amelyek a mi számunkra kicsit furcsák. Ilyenfélék a csillagjósok és a tenyérjósok. Tulajdonképpen ezen a téren alig van igazi élményem, egyet-kettőt talán mégis érdemes megemlíteni.

Új-Delhi központi tere, a “Connaught Circus” egy olyan árkádos körtér, ahol az árkádok alatt mindenféle ügyeskedő megtalálja a maga helyét. Itt minden második kapu alól kiugrik egy férfiú, közli, hogy csillagjós, és névjegyet átnyújtva felajánlja a szolgálatait. Ezeknek húsz éve egyfolytában nemet mondok, így mind a mai napig nem hagytam, hogy jósoljanak. Ez egyébként kimondottan a turisták megfejésére szolgáló kóklerség, aminek nem is szabad engedni. Csupán sztereotip közhelyeket mondanak, valójában jóslataiknak sem tudományos, sem áltudományos alapjuk nincs.

Egy ilyen jósnak mégis sikerült engem elkapnia Madrászban, 1984-ben. Mindenáron jósolni akart, még a tarifa leszállítására is hajlandó volt. Azt hiszem, végső árként 20 rúpiát szabott meg, de én még 20 rúpiát sem akartam erre költeni. Mivel nem engedett, végül is belementem abba a játékba, hogy bebizonyítsa azt, hogy tud jósolni, aztán majd meglátjuk. Azt mondta: “Itt van egy papír, írjon rá egy virágnevet. Ha kitalálom, hogy melyik virág nevét írta fel, akkor megállapodhatunk.” Gondoltam, hogy most megfogom, és a papírra a tulipánt írtam fel. Természetesen nem tudta kitalálni, mert a tulipánt Dél-Indiában nem ismerik. Erre könyörögni kezdett, hogy még egyszer próbálkozhasson. Gondoltam, most megszánom és rózsát írtam a papírra, amit nota bene, kitalált. De hát nem volt nehéz. Azután hosszasan részletezte, hogy elárulná, melyik országban fogom leélni életem hátralévő részét. Én azonban nem ezt akartam tudni, és végül ennyiben maradtunk. Még afelől győzködött, hogy hárman aggódnak távoli hazában értem. Mondtam, hogy hárman biztosan, de véleményem szerint ennél sokkal többen vannak. Közöltem vele, hogy nem kötünk üzletet, mert a virág is másodszorra sikerült, és a hármas szám is nagyon általános.

A másik élményem a tenyérjósláshoz kapcsolódik. A tenyér helyett azonban előbb a kézről, az indiai kezekről érdemes megemlékezni. Az indiai kezekkel találkozni egészen különleges dolog. Sehol a világon olyan finom mozdulatok, annyira elegáns kéztartás nem figyelhető meg, amilyen az indiai ember sajátja. Az egész mozgáskultúrájuk a kézmozgásban csúcsosodik ki. A klasszikus indiai táncok például kézmozgással (mudrákkal) fejeznek ki egy csomó olyan dolgot, amit egyébként szavakkal is csak hosszasan lehet elmondani. Az indiai szobrászatban szintén kulcsfontossága van a kéztartásnak. Például a Buddha-ábrázolásoknál nagyon fontos, hogy miként tartja kezét: nem mindegy, hogy a "Tan kerekének" forgatásával, a félelem eloszlatásával vagy a föld érintésével kapcsolatos-e a kézmozdulat. Mindegyiket másfajta kéztartás fejez ki. A mudrák sehol sem váltak ilyen hatalmas eszköztárrá, mint az indiai kultúrában, ahol a kézmozdulatok tudattalanul élnek, tehát nem tanulják, talán öröklik; ezek egyszerűen az indiai ember sajátjai, számukra a kézzel szinte a világ egésze kifejezhető. A kéz fizikai felépítése is sokkal finomabb, könnyedebb. Egy európai női kéz általában akkora, mint egy indiai férfi keze. A női kéz Indiában olyan, mint egy lótuszszirom, nem véletlenek az ilyen típusú hasonlatok az irodalomban.

A hagyományos indiai köszöntésben – a két kéz összetételével, esetleg egy meghajlással járó mozdulatban – annyival több finomság van, annyi mindent lehet vele pluszban kifejezni, s ez is az indiai kultúrának egy sajátos, belső értéke. Egy vallásokkal kapcsolatos világkongresszuson voltam Amerikában 1985-ben, ahol rengeteg indiai résztvevő is volt. A szálloda folyosóján nap mint nap összetalálkoztam egy indiai úrral, aki tekintélyes küllemű bráhmin férfiú volt. Amikor már harmadik napja jártunk el egymás mellett, megállított és kérte, mondjam meg, hogy mikor születtem. Megadtam a születésem dátumát; erre rögtön jósolt, s azt mondta, hogy az 1986-os esztendő sok utazást jelent majd számomra, és konszolidált anyagi viszonyokat ígért. Mindehhez a jobb kezemet csak egy pillanatra nézte meg. Számára a születési dátumom volt a fontos. Ördög tudja, de valójában akkor elég sokat utaztam, igaz, talán nem lényegesen többet, mint más esztendőkben. Ami az anyagiakat illeti, rám férhetett volna kicsivel több szerencse is.

A jóslásokkal kapcsolatban természetesen más a turista helyzete, megint más egy odalátogató kutatóé, és teljesen más egy ott élő indiai emberé. A turistának mindez egzotikum, a kutató viszont, ha ezzel foglalkozik, mélyen elmerül a dolgokban; ha viszont nem kutatásának tárgya, jobb, ha távol tartja magát ezektől a dolgoktól. Én az utóbbiak közé sorolom magam, sem asztrológiával, sem tenyérjóslással, sem ezek hagyományaival nem foglalkoztam. Indiában mindkét témának óriási “szakirodalma” van. Léteznek majdhogynem “tudományos” igénnyel készült munkák, és vannak gyakorlati használatra szánt “fércművek” is. Ezekkel sohasem foglalkoztam, ezért érdemben semmit, legfeljebb annyit, hogy egyáltalán nem hiszek bennük. Az indiai valóságban élő ember számára azonban nagyon fontos dolgok ezek. Az élet döntő vagy válságos helyzeteiben nagy jelentősége van annak, hogy a tenyérjósok mit mondanak az embernek, mint ahogy mindannyiunknak, európaiaknak és amerikaiaknak egyaránt jólesik, ha valami biztatót felcsillantanak kritikus, válságos helyzetekben. Tehát egy pszichikus igény húzódik e mögött. Ami viszont a csillagjóslást és a horoszkópkészítést illeti, ott már egy kicsit óvatosabb lennék, azt mondanám, hogy ez az indiai hagyományokban gyökerező, valójában komoly dolog. A dzsósík az igazi csillagjósok, asztrológus származékok, hagyományosan az o feladatuk volt ezzel a témakörrel foglalkozni, ami azt jelenti, hogy ok tradicionálisan egy csomó gyakorlati, csillagászati ismeret letéteményesei voltak, amit aztán összekombináltak egyfajta sorshatásokat fürkésző, pszichológiai érzékről tanúskodó tanácsadó szereppel. Hogy aztán minden dzsósí hisz-e vagy hitt abban, amit ilyenkor mond, az megint egy más kérdés. Bizonyára nem mindenki hisz benne, de mindig voltak olyanok, akik a szakmájuk megszállottaiként hitték, amit mondtak. E mögött a gyakorlat mögött a tényleges csillagászati tudáson kívül nagyfokú statisztikai megfigyelés van. Bizonyos jelenségek adott időszakban bizonyos következményekkel járnak, ezeket lehet általánosítani. Itt jön az asztrológus szuperérzékeny pszichéje vagy olyan empátiás készsége, amivel képes rátapintani arra, hogy a másiknak mire lenne szüksége, és ezeknek az általánosságoknak ékesszóló és nagyon ügyes megfogalmazása, amit az illetővel el lehet hitetni. Természetesen ezek többnyire pozitív kicsengésű dolgok. Egyébként az indiai társadalomban nagyon könnyű megállapítani az ember hovatartozását, hiszen már a bemutatkozáskor rögtön kiderül, hogy a kérdezett személy melyik varna vagy kaszt tagja. Ebből pedig nagyjából a foglalkozását is be lehet határolni. Ha például bráhmin származású az illető, akkor valószínűleg értelmiségi pályán dolgozik, s hogy orvos-e vagy pap, a családi név sok esetben elárulja; tehát csak az indiai valóságot kell jól ismernie az asztrológusnak ahhoz, hogy mindezt átültethesse a hétköznapi gyakorlatba.

Ami pedig a horoszkóp készítését illeti, szerintem ennek tradicionális jellege a lényeges. Az tudniillik, hogy olyan időben alakult ki ennek a gyakorlata, amikor az ember igyekezett megérteni a körülötte lévő világot, nemcsak a mikrovilágot, amiben közvetlenül élünk, hanem a kozmikus viszonyokat is. Észrevette például a Hold változásait, mindennapi hatásait. Ezek után joggal feltételezte ugyanezt a bolygókról és csillagokról is. Különösen azután, hogy járásukban rövidebb és hosszabb távon ugyancsak szabályosságokat figyeltek meg. Bizonyos összefüggéseket véltek felismerni, amelyeket aztán rendszerbe foglaltak. Az indiai elmének ugyanis vagy egy csodálatos tulajdonsága, mégpedig az, hogy a szerelemtől a tudományig mindent rendszerez. Így például rendszerbe foglalták azt is, hogy egy bizonyos csillagászati konstellációban született egyén számára ki lehet az ideális partner. Ezt aztán a hosszú idő megfigyelései részben igazolták, részben finomították, és ennek alapján kialakult az a gyakorlat, amiben lehet hinni, de nem muszáj. Viszont nagyon sokat jelent azok számára, akik hisznek benne; mert például egy házasságban is lehet meghatározó erő az a hitem, hogy a mellettem élő ember nekem való. Ő az egyetlen tökéletes és igazi partner. Ha másért nem, ezért kell tisztelni mindenképpen ezt a hagyományt. A baj az, amikor a nyugati világban ebből kóklerség lesz. Én eddig nem készíttettem horoszkópot. Az újságokban lévőket játékból olykor elolvasom, de bevallom, nincsenek rám különösebb hatással, hiszen többnyire megmaradnak az általánosság szintjén. Egyébként “Mérleg” vagyok, s az uralkodó planétám a Vénusz, azt mondják.

Hinni sok mindenben és sokféleképpen lehet. Ha vallásos hitről van szó, akkor nyilvánvaló, hogy nem hétköznapi dolgot, hanem transzcendentális lényekben való hitet kell alatta érteni. Ez ősi időkre visszamenő képlete az emberi gondolkodásnak és kultúrának. Mivel az ember nem tudta megérteni a környező világot, bizonyos lényeket természetfölötti erővel ruházott fel. Így alakult ki az istenek világa. De hinni nemcsak valamilyen istenképben, hanem babonákban is lehet. Ilyenkor az ember hite a valamitől való félelem révén határozódik meg, és ezt szeretné elhárítani, szeretne kibújni hatása alól, vagy esetleg o meg szeretne ártani. Ez nyilvánul meg a ráolvasásokban, babonás szertartásokban. És természetesen lehet kell hinni a tudásban, a szépségben, az emberben.

Biztos, hogy az okkultizmus is hasonlóképpen terjed, mint a vallás. Az ember kezdettől fogva – amikor úgy érezte, hogy a világ kihívásaira valamiképpen válaszolnia kell – mindenféle hittel összefüggő konstrukciót hozott létre. Napról napra új problémák merülnek fel, amelyeket egyre kevésbé tudunk megoldani. Tönkretesszük magunk körül a természetet, az atomháború fenyegetésében élünk, ezek időnként még olyan dolgokkal tetéződnek, mint a folytonos infláció, a bizonytalanság, amelyek az emberben a kiútkeresés minden lehetséges módját felidézik. Az értelmes ember tevékenységgel próbál reagálni, a gyöngébb alkat valamilyen módon a hit révén keres megoldást, igyekszik megszabadulni a nyomasztó gondoktól. Én úgy gondolom, ahogy a problémák sokasodnak, nyomasztóbbá válnak, az ember egyre kevesebbnek érzi önmagát, és saját erejét elégtelennek ahhoz, hogy ezeket megoldja, megválaszolja.

A hit, a mese és a csoda várása az ember legősibb magával hozott ösztöneiben rejtőzik, az ember és a természet kapcsolatának kérdéseivel függ össze. Sohasem volt az ember olyan helyzetben, hogy a természetet teljes egészében megértse, de mindig törekedett rá. A tudományos megismerés az egyik lehetséges út, s nyilvánvaló, hogy az értelem számára ez az egyetlen lehetőség, azonban nemcsak értelemmel próbáljuk megérteni a dolgokat, hanem sokféle módon.

E sokféle út egyike a misztikus, a csoda, az okkultizmus, tehát mindazok a területek, amelyek végső soron szintén a megértést célozzák, megnyugvást a félelemtől, feloldást a bizonytalanság alól. Még a legracionálisabban élő emberben is van egy kis szorongás, akármilyen okosan is él. Mindig félelmet kelt például a halál. Nem is mindig a saját halála, hanem amikor megéli hozzátartozója halálát. Ez óhatatlanul olyanfajta érzelmeket, emóciókat szabadít fel egy emberben, hogy elgondolkodik azon, vajon igaz-e, amiben ő hisz, vagy pedig lehet más is. Az egyik ember ennél a pontnál megáll, és azt mondja: “Igen, ezt tudomásul lehet venni, hiszen leírható tudományos jelenségként”, a másik viszont úgy véli, hogy nem lehet mindent megérteni. Ha pedig ésszel nem lehet megközelíteni, akkor meg kell próbálni másképpen is körüljárni.

Indiában, azt hiszem, még hosszú ideig szükség lesz a régi hagyományokra, mert ott azok mindig nagyon fontos szerepet játszottak. Viszont azokon a helyeken, ahol a csillag- vagy a tenyérjóslás nem gyökerezik a tradícióban, nincs értelme. Ott a népbutítás egyik eszköze, mert sarlatánok csinálják. Nincs mögötte az a hagyományos indiai tudás és műveltség, ami az indiait valamelyest hitelesíti. Úgy gondolom, hogy idővel az indiai ember számára is változik ennek a jelentősége, de még sokáig megmarad valamilyen formában.

A nyugati embert izgatja, amihez nem ért, nem tud hozzáférni, az indiaik annyira bölcsebbek, hogy mindig találnak eleget önmagukban, hogy vizsgálódjanak. A nyugati ember képtelen önmagával annyit foglalkozni, kifelé fordul. Valahol másutt keresi a megoldást, az indiai leginkább önmagában. Úgy is lehet fogalmazni, hogy az extrovertált, a másik introvertált típus. És még egy nagyon fontos különbség, hogy az újjászületéseknek a körfogásában való hit az indiai ember számára egészen másfajta világlátás lehetőségét hordozza. Minden cselekedetnek van következménye, befolyásolja következő születést, a következő születés egyszerre gyümölcse az előző életnek és előkészítése egy következő életnek. Ilyen ciklikus szemléletben gondolkodni egészen más dolog, mint a véges, egyszeri életben, amiben a nyugati ember él és gondolkodik. Azt hiszem, hogy sokkal jobb dolog indiai embernek lenni, ok valahogy nem érzik a “parányiság” behatároltságát, amit mi minduntalan érzünk.

További olvasnivaló

Térd-hiedelmek

Az emberi test legbonyolultabb, legnagyobb méretű és legjobban terhelhető ízülete, a térd - a többi testrészhez képest - viszonylag kevéssé mozgatta meg a babonás népi fantáziát. De a fiziognómia, a...

Folytatás...

Víkend Terényben a Lehóczky családnál, j…

  Úgy adódott, hogy az elmúlt két év alatt többször is ellátogattunk Nógrádba. Kellemes napokat töltöttünk a népszerű Hollókőn, zuhogó esőben jártunk Bujákon, ahol Glatz Oszkár festmény-gyűjteményében gyönyörködhettünk. A ma már...

Folytatás...

A körmök egészsége

A körmök kiváló indikátorai az általános fizikai állapotnak, ezért velük kezdjük a sort. Ha csak egy ujjunkon találunk valamilyen köröm-rendellenességet, nem kell törődnünk vele, valószínűleg a körömágy sérülhetett meg. Csak...

Folytatás...

Piroska kézelemzése

Sajnos pont fordítva kaptam a képeket, mint ahogyan kértem, a kézfejéről nem széttárt, hanem lazán szétnyitott ujjúakat, a tenyér felől pedig nem összezárt ujjú fotókat. És a körmökről is...

Folytatás...

A dermatoglyphia gyökerei - kínai és ind…

  Ujjbegy-rajzolatok Kínában és Indiában évszázadok óta gyakorlat, hogy az ujjlenyomatokat, vagyis az ujjbegyeken megfigyelhető rajzolatokat előjelként, megkülönböztető sajátosságként, vagy karakterjegyként értelmezik. A tradicionális folklór mindkét országban bizonyos tulajdonságokat vagy...

Folytatás...

Monetti kézelemzése

  A kezek morfológiai jellemzőit vizsgálva, elsőként az tűnik szembe, hogy a balkéz - mely jelen esetben az aktív kéz - mutatóujja (különösen a kézfejről készült képen) határozottan a hüvelykujj felé...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom