Csefkó Tamás
őrnagy, a Rendőrtiszti Főiskola tanára
A daktiloszkópiai vizsgálat rendőrségi felhasználása több mint százéves múltra tekinthet vissza. Nem volt könnyű bevezetni, mert elterjedését nagyban megakadályozta Alphonse Bertillon francia rendőrtisztviselő, akit 1881-ben neveztek ki a párizsi rendőrkapitányság személyazonossági csoportjának vezetőjévé. Bertillon ugyanis a saját antropometriai módszerét alkalmazta. Vizsgálatát a börtönökben végzett testmérések alapján fejlesztette ki. Rájött arra, hogy az emberi testrészek aránya egy bizonyos koron túl már nem változik, például a fej hosszának és az alkar hosszának a szorzata állandó. De nemcsak a testméretek állandóságára alapozta módszerét, hanem a csontrendszer egyediségére, valamint arra, hogy rendszere alkalmas a csontméretek mértékegységben kifejezett osztályozására és nyilvántartására is.
Bertillon a saját maga szerkesztette mérőeszközzel 11 különféle mérést végzett el. Minden azonosítási pontot rendkívül precízen kellett megmérni, mivel akár néhány tized centiméter is jelentékeny változást mutatott. Végül is ez a Bertillon-féle rendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert az ehhez a módszerhez szükséges adattömeg nemhogy megkönnyítette volna a gyakorlati felhasználást, hanem megnehezítette. Ez a testmérés sem bizonyult helytállónak, mert a felnőttkor elején még nagyarányú növekedést, később viszont zsugorodást lehet megfigyelni. Nőknél meg egyenesen alkalmatlan volt ez a mérés. Ez a vizsgálati módszer azonban minden nehézkessége ellenére is jelentős lépést jelentett a bűnüldözésben. Érdekes, hogy ebből a nyilvántartásból azért mind a mai napig megőriztük a háromprofilú fényképfelvételt. Bár semmi jelentősége nincsen, csak hagyománytiszteletből hagytuk meg. Én több mint húsz éve vagyok a szakmában, de egyszer sem ennek alapján ismertem fel az illető személyt, hanem sokkal inkább a személyazonossági fényképekről vagy a családi fotóról.
A múlt század végén Bertillonnal közel azonos időben vette le, illetve vetette le az első ujjlenyomatokat Indiában Herschel angol közigazgatási tisztviselő. Herschel az élelmiszersegélyek kiosztásánál hamar rájött arra, hogy az indiaik többször sorba állnak egy-egy fejadagért. Mivel ezek az emberek túlnyomórészt írástudatlanok voltak abban az időben, ezért arra gondolt, hogy ujjlenyomataikkal ismerteti el az élelmiszeradagok átvételét. Tapasztaltait összegezte, majd eredményéről cikkben számolt be. Beszámolója azonban nem keltett visszhangot (ne feledjük, hogy akkoriban Európában a francia módszer volt terjedőben), de annyit mégis elért, hogy felébresztette Sir Francis Galton angol természettudós érdeklődését, aki Darwin unokaöccse volt.
Galton felismerte azt, hogy az ujjlenyomatok nagyon könnyen osztályozhatók. Három fő csoportot különböztetett meg: a hurkot, az örvényt és az ívet, valamint ezeknek a változatait: az orsóst, a singes hurkot, az ikerhurkot, az örvényest és a kivételest. Felfedezte azt is, hogy némelyik fajta deltával is rendelkezik.
Kutatásai során arra a megállapításra jutott, hogy az azonos népcsoportú emberek ujjmintázata jobban hasonlít egymásra, mint a más etnikumban élőké. Az emberfajták közül az europid fajnál a hurkok száma több, a mongoloid fajnál viszont az örvények száma van túlsúlyban. Amíg a férfiaknál több örvény figyelhető meg, mint a nőknél, addig a jobb kéz ujjain is több örvény található a bal kézhez viszonyítva.
A múlt század végi nagy Párizsi Világkiállításon ingyen levették az ujjlenyomatát annak, aki erre hajlandóságot mutatott. Ily módon hatalmas anyagot gyűjtöttek össze. Galton ezek után javasolta, hogy a módszerét vezessék be a rendőrségnél a személyazonosság megállapítására. A további vizsgálódások során azonban döbbenten tapasztalta, hogy az általa kidolgozott osztályozás nem megfelelő, mert minél több ujjlenyomata lett, annál gyorsabban megtelt egy-egy fach. Tehát amíg 9 darab volt a kivételesből, addig 126 ezer lett a tornyos-ívesből. Nos ez az eljárás, így alkalmatlannak bizonyult.
Galton számításai alapján ahhoz, hogy a tízujjas nyilvántartásban két egyforma előfordulhasson, 64 milliárd emberről kellett volna ujjlenyomatot venni. Könnyen kiszámíthatjuk, ha a Föld lakóinak száma jelenleg 5 milliárd (az interjú 1987-ben készült), akkor közel 13-szorosnak kéne lennie, hogy valóban elő is forduljon. Bár ez csak matematikai eshetőség, nem biztos, hogy kettő azonos elő is fordulna. A vizsgálódás tehát itt megakadt.
Később Galton egy Henry nevű rendőrtisztviselővel közösen átdolgozta, illetve kidolgozta a ma is használatos személyazonossági és nyilvántartási rendszert.
Henryvel szinte azonos időben, de tőle függetlenül, hasonló eljárást dolgozott ki egy szláv származású argentin rendőrtisztviselő is: Vuchetich. Mindkettő ugyanarra jött rá, éspedig arra, hogy az ujjnyomatok mintái, rajzolatai és különböző sajátosságai alapján főosztályok, osztályok és alosztályok különböztethetők meg.
(Érdekességként megemlítem, hogy a Henry-Galton rendszertől eltérően a Vuchetich-féle metódus nem használja a singes és az orsós hurok megjelölést, hanem csak a balra vagy a jobbra dűlő hurkokat különbözteti meg.)
A világ legtöbb országában a Heny-Galton-féle rendszer terjedt el, néhány latin-amerikai országban és egy-két országban viszont a Vuchetich-féle személyazonosító rendszert használják. A Bertillon-féle végül is nem terjedt el. Legtovább azonban Franciaországban maradt fenn, mert fennmaradását a franciák nemzeti ügyüknek tekintették.
Azóta a Henry-Galton módszer felett már nagyon sokszor fújtak riadót, de mindhiába, mert ennél a módszernél jobbat, sőt még hasonlóan jót sem találtak eddig. Valamennyi kísérletezés tehát csődöt mondott. Nemcsak régebben, hanem még napjainkban is időnként felbukkannak olyan “feltalálók”, akik állítják, hogy nemcsak az ikrek, de idegen emberek között is az ujjnyomataikban felfedeztek azonosságot. Ezekről az álhírekről persze minden esetben kiderült, hogy alaptalanok.
Tulajdonképpen a daktiloszkópiának az az óriási jelentősége, hogy az ujjak rajzolata három lényeges feltételt maradéktalanul kielégít:
- a születés előtt már kialakul, és a test feloszlásáig megmarad, így a halál után is egy ideig. Az életkorral nem változik;
- a bőrfodorszálak mintázata és a sajátossági pontok egyediek, és nem ismétlődnek meg;
- a bőrfodorszálak rajzolata könnyen rögzíthető, és képletek segítségével osztályozható.
Magyarországon 1900-ban léptették életbe az új perrendtartást, a rákövetkező évben pedig megkezdték az előkészületeket a Bertillon-féle módszer bevezetésére. Ezt azonban megakadályozták a daktiloszkópiáról érkező kedvező hírek, amelyek könnyű rögzítést és gyors nyilvántartást ígértek.
Büszkék vagyunk arra, hogy a kontinensen elsőként a budapesti rendőrség vezette be az ujjnyomat-nyilvántartást. Amíg 1903-ban még csak 2000 nyilvántartólap szerepelt a nyilvántartásban, addig ez a szám 1904-re már 6000-re emelkedett. Ennek segítségével 190 személy azonosságát igazolták, és a hamis név használatára 47 esetben jöttek rá. Arra a kérdésre, hogy melyik bűnözőé volt az első ujjlenyomat, sajnos nem tudok válaszolni, mivel a lenyomatokat meghatározott időnként leselejtezik.
Magáról a vizsgálatról a következőket kell tudni: az ujjbegyekre nyomdafestékhez hasonló anyagot visznek fel. Az ujjnyomatlapon egyenként elforgatják az ujjakat. Mind a tíz ujjnak a lenyomatát rögzítik, körömszéltől körömszélig. Az ujjak első ízületét teljes egészében, a másodiknak pedig csak kb. a felét festékezik be. A festéket egyenletesen viszik fel az ujjakra. Ha a bűnügyi technikus elég rafinált, akkor az ujjbegy tetejéről is vesz mintát. Ez azért helyes, mert a helyszínen hagyott ujjlenyomatok a legritkább esetben sem teljesek, és lehet, hogy pont ez a kis jel hiányzik az azonosításhoz. Az ujjlenyomat-vizsgálatnál megnézik a háttérvonalakat és az ábra alkotórészeit. Az azonosítás alapját az ujjnyomaton lévő sajátossági pontok adják meg. Leggyakoribb sajátossági pontok a fodorszálak közötti szigetek, szemek, törések, szakadások, villák. Egy-egy ujjlenyomaton száznál is több sajátossági pontot lehet kimutatni. Azonosítási pont például minden egyes sérülés is, mert a seb helye minden esetben megmarad, mint egyedi jel. A daktiloszkópia történetében már sokféle kísérletet tettek – kriminalisták, természettudósok, sőt még gengszterek is – a bőrfodorszálak eltüntetésére, ez idáig sikertelenül, mert mindhiába használtak különböző praktikákat (égetést, dörzsölést), nem tudták megakadályozni, hogy az újonnan kinőtt bőrfelület ugyanolyan rajzolatú legyen, mint a régi volt.
A bűnügyi krónikák beszámolnak arról, hogy amikor az USA-ban elfogták az első számú közellenséget, megdöbbenve tapasztalták, hogy nincs ujjbegye. Fájdalmas műtéttel eltüntette. Az az igazság, hogy ideig-óráig el tudják tüntetni a borfodorszálakat, de nem éri meg sem a nagy költség, sem az óriási fájdalom, mert csak addig nyújt védelmet, amíg az újabb lenyomatot ismételten le nem veszik.
Tudni kell, hogy a bőrfodorszálak a bőr alsó rétegeiben nagyon mélyen ülnek, ezért bármilyen beavatkozás után gyorsan kinőnek, ezért megváltoztathatatlanok. Persze azért előfordulhat a bőrfelület teljes elpusztulása, például leprás megbetegedésnél.
Egyébként a bőrfodorszálak az emberi testen három helyen találhatók meg, tenyéren, a talpon és a női genitáliákon. A tenyér és a talp fodormintázata az embereken kívül a majmoknál lelhető fel.
Én eddig következetes csak ujjnyomatoktól beszéltem, pedig van tenyérnyom és tenyérnyomat is. A tenyér szintén egyedi, és az emberre jellemző, de nem tudunk vele mit kezdeni, mert nehezen rendszerezhető, és nem alkalmas nyilvántartásra. Bár többféle kísérletet folytattak bevezetésére, de végül is mind sikertelen maradt, mivel a tenyérből hiányoznak mindazok az ismérvek, amik az ujjnyomoknál megtalálhatók. A tenyérlenyomat viszont arra jó, hogy a helyszínen rálelünk egy tenyérnyomra, akkor a gyanúsítottak közül ez már egy azonosítási alapot jelent. A férfiak és a nők ujj- illetve tenyérlenyomatai elrendezésben és tömöttségben eltérnek egymástól. Azt, hogy az illető gyerek vagy nő már nehezebb megkülönböztetni.
Ha valaki tenyérlenyomatot akar készíteni, ahhoz bármilyen festék megfelel, ami megszínezi a bőrt. Lényeges, hogy a festék ne tömje el a pórusokat, mert akkor a lenyomat könnyen elmosódik. Ha ezután fehér papírlapra tesszük a kezünket és középtájt jól megnyomjuk, már el is készült a tenyérlenyomat. Üveglapon is lehet csinálni, de ez a módszer elég hosszadalmas és komplikált, mert az üvegen lévő lenyomat latens; ahhoz, hogy láthatóvá legyen, előbb át kell világítanunk.
És most egy 90 fokos fordulattal térjünk rá a jóslásra. A második feleségem egyszer elvitt egy olyan társaságba, ahol jósoltak nekem. Akkoriban jöttem haza Moszkvából, ahol tanulmányaimat folytattam. Érthető módon alig vártam, hogy találkozhassak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon a régi kollégákkal és barátokkal, akik visszavártak. Később kiderült, hogy abba a társaságba, ahova akkor elcipeltek, már a meghívás is célzatos volt. Ahogy megérkeztünk, engem rögtön áttereltek egy külön szobába, ahol várt rám egy idős hölgy. Jósnő volt. Leültem vele szemben, ő egy kis patentos erszénykéből fehér babokat szórt az asztalra. Állítása szerint speciális indiai bab volt. A két könyökét a térdére támasztva a középső ujjaival gyors tempóban tologatni kezdte a babokat, közben anélkül, hogy rám nézett volna, egyfolytában beszélt. A következőket mondta: “Maga most érkezett meg hosszú útról.” (Ez nem ördöngösség, bárkitől megtudhatta – gondoltam magamban.) “A mostani munkahelyén nem fog sokáig maradni.” (De hisz alig várom, hogy ismét dolgozhassak.) “Ismét hosszú útra megy, vagy külföldre, vagy vidékre.” (Képtelenség, elgondolni sem tudom.) “Az új munkahelyén sem marad sokáig.” (Én őrült, ahelyett, hogy a társasággal beszélgetnék, itt ülök, és hallgatom ezt az öreg jósnőt.) “Azt jól látom, hogy ahova megy, annak a helységnek a nevében szerepel egy “S” betű, a lakhelye meg minden valószínűség szerint egy patak partján lesz.” Ezzel befejezte a jóslást. Az egészet képtelennek tűnő mókának tekintettem. Sem akkor, sem most nem hiszek semmiféle jövendölésben, és mégis.
A jóslás után megcáfolhatatlanul a következő történt velem. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságról elkerültem egy hónap múlva a Bűnügyi Technikai Intézetbe, majd onnan fél év múlva lehelyeztek Heve”S” megyébe nyomszakértőnek. A lakás, amit felkínáltak, az valóban egy patak partján volt.
A jóslás óta nem fér a fejembe, honnan vette az információt. Mert ha teszem azt egy zsizsik szaladt volna egyik babtól a másikig, akkor szimbolizálhatott volna valamiféle utazást, de azt, hogy én egy patakpartra kerülök, a mai napig sem tudom felfogni.
Ezek után, ha én itt és most azt mondom, hogy a tenyérjóslás badarság, akkor magamról szegénységi bizonyítványt állítok ki. Bár maga az a szó, hogy tenyérjóslás, nagyon rosszízű kifejezés, megfelelőbb lenne a tenyéranalitika. Amíg a tenyérjóslás a jövővel foglalkozik, addig a tenyéranalitika a múlt és a jelen tudománya. Ellenben a tenyérjóslásnak is több ezer éves hagyománya van. Az emberiséget ősidők óta izgatja a jövő titka. Jelenleg is több száz millióan hisznek benne, akkor én nem intézhetem el egy kézlegyintéssel, és nem mondhatom rá, hogy hülyeség az egész.
Sajnos mi hajlamosak vagyunk arra, hogy bizonyos dolgok alapos ismerete nélkül véleményt alkossunk és ítélkezzünk, pedig túl hamar nem szabad kimondani semmire sem, hogy nem igaz, főleg pejoratív értelemben. Az istenhitet sem szólhatja le addig senki sem, amíg nem ismeri a Szentírást.
Ha elfogadjuk azt, hogy a tenyér lenyomata egyedi, akkor tudomásul kell venni, hogy bizonyos formációk a két szülő kromatinállományából öröklődnek. Amennyiben a génekből előre lehet látni a jövőt, ha a szülők jelen egyedi alkatából lehet következtetni a születendő gyerekre, ha ily módon a jövő látható, akkor a tenyérjóslásnak is lehet valami alapja. Persze mindez az én elképzelésem.
Szerintem a tenyérjóslás és a daktiloszkópia között különbség olyan nagy, mint az eltérés a grafológia és az írásszakértés, vagy az asztrológia és a tudományos csillagászat között, hangsúlyozom, a tudomány javára.
A csillagjóslásban és a tenyérjóslásban sem hiszek, mert a pillanatnyi természettudományos ismeretünknek ellentmondanak. A természettudományok bűvöletében élek. Amióta a munkámat végzem, én konkrét eredményt sohasem a jóslásból, jövendölésből, nyomozói megérzésből, hanem a természettudományos ismereteimmel és fegyelmezett munkámmal értem el.
De bármennyire nem hiszek semmiféle jóslásban, mégis egy kaput nyitva kell hagynom, mert egyrészt a mai tudomásom alapján vagyok bizonytalan, másrészt pedig elgondolkodtató, hogy sok millió ember a Földnek talán egyötöde, hisz benne tudományos szinten. Persze annak idején az egész világ azt hitte, hogy a Föld egy lapos tányér, amelyet elefántok tartanak. Ezen ma már mosolygunk. Idővel a tudománytalanságot minden területen felváltja a tudomány. Amitől mégis félek, az az, hogy ha minél jobban igyekszünk a résztudományokba behatolni, vagy egy komplex egészben gondolkodni,annál inkább kitágul a horizontunk, ezáltal viszont egyre kevésbé látjuk a végét, így a tudomány is kissé misztifikálódik.
Az ember furcsa lény, minél többet tud, annál többet akar tudni, de ha elbizonytalanodik, hajlamos bármiben fogódzkodót látni. Véleményem szerint ezért lángolt fel időnként az emberekben a miszticizmus utáni vágy. Valamiben az embernek hinnie kell, és az miért is ne lehetne akár a vallás valamelyik ága, akár az okkult tudományok valamelyik része.
Gondolom, hogy az okkult tudományok is időnként azért kapnak lábra, hogy az okkutatásból ok(k)uljanak az emberek. No de félre a tréfát.
Babot tologató jósnővel, mint említettem, már találkoztam. De kimondottan tenyérjósnővel még nem. Szerintem annak, aki jövendöléssel foglalkozik, elsődlegesen jó emberismerettel kell rendelkeznie. Bár úgy gondolom, hogy rengeteg előre gyártott sztereotípiát használnak. Ha én most megnézem az ön tenyerét, és kapásból mondok a jövőjére vonatkozóan legalább húsz jelzést, abból öt vagy nyolc minden valószínűség szerint beteljesedik. Bizonyos, hogy később csak arra fog emlékezni, ami bevált, és nem arra, ami nem vált be. Ez is olyan, mint az alkalmi időjóslás, például az osztrák vagy jugoszláv. Vannak, akik esküsznek ezekre a prognózisokra, és azt mondják: “Lám, bejött a meleg.” Azzal viszont még nem foglalkoznak, hogy a beígért melegedés két héttel előbb vagy három héttel később érkezett.
Horoszkópot még nem csináltattam, de ha újságban látok, azt elolvasom. Ilyenkor jót szórakozom. Még a kínai horoszkópból is van egy lehúzott példányom. A nyugati és a hazai lapot példányszámát feltétlenül emeli, ha tartalmaznak horoszkópot. Érdekes, hogy mindenki, vagy nagyjából mindenki, tudja, hogy butaság, és mégis mindenkit izgat, érdekel a nagy titok. Például ha valaki azt olvassa, hogy a mai napon nem célszerű üzletet kötnie, nem köti meg az üzletet, így nem éri kár. Ezután visszavonatkoztatja arra, hogy milyen igaza is volt a horoszkópnak.
Azok a horoszkópok is amelyek az egyén karakteréről, jellemző tulajdonságairól szólnak, egytől egyig ellentmondásosak.
Én május 11-én születtem. Azt hiszem, a Bika jegyében. Rám ez a jegy már nem jellemző, legfeljebb a szarvak.
Ismételten hangsúlyozom, hogy a jóslásokban nem hiszek, sőt, állítom, hogy babonás sem vagyok. Bár a tapasztalatom szerint minden rendőr babonás. Van, aki bevallja, van, aki tagadja.