VADÁSZ
Lásd: erdő, föld, jegesmedve, oroszlán
VADÁSZGÖRÉNY
Lásd: gyógymódok
VADKAN
A vadkan az őserő, az erőszakosság, a harci kedv, a termékenység megtestesítője, de a keresztény egyházat megtámadó sátán egyik jelképe is.
Indiában a ksatriják, a harcosok kasztjának a jele, a fehér vadkan pedig a gonosz démonok, a dánavák fölött diadalt arató Visnu inkarnációja. Kínában az erőszakosság, Japánban a bátorság és a hősiesség megtestesítője. A perzsa mitológiában Trita, a szent haoma készítője győzte le a vadkan alakú démont.
Az ógörög törzseknél Arész hadiistennek, és Artemisznek, a vadászat istennőjének állata, a harciasság jelképe. Heraklész negyedik hőstette egy vadkan elpusztítása volt, Aphrodité szerelmét, a szépséges Adóniszt egy vaddisznó sebezte halálra.
Az északi népeknél gyakorta jelenik meg a vadkan, hol pozitív, hol negatív figurája. A skandináv mitológia csatában elesett, bátor vitézei a "megöltek csarnokában" mulatoznak, és Széhrímnir vadkan húsából falatoznak. Feltehetően ebből származik az a norvég hiedelem, miszerint, a vaddisznó az istenek hagyományos eledele. Az északi harcosok vadkan agyarával díszítették sisakjukat, hogy elnyerjék a vadkan óriási erejét, az óizlandi Iodurt vadkan fejedelemnek vagy vaddisznó istennek hívták. Az óhettita szövegek a vadkant isten állataként említik. A kelták ugyancsak nemes állatnak tartották, a kelta tradícióban a szent tölgy termésével táplálkozó vaddisznónak pozitív volt a megítélése; varázslatos jósnak tekintették, papjaik, a druidák pedig magukat vélték vadkannak. Az egyik kelta monda szerint a walesi királyt bűneiért az istenek vadkanná változtatták.
Néhány dél-amerikai indián törzsnél, azok a férfiak változtak vaddisznóvá, akik nem adták oda asszonyaiknak a halász-zsákmányt; vagy megsértették az istent, illetve valamelyik hősüket. Japánban a vaddisznóvadászat az istenek kiváltsága volt. Valamikor régen a kelták, lóhátról, lándzsával vadászták a vadkanokat, ez a barbár szokás Indiában mind a mai napig él.
VAGINA
A női nemi szerv, a vagina vagy vulva, a szent jelképek egyike, befogadó, passzív alapelemként a termékenységet, a feltámadást és az örök életet szimbolizálja. Egy ékírásos felirat szerint, "Isten oltárrá tette a te öledet", aminek jelentése, hogy „Isten van benne”. A kereszténységet megelőző pogány kultuszban a női szexuális szimbólum, a hal és a hold volt. A szépséget és a szerelmet képviselő görög istennőt, Aphroditét, szinte mindig kagylóval, elsősorban fésűs kagylóval vagy csigával jelenítették meg. A kagyló és a csiga az erotika, a gyönyörkeltés, az újjászületés szimbolikája, vázuk nyílása kifejezetten hasonlít a női vaginára. A szerelemistennő vagináját ábrázoló talizmánokat szívesen viselték. A manapság divatos, vaginát ábrázoló talizmánok különböző formájúak, például a britek a cipő alakút részesítik előnyben, és szerencsét várnak viselésétől, míg az araboknál a holdsarlót formázó szeméremtest-talizmán dívik, amely véderőt biztosít viselőjének.
A vulvára emlékeztető kagylók és a csigák húsát ma is sokan afrodiziákumként fogyasztják. Egyébként az erotikus képzetek és a testi vágyak gerjesztőjének tartott afrodiziákum kifejezést Aphrodité nevéből származtatják. Aphrodité római megfelelőjét, Vénuszt, a népszerű szerelemistennőt, a Vénusz csillag névadóját kétneműnek: „kegyes éji lámpásnak, férfinak vagy asszonynak” képzelték el. A termékenység istennőjének, a görög Démétér hatalmas öléhez - fő kultuszhelyén, az attikai Eleusziszban - minden év szeptemberében kilenc napon át fohászkodtak. Babilóniában pedig Mylitta istennő ünnepén - a régi szokás szerint - a nőknek minden idegen férfi szerelmi vágyát ki kellett elégíteniük. A régi istennők iránti tisztelet és imádat maradványaként, a szent vagina mindig népszerű volt. Az ír katolikus templomok bejárati ajtajait még a középkorban is egy sovány, kéjesen mosolygó, két kezével szeméremajkait széttáró asszonyfaragás díszítette, úgyhogy minden belépő megérintethette a szent vaginát, és áldást nyerhetett általa.
A közép-afrikai bantu négerek lányai, hogy elsajátíthassák a különböző szexuális testhelyzeteket, szexuális nevelésük a vaginával kapcsolatos kérdésekre is kiterjed. Az oktató asszonyok ujjaikkal, fafallosszal vagy kukoricacsővel tágítják a lányok hüvelyét, nyújtják nagyobbra a kis szeméremajkakat. A hajadonok tanítóik nagy lábujján gyakorolják, hogyan mossák meg leendő férjük hímvesszőjét a szeretkezés után.
Vulvával álmodni általában jót jelent. Az illatos kert szerzője, Nefzawi erről a következőket írja: „Úgy tartják, hogy szerencsésebb dolog nyitott vulvával álmodni. Ha valaki egy szűz vulvájával álmodik, az azt jelenti, hogy a vigasz kapuja zárva marad, és az áhított dolog el nem érhető. Bizonyított dolog, hogy az a férfi, aki álmában egy érintetlen hajadon vulváját látja, bajba kerül és szerencsétlen lesz ügyeinek intézésében. Ha a vulva nyitva van, úgy, hogy a mélyére lehet látni, vagy ha rejtett is, de a bejárás szabad, akkor az álmot látó ember a legnehezebb feladatokat is sikeresen fogja megoldani az első kudarcok után. Mindez egy kis idő elteltével következik be egy olyan ember segítségével, akire soha nem is gondolt volna. Aki álmában egy ifjú lányon tevékenykedő embert lát, akinek távozásakor a vulva láthatóvá válik, az tudhatja, hogy ügyei a kezdeti sikertelenségek után szerencsésen végződnek annak az embernek a segítségével, akit álmában látott. Ha ő maga serénykedett ekképp és megpillantotta a lány vulváját, akkor saját erőfeszítésével győzedelmeskedik a legnehezebb akadály és sikereket ér el minden tekintetben.”
VAJ
Lásd: gyógymódok
VAKOND
Lásd: halál előjelei
VALENTIN-NAP
Lásd: Bálint-nap
VÁMPIR
A vámpír elnevezés a szerb-horvát és a bulgár nyelvekben használatos vampir szóból ered. Angolul és franciául vampire, spanyolul vampiros. A szláv folklórban eredetileg a sírokból időnként feljövő, testet öltő, az élőkre halált hozó, majd a sírjaikba ismét visszatérő szellemeket nevezték így.
A vámpírok közül a legismertebb a havasalföldi fejedelem, Vlad, III. Tepes (1431-1476) az un. „Karóbahúzó”, aki kegyetlen uralkodása alatt elkövetett rémséges tettei miatt lett főszereplője a Drakula legendáknak. Végül is Drakulát meggyilkolták, majd levágott fejét a törökök elvitték Konstantinápolyba. A vámpír rémtetteiről írt beszámolóknak tulajdonítható, hogy a vámpír elnevezés oly erősen meghonosodott a nyugat-európai kultúrában, hogy az összes visszajáró, testet öltött, az embereket gyilkoló kísértetre ma már a kelet-európai hagyományokban is a vámpír elnevezés elfogadott.
Az emberek képzetben úgy él a vámpír, mint egy vérszívó férfi, vagy nő, amint hosszú, hegyes szemfogait áldozata nyakába mélyesztve annak vérét szívja.
Külsőre a vámpír sápadt arcú, delejes tekintetű, vérvörösen izzó szemű.
A vámpírok alakváltoztatási képességüknek köszönhetően olykor denevérré, farkassá, patkánnyá változnak, köddé válnak, vagy olyan kicsire összezsugorodnak, hogy átférnek a sírkő repedésén. Befolyásolni tudják az időjárást, uralják az elemeket, a vihart, a ködöt és a villámokat. Nappal azonban elvész az erejük, s a folyóvízen sem tudnak átkelni. A vámpíroknak állítólag nincs árnyékuk, s képük nem látszódik a tükörben.
Általában a gonosz, varázserővel rendelkező emberből lesz vámpír, de azzá válhat a kivégzett bűnöző, vagy az öngyilkos ember is, és mindazokból vámpír lehet, akiknek lelke nem talál nyugalmat. Vámpírok lehetnek azokból a fiatalokból is, akik nem természetes körülmények között, baleset vagy gyilkosság miatt haltak meg, vagy akiket vámpír mart halálra, de azokból is, akiknek koporsóját fekete macska, vagyis ördög ugrotta át. Olyan hiedelem is lábra kelt, hogy vámpírrá változik az a gyerek, aki tisztátalan erőtől született, vagy akit megrontottak. Ezeknek a gyerekeknek az ismertető jele a kettős fogsor.
A vámpírok áldozatai maguk is vámpírokká válhatnak, s mivel természetes módon nem pusztulnak el, egyre többen lesznek. Ezzel magyarázható, hogy egykoron a fertőző betegségek által okozott katasztrófákat is a vámpírok számlájára írták. Ha valamelyik halottal kapcsolatban felmerült a vámpírság gyanúja, exhumálták a sírt, és ha a holttest – a feltevést igazolva - frissnek látszott, átszúrták szívét egy karóval, levágták a fejét, és a maradványait elhamvasztották, vagy egyéb módon megsemmisítették, nappali rejtekhelyét pedig lerombolták.
A vámpírokat távol lehet tartani lámpa vagy mécses gyújtásával, egy feszület vagy egy vasdarab felmutatásával, harangozással, vagy fokhagymával, amelyet nagyon utálnak. Védekezésként egyes emberek a házaik ablakaiba fokhagymát raktak, a nyakukba elalvás előtt pedig fokhagyma füzért akasztottak. Jó módszer a koporsóra helyezett vadrózsa is, ami megakadályozza, hogy kijöjjön belőle, vagy egy megszentelt puskagolyó átlövése a koporsón, ami megöli a vámpírt. Az óorosz pogányok viszont ajándékokkal kenyerezték le a vámpírokat.
VANÍLIA
Lásd: fűszerek, növényi ajzószerek
VARANGY
Lásd: béka
VARÁNUSZ
Lásd: állati afrodiziákumok
VARÁZSITALOK
Lásd: disznó, igazgyöngy, Iván napja, mandragóra
VARÁZSNÖVÉNYEK
A varázserejű növényeket nemcsak füstölőszerként alkalmazzák, hanem varázsitalként is fogyasztják, a boszorkányok pedig ún. "repülőkenőcsöket" készítenek belőlük, amelyet a testükre kennek. A leggyakoribb varázsnövények a beléndek, a maszlag és a nadragulya.
Az istenek növényének számító beléndek ritkán látogatott helyeken terem, hulladék- és szeméttelepeken, elhagyott temetőkben. Az emberek a beléndeket gyakorta bolondító csalmatoknak, bilindnek, csábítófűnek nevezték, az ókoriak pedig mint disznóbabot, bolondítót, apollófüvet ismerték.
A görög Hekaté növényét, nemcsak áldásos gyógyfűnek, hanem kártékony, ártó szerként is használták, ezért a bűvölés és az éjszakai látomások istennőjének, az ördögök és a boszorkányok növényeként tartották számon. A beléndekből nemcsak szerelmi bájitalt, élvezeti varázsitalt, hanem mérgező főzetet is készítettek. A jótevő és pusztító tulajdonságokkal bíró Apollón füveként, szívesen fogyasztották jósok, látnokok, ha a jövőről akartak felvilágosítást kapni. A római legyőzhetetlen, hatalmas termetű isten, Herkules füveként gyógyítás céljából fekélyekre ajánlották, görcsös fájdalmak, gyulladások megszüntetésére használták. Azt mondták, aki felejteni akar, elsősorban beléndekfőzetet kell fogyasztania.
Lásd még: maszlag, nadragulya
VARÁZSPÁLCA
Lásd: fák, fétis
VARÁZSSZÖVEGEK
Lásd: hét
VARÁZSVESSZŐ
Lásd: fák
VARJÚ
A varjak, hasonlóan a hollókhoz, az isten, a halál vagy a katasztrófa hírnökei. Kínában a fekete varjú a gonoszságot és a rosszindulatot testesíti meg, míg a vörös vagy aranyszínű a Napot és a gyermeki kegyességet reprezentálja. A japán sinto vallásban a szent varjak az istenek hírvivői. A zsidó hagyomány a halál madarának tekinti, míg a keresztényeknél a magányt jelenti, valamint a Sátánt szimbolizálja. Azt mondják, hogy csak egyszer választ párt magának, ezért a hűség kifejezője is.
A népi hiedelemben jó ismerői a boszorkányoknak. A ház körül köröző varjakat általában nem tekintik jó ómennek. A varjúcsapat egy közelgő harc vagy nagy katasztrófa bekövetkeztére figyelmeztet. Egy magányos varjú megjelenése, egyetlen ember halálát hirdeti.
A varjak számlálgatása során egy varjú látványa, rosszat jelent, a két varjú viszont szerencsét hoz. A három varjú egészséget, a négy jómódot jelez, az öt varjú betegséget, a hat varjú halált jelent.
Indiában a varjúkárogás vendégek érkeztét jelzi előre. Kínában, aki éjjel 3 óra és reggel 7 óra között hall varjúkárogást, ajándékot fog kapni; a reggel 7 és délelőtt 11óra közötti varjúkárogás esőt és szelet; a délelőtt 11 és délután 1 óra közötti pedig veszekedést jelez. Egy másik változat szerint a varjak károgásából meg lehet állapítani, ki fog meghalni: egy károgás valamelyik jó barát halálát, kettő egy családtagét, három a szeretett lényét, négy pedig a károgást hallgatóét jelzi előre.
A koreaiak szerint, ha kora reggel iskolába vagy munkahelyre menet varjakat lát az ember, az egész napja balszerencsés lesz. A pechsorozat legalább egy napig fog tartani. Sri Lankán, ha egy varjú átrepül a ház fölött, az annak az előjele, hogy a bennlakók közül valakinek el kell távoznia. Ha a háztetőn egy varjú károg, jó hírek várhatók; ha a ház előtt károg, látogatók érkeztére lehet számítani.
Az álomfejtők úgy vélik, hogy varjúval álmodni, csalódást jelent mindenben, bánatra, balszerencsére figyelmeztet, sőt halált is jelezhet.
VAS
Lásd: fémek
VASÁRNAP
Lásd: hét napjai
VASAS SZENT PÉTER NAPJA
Lásd: augusztus
VASORRÚ BÁBA
A szépséges, fiatal tündérlányok ellentéte a sárkányok anyja, a vasorrú bába, akit a mesék rosszindulatú, csúnya hegyes orrú (vasorrú) öregasszonyként ábrázolnak. A tündérmesék gonosz vasorrú bábája nagyon utálja a fiatalokat, akiket gyakorta üldöz szárnyas lován. A felnőttek szívesen ijesztgették vagy ijesztgetik a szófogadatlan gyerekeket, például azzal, ha a gyerek a kút közelébe megy, berántja magához a kútban lakozó vasorrú bába.
A magyar néphit szerint a bába eredetileg a szülésnél segédkezett, majd személyét összeboronálták a gyógyító varázsló és a rontást végző boszorkány alakjával, s lett belőle vasorrú bába. A szlávok mesebeli Vasorrú bábája, a Baba Jaga rosszakaratú, kegyetlen szörny, aki az erdőben él csirkelábakon álló kunyhójában, és felfalja az embereket, megmaradt csontjaikból épült a kerítése, amelyet koponyák díszítenek. Kapujának zárja pedig a megevett emberek hegyes fogaiból készül. Kemencéjében megsüti az ellopott gyerekeket. Az oroszok Baba Jagája óriásira nőtt, amerre jár, vihart kavar, képes repülni, s őrzi az élet vizét. Elsősorban gyerekeket rabol el, a holtakat elkíséri utolsó útjukra, hogy felfalhassa lelküket.
A tádzsikoknál Kampir, az öregasszony szellem a vasorrú bába megfelelője, aki mennydörgést tud gerjeszteni, és negyvenfülű üstjében főzi meg a hozzá betévedt embereket.
VENDÉG
A vendég, vagyis a családhoz vagy házhoz látogatóba érkező rokon, barát, ismerős megítélése – különösen, ha váratlanul, hívatlanul érkezett – régen sem volt egyértelműen pozitív. A néphiedelemben kialakult vendégelhárító praktikák mellett erről tanúskodnak az ismert közmondásaink is: Akármilyen kedves vendég, három napig untig elég, ami azt jelenti, hogy idővel a legkedvesebb látogató is terhessé válik a vendéglátók számára. Hívatlan vendégnek ajtó mögött a helye, vagyis akit nem hívtak meg valahova, ne tolakodjék be oda.
A vendég érkezésével, váratlan megjelenésével kapcsolatos, látogató jöttét előrejelző babonás hiedelmek világszerte elterjedtek.
A törökök vendég érkezésére következtetnek, ha olyan kisgyereket látnak, aki lehajolva hátranéz a lábai között. A világon szinte mindenhol ismert hiedelem az, ha valaki beveri a könyökét, ahhoz váratlan vendég jön, ha azonban az ember azonnal megfogja az odavert könyökét, akkor a látogatás elmarad. Az ember korgó gyomra ugyancsak vendég érkezését jelzi előre.
Ha a szobában fekvő macska farkára véletlenül rálépnek, váratlan vendég érkezik, szintén hívatlan látogatót jelez, ha a macska mosakszik, és hátát felpúposítja. Ha a fülét vakarja, előkelő lesz a vendég, ha a hátsó lábait hosszan elnyújtja, mérges vendég jön, bottal a kezében. Ha a macska mosakodik a küszöbön, a pap jön látogatóba. Ha a lakás szalonjában egy macska a pofáját és a mancsait tisztogatja, hamarosan vendégsereg érkezik a házhoz.
Aki azt szeretné, hogy vendége soha se jöjjön vissza, miután elment, szórjon sóból egy keresztet a padlóra, javasolják a lousianai cajunok. Ugyanakkor az Újtestamentumban Pál apostoltól az olvasható: „A vendégszeretetről el ne feledkezzetek, mert ez által némelyek, tudtokon kívül, angyalokat vendégeltek meg.” A spanyol filozófus, író Gracián y Morales Baltasar (1601-1658) aforizmájában pedig arra biztat, hogy „Érkezz várt vendégként, és szívesen fognak látni.”
VÉR
Ennek, az érrendszerben keringő vérplazmából és sejtekből (vörös vérsejtek, fehér vérsejtek, trombociták) álló, szövetre jellemző tulajdonságokat mutató, folyadéknak elsődleges feladata a test szöveteinek ellátása tápanyagokkal (oxigén, glukóz) és építőelemekkel, valamint a hulladék termékek (szén-dioxid és tejsav) eltávolítása. A vér emellett lehetővé teszi sejtek (leukociták, abnormális tumorsejtek) és különböző anyagok (aminosavak, zsírok, hormonok) szállítását a szövetek és a szervek között. A vér összetételével és keringésével kapcsolatos problémák a szövetek rendellenes működését okozhatják.
A gerinctelen állatok vére normálisan színtelen vagy sárga színű, míg a gerinceseké – az amphioxus lanceolatus (lándzsahal) kivételével, melynek ugyancsak színtelen vére van – skarlátvörös, egészen sötét meggyszínű.
A hippokratészi orvoslás a vért – a flegma, a sárga és a fekete epe mellett – a négy humor (testnedv) egyikének tekintette. Mivel számos betegség okának a kelleténél több vért tartották, az érvágás a 19. századig egy általánosan elfogadott orvosi beavatkozás volt. Egyes ritka vérbetegségek esetén még ma is alkalmazzák. A klasszikus görög orvoslásban a vért a levegővel és a tavasszal, valamint a vidám, nagyétkű, szangvinikus személyiséggel társították. Azt hitték, hogy a vért kizárólag a máj termeli.
Életfontossága miatt a vérhez számos rituálé, jelképes értelmezés kapcsolódik. Szinte valamennyi kultúrában az élet, az életerő, a lélek szimbóluma. Az ember számára ugyanaz a vér, mint a világmindenség számára a víz: megtermékenyítő és megtisztító erő.
A skandináv mitológia ősóriása, Aurgelmir (másik nevén Ymir) véréből keletkeztek a tengerek. Egyes mítoszok szerint a vér adott életet a növényeknek. A termékenységi szertartásokban a jó termés érdekében az áldozati állat vérével locsolták a földeket. A germán törzsek, az angolszászok, vikingek, azt tartották a vérről, hogy magában hordozza tulajdonosa erejét, ezért a falakat, az istenszobrokat, valamint a szertartás résztvevőit a leölt áldozati állat vérével spriccelték be.
Az aztékok és a maják állat- és emberáldozataikban a vér a föld táplálását és az istenek kiengesztelését szolgálta.
Kínában a friss, piros vér az élet szimbóluma, a lélek lakhelye, mágikus erőt ad mindenkinek, aki megérinti. Ugyanakkor a piszkos, alvadt vér balszerencsét és betegséget hoz.
Az ókorban termékenységi és áldozati jelentése egyaránt ismert volt. Odüsszeusz alvilági útja során a holtak lelkei az áldozati állatok vérét isszák; egy másik monda szerint a vadkan alakját öltő Árész - más források szerint Apollón - által megölt ifjú Adónisz kihulló véréből kökörcsinek nőttek.
A Bibliában a halál, az Úr pusztító haragjának jele a folyók vizének vérré változása. Védelmet jelentett a zsidók számára: ajtófélfáikat az áldozati bárányok vérével jelölték, így megóvták elsőszülötteiket a tíz csapás öldöklő angyalától. A zsidó vallás még a legkisebb mennyiségben is tiltja a vér fogyasztását, mely az étkezési előírásokban is visszatükröződik. A húsból sózással és pácolással távolítják el a vért. A magyarázatot a Tóra adja meg: “Mivel minden állat lelke a vérében van, a vér nem fogyasztható el, mert azt az áldozati szertartásnál kell használni, a Jeruzsálemi Templomban.”
Krisztus vére – ellentétben a zsidó rituálé során feláldozott állatok vérével – szent és tiszta; kiontása a megtisztulás és az emberi bűnök feloldozásának kifejezője. A Jézus testét és vérét jelképező kenyér és bor elfogyasztásával az utolsó vacsorán (úrvacsora) köttetik meg az Isten és hívei között az új szövetség.
Később a kenyér megszegését az áldozat fogalmával hozták kapcsolatba, és a középkorban a kereszténységben általánossá lett a hit, hogy az úrvacsorában lévő kenyér és bor Krisztus valódi testévé és vérévé lényegül át.
Jehova tanúi szó szerint veszik a Biblia előírását, mely szerint nem szabad hasznot húzni a vérből. Nemcsak a vér elfogyasztása tilos náluk, hanem a vérátömlesztés is. Egyedül a műtét előtt levett saját vér visszajuttatását tartják közülük néhányan elfogadhatónak.
A régi korokban a titkos társaságok tagjai eret vágtak, és vérüket egy kupába csepegtették, amelyből – egész életre szóló hűséget és szövetséget esküdve – mindegyikük kortyintott egyet. Gyakran két személy egymás vérének felhörpintésével, vagy vérátömlesztése révén kötött vérszerződést, miáltal a természetes testvéri kapcsolatnál is szorosabb kötelék, ún. vértestvérség jött létre közöttük. Ez a szokás szinte az egész világon elterjedt és kölcsönös segítségnyújtást, véd- és dacszövetséget jelentett. Magyarországon a vérszerződés utal arra, hogy őseinknél is szokásban volt a vértestvérség.
A vérszerződés eredetéről kialakult tudományos magyarázat szerint, az általánosan uralkodó meggyőződés abból az elgondolásból ered, hogy a vér maga az élet, és mint a vér forrása, minden egyénnek a szíve az igazi lelke, vagyis a vércsere tulajdonképpen lélekátvitel, a vérmegosztás az emberek vagy ember és isten között, biztosítja természetük egyesülését; és az emberi tulajdonság összeforrása az istenével, a legmagasabb végső cél, mely a legprimitívebb és a legpallérozottabb emberi elme számára elérhető. A műveletlen és barbár népeknél e rítus a kannibalizmus megalapozása, ez motiválja az áldozatot, amelyben állatot ajánlanak az istennek az emberi vér helyettesítése céljából. Egyik formájában a vércseppeket borba öntik, és azzal isszák meg, később bort isznak, a vér tényleges jelenléte nélkül. Innen ered a barátság és a házasság megpecsételésére a bor használata.
A különböző szertartások, vallási előírások, misztikus történetek mellett, a vérrel kapcsolatban számos babonás hiedelem, népszokás is kialakult.
Régen például sokan úgy vélték, hogy az arisztokraták vérerei sötétebb kék színűek, mint az alacsonyabb rangú embereké, ezért a kék vért a nemesség, az előkelő származás bizonyságának tekintették.
Míg a vörös vér a bátorság, a kurázsi jele volt, a sápadt vérű embereket gyávának, anyámasszony katonájának, nyúlszívűnek tartották.
Egyes afrikai törzsek tagjai abban a meggyőződésben éltek, hogy ha a halott ember vérét krétával összekeverve a homlokukra kenik, az elhunyt összes jó tulajdonsága átszáll rájuk.
Sokáig élt az a furcsa babona, hogy szerencsétlenséget okoz, ha hagyják a vért lecsöppenni a földre, különösen, ha egy király vagy magas rangú személy véréről van szó. Ennek egy történeti példája a Nagy Britannia részét képező Man-szigetéről származik. A mai napig úgy emlékeznek rá, hogy amikor William Christiant – az 1608-ban született Man-szigeti politikust – 1663-ban a Hango Hillnél lelőtték, ahol állt, egy lepedőt terítettek le, nehogy egy csepp vére is a földre hullhasson.
Régen általános hiedelem volt, hogy csecsemő vére fokozza a vitalitást, megújítja az életet.
Írországban azok a családok, akiknek a gyermeke nagyon fiatalon halt meg, a küszöböt csirke vérével spriccelték be, hogy a rossz szellemek a gyenge lélek helyett ebbe költözzenek.
A korai kereszténység idejében a hősök vérét hatékony talizmánnak tekintették. Azt gondolták, ha a tornyokat mártírok vérével kenik be, védetté válnak a villámcsapások ellen. A királyok a koronájukra és uralkodói jelvényeikre a saját vérüket mázolták, hogy távol tartsák a betegségeket. Drakón törvényeit vérrel írták, mivel minden vétséget halállal büntettek. A gonosszal kötött szerződést az ember vérébe mártott tollal kellett aláírni. A madagaszkári emberek áldozatai során hangsúlyt kapott az a gondolat, hogy a vér hatékony eszköz a bűnök vezeklésére.
A zsidó rituálékban a vér mellett az áldozat zsírjának felajánlását tartották a leghatásosabbnak. Egyes folyókban a víz közepén álló sziklákat zsírral dörzsölték be, ezzel áldoztak a folyó szellemének. A család őseinek tiszteletére a síroszlopokat ugyancsak vérrel és zsírral kenték be.
Burmában elterjedt hiedelem volt, hogy semmit sem lehet tartósan befejezni előzetes vérontás nélkül, és rendszerint néhány szerencsétlen fickónak kell megfizetnie a büntetést. Ha például egy új kapu épült a városban, az első parasztot, aki átment alatta, megragadták, megölték, és a küszöbön elhantolták.
A muzulmánok körében szokás volt, hogy állatot áldoztak minden jelentősebb vállalkozás megkezdésekor. Amikor a Jeruzsálem és Jaffa között megépült vasútvonalat átadták, a Szent Város állomásain a vasúti kocsikat erre az alkalomra leölt birkák vérével festették vörösre.
Az arab emberek nem érintették meg a vért, és beszennyezettnek érezték magukat, ha csak egy csepp vér is a ruhájukra esett, ezért a henteseket számos arab törzs szinte a bűnözőkként kezelte, és a szakma megbecsülése nagyon alacsony volt. Kivételt a május végi ünnepük jelentett, ekkor a falu legkövérebb birkáját levágták, és a főnök vagy a sejk az ujját a birka vérébe mártva, mindkét ajtófélfára egy keresztet rajzolt, hogy távol tartsa a gonosz szellemeket.
A távol-keleti – különösen a kínai és a japán – kultúrákban, ha egy férfi orra vérzik, még manapság is gyakran annak a jeleként értékelik, hogy az illető szexuális vágyat él meg. Ez számos alkalommal megjelenik a hongkongi filmekben. A japánoknál ugyancsak jellemző, hogy a férfi karakterek általában vérző orral láthatók, ha egy hiányosan öltözött vagy meztelen nőt pillantanak meg, vagy ha érzéki gondolataik támadnak.
Úgy tartották, hogy mogorva, barátságtalan természetet mutat, ha a vér nehezen mosható ki az ember ruhájából.
Hasonló jelentést hordoz a „rossz vért szül” szólásunk, mely általában ellenséges érzületet kelt, bosszúságot, fájdalmat okoz értelemben használatos.
A vérvonallal, vérrokonsággal kapcsolatos a „vér nem válik vízzé” közmondásunk, mely azt jelenti, hogy az ember nem tudja megtagadni származását; válságban, szükségben mindenki jobban húz saját rokonához, mint idegenhez; vagy más értelmezésben: válságos helyzetben mindenki az alaptermészete szerint cselekszik.
Az álomban látott vér életet, szerelmet és szenvedélyt valamint csalódásokat mutat. Ha a vér szó leírva jelenik meg, valamilyen végleges, megváltoztathatatlan életkörülményre utalhat.
Ha az ember vérzik vagy vérveszteség éri álmában, az a fizikai kimerültség vagy az érzelmi kiüresedés érzésének a jele, de utalhat az álomlátó és a barátai közötti kegyetlen összeütközésekre is. Az illető múltbeli tettei megbosszulják magukat. Az asszonyok gyakran álmodnak vérvesztésről a menzesz vagy a terhesség idején.
Valamilyen vérrel írt szöveg álma, az illető feladatába fektetett energiájára utal. Azt jelzi, hogy oly sok erőfeszítést hozott a cél eléréséért, hogy már nem adhatja fel a szándékát.
Álomban vért inni, az álmodó kirobbanó életerejéről és energiájáról árulkodik.
VERBÉNA
Lásd: virágok
VÉRCSE
Lásd: madarak
VERÉB
A barnásszürke tollazatú veréb a melankóliát, a szürkeséget, a verekedésre való hajlamot, a falánkságot, a kéjvágyat szimbolizálja, de egyben az emberekhez való ragaszkodást is jelképezi. A görög mitológiában Aphroditének, a szerelem istennőjének a madara. Az indiánoknál a verebek a bőséget jelentik, a kínaiaknál a verebek a természetfölötti erők hírnökei. Kínában a legbujább madárnak tekintik, ezért a hagyomány szerint a veréb húsának a fogyasztása növeli a férfierőt. Az indonézek úgy vélik, hogy ha egy veréb berepül a házba, valaki megházasodik a családban. Az angolszász hiedelemvilágban ugyanez valakinek a halálát jelenti. A walesiek szerint az elkapott verebet azonnal meg kell ölni, mert különben meghal az elfogója. Mások viszont óva intenek a verebek elpusztításától, ugyanis azt tartják, hogy ez balszerencsét hoz, mert e kis szürke madarak a halott lelkek megtestesülései. Ha a fán ölik meg a verebet, a fa, melyen a madár élt, el fog pusztulni. Pozitív jelentése volt a verébnek Bálint (Valentin) napján, az a hajadon, aki ilyenkor látott verebet, szegény férjre, de nagyon boldog házasságra számíthatott. Indiában jó ómennek, a szerencse előjelének vélték, ha az új házra veréb fészkelt.
Időjósként is ismert madár: ha a verebek hangosan csiripelnek, nagy lármát csapnak, hamarosan eső várható.
VÉRESŐ
Lásd: csodaesők
VÉRFERTŐZÉS
Lásd: tabu
VÉRTÍPUSOK
Karl Landsteiner (1868-1943) osztrák származású, amerikai orvos 1930-ban Nobel-díjat kapott az emberi vércsoportok felfedezéséért, ami lehetővé tette a biztonságos vérátömlesztéseket, és a vér használatát bizonyítékként az apasági keresetek esetén, vagy a gyilkosok azonosításában. AB0-rendszerének, négy csoportja az A, B, AB és 0.
A legelterjedtebb a 0-ás vércsoport, Dél- és Közép-Amerika, valamint az Egyesült Államok indiánjai körében gyakorisága megközelíti a 100%-t. Az A-s ugyancsak mindenütt megtalálható, míg a B-s vércsoport elsősorban Ázsiára, különösen Észak-Indiára jellemző, Európában és Afrikában ritka, az amerikai indiánok, valamint Ausztrália őslakói között pedig csak elvétve fordul elő.
Ami a betegséghajlamokat illeti, az A-s vércsoportba tartozók körében 20%-kal nagyobb a gyomorrák gyakorisága, mint a 0-ás vagy a B-s vércsoportúaknál, míg a 0-s vércsoportbéliek a nyombél- és a gyomorfekélyre hajlamosabbak a többieknél.
A japán Furukava Takedzsi munkásságának köszönhetően, a vércsoporttal összefüggésben különféle hiedelmek is kialakultak. Elgondolása szerint az ember vércsoportja befolyásolja a személyiségét. Takedzsi 1927-től cikkek és könyvek sorozatát publikálta e témában. Rendszerében mindegyik vércsoporthoz egy jól körülírható, meghatározható sajátosság tartozik.
Az A-s vércsoportú emberek mély érzelmi erővel rendelkeznek, mely átsegíti őket a kritikus helyzeteken, nem esnek pánikba. Hajlamosak elkerülni a konfrontációt, és kényelmetlenül érzik magukat társaságban. Az A-típusúak szégyenlősek, olykor visszahúzódók. Keresik a harmóniát, udvariasak, ennek ellenére olyan benyomást keltenek, mintha igazán senkivel sem jönnének ki. Ha valamilyen feladat adódik, legszívesebben egyedül végzik el. Vágynak a sikerre, és tökéletességre törekszenek. Emellett rendkívül kreatívak, és – valószínűleg az érzékenységük miatt – művészi hajlammal megáldottak.
AB-típusú a leggyakorlatiasabb réteg. Általában specialistái szakmájuknak. Amikor egy terv elkészítésébe fognak, több időt fordítanak a probléma megértésére, és a megoldási lehetőségek kijelölésére, mint mások. Ha valamivel foglalkoznak, akkor minden figyelmüket a munkájukra összpontosítják. Hajlamosak görcsösen ragaszkodni a célhoz, és még akkor is végigviszik elképzelésüket, ha az elérhetetlennek tűnik. Nem túlságosan együttműködők, mert saját szabályaikat és elképzeléseiket követik. Individualisták, több figyelmet fordítanak a gondolataikra, mint érzelmeikre, ezért néha hűvösnek és komolynak tűnnek. E típust gyakran tartják a többi típusnál lazábbnak, „önjáróbbnak”, kevésbé követik a hagyományosat, a megszokottat, bár ez nem szükségszerűen jelent negatív megítélést.
Az AB-típusú embereket nehéz kategorizálni. Egyidejűleg a spektrum mindkét végének tulajdonságaival rendelkezhetnek. Például egyszerre befelé fordulók, introvertáltak és kitárulkozók, extrovertáltak. Könnyen átváltanak az ellenkező oldalra. Az AB-típusú emberek megbízhatóak és felelősségteljesek, azonban ki nem állhatják, ha sokat kívánnak tőlük. Nem szívesen segítenek másoknak, még akkor sem, ha ez lenne a legfontosabb feladatuk. Az AB-típusú emberek érdeklődnek a művészetek és a metafizika iránt. A kiszámíthatóságot kedvelő japánok nehezen viselik el ezt a típust. Saját törvényeiket követve szeretnek dolgozni, fenntartva azt a jogukat, hogy kiszálljanak, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan azt elképzelték. Időnként érzékenyek és együtt érzők, ez azonban kevés ahhoz, hogy kiegyenlítse e típus hibáit. Egy időben néhány vállalatnál vércsoportok szerint próbálták munkacsoportokba sorolni a dolgozókat, de senki sem akart az AB-csoporttal együtt dolgozni.
A 0-ás vércsoportú emberek társaságkedvelők, energikusak és szociálisan érzékenyek. Az összes típus közül ők a legrugalmasabbak. Könnyen fognak vállalkozásba, jelentősebb feladatba, azonban a véghezvitellel gyakran problémáik vannak, és könnyen feladják. Könnyelműek és nem túl megbízhatóak. A 0-ás típusúak mindig kimondják, amit gondolnak. Értékelik mások véleményét, és szeretnek a figyelem középpontjában állni. Emellett igen nagy önbizalommal rendelkeznek. A 0-ás a “legáltalánosabb” típus, és Japánban ezt tartják a legjobbnak.
Az összeférhetőség szerint az A az A-val és az AB-vel fér össze; a B a B-vel és az AB-vel jön ki a legjobban; az AB az AB-vel, B-vel, A-val és a 0-val, míg 0 a 0-val és az AB-vel harmonizál a leginkább.
Noha Furukava Takedzsi elméletét tudományosan nem ismerték el, és a szakma is hevesen támadta, a média és a nagyközönség mohón falta műveit. Manapság elképzelése lassan kihalóban van Japánban. Ugyanakkor nyugaton észrevették a vér tipizálásában rejlő lehetőségeket. Azt ugyan nem állítják, hogy a vércsoport kapcsolatban áll a személyiséggel, viszont egyre erősebb a hit a táplálkozási divatban, mely azt tanítja, hogy az emberiség történetében a különböző vércsoportú emberek különböző fejlődésen mentek keresztül, ezért az egyes vércsoportba tartozó embereknek a vércsoport fejlődési szintjére jellemző táplálékot kell fogyasztaniuk.
VESZEKEDÉS
Veszekedés kialakulhat bármilyen helytelennek minősülő cselekedet miatt. A babonások szerint, ha kiömlik a só vagy a bors, ha az asztalra cipő kerül, ha ajándékba kést, ollót, tűt adnak, ha a szobában kinyitnak egy ernyőt, vagy ha borostyánt, lóherét vagy páfrányt visznek a házba.
Veszekedést okozhat, ha ketten akarnak enni egy kanállal, vagy ha ketten ugyanazt a vizet kívánják használni mosakodásra vagy mosásra. A viszály csak akkor kerülhető el, ha a vizet másodikként használó minden elővigyázatossági intézkedést megtéve, beleköp a vízbe. Abból is civakodás alakulhat ki, ha ketten akarnak ugyanazzal a törölközővel megtörölközni, kivéve, ha a második veszi magának a fáradtságot és megfordítja azt.
Családi háborúhoz vezethet, ha valamelyik családtag játékból ki-be csukogatja-nyitogatja az ajtót, ha túl sokáig hintázik a széken, ha ide-oda kapcsolgatja a TV-t, ha az ujjával dobol, kaparászik, ha túl hangosan hallgat zenét, vagy hangosan beszél, vagy kiabál stb., s a veszekedést előidéző viszályforrásokat sokáig lehetne még sorolni. A moldvai magyarok úgy vélték, megelőzhető a veszekedés, ha a tűzbe háromszor – minden egyes alkalommal „A gonosz szájába!” szavak kíséretében - sót dobnak.
Walesben az első találkozásuk során gyászruhát viselő személyeknek nem szabad egymás iránt szerelembe esniük, mert ez állandó veszekedést jelent számukra. Vietnámban veszekedéshez vezet: a rokonok törülközőinek használata; bármilyen hangszert felfordítása, vagy ha egyszerre verik a dob mindkét oldalát.
VETÉS
Lásd: ültetés
VIDRA
Lásd: állatok
VIHARMADÁR
Lásd: madarak, mennydörgés
VILÁGFA
Lásd: bárány, fák, madarak
VILÁGMINDENSÉG
Lásd: ház, létra, lótusz, mandala
VILÁGTEREMTÉS
Lásd: hat
VILÁGTOJÁS
Lásd: tojás
VILLA
A villa az evőeszközök közül a legkésőbb került használatba. A 15. század előtt a húst késsel darabokra vágták és kézzel tették szájukba, a villát addig csak az étel szervírozására használták. Kezdetben csak egy ága volt, a rómaiak villája már kétágú, később lett három- illetve négyágú.
A magyar nyelvben a villa szó eredeti jelentése „kétágú”, mely ma is él pl. a „villás farok”, „villás kulcs”, „villás agancs” stb. jelzős összetételekben.
Az étkezési villa használata nálunk a főúri asztaloknál a 16. századtól, a paraszti háztartásoknál pedig a 18. század végétől vált elterjedtté.
A villáról kialakult hiedelmek közül: ha elejti a villáját egy nő, férfi látogatója lesz, ha egy férfi, akkor a barátnője toppan be hozzá. Aki véletlenül keresztbe fektetve hagy két villát, arról pletykálni fognak. Azokra, akik valamit villával kavarnak meg, azt mondják, hogy felkavarják, felszínre hozzák a balszerencsét.
VILLÁMLÁS
Lásd: harang, mennydörgés
VINCE NAPJA
Lásd: április, Iván napja
VIPERA
Lásd: kígyó
VIRÁGOK
A virágok elsősorban a szépséget és a szerelmet szimbolizálják, a porzó és a bibe a férfi és a nő együttesét és összetartozását jelképezi. Emellett utalhatnak szüzességre, szemérmességre, hűségre, hervadásra, elmúlásra, halálra, gyászra is. A piros virág a felkelő Napot, a szenvedélyeket, a fehér a tisztaságot, az ártatlanságot, a fehér és vörös együtt pedig a halált jelképezi. Ennél fogva az ünnepek, vallási és gyászszertartások világszerte elterjedt díszítőeleme. A földből kinövő, és az ég felé tartó virágok a világmindenséget jelenítik meg, a négy elemet: a földet, a levegőt, a növekedésükhöz szükséges vizet és a Nap tüzes melegét példázzák.
A virágok színük, alakjuk, felépítésűk végtelen kombinációja, a hozzájuk fűződő szimbólumok sokasága, gyógyhatásuk széles spektruma, felhasználásuk, kifejezőképességük és az élővilágban játszott szerepük alapján rendkívül sokfélék.
A hóvirág a reményt és Szűz Mária szűzies tisztaságát; a gyöngyvirág Mária jóságát, szeplőtelen fogantatását; az ibolya szerénységét; a szarkaláb könnyeit jelzi; az aloé egyszeri virágzásával ugyancsak Szűz Mária egyik jelképe. A ciklámen színe Szűz Mária véréhez hasonlatos. A kamillát, a mályvát és a zsályát Mária lelki gyógyító erejével hozzák összefüggésbe.
Az angyalgyökér két egymásba fonódó levele közül előbújó virágzata, a szentháromságot formázza. Hasonló a jelentése van az ibolyával rokon árvácskának is, bár a néphagyomány másként értelmezi, az árvácska alsó, sárga szirmai a mostohát, a két tarka középső szirom a lányait, a két felső, ibolyaszínű szirma pedig a két árvát jelképezi. A fűszeres illatú rozmaring a néphit szerint a lányok tisztaságát, az esküvői szertartáson viselt rozmaringág az életre szóló hűséget jeleníti meg. A bazsalikom gyűlöletet; a szúrós bogáncs sértettséget, zárkózottságot; a salamonpecsétje titoktartást sugall.
A szegfű a kicsattanó életöröm virága, de hegyes, vékony leveleivel Krisztus kereszthalálának szögeire is utalhat. Bájvirágok mellé délceg kardvirágokat ültetnek az eladó lányok háza elé. A színes virágú verbénát a régi rómaiak szent növényként tisztelték, azt gondolták, hogy háború idején elriasztja az ellenséget. A Marssal társított verbénát, nagykövetek viselték ruháikon. A druidák varázslatokhoz használták. A német Albertus Magnus (1193-1280) püspök és természettudós a verbénát ugyancsak a szerelmi varázslatok virágának tekintette, a fénylő piros és sárga kakastaréjról pedig úgy vélte, hogy jövőbelátást biztosít az ember számára.
A harangvirágot, kehely formája miatt a termékenységgel, a germán Freya istennővel és Máriával kapcsolják össze, de olykor Krisztus születésével, valamint a szentháromsággal társítják. A pitypang, vagyis a gyermekláncfű a termékenység virága. A nárcisz Krisztus feltámadását szimbolizálja, de elsősorban az önmaguk szépségében tetszelgő, önimádó emberre utal. A margaréta Krisztus könnyeinek és a vértanúk szenvedéseinek, valamint Szent Katalinnak a virága. A kankalin virágzata Szent Péter kulcsait jelzi, de utalhat Máriára is, akinek fia nyitotta meg a mennyországot az emberek előtt.
A mirtusz Babilonban az ünnepek díszítésére szolgált; a zsidóknál kultikus virág, mivel öt fehér szirma csillagot formáz; az egyiptomiak Hathornak szentelték, a görögök Aphrodité virágának tartották, a rómaiak Vénusznak, a kertek istennőjének szinonimájaként használták; később a tiszta szerelem és a házasság jeleként lett kedvelt menyasszonyi virág.
A monda szerint az első jácintok Hüakinthosz spártai királyfi – akinek életét szerelmes barátja, Apollón diszkosza véletlenül oltotta ki - véréből fakadtak, róla kapták nevüket. Egy másik változat spártai Telamon fiának, Aiasnak a véréből származtatja a virágot.
A napraforgó az önfeledt szerelem és az aranyló Nap szimbóluma, jelezhet nemesi kivagyiságot és alárendelt hűséget is. A fehér liliom érintetlenséget és mennyei magasztosságot sugároz, a nőszirom a szivárvány színeire utal. A fehér őszirózsa a halottak virága, a gyorsan hervadó szellőrózsa a halál jelképe. A tulipán a nő és a férfi közötti harmóniát reprezentálja. Az amaránt, ephesusi Artemisz istennő virága, a halhatatlanság szimbóluma. Az amarántból készített korona hírnevet és szerencsét hoz viselőjének, istenképek és sírok díszítésére szolgál.
A kajszibarack virága Kínában a fennköltséget, a bátorságot, a jellemességet; az őszibarack virága a hosszú életet, a halhatatlanságot jelenti. A cseresznyefa és a szilvafa virága a tavaszra és a szűziességre utal. Keleten a bazsarózsa, a pünkösdirózsa és a tubarózsa a tavaszt idézi, de jelképezi a bőséget és a méltóságot is. A krizantémot királyi virágként tisztelik, az ősz, a hosszú élet, az előkelőség szimbóluma. Az orchidea a gyöngédséget, kifinomultságot jeleníti meg. A lótusz a hindu felfogás szerint a női nemi szerv, a jóni megjelenítője.
Indiában a virágokat az élet és a boldogság szimbólumának tekintik, ezért fontos a szerepük minden vallási szertartásban. Úgy gondolják, hogy minden istenségnek megvan a maga kedvenc virága, és ha ezt felajánlják számára a szertartás során, jutalmat ad az imádónak. Általában a szertartáson illatos, lágyszirmú virágokat ajánlanak fel. A vörös virágokat rendszerint az istennőknek ajándékozzák. A köztiszteletben álló, megbecsült személyeket virágszirmokkal szórják meg, vagy fehér jázmin, sárga bársonyvirág, vagyis tagetes virágkoszorúval jelzik az irántuk érzett elismerést. Valaha a királyok előtt így hódoltak, s a hősöket, tudósokat, bölcseket ily módon honorálták.
Az indiaiak körében a hagyományos köszöntés vagy búcsúzás még ma is elképzelhetetlen virágok nélkül. Ez a gyakorlat jellemző a házassági ceremóniák során is. A virágszirmok hintése egy formája a köszöntésnek, a jókívánságnak, ezért a ceremónia végén a jelenlévők virágszirmokat szórnak az ifjú párra. Dél-Indiában az asszonyok öltözékének fontos tartozékai a hajukba tűzött virágok.
Az azerieknél és az oroszoknál mindig csak páratlan, 5, 7, 9, 11, vagy 13 szálú virágcsokrot szabad ajándékba adni. A páros számokat a halállal és a gyásszal társítják. A mártírok sírját páros számú piros virággal díszítik fel, a fiatal harcosok sírjára kettő vagy négy szál virágot helyeznek.
A páros számú virág együttese az oroszok szerint is a halált szimbolizálja, ilyen csokrok használata csak gyászszertartásokon elfogadott. Szerintük a művirágok ugyancsak a halálra utalnak, tilos ilyent ajándékba adni, mert inzultusnak tekintik. A virágok száma a csokorban szintén nagy fontosságú: egy szál virág, a figyelmesség jele; a három szál a tisztelet kifejezése; öt virág elismerést jelez; a hét szál virág, szeretetet, szerelmet sejtet. Kivételesen páros számú virágból álló csokor is ajándékozható, azonban a csokorban tizenkettőnél több és hattal osztható számú virágnak kell lennie. Születésnap olyan virágcsokor dukál, amelyben a virágok száma megegyezik a megajándékozott évei számával. Az oroszoknál a szegfű, mivel a szorongás, nyugtalanság virágának tartják, a szerelemben nem hoz boldogságot. A sárga virágokat, különösen a sárga rózsákat, az elválás, a búcsúzás virágainak tekintik.
VIRÁGVASÁRNAP
Lásd: április, fűzfa, húsvét
VISZKETÉS
A viszketés okozója lehet rovarcsípés, vagy valamilyen bőrbetegség, de kiválthatja belső probléma is: anyagcserezavar, vese-, és májbaj, vérképzéssel kapcsolatos rendellenesség, daganatos megbetegedés, gyógyszerallergia. Előjöhet terhesség idején vagy idős korban, a bőr kiszáradása ugyancsak viszketéshez vezethet.
A viszketés kellemetlen érzés, ráadásul vakarózásra ingerel, feltehetően ezért alakulhatott ki jó néhány hiedelem vele kapcsolatban, amelyekből a babonás emberek messzemenő következtetéseket vonnak le.
Ha viszket: a jobb láb, talált pénzt jelent, ez lehet például jövedelmező utazással kapcsolatos, olyan feladatot kap, amelyet sikerrel teljesít, vagy olyan helyre utazik az illető, ahol szívesen fogadják; a bal láb, az előbbi ellenkezője, az utazás alatt elveszik a pénze. Ha a lábszárak elülső része viszket, kellemetlen meglepetést jelez; a jobb térd viszketése esetén, jó hírek érkeznek; ám ha bal térde viszket, kibeszélik az illetőt; a combon érzett viszketés pedig költözködésre utal.
Ha a has viszket, egy ünnepségre, vagy egy partira szóló meghívásra számíthat a vakarózó, a hát viszketése csalódásra, kikosarazásra utal.
Ha a jobb tenyér és a jobb boka viszket, azt jelenti, hogy hamarosan pénz áll a házhoz. Ha a bal tenyér és a bal boka viszket, pénzkiadás, pocsékolás, adósságba keveredés várható. A jobb könyök viszketése jó hírekről, kedvező kapcsolatokról tájékoztat, míg a balé rossz hírekről, ellenségeskedésekről tudósít.
A viszkető jobb váll, boldogulást és a boldogság jelez. Akinek viszont a bal válla viszket, boldogtalanságra, kellemetlen kötelezettségre számíthat.
A nyak viszketése betegség, kimerültség jele. A száj viszketése sértésre, bántalmazásra utal. A jobb szemé kellemes találkozást, a balé csalódást jelent.
A jobb oldali fül és orca, becsmérlő megjegyzéseket, a bal fül és arcfél, hízelgő szavakat jelez. Ha valakinek a feje búbja viszket, jó szerencsére számíthat.
A belül viszkető orr szomorúságra figyelmeztet. Akinek az orra kívül viszket, hamarosan „csókot kap egy bolondtól”, ami átvitt értelemben azt jelenti, hogy rászedik az illetőt, bolondját fogják járatni vele. "Ha viszket az orrod, veszélyben a szád, egy bolond csókja, s egy idegen vár rád. Viszkető orroddal dörzsölj meg egy fát, és máris elfelejtesz minden problémát!” - szól a mondóka.
VÍZ
A víz, az egyik fő elem, számos nép képzetében a föld az ősóceánból emelkedett ki, anyaga a világ megépítésének. A görög bölcselő Platón (i.e. 427-347) szerint Isten a négy elemet, köztük a vizet, használta a világ teremtésekor. A keresztényeknél az égi víz az éltető víz; a földi sós víz viszont sem ivásra, sem öntözésre nem alkalmas. A Bibliában "Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket." A víz azonban nemcsak minden dolgok kezdete, hanem vége is, erről szólnak a világvégét elbeszélő vízözön mítoszok.
A víz a születés és a halál megtestesítője. Agni, a hinduk tűz istene vízből született, Visnu, a legfőbb isten pedig egy vízen nyugvó kígyón aludt. A vízzel összefüggésbe hozhatók az emberi élet nedvei, az anyaöl, az anyaméh és a vér. Rituális mosdással jelenítik meg a második születést, az anyaméhből való újbóli világrajövetelt. A vízzel állnak kapcsolatban a szerelem és termékenység istennői, az akkád Istár és a görög Aphrodité.
A Bibliában szereplő intelem is a vizet idézi "A saját ciszternádból igyad a vizet, csak azt, ami a saját kutadban buzog fel." Ami arról szól, hogy a férj elégedjék meg törvényes feleségével. A víz ugyanakkor jelenti a mélységes víz veszélyét és a halált is. A vízi szörnyetegek gyomra akár a pokol, szinte lehetetlen onnan megmenekülni, ha mégis sikerül, az felér a feltámadással, ez utóbbiról szól Jónás története.
Az állandóan mozgásban lévő víz a termékenyítő erő, az új élet nedve. Az égből hulló csapadék, férfi magként termékenyíti meg a földet. Az egyiptomiak, a víznek tulajdonítják a születés és a megújulás képességét, Hápi istenben tisztelték az áradó Nílust, aki nedvességet és termést, egyszóval életet adott az egész országnak.
A keresztények számára a víz a tisztaságot; az alámerülés és a keresztelés a megtisztulást; a forrásvíz pedig a megújulást jelenti. A Paradicsomban lévő forrás táplálta az életfa gyökereit; a kelták szerint az örök fiatalság földjét éltető víz öleli körbe. A magyaroknál Álmos anyjának "méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak." Szent László királyunk csodálatos vízfakasztásairól szóló történetek az egész Kárpát-medencében elterjedtek. A legenda szerint az üldözői elől menekülő László király előtt megnyílt a hegy a tordai hasadék sziklájából, s szomjas vitézeinek, vizet fakasztott, s a nyomukba törtető kunokat pedig mind elmosta a víz. Fakasztott vizet még Szentkúton és Erdőbényén, ahol a víznek gyógyító erőt tulajdonítanak. E szent kutak már a középkortól ismeretesek, említi az Érdy-kódex Karthauzi Névtelenje is, aki az 1520-as évek második felében működött: »hol ott ees nagy zeep kwth feyek vannak ky folywaan kyk korwl meg lattathnak zent kyralnak laba nyomay czwczayanak es sysakyanak helye kyk mynd bel enyeztenek az eross kew zyklaban, kykbol mynd dycheertetyk wr isten es az kegies kyral.«
A csángók azt hiszik, hogy a kutak kiszáradásával jön el a világvége, s csak az Antikrisztusnak lesz vize, amellyel magához csalogatja az embereket.
A víz kínaiak öt alapelemének - föld, víz, tűz, fa, fém - egyike, a tűz ellensége. Vele hozzák kapcsolatba az érzékek közül a hallást; a színek közül a sárgát; az ízek és a szagok közül az édeset és a poshadtat; a napszakok, az évszakok és a égtájak közül az éjszakát, a telet és az északot; a légköri jelenségek, a mezei termékek és az állatok közül a hideget, a cirokot és a disznót; a bolygók közül a Merkúrt; az emberi testrészek közül a vesét; az emberi indulatok és erények közül a félelmet és a bölcsességet.
A vizek között többféle vizet lehet megkülönböztetni, ilyenek például a halhatatlanság italai: a gyógyító víz, az élet vize, szentelt víz. A régi görögök az élet vízének, a nektárt és az ambróziát tartották, amit csak az istenek ihattak, hogy megőrizzék ifjúságukat, győzedelmeskedjenek a halál fölött, és halhatatlanokká váljanak. A szentelt víz elkíséri az embert a születésétől a haláláig. Szentelt vízzel keresztelik meg a csecsemőt, ebből hintenek a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára.
Magyar népszokások szerint a bő termés reményében, vízzel loccsantják le az aratásból hazatérő gazdát; a boszorkányok távoltartására, a kemencéből kivett kenyeret is vízzel kenik be. A húsvéti locsolás szokása, amikor a lányokat, asszonyokat az élet vízével locsolják le, a megtisztulást és újjászületést hívatott szolgálni.
A vízhez számtalan hiedelem tapad, így például, ha valaki meghal, a környéken, a vízzel teli edényeket ki kell üríteni, mert ellenkező esetben balszerencsés lesz a ház népe. Rossz előjelnek számít a vizet cél nélkül forralni, mert az eladósorban lévő lány nem megy férjhez. Viszont szerencsét jelent, ha az útnak induló ember háta mögé vizet öntenek, vélik a törökök. Az azeriek is hasonlóan vélekednek, ők is egy kis vizet loccsantanak a földre a nagy vállalkozásba fogó vagy hosszú útra kelő személy érdekében. Azt mondják, hogy ez szerencsét hoz számára, és segíti a biztonságos és ép visszatérésben.
A néphit úgy tartja, ha a víz kilöttyen a pohárból, vendég áll a házhoz. Az afgánok viszont rossz előjelnek tartják a kiloccsantott vizet. Nálunk a néphiedelem föltételezi, hogy ha valakitől ellopnak valamit, akkor az ellopott holmi helyére azonnal három vödör vizet kell öntenie, hogy a tolvajt egész életében rázza a hideg. A szennyvizet nem szabad kiönteni a kanálisba, mert ez bénulást okozhat.
A koreai emberek úgy vélik, a vizsga napján nem szabad hajat mosni, mert amikor hajat mosnak, a memóriájukat is megtisztítják a vízzel. Következésképpen nem fognak emlékezni arra, amit korábban megtanultak. Az angolok szerint, aki más által korábban használt vízben mosakodik, veszekedni fog az illetővel, hacsak nem üti össze a tenyerét a víz fölött, miután a mosakodást befejezte. Ugyancsak az angolok, óva intenek attól, hogy az ember olyan pohárba öntsön vizet, amelyben már van valamennyi víz, mert ezt a gonosz szellemek látogatásra történő meghívásnak tekintik. Az íreknél soha sem szabad a lábmosó vizet kiönteni éjszaka, és a piszkos vizet is csak akkor, ha előtte figyelmeztették a tündéreket. A zsidó hiedelem veszélyesnek tartja, ha az ember vizet kér valakitől, valamint az átlépést a kiöntött víz fölött.
Az azerieknél a víz a világosságot és a tisztaságot reprezentálja. Például ha egy rokon, barát, vagy jó ismerős hosszú útra indul egy merőkanál hideg vizet locsolnak utána. Ugyanis ennek a szimbolikus jelentése az, hogy a víz megtisztítja az utat, simává, zökkenőmentessé teszi az utazást. A gesztust gyakran „Az Isten segítsen utadon!”, vagy „Jó utat!”, vagy „Legyen utad olyan tiszta, mint ez a víz!” – jókívánság kíséri. Az azeriek, ha vízzel álmodnak, azt hiszik, ezáltal tisztábbak és szerencsések lesznek. Ha valaki felkel, és a vízzel való álmáról beszél, történetét a többiek „A víz tisztaság.” mondattal nyugtázzák.
A magyar álomfejtők szerint: tiszta vízzel álmodni jószerencse, vagyonosodás jele; zavaros víz szomorúságot jelez, vagy az álmodó sajnálkozását egy általa jól ismert személy betegsége vagy halála miatt. Álomban a koszos víz látványa, egy gátlástalan személyre figyelmeztet, aki tönkre akarja tenni az álmodót.
A víz uralkodik napnyugtától egészen éjfélig.
Az asztrológiában vizes jegyek a Rák, a Skorpió és a Halak, amelyekre a nedves, hideg sajátosságok jellemzőek. A víz elem jegyei az ösztönök, az impressziók, az egyenletes munkálkodás, a flegmatikus személyiség. A Vízöntő csillagjegy a Bak és a Halak között, január 20-ától február 18-áig uralkodik. Az állatöv 11. jegyét egy korsóból vizet öntő emberrel ábrázolják.
VIZELET
Régen azt gondolták, hogy a vizelet aranysárga színét a benne lévő arany okozza. Az alkimisták sok időt töltöttek azzal, hogy aranyat nyerjenek a vizeletből. Ez ugyan nem sikerült nekik, azonban a próbálkozásaik néhány olyan érdekes felfedezéshez vezettek, mint a fehér foszfor, melyet először Hennig Brand, a német alkimista állított 1669-ben, amikor fermentált vizeletet desztillált. A női anatómiáról szóló tanulmányában a Sky-sziget szülöttje, a neves Scot, Dr. L. Maddox (1692-1751) tévesen javasolta, hogy a vizelet ivása kúrálja az asztmát. 1773-ban Hilaire Rouelle, a francia vegyész felfedezte a karbamidot, amikor a vizeletet szárazra forralta.
A különböző testfolyadékokat, köztük a vizeletet, a nyugati kultúrák – és hasonlóképpen számos közép-keleti tradíció is – undorítónak tartják, ugyanis általánosan elterjedt felfogás, hogy a testnedvek tisztátalanok. Ez elsősorban a Judaizmusnak, és az Ó-Testamentum vagy a Tóra tanításainak tulajdonítható, melyet később a kereszténység és az iszlám világ szentírásai is átvettek. Más vallások viszont nem osztják ezt a nézetet. A hinduizmus egyes szektái egészségügyi célokból még manapság is elfogyasztják a saját vizeletüket. A hinduk, a hottentották és a dinka törzs tagjai vezeklésként ürülékkel, vagy ürülék hamujával kenték be a testüket, ugyanerre a célra egykoron tehén vizelet megivását javasolták. A bélsár és a vizelet ilyen célú alkalmazása világszerte ismert volt a halotti és temetési szertartások alkalmával.
Az azték orvosok a külső sebek fertőtlenítésére vizeletet használtak, és italként a gyomor- és bélpanaszok enyhítésére adták.
A régi rómaiak a ruhák tisztításakor fehérítőszerként, egyes beszámolók szerint a fogak fehérítésére is használták.
Kína északnyugati részén néhol még élő szokás, hogy a nők vizelettel mossák meg az arcukat, bőrük szebbé, puhábbá tétele érdekében. A népgyógyászat szerint a róka vizelete számos betegség kúrálására alkalmas. A vizelet fogyasztásától pedig az élet meghosszabbítását remélték.
Indiában a népgyógyászok gyógyszert készítenek a tehén vizeletéből. Sok afrikai pásztornép ugyancsak hisz a tehénvizelet gyógyító hatásában, használják például a szem öblögetésére. Szépítőszerként kozmetikai festőszert készítenek nemcsak a tehén vizeletből, hanem a tehéntrágyából is. Az új-guineaiak ünnepi alkalmakkor testüket elhalt rokonuk zsírjával kenik be, combjukat pedig állott vizelettel. A házassági nemi aktus előtt a feleség bélsárral kevert iszappal keni be férje hímtagját.
A Kamcsatka-félszigeten élő korjakok, a szellemekkel való kapcsolatteremtés érdekében olyan ember vizeletét itták, aki előtte légyölő galócát evett, vagy azét, aki előzőleg ilyen vizeletet fogyasztott. Néha a légyölő galócát evő rénszarvas vizelete is megtette. A gomba hatása kb. a hetedik ivóig nem csökkent jelentősen, mivel a légyölő galócában található muscimol gyakorlatilag változatlanul kiválasztódott a veséből. Ez az eljárás nemcsak konzerválta a gombákat, hanem eltávolította a nemkívánatos mellékhatásokat okozó muscarine-t, mely így nem ment át a húgyúton. Az egy a tizenöthöz arányban felhígított vizeletet a növények öntözésére használták.
Japánban a vizeletet eladták a farmereknek, akik trágyát készítettek belőle.
A vizelet felhasználása gyógykezelésre egyáltalán nem szokatlan. Állítólag sikeresen alkalmazta a vizeletkúrát Mohandas Gandhi, Jim Morrison és Steve McQueen. Az I. világháború alatt azok a kanadai katonák, akiknek nem volt gázmaszkjuk, gáztámadás idején vizelettel átitatott ruhát tettek a szájuk/orruk elé.
A magyarok a kéz sebeit, de különösen a kéz reszelős bőrét, úgy gyógyították, hogy naponta többször lepisilték. Egykoron óva intettek mindenkit attól, hogy tűzbe vizeljen, mert vélelmezésük szerint ez a hímvessző kisebesedését okozza. A gyerekek kedvét pedig az ágybavizelés képének felfestésével igyekezték elvenni attól, hogy a tűzzel, vagy a lámpa fényénél a saját árnyékukkal játsszanak.
A magyar néphit szerint, ha egy asszony nem akar a férjével lefeküdni, meg kell lesnie, hová vizel az ura, annak a közepébe egy gombostűt kell beleszúrnia. Ezután a férfinak elmegy a kedve a szerelmeskedéstől. Ha viszont a nőnek ismét kedve támad a dologra, a közös ágyukba kell szúrnia a tűt, s a férjnek azonnal visszatér a vágya.
Aki éjszaka bevizel az ágyába, sót kell kérnie szomszédjától, mondják a koreaiak. Az indonézek pedig úgy tartják, hogy nem tanácsos nagy fák tövében vizelni, mert lángra lobbannak a faszellemek, akik hatalmukba kerítik a vizelőt.
VÍZKERESZT
A vízkereszt vagy epifánia, a görög epiphameia "megnyilvánulás" szóból származik. A 4. század vége óta ünnepelik meg a vízkeresztet. Január 6-án a keleti egyház Jézus megkeresztelésére emlékezik, nyugaton pedig a napkeleti bölcseket ünneplik, akik egy vezérlő csillagot követve érkeztek Betlehembe, hogy hódolhassanak a zsidók királya, a gyermek Jézus előtt.
A bölcsekről nem tudni, honnan jöttek, kit képviseltek, kik voltak. Talán mágusok, csillagászok vagy pogány papok lehettek, később a népi képzelet tette meg őket háromkirállyá. A 8. században élt angol Szent Beda azt gondolta, hogy a bölcsek az akkor már ismert három földrészt, Európát, Ázsiát és Afrikát jelenítették meg, ezért ábrázolták Boldizsárt sötét bőrű négernek. A keleti elképzelés szerint a háromkirályok Noé három fiának leszármazottai, akik az egész emberiséget szimbolizálták.
A királyok száma sem állandó, a feljegyzésekben a háromtól egészen tizenkettőig változik, még nevük sem bizonyos, noha a Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevek rögzültek a köztudatban. A nyugati kultúrában Gáspár Indiát, Menyhért Perzsiát és Boldizsár Arábiát képviselte.
A napkeleti bölcsek ajándékai, az arany, a tömjén és a mirha szimbolikus jelentőséggel bírnak, azt fejezik ki, hogy Jézus egyszerre isten és ember, úr és szolga, méghozzá szenvedést vállaló szolga.
A vízkereszt, a húsvét és a karácsony mellett, a három legnagyobb és legősibb keresztény ünnepek egyike. Az egyház három titkot ünnepel ezen a napon: Jézus Krisztus először mutatkozott meg a háromkirályok képviselte pogányok előtt; először nyilvánította ki istenfiúságát, amikor megkeresztelkedett a Jordán folyó vízében; és ekkor hajtotta végre Jézus első csodáját is a galileai Kánában, amikor egy menyegzőn nem volt elég a bor, s anyja kérésére borrá változtatta a vizet.
A keresztény hívek vízkereszt napján, bontják le a karácsonyfát, és ekkor veszi kezdetét a farsangi báli szezon. A római katolikus templomokban ezen a napon vizet és tömjént szentelnek. A víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered a magyar vízkereszt elnevezés is. A felszentelt pap által megáldott vízről azt mondják, hogy egész évben nem romlik meg. A templomban megszentelt vízből abban a hitben visznek haza, hogy ha kortyolnak belőle, a ház valamennyi lakóját elkerüli a torokfájás. Ilyen szentelt vízzel áldották meg a házakat, az ólakat, a vetőmagokat és az állatokat. Szentelt vizet hintettek a bölcsőre, a menyasszonyi koszorúra és a halott koporsójára is, a kutakba pedig azért locsoltak belőle, hogy a vize tiszta maradjon, ne zavarosodjon meg. Szentelt vízzel védekeztek a dögvész és a mérges férgek ellen. Ha a házszentelést felesketett pap végzi, ténykedéséért lélekpénz jár.
Székelyföldön a ceremóniát végző papot gyertyával kísérték a kapuig, hogy abban az évben magasra nőjön a kender. Az írek vízkereszt napján a gyermekek szemeit hering farkával dörzsölték be, hogy egészségesek legyenek az év hátralévő részében. Az angolok pedig úgy vélik, hogy a vízkereszt után is feldíszítve maradt karácsonyfa szerencsétlenséget hoz a házra.
VÍZÖNTŐ
Lásd: állatövi jegyek
VÖDÖR
Lásd: ómenek
VÖRÖS
Lásd: színek
VÖRÖSBEGY
A vörösbegyről számos néphagyomány él, és a nyugati világban manapság főleg a karácsonnyal hozzák kapcsolatba, az Egyesült Államokban a karácsonyi üdvözlőlapok egyik leggyakoribb szereplője.
Bár a vörösbegy áldott a madarak között, mert a fáma szerint kihúzgálta a töviseket Krisztus töviskoszorújából, mégis nagyon szerencsétlennek tartják, ha a szobába az ablakon át egy vörösbegy száll be, ugyanis ez azt jelenti, hogy a családban hamarosan meghal valaki. Ugyancsak a halál jöttét jelzi az ablakon bekocogtató, a házba vagy a templomba beszálló vörösbegy. Ha hazulról távozóban vörösbegyet lát az ember, vagy meghallja az énekét, különösen, ha mindez kora reggel történik, akkor egész napra jó szerencsét prognosztizál, állítják a koreaiak, akiknél a vörösbegy látványa mindig jó ómen.
Azt mondják, amikor az ember megpillantja az első vörösbegyet tavasszal, a kívánsága teljesülni fog, de csak akkor, ha a kívánságot még azelőtt végiggondolja, vagy elmondja, mielőtt a vörösbegy elszállna. Ha Valentin napján egy vörösbegy repül át egy hajadon feje fölött, egy hajóshoz fog férjhez menni. A vörösbegy bántalmazása nagy vétség, ugyanis a történet szerint e piciny madár apró csőrében serényen hordta a hűs vizet a tisztítótűzben szenvedő lelkek fájdalmának enyhítésére, és eközben – mivel túl közel repült a tűzhöz - pörkölődtek meg a tollai. Azóta rozsdavörösek mellén a tollai. A 16. században még élt az a hiedelem, hogy ha a vörösbegy holttestet talál, mohával, levelekkel és virágokkal takarja be.
A vörösbegy megsebesítése, azt jelenti, hogy az elkövető hasonló sebesülésben fog részesülni. A vörösbegy megölése, igen nagy balszerencse.
VÖRÖSHAGYMA
Lásd: fűszerek, gyógymódok, Luca napja
VULVA
Lásd: jóni-lingam, kimetszés, talizmán, vagina