T

TABU
A tabu elnevezés maori nyelven tapu, a maláji-polinéziai bennszülöttek nyelvén pedig tá-pu. Noha a tabu az egész világon ismert fogalom, elsősorban azonban a polinézek között használatos. A tabu lényegében bizonyos szabályok, előírások összessége, amelyet a közösség kötelezővé tesz létfenntartása érdekében az egyén számára a legfontosabb javak (élelem, anyagi javak, nők) megőrzése, felhasználásának ellenőrzése céljából. A tabu szigorú tilalmat jelez valamilyen meghatározott cselekvésre, tevékenységre, amely vonatkozhat személyekkel vagy tárgyakkal való érintkezésre, de tilthatja az egyes szavak kimondását is. Tabunak minősülhet átmenni bizonyos helyeken, például átvágni az erdőn. Léteznek tabuk szüretelők és halászok számára, várandós kismamák részére, az újszülött környezetére, ellátására. Polinéziában tabunak számítanak a magas rangú személyek, tilos őket megszólítani és megérinteni, különösen a főnök fejének érintése tilos.

Ez utóbbi Vietnámban is tiltott tevékenység, mert ezt a vietnamiak személyes sértésnek tekintik, még a szüleiktől is. Sokan hiszik, hogy az ember fejében szellem lakozik. Innen ered az a hiedelmük, hogyha egy embert lefejeznek, szelleme nyughelyét nem találva, örökkön kóborolni fog. Hasonlóképpen a vállukhoz sem szabad hozzáérni, mert a vállban ugyancsak szellem tartózkodik, akit nem tanácsos háborgatni. Ha véletlenül megérintik valakinek a vállát, akkor a másikat is meg kell érinteni, ez segít a balszerencse kompenzálásában.

Egyes arizoniai indián törzsek tagjainak tilos halat enniük; az eszkimók meghatározott napokon nem használhatnak szarvas bőréből vagy csontjából készült eszközöket.

Különféle tabuk szabályozzák az élet fontos eseményeit, a születést, a házasságot és különösen a halált. Tabu minden haláleset, tilos a halott érintése után élelemhez nyúlni, a törzsfőnök halála után egy ideig nem szabad érintkezni az elhalt családjával. A tisztátalansággal kapcsolatos tabunak minősül a menstruáló nő megérintése is. Közvetlen vérrokonok között tabu tiltja a szexuális érintkezést a vérfertőzés megelőzése érdekében. A tabu semmibe vétele miatt az ellene vétőt baj érheti, sikertelenségben, kellemetlenségben vagy szerencsétlenségben lehet része, például megbetegszik, vagy meghal egy hozzátartozója. Ezek a bajok véletlennek vagy balszerencsésnek tűnhetnek, de aki hisz a tabukban, büntetésként fogja fel a tabu megszegését.

TAKARÍTÁS
Ahogyan a ház tisztántartására – a takarítás időpontjára, gyakoriságára, módjára, tartalmára – a különböző korok során számos előírás alakult ki, úgy a takarítás egyes mozzanataihoz, helyszíneihez hiedelmek is fűződtek. Különösen a szemétre kellett ügyelni, mivel ezt a házbéliek tartozékának tekintették, s ezáltal alkalmas volt a lakók megrontására. A szomszédból lopott szeméttel - saját szemétdombba rejtve - a hit szerint meg lehetett szerezni a szomszéd szerencséjét, tejhasznát. Általános volt, hogy a balszerencse elkerülése végett, a szemetet nem vitték ki naplemente után, de ugyanez sokfelé a trágya kivitelére is vonatkozott.

A meszelésre vonatkozó előírások és tilalmak a féregűzéssel mutatnak szoros kapcsolatot. Általános nézet volt, hogy holdfogytakor kell meszelni, hogy ne legyen féreg a háznál, és teleholdnál tilos volt, hogy sok ne legyen. A féreg szomszédba küldéséhez a mészverő kanalat a szomszédba átdobták.

A söprésre vonatkozó előírások más népek hiedelemvilágában is jól ismertek.

A vallásos törökök tiltják a takarítást, a muszlimok által szentnek tartott, éjszakákon. Az afrikai Tanzániához tartozó, indiai-óceáni Pemba-szigeten azt mondják, hogy az éjszakai takarítás a jó szerencse elkergetése. Ez a hiedelem, sok hiedelemhez hasonlóan, tartalmaz némi igazságot, hisz az ember akaratlanul is összesöpörhet és kidobhat valamilyen értékes tárgyat.

TALÁLKOZÁS
Lásd: kecske, kéményseprő, veszekedés

TALÁLT TÁRGY
Lásd: álmok

TALIZMÁN
A talizmán kifejezést az arab talizm szóból eredeztetik, melynek jelentése varázskép. A hiedelem szerint a talizmánban rejlő mágikus erő minden bajtól, szerencsétlenségtől megvédi viselőjét.

A talizmán lehet kis kép vagy apró szobor, lehet gyűrű, medál, a legnevezetesebb talizmán azonban a Hope-gyémánt volt, amelyet halványkék színéről neveztek el kékkőnek. Ez a talizmán azonban minden tulajdonosára halált hozott. Utolsó viselője a szerencsétlenül járt, elsüllyedt Titanicon utazott, s azóta - 1912 áprilisa óta - a kő állítólag az Atlanti óceán mélyén nyugszik.

Híres volt a Veldeim grófok sorsgyűrűje is, amelyet gondosan őriztek egészen 1625-ig, amikor a két Veldeim testvér, Josias és Gottschalk a vagyonon osztozkodtak, s a gyűrűt is meg akarták felezni. Az egyik fivérnek a gyűrű, a másiknak a drágakő jutott, ezzel a felezéssel megtört a gyűrű varázsereje. Feljegyezték, hogy Napóleon (1769-1821) egy fáraósírban talált szkarabeuszt ajándékozott egy egyiptomi asszonynak. Az ajándékozás után a császár minden tevékenysége sikertelenségbe fulladt.

A szerelmi talizmánok közül a leghíresebb Medici Katalin medalion talizmánja. Ezt a talizmánt, melyet korábban apácák hordtak a betegségek távol tartására, az egyik thüringiai kolostor gyűjteményéből szerezte meg a későbbi tulajdonosa, egy férfi. Később derült ki, hogy a kalandos utat bejárt medál, eredetileg a szerelmes Medici Kataliné volt, melyet számára mágusai és asztrológusai készítettek. A sors fintora, hogy ezt az érzéki szerelmet hirdető talizmánt hordták a tájékozatlan, szentéletű apácák.

Albertus Magnus (1193-1280) filozófus, regensburgi püspök, papírra vetette a hét bolygóhoz tartozó talizmán részletes leírását, hatását és elkészítési módját, melyek közül a Hold és a Vénusz talizmánról Yliaster Daleth Rejtett erők című könyvében a következő olvasható: "A Hold talizmánját ezüstből készítsük. Csiszolt, kerek lemez legyen. Egyik oldalán varázsnégyszög álljon, melyekben kilenc számsor mindegyikének összege 369-et adjon. Másik oldalán a planéta hieroglifája szerepeljen. Bőrruhás asszony, növő Holdon állva, fején fényes csillag a Hold szóval. Tavasz hétfőjén készítsük a Szűz vagy a Capricorn első fokában. A talizmánt fehér vászonba kell burkolni, és így ragályok ellen biztosan megóv. Vigyük magunkkal mindenekelőtt utazások alkalmával, mert ilyenkor minden veszélyt elhárít és megvéd a tolvajok ellen. A Vénusz talizmánja kerek, csiszolt rézlemez. A négyszög minden számsorának összege a 175-öt adja. Másik oldala a bolygót ábrázolja. Hiányosan és érzékien öltözött nőalak, a combjánál Cupido áll. Kezében zeneszerszámokkal, feje fölött a Vénusz. Mindezt vassal véssük rá, amikor a Vénusz jó aspectusban áll, a Hold, a Bika vagy a Szűz első fokában. A talizmánt göngyöljük selyembe. Csodálatos ereje van a talizmánnak, megszerezhetjük vele mindenki szerelmét, és bármennyire gyűlöl valaki, ha csak egyszer poharába mártjuk, elszáll minden haragja”.

A muszlimok talizmánja az aranyból és ezüstből készült Ta’wiz, nyakban, karon, mellen vagy csípőn hordott kis tok, belsejében Korán idézetekkel. Ezek a talizmánok védelmezik viselőjüket a rossz szellemek ellen, és gyógyulást biztosítanak a beteg embereknek.

A görögök a Filatha (talizmán) viseletéhez különösen nagy szerencsét fűznek, melyet a csecsemők és a kisgyerekek ruhájának a hátára tűznek, a felnőttek pedig a zsebükben vagy az erszényükben hordoznak. Számos dolgot, tárgyat használnak talizmán céljára, melyről azt gondolják, hogy védelmet nyújt a gonosszal szemben. Ilyenek például az aranykeresztek, szent medálok, rózsafüzérek vagy bármilyen szent földről származó, vagy megáldott dolgot tartalmazó illatszeres zacskók.

Dél-Ázsiában a hímvesszőt ábrázoló talizmánok kedveltek. Eredetüket az indiai Siva lingamból származtatják, Thaiföldre kambodzsai szerzetesek révén került. Amíg a régi pénisz talizmánokon Sivához szóló fohászok, imák olvashatók, a későbbieken buddhista szövegek. A thai emberek ezeket a talizmánokat „dicsőséges pótpénisznek” nevezik, az ifjak és a férfiak csípőjükre kötött zsinóron hordják ruhájuk alatt, a valódi péniszük fölött, abban a reményben, hogy még vonzóbbá teszi a szaporító szervüket. Nem ritkán, a férfiakon egyidejűleg több ilyen kis talizmán is fityeg, egy a szerencse növelése érdekében, egy másik a nagyobb vonzerő reményében, míg a harmadik, hogy védelmet nyújtson a golyók és a kések ellen. A thai pénisz talizmánokat elsősorban szerzetesek készítik fából, csontból vagy szaruból, hatásfoka nagymértékben függ készítője karizmájától és elismertségétől.

Míg a pénisz talizmánok valós képet adnak a péniszről, az anatómiailag korrekt vagina talizmánok meglehetősen ritkák, ugyanis a női genitáliák formája, mintázata sokkal bonyolultabb a férfiak kúp vagy henger alakú hímvesszőinél és gömb alakú heréinél.

A vagina - természetes és metaforikus formában - egyaránt mágikus védelmet és szerencsét jelent. A hiedelem szerint a szeméremtestet ábrázoló talizmán védi a gyerekeket a rontástól, az asszonyokat pedig a termékenység örömével és sok boldogsággal ajándékozza meg.

TÁLTOS
A táltos a magyarok képzetében rendkívüli képességekkel rendelkező személy, aki tud jövendölni, vihart előidézni, szelet támasztani, jégesőt zúdítani a földre, esőt gerjeszteni és eloszlatni a felhőket, meglátja a földben a kincset. Mint természetfeletti erővel bíró lény, gyakori szereplője az elbeszéléseknek, meséknek. Megjelenik ember vagy valamilyen állat alakjában, képes bikává változni, hogy bikaként küzdjön meg az ugyancsak bika alakú mitikus ellenfelével, aminek célja az időjárás befolyásolása, megváltoztatása.

A táltos, emberként születik, de már születésekor különbözik más újszülöttektől, erről árulkodnak különleges jelei, például foggal, vagy a megszokottnál több vagy kevesebb ujjal jön a világra. A hétéves, esetleg tizenkettő vagy tizennégy esztendős táltos jelöltet álmában – a néha ló vagy bika alakjában megjelenő - táltosok vagy a szellemek rabolják el. Távolléte alatt, amely három vagy hét napig tart, eltávozik testéből a lelke, tetszhalottként holtakkal találkozik, hogy elsajátítsa tőlük a táltos mesterséget. Amikor újra feltűnik elrablása színhelyén, már varázserővel bír. A táltos fejdíszei a tollseprű vagy a szarv, a botját bagoly-vagy sasfaragás díszíti, a gyógyításhoz és a jövendöléshez rostát használ, csörgővel és csengővel. A táltosok - képességeik, adottságaik és feladataik révén - nagyon hasonlítanak a garabonciásokhoz, a halottlátókhoz, a sámánokhoz.

A mesehős táltos fiúkat segítő paripát is táltosnak nevezik, aki mások számára gebének látszik, ám valójában csodálatos képességű ló, tüzes zsarátnokot eszik, nagyon okos, tud repülni és beszélni.

TAMÁS NAPJA
Lásd: december

TAN KEREKE
Lásd: kereszt, kerék

TAPIR
Lásd: állati afrodiziákumok

TÁRKONY
Lásd: fűszerek

TAVASZ
Lásd: időjárás-jóslás, évszakok, farsang, György napja

TÁVOZÁS
Lásd: seprű, só, utazás

TEA
Lásd: álmok, szemöldök

TEHÉN
A tehén a termékenység, a bőség, a jólét szimbóluma. Az egyiptomi Ré napisten az Égi tehénen kelt ki az óceánból. A halott fáraóról azt mondták, hogy az Égi tehén hordozta méhében, szülte meg, és tartotta szárnyaival. Az Égi tehén mindennap borjút ellik, majd bikává neveli, hogy az újabb borjút nemzzen. Kamadhenu, a hinduk híres tehene minden vágyat teljesített. Régen vemhes tehenet áldoztak az isteneknek. A görögök főistene, Zeusz szerelmes lett egy tehénbe.

Az Ószövetség leírása szerint az ősi zsidó felfogás a cédrusfa, az izsóp, a karmazsin, valamint a bőrével, a vérével és a belső részeivel együtt elégetett vörös tehén hamujának és víznek a keverékét tisztító hatású anyagnak tartotta. Egykoron ezzel a tisztítóvízzel kellett meghinteni a halott érintésétől tisztátalanná vált személyeket, a házat, ahol valaki meghalt, és a tárgyakat is, amelyek a holttesthez érve tisztátalanok lettek.

A tehenet nagy becsben tartották a kelták. Az angolok, azt hitték, hogy a marhákat minden halálesetről tájékoztatni kell, ami a házban történik, mert ha a tehenek megérzik, hogy valami rossz történt, akkor könnyen megbetegedhetnek, és valószínűleg el is pusztulnak. A középkorban az emberek úgy gondolták, hogy a tehenek karácsony éjszakáján, amikor éjfélt üt az óra, letérdelnek; egyesek még azt is feltételezték, hogy ezen az éjszakán a tehenek beszélni is tudnak, azonban tisztában voltak azzal, hogy a beszédük meghallása balszerencsét jelent számukra.

Arról az emberről, aki evés után rendszeresen lefekszik, azt mondják, hogy lusta tehén lesz belőle. A szeles emberre pedig azt, hogy nekimegy, mint a bolond tehén a fiának.

A néphit szerint, hogy a tehén erős és egészséges maradjon, újhold péntekén sóval kell etetni. Egy másik néphiedelem úgy tartja, hogy megrepedezik az olyan ember tehenének a tőgye, aki az aludttejet villával eszi. A magyaroknál régen szokás volt, hogy a megvásárolt tehén elé az istálló küszöbére leterítették a háziasszony kötényét, hogy azon keresztül vezessék be oda a tehenet. Mindezt azért, hogy az állatot később nehogy megrontsák, és elvegyék a tejét. Némely vidéken azt hitték, hogy a tehenek megronthatók súrolókefével is. Az angoloknál a boszorkányok elleni legjobb védekezési módszernek tartották a marhaistálló földjét primulával behinteni. Az angolszászok szerint, ha a szilfa levelei nem a megszokott időben hullanak le, akkor betegség tizedeli meg a teheneket. Egyébként a tehenek gyógyítására szilfát használtak, ha fáztak az állatok, szilfából gyújtottak tüzet.

Egy sor tehénnel kapcsolatos balszerencsére utaló előjel ismert. Például rossz ómen az eladásra szánt tehenet megfejni, vagy kora reggel egy tehenet látni. Közeledő halált jelez, egy éjfél után bőgő tehén. A ház teheneinek teje elapad, ha egy eke megöl egy lószúnyogot, vagy egy kaszáspókot. A borjú farára ráütni, az embernek és a borjúnak egyaránt balszerencsét jelent. Ikerborjak születése ugyancsak rosszat jelent, viszont, ha valaki fagyöngyöt ajándékoz az év első borjának, jó szerencsét hoz a csorda számára, vélik az angolok. Szerencsés ómen az is, ha valaki egy istállóban kilenc tehenet és egy bikát úgy lát, hogy valamennyi állat ugyanazon az oldalán fekszik, ez a látvány azt jelenti, az illetőnek a kívánsága garantáltan teljesülni fog.

Az időjárási hiedelmek közül, ha az első télen születő borjú fehér színű, a tél cudar, rossz lesz. A tél első havazásait "télborjaknak" nevezik az izlandiak. A Lousiana államban élő cajunok megfigyelték, ha a tehén napközben lefekszik a mezőn, eső várható. A magyaroknál, ha a tehén felemeli a farkát, az a biztos jele a közeledő esőnek. Az izlandiaknál a közeledő esőt az jelzi, ha a tehén a fákat nyalogatja. A hinduk körében az a hiedelem járja, ha egy tehén sárgás vagy fehéres végterméket pottyant a ház küszöbére, akkor arany vagy ezüst ékszerrel, vagy tárggyal gyarapodik a ház valamelyik tagja.

TEJ
A tej az egyik legfontosabb táplálék, a bőség jelképe. A dél-indiai todák számára és az afrikai állattenyésztők körében a tej szakrálisan tiszta ital. Gyakorta említik a vérrel együtt, mert mindkettőt éltető erőnek tekintik, és feltételezik, hogy képesek egymásba átalakulni; a tejből vér, a vérből tej lesz.

Európa nyugati felén élő paraszt emberek a tejtermelést a házi szellemek és a tündérek jóindulatának tulajdonítják, akiknek a minél nagyobb tejhozam reményében naponta adnak egy kis tejet. A közhiedelem szerint balszerencse vár arra, és súlyosan megbűnhődik, aki elpocsékolja, kiönti, beszennyezi, felvizezi a tejet. A hiedelem szerint ugyanis, aki a tejnek árt, a tehénnel is rosszat tesz.

A tejnek, elsősorban a kecske és a kancatejnek, gyógyító erőt tulajdonítanak, számtalan betegségre, égési sebekre, bélférgességre, tüdőbajra, asztmára ajánlják, de használják lázcsillapításra is. A legjobb minőségű tejnek, a frissen szült anya tejét tartják, mert mágikus ereje révén alkalmas a különböző varázslatokhoz, de hatásos ital gyermektelen nők és nemzőképtelen férfiak részére is. A tejről azt is tudni vélik, hogy a legjobban tejjel, vagy tejes vízzel lehet tüzet oltani.

Úgy gondolják, hogy a tej „megszentségtelenítésével” a tehénnek okoznak kárt, emiatt véressé válhat vagy elapadhat a teje. Feltételezik, hogy aki az éjszaka sötétjében ad valakinek tejet, azzal azt éri el, hogy a tehene nem fog többé tejelni. Az ellés napján sok vizet kell itatni a tehénnel, hogy sok tejet adjon. Amikor valakinek tejet adnak, egy kis darab szenet, vagy egy zöld levelet kell beletenni, mert ha elfelejtik, akkor, az az állat, amelytől fejték, nem ad többé tejet.

A rontások elleni védekezésként köztudott módszer a tehenek körbefüstölése. Valamikor országszerte elterjedt volt a rontás gyanúja esetén a tej verése a küszöbön, disznóvályúban. Mindez állítólag a rontónak fájt, aki előbb-utóbb kérte, hogy hagyják abba a verést, majd pedig rendbe hozta az okozott bajt.

A babonások szerint balszerencsét jelent, ha forralás közben hagyják a tejet kifutni.

TEJÚT
Lásd: csillagok, mandorla

TEKINTET
Lásd: szempillantás

TEKNŐSBÉKA
A teknősbékák legendás erejűkről ismertek. Az észak-amerikai indiánok, azt mondják, hogy a szárazföldet az ősóceán iszapjából egy földbe merült teknős készítette el; míg egy másik feltételezésük alapján egy teknősbéka páncéljából nőtt ki a Világegyetemet összekötő hatalmas fa.

Az indiai hiedelem szerint Visnu isten, Kurma teknősbéka képében a tejóceán fenekére merült, hogy megmentse az özönvízben elpusztult kincseket, és ugyancsak teknősbékaként megszerezte az istenek számára a halhatatlanság italát (amrita). Az istenek és az Aszurák, a Mandara szent hegyet ráteszik a teknősbékára, s köré tekerik Vaszuki kígyót. Az óceán köpülésével pedig megszerzik a halhatatlanság italát, az Amritát.

Egyes afrikai törzsek népmeséiben ravaszdi, szélhámos állatként jelenik meg. A jorubák legtöbbször az elkövetett hibáikat fricskázzák meg, amikor a ravasz teknős történeteit mesélik. Időnként azonban a teknős a saját mohóságának lesz áldozata, mint például abban a mesében, melyben ellopja az istenektől a világ összes bölcsességét tartalmazó lopótököt. A nyakába kapja, és annyira igyekszik haza, hogy amikor egy az úton keresztbe fekvő fatörzshöz ér, képtelen továbbhaladni, mert a lopótök az útját állja. Izgalmában nem jut eszébe, hogy a „szerzeményét” a hátára vegye. Mérgében összetöri a lopótököt, és ettől kezdve a bölcsesség piciny darabkákban, szétszórtan található meg a világban.

A néphit úgy tartja, hogy a teknősbéka elpusztítása után, valami nagyon rossz dolog történik az emberrel. Viszont a teknősbéka páncéljából készült karkötő viselése, védelmet nyújt a sátánnal szemben. A göcsejiek szerint a teknősbéka abból az asszonyból lett, aki sajnálta Jézusnak odaadni a szépen megsült kenyeret.

Az alföldi parasztházaknál a múlt század elején a moslékban tartottak egy-egy teknősbékát, ugyanis abban bíztak, hogy az ilyen mosléktól a disznókat elkerülik a járványok.

A teknőchéjjal a fájós torkot, a tehén megdagadt tőgyét kenegették, a teknősbéka vérét a tályog, ótvar gyógyítására használták.

A kínaiak nem javasolják, hogy üzletember háziállatként teknősbékát tartson, mert az üzletmenete lelassul.

TELIHOLD
Lásd: Hold, időjárás-jóslás

TÉL
Lásd: évszakok, fák, időjárás-jóslás

TEMETÉS
A holttestnek kijáró végső tiszteletadás, a temetési szertartás megtartása, a család vagy az elhunyt környezetének kötelessége. Minden korban súlyos ítéletet jelentett, nagy szerencsétlenségre utalt a temetetlen halott. Egy földdel vagy kövekkel lezárt gödör kijárt még a bűnözőknek, gonosztevőknek. A halottak iránti tiszteletadás valamennyi kultúrának részévé vált. Ezzel kapcsolatban Sir William Ewart Gladstone (1809-1898) angol államférfi, aki négy alkalommal volt Nagy-Britannia miniszterelnöke, így vélekedett: „Mutassák meg nekem, hogy miképpen bánik egy nemzet a halottaival, és matematikai pontossággal ki fogom számítani népének könyörületességét, földje törvényeinek tiszteletét, és a magas ideák iránti hűségét.”

Sokféle temetkezési mód ismert, az egyik legrégebbi az elföldelés, a földbetemetés. A halott földi maradványát rejthetik mély vagy felületes sírba, temethetik sírboltba, sziklasírba, esetleg gúlába rakva, vagy egyszerűen csak egy földhant alá elkaparva. Az irokéz indiánok sekély gödrökbe temetkeztek, a muszlimok halottaikat földdel takarják be.

Igen elterjedt a halottak elégetése, a halotthamvasztás is. A görögöknél és a rómaiaknál egyaránt szokásban volt mindkettő, Izraelben viszont nem végeztek hamvasztást, legfeljebb csak büntetésként. Régebben máglyán égették el halottaikat, manapság krematóriumokban. Az ókori Görögországban a hamvakat urnába tették és hazavitték, a rómaiak a hamvvedreket kolumbáriumokba helyezték el, az ókeresztények pedig katakombákat létesítettek. A középkorban kolostorokban, templomokban, kápolnákban alakítottak ki kriptákat. Később a keresztények, követve az ókori görögök példáját, elkerített területeken sírokba temetkeztek, gondoskodva a halott túlvilági nyugalmáról. A halottól ünnepélyes szertartáson vettek végső búcsút. A görögök az ismeretlen helyen, például a harcban csata közben meghaltak részére, hazájukban üres sírt készítettek, a sumér sírokba a szolgákat összekuporodott testhelyzetben helyezték el, több népnél a harcosokat állva temették el. A zsidók a halottat gyakorta felhúzott lábakkal, guggoló helyzetben tették a sírba, hogy ezzel utaljanak az anyaméhben lévő magzat testtartására, akit mint távozót, hasonló pózban fogad vissza a föld méhe.

A fülöp-szigeteki bontok törzs tagjai ülő helyzetbe helyezik el a halottat. Az idősebb asszonyok, alkoholt öntenek a szájába, hogy meggyorsítsák a holttest bomlását. Amikor a test már szinte folyóssá válik, a fiatal férfiak elhantolják a holttestet. Néhány népnél a nőket és a férfiakat, még holtukban is megkülönböztetik egymástól, van, ahol a nőket eltemetik, a férfiakat elhamvasztják, vagy fákra rakják, a Dél-Indiában élő bonga törzs férfijait arccal észak felé, a nőket pedig dél felé tájolva temetik el.

A zsidó temetések egyszerűek és rövidek, hasonlóan a temetőikhez, minden díszt nélkülöznek. Gyorsan eltemetik halottjukat, aki pénteken távozott a másvilágra, még aznap elföldelik, mert szent napjukon a temetés nem megengedett. A temetést csak akkor halasztják el pár nappal, ha a külföldön élő rokon jöttére várnak, vagy ha a szent Szabbath, vagy más ünnep jön közbe. A gyászolók a haláltól a temetésig nem fogyaszthatnak sem húst, sem bort.

A halottat nem hagyják magára a temetésig. Gyalulatlan koporsóba helyezik, amit nem szögelnek be, hogy a koporsó kihúzható alja lehetővé tegye a halottnak a sírba helyezéskor, hogy teste mielőbb egyesüljön az anyafölddel. Még mindig szokásban van, hogy a temetői menet, míg a sírhoz nem ér, hétszer megáll. A közeli rokonok a sírba leengedett koporsóra egy-egy marék földet dobnak. Az ortodox zsidó temetési szertartásokon a gyászolók közül a nők a jobb oldalon, a férfiak a baloldalon állnak. A temetés kezdetén valamelyik rokon, vagy a rabbi a gyászolók ruháit, a szívük fölött felszakítja, hogy ezzel is kifejezzék fájdalmukat. A reformer zsidók fekete szalagot tűznek ruhájukra, amit a rabbi tép le róluk. A temetés utáni gyász 1, 3 illetve 7 napig tart. Az ortodox zsidók a gyász idejére a ház összes tükrét letakarják, és amíg a gyász tart, addig csak padon ülnek.

A görögök és a rómaiak a halottnak pénzt adtak, amit szemére, kezébe, vagy nyelve alá tettek, hogy meg tudja fizetni Kharónnak, az alvilág révészének a révpénzt, vagy ezzel fizessen belépődíjat a túlvilági út bejáratánál. Kharón csak azok lelkének szállítására vállalkozik, akinek csontjai már nyugalmat találtak a sírban. Más népeknél a pénzen kívül a sírba helyeztek ételt-italt, edényeket, fegyvereket, állati csontokat, ékszereket, ruhákat, illatszeres üvegcséket, olajmécsest, amuletteket, talizmánokat, a halott használati tárgyait, például pipáját, esernyőjét, cipőjét, mindazt, ami az elhunytnak életében kedves volt. A gyerekek sírjába játékszereket, nőkébe kézimunkát tettek. A görög-római időkben dívat volt aranydiadémot vagy aranypántot tenni az elhunyt fejére vagy homlokára, rajta a felirattal, amely így szólt: ne félj! Rómában egy időben annyira elharapództak a fényűző temetések, hogy a túlkapásokat törvénnyel tiltották meg.

A bolgárok előkelőségeik holttestét egy partra vont hajóval együtt égették el; a vikingek ugyancsak hajóba temetkeztek, a halottat egy felgyújtott hajón bocsátották a tengerre; a finnugor népeknél a koporsót és fejfát hajó alakúra faragták ki, hogy a halott áthajózzon az élők és a holtak világát kettéválasztó vízen.

Az i.e. 484 k. és 425 között élt görög történetíró, Hérodotosz feljegyezte, hogy az ókori Itália középső részén (a mai Capua környékén) élők, halottaikat elfogyasztották. A kannibálok hozzátartozóik holttestének nemesebb szerveit ették meg. Néhány afrikai törzs a halottak csontjait porrá őrölve ételre szórva, vagy ételbe keverve megeszi. A középkorban a múmiák porát mint gyógyszert, nemcsak Egyiptomban, hanem Peruban és Mexikóban is, patikákban árusították. Az ausztrál őslakosok halottaikat fák ágaira tették és otthagyták őket. A dzsungel közelében lakók a vadállatoknak adják a holttesteket, de van, ahol a halottakat napon szárítják ki, miközben megvédik őket a ragadozóktól. A Salamon-szigetiek halottait a cápák kapják élelemként. Egyes eszkimó törzsek a holtesteket jégkunyhókban vermelik el, ahol a nagy hidegben megfagyott testek épségben megmaradnak. A régi egyiptomiak halottaikat bebalzsamozták, a tetemeket fűszerekkel, vegyszerekkel konzerválták, pamutszövetbe csavarták, hogy minél tovább megvédjék testüket a rothadástól, és hogy a túlvilági életbe épségben érkezzenek meg. A fáraókat piramisokban helyezték el. A zsidóknál Jákob és József kivételével nem balzsamozták be a holttesteket.

Ázsia több országában a hamvakat vízbe szórják. Indiában a hinduk elhamvasztják halottaikat, a hamvakat a szent Gangeszbe, vagy olyan folyóba szórják, amelyik a szent folyóba torkollik. A perzsa Zarathusztra vallásúak valamint azok mai követői, az indiai párszik, a holttesteket a Hallgatás vagy Csend tornyaiba helyezik el, ahol a keselyűk és más ragadozó madarak táplálékaivá válnak. A tibetiek a halottakat az e célra kijelölt helyre viszik, a holttestet darabokra vágják, hogy aztán a madarak vagy a vadak egyék meg azokat. Számukra jó szerencsét jelent, hogy az ember halála után tápláléka lesz más élőlényeknek. Néha a megmaradt csontokat összetörik és agyagba keverik, hogy Buddha szobrokat készítsenek belőle. Tibetben és Kamcsatkán úgy gondolják, jó dolga lesz a másvilágon annak a halottnak, amelynek tetemét a kutyák falják fel.

A japán temetések nagy részben a buddhista előírások szerint történnek. A fehérbe öltöztetett holttest fejét észak felé tájolják, a feje alatt nem maradhat párna. Az elhunyt, a szerzetestől egy buddhista nevet kap, a hamvasztás előtti éjszakát átvirrasztják. A csontok maradványai urnába kerülnek, amit 49 napra a lakásukba visznek. Ezt követően a családi sírba temetik el.

A hinduknál a halottat lefektetik a földre, és mellette apró tüzet gyújtanak. A hamvasztás utáni gyász, melynek során az elhunyt lakhelyén imádkoznak, 12 napig tart. Észak-Szibériában három napig virrasztanak, utána elássák a holttestet. Az észtek lakomát tartanak a temetőben, ahol együtt esznek a halottal, illetve halottaikkal. A muszlimok szenteltvízzel mossák le a halottat, kitörlik az orrát, fogait megtisztítják, gyakran a gyomrából is kinyomják a benne lévő ételt. Ezután illatosítják, fehér ruhába öltöztetik, jobb oldalára fordítják, hogy Mekka felé nézzen, s csak ezután eresztik le egy gödörbe, melyet földdel temetnek be.

A régi görögök fehér ruhába öltöztették halottjukat, mosdatás után illatosították, másnap a házban felravatalozták, virág-, vagy zellerkoszorút tettek a fejére. A rokonok a látogatása után az ajtóban kihelyezett vízzel megtisztították magukat. A férfiak és nők gyászdalt énekeltek, a közeli rokonok fájdalmukban gyakorta összekarmolták testüket, ruháikat megtépték. A temetési menetben, a halott előtt a férfiak, mögötte a nők mentek. Spártában csak a harcban elhunytaknak járt gyászbeszéd, más esetben nem tartottak. A máglyát a halott legközelebbi rokona elfordított arccal gyújtotta meg. A hamvakat hamvvederbe gyűjtötték össze, és a városon kívüli sírokba helyezték el, a gazdagok családi sírboltba kerültek. A rómaiaknál a halott szemét becsukták és hangosan siránkoztak. A ravatalnál vörösfenyő- vagy ciprus ágat füstöltek. Fáklyákat gyújtottak. A halotti menetben legelöl a zenészek, majd a sirató asszonyok vonultak, a fiúk fedett fővel a lányok kibontott hajjal. A gyászpadban a halottat mezítelenül helyezték el. Gyászbeszédet a halott fia vagy valamelyik rokona mondott. Ezután a koszorúval, virágokkal díszített halottat eltemették, vagy máglyán elégették. A hamvakat urnába gyűjtve sírkamrába zárták. Kilenc nap után tartották a halotti tort. A gyászidő, a szülők és a 6 évnél idősebb gyerekek esetében 1 évig, a házastárs és a 6 évnél fiatalabb gyerek részére 10 hónapig, rokonoknak pedig 8 hónapig tartott.

A Nílgiri hegyekben élő, dél-indiai kota törzshöz tartozók kettős gyászszertartást tartanak. Az elsőn elégetik a halottat, és kiveszik a hamuból a csontjait. A másodikon a csontokat égetik el, más halottak csontjaival együtt. Ha a halott férfi volt, a család táncol, míg a csontok el nem égnek. Ezután 11 napos gyászszertartás következik, ennek letelte után az özvegy szexuálisan közösül az ura közeli hozzátartozóival, ezzel a rítussal fejezvén ki, hogy az élet visszatért a normális kerékvágásba.

Egyes kultúrákban nemcsak élelmet ajánlanak fel áldozatként a halottnak, néhol gyakorlat lett a fájdalom kifejezésére az öncsonkítás, például az ujjak levágása, vagy az öngyilkosság. Japánban, ha nemesi rangú volt az elhunyt, 20-30 rabszolgája harakirivel végzett magával. Afrikában a királyok elhunyta alkalmával áldozatként rabszolgákat, lovakat, kutyákat öltek meg. A Fidzsi-szigeteken a halott feleségét, szolgálóit, barátait egyszerűen megfojtották. Indiában szokás volt a szati, melynek során az özvegyasszony halott férje mellé feküdt a máglyára, amelyet vele együtt gyújtott meg legidősebb fia.

A gyászruha viselete a szellemek megtévesztését hivatott szolgálni, a halott arcának lepellel való letakarása, az orr eldugaszolása valamint a száj becsukása ugyancsak velük kapcsolatos, célja, hogy megakadályozzák a szellem kiszabadulását az elhunytból, vagy azt, hogy behatolhasson a holttestbe. A szellemek elriasztására honosodott meg a gyertyagyújtás, a harangozás, a díszsortűz, a gyászzene és az ének. A halottvirrasztás közben eredetileg arra vártak, hátha a halott visszatér az élők sorába. A szenteltvíz a halottól tartotta távol a démonokat, a virágokkal, koszorúkkal, viszont a halott szellemének jóindulatát kívánják elnyerni.

Az angolszászok a virágokat a halottnak küldik, nem a családnak, mint ahogyan az Japánban szokás. Angliában a családot a hamvak elhelyezésében nem korlátozza törvény. Szerintük a temetésnél, amíg a koporsót teljesen be nem fedik földdel, a halott lelke a közelben kóborol.

A ravatalt sok helyen Szent Mihály lovának hívják, feltehetően azért, mert Szent Mihályt tekintik a holt lelkek kísérőjének, ő vezeti a halottakat az ég kapujához, amelyet segít kinyitni, hogy bebocsátást nyerjenek az igazhívők. A temetést követő mennydörgés annak a jele, hogy a halott lelke megérkezett a mennyországba, de ugyanezt jelenti, ha az elhunytra esőcseppek hullnak. A lengyeleknél, ha a koporsót nehéznek tartják cipelés közben, az annak a jele, hogy a meghalt lelke már felszállt az égbe.

A népszokások kialakulását elsősorban az motiválta, hogy az élőktől távol tartsák az elhunytat, megakadályozzák a halott kísértetjárását, valamint következtessenek a leendő halottra. A halottat az ablakon át viszik ki, hogy ne találjon vissza, temetés után azonnal kimeszelik a szobát azonnal, hogy ne ismerjék fel a szellemek. Ha egy asszonyt fekete ruhában temetnek el, visszatér kísérteni a családot. A pénteki temetések egy másik családtag halálát jelzik előre még abban az évben. A temetés előtt a halott kezeit össze kell kulcsolni, a lábait szorosan egymáshoz zárni, a mellére egy kinyitott keresztet formázó ollót kell tenni, hogy szelleme ne tudjon elkóborolni. A temetés után a sír körül tövises bokrokat kell ültetni, mert ezekbe a halott szelleme bele fog gabalyodni, és nem tud hazatalálni. Azt mondják, az a halott, aki nem részesül tisztességes temetésben, búcsúztatásban, visszatér kísérteni.

Számtalan tilalom is született a temetéssel kapcsolatban, úgy vélik, hogy nem szabad semmi új holmit felvenni temetéskor, különösen új cipőt nem tanácsos; nem szabad megnézni a hulla körmeit, miközben a halottat a temetőbe szállítják; nem szabad várandós nőnek részt vennie temetéseken.

Balszerencsét, többnyire súlyos betegséget jelent a halottas menetben a kocsikat megszámolni, ugyancsak balszerencsét jelez egy felénk közeledő halottas menettel, vagy sírásóval összetalálkozni. A temetésre sohasem szabad sietve érkezni, és nem ajánlott a halottas menet útját keresztezni, vélik az azerbajdzsániak. Aki egy halottas menetre mutat, egy hónapon belül meg fog halni.

A burmaiaknál egy hétig tilos hajat mosni annak, akinek szomszédjából eltemettek valakit. A finnek a koporsó deszkáinak megmaradt fáit elégetik, és annak parazsán keresztül viszik át a halottat, hogy ne térjen vissza.

A kínaiak szerint a temetés idejére, a ház bejárati ajtajában egy fehér ruhát kell kifeszíteni, és az istenek szobrait vörös papírterítővel kell letakarni. A halottvirrasztás után nem szabad egyenesen hazamenni, mert a halott szellem követni fogja a gyászolókat. Ha a hozzátartozók nem megfelelő temetési gyászszertartással búcsúznak a halottól, balszerencsét hoz az egész családra. Ugyancsak halálra figyelmeztet, ha a temetési ceremónián a koporsó képe látszódik egy tükörben, ez ugyanis azt jelenti, hogy valaki meghal a családból. Ha a temetési menet találkozik egy fekete macskával, abból arra következtetnek, hogy a család egyik tagja hamarosan meg fog halni. Az elhalálozott gyerekeinek és unokáinak negyvenkilenc napig nem vágathatják le a haját. A koporsót mindig a halott lábával kifelé kell kivinni a házból, nehogy visszataláljon.

Az indonézeknél nem tanácsos: a koporsót nézni, amikor lezárják és beszögelik, mert ez balszerencsét okozhat; rápillantani a koporsóra, amikor a föld alá eresztik, mert ez súlyos betegség jele. Azt tanácsolják az indonézek, miután a koporsót elkísértük a sírhoz, mossuk meg az arcunkat, hogy az elhunyt szelleme ne kísértsen bennünket. A szlovák Vápenikben, ha egy szalmaszál lóg ki a leszögezett koporsóból, annak az a jelentése, hogy a halott valakit magához szólít a falubéliek közül. Hasonló a jele annak is, ha a koporsó szögelése közben a szög leesik a földre. A walesiek szerint, ha a koporsó leszögelése közben üresen kongó hang hallatszik, hamarosan újabb haláleset lesz a családban. Az angolszászok, ha a csészéjük alján a kávézacc egy hosszú, egyenes vonalat formáz, abból közeli temetési menetre következtetnek.

TEMETŐ
A törzs halottjainak eltemetése, vagy hamvainak elszórása, elföldelése már az őskorban is általános gyakorlat volt. A régészeti feltárások során - az emberi csontok mellett - előkerült állati agancsok és virágmaradványok arra utalnak, hogy a halottkultusz kezdetleges formái már több tízezer évvel ezelőtt, a neandervölgyi ősember korában megjelentek. A közösségi temetkezési helyek kijelölésére, a mai értelemben vett temetők, sírkertek létesítésére azonban csak a történelmi idők kezdetén, a települések kialakulásával került sor.

A temető a világ szinte valamennyi országában szakrális területnek vagy tabu helynek minősül, ahol tisztességesen illik viselkedni, melyet sohasem szabad megszentségteleníteni. A temetők között vannak egyszerűek és díszesek, tarthatnak bennük ünnepségeket a holtak tiszteletére, ám gyakran csak kopár, csendes helyek.

A sírok ugyancsak sokfélék, vannak sziklába vájtak, barlangba rejtettek, földdel fedett sekély gödrök, méreteivel lenyűgöző kamrasírok, föld alatti paloták. A sumer királysírok vagy a perui sziklába vájt sírtermek nemcsak óriásiak voltak, hanem valamennyi, a túlvilági élethez szükséges tárggyal is ellátták őket.

A halottaknak a családi sírhelyekben történő elhelyezése a halálon túli világban is a család egybetartását, a rokoni kötelék megmaradását szolgálja. Kínában a feng-shui szerint temetkeztek, olyan helyekre, ahol a megfelelő urak, a „jó szelek és vizek” vannak hatalmon. Számos országban a halottak az ősökhöz térnek meg, ilyenkor a legtöbb esetben a hazájukat elhagyók, a kivándoroltak is „hazatérnek”.

Palesztinában a félnomád arab lakosság szívesen temette halottait valamelyik híres sejk vagy tiszteletben tartott ős síremléke közelébe, amely gyakran zarándokhelyül is szolgál. Ugyanígy nagy vonzóereje volt a bibliai időben az ősatyák, a bírák és a próféták sírjának is.

A rómaiak, a zsidók, az egyiptomiak, a kínaiak a temetőket veszélyes helynek tartották, ezért a város határán kívülre, a lakott területektől távol temették el halottaikat. A keresztényeknél a középkorban évszázadokon át szokás volt templomokban és a templomkertekben temetkezni. Mivel a templom kerítésén belül általában kevés volt a hely, gyakran előfordultak egymásba temetkezések.

A templom melletti temetőt nálunk – a görög-latin „coemeterium” szó után – cinteremnek hívták. A helyszűke, illetve egészségi okok miatt a temetők kitelepítése a templom mellől már a 16-17. században megkezdődött, azonban kötelezővé csak az 1876. évi XIV. tc. elfogadásával vált.

Elsősorban az ókori zsidóknál, rómaiaknál – de más népeknél is – külön temetőbe ásták el az idegeneket, a szegényeket, a bűnözőket, a más valláshoz tartozókat. A keresztény temetőkben a 19. század közepéig tilos volt megszentelt temetőben eltemetni a kivégzetteket, öngyilkosokat és a megkereszteletleneket. Őket a temetőn kívül, jeltelen sírban, vagy a temetőárokban földelték el. Azokon a településeken, ahol több felekezet élt egymás mellett, több temetőt használtak, és az egyes vallások követői külön temetkeztek. A mai virágkultusz alig több mint 200 évre tekint vissza; korábban gyümölcsfák álltak a sírok között.

A muszlimok halottaikat a jobb oldalukra fordítva, arccal Mekka felé nézve temetik el, a holttest fölé födémet helyeznek, amire földet szórnak. A sír helyét csak egy jeltelen kő jelzi. A zsidó temetők sivárak, virágtalanok, a sírkövek rendkívül egyszerűek. A sírkövön az elhunyt nevén kívül felül az apa neve, alul pedig az anya neve szerepel. Rajta a héber felirat jelentése „legyen az ő lelke befogadva az örök életbe”. A felső réteghez tartozók, a kohaniták sírkövein két egymás felé fordult kéz látható, amint Isten háromszög jelét formázzák. A leviták sírkövén lévő kancsó jelképezi, hogy a halotti szertartáson ők öntenek vizet a kohaniták kezére, akik nem kerülhetnek kapcsolatba a halottal, mert tisztátalanná válnának. Az izraeliták sírjain nincs semmiféle jelölés. A zsidó vallás tiltja a virággal díszítést, ezért a halottat meglátogatók köveket helyeznek a sírra. A temető kapujában vizes edényekben márthatják meg kezüket a látogatók. Kifelé menet egy kis leszakított ágat dobnak visszafelé, a hátuk mögé, jelezve ezzel, hogy elhagyják a temetőt.

A régiek által a holt lelkek birodalmának tartott temetőkhöz számos babonás hiedelem, intelem kapcsolódik. Éjszaka tilos a temetőben énekelni, mert az éneklésbe a szellemek is beszállnak, és magukkal viszik az illetőt. Ha temetőn halad át az ember, nem tanácsos levegőt vennie, mert könnyen belélegezheti egy nemrég meghalt szellemét. Nem szabad piros, vagy rózsaszínű kőből sírkövet készíttetni, mert a halott vérszomjas lényként fog feltámadni. A sírköveket nem ajánlatos hangosan számlálni, mert balszerencsét jelent.

Feltételezik, hogy ha az eltemetett személy jóságos volt életében, virágok fognak nyílni a sírján. Ha gonosz volt, gyom nő rajta. A síron növő liliomot nem szabad gyökerestől kitépni, mert a halott a következő teliholdnál feljön a sírból. Azt mondják, hogy a temetőben talált, porrá tört csontdarab vízben elkeverve hatásos ital a halottak iránt érzett félelem leküzdésére. Az indonézek nem ajánlják, hogy bárki is a lakásába sírból vett földet vagy port helyezzen el, mert a sír szelleme gyakran felkeresi ezt a helyet.

A babonások szerint a temetőben egy pihenő macskát látni sírkövön, egyértelműen azt jelenti, hogy az eltemetett halott lelkét a sátán birtokolja. Egy másik hiedelem pedig úgy véli, hogy a halott ravatala közelében vagy a sírjánál, nem sokkal a temetés után, egymással verekedő két macska a sátán és az angyal a halott lelkéért folytatott küzdelmét jelzi.

Temetővel álmodni szomorúságot és feldolgozatlan fájdalmat jelent.

TENGELICE
Lásd: Bálint-napja

TENGER
Az indiaiak szerint a tenger vize öröktől fogva életteremtő erő, amelyet a forróság hozott létre, és amely minden mást életre hívott. A Rig-védában a tenger minden folyónak hitvestársa. A vizek ura, a hindu Varuna a kozmikus vizek istene, aki befedi az óceánt, feltölti vízzel a tengert, felügyeli a folyókat és az embereket gazdaggá tevő vizeket, ugyanakkor megtestesíti a tenger vizének pusztító erejét is. A görögök hitében a világtengerből kelnek fel, és benne nyugszanak le az égitestek, a Nap, a Hold és a csillagok.

A mitológiai hagyományokon túl a tengerről jó néhány néphit is kialakult. A tenger fölött repdeső madarak hol jót, hol rosszat jelentenek. Fecskét látni a tenger fölött jót jelent, viszont ha kormorán vagy póling (tengeri madár) szálldos a tenger fölött, már rosszat szimbolizál. A sirály elpusztítása nemcsak vétség, de szerencsétlenséget is okoz, ők ugyanis a tengeren veszett hajósok lelkeit hordozzák.

A tengeren vagy az óceánon a hajó körül keringő albatroszok rossz időt jósolnak.

Azt mondják, hogy ha a hajó elhagyta a kikötőt, és kifutott a tengerre, nem szabad visszanézni a partra, mert az úton valami rossz történik. Ha egy tengerből kivett követ átdobnak a hajó fölött, a hajó sohasem fog visszatérni. Kövek dobálása a tengerbe, nagy hullámokat vagy vihart okoz. Templomi harangzúgást hallani a tengeren, azt jelenti, hogy a hajón haláleset lesz.

Álomban tengerparton állni, és figyelni a hullámokat, ahogyan a habjai a fövenyen összetörnek, azt jelzi, hogy az illetőnek kis híján baleseti sérülése lesz.

TENGERÉSZ
„Navigare necesse est, vivere non est necesse.” („Hajózni szükséges, élni nem.”) - mondja az ókori latin szentencia, melyet a görög történetíró, filozófus Plutarkhosz (46 k.-120 k.) a római politikusnak, hadvezérnek, Pompeiusnak (i.e. 106-48) tulajdonított. Ez a híres mondás maga túlzó formájában azt a felismerést tükrözi, amelyet a görögök nyomán a rómaiak is vallottak, hogy a tengeri hajózás a hatalom és a gazdagság szempontjából létfontosságú. Ugyanakkor a műholdakat és a modern hírközlést megelőző korokban - de még a múlt század első felében is – a tenger számos ismeretlen veszélyt jelentett a hajósok számára, ezért nem véletlen, hogy a folyamatos kihívással szembenéző tengerészek, hajózó népek körében számos babonás hiedelem, és ezzel összefüggésben szabályok, előírások és tilalmak sora alakult ki.

A tengerészeknek számos tevékenységet nem ajánlatos folytatniuk, mert ellenkező esetben balszerencsések lesznek. A tobagóiak szerint tengerre szállás előtt a tengerész számára rossz ómen: szappannal kezet mosni, mert a kézmosás eltávolítja a szerencséjét; nem ajánlott szeretkezni, metélőhagymát megfogni, fekete színű útitáskát viselni, mert ezek ugyancsak balszerencsét hoznak. A seprű vagy a felmosó vödör elszabadulása a fedélzeten rosszat sejtet, ugyanez a helyzet akkor is, ha a zászlót fel- vagy bevonása során a kötéllétrán keresztül húzzák át, vagy ha a tengerészek a tengeren üregi- vagy, mezei nyúlról vagy valamilyen vadállatról beszélnek, esetleg ha templomról társalognak.

Nem túl jó ómen a hajóba beszállás előtt lelkésszel találkozni, valamint az sem, ha asszony tartózkodik a fedélzeten. Balszerencse száll az egész hajóra, ha a halott tengerész ruháját ugyanazon az úton egy másik tengerész veszi magára. Elkerüli a szerencse a hajót, ha a zászlót a tatfedélzeten javítják, foltozzák, vagy ha tengerészek a hajukat, vagy a körmüket vágják a tengeren. Ez utóbbinak az oka az, hogy a hajat és a körmöt Prosperinának, a szűzlánynak szokták áldozatként felajánlani, és Neptunus, a római isten féltékennyé vált, ha ezeket az áldozatokat az ő birodalmában mutatták be. A tengerészek úgy tartják, hogy a hideg vas vagy fém érintése távol tartja a tengerészektől a balszerencsét, a meztelen nő látványa pedig lecsillapítja a haragos tengert. Ez az oka annak, hogy sok hajót, meztelen nőt, vagy sellőt ábrázoló orrszobor díszít. Ha a hajósok egy lopott fadarabot vernek be a hajógerincbe, a hajó gyorsabban halad. Megfigyelték, hogy a hajó harangja mindig megszólal, amikor a hajó megfeneklik.

Tengerész hiedelem szerint egy újév napján elpusztított ökörszem tolla megvédi a hajóst attól, hogy hajótörésben haljon meg. Ha egy hajós több mint ötven év szolgálat után meghal, azt mondják rá, hogy a tengerészek paradicsomába ment. Az albatroszokat halott tengerészek szellemének tekintik, ezért balszerencsét jelent megölni őket. A fekete macskát szerencsésnek tartják, mert feltételezik, hogy hazahozza a tengerészt a tengerről. A tengerész feleségek azért tartanak otthonukban fekete macskát, hogy férjüket ne érje katasztrófa a tengeren.

A tengerészek, amikor hajóútra indulnak, macskát visznek magukkal, mert ez az állat képes az utazás kimenetelének megjövendölésére. Szerintük a macska a hajó fedélzetén szerencsét jelent. Ha a macska a tengerész előtt a mólóhoz fut, jó szerencsét jelent; ha viszont keresztezi a matróz útját, balszerencse jele, ha közel megy a tengerészhez, jó ómen, ha viszont félúton megáll, rossz ómen a tengerészre nézve.

Ugyancsak tengerész hiedelem, hogy a macskák képesek vihart gerjeszteni a farkukban lévő varázserővel, ezért gondosan ügyelnek arra, hogy a macskáik mindig jóllakottak és elégedettek legyenek, és ne mérgelődjenek. A lehető legrosszabb cselekedet, amit egy tengerész megtehet, ha a hajón lévő macskák közül egyet bedob a tenger vízébe. Ez garantáltan vihart eredményez, s mindenfajta bajt hoz a hajón utazókra.

Az angolszász tengerészek abban a hitben élnek, hogy a beteg matróz addig nem hal meg, míg a szárazföldet meg nem pillantják.

TENYÉR
Az ember tenyerét apró kis rovátkák, vonalak, dombok és különböző szimbolikák tarkítják. Joggal nevezik a tenyérolvasók szentélyének, ahol kiélhetik magukat, amikor a rejtélyes hieroglifák megfejtésén fáradoznak.

A tenyér a kinyitott kézfej belső oldalának, a csuklótól az ujjvégekig tartó része. Normális esetben a két tenyér teljesen befedi az arcot. A tenyér alakjából, méretéből, bőrének színéből, állagából, a rajta lévő vonalakból, dombokból a tenyérelemzők meglátják a kéz tulajdonosának jellemző személyiségjegyeit, képességeit, betegségekre való hajlamát, szexuális beállítottságát, sőt még az örökletes jellemzőket is meg tudják állapítani.

A széles tenyerű egyénről azt mondják, tevékeny, ám nem bírja a bezártságot; a keskeny tenyerűről pedig, hogy kényelemszerető, és jól tűri a szobai levegőt. A nagy dombokkal, mély völgyekkel tarkított, erős, duzzadt tenyerű emberről kialakult vélemény, hogy erőszakos, faragatlan; a lapos, horpadt tenyerű ember viszont béketűrő, de ha megtámadják, remekül tud védekezni.

A tömör, elasztikus tenyér, arányos ujjakkal a test energiáját, az intellektus gyorsaságát jelzi. A puha, petyhüdt tenyér a tunyaságnak, a luxus szeretetének és felfokozott érzékiségnek a jele.

A széles, egyenes tenyér önelégültségről, túlzott anyagiasságról árulkodik; a rövid, feltűnően kicsi tenyér barátságtalan, antiszociális ember sajátja. A vékony, merev tenyér félénkséget, nyugtalan természetet jelképez, míg ugyanez a kéz bütykös ujjakkal gondolkodó, de hitetlenkedő, kétkedő típust mutat. A kemény tenyér, nagy masszív ujjakkal, arra utal, hogy a kéz tulajdonosa csak manuális munkára alkalmas.

A sűrűn vonalazott tenyér, problematikus, rendkívül ideges természetet, lelki zavarokkal küzdő embert reprezentál, ezzel szemben a gyéren vonalkázott tenyér könnyen kiismerhető, őszinte, egyszerű embert ábrázol.

A sápadt, majdnem fehér bőrű tenyér gazdája egoista; a halvány tenyéré bágyadt, tunya; a vörös tenyerű szangvinikus, szenvedélyes; a sárgás tenyerű ember melankolikus, morózus. A kékeslila színű tenyér valamilyen szív-, keringési betegségnek a jele.

A tenyérnek egyik lényeges jellegzetessége, hogy vannak verejtékmirigyei, de nincs rajta szőrzet, a másik sajátsága, hogy amíg a kézfej hőmérséklete hasonló a test többi részének hőmérsékletéhez, addig a tenyér 0,2-0,8 °C fokkal melegebb. A nyirkos tenyér ideggyengeséget, labilis, izgulékony alkatot sejttet, a nagyon izzadós tenyér gyomor-, emésztési zavarnak a jele. A túl selymes tenyér reumás megbetegedést, az olajos tapintású tenyér termékenységet jelez.

A tenyér bőrének érzékenysége sokkal nagyobb, mint a többi bőrfelületé, tapintási érzékelése sokkal kifinomultabb, mint az emberi test bármely más részéé. A tenyérben összpontosulnak az idegvégződések. A régi kínaiak gyakran mondogatták, hogy „A tíz ujj össze van kapcsolva a szívvel.” A boncolások során bebizonyosodott, hogy az ujjak idegei közvetlen összeköttetésben állnak az agyvelővel, ami azt jelenti, hogy a kéz szoros kapcsolatot mutat az aggyal és a szívvel.

A kínaiak szerint a tenyérben koncentrálódnak a jing és a luo meridiánhálózatok, valamint itt sűrűsödnek az akupunktúra-pontok is. Kimutatták, hogy a középső-, a mutató- és a kisujj szoros kapcsolatban van a szívvel. A tenyéren található akupunktúra pontok mágikus gyógyításai című szecsuani könyv, összesen 75 akupunktúra pontot sorol fel, a japán Gakuta Haratomi pedig 47 reflex zónát azonosított rajta. Vizsgálatokkal kimutatták, hogy a fejhez hasonlóan a kéznek is vannak bioelektromos jellemzői. A legmagasabb értéket a tenyér közepén mérték, egyedül csak a fejtető elektromos potenciálja magasabb. Ez a jelenség arra vall, hogy az emberi test igen nagy mennyiségű információja gyűlik össze a tenyérben, ezáltal amikor a külső jellemzőket vizsgálják, a belső tulajdonságokról nyernek felvilágosítást.

A népi megfigyelések között is található néhány érdekesség. Perzsa hiedelem szerint az olyan férfi, akinek a tenyere nagy és súlyos, özvegyasszonyt fog elvenni feleségül. Szerencsés jelnek tekintik, ha valakinek lehámlik a bőr a tenyeréről, ez ugyanis azt jelenti számukra, hogy az illető dolgos, szorgalmas ember.

A burmaiaknál nem szabad felfelé néző tenyérrel etetni valakit, mert ez bajt hozhat az illetőre. Ha viszket valakinek a bal tenyere, pénz áll a házához, ha viszont a jobb tenyere viszket, az esetben pénzt fog kiadni. A bal tenyér viszketése az angolok szerint is hasonló jelentésű, azonban nem szabad megvakarni, mert ez megállítja a közelgő pénzt. Mások viszont éppenséggel a viszkető bal tenyér megvakarását tanácsolják, ugyanis ennek elmulasztása esetén hamarosan pénzt fog kiadni az illető.

A babonások véleménye, hogy a bal tenyér az anyai örökséget testesíti meg, az emberrel született hajlamokkal, lehetőségekkel, a jobb tenyér viszont azt szimbolizálja, amit mindebből az ember képes megvalósítani. Ezért vélik úgy, hogy a jobb tenyér hordozza az apai jusst.

TENYÉRDOMBOK
Már az ókorban összefüggésbe hozták a tenyérjóslást az asztrológiával, mert úgy gondolták, hogy az ujjakon beáramló kozmikus energia a tenyér dombjaiban raktározódik el. Ennek megfelelően a tenyér dombjait a különböző bolygók kisugárzásával azonosították, és - az „ahogy fent, úgy lent, amint az egész, úgy a rész" ismert elképzelés alapján - a tőlük kölcsönzött tulajdonságokkal tipizálták az embereket. Például a Marssal a harci kedvet, a Merkúrral, a szellemi kvalitást, a Vénusszal a szerelmi hajlandóságot. Elméletük azon alapult, hogy mindaz, ami megtalálható a nagy makrokozmoszban, kicsiben fellelhető a tenyér mikrokozmoszában.

Albertus Magnus német filozófus, püspök (1193-1280) az emberi testen lévő valamennyi mintázatot, így a tenyér szimbolikáit is, a bolygók lenyomatainak vélte. A tenyérjósok mind a mai napig ezt a geocentrikus felfogást tekintik mérvadónak.

A tenyérben szimbolizált Földet, a csukló feletti rész középtájára helyezték, a többi planétát pedig a Földtől vélelmezett távolságuk alapján sorakoztatták fel. Így lett a hüvelykujj párnája a Vénusz-domb, a mutatóujjé a Jupiter-domb, a középső ujjé a Szaturnusz-domb, a gyűrűsujjé a Nap-domb, a kisujjé a Merkúr-domb, a kézél két párnája a nagy Mars-domb és a Hold-domb, míg a Vénusz-domb felső sarkánál található kidudorodás a kis Mars-domb nevet kapta. (Két Mars-domb van a tenyérben.)

A tenyér dombjai közül a legfejlettebb, a legmarkánsabb jelzi az alaptermészetet. Ha ez a Vénusz-domb, akkor érzéki személlyel van dolgunk, a Jupiter fejlettsége szenvedélyes, a Szaturnuszé megfontolt, a Napé szangvinikus, a Merkúré számító, a Marsé indulatos, a Holdé pedig flegmatikus emberről árulkodik. A következtetéssel azonban óvatosan kell bánni, ugyanis a tenyéren látható egyéb jelek – így például a többi domb sajátságai – gyengíthetik, vagy éppen megerősíthetik a jellemző tulajdonságokat. Így például, amíg egy jól fejlett Jupiter és egy hasonlóan jó Vénusz együttesen sikeres életet és jó házasságot szimbolizál, addig a fejlett Vénusz, fejlett Marssal brutalitást jelképez, különösen a szerelmi életben.

A tenyér dombjain uralkodó planéták szerint az állatövi jegyek közül a Vénusz-dombon a Bika és a Mérleg, a Jupiter-dombon a Nyilas és a Halak, a Szaturnusz-dombon a Bak és a Vízöntő, a Nap-dombon az Oroszlán, a Merkúr-dombon az Ikrek és a Szűz, a Mars-dombon a Kos és a Skorpió, a Hold-dombon pedig a Rák található.

TENYÉRJÓSLÁS
Az emberek fantáziáját mindig izgatta, hogy bizonyos jelekből miként tudakolható ki mások jelleme, érzülete, hogyan ismerhető meg sorsuk, s életük jövendőben várható eseményei. A jóspraktikák közül feltehetően a tenyérjóslás az egyik legrégibb és legelterjedtebb módszer. E jellem-meghatározó és előrejelző rendszernek a legnagyobb előnye az lehetett, hogy a kéz mindig "kéznél" volt, sajátos rajzolatait bármikor lehetett nézegetni, vizsgálgatni.

Noha a tenyérjóslás, más néven tenyérolvasás, kiromantia vagy palmisztria, pontos eredetéről kevés tudható, csak feltételezések élnek, a legvalószínűbbnek látszó teória az, amelyik az ókori Indiából származtatja, hisz náluk mindig is nagy kultusza volt a jóslásoknak. Az évezredes hagyományokban gyökerező indiai hit szerint a jövőt nem lehet irányítani, de a jövendölt rosszat bizonyos fokig lehet enyhíteni. Náluk ezért tartják fontosnak sorsdöntő események előtt kikérni nemcsak az asztrológus, hanem a tenyérjós véleményét is. Például, ha valakinek azt mondják, hogy 40 éves korában súlyos betegség vár rá, akkor az illető személy a 40. életévéhez közeledvén felkeresi a bráhmint, aki javasolhat számára böjtöt, meditációt, valamilyen szakrális cselekedetet vagy adományt a szegényeknek. Ezek a cselekvések a hit szerint kielégítik vagy könyörületre késztetik a betegséget okozó bolygót.

A kínaiak már az időszámítás előtti időben, a Zhou-dinasztia idején (i.e. 1122-1066) ismerték a kézolvasást, a palmisztriát. A több mint 2000 éves, ma is használatos, „A Sárga Császár törvénye a belgyógyászatról” című orvosi könyvükben, jó néhány olyan tipikus vizsgálat is megtalálható, amely a kéz és a belső szervekkel való azonosításról szól.

A tenyérjóslás később elterjedt Tibetben, Perzsiában, az ókori kultúrbirodalmakban, Mezopotámiában, Egyiptomban, ahol ezt a tevékenységet abban az időben még papok és orvosok művelték.

A görögök alapos kézolvasási szisztémát dolgoztak ki, ők nevezték el tenyérjóslást kiromantiának. A görög bölcsek némelyike igen magas fokon foglalkozott a kézelemzéssel, közülük a tudós, filozófus, orvos Arisztotelésztől (i.e. 384-322) származik az a mondás, miszerint: „Az ember kezét a természet az emberi test legfontosabb szervévé és eszközévé tette.” Platón a görög bölcselő (i.e. 427-347) szintén meggyőződéssel hirdette, hogy az emberi szervezetre befolyást gyakorolnak a csillagok, mégpedig abból az alapfeltételezésből kiindulva, hogy a tenyér dombjaiban raktározódik el az ujjakon beáramló kozmikus energia.

A középkor tudósai, Paracelsus, Geromimo Cardano, Albertus Magnus, akik remekül elegyítették a valós tudományokat az irracionális dolgokkal, szívesen mélyedtek el a tenyérjóslásban. Régen a kiromantiát és palmisztriát kötelező tantárgyként oktatták az orvosegyetemeken, valamikor komoly tudomány volt mindkét vizsgálati módszer.

A középkorban még azok sem irtóztak a tenyérjóslástól, akik a boszorkányüldözés lelkes hívei voltak. Miután meghódította egész Európát, az egyház irtóhadjáratot indított ellene, s az e tevékenységet folytatókat átokkal sújtotta. A felvilágosodástól kezdődően az addig tudományosnak tartott tenyérjóslást áltudománynak minősítették, s mint népbutítóan károsat üldözték. A reneszánsz idején ismét sok érdeklődőt vonzott, a 19. században igen nagy népszerűségnek örvendett.

Európában az első kiromantiával kapcsolatos könyvet 1448-ban adták ki, szerzője, Hartlieb, III. Albert bajor herceg feleségének ajánlotta összeállítását. Ezt követően "Die Kunst Chiromantia" címmel 1475-ben jelent meg könyv Augsburgban. Erről a témáról Tricasso de Cerasari dominikánus szerzetes 1538-ban jelentette meg dolgozatát. Az első orvosi kiromantiai mű Philippus May orvos "Chiromantia medica" című munkája 1697-ben látott napvilágot.

TENYÉRJÓSOK
A német filozófus, püspök Albertus Magnus (1193-1280), állítólag olyan kivételes tehetséggel rendelkezett, hogy a tenyér valamennyi barázdájából, vonalából képes volt következtetni bárkinek a jellemére, sorsának alakulására. Agrippa von Nettesheim (1486-1535), korának legismertebb okkultistája pedig azért tulajdonított nagy jelentőséget a tenyér jeleinek, mert szerinte azok láttán lódul meg a tenyérjósok fantáziája, amelyből aztán megszületik a varázslat.

A tenyérjósok köztiszteletnek örvendő emberek voltak, akik intuitív képességgel, szuggesztív elmélyültséggel végezték mesterségüket. Véleményük kialakításában sok esetben nem az asztrológiai számítások és a kiromantikus elemzések játszották a főszerepet, sokkal inkább hallgattak pszichológiai megérzésükre, józan emberismeretükre, logikai következtetéseikre.

Az okkult irodalom számos látnoki képességgel megáldott tenyérjóst tart számon. Például egy görög jós, akinek neve nem maradt fenn az utókorra, egy alkalommal azt jövendölte a kegyetlen uralkodónak, a firenzei hercegnek, Alessandro Medicinek (1511-1537), hogy erőszakos halállal fog meghalni, ami hamarosan be is következett, egy távoli rokona meggyilkolta. Antico Tiberta Cesena, a reneszánsz híres tudósa, nem bizonyult szerencsés tenyérjósnak, ugyanis amiért száműzetést és szegénységet jövendölt számára, Rimini zsarnok ura, Pandolfo Malatesta leszúratta őt. Hasonló rossz sors várt Cocléra is, aki Bologna uralkodójának azt jósolta, hogy csatában fog elesni, mire az uralkodó a kellemetlen hírért bosszúból egy felbérelt ifjú nemessel megölette a jóst, ennek az ifjúnak viszont Cocle már előzőleg is megjövendölte, hogy aljas gyilkosságot fog elkövetni. Végül így vált valóra Cocle jóslata.

Kurt Seligmann Mágia és Okkultizmus az európai gondolkodásban (Gondolat 1987) című könyvében megemlíti, hogy M. Raillosnak még gyerekkorában megjósolta egy cigányasszony, nem árt óvakodnia a vérpadtól, mert könnyen a vesztét okozhatja. M. Raillois, ha nem is vérpadon végezte be életét, de halálra zúzta magát, amint kilépett épülő házának ablakán és lezuhant. Egy amatőr tenyérjósnő a 19. század végén rossz és közeli véget olvasott ki egy Buhier nevű fiatal, egészséges orvos kezéből; a megjósolt időben valóban meghalt a fiatalember, ugyanis egy vadászaton annyira megfázott, hogy tüdőgyulladásban elhunyt. A felsorolásból nem maradhat ki a híres-hírhedt Saint Germain gróf, akinek mind a születését, mind a halálát homály fedi, bár megjelentek nevével fémjelzett könyvek, sőt egy ízben Nagy Frigyes (1712-1786), a porosz király kortalannak és halhatatlannak titulálta a tenyérjós grófot. A 19. században nagy hírnévnek örvendett egy napóleoni katonatiszt, Casimir D’Arpentigny, akinek lelkes híve és követője lett Carus és Vashide, mindketten a tudományos kézelemzés megalapozásán fáradoztak.

Ugyancsak sokak által ismert tenyérjós volt Louis Harmon, vagyis a nagy látnok Cheiro, aki többek között kidolgozott egy olyan számítási rendszert, amely alapján a tenyér által jelzett események dátumai jól behatárolhatók, valamint William Benham. A 20. században elsősorban Carl G. Jung követői foglalkoztak a témával.

A kézjósok és kézolvasók módszerei az idők során sokat fejlődtek, állandóan finomodtak. A 16. és a 17. században használt metódus a ma alkalmazottól nagy eltérést mutat. Noha a tenyérjóslásnak minden felvilágosítás ellenére számos ellenzője van, mégis mind a mai napig sok hívőt vonz, különösen közkedvelt a nők körében. Sőt az utóbbi időben mintha új erőre kapott volna, feltámadt iránta az érdeklődés, szinte reneszánszát éli. Napjainkban is vannak olyan törekvések, hogy a palmisztriát mint egzakt tudományt hozzák vissza a gyakorlatba. Abból a tézisből kiindulva, hogy a kéz az emberi testnek olyan része, mint fának a levél, vagyis a kéz valamennyi szerv szolgája, a rajta nyomon követhető vonalak nem lehetnek a véletlen eredményei.

A kéz azonban nemcsak "sarlatán" jövendölésre alkalmas, használja a tudományos világ is, a tenyéranalitikát, orvosok, biológusok, antropológusok, humángenetikusok alkalmazzák tudományos módszerként diagnosztizálásra, prognosztizálásra.

TENYÉRMINTÁZATOK
A tenyérben lévő apró vonalak eltűnhetnek, elhalványodhatnak, az eltűnés után ismét felbukkanhatnak, folytatódhatnak, megjelenhet rajtuk valamilyen szimbolikus jel.

A nyugati kézelemzők szerint a tenyérben lévő: pont vagy folt, kedvezőtlen jel, mert az energiaáramlás időnkénti szünetelésére utal; a sziget sem szerencsés, mert általában öröklött bajt, vagy valamilyen egészségügyi zavart jelöl; a kör vagy gyűrű, attól függően, hogy hol található, jót és rosszat egyaránt jelezhet. Például a hüvelykujj alatt lévő Nap- és a mutatóujj alatti Jupiter-dombon lévő gyűrű általában előnyös jel, mert a kitűzött cél elérését jelzi. A csillag fontos szimbolika, ha szabályosak sugarai. A kereszt inkább negatív jel, mert valamilyen problémára, veszélyre figyelmeztet. A rács – főleg, ha a dombokon látható - valamilyen akadályt jelent. A háromszög általában jó hatású szimbolika. A négyzet ugyancsak jó jel, mert védelmet biztosít a veszéllyel szemben. A misztikus kereszt ritka jel. A kalász pozitív jelentésű, mert valamilyen szellemi vagy fizikai termékenységet jelöl. A pálmalevél kedvező szimbolika, mert a célok és a vágyak elérését jelenti. A tenyérben feltűnő Neptun-villa szerencsés, bárhol is látható.

A kínaiak a hagyományos orvoslásban, hasznosítják az egészségre utaló szimbolikákat, náluk a csillag az energia és a vér pangására; a kereszt, a belső szervek szabálytalanságára, természetellenes működésére; a háromszög a szívkoszorúér-betegségek kialakulására; a sziget a test egyensúlyának megbomlására figyelmeztet. A gyűrű külső sérülés; a rács szimbolika krónikus gyulladás; a négyzet operációból visszamaradt seb jele.

Amíg a nyugati palmisztria a kézen lévő szigetnek valamilyen hibát tulajdonít, addig az indiai felfogás a szigetet kedvező jelként értelmezi. Az európai és a kínai kézolvasásban is az egyes szimbolikák jelentése más és más: például, ha a sziget az egészségre vonatkozik, akkor az európaiaknál a sziget mérete és a hossza jelzi a betegség hozzávetőleges nagyságát és időtartamát; a kínaiaknál viszont a kisméretű sziget a veszélyes, mert náluk ez valamelyik belső szerv gyenge működését mutatja.

A néphit szerint Indiában az a nő, akinek a tenyerén kapura helyezett faágra és virágfüzérre emlékeztető szimbolika látható, még ha szolgasorban is született, oly kiváló férjet fog kapni, mint amilyen Indra isten a férfiak között.

TENYÉRVONALAK
A kézelemzők szerint a tenyérben lévő vonalak, értékes információkat hordoznak, melyek a személyiségjegyeken kívül például jelzik a tehetséget, a különféle képességeket, az akaraterőt, energiát, kitartást. Azt mondják, hogy a vonalak milyenségéből az életben várható eseményekre is lehet következtetni. Arra, hogy az ember vajon jó vagy rossz úton halad-e céljának elérése felé. Ezáltal, az előrejelzésen kívül, lehetőség nyílik bizonyos korrekciókra, megállapítható, hogy az életvitelen mely területen kell változtatni.

A kézvonalak formájára már az embrionális fejlődés jelentős hatással van. A tenyér vonalai, a papilláris gerincek a terhesség (magzati élet) harmadik, negyedik hónapjában kezdenek kialakulni, és az ötödik hónap közepe táján veszik fel alakjukat. A gerincek között sok besüppedt árok alakul ki. A gerincek és az árkok képezik a kézvonalakat és az ujjmintázatokat is. A kézvonalak formálódása függ a magzat anyaméhben felvett táplálékától és attól, hogy milyen pozitúrában szorítja össze a kezét.

Amíg az ujjbegy mintázata a megszületéskor rögzített formát veszi fel, és változatlan marad az élet során egészen a test feloszlásáig, a kézvonalak állandó változásban vannak, árkoltabbakká vagy sekélyebbé válhatnak, az életkorral, az ember életvitelétől, életkörülményeitől, táplálkozási szokásaitól és a patologikus körülményektől stb. függően növekedhetnek, hosszabbodhatnak vagy csökkenhetnek, rövidülhetnek. A három fővonal születéskori íve, lefutása az egész élet során változatlan.

A tenyér vonalait két csoportra osztják: fő- és mellékvonalakra. A fővonalak számáról megoszlanak a vélemények, de általában három fővonal - az élet-, a fej-, és a szívvonal - élvez elsőbbséget. Az 1550-ben meghalt Tricasso de Cerasari dominikánus szerzetes, a tenyérjóslásról szóló értekezésében négy vonalat említett meg: az életvonalat, melynek hosszából az élettartam állapítható meg; a fejvonalat, amely, ha a középső ujjig ér, az illető önmagát sebesítheti meg; a szívvonalat, amely rossz jelentésű, ha rövid, és elágazás nélküli, mert halálos veszedelmet jelent; a májvonalat, amely, ha nagyon távol esik az életvonaltól, akkor a tulajdonosa oktondi, beképzelt ember. A 17. században gyarapodott az alapvonalak száma: a Szaturnusz vonallal, vagyis a sorsvonallal egészült ki a párizsi Rondhyle jóvoltából. Később a tenyérjósok repertoárja különböző vonalkombinációkkal és szimbolikákkal bővült.

A tenyér három fővonalának egymáshoz való viszonyából az ember karakterére lehet következtetni. Az életvonal a földi történéseket, a fejvonal a szellemi kapacitást, a szívvonal az érzelmi töltést szimbolizálja. Ez a három fővonal kevés ember kezében van egyensúlyban. Ha valamelyik fővonal hiányos, vagy hiányzik, akkor az, valamilyen testi-lelki-szellemi zavarnak a jele. A vonalak rajzolatuk, minőségük, mélységük, színezetük szerint jót és rosszat jelképezhetnek.

Az életvonal a tenyér leglényegesebb vonala, minősége utal a vitalitás mértékére, az életbe való beilleszkedési képességre, valamint a családra. Az életvonal az ön- és a fajfenntartást szimbolizálja. A vonal színe a fizikai állapotról tudósít. Ez a fővonal a kéz oldalától indulva a Vénusz-domb tövében húzódik, és lefelé halad a csukló irányába. Az ideális életvonal szélesen ívelt, töretlen, egyenletes.

A fejvonal legkomolyabb vonala a tenyérnek. Mint az értelem vonala jelképezi az értelmi képességet, a lelkierőt, az önkontrollt, a koncentrációt, az agyat és az idegrendszert. A mutatóujj és a hüvelykujj közül kiindulva halad keresztül a tenyéren. Az egyenetlen, szakadozott fejvonal lelki labilitást vagy gyakori fejfájásokat jelez. A fejvonal rendszerint összhangban van a kéztípussal, amennyiben nincs meg ez az összhang, a fejvonal lefutása, íve alapján feltételezhető valamilyen fokú elmebetegség, öngyilkosságra való hajlam, sőt bizonyos gyilkos ösztön is.

A tenyérjósok, még az életvonalnál is fontosabbnak tartják a szívvonalat.

Ez utóbbi az érzelmeket jelképezi, de néhány egészségre utaló jelzés is leolvasható róla. A szívvonal eredetét és irányát illetően megoszlanak a vélemények, de egyértelmű, hogy a szívvonalnak a mutatóujj és a kisujj dombjait összekötő vonal tekinthető. A szívvonalnak vannak végzetes szerelmeket tükröző változatai. Ha a szívvonal egybeolvad a fejvonallal és az életvonallal, lezárt kézről beszélünk. Amíg a fővonalak az élet során nem változnak, rajzolatuk azonban, idővel árkoltabbá, markánsabbá, szemléletesebbé válhat, a mellékvonalakra nem jellemző ez a fajta állandóság, folyamatosan átalakulnak, attól függően, hogy a tenyér milyen mozgásokat végez. Mellékvonalak: a sors-, a Nap-, az egészség-, az Uránusz-, a Neptunusz-, a Plutó-, a kis élet-, a Mars-, a Vénusz-, a félelem-, az együttérzés-, az Írisz-, a szamaritánus-, az intuíció-, a házasság-, a gyerekvonal, a Vénusz- és a Jupiter gyűrű, a Szaturnusz- és a Salamon gyűrű, az utazási- és a baleseti vonalak, a szex- és a csuklóvonalak, valamint a tenyérben lévő háromszög és a négyszög.

TERHESSÉG
A terhesség szó egyaránt jelenti az asszony várandósságát és a másállapot idejét. A nő akkor terhes, ha méhében magzat fejlődik, a terhesség a fogamzás, vagyis a női petesejtnek a hím ivarsejttel való megtermékenyülése.

A magyar nyelvben a terhességre számos kifejezés található: hívják másállapotnak, viselősségnek, áldott- vagy boldog állapotnak, hasasságnak, de azt is mondják, hogy a kismama várandós, vastag, széles, kinőtte a ruháit, a kéményén gólya fészkel, a háza eleje kikerekedett, vagy a terhes anyukát megszállta a szentlélek, esetleg a kismamára férje rádobta a kalapját.

A várandós nők némelyike nehezen éli meg terhességét, gyakran hányinger, émelygés kínozza őket. A panaszok orvoslására az öregasszonyok különféle szereket ajánlottak: például aszalt szilvát, zöld gyümölcsöt etettek a leendő anyákkal, vagy pálinkában áztatott liliomszirmot kellett inniuk. Hányinger ellen a krétaporos vizet, vagy a három szomszédból való víz keverékét tartották hatásosnak. Egyesek viszont inkább minden enyhítő beavatkozás nélkül viselték az olykor kellemetlenséggel járó állapotukat, csak azért, hogy a leendő lányuk hosszú hajjal szülessen.

Az sem mindegy, hogy milyen hangulatban viseli a várandós mama a terhességet. Annak az asszonynak az arcán, aki terhessége alatt rosszkedvű, csalódott, májfoltok jelennek meg, ami leánygyerek születésére utal. Azt mondják, hogy a májfoltok elhalványodnak, ha a kismama egy előzőleg szült nőtől kért méhlepény darabkával keni be az arcát.

A kínaiaknál a mamák számára nem ajánlott a harag, a pletykálkodás, a túl hangos nevetés, az élénk színek nézegetése és a szeretkezés sem. A magzat érdekében az asszonyokat arra bíztatják, hogy hallgassanak kellemes muzsikát, pozitív dolgokról beszélgessenek, érdekes könyveket olvassanak, és szép képeket nézegessenek.

A spanyol anyáknak sok pihenést tanácsolnak, hogy nyugodt legyen a gyermek. A mamákat óvják a durva zajoktól, mert azt gondolják, hogy ettől a magzat feje puha marad, és a szülés során behorpadhat.

Óceánia lakói ugyancsak rossznak tartják a terhesség alatt haragot táplálni valaki iránt, mert ettől a születendő gyermek az illető személyre fog hasonlítani. Az anya irigysége miatt pedig a leendő gyermek testi fogyatékossággal jöhet a világra.

A várandós anyáknak, nehogy elvetéljenek, vagy hogy a leendő gyermeket semmilyen károsodás ne érhesse, szinte minden kívánságukat teljesítik, ez idő alatt elnézik nekik, ha elcsennek egy-egy gyümölcsöt, vagy valamilyen finomságból vesznek el, azonban ha sütőtököt lopnak, gyerekük kopasz vagy szőrtelen lesz.

A csendes-óceániai szigetvilág lakóinak hiedelemvilágában nemcsak az asszony lehet kívánós. Ha bármelyik családtag az egyik napról a másikra kívánóssá válik, az annak a jele, hogy a család valamelyik hölgytagja gyermeket vár. Ilyenkor az összes nő elvégezteti a terhességi tesztet, mert valamelyikük egész biztos, hogy teherbe esett.

A terhesség alatt egyébként is fontos, hogy mit eszik a várandós mama, ugyanis egyes ételek kedvezően, míg mások hátrányosan érintik a magzat fejlődését. Nálunk sokfelé ajánlották például a hagymát vagy a pálinkát, viszont – a leendő gyermek, illetve a magzat egészsége érdekében – óva intettek a só vagy a sok víz fogyasztásától.

A kínaiak úgy tartják, hogy a leendő anya képes befolyásolni gyermeke bőrszínét az általa elfogyasztott étellel. Ha csillogó, fényes ételt eszik, a gyermeke bőre is csillogó lesz. Az ételt puhára kell főzni, vagy jól fel kell aprítani, mert különben a megszületendő gyermeke nemtörődöm, haszontalan lesz.

A japán asszonyoknak azt tanácsolják, hogy ne szedjenek fel túl sok kilót magukra a terhesség alatt, és kerüljék a fűszeres vagy sós ételek, valamint a nyers halak fogyasztását.

A polinéziaiak szerint a fehérhúsú hal fogyasztása gondokat okozhat a terhesség során. Egyes csendes-óceáni szigeteken úgy tartják, hogy a savanyú vagy a keserű ételek elvetélést okozhatnak, a fűszeres ételektől pedig hasfájós lesz a csecsemő. A spanyolok a fűszeres ételek mellett, az uborka fogyasztását sem ajánlják.

A portugálok úgy vélik, hogy a terhesség alatt fogyasztott étellel az asszony befolyásolni képes a születendő gyermek nemét. A kerek gyümölcsök és zöldségek – például az alma, a szőlő vagy a karalábé – evése kisleányt; míg a hosszúkás zöldségek, mint a répa vagy az uborka, fogyasztása fiúgyermeket eredményez.

Ugyanakkor a régi Rómában azt hitték, hogy a gyermek nemét a here határozza meg, amelyből a fogantatást okozó sperma származik. A római természettudós, az idősebb Plinius (23-79) azt írta feljegyzéseiben, hogy a bolha útifű nedvének fogyasztása garantálja a fiúgyermek születését. De voltak, akik a bogáncs nedvének tulajdonítottak hasonló hatást. Az ókori görögök úgy vélték, hogy egy állapotos asszony biztosan fiúgyermekeknek ad életet, ha étkezésként mezei nyúl heréit, méhét és gyomrát fogyasztja.

A törökök a csecsemő nemének előrejelzéséhez, a várandós asszony tenyere fölé cérnaszálon egy jegygyűrűt lógatnak. Ha a gyűrű ovális vagy körkörös mozgást végez, a születendő gyermek leány lesz. Ha a gyűrű egyenes vonalban mozog, akkor fiú. (Ugyanezt a jóslást másutt – pl. a portugáloknál – a mama köldöke fölé lógatott gyűrűvel végezték.)

A magyarok szerint lány lesz, ha a kismama hasa széles, nagy a fara, arca májfoltos, szeplős; fiú lesz, ha a hasa hegyes, az arca tiszta. A szlovákoknál is, ha a terhes nő hasa hegyes, fiút fog szülni, ha az ajka duzzadt, a hasa gömbölyű, akkor lánya lesz. Ha a terhes nőnek jó a közérzete, fia születik, ha nem, akkor lánya. Ha a várandós anya: a leejtett tányérért bal kézzel nyúl, lánya lesz, ha jobbal, akkor fia; ha terhessége vége felé éjféltájt a bal gyűrűs ujjáról levágott kis körmöt tűzre dobja, és pattogva ég el, lánya lesz. Ugyancsak lány fog születni abban a házban, amelyik tetején megszólal a kuvik.

A teherbeesés lehetőségéről úgy vélik az angolok, hogy az asszony, aki áthalad egy vasút fölötti átjárón, nem fog teherbe esni. Ha viszont megérint egy vascsavart, akkor ez a hiedelem érvénytelen. Nálunk, ha egy asszony menstruációs ciklusa a templomi mise alatt kezdődik, leendő gyereke halva fog megszületni. Polinéziában a Marquises-sziget lakói szerint a menzeszt közvetlen követő időszak legalkalmasabb a fogantatásra.

A táplálékozás és a lelkiállapot mellett, az asszony viselkedése a terhesség ideje alatt ugyancsak kihatással van a magzat, illetve a születendő gyermek további sorsára.

Ha a terhes nő vizes kannára ül, nagyfejű; ha vödörből iszik, nagy szájú; ha vödörből iszik, és a víz végigcsurog az ajkán, nyálas szájú; ha csorba pohárból vagy bögréből iszik, görbe szájú; ha szamócát eszik, szőrös; ha a küszöbön aprítja a fát, púpos; ha lóbálja a lábát, semmirekellő lesz a gyereke. Nem szabad a terhes nőnek: páros számú gyümölcsöt ennie, vagy egyszerre két lepényt sütnie, mert ikergyermekei születnek; késsel vagy villával kilyukasztania a kenyerét, mert ezzel kiszúrja leendő gyermeke szemeit; szőrös állatot, kutyát, macskát, nyulat bámulnia, megfognia vagy megrúgnia, mert szőrös lesz a gyereke; döglött állatra pillantania, mert gyerekének látási problémái lesznek, sőt még meg is vakulhat; egy békára lépnie, mert a gyermeke halva születik. Nem szabad állapotos nőnek virágot sem szagolnia, mert gyerekének büdös szája lesz.

Óceánia lakói a nyakláncok vagy virágfüzérek viselését is kerülik ilyenkor, mert attól tartanak, hogy a köldökzsinór rátekeredhet a magzat nyakára.

Az áldott állapotú nőnek nem szabad: halottra néznie, mert gyereke sápadt lesz; rácsodálkoznia valamire, mert koraszülött lesz a gyereke; rábámulni csúnya állatra, vagy testi hibás emberre, mert a gyerek a látottra fog hasonlítani; ágyban fésülködnie, mert gyereke rövid életű lesz. Tilos tűzbe néznie, mert piros foltok fogják elcsúnyítani újszülöttjének a testét; tilos egy másik terhes asszonyra rosszat mondania, mert gyermeke nehezen fog megtanulni járni. A várandós nőre nem eshet gyümölcs, nem fröccsenhet rá zsír, nem csapódhat ki láng a tűzhelyből, mert valamennyi maradandó jelt hagyhat leendő gyerekén.

A gonosz távoltartására a legjobbnak azt tartják, ha a terhes asszony amulettként egy kis zacskóban, három fokhagymagerezdet hord a nyakában. Ha valami miatt megrémül, a leghatásosabb, ha kacsint, vagy pislog.

Nem szabad a várandós asszonynak letagadnia, eltitkolnia terhességét, mert a gyereke néma lesz. Ha a kismamát megijesztik, gyerekén születési folt lesz.

A terhes nőket mindenféle rontástól is féltették és féltik. Ezért a várandós nőnek nem szabad: terhessége alatt temetésen részt vennie; esküt tennie; tanúskodnia; pénteken fonnia, varrnia; a szemetet az ajtó felé söpörnie; letagadni állapotát, mert gyereke hazudós lesz. Tilos továbbá megméredzkednie vagy fogat húzatnia, mert meghal a csecsemője. Ha kocsirúd alatt mászik át, akkor idő előtt fog szülni; ha kötél alatt bújik át, halva születik meg a gyereke.

Ha a terhes mama: síron sétál, a gyermeke korán meg fog halni; olyan helyre megy, ahol ruhát fehérítenek, gyereke sápadt lesz; sírba néz, ugyancsak sápadt gyereke lesz; öv helyett kötelet teker a dereka köré, a gyermekét fel fogják akasztani; olyan rabszállító autó mögött halad, amelyikben elítéltet szállítanak, vagy keresztezi annak útját, a gyermekére bűnözői sors vár.

A szerencsés kimenetelű szülés érdekében tilos a várandós nőnek gyümölcsöt befőznie, káposztát savanyítania, kovászt készítenie. Nem vállalhat keresztanyaságot. A terhes asszonynak könnyebb lesz a szülése, ha mosakodás után felfordítja a mosdótálat, vagy ha a vajúdó asszonyt ráfektetik a férje papucsára.

Indiában a terhes asszonyokra megkülönböztetett figyelmet fordítanak. Tilos a várandós mamának éjszaka elkóborolnia, vagy egy üres házba bemennie, mert megtámadhatják a démonok. A férjnek nem szabad: házat építenie, mert felbosszantja a gonosz szellemeket; a tengerben fürdenie, mert a part tele van kísértetekkel. Mindezek a hiedelmek a várandós asszonyt és férjét védik a veszélyektől. Ezen kívül a kismamának a szükségtelen utazásokat el kell halasztania, valamint a nagyobb munkában nem szabad részt vennie.

Az indiai szikheknél a várandós kismamának nap- és holdfogyatkozás idején tétlennek kell maradnia, ilyenkor ugyanis minden mozdulata károsan hathat a méhében növekvő gyerekre. Csak a fogyatkozás után ehet, ihat vagy cserélhet ruhát. Ha a várandós anya árnyéka egy kígyóra vetődik, a születendő gyermek lassan fog fejlődni. A szikh nők azt sem ajánlják, hogy holdfogyatkozás idején az áldott állapotban lévő asszony vonalat rajzoljon, mert rajza meg fog jelenni csecsemője testén. A holdfogyatkozás alatt főzött étel maradékát – mivel ilyenkor az étel tisztátlanná válik – a terhes asszonynak alamizsnaként el kell ajándékoznia. Náluk az ételadomány spirituális jelentőséggel bír.

Az indonézeknél a terhesség hetedik hónapjától nem kívánatos, hogy szeretkezzen a leendő kismama, mert születő gyereke, tiszteletlen lesz szüleivel szemben, de ha szép képeket nézeget, akkor gyermeke is szép lesz. A teherbeesés utáni harmadik hónaptól nem ajánlott fülbevalót viselnie a leendő anyukának, mert azt álmodhatja, hogy férjével szeretkezik, holott a valóságban az egy őt megtestesítő szellem. A terhesség ideje alatt: nem szabad sótartóban kanalat tartani, mert ez a szülés során okozhat problémát; nem jó esténként a bejárati kapuban ácsorognia, mert a magzatot megtámadhatják a gonosz szellemek. Nem jó várandós nőnek szomorúnak lennie a terhesség alatt, mert a születő gyereke nyafogós lesz. Az áldott állapotban lévő nőnek nem szerencsés: kinevetnie egy állatot, mert a születő gyerek nyakán sebbel fog megszületni; állatot kínozni, vagy vadászaton részt vennie, mert a születendő gyereke az adott állatra fog hasonlítani; kigúnyolni testi fogyatékost, mert születő gyereke könnyen nyomorék lehet; gyűlölni bárkit, mert a gyerek az utált személy tulajdonságaival lesz „megáldva”. A terhesség utolsó időszakában a kismamának kókusztejet kell innia, hogy leendő gyereke tiszta, becsületes arcú legyen.

Thaiföldön a várandós nőnek, nem szabad: citromfüvön sétálni, mert a születendő gyermeknek csökött lesz a lába; járkálás közben ennie, mert ez a szülés során sok sérülést okoz; a nap- vagy a holdfogyasztást szemlélnie, mert kancsal lesz a gyereke; temetésre mennie, mert egy szellem magával ragadja leendő csecsemőjét; beteg embereket gondoznia, mert azok nem fognak meggyógyulni. Az a várandós anyuka, aki átlép egy ló kantárszára felett, túlhordásra számíthat. Problémás lesz a szülése annak a kismamának, aki akkor megy be egy templomba, amikor egy pap felszentelése folyik, vagy sokáig üldögél küszöbön, esetleg elmegy horgászni.

Afrika nyugati részén élők szerint a terhesség alatt az egyik szülő sem ehet olyan állat húsából, amely az elejtése idején vemhes volt. Még a nem vemhes állatoknak is vannak olyan testrészeik – szív, máj, zsigerek – melyeket nem szabad elfogyasztani. Feltételezik, hogy komoly veszélyt jelent a magzat számára, ha megszegik ezeket az előírásokat. Az asszony terhessége alatt a férj nem vághatja el egyetlen állat torkát sem, de még csak nem is segédkezhet az állat lemészárlásában.

Trinidadi és tobagói elképzelés szerint, ha egy várandós mama sok csokoládétejet iszik, a gyermeke sötétbőrű lesz, ha viszont tejet iszik helyette, a csecsemő bőre fehér lesz. Ha valamilyen ételt megkíván a terhes kismama, óhaját azonnal ki kell elégíteni, mert különben a születendő gyermekén a kívánt ételre emlékeztető anyajegy rajzolódik ki.

A mexikóiak körében ismert babona, hogy a leendő kismamának nem szabad megérintenie a pocakját holdfogyatkozás idején, mert gyermeke feltűnő anyajeggyel fog megszületni. Ha egy terhes nő telihold idején vagy holdfogyatkozáskor kimegy a szabadba, a gyermeke nyúlszájjal, vagy farkastorokkal jön a világra. Ez azonban elkerülhető, ha a kismama egy kulcscsomót köt a derekára, mégpedig úgy, hogy a kulcsok pont a magzat fölött lógjanak, mert ezek eltérítik a károsodást okozó fénysugarakat.

Az Indonéziához tartozó Siberut-sziget férfiai a feleségük terhessége alatt nem készíthetnek fából vájt kenut, mert a lélekkel bíró megsértett farönk szellemének haragja miatt a születő gyerek betegen jön a világra, vagy a szülők betegszenek meg, s a kenu is használhatatlan lesz.

TÉRKÉP
Lásd: könyv

TERMÉKENYSÉGI JÓSLÁS
Lásd: balta, fák, fallosz, fonál, jaguár, karácsony, mák

TERMÉSJÓSLÁS
Bizonyos naptári ünnepeken a következő év terméskilátásaira jósoltak, erre elsősorban a különböző előjelekből, leggyakrabban az időjárás alakulásából következtettek. A termésjóslás évszázados megfigyeléseken alapul, és a legszorosabb kapcsolatban állt az időjárásjóslással, hiszen a jó termés a kedvező időjárás függvénye.

A néphit úgy tartja, hogyha nagypénteken esik az eső, férges lesz a gyümölcs, viszont jó gyümölcstermés várható, ha Benedek napján szép az idő, Kifagy a szőlő, ha Barabás napkor esik. Rossz búzatermés várható, ha pünkösdkor esik az eső, ugyancsak jó sok búza terem, ha húsvétkor esik, és ha nagyhét vagy Szent György napja előtt dörög az ég.

Bizonyos állatok és növények segítségével is végeztek termésjóslást. Jó búzatermés várható: ha Szent Györgykor nem látszik ki a varjú a vetésből, vagy ha nagypénteken kuruttyolnak a békák. Jó termés lesz, ha nagypénteken fürdik a holló. A sok cserebogár látványa jó kukoricatermést ígér.

Vidéken mindenfajta szőlőből levágnak egy pár vesszőt, és vízben kihajtatják, a hajtás nagyságából jósolnak a termés várható mennyiségére. A bortermésre vonatkozik a következő versike: „Ha fénylik Vince, tele lesz a pince.”

TESTFESTÉS
Lásd: henna, tetoválás

TESTJELEK
Indiában a testen látható külső jeleket igen fontosnak tartják. A fiziognómia megalapítójának Samudrát, a tengerek istenét tekintik, aki egy óind legenda szerint, miközben az égi tengerekben az ezerfejű Sesa kígyóisten hátán Visnu isten hitvese, Laksmi társaságában a jóga-meditációt élvezte, lejegyezte az isteni pár testén lévő szerencsés jegyeket, avégből, hogy azok útmutatásként szolgáljanak az emberiség számára. A kezdeti irányelveket később a bölcs risik rendszerezték és fejlesztették gyakorlati tudománnyá. A testen fellelhető kedvező jegyeket a szerencse előjeleként értelmezték, a hiányukból viszont baljóslatú történésekre, problémákra, nehézségekre következtettek.

A filozófiai rendszereket megalapító risik munkásságának köszönhetően alakult ki az indiai tradícióban a jó és a rossz előrejelzésének nyolcfajta módszere. Ezek az anga (végtagok), a szvapna (álmok), a szvara (hang), a bhumi (attitűd), a vjandzsana (a testen található jelek), a laksana (ómenek, rossz előjelek), az utpatha (a véletlenszerű természeti jelenségek, mint például a földrengések), valamit az anthariksha (tér) gondos tanulmányozása.

Dél-Indiában, különösen a Malabár- és a Kovalam-parton a Kárttikeja szisztémát gyakorolják, miszerint isten a Dharma (erkölcs, hit, vallás) és az Adharma (erkölcstelenség, hitetlenség, vallástalanság) következményeit minden egyes ember esetében a testen található jelek segítségével állítja reflektorfénybe.

A kezet tartják a legfontosabbnak, de a kéz analizálásán kívül elengedhetetlennek tartják az élettartam megállapítását, a test magasságának, egyes testrészek milyenségének vizsgálatát, valamint a bőr és a lélegzet megfigyelését is. Szerintük az emberi testrészek közül ötnek hosszúnak, ötnek simának, hatnak magasnak, hétnek vörösnek, háromnak mélynek és háromnak szélesnek kell lennie. Úgy tartják, hogyha ezek a testi feltételek megfelelnek a követelményeknek, akkor az adott ember jelei ideálisnak, sőt dicséretesnek mondhatók.

Az öt hosszú testrész: a kezek, a szemek fehérje, az arc, az orr és a mellek közötti távolság; az öt sima testrész: az ujjpercek, a haj, a fogak, a körmök és a bőr, amelyek hosszú életűvé teszik a férfit. A hat magas testrész: a derék, a has, a mell, az orr, a vállak, a homlok, amelyek akkor eszményiek, ha valamennyi kimagaslik. A hét vörös színű testrész: a tenyér, a talp, a szemek, a körmök, az íny, a nyelv és az alsó ajkak. A három mély jellemző: a lélegzet, a jellem és a köldök. Noha a nagy és mély lélegzet értékes, de a vitalitás, ami összefüggésben van az életerővel, az életrevalósággal, az elevenséggel, még a lélegzetnél is fontosabb. A három széles testrész: a mellkas, a homlok és a csípő. A széles mellkasú férfi jómódra számíthat, a széles homlokú személy „király a királyok között”, vagyis vezető egyéniség; a széles csípő vagy hátsórész pedig sok gyereket és feleséget feltételez.

A fej alapvető részei: az arc, az orr, de a szemek a leglényegesebbek. A csillogó szemek nagy családi boldogságot jeleznek. A ragyogó fogak a különleges ételek élvezetét szimbolizálják. A vöröses bőrszín gazdagságra, a fehéres bőr szolgaságra utal. Az arcszín akkor a legkívánatosabb, ha a bőr olajosan csillogó. A testen lévő szimpla szőrgyökerek magas méltóságú embert; a dupla szőrgyökerek tanult embert; a háromszoros vagy négyszeres szőrgyökerek rövid életű embert jelképeznek. A puha munkához nem szokott kezek, és a járáshoz túlságosan karcsú lábak gazdag személyre utalnak, a nagy lábak tartós kényelmet, a jó formájú lábak pedig valamilyen jármű birtoklását mutatják.

TETOVÁLÁS
A világ szinte minden részén elterjedt a tetoválás, bár a legsötétebb bőrűek viszonylag ritkán tetetnek díszítést a testükre, Kínában pedig szinte alig alkalmazzák. Az ortodox zsidók körében szintén nem fordul elő, ugyanis a Leviták könyve (Mózes harmadik könyve) tiltja a test tetoválását. A legtöbb ember tetovált motívumainak varázserőt tulajdonít, védelmet remél a betegségek és a különböző bajok, problémák megelőzésére, elhárítására. A tetoválás emellett az egyes törzsek, családok vagy a rang megkülönböztetésére, valamint nevezetes események megörökítésére, és megkötött szövetségek jeléül is szolgál.

Tetoválást már i.e. 2000 körüli egyiptomi múmiákon is felfedeztek. Az ókorban a római rabszolgákat és a bűnözőket tetoválással jelölték meg. A kereszténység elterjedésével – mint a bibliai tanításokkal ellentétes gyakorlatot - Európában tiltották, de a világ más tájain divatban maradt. Észak-Amerikában az indiánok nemcsak a testüket, hanem arcukat is tetoválták. Elsősorban a primitív népeknél volt divatos, főleg a férfiak ékesítését szolgálta, a harcosok célja pedig az volt, hogy rémisztővé tegyék magukat. Néha papok, magasabb rangúak is viseltek apró jeleket, a tengerészek és a katonák pedig főleg a karjukat tetováltatták.

A japánok és az új-zélandi maorik egész testükre kiterjedő mintázatokat hordanak. A maorik a halotti koponyákat is tetoválják. A beavatkozást különféle módszerekkel, szurkálással, karcolásokkal, szúrásokkal végzik, s a legkülönfélébb eszközökkel, tűvel, tüskével, késsel, apró gereblyeszerű szerszámmal, vagy pici csontvágóval juttatják a festéket a bőrbe. Miután 1891-ben az Egyesült Államokban szabadalmazatták az első elektromos tetováló-készüléket, ma már a fejlett országokban szinte kizárólag csak ilyeneket használnak.

A 19. században a brit hadsereg dezertőrjeit, az amerikaiak a börtönviselteket, a 20. században a náci koncentrációs táborok foglyait, a szibériai lágerek lakóit azonosították tetoválással. A tengerészek, valamint az egy táborhoz tartozók, az azonos elveket, nézeteket vallók, de az azonos márkájú motorkerékpárosok, autósok és olykor a szerelmesek együvé tartozásukat a testükön is szívesen megörökítik. Ha a tetovált személy nézete, érzései megváltoznak a tetoválását bőrradírozással, bőrátültetéssel, plasztikai műtéttel, vagy lézer segítségével távolíthatják el.

Az álomfejtők szerint, ha azt látja az álmodó, hogy egy tetováló tetoválja a testét, vagy másnak a testét, azt jelenti, hogy furcsa praktikák miatt össze fog veszni a barátaival vagy a családtagjaival. Egy másik variációban, ha valaki azt álmodja, hogy tetoválják, különös irigységnek lesz a célpontja, ha viszont egy másvalaki tetoválását látja, akkor egy hosszú, nehéz útra indul el otthonról.

Nyugat-Szamoában az emberek egyik legjelentősebb napja, a teaszertartásnak nevezett ceremónia, amikor a kliensek szinte egész testüket tetováltatják. A tetováló fakalapáccsal veri be a kihegyezett disznóagyart a bőrbe, színezőként hamutintát használ. A szamoaiak a tetoválást a szülési fájdalomhoz hasonlítják.

TETŐ
Lásd: halál, varjú

TEVE
A teve nagyfokú alkalmazkodóképessége mértékletességre és a józanságra utal, de viselkedése miatt olykor az önhittség és a csökönyösség jelképe is lehet.

Jóllehet tisztátalan állatnak számított, és a húsából enni bűn volt; többször találkozunk vele az Ószövetségben. A dromedár feltehetően az arabul beszélő, patriarkális népcsoportokkal terjedt el. Teherhordó állatként már az ősatyák is ismerték, de hátasállatként sem volt ismeretlen Izrael fiai előtt. Az ókori keleten a tevét harci állatnak is használták. Asszíriában a kétpúpú teve is előfordult.

Az Újszövetség ugyancsak több helyen tesz említést róla. Keresztelő János teveszőrből készült ruhát viselt; Jézus ismert mondása szerint könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyek országába. Jézus ezzel azt akarja kifejezni, hogy nagyon nehéz megtérnie annak az embernek, akinek a szíve földi gazdagságon csüng. (A hasonlat értelmezéséhez tudni kell, hogy a keleti városok falain rendszerint voltak kis kapuk, amelyeken a főkapu bezárása után a későn érkező utasokat bebocsátották. Ezeket „tűfok”-nak nevezték; ahhoz, hogy a teve ezen átjuthasson, le kellett térdelnie, terhét le kellett venni róla, és úgy csúszott át rajta.)

Számos babona és hiedelem él a teve fejésével és tejével kapcsolatban. A tevetej gyógyító és misztikus hatással rendelkezik, ám ennek érdekében a tevéket csak meghatározott családtagok legeltethetik.

Indiában a tevetejet a vízkór, a sárgaság, a lép betegségei, a tuberkulózis, az asztma, az anémia és az aranyér gyógyítására használják.

A tevetejnek fogyasztó hatása is van. A betegeknek, öregeknek és a gyermekeknek nemcsak azért adnak tejet, mert egészséges, hanem abban a hitben is, hogy a tevetej erősíti a csontképződést.

A Sinai-félsziget beduinjai úgy tartják, hogy minden belső betegség gyógyítására alkalmas a tevetej. Azt mondják, hogy erőt ad, és az összes baktériumot kiűzi a testből. Ez azonban csak akkor igaz, ha a teve meghatározott – egyébként is gyógyírek készítése használt – bokrokkal, növényekkel táplálkozik. Annak a tevének a teje, amelyik szalmát eszik, nem rendelkezik ezekkel a gyógyhatásokkal.

Etiópiában a tevetej afrodiziákumként szerepel. Szomáliában a pásztorok között az a hiedelem járja, hogy varázslatos hatású azt a napot követő éjszakán fejt tevetej, amikor a teve hosszú szomjazás után először ivott. Úgy vélik, hogy aki ebből iszik, képes eltávolítani a lábába fúródott tövist, még akkor is, ha az már a gyermekkora óta ott van.

Szaharában még ma is él az a szokás, hogy az idegent egy kiválasztott teve tejével kínálják meg, arra az esetre, ha az illető rontást okozna, csak azt a tevét érintse az átok, melynek a tejéből fogyasztott.

Kenya keleti, valamint Szomália déli részén élő rendille törzsbéliek ma is hisznek az előjelekben, különösen azokban, melyek állataikkal kapcsolatosak. Például a kiválasztott tevebika közeledését, attól függően, hogy mely irányból közelíti meg a táborhelyre kiválasztott területet, jó vagy rossz előjelként egyaránt értelmezhetik. A sátortábor sarkába, mely felől az ellenség támadását várják, általában egy jóindulatú tevét kötnek, hogy védelmet nyújtson számukra.

Különleges alkalmakkor – telihold ünnepe idején, vagy az esőért való fohászkodáshoz kapcsolódóan - engesztelő áldozatokat végeznek. Ilyenkor egy tevét leölnek, melynek vérével a klán minden tagjának, valamint a csorda tevéinek a fejét meglocsolják.

Ha az ember tevével álmodik, nagyobb óvatosságra van szüksége, mert feltehetően túl sok terhet cipel a vállain. Az ilyen személy – ahelyett, hogy szabadjára engedné - hajlamos magába fojtani az érzelmeit. Meg kell tanulnia felejteni és megbocsátani. Ugyanez az álom mása értelmezésben nagy problémák megoldására, akadályok leküzdésére való képességet jelez.

TIBOR NAPJA
Lásd: április

TIGRIS
Nemcsak az oroszlánt nevezik az állatok királyának, hanem az erdők urát, a tigrist is. Ázsia délkeleti és középső részén az emberek a hegyek és a barlangok szellemeinek tartják őket. Kínában nemcsak az állatok királyaként tisztelik, hanem mint a betegségdémonok félelmetes ellenségét is respektálják. A kínaiak szerint a démonokat megfélemlítő mágusok általában tigrisháton utaznak. A néphiedelem szerint, akit tigris fal fel démonná változik, és addig bolyong a tigris mellett, míg ő maga is fel nem fal egy embert.

A tigris jelképezi az életerőt, a szenvedélyességet, a termékenységet. Számos istennő hozható összefüggésbe a tigrissel: a hinduknál Mahádéva sakti hátas állata egy anyatigris volt; az akkád Istár istennő tigrissel állt kapcsolatban; a kínai Hszi-vang-mu tigrisformájú volt.

Az Aral-tótól délre élő, a törökökkel rokon, karakalpak nép asszonyai a hatalmas erejű tigrisről feltételezik, hogy az a nő, aki tigrishúst eszik, meghajlik a tigris lábnyoma előtt, vagy tigrisbőrön ugrik át, megszabadul a meddőségétől.

A kínaiak a porrá őrölt tigriscsontot vízbe vagy teába elkeverve orvosságként adták hideglelősöknek vagy más betegségben szenvedőknek. A kisgyermekek cipőjére tigriseket hímeztek, amely a rontásoktól volt hivatott megvédeni őket.

A nők szemében külön tiszteletnek örvend az a vadász, amelyik tigrist ejt el. Bengálban egy vadász, miután leterít egy emberevő tigrist, testén keresztbe teszi fegyverét, hogy megmagyarázhassa istennek a tettét.

A maláj emberek úgy képzelik, hogy a tigrisek társadalomban élnek, vannak városaik, falvaik, ahol laknak. A giljakok szerint a tigrisek külön emberfajtát alkotnak, ezek az ún. tigrisemberek, akiket tilos megölni, és mindig tisztelettel kell viseltetni irántuk. A muszlimok, ha találkoznak egy tigrissel, meghajolnak előtte, és "asz-szalám-alaikum"-mal köszöntik. Ezt vallják Szumátra lakói is.

Feltételezések szerint vannak jóindulatú tigrisek is, akik segítenek az embereken, és a tigrisek olykor képesek emberalakot ölteni. A világban számos törzs eredezteti magát a tigristől, vagy a tigris és a nő nászából.

Kínában és Japánban a fehér tigris és a Nyugat egymáshoz vannak rendelve. Kínában az öt csillagpalota közül az egyik a fehér tigrisé, amely a hosszú életet szimbolizálja. Japánban a bambuszligetben ábrázolt tigris a gonosz által megszállt emberiséget jelképezi. A keresztényeknél a tigris Krisztus jelvénye.

TIGRISSZEM
Lásd: macskaszem

TIKFA
Lásd: bútorfa

TIKLI
Lásd: indiai ékszerviselet

TISZAFA
Lásd: fák, karácsonyfa

TÍZ
A kilences után következő tízes, mely az első kétjegyű szám, a tökéletességet, a teljességet fejezi ki. A Tízparancsolat száma, Jézus messiási hatalmát tíz csodán keresztül mutatja be.

Mivel az egyessel kezdődő számsort a nulla zárja, különös jelentőséggel bír. Az első négy szám összegeként (1+2+3+4=10) a ciklus végét, a befejezettséget jelöli, ezért Isten számaként él a köztudatban. Egy másik variáció szerint, ha leírjuk növekvő sorrendben az egyjegyű számokat (1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9), majd az elsőt és az utolsót sorra kivesszük a sorozatból, és a kapott számpárokat összeadjuk - 1+9=10, 2+8=10, 3+7=10 és 4+6=10 - azt látjuk, hogy az eredmény minden esetben tíz lesz. Egyedül az ötös szám az, amely pontosan fele a tökéletes tízesnek. Ennyi az ember kezén és lábán az ujjak száma.

A tízes szám megjelenése még az özönvíz előtti időkre nyúlik vissza. A kaldeusok mondáiban tíz király szerepelt, a kínaiak képzetében tíz császár élt, az Ószövetség tíz hősről tesz említést, és állítólag a vízözön során elsüllyedt ősi földrészt, az Atlantiszt tíz herceg kormányozta.

A primitív népeknél a két kéz jelentette a tízet, ezért ezt a számot alkalmazták a kitűzött cél, birtoklási vágy, a teljesség szimbolikájaként. Az egyiptomiak tíz napból álló időegységet használtak, erről tanúskodik a mesék királyfia, aki tíznapos gondolkodási időt kért. A kínaiak számrendszere a kettes mellett ugyancsak a tízes volt, hagyományaikban fellelhető a tíznapos hét, a tíz napisten és a tíz irány is.

A görögök is tízes számrendszert használták, tízen voltak az athéni tisztviselők, a stratégák, az agronómusok, a számvevők és a kincstárnokok. Az ókori rómaiaknál is meghatározó volt a tízes rendszer, tizedet adtak a terményekből és az áldozati állatokból, tíz lovas alkotott egy katonai egységet. A közigazgatás tíz elöljárót, tíz követet, tíz kezest, tíz tanút alkalmazott. A régi Rómának tíz védőistene volt: Jupiter, Janus, Mars, Vesta, Juno, Minerva, Ceres, Fortuna, Saturnus és Vulcanus, és tíz hónapra tagolták az évet.

Az indek Visnu isten tíz inkarnációjáról tudnak, Siva feleségének a tízkarú Durgát tartják. Az Ótestamentumban Jahve tíz csapással sújtotta az egyiptomiakat. Istennek tíz parancsolata maradt fenn, amelyet Mózes hirdetett ki a Sínai-hegyen. Noé tízedik leszármazottja Ádámnak, Ábrahám pedig Noé tízedik utódja. Jézus tíz bélpoklost gyógyított ki betegségéből.

A zsidó Széfer Jecirában a tízes szám a világrend alapja, a Zohárban a tíz ujj a tíz szefirotot jelképezte, a tíz szefirot pedig a szentek szentje, amely összeköti a Teremtőt a Világgal. Más vallásokban is felfedezhető a tízes a tíz parancsolathoz hasonlóan, de a buddhizmusban és a taoizmusban mint erény szerepel. A muzulmánok az eget tíz állattal és azok gazdáival azonosítottak.

A püthagoreusok az égi szimfóniákat a lehető legcsodálatosabb dolognak képzelték, ezért kapcsolták össze a legtökéletesebb számmal, a tízessel, amely a befejezettséget, a ciklus végét szimbolizálta.

Az álomfejtésben a tízes az öröm ígéretét jelenti.

TIZENHÁROM
A számok kozmikus rendjében talán a legkedvezőtlenebb szerepet osztották a tizenhármasra. Képzetével többnyire a káoszt, a zűrzavart, az összevisszaságot, a fejetlenséget társították. Szerencsétlen voltának eredetéről többféle elképzelés kering. Az egyik a skandináv mitológiából származik, amikor a gonosz Loki megölte az ifjú Baldur istent. A másik elmélet a tizenhármas rossz befolyását az utolsó vacsorától eredezteti. Mind a skandináv ünnepségen, mind az utolsó vacsorán tizenhárman vettek részt, vagyis a tökéletes tizenketteshez mindkét esetben hozzáadódott egy plusz fő, amely megbontotta az egységet, halálát okozva valakinek.

A rosszemlékű összejövetelek óta a tizenhármas számhoz sokféle babona kötődik, és ezek szinte mind kellemetlenek, szerencsétlen jelentésűek, amitől jobb távol tartania magát az embernek. A világon sok helyütt elterjedt hiedelem, ha tizenhárom ember ül le egy asztalhoz enni, még az év vége előtt valamelyikük meg fog halni. Az angoloknál pedig az a hiedelem járja, ha tizenhárom ember ül egy asztalnál, aki utolsónak áll fel az asztaltól, balszerencsés lesz.

A babonás emberek a tizenhármas ellenszereként az asztalon elhelyezett tizenharmadik tányér mellé tűt szúrnak, ami szerintük megszünteti a szám gonosz hatását. Az olaszok a tizenhármast azért tartják katasztrofálisnak, mert a tarot kártyában a tizenharmadik lapon a halál figurája látható. Tereiken, utcáikon nem nagyon használják házszámozásként a tizenhármast. De a világ számos szállodájában nincs tizenhármas szoba, az Egyesült Államok felhőkarcolói közül a legtöbből hiányzik a tizenharmadik emelet számozása. A törökök szinte csaknem teljesen kiirtották a szókincsükből.

Néhány ember ellenkezve a közhiedelemmel, a tizenhármas számot szerencsét hozónak véli, bármilyen tevékenységbe, új vállalkozásba kizárólag a hónap tizenharmadik napján kezd; szerződéseket, egyezségek kötését is erre a napra időzíti.

Az általános vélekedéssel szemben az angolszászoknál inkább pozitívnak, mint negatívnak minősül a tizenhármas. A britek körében az a szokás járja, hogy aki, tizenhárom adag karácsonyi pudingot tizenhárom különböző helyen fogyaszt el, a karácsony estétől a szilveszterig terjedő időszakban, akkor az illetőre örömteli, gyümölcsöző, boldog új esztendő köszönt.

Az Amerikai Államok Uniója eredetileg tizenhárom államból állt, jelszavuk: "E pluribus unum" tizenhárom betűt tartalmazott, de az amerikai sas szárnyaiban is tizenhárom toll van, és tizenhárom ágyúlövés köszöntötte George Washingtont, amikor magasba emelte a republikánus zászlót.

Az ősi kelta mitológia (Walesi Románcok) tizenhárom kincset sorol fel, ezek: Dyrnwyn Rhydderch Hael kardja, amelynek pengéje, ha idegen húzta ki hüvelyéből, azonnal lángra lobbant; Gwyddno Garanhir kosara, amelyben megsokszorozódott az élelem; Bran Galed szarva, amelyből mindig a kívánt italból lehetett inni; Morgan Mwynvawr hintája, amely az elképzelt helyre röpítette azt, aki beleült; Clydno Eiddyn kötőfékje, amelyben mindig talált lovat, bármikor is volt szüksége; Llawfrodded Farchawg kése, amellyel egyidejűleg huszonnégy embert tudott megvágni; Tyrnog kondérja, amelyben, ha bátor ember főzött, a hús azonnal megpuhult, gyáva ember számára azonban még csak fel sem melegedett az étel; Tudwal Tudclud köszörűköve, amellyel, ha hős kardját élezték, vágása halálossá vált, a nyúlszívű ember kardja pedig ártalmatlanná lett; Padarn Beisrudd köntöse, amely minden nemes születésű emberen jó mutatott, de bugris nem viselhette; Tegau Eurvron köpönyege, amelyre, ha bárki ráállt vagy felvette, az nyomban láthatatlanná vált; Gwendolen sakktáblája, amelyen a figurák maguktól játszottak, a sakktábla aranyból, a figurák pedig ezüstből készültek.

Nálunk a tizenhármas olykor felbukkan a szerelmi jóslásokban is: a legismertebb a Luca napi, ha ezen a napon az eladósorban lévő lány tizenhárom papírra tizenhárom fiú nevét felírja, majd az összehajtogatott papírgalacsinokból naponta egyet a tűzbe dob, a karácsonyra maradó cédulán jövendő férjének a neve olvasható. Ugyanezt a célt szolgálja a tizenhárom gombócba gyúrt cédula, vagy az András-napján készített papírkerékre írt tizenhárom fiúnév is. A tizenhármason kívül a házasság-előrejelzések között rálelhetünk a páros és a páratlan számokra: ha valaki káposztát tölt és a töltelékek száma páros, akkor a lány még abban az évben "megpárosodik", ha páratlan számú, akkor várhat még a sorára.

TIZENKETTŐ
Amíg a tízes tökéletes számnak minősült, addig a tizenegyes már rossz hatású volt, a tizenkettes pedig titokzatos lett. A tizenkettes az idő három síkjának és a tér négy égtájának a szorzatából született, ami nem más, mint a szent Isten és az anyagi ember közös szimbolikája. A hármas, mint a halhatatlan lélek, az Isten felső régiójára utal, a négyes pedig, mint a halandó test, az ember alsó világára emlékeztet. Ebben az értelemben a tizenkettes a test és a lélek szorzata, a keresztség a tizenkettest a győzedelmes egyház számának tekinti.

A tizenkettest mindig szerencsés számnak tartották, a számsorban a hetes után ezt használták leggyakrabban: tizenkettő részre osztották az évet és az állatövet, a Jupiter tizenkét év alatt járja körbe az állatövet, tizenketten voltak az apostolok és a tanítványok, tizenkét fia volt Kalevalának, tizenkét társa Odüsszeusznak, tizenkét pásztora Romulusnak, tizenkét lovagja Arthur királynak, és a germán Baldur istent is tizenkét bíró kísérte.

A tizenkét apostol: Simon, Péter, András, id. Jakab, János, Fülöp, Bertalan, Tamás, Máté, ifj. Jakab Tádé és Júdás, majd Mátyás. Miután Júdás elárulta Jézust, felakasztotta magát, megüresedett helyére választották az új apostolt, Mátyást. A népek apostolaként ismert Pál, azért nem szerepel a tizenkét apostol között, mert csak később vette fel a keresztséget.

Akárcsak Jézus Krisztusnak, Buddhának is tizenkét tanítványa volt, de tizenkét követője volt az egyiptomi Ozirisznek és az azték Kecalkoatlnak is.

A tizenkettes szám szakrális jellegét legjobban a tüneményes város, az "égi Jeruzsálem" bizonyítja, amelynek falait tizenkét féle drágakővel díszítették, tizenkét bejárata volt, a kapuk fölött a tizenkét angyallal a tizenkét törzs neve díszelgett. Mindez azt mutatja, hogy a város egészében Isten rendjének uralma alatt áll. Mózes népe, a zsidók, a tizenkét nemzetség alapján, tizenkét kövön mutatták be áldozataikat. Tizenkét fia született Jákobnak és Izmaelnek. Jákob pátriárka alapította meg a tizenkét törzsű Izraelt.

A tizenkettes csodálatos hatásáról tanúskodik Jézus isteni bölcsessége, amely megmutatkozott már tizenkét éves korában, amikor vitába szállt a törvényhozó rabbikkal. Élete során meggyógyított egy tizenkét év óta vérfolyásban szenvedő nőt, és feltámasztott egy tizenkét éves halott lányt. Kenyérszaporítása során, miután mindenki jóllakott tizenkét kosárnyi kenyér maradt. Jézus anyja, Szűz Mária tizenkét évesen tett szüzességi fogadalmat. A Jelenések könyvében az életfa évenként tizenkétszer hozott gyümölcsöt.

A tizenkettest az angolszász mértékrendszer ma is előszeretettel használja. Az arany súlyának mérésekor tizenkét uncia tesz ki egy fontot, de hasonlóképen mérik a drogokat is. A legtöbb ásvány uralkodó száma a tizenkettő, például minden gyémánt tizenkét oldalú. A homeopatikus gyógyításban ugyancsak uralkodó szám, mivel tizenkét ásványi sót különböztettek meg.

Taj-szuj, a kínaiak idő istensége tizenkét évenként kerüli meg a Napot. Az ősi egyiptomiaknál már tizenkét hónapból állt az év. Az állatövi jegyek száma ugyancsak tizenkettő.

TOBOZ
Lásd: fenyőfa, időjárás-jóslás

TOJÁS
Számos nép képzetében a kozmikus tojás a teremtés és a lét kezdetének szimbolikája. A világ teremtéséről feltételezik, hogy a Világtojás feltörésével keletkezett. A dogonok szerint "Amikor Amma feltörte a Világtojást, és kibújt belőle, hatalmas forgószél támadt,(...) a forgószél maga Amma (...) és a gabonaszem az, amit legelőször teremtett." A hinduknál a Világtojást az isteni madár helyezte el a világóceánba. Brahmá aranytojásból született, amelynek két feléből keletkezett a menny és a föld. A buddhizmusban a tojáshéj a tudatlanságot jelképezi, amelynek feltörésével a tudatlanok a megvilágosodáshoz juthatnak, vagyis a második születéshez. Némelyek azt hiszik, hogy a kozmikus tojásból kelt ki a Nap, de van olyan elgondolás is, miszerint a tojás sárgájából lesz a Nap. Egy másik teória szerint az ember változik tojássá, máskor meg a tojásból kel ki az ember, de kígyó szájából is származtatják a kozmikus tojást.

Kínában a teljesség kifejezésére szolgál, a teremtéskor ennek két feléből lett az ég és a föld. A kínaiak ősatyja, Pan-ku egy űrben lebegő hatalmas tojásban fogant. A sémi hagyományban a kozmikus tojásból lett a teremtés. A görögöknél a feltámadást jelképezi. Dioszkuroszok, Zeusz és Léda segítségével, tojásból született. Az irániaknál a tojás a teremtés szimbóluma. Zoroaszter hívei az eget egy ragyogó fémtojásból eredeztetik. Angliában a tojás az újjászületés, a remény jelvénye. Néha a szűztől való születésre utal. Az alkimisták szerint a tojásból nő ki a bölcsesség, fehér, piros és kék virága.

Sok esetben az aranytojás jelképezi a Napot. A teremtést, az életet és a feltámadást jelképező strucctojás vagy a nagyobb porcelántojások, elsősorban templomokban, mecsetekben lelhetők fel. A keleti szlávok legfőbb szimbóluma a termékenységet megtestesítő tojás.

A néphit szerint, ha véletlenül leejtünk egy tojást, és az összetörik, akkor jó híreket fogunk hallani; ha sértetlen marad, vagy csak megreped, akkor rosszak lesznek a hírek, amikről tartanunk kell. Ha meghámoztuk, vagy már megettük a tojásokat a balszerencse megelőzése érdekében és a gonosz támadása ellen, a legjobb megoldás, a tojáshéjakat összetörni egy kanállal. Azt mondják, ha a tojáshéjat elégetjük, a tyúk nem fog tovább tojni. Nem szerencsés dolog a tojásokat sötétedés után kivenni a tyúkólból, vagy bevinni a házba.

A Kína északkeleti részén található Liaoning tartományban még ma is élő hagyomány, hogy a Sárkánycsónak fesztivál idején (az ötödik holdhónap ötödik napján) az emberek házuk küszöbén ülve napnyugta előtt megesznek egy tojást. Miután végeztek az evéssel, a tojáshéjakat kidobják a házból, abban a reményben, hogy ezzel a következő évre megtisztítják a házat a betegségektől és a balszerencsétől.

A magyar hiedelem úgy tartja, hogy a nagypénteken tojt tojás sohasem zápul meg. Az angolok azt hiszik, hogy a nagypénteki tojás tűzbe dobva képes elfojtani a lángokat. Az azerbajdzsániaknál nem szabad tojást ajándékozni.

Aki azt akarja, hogy sok kakas keljen ki a tojásokból, férfikalapból kell a tojásokat a fészekbe raknia. Ha a kacsa sötétbarna tojást tojik, rossz előjel. Az angolok szerint, aki megeszi: a barázdabillegető tojását, csavargóvá válik; a poszáta tojását, a titkok kifecsegője lesz; a gatyás galamb tojását, balszerencsével számolhat; a varjú tojását, ostobán hahotázóvá válik; a fogoly tojását, anyagi gyarapodásra számíthat; a bagoly tojását, sokat fog rikácsolni. Aki sárga tollú madár tojását fogyasztja el, az hamarosan be fog lázasodni.

A kínai Zhejiang tartományban régebben az ifjú feleségek tojást rejtettek a nászágy végébe, hogy így biztosítsák teherbeesésüket. A szülést követően az ifjú anyának rántottát adtak enni, és a betegek is tojást kapnak, hogy mielőbb felgyógyuljanak és megerősödjenek. A gyermekekkel első születésnapjukon lágy tojást etettek.

A magyar népi hitvilágban és a népszokásban a tojást termékenységvarázsló, illetőleg az újjászületést, növekedést jelképező, megtestesítő tárgyként használták. Általánosan elterjedt szokás volt a csecsemő első fürdővizébe tojást ütni, hogy a gyerek szép, egészséges legyen. Lakodalomban az új asszonyt a vőlegény házába való bevezetéskor tojásra léptették, vagy tojást tettek, gurítottak ülőhelye alá az esküvői vacsorán, hogy a könnyű szülést, illetve termékenységét biztosítsák.

Sárga színe révén elterjedt gyógyszere volt a sárgaságnak.

TOLL
Lásd: hattyú, holló, Luca napja

TOPÁZ
Ez a jellemzően borsárga, mézsárga, aranysárga, szalmasárga, de olykor kékes, zöldes vagy rózsapiros színű, könnyen hasadó, igen kemény ásvány, illetve a belőle készült drágakő a hűséget szimbolizálja, köve a józanságnak, a hitnek és az irgalmasságnak. Megszabadít a szorongató gondolatoktól. Megóv a rontástól, védelmet nyújt a mérgek és a szerencsétlenségek hatásaival szemben. Kigyógyít a tengeribetegségből.

Világosságnak kitéve erősen meghalványodik; a borsárga színű melegítve halvány rózsaszint vagy világos vörös szint ölt, de van eset arra is, hogy melegítve egészen elszíntelenedik.

Gyógyítás céljából a légúti betegségek, a tüdő, az orr és a torok betegségeinek kezelésére szokták használni. Ha a gyomor fölött viselik, hatásos a gyomorproblémák, az emésztőrendszeri betegségek ellen. Gyógyír a köszvény, az álmatlanság, a holdkórosság és a váratlan, hirtelen halál elkerülésére.

Ha szív közelében hordják, a szomorúságot boldogsággá változtatja. Őszinte és odaadó barátságot szavatol. Viselőjét gazdaggá teszi. Csillapítja a dühöt.

Aki a barátságtalan, ködös, havas novemberben látta meg a napvilágot, meg kell becsülnie a borostyánszínű topázt, a barátok és az igaz szeretők emblémáját.

Szerencseköve az Ikreknek, viszont a Halak és a Szüzek ne viseljék.

TORMA
Lásd: fűszerek, növényi ajzószerek

TORONY
Lásd: Borbála-napja

TOTEM
A totem az az állat, olykor növény vagy tárgy, amelynek a primitív népeknél egy-egy nemzetség, törzs hagyományaiban kiemelkedő szerepe van; a nemzetség, a törzs vagy az egyén gyakran őseként tiszteli. Maga a szó indián eredetű, az ototeman kifejezésből ered, jelentése, testvéri kapcsolat. Az odzsibve indiánoknál a szó jelentése nemzetség, ami arra a természetfeletti rokonságra utal, amely a törzs és a totem között van. A totem tiszteletével szoros összefüggésben áll az ősök - vallási illetve mágikus eszmékkel és szokásokkal átitatott - kultusza, a benne való hit öröklődik, és egy életre szólóan megmarad. A totemeket csaknem mindig tabuk védik, amelyek gyakorta egymással elválaszthatatlanul összefonódtak. Sok esetben a totemet el kell kerülni, csak rítus alkalmával szabad a vele való érintkezés.

A totemről kezdetben azt hitték az antropológusok, hogy olyan tárgy, amelyet a primitív emberek őseikként tiszteltek. A totem azonban lehet valamilyen élő lény vagy élettelen tárgy, elképzelhető a totem vadállatként, vagy ehető növényi élelemként, de kőként, sziklaként is.

A totemek eredetéről, cselekvéseikkel kapcsolatban mondák maradtak fenn. Az ausztrál bennszülöttek egyes csoportjai, totemősöktől származtatják magukat, de nem derült ki, hogy azok emberek vagy állatok voltak. Ezek a lények, miután eltűntek, nyomukban sziklák, kövek maradtak, és ahol ezek az ősök jártak, idővel szent hellyé váltak a bennszülöttek számára.

A pápuák számos totemhőse közül a tengeri sas és ember felesége, éjjelenként disznóvá változtak; a kígyó fiának fejéből nőtt ki az első kókuszpálma, lányának testéből nyílvesszőket készítettek; gólya totemhősűket nem sikerült megsütni parázson. A bal oldali kolibri jelentésű Vicilopocstli megígérte az aztékoknak, hogy elviszi őket egy olyan vidékre, ahol kiválasztott népként élhetnek. Kecalkoatl, a közép-amerikaiak teremtő istene, a tollas kígyó, hangyává változva bejut a hangyabolyba, hogy kilopja onnan a kukoricamagokat, és odaadja az embereknek. Az ókori Kínából, Egyiptomból és Görögországból sokféle totemmítosz maradt fenn. A kínaiak totemállata a fecske, de totemhit lelhető fel Jao császár és Lao-ce születése körül, a császár anyja a vörös sárkánytól esett teherbe, Lao-ce anyja meg egy hullócsillagtól. A görögök totemhiedelmeit őrzik például a Mürmidónok, a hangyák, a thesszáliai akháj törzs; a félig kígyó, félig ember Kekropsz, Athén földből született első királya; a vad Kentaurok, vagy a lófejű asszony, a földanya Démétér. Az Athénét és Aszklépioszt útjaikon kísérő bagoly és a kígyó ugyancsak totemállatok. Róma városát alapító Romulust és Rémust szoptató anyafarkas, vagy például a szeplőtelen fogantatás is totemként fogható fel. A keresztények körében megjelenő isten báránya vagy a szentlelket megtestesítő galamb szintén totem.

A fából faragott, földbe ásott, festett totemoszlopok sokfélék lehetnek, ismertek emlék- és címeres oszlopok, sírjelző- és temetkezési oszlopok valamint tetőszerkezetet tartó ház-, kapu- és üdvözlő oszlopok. Utalhatnak gazdát cserélő házra, vízparton pedig a vízpart tulajdonosára. A temetkezési oszlop, az elhunyt földi maradványait jelzi. Csúfolódó oszlopot állítanak a fiaskót szenvedett, felsült embernek.

Ezeket a totemoszlopokat elsősorban az Amerika északi, észak-nyugati részén élő indiánok készítik. A totemoszlopokat szimbolikus állatokkal és szellemekkel díszítik, vannak családi legendákat elmesélő oszlopok, a csúfolódó oszlopokra pedig egy fejjel lefelé néző fejet tesznek.

TOTEMOSZLOP
Lásd: totem

TÖLGY
A tölgyfa számos hagyományban szent fa, koronája sok istennek volt lakhelye. A tölgyfáról feltételezték, hogy az ég kapuja, amelyen keresztül az istenek az emberek közé jönnek. Tór, Zeusz, Jupiter és más villámistenek fája. Zeusznak szárnyas tölgye volt. A dodonai Zeusz-templom szentélyének közepén egy vén tölgy tövében forrás fakadt. A tölgyfa buzogánya a villám- és napistenek komorságát, valamint hatalmuk állandóságát szimbolizálja. A tölgyrõl pedig általában azt tartották, hogy magához vonzza a villámokat. A villámistenek elsõ szentélyei villámsújtotta tölgyek körül épültek. A villámsújtotta tölgy értelmezése hol jó, hol rossz, például Litvániában jó ómennek tartják. Különösen értékes a fagyöngyöt „dajkáló" tölgy. A tölgyleveles koszorú az erő, a hatalom és a fensőség reprezentánsa. Athénban azt az ifjút, aki az eleusziszi misztériumok napjaiban elmondta a házassági formulát, tölgyfalevelekkel és töviskoszorúval koszorúzták meg. Rómában tölgyágat vittek magukkal a lakodalmas menet résztvevői.

A fák királyának, a tölgynek még a tuskóját is szentnek tartják: nyáron tölgyfatuskót égetnek, hogy a termékenység istene visszanyerje férfiúi erejét; Vesta templomában tölgyfatuskóval táplálják az örök tüzet. A tölgyfahamunak a népi gyógyításban van fontos szerepe.

A tölgyfa a Bibliában a büszkeséget és a gőgösséget jelképezi: Ábrahám egy tölgy árnyékában találkozott Jahve angyalával; tölgy alatt trónolt Saul; tölgy tövébe temették Debórát; oda ásta el Jákob az idegen isteneket; menekülés közben egy tölgyfa ágára fennakadva vesztette életét Absolon. A keresztények körében a tölgy Krisztus jelvénye, egyes feltevések szerint Krisztus keresztje tölgyből készült. Baál-Hammón föníciai tűzhelyisten imádói felajánlott áldozataikat egy szent tölgyfa alá tették. A görög filozófus, Szókratész (i.e. 469-399) a tölgyet egy orákulum fának vélte. A druida szertartások fontos kelléke volt a tölgy. Tölgy alatt végzi varázslatait és jövendöléseit Merlin, a népmondák hőse, Artúr király lovagja. A lombhullató tölgy virágzását egykoron Nagy-Brittaniában megünnepelték: ennek emléke a május 29-i Oak Apple Day (“tölgyalma-nap”: a tölgy “almájának” az angolok a gubacsot nevezik). Számos hagyomány a tölgyfából származtatja az emberi nemet.

A görög mitológiában Philémónnak és Baukisznak, a jámbor phrügiai házaspárnak, vendégszeretetük jutalmaként Zeusz engedélyezte, hogy hosszú életet éljenek, hogy egyazon időben haljanak meg, s hogy haláluk után egyikük tölggyé, másikuk hárssá változzon.

TÖMJÉN
Lásd: fűszerek

TŐR
Lásd: fallosz

TÖRPÉK
A törpék számos nép mitológiájának és folklórjának jellemző alakjai, Európában főként a germán hitvilág gyakori szereplői. Törpeségük foka, valamint az emberhez való viszonyuk nagyon különböző; de többnyire inkább rossz-, mint jóindulatú lények, melyeket legtöbbnyire a föld kincseinek őrzőiképpen ismer a néptudat. A még élő hagyományban a mondák, népmesék szereplőiként találkozhatunk velük, ahol bizonyos varázslat segítségével rendesen a természetfölötti erőkkel szövetkező hős mellé vagy ellene állanak.

A magyar népmesék hosszú hajú és szakállú, apró kis öregemberei, a törpék többnyire rosszkedvűek és bosszúállók, de olykor kedvük szottyan egy kis tréfára is, ilyenkor furfangosak, sőt segítőkészek. Mágikus képességeiknek köszönhetően képesek alakjukat megváltoztatni, vagy láthatatlanná válni.

Értenek a kovácsmesterséghez, bűvös kardokat és varázsgyűrűket készítenek. A törpék távol, a hegyek között vagy a sötét bányák mélyén élnek. Földalatti járataikban rengeteg kincset őriznek. Lakhatnak erdőkben és vizek mentén is. Jonathan Swift (1667-1745) angol író a Gulliver utazásai c. híres könyvében Liliputot nevezte meg a törpék országának, de a Hófehérke és a hét törpe meséje is hozzájárult ismertségükhöz.

A törpenövésű emberekre már Homérosz (feltehetően az i.e. 9.­-8. században működött) görög író utalt. A reneszánsz korában a spanyol udvarban különösen kedvelték a törpenövésűeket, akiknek fő feladata a szórakoztatás volt. IV. Fülöp király (1605-1665) udvari törpéit Diego Velázquez spanyol festő (1599-1660) megörökítette. Némely kedvelt törpét még végrendelettel is jutalmazták. Később az orosz felsőosztály körében lettek népszerűek, például az egyik törpe házaspár nászéjszakáját a cári hálószobában tölthette. Manapság ugyancsak a szórakoztatóiparban lépnek fel, elsősorban cirkuszokban.

A kerti törpék főleg a német nyelvterületen élők kedvenc agyagfigurái. A piros sapkás, szép ruhájú, nagy szakállú kerti törpék első példányát egy thüringiai cég gyártotta 1872-ben. Svájcban 25-30 milliónyira becsülik a kerti törpék számát, ahol nemzetközi társaság védelmezi őket. Ugyanakkor Hollandiában a múlt században, a némelyek által giccsesnek tartott kerti törpék tartását még hatósági engedélyhez kötötték

TÖVIS
Lásd: rontás

TRÁGYA
Lásd: vizelet

TROMBITA
Lásd: hangszerek

TUDÁS FÁJA
Lásd: életfa, fák, fügefa, gránátalmafa

TULIPÁN
Ázsiában a tulipánt már az ókorban haszonnövényként termesztették, étkezésre használták, hagymáját nyersen vagy főzve fogyasztották. A tulipán eredetét homály fedi, szépségét állítólag a régi Perzsiában fedezték fel, ahol e virággal jelképezték a beteljesült szerelmet. A közép-ázsiai népeknél a tulipán ugyanazt jelenti, mint a kínaiak jin-jang szimbóluma, mindkettő az életharmóniát hirdeti. A tulipán alsó és oldalsó domború vonalai a női nemet fejezik ki, a felső szögletes szirmok pedig a férfi nemet testesítik meg, így együttesen a virág a tökéletes életet és harmóniát jeleníti meg.

Egyes elképzelések szerint a tulipán a szüzességet, a nőiességet jelképezi. Más feltételezések úgy vélik, hogy a tulipán ég felé mutató három szirma, valamint a virág hármas felépítése a fogantatásra, a leendő gyerekre utal.

A nyugati világ a tulipánt Ogier de Busbecq bécsi törökországi követ révén ismerte meg, aki 1551-ben írt leírásában beszámolt az Edirnében látott szépséges virágokról, majd néhány hagymát küldött a rokonainak. Alig több mint tíz év elteltével, 1562-ben már egy rakomány tulipánhagyma érkezett Konstantinápolyból Antwerpenbe, és ezzel elindult ez a különlegesen szép virágú növény hódító útjára. Termesztését a Németalföldön nagyon fölkapták, és fajtáit meg alakjait annyira elváltoztatták, hogy 1629-ben már vagy ezret jegyeztek. Ritkább alakú és különös színezetű virágának hagymájáért 1634-1640-ben 13 000 hollandi aranyforintot is fizettek. A magyarországi főúri kertekben a 17. században jelent meg, de a falusi kertekben csak az 1800-as években terjedt el.

A tulipán elsősorban Közép-Ázsiában valamint a Közel-Keleten volt kedvelt díszítőelem, de néhány száz éve a magyar népművészetben is jól ismertek a különböző tulipános hímzések, vagy a dekoratív mintázatú festett tulipános ládák.

TÚLVILÁG
Lásd: pokol, temetés

TURMALIN
Lásd: drágakövek

TŰ
A tűnek, mint szúró tárgynak, a késhez és az ollóhoz hasonlóan rossz a híre, ettől függetlenül, olykor jelenthet jót is. Például ha az ember egy tűt lát a földön, és felveszi, a tű jó szerencsét hoz számára, ha viszont otthagyja, elkerüli a szerencséje. Egy másik verzió szerint, ha a talált tűbe cérnát fűztek, tilos felvenni, mert a házaspárnak vagy a szerelmespárnak szerencsétlenséget jelent, zátonyra futhat kapcsolatuk. Ha valamelyikük mégis felemeli a földről, azzal tudja érvényteleníteni a rossz jelentést, ha fogja a tűt, és a feje fölött hátradobja, ám hogy hová esett le, nem szabad megnéznie.

A hegyes tűnek, mivel vasból készül, mágikus erőt tulajdonítanak. Európa sok országában nem szabad tűt kölcsönadni, vagy elajándékozni, mert vége szakad a barátságnak. Ha viszont a tűt kérő egy kicsit beleszúr a tűt adóba, a rossz ómen hatástalanná válik. Egyébként nem szabad kitűzőt sem ajándékba adni, mert megszakítja a szerelmet, vagy barátságot. Ha azonban valaki szabadulni akar megunt kedvesétől, nyugodtan ajándékozzon neki egy melltűt, ami azonnal „szíven szúrja” volt szerelmét.

Kínában a tű fokát nőneműnek tartják, a hegyét pedig a férfi princípiumhoz kapcsolják. Az otthonokban bizonyos napokon – így az első holdhónap ötödik napján – tilos a tű használata, a hiedelem szerint ugyanis ilyenkor Buddha szemét szúrnák ki vele. Az az asszony, aki bármelyik hónap harmadik napján tűvel dolgozik, hamarosan megözvegyül. Ha a kilencedik napon tenné ugyanezt, akkor a szülei halnak meg idő előtt. A tízedik napon tűvel tevékenykedő várandós asszony szerencsétlenségére leányt fog szülni, nem pedig fiút.

A betegségek megelőzése vagy gyógyítása érdekében különböző praktikákat végeznek tűkkel, például beledobálják gyógyforrásokba, fába, szentek szobrába szurkálják, mint ahogy a vudu varázslatok során végzik el.

A magyar néphitben, ha a várandós nő gombostűt talál, fia lesz, ha varrótűt, lánya születik. Ha az újszülött lány első fürdővízébe beledobnak egy tűt, felnőve ügyesen fog varrni. Azt a nőt, akinek varrás közben eltörik a varrótűje, elhagyja a párja. Annak az embernek, aki véletlenül kiborítja a varródobozát, benne sok-sok tűvel, valamilyen meglepetésben lesz része. Aki ruhavarrás közben megszúrja az ujját, azon jól fog állni készülő ruhája.

Az álomfejtők szerint, aki álmában tűt talál, olyan barátokra számíthat, akik nagyra értékelik őt. Tűt keresni álomban, fölösleges aggodalmakat jelez. Tűvel álmodni, egy barátság végét jelzi.

TÜCSÖK
Lásd: bogarak

TÜKÖR
Az ókori rómaiak és a görögök már használtak tükör gyanánt fényes felületet, amelyet isteni tárgynak tekintettek, később a tükröt is annak tartották, csodálattal szemlélték tükörképüket, ahogyan a vizek tükrében megláthatták önmagukat. A vizek felszínén felvillanó fényekről azt hitték, hogy a szemlélők lelkei. Meglehetősen rosszallóan tekintettek arra, aki követ dobott a vízbe, még mielőtt a nézelődő megláthatta volna magát benne, mert ezzel „összetörte” az illető lelkét megjelenítő tükörképet, és balszerencsét hozott a számára. Ez a hiedelem később a tükörre is érvényes lett, ezért ha megbetegszik az ember, azt tanácsolják, az összes tükröt el kell távolítani, vagy le kell takarni, nehogy a lelke is megsérüljön.

Az üvegtükör előtt a kínaiak bronzból készítették tükrüket, a teliholdat jelképező bronztükör nélkülözhetetlen volt számukra, nemcsak szépítkezéshez használták, hanem szertartások, temetések alkalmával is hasznát vették. A néphit szerint a bronztükör távol tartotta a démonokat. S mivel a bronztükröt varázserejűnek vélték, házasságkötések alkalmával sohasem hiányozhatott a menyasszonyok nyakáról.

Az eltelt évszázadok alatt sokat változott a tükrök gyártási módja, a funkciója azonban változatlanul megmaradt, akkor is és most is a hiúság, az önimádat és a tetszelgés tárgya. A tükör a meztelen igazság szimbóluma, nem hazudik, kendőzetlenül adja vissza a valóságot. A keresztények a földi hívság kellékének tartják. A Távol-Keleten a tükörhöz hasonlítják a nő lelkét. Tibetben a halál ura illetve a holtak bírája, kezében tartja a karma tükrét, amelyben megmutatja, hogyan cselekedtek életükben az elhunytak. Püthagorasz (i.e. 580-500), görög matematikus és filozófus, azt mondta, ha belepillant tükrébe, meglátja a jövendőt. Hippokratész (i.e. 460-377) az ókor híres orvosa, a tükröt mindentudónak tartotta, mely mutatja a múltat, jelent és a jövőt.

A magyar néphiedelemben ugyancsak fontos szerepet kapott a tükör, gyakorta használták a gonosz távoltartására, tükörrel akadályozták meg a gyerekek, vagy állatok megrontását. Szerelmi jóslások során, a neves napok közül Luca napján az eladósorban lévő leány tükörben láthatta meg leendő párját. A halottak szemére, nehogy kísértsenek, tükördarabkát tettek.

Valamikor az emberek azt gondolták, hogy a tükröknek lelkük van, s ha a tükör összetörik, megsérül a másik énjük. Az összetört tükör, a világ szinte minden táján, szegletében, így nálunk is balszerencsét hoz. A magyarok azt mondják, hogy azt a házat, amelyben összetört a tükör, hét évig elkerüli a szerencse. Attól függően, hogy ki törte össze a tükröt, hét évig nem megy férjhez a lány, vagy nem házasodik meg a legény. Ha azonban a tükörszilánkokat összeszedik, és holdfénynél elássák, a balszerencse elkerüli őket. Az orosz zsidók számára a törött tükör hét év szegénységet prognosztizál. Az ókori Rómában a tükör összetörése nemcsak balszerencsét jelentett, hanem hét éven keresztül tartó sorscsapást is. Ugyanis az élet hétévenként újul meg. Mivel a tükör egészséget jelentett számukra, az összetörött tükörről feltételezték, hogy a megbetegedett embernek hét évre van szüksége, hogy felépüljön. A tükör összetöréséhez kapcsolódó negatív hiedelmeknek azonban valódi oka feltehetően az lehetett, hogy abban az időben a tükrök annyira drágák voltak, hogy a szolgálónak, aki eltört egyet, hét évig kellett dolgoznia, hogy vegyen helyette egy másikat a házi urának.

A babonások szerint, ha a házban a tükör elmozdul, vagy leesik magától, és darabokra törik, valaki hamarosan meghal a családban. Nem szabad lámpa vagy gyertyafénynél a tükörbe nézni, mert aki ezt nem tartja be, megbetegszik és meghal, de szerencsétlenség is érheti a ház népét. A házban, amikor halott van, a tükröket le kell takarni, vagy a fal felé kell fordítani, mert aki megnézi magát a tükörben, az lesz a következő halott. Zivatar idején ugyancsak be kell fedni a tükröket, mert magukhoz vonzzák a villámokat. A lousianai cajunok azt gondolják, ha valaki villámláskor grimaszol a tükörbe, annak úgy marad az arca.

Indiában az összetört tükröt azért tartják különösen rossz ómennek, mert a törékeny tárgyakkal óvatosan kell bánni, és a törött üveg náluk különösen veszélyes, mivel az emberek többsége mezítláb mászkál az otthonában. Az indonézek szerint, aki gyakorta néz a tükörbe, unalmas és visszataszító lesz mások számára. Az oroszok nem helyeslik bárkinek is tükröt ajándékozni, mert ez boldogtalanságot okoz. A galíciai zsidók szerint az alvó férfit - a nevén szólítva - bárhová elcsalhatja az, aki elé tükröt, közéjük meg egy gyertyát helyez, ám közben óvatosnak kell lennie, mert ha közben a férfi a kézfejével megüti őt, nem éli meg az év végét.

Az álomfejtők szerint az álomban látott tükör az egészséges ember számára örömet jelent, ha viszont beteg az illető, egészségromlásra utal. A fényes tükör ájulást, a törött tükör pedig árulást jelez.

TÜNDÉREK
A tündérek csábító szépségű, jó szándékú női szellemlények. Legfontosabb tulajdonságuk, a népmesék és mondák szerint a varázslási, az átváltozási és a hirtelen eltűnési képességük. Víz alatti palotákban laknak, de lakhelyük lehet folyók kis szigetein vagy ártereken is. Vízi életmódjukból következtetnek arra, hogy hasonlíthatnak a félig hal, félig nő sellőkhöz. A tündérek hófehér színűek, aranyhajúak, fiatalok, csodás szépségűek, aranyos ruhában járnak, és gyönyörűen táncolnak. A magyar tündérek királynője, Tündér Ilona, aki Tündérországnak, a boldogság honának az uralkodónője. Nevüket - váratlan fel-, és eltűnésükre utalva - a tűnik, eltűnik igéből származtatják, de az sem kizárt, hogy elnevezésük a tündöklés kifejezésből ered.

A tündérek azonban nem voltak mindig jóindulatú varázslények. A kelta néphagyományban, sőt az európai, arab, kínai mondavilágban is, egészen a középkorig, azt hitték róluk, hogy rosszindulatú, kiszámíthatatlanul veszélyes varázslények, akik képesek elcserélni a gyerekeket, a felnőtteket magukkal ragadni tündérbirodalmukba, ahonnan soha sincs visszaút. A legendák arról szóltak, hogy az a férfi, akibe beszeret egy tündérlány, a halál fia lesz.

TÜRKIZ
A réztől égkék vagy zöld színű, átlátszatlan türkiz a jómód, a fiatalság és az ártatlan szerelem köve. A legpuhább drágakő. Viselőjének minden jót, boldogságot, boldogulást, kiteljesedést és jólétet garantál. Amikor betegség vagy veszély fenyegeti viselőjét, megváltozik a színe.

Viselőjét megvédi a balesetek, különösen a lovaglás közbeni bukások ellen. Óv a megrontástól, a rovarcsípésektől, a skorpiószúrástól. Megakadályozza a házastársak közötti vitát. Megszűnteti az ellenségeskedést, a mások iránti rossz érzést feloldja, megújítja a barátságokat. Növeli a szexuális szenvedélyt. Gyógyítja a gyenge látást és a szemgyulladást.

Viselete javítja a beszédkészséget. Az erről szóló hiedelem szerint: az írországi Blarney kastély falában őriznek egy csodálatos türkizkövet, amelyhez naponta hívek sokasága zarándokol el, azért hogy megcsókolja, ugyanis, aki korábban szűkszavú volt, vagy lámpaláz miatt nehezen szólalt meg, a kő megcsókolása után ékesszólóvá lesz, általa szónoki rábeszélőképességet nyer.

Azt mondják, hogy annak, aki decemberben, a hó, a jég és a vidámság hónapjában született, érdemes hordania a kezén egy-két türkizt, mert a próbálkozásait siker fogja koronázni. A türkiz szerencseköve a Nyilas jegyűeknek.

TÜSSZENTÉS
Az ókori egyiptomiak a fejet olyan erődnek vagy citadellának tekintették, melyben az értelem lakozik. Ezért e nemes testrész minden funkciójára nagy tisztelettel és figyelemmel tekintettek, így a jelentéktelen tüsszentésre is, melyet a hold és a csillagok állásától függően jó vagy rossz előjelként értelmeztek. A tüsszentés jelentőségéről a görögök és a rómaiak is hasonlóan vélekedtek. A görög tudós Arisztotelész (i.e. 384-322) szerint létezett egy tüsszentés isten, és értelmezésében valamely üzleti vállalkozás megkezdése előtt a kettő vagy négy tüsszentés kedvező, a négynél több közömbös, az egy vagy három viszont balszerencsés előjelnek számított. A rómaiak elsősorban a lakomáikon tekintették baljóslatúnak a véletlen tüsszentést. Ilyenkor leszedték az asztalról az ételeket, és megvizsgálták, hogy nem érte-e azokat valamilyen káros, ártalmas hatás. A szalamiszi ütközet előtt (i. e. 480-ban) Themisztoklész athéni hadvezér gályája fedélzetén áldozatot mutatott be az isteneknek, amikor jobbról tüsszentést hallott, melyet Euphrantidész, a jós szerencsésnek ítélt meg. Néhány évtizeddel később, i.e. 401-ben, a hős történetíró és katona, Xenophón, az athéniak vezére lelkesítő beszédet mondott kb. 10 000 főből álló zsoldos seregének, hogy kövessék öt a szabadságba vagy halálba a perzsák ellen. Szónoklata alatt az egyik katona tüsszentéssel nyomatékosította konklúzióját. Ezt a többiek az istenektől való kedvező jelként fogták fel, és követték vezérük parancsait. A régi Rómában, amikor Tiberius (i.e. 42 - i.u. 37) tüsszentett kocsikázása alkalmával, minden járókelőnek térdet kellett hajtania.

A hiedelem szerint, amikor a tüsszentőnek azt mondják, hogy "Isten áldja meg!", "Kedves egészségére!", vagy "Egészségére váljék!", valóban azt is kívánják. De nemcsak nálunk, hanem szerte Európában elterjedt szokás ez: az olaszok "Boldogságot!" kívánnak, a franciák ajkát az "Isten megáldja" a németekét az "Isten segítsen!" szavak hagyják el, míg a skandináv országokban a tüsszentést rendszerint a „prosit” szó kíséri, amely az „egészségére” szónak felel meg.

A tüsszentés utáni jókívánság az Európában pusztító nagy pestis járvány idején terjedt el, amikor a betegek tüsszögését a halál jeleként értelmezték. I. Nagy Szent Gergely (540-604) pápasága idején, 590-ben tört ki a pestisjárvány. A pestis megfékezése érdekében Gergely litániákat, körmeneteket és folyamatos imádkozást írt elő az Isten közbejárásának elnyerése érdekében. A pápa olyan törvényt is hozott, amely előírta, hogy a tüsszögőket meg kell áldani. Amikor valaki tüsszentett, azonnal megáldották. „Az Isten áldja meg!” mondat abban a reményben hangzott el, hogy a tüsszentés nem okoz újabb megbetegedést. Azóta ez a szokás számos helyen megmaradt. Elvárták azt is a tüsszentőtől, hogy takarja el egy darab ruhával vagy a kezével a száját. Mindezt azért, nehogy megsérüljön vagy elszökjön a tüsszentő lelke. Korábban viszont pont az ellenkezőjét tartották igaznak. A tüsszentőnek gratuláltak, mert azt gondolták, hogy az erős tüsszentés kiűzte testéből a gonoszt. Mások viszont arra figyelmeztettek, hogy tüsszentésnél vigyázni kell, mert a szájon át a gonosz besurranhat az ember testébe.

Mohamed próféta kedvelte a tüsszentést, ezért elrendelte, ha valaki eltüsszenti magát, miközben Allahhoz imádkozik, a tüsszögést meghalló valamennyi muszlimnak az „Allah legyen könyörületes hozzád!” szavakkal kell köszöntenie az illetőt. Ezzel köszönik meg Allahnak, hogy élnek és biztonságban lesznek a tüsszentés után is. Afrika egyes részein, ha valamelyik király tüsszentett, hangosan kellett jót kívánni neki, hogy mindenki meghallja. Indiában a tüsszentést egészségesnek tartják, s ha valaki nem képes rá, azt riasztónak vélik.

A babonás németek a tüsszentést egy kockázatos vállalkozás megkezdése előtt általában balszerencsésnek tartják, de nem jó a reggeli felkelés után sem, ha egy férfi az ágyból kibújva tüsszenti el magát, jobban teszi, ha visszafekszik még legalább három órára, mert egyébként azon a héten a felesége lesz a főnök a háznál. Hasonlóan vélekednek a vallásos hinduk is, ha reggeli tisztálkodás közben, a Gangeszben véletlenül eltüsszenti valaki magát, azonnal újra kezdi a fürdést és az imát. Az indiai szikh elhalasztja vállalkozásának megkezdését, ha véletlenül eltüsszenti magát, ám ha kettőt tüsszent, azt már jó jelentésűnek tekinti.

Thaiföldön, aki utazás közben fentről hall egy tüsszentést, veszélyes útra számíthat, ha viszont alulról jön a tüsszentés, utazása szerencsével jár. Ha az utazó a háta mögül hallja a tüsszentést, rossz ómen, ha elölről, akkor jót jelent, ha jobbról, nem lesz semmi problémája, ha balról hallatszik a tüsszentés, utazása sikerrel jár.

Celebesz szigetén az őslakók közül, ha valaki egy baráti társaságban tüsszent egyet, amikor éppen távozni készül, azonnal visszaül egy rövid időre, és csak később indul el. A polinéziai Banks-szigeteken, aki eltüsszenti magát, azt gondolja, valaki a nevét említette, ez lehet jó és rossz szándékú. Ha a tüsszentés apró, szelíd volt, akkor a róla beszélő jóindulattal viseltetik iránta, míg a hevesen kitörő tüsszentés szitkozódást jelez. Misztikus jelentéssel bír, ha egy maori csecsemő eltüsszenti magát. Az anyja ilyenkor hosszas varázsszöveg recitálásába kezd. Ha a baba evés közben tüsszent, látogatóra számíthat a család, vagy valami érdekes hírt fognak kapni. Az Új-Zélandiaknál, ha keresztelés alatt tüsszent a csecsemő, a miséző pap a gyermek füléhez egy fából készült idolt tart, és elénekel néhány misztikus szót. Ha a Selkirk-szigeteken felkeléskor tüsszentenek, biztosak benne, hogy idegenek érkeznek hozzájuk, méghozzá annyian, ahányat tüsszentettek.

Skóciában valószínűsítik, hogy az idióták nem tudnak tüsszenteni, ezért a tüsszentés náluk bizonyos fokú értelmi képesség bizonyítéka. Az angolok gyanítják, amelyik gyerek tüsszent, mesebeli varázslat alatt áll. Az íreknél is hasonló hiedelem járja. A varázslat hatása alá került gyerek kúrálására tüzet gyújtanak, melyre egy javasasszony által összeállított gyógynövény keveréket vetnek, majd a gyermeket kétszer körbe vezetik a tűz körül. Közben varázsigét ismételgetnek, és a tüzet szenteltvízzel hintik meg. A gyógyítás során az összes ajtót zárva tartják, nehogy a kíváncsi mesebeli lény bejöjjön, és kikémlelje a mágikus eljárást, amelyet addig ismételnek, míg a gyerek hármat nem tüsszent, ekkor feloldódik a varázs, és megszabadul a gyerek a boszorkány hatalmától.

Holland hiedelem szerint a beszéd közbeni tüsszentés az elmondottak igazságát jelzi. Ugyanezt gondolják az oroszok is. A cseheknél, aki a kereszt láttán tüsszent, azt megszállta a gonosz. A kínaiaknál az újév előtti estén tüsszenteni vészjósló az elkövetkező évre. A bajok megelőzése érdekében a tüsszentőnek meg kell látogatni három különböző vezetéknevű családot, és mindegyiktől kérni egy kis teknősbéka alakú süteményt, melyet még éjfél előtt meg kell ennie. A japánoknál, ha az ember egyet tüsszent, azt jelenti, valaki dicséri, ha kettőt, korholja vagy ócsárolja, ha hármat tüsszent, annyit jelent, hogy megfázott az illető. Mexikóban, ha valaki tüsszent, akkor a benne lakozó szellemmel beszélget, vagy róla beszél egy vagy több személy.

A hiedelem szerint: ha az ember hétfőn tüsszent, a tüsszentése veszélyt hoz; ha kedden, megcsókol egy idegent; ha szerdán, levelet kap; ha csütörtökön, az élete jobbra fordul; ha pénteken, szomorúság éri; ha szombaton, másnap látni fogja szerelmét; ha vasárnap tüsszent, egész héten a gonosz fog uralkodni rajta. Az egyiptomi álmoskönyv azt írja, tüsszenteni: hétfőn, elfújja a gondokat; kedden, peches időszak következik; szerdán, jó üzletkötést vagy sikeres vizsgát jelez; csütörtökön, az elképzelések valóra válnak; pénteken, nyeremény várható szerencsejátékban; szombaton, valaki csalódást okoz; vasárnap, anyagi sikerre utal. Egy másik babona a tüsszentések számát a következőképpen értelmezi: egy tüsszentés - bánat; kettő - öröm; három - levél jön; négy - találkozás egy fiúval; öt - ezüst áll a házhoz; hat - aranyhoz jutás; hét tüsszentés - egy titokra nem derül fény.

Ha az ember a beszéd közben tüsszent, azt jelenti, hogy a tüsszentés előtt igazat mondott, állítják a turkesztániak is. Egyébként a tüsszentés sok esetben bosszúságot jelent. Például a tüsszentés éhgyomorra, rossz napot jelez. Az izlandiaknál viszont jó jelentésű, különösen a három tüsszentés. Ha egy beteg ember hármat tüsszent vasárnap, azt a jobbulás jelének tekintik. Ha háromszor tüsszent valaki a böjtölés vasárnapi megszakítása előtt, azon a héten valamilyen nyereség fogja érni, vélik Izlandon.

Az angoloknál jobbra tüsszenteni, pénz ígéretét jelenti, viszont ha valaki baloldal felé tüsszent, hamarosan csalódás éri. Ha háromszor tüsszent a macska, a család náthás lesz, ha egyet tüsszent, hideg északi szelet és esőt jelez nyáron, havazást télen, de úgy is értékelik a macska három tüsszentését, hogy influenzában megbetegednek a háziak, vagy háztartási gondjaik lesznek. Az olaszoknál a macska tüsszentése jót jelent mindenkinek, aki meghallja.

A népi gyógyítók úgy vélik, hogy a tüsszentés tisztítja az agyat.

TŰZ
A tűz elsősorban a szenvedély, az életerő, a megtisztulás, ugyanakkor a bűnhődés jelképe. A négy őselem egyike. A férfias, aktív tűz és a nőies, passzív a víz együtt minden élet forrásai. A tűz egyszerre az isteni, teremtő és a démoni, romboló erő megtestesítője; számos nép mitikus világrendjében az alvilágot, a bűnösök örökös szenvedését jelzi.

A tűznek – pontosabban a tűzgyújtásnak - köszönhetően vált ki az ember az állatok sorából, ezt a tényt számos mítosz azért "vitatja", mert nem tudják eldönteni, melyik állatnak sikerült elrabolnia a tűzet egy másik lénytől és átadnia az embernek. Eldönthetetlen, hogy ez a tűzrabló madár (galamb, holló, harkály, sólyom stb.) vagy esetleg négylábú (vízi patkány, hód, nyúl, róka, prérifarkas, szarvas stb.) állat volt-e.

A Naphoz és a napsugarakhoz hasonlóan, a tűz és a lángnyelvek is a megtermékenyítést jelentik. A tűz szertartásos meggyújtása a világ teremtésének kifejezője. Az év végén vagy a téli napfordulón szokásos tűzkioltás a világmindenséget beburkoló éjszakára utal, míg a másnapi újragyújtás a világ újrateremtését jelképezi; a tűzgyújtás ebben az értelemben a születéssel és a feltámadással kapcsolódik össze.

A különböző népek mítoszainak - elrablása mellett - gyakori motívuma a tűz átadása. Az Olümposzról Prométheusz lopta el a tüzet, hogy odaadja az embereknek. A görög mitológiában a tűz egyik megtestesítője Héphaisztosz kovácsisten, a rómaiban pedig Vulcanus. A grúzoknál Amirani tanította meg az embereket a tűzgyújtásra. Az indiaiak tűz istene Agni, akihez a Rig-védában imádkoznak.

Az óperzsa zoroasztrizmusban a szent tűz Ahura Mazda teremtménye, az igazságszolgáltatás jelképe. Az istenség és az emberi lélek fényét jelző tűz tiszteletére emeltek Zarathusztra próféta követői tűzszentélyeket, állítottak tűzoltárokat.

A hinduknál a tűz a megtisztulás szimbóluma; a buddhizmusban a megvilágosodásé; a judaizmusban, a keresztényeknél és az iszlámban az isteni hitet jeleníti meg.

A Biblia szerint a zsidó Palesztinában, Föníciában és Karthágóban, Moloch istennek égő áldozati szertartáson, gyerekeket vetettek tűzbe. Ábrahám volt az első, aki szembeszegült ezzel a kegyetlen szokással. Az Ószövetségben a tűz az isteni kinyilatkoztatás jele. Jahve égő csipkebokor képében jelenik meg Mózesnek, és tűzoszlopként vezeti a népet a pusztában. A kereszténységben a tűz a vallási buzgóság és mártíromság, a lángoló szív pedig az Isten iránti forró szeretet szimbóluma. A húsvéti tűzszentelés a feltámadás jelképe.

A görögöknél Hesztia szűz a családi tűzhely istennője, római megfelelője, Vesta az örökkön égő tűz és a házi tűzhely istennője. Vestának külön templomot állítottak, ahol papnők vigyáztak arra, hogy soha ki ne aludjon a tűz.

Az ősi germánok az isteneik tiszteletére gyújtott tűzzel égették el a tél, a sötétség és a pusztulás démonait, és ezzel biztosították földjeik termékenységét. Hasonló célt szolgált az európai néphagyományban a téltemető ünnepekhez kapcsolódó máglyagyújtás, és a telet megtestesítő bábuk elégetésének szokása.

Az északi népek a tüzet, hol Tűz anyának, hol Tűzhely gazdaasszonynak hívják, vagy egyszerűen "mi Tüzünk”-ként említik.

A hinduknál a tűz a tudás, az értelem és az élet energiája. A buddhisták számára a minden tudatlanságot felemésztő bölcsesség megtestesítője. A tűzoszlop Buddha egyik megjelenési formája. Kínában a láng a tavaszra, az istenség jelenlétére utal, és mint szellemi hatalom a janghoz, a Naphoz, a férfias alapelvhez tartozik. Veszélyt, haragot, gyorsaságot és vadságot is jelezhet.

Az iszlámban a tűz és a láng szavakkal fejezik ki a fényt, a forróságot, a mennyei és a pokolbéli történéseket.

Nálunk a pásztorok karácsonykor pásztortüzeket gyújtanak. A középkori táltosok máglyákat rakva utaltak az égből való tűz isteni eredetére. Szibéria egyes népei a tüzet istenként tisztelik, és minden szennyet távol tartanak tűzhelyeiktől. A tűz tisztaságáról vannak meggyőződve Afrika, Észak- és Dél-Amerika jelentős részén. Az aztékok és az inkák szent lánggal tisztelegnek tűzisteneik előtt. Az ókori görög filozófusok körül Hérakleitosz (i.e. 540 k.-480k.) az "örökké élő tüzet" tekintette a világmindenséget összetartó anyagi tényezőnek.

A tűz kapcsolatba hozható a tisztítótűzzel, de a tűz reprezentálja a lobogó elmét és a forró érzelmeket. Mint a tűz része, a láng, a szív szerelmes tüzére utal, ezért mondják, hogy a szív tűzre lobban, lángot kap, vagy lángolva ég. Páduai Szent Antal és Szent Ágoston is lángoló szívűek voltak. Negatív megítélésben a tűzzel hozzák összefüggésbe a lidércfényt, a lelkesedés fellobbanó szalmalángját, a lázadás izzó tüzét, a háborúk gyilkos tüzét és a pusztító villámlást.

A szent és sérthetetlen tüzet, ma is létező tabuk védik: tilos a tüzet megalázni; nem szabad tűzbe semmiféle tisztátalan, hulladékot beledobni; tilos tűzben szemetet, piszkos dolgot elégetni; tilos a tüzet szennyvízzel bemocskolni; tilos a tűzbe köpni. Az indiai Pandzsábban sohasem szabad piszkos vízzel eloltani a tüzet, mert ez feldühíti a tűzistent.

A világ számos részén isteni tisztelettel vigyázzák a szent tüzet. Arra ügyelnek, hogy soha ki ne aludjon, tilos bármit rádobni, ráfújni, még a lélegzetével sem fertőzheti meg az ember. Indiában a hindu házassági szertartáson körbejárják a szent tüzet, s halottaikat a szent máglyán égetik el.

Nálunk egyes vidékeken előírás volt a tűz „etetése”; kötelezőnek tartották, hogy kenyérsütés előtt kis lisztet szórjanak a tűzre, vagy a kenyér kiszakajtásakor egy marék tésztát dobjanak bele. Gyakori volt a főzés közben leeső ételek – leginkább a főtt tészta – tűzbe dobása, olykor lisztet – néha sót – szórtak a tűzbe „morgásának” lecsillapítására.

A tűz, mint „tiszta hely”, alkalmas volt az egyébként el nem dobható tárgyak, hulladékok „eltüntetésére”. Így többek között a tűzbe kerültek a húsvéti szentelt kalács morzsái, a szentelt tojások héjai, vagy a háznál végzett gyónáshoz, utolsó kenethez használt gyertyák, de általános volt a haj és körömhulladék tűzbe dobása, valamint a fölösleges anyatej tűzre fejése is.

A tűz tisztító hatását rontás elhárítására, pusztító erejét pedig – bizonyos tárgyak elégetésével - rontásra használták.A tűz tiszteletét fejezi az olimpiai láng, amit az ókori sportversenyek alkalmával Zeusz oltárán gyújtottak meg. Az olimpiai láng nemes tradícióját 1936-ban elevenítették fel, amikor is az Olümpiában a Nap sugarával meggyújtott fáklyát váltófutók vitték a berlini olimpiára. Azóta az újkori olimpiai játékokra a lángot, a távolságtól függően vitték repülővel, hajóval, sőt továbbították lézersugárral is, például a görög Olümpiából a kanadai Montreálba.

A népi megfigyelés szerint a tűz elem napkeltétől déli tizenkettőig uralkodik. Az asztrológiában a tűzhöz tartoznak a Kos, az Oroszlán és a Nyilas jegyek. A tüzes jegyűek meleg, száraz, pozitív emberek, jellemző rájuk a nagy életerő, bátorság, kezdeményezőkészség, kolerikus vérmérséklet.

A fák elégetése, a babonások körében különböző jelentőséggel bír. Szerintük a tölgyfa hasábok égetése a kandallóban megerősíti a házat a természeti katasztrófákkal szemben, a fenyő és a cédrus tűz, jólétet hoz; a nyír boldogságot, a szilfa égetése pedig védelmet ad az átkozódok és a rosszindulatúakkal szemben. Thaiföldön, aki átlép a faszénparázs-tartó felett, nagy bajba kerül.

TŰZESŐ
Lásd: csodaesők

TŰZHELY
A tűz, noha veszélyes, félelmetes elem, mégis segítőtársa az embernek, szimbóluma a családnak. A tűzhely nemcsak magát a tüzet jelképezi, megjeleníti a szikrát, az izzó parazsat, a lángot. A melegséget árasztó házi tűzhely a gondoskodó anyát juttatja az ember eszébe. A tűzhelynek mindig égnie kell, mert ezt kívánja a tűz szelleme, aki természetfölötti isteni erővel rendelkezik. Ha kialszik a tűz, eloszlik ez az isteni erő, bekövetkezik a halál. Tilos a tűzet bármiféle hegyes vasdarabbal vagy piszkavassal piszkálni, szítani, éleszteni, mert megsebesülhet a benne lévő tűz szellem.

Kínában még ma is sokfelé él a házi tűzhely szellemének, istenének kultusza, mely az ősökhöz hasonlóan a ház, a család legfőbb védelmezője és pártfogója. A hiedelem szerint kötelességtudóan följegyez minden eseményt a családban, értékeli ezeket, és bizonyos időnként jelentést tesz erről az Égben.

A magyar néphitben elterjedt felfogás szerint, amelyik asszony nehezen éleszti fel a kályha tűzét nem szerelmes természetű, mert a szerelemre termett asszony keze gyorsan lángra lobbantja a tűzet. Ha a hajadonok alágyújtóssal akarnak begyújtani, egy férfiing darabjait kell használniuk, mert a női ruha darabjai nem gyulladnak meg. A néphit szerint nem ajánlott hazatérés előtt teljesen kialudni hagyni a tűzet, néhány darab parázsnak mindig maradnia kell, mert ellenkező esetben balszerencse éri a ház népét.

Az angolok azt mondják, hogy amelyik házban ég a tűz, oda a villám sohasem csap be az alvó emberre. Ugyancsak az angolok hisznek abban, hogy a rosszindulat és a gyűlölet elillan, amikor egy szikra kipattan a tűzhelyből. A világ számos részén elterjedt az a felnőttek által a tűzzel játszó gyerekeknek gyakorta mondott intelem, hogy "amelyik gyerek nappal játszik a tűzzel, az éjszaka bepisil az ágyába".

A tűzgyújtás egyik legismertebb eszköze a gyufa. A hiedelem szerint a leégett gyufa feje – azzal, hogy merre dől – megmutatja, merre lakik meggyújtójának ismeretlen szeretője. Néhány gyufaszál kiszórása vagy kiborítása szerencsés jel, ha egy lány véletlenül az egész dobozt kiszórja, hamarosan bekötik a fejét. Aki véletlenül két gyufaszálat keresztbe rak egymáson, örömökre és boldogságra számíthat. Viszont balszerencsésnek tartják, ha egy szál gyufával három cigarettára akarnak rágyújtani. E babona az I. világháborúból (más vélekedések szerint a búr háborúból) ered, ugyanis, ha a katonák egy gyufával három cigarettát gyújtottak meg, az ellenséges mesterlövészeknek elegendő idejük volt arra, hogy célba vegyék őket.

{/cikk} {cikk} {cikk-cim}Ty{/cikk-cim}

TYÚK
A tyúkok az indiai erdei tyúkok megszelídült és háziasított jószágai. A baromfit eleinte a kultikus célokra, tyúk- és kakasáldozatra, vagy kedvtelésből, kakasviadalok tartásához tenyésztették, a húsának és a tojásának csekély jelentőséget tulajdonítottak. Észak-Kínában és Koreában egykoron a kakast és a tyúkot nem a tojásért és a húsukért nevelték, hanem hosszú farktollukért és a kukorékolás miatt. Az időszámítás előtti időkben Dél-Ázsiából elterjedt a tartásuk, és a világ minden részén meghonosodtak, és lassanként a vidéki házak, udvarok elmaradhatatlan háziszárnyasaivá váltak. A tyúkokról az évszázadok során végtelen sok hiedelem alakult ki, és forog még ma is közszájon.

A kínaiak szerint a tyúkok, a kakashoz hasonlóan, képesek elűzni a démonokat, távol tartani a kísérteteket, különösen a fekete tyúk vérét tartották nagyon alkalmasnak erre. Dél-Kínában és Vietnámban tyúktojást jövendőmondáshoz használták.

A magyar néphit szerint a tyúkokat csak olyan napokon szabad ültetni, amelyekben szerepel a „d” betű, vagyis kedden és szerdán. A költésre a legalkalmasabbnak a vasárnapot tartják, ha a vasárnapi mise után ültetik őket, akkor sok kendermagos csirke kel ki. Azt mondják, amikor a kotlóstyúk költ, nem szabad a háziaknak göcsörtös fával tüzelni, mert a kiscsirkék csavart nyakúak lesznek. Ha kopasznyakú csirke kel ki a tojásból, az a ház asszonyának szerencsés ómen.

Kotlós közelében nem szabad fütyülni vagy sípolni, mert a kiscsirkék belefulladnak a tojásba.

Lényeges, hogy a tyúkok mennyi tojást tojnak. Amikor a tyúk a legelsőt tojja, a tojását hamuba kell tenni, hogy ezután mindig sokat tojjék. Az első tojás után nem árt a tyúk farkát a kemencéhez dörzsölni, hogy ne menjen át a szomszédba tojni. A tyúkok akkor adnak sok tojást, ha az eleségüket nem szétszórva, hanem egy kocsi abroncsában kapják, jó tojók lesznek akkor is, ha összetört tojáshéjat adnak nekik, vagy Luca napján a malomból lopott búzával etetik meg őket. Ugyancsak jól fognak tojni, ha áztatott kenyérhéjba belekevernek egy kis tojáshéjat, és azt adják a tyúkoknak. Mások szerint az is jó hatással van a tojástermelésre, ha nagypénteken főtt kását kapnak, vagy ha a háziasszony lemorzsolja kezéről a bedagasztott kenyértésztát. Ha a tyúkok apró tojásokat tojnak, legjobb azokat átdobni a szomszédba, hogy ne érje szerencsétlenség a házat.

Szerelmi varázslások sorába tartozó megfigyelés, ha egy lányos háznál fekete tyúkot főznek, és azt kicsontozva, fasírtot készítenek belőle, majd ezzel etetik meg a kiszemelt fiút, biztosan elveszi az eladósorba került lányt. Ha az asszony fekete tyúkhússal eteti meg a férjét, ezután az ura mindent elhisz neki. Ha a feleség fekete tyúknak a taréját eteti meg a férjével, ettől az urának teljesen elmegy a kedve a szerelmeskedéstől.

A népi megfigyelés szerint, a tyúk kotkodácsolása baljóslatú jel. Ha a tyúk, a kakashoz hasonlóan kukorékol, ugyancsak rosszat jelent, tűz lesz, vagy meghal a házigazda, de ha megölik a tyúkot, és esznek a húsából, a szerencsétlenség semmissé válik. Amikor a tyúkot levágják, nem szabad megsajnálni szerencsétlen párát, mert sokat fog szenvedni, míg kimúlik. A törököknél, aki a tyúklétra alatt sétál, és közben rápiszkít egy tyúk, balszerencsét jelent, viszont ha a kakas teszi, jó szerencse jele.

Rosszra utal, ha a tyúkok elutasítják a táplálékot. E babonának valódi bizonyítéka maradt fenn. Az i.e. 249-ben, amikor Claudius Pulcher szicíliai konzul megtámadta a karthágóiak hajóhadát, súlyos vereséget szenvedett, amit szentségtörő tettének tulajdonítottak. A történet szerint a csata előtt a parancsnok meg akarta etetni a jövendöléshez használt szent tyúkokat, ám azok nem fogadták el a felkínált eleséget. Erre a konzul éktelen dühbe gurult, és az „Akkor hadd igyanak!” - szavak kíséretében a tengerbe dobatta őket. Cselekedete miatt Rómában bíróság elé állították, és alkalmatlanság valamint szentségtörés vádjával súlyos büntetésben részesült.

Gyakori szereplője a szólásoknak és a közmondásoknak: ért hozzá, mint tyúk az ábécéhez; akié a tyúk, azé a tojás; vak tyúk is talál búzaszemet; a szomszéd tyúkjának nagyobb a tojása; amelyik tyúk sokat kárál, keveset tojik; válogat, mint tyúk a kendermagban; a tojás okosabb akar lenni a tyúknál; ha egy tyúk úszni tudna, a többi is eltanulná. Az álomfejtők szerint tyúkkal álmodni hír érkezését jelenti.

Az angolok szerint egy fehér tyúk, húsvét napján új fészekbe tojt tojása gyógyítja a gyomorpanaszokat, csillapítja a fejfájást; megvédi a szőlőtőkéket a jégverés ellen; a termőföldet a fagytól. Aki ilyen tojás birtokába jut, képes meglátni a boszorkányokat.