Rosta Erzsébet weboldala


N

A thesszáliai boszorkányok borból és nadragulya gyökeréből főztek hatásos varázsitalt

Régen egész nagyböjtben nem ettek húst, és zsírt sem használtak, néhol még a zsíros ételekhez használt edényeket is eltették

Trinidád és Tobago lakói úgy tartják, nagypénteken nem szabad a tenger vizében fürdeni, mert az ember hallá változik.

Az inkák a Nap fiaiként tisztelték uralkodóikat, ez megszólításukkor is kijárt nekik.

A mexikóiak azt hitték, hogy a napfogyatkozás vagy a holdfogyatkozás idején az egyikük felfalja a másikat.

Aki napraforgóval az ágya alatt alszik, minden ügyben megismeri az igazságot.
 
Nálunk a felségárulókat négy részre vágták, és a város négy főutcáján felállított bitófán akasztották fel. Így végzett Szent István király is a lázadó Koppánnyal...

A kara-kirgizek negyven lánytól eredeztetik magukat.

A népi hiedelem a növényeket gyakran olyan élőlényeknek tekinti, akik az emberekhez hasonlóan éreznek, lélegeznek, beszélgetnek.


NY

A litvánoknál és a letteknél vihar idején tilos a nyárfa alá bújni, mert azt hiszik, hogy a villámisten elől menekülő ördög a fa alatt húzza meg magát.

A nyírfa a keleti szlávok szent fája.

A nyúl páratlan nemző- és szaporodóképességének köszönhetően lett a termékenység megjelenítője.


O, Ó

Az olajfa a görög Athénének, az igazság és a bölcsesség istennőjének volt a szent fája.

Az indonézeknél a terhes asszonynak azt ajánlják, hogy alvás közben tartson egy ollót a párnája alatt, hogy megvédje magát a gonosz szellemektől.

Göcsejben a vadászok olvasószemmel lőttek a boszorkányra, illetve olvasót dobtak a forgószélbe, hogy a benne táncoló boszorkányt elűzzék.

Az ómenek nemcsak emberekkel kapcsolatosak, vonatkozhatnak állatokra, tárgyakra, természeti jelenségekre is.

A legnevezetesebb ókori orákulum Apollón isten Delphoi jóshelye volt.

Asziriában az oroszlánt olyan tiszteletben tartották, hogy kizárólag a királyi család vadászhatott rá.

Az állandóan rezgő orrcimpa az érzelmi impulzivitás hullámzását jelzi.


Ö, Ő

A különböző népi hiedelmek és vallások az ördögöt a lehető leggonoszabb szellemnek tartják.

A leghíresebb ördögűzési ceremónia az iszlámban a zar, amely zenére indul, mert a zene ereje képes kiűzni a démonokat.

A kínaiak úgy tarják, hogy az őszibarackfa ágai és virágai hatásosan gyógyítják a betegségeket...

A szikheknek öt vallási jelképe az öt "K".

A Fülöp-szigetek nyugati részén az özvegyek hét vagy nyolc napig nem hagyhatják el otthonukat, legfeljebb éjjel mehetnek ki, amikor nem találkoznak senkivel sem.


P

A középkori Kínában nem egy esetben a papagájok segítségével leplezték le a házasságtörő asszonyokat, mert kikotyogták a félrelépő nők titkait.

A szlávok a páratlan számokról azt gondolták, hogy hibásak, negatívak, sorsüldözöttek.

A püthagoreusok a páros számokat nőies jelleggel ruházták fel...

A skótoknál, ha váratlanul patkányok lepik el a házat, a lakók hamarosan eltávoznak, vagy az egyik lakó vagyont örököl.

A páva a halhatatlanság megtestesítője. Színpompás kitárt farka a csillagos eget szimbolizálja.

Ellentétben a kereszténységgel, a muzulmán vallású népek körében kifejezetten szerencsés napnak számít a péntek.

A görögök úgy tartják, hogy a pénz vonzza a pénzt, ezért sohasem ürítik ki teljesen zsebüket, pénztárcájukat, erszényüket, és sohasem nullázzák le bankszámlájukat.

A népgyógyászok a menstruáció megindításához azt javallják, hogy 12 óra időtartamra egy petrezselyemágat kell dugni a vaginába, és ettől 24 óra múlva menzesz megindul.

A pillangók sokfelé a megkereszteletlen gyermekek lelkeinek reprezentánsai.

A reggel hálóját szövő pók látványa szerencsét hoz.

A maja indiánoknál a pulyka rendeli meg az esőt.


R

Jellegzetes oldalazó mozgása miatt a rákot az emberek szélhámosnak, csalárdnak, megbízhatatlannak tartják.

Az indonézek a rontások ellenszereként azt ajánlják, hogy az ember egy tömör bambuszdarabot hordjon magánál.

Elterjedt hiedelem szerint a rozmaring csak ott nő, ahol asszony a ház gazdája.

A muszlimoknál Mohamed verítékéből lett a vörös rózsa, amikor felment az égbe.


S

A sáfrány afrodiziákumként felkelti és erősíti a fiatal férfiak nemi vágyát.

A néphit szerint, ha több sas repül együtt, békességet jelent.

Költözködéskor nem szabad elvinni a seprűt az új helyre, mert ez balszerencsét hoz.

A smaragdról azt mondják, hogy megóvja a tengerészeket és a halászokat a tenger veszélyeitől.

A cigányok a kenyeret és a t az eskü megerősítésére használták.

Szerelmi varázslások alkalmával a lányok, hogy elnyerjék a kiszemelt férfi szerelmét, egyszerűen a sörébe köptek.