I
Az igazgyöngyöt felhasználják szerelmi bájitalokban.
Az ikreket rejtély és titokzatosság lengi körül. Általában az iker-fivérek közül az egyik jó és hasznos, a másik haszontalan, rossz.
A muszlim törökök néphitében a délutáni ima után nem szabad kézimunkázni, kitenni száradni a csecsemő pelenkáját, pókot fogni, és sehová sem szabad kiszórni a hamut, mert mindez szerencsétlenséget hoz a házra.
Az egyszerű emberek - a tüsszentéshez és ásításhoz hasonlóan - az ivásnál is azt hiszik, hogyha kinyitják a szájukat, a szájnyílásukon át képes testükbe behatolni a gonosz szellem.
J
Az Amazonas vidékén élők a zseblámpát az éjszaka sötétjében felvillanó jaguárszemre utalva, jaguárszemnek hívják.
Az ősi Egyiptomban a vörös jáspist Ízisz vérével azonosították, ezért a mai napig hisznek abban, hogy kitűnő vérzéscsillapító.
A rávezető jóslás külső tényekből és jelenségekből von le bizonyos következtetéseket.
Ez a hónap a régi római naptárban, amely a márciussal kezdődött, a quintilis névvel az ötödik hónap volt, és csak később, Julius Caesar tiszteletére kapta a július nevet.
K
A világon sok helyütt a kakasok kukorékolása jelzi előre a napkeltét.
Török néphit szerint jólétet hoz a házhoz, ha a ház bejárati ajtaján kalászcsokor lóg.
Törökországban a szőrös karok gazdagságot szimbolizálnak.
A kézre szálló katicabogár jó időt jelez.
A kemencéből kivett kenyérre keresztet rajzolnak. Mielőtt valaki megszegné a kenyeret, vessen rá egy keresztet, javasolják a keresztények. Ha a sülő kenyér kereszt alakban megreped, halálra figyelmeztet.
A keresztút alkalmas hely arra, hogy a nehezen meginduló gyereket megtanítsák járni.
Ha a zsebkést más csukja be, mint aki kinyitotta, balszerencsét jelent.
Normális az a kézfogás, amelyik határozott és rövid.
A Bibliában a kígyó sötét, gonosz erők szimbóluma, mert képes volt bűnre csábítani Évát és Ádámot.
A kilences szám vibrálásával harmonizáló színek a karmazsinvörös vagy rubinpiros, a kék és a fehér.
Kelet-Afrikában a szeméremajkak kimetszésén kívül a csikló végét is kivágják, vagy az egész csiklót leégetik, kicsípik, ezzel akarják megelőzni a leendő asszony hűtlenségét.
Az indiai szikhek, ha egy hulló csillagot látnak, gyorsan kívánnak valamit, majd egy csomót kötnek, hogy a kívánságuk valóra váljon.
Bengálban azt mondják, hogy a kókuszdiónak szeme van, ezért nem esik le sohasem a fa alatt sétáló fejére.
A louisianai cajunok megfigyelni vélték, hogy hamarosan társasága lesz annak, aki leejt egy konyharuhát.
Az álomban látott koporsó az anyaméhet szimbolizálja.
A római császárok a babérkoszorúkat az isteni halhatatlanság jelképeként viselték. ... Koszorúval díszítették fejüket a sumér királynők, udvarhölgyek is ... Krisztus töviskoszorúja szakrális nagyságát reprezentálja.
... a Kínába látogató külföldi manapság gyakorta találkozhat a köpködéssel.
A körömház fölött beszakadó bőrszálkák felfokozott nemi vágyat jelölnek.
Az ausztrál bennszülötteknél nemcsak körülmetélést végeznek, hanem a hímvessző makkját is behasítják, amitől szétnyílik nemi szervük. a Karolina-szigeteken lakók a makk kettémetélése mellett a páciens egyik heregolyóját is kiveszik.
A krokodil ürüléke remek kozmetikai szer, arcra kenve visszavarázsolja a bőr üdeségét, eltünteti a ráncokat, a szeplőket, a bibircsókokat és a szemölcsöket.
A kutya a skandinávok egyik főistenének, Odinnak volt a kísérője, egyben a szél szimbóluma is.
L
A litván zsidók a lábuk viszketéséből arra következtetnek, hogy ismeretlen helyre fognak menni.
A népi gyógyászok szerint a lápisz lazuli gyógyítja a szélhűdést, az epilepsziát és a vérszegénységet.Az Ószövetségben Antikrisztuson, az apokalipszis fenevadján a leopárdot értik. A hinduizmusban az agresszivitás jelképe.
A létra az ég és a föld között tart kapcsolatot, összeköti a mennyországot az alvilággal.
Ha a liba húsa barnás, enyhe telet jövendöl, ha a húsa fehér, kemény lesz a tél
A lidércnek számtalan elnevezése van: bubus, mumus, bankus, bönkös, böbös, kankus, kunkos, kankas, kókus, mánkus, mókár, mumák, mummu, mammó, hemmes, mankuj, vankuj. Ilyen és hasonló nevekkel ijesztgetik a hangoskodó, szófogadatlan kisgyerekeket.Amíg a rózsa a virágok királynője, a liliom a királyuk.
A népi megfigyelés szerint rossz ómen megváltoztatni a ló nevét.
Lópatkót találni szerencsét jelent.
Gyakran látható Buddha, amint lótuszon trónol, és ez a virág mutatja meg az utat Buddha szent fájához.
M
Itáliában, ha a haldokló beteg ágyára fekete macska heveredik le, az illető hamarosan meg fog halni.
Egykoron azt hitték, hogy a madarak szállítják a lelkeket a mennyországba vagy a túlvilágra.
Ha a karácsonyi magyalág a tűzre dobva sercegve, pattogva ég, jó szerencse éri a házat, ha viszont nehezen és hang nélkül ég el, valaki a következő évben meg fog halni.
A majom nemcsak az indiai, de a dél-kínai és a tibeti mitológiában is kitüntetett szerepet kapott.
A népgyógyászok lábizzadásra a május elsejei napkelte előtti mezítlábas sétát javasolták...
A mákgubó számtalan magja miatt a bőséget jelképezi, ugyanakkor kábítószerként és fogamzásgátlóként a hiábavalóság szimbóluma.
A makkról feltételezik, ha egy szemet hord belőle magánál az ember, mázlista lesz.
A mandala a tantrikus hinduizmus és a buddhizmus egyik legfőbb szakrális szimbóluma.
A mangalaszútra eredetileg egy fonal volt, amelyet a vőlegény és a menyasszony kötöttek meg egymáson, jelképezvén jóakaratú egyesülésüket.
Az indiaiak azt mondják, hogy a mangófában élnek az elhunyt ősök szellemei.
Nálunk eleink a márciust tavaszelőnek vagy Böjtmás havának nevezték.
Az isteni növényként tisztelt maszlag hatását már az ősi Mexikóban ismerték.
A gyermektelen, meddő asszonyok nemkívánatosak, mivel a hagyományos indiai családban a hangsúly a gyermekeken, elsősorban a fiúgyermekeken van.
A kínaiknál az álomban látott medve fiúgyermek születésére utal.
Aki méheket tart, ne tartson tyúkokat, mert nagy szerencsétlenség éri.
Az időjósok szerint: a reggeli mennydörgés esőt vagy szelet jelez.
Régi kelta népszokás volt mindenszentek éjszakáján máglyákat gyújtani, és hamuból köröket képezni.
Régen azt hitték, hogy a jobbkéz mutatóujja mérgező hatású, ezért ezzel az ujjal karcolást vagy sebet senkin sem ejtettek.
