A, Á
A kínai feng shui tanítása szerint az ablak a szemek állapotáról, valamint fizikai és belső látásunkról árulkodik.
Valamikor az advent kezdetét éjféli harangszó jelezte, ekkor kezdődött az egyházi év.
Az indonézek szerint, akinek lelki problémái vannak, ne ágyon aludjon, hanem padlón.
A babonás emberek szerint, éjszaka nem szabad az ajtó mögött üldögélni, mert aki ilyet tesz, rossz hírbe keveredik.
Azt mondják, hogy az olyan férfi, akinek gödrös az álla, sohasem követ el gyilkosságot.
Amíg az almafa a termékenységet szimbolizálja, a fa gyümölcse, az alma a halhatatlanság és a bölcsesség jelképe.
A hiedelmek szerint az angyalok az égigérő létrán járkálnak fel és alá, így közvetítenek a felső és az alsó világ között.
Április a nagyböjt, a virágvasárnap, a nagyhét és a húsvéti ünnepek időszaka.
A franciák és a németek szerint két ember egyidejű ásítása azt jelenti, hogy egyetértenek abban, amiről beszéltek.
Csehország nyugati részén azt mondják, hogy az asztal sarkára ülő lánynak a férje özvegyember, az anyósa pedig szörnyű természetű lesz.
Bangkokban a taxikban a tükrökön jázmin-füzérek lógnak. Ezeket a füzéreket az autó védőszellemének ajánlják fel, a felakasztása előtt hozzá imádkoznak, a védelmét kérve.
B
Észak-Indiában aki bagolyszemet eszik, képes látni a sötétben.
Az afrikai meru törzsnél a sámán bal keze a varázslatos. Tibetben is és a buddhisták körében is csak jobb kézzel forgathatók az imamalmok.
A néphit szerint, az első tavaszi napon látott fekete bárány jó ómen, a fehér bárány igen nagy szerencse.
A mexikói indiánok úgy vélik, a béka az egész emberiség ősanyja.
A poroszok képzetében a bodza kapcsolatban van a föld alatti arasznyi emberkékkel, az olyan törpékkel mint Hüvelyk Matyi.
C, CS
A cipőt gyógyításra is felhasználták, a szikhek az epilepsziás betegekkel a rohamok csillapítása céljából egy öreg cipőt szagoltattak.
A rendszeresen kioldódó cipőfűző hamarosan jó hír érkezését jelzi.
Thaiföldön csók helyett a szerelmesek belégzés közben egymáshoz szorítják arcukat.
D
A közfelfogásban a démon meghatározza az egyén sorsát, ezáltal mindenkinek lehet egy személyes démona.
A germán parasztok bejárati ajtóikra denevért szögeztek a gonosz elriasztására, megmutatva a rossz szellemeknek, mi történik azokkal, akik bemerészkednek a házba.
A dió több hagyományban szexuális szimbólum, a zsidók képzetében hatásos ajzószer.
Új-Guineában mind a mai napig féltett kincs a disznó. Az asszonyok a vadászatról hazavitt kismalacokat megszoptatják, gondoskodnak róluk, velük alszanak, és ha levágják őket, meggyászolják.
A női dologtiltó napokon az asszonyok egyáltalán nem dolgozhattak, vagy csak a mosás és a kenyérsütés volt számukra megengedett.
E, É
Egy ukrán hiedelem szerint ha kalászt rág az egér, drága lesz a kenyér.
Kínában az életfa tetején madár, a tövénél a halhatatlanságot megjelenítő sárkány található.
A szibériai emberek az erdőt a vadászszerencsével azonosítják.
Álomban lyukas esernyőt látni veszekedést jelent.
A Fülöp-szigeteken esküvői ajándékként éjjeli edényt, vagyis bilit adni, jó szerencsét hoz a fiatal házasok számára.
Valaha az esőt az istenek könnyének tartották, ezért tartós szárazság idején varázslással próbálták sírásra kényszeríteni az eget.
Kínában a keresztbe rakott és a leejtett evőpálcika balszerencsét jelent.
A kelták képzetében, jóságos főistenük, Dagda gyönyörű hárfajátékának hangjaira köszöntöttek be az évszakok.
F
... Zsófia napja is hozhat fagyot, azért egyes vidékeken a Zsófiákat is a rossz emlékű fagyosszentek közé sorolják.
Indiában a fákat az istennők inkarnációinak tartják. Ha gyerek születik, a család ültet egy fát a gyerek nevében, mire felcseperedik, a fa is meghozza a gyümölcsét.
Az ókori Egyiptomban a fallosz jelképezte a hatalmat, a férfiasságot. Termékenységistenük, Ozirisz még holtában is potens volt.
Eláll a hajhullása annak, aki moslékba mártott fésűvel fésülködik.
Ha egy férfi fodrászról álmodik, pletykálkodást jelez, vagy arra utal, hogy az illetőnek egy gyönyörű nő fölötti uralkodásra van szüksége.
Göcsejben puskaport, Felföldön gyufafejet, szegfűszeget, fokhagymát dugtak a fájós fogba.
Kínában a Föld elem nőies jellegű, jin princípium.
A nagyon kicsi, vékony fülek a kifinomult gyengédség jelei.
A legtöbb füstölőt Kínában használják, viszont Dél-Indiában készítik.
A középkorban a fűszerekről azt hitték, hogy azok a mennyország közelében lévő illatos mezőn teremnek.
Szemmel verés ellen barkát füstöltek, és fűzfabarkát nyeletnek a tehénnel, hogy ne fájjon a torka.
G
Az idős thai emberek kedvelik a házukban tanyát vert gekkókat, mert feltételezik, hogy szerencsét hoznak a ház lakóira.
A gnómok sokban hasonlítanak a törpékre.
A ketek képzetében a gomba elcsökevényesedett fallosz.
A gránátalma Kínában a bőség, a boldog jövő, a gazdag gyermekáldás jele, a koreaiaknál az istenek eledele, az ősök áldozati gyümölcse. A muszlimok Mohamed gyümölcseként tisztelik; "Egyetek gránátalmát, mert ez megtisztítja a szervezetet az irigységtől és a gyűlölettől" - mondta a Proféta. Kipréselt levéből még a haldokló szájába is csöppentettek.
GY
Az álomfejtők szerint gyapotföldről álmodni különös vágyat ébreszt a gyapotszedésre.
Iránban a gyermekágyas asszonynak bárányt ajándékoznak, a bolgárok pedig édességgel lepik meg.
A gyertya elsősorban a Világ fényét jelképezi, a keresztényeknél a szentháromság és Krisztus szimbóluma, Szent József gyertyát tart kezében.
A gyertyatartóról feltételezik, hogy női jellegű, és a benne lévő gyertya a férfit testesíti meg.
Gyermektelen párnak - ha alvás előtt a párnájuk alá egy gyöngyszemet tesznek - segít a megtermékenyülésben.
A keresztények számára a gyümölcs az égi gyönyört, az erényt jelképezi. ... A régi kor emberei a gyümölcsöt nem égi, hanem a földi testi szerelem jelképének tartották.
A gyűrűsujj alsó ízperce a bokát jellemzi: ha itt az ujj elvékonyodik, az illető bokája karcsú, ha vastag, bokasüllyedést jelent.
H
Nem szabad hajat mosni vizsga előtti napon, mert az illető megbukik. ... Ha a hajatlan, kopasz ember nem fedi be a fejét, elered az eső.
A zsidók a halált ugyanúgy tisztelik mint az életet.
Az ír halászok mindig jobb oldalról szállnak be hajójukba, a nap járásával megegyező irányban futnak ki a tengerre. A hajójukat nem szívesen festik zöldre, mert ez a szín rosszat jelent a számukra; szerencsét hoz viszont a halászok után dobott széndarab.
Walesben a halott gyermekek szellemként azokat látogatják meg, akik a legjobban szerették őket.
Sok nép hiedelmében a hangyaboly feldúlása balszerencsét hoz.
Háromszöggel álmodni szerelmi légyottot ígér.
A babonás emberek állítják, hogy szerencsés lesz a szerelemben, aki hatszirmú rózsát talál; hamarosan szexre számíthat az, aki a hatos számról álmodik.
A hattyúról sokan azt hiszik, hogy mint lélek vándorol az égen, szimbolizálva az újjászületést, a büszke magányt, a férfiasságot és a halált. Boldog, örömteli házasságot jelez, ha álmában a jelenlegi társát készül elvenni az ember.
A boszorkány gyógymódok közül a hatásos gyógyírnak hétféle növényt kellett tartalmaznia.
A kínaiak hiedelmében a Hold szerencsésen összehozza a szerelmeseket.
A holdfogyatkozás álma azt jelzi, hogy az illető valamilyen eddig elrejtett tulajdonságára, titkolt hibájára hamarosan fény derül.
A keresztény világban ma már elterjedt szokás azt mondani a gyerekeknek, hogy a nyúl hozza a húsvéti tojást.