SZ

SZÁJ
A fiziognómusok szerint a száj és az ajak nemcsak az ember személyiségét, hanem a pillanatnyi lelkiállapotát is beszédesen tükrözi. Kifejezi az érzelmeket, vágyat, félelmet, duzzogást. A normális archoz arányos száj és áll tartozik. A száj hosszúsága, általában a szem másfél-kétszerese, vagy megegyezik az orr szélességével.

A száj nagyságáról és formájáról úgy tartják, hogy a nagy száj, nagy érzelmeket, túlfűtöttséget; a vastag száj, becsvágyat és csapongó érzelmeket; a vékony száj, érzelemmentességet jelez.

A kis száj: normál érzelmekre utal; erős ajakkal érzékiséget, vékony ajakkal pedig vad érzelmeket jelöl.

A telt száj túlfűtött érzékiséget; a felfelé ívelő száj, derűs egyéniséget; a lefelé görbülő viszont pesszimista szemléletet jelképez. A csucsorító száj a ravaszság és a vakmerőség jele; az összeszorított száj számító önzőséget jelez; a tátott száj lassú észjárást, önállótlanságot szimbolizál.

A Csízió azt írja, hogy a nagy szájon, a vékony ajak, a bátorság; a kicsiny szájon a vékony ajak az erőtlenség jele. Az alápittyedt száj tunyaságot reprezentál. A kicsi száj illik a szép asszonyokhoz és a nőies férfiakhoz.

Ha mosolygás közben a felső ajak fölött vízszintes ráncok tűnnek fel, férfinál azt jelzi, hogy szexuális hajlandósága már nem a régi, nőnél menstruációs problémára utal, ezen a területen a függőleges ráncok, idősebb férfi esetén, arról árulkodnak, hogy a nemi szervei már működésképtelenek.

Az indonézek babonás hitében, aki harapdálja a szája alsó ajkát, balszerencsés lesz, a felső ajkát harapdáló pedig sok adósságba keveredik.

SZAJHÁK
Lásd: házasság, ómenek

SZAKÁLL
"A természet feldíszítette a férfit szakállal, valamint a fát lombokkal, a madarat tollakkal, a paripát sörénnyel, a birkát gyapjúval. A beretvált férfi olyan, mint a lombtalan fa, a koppadt madár, a nyírott birka. A szakáll ékesíti a férfit, megvédi az állát, és nem kerül semmibe." - zengte egy 17. századi író.

A primitív népek körében a szakállas férfiakat tisztelet övezte. A harc során becses hadizsákmánynak számított az ellenség lenyisszantott szakálla. A Frank Birodalom császára Nagy Károly (742-614) egyik alvezére a levágott szakállakból szövette köpenyét, s tömette meg vánkosait, derékaljait. Elterjedt a megnemtámadási szerződéseket vagy hűbéradományokat pár szál szakállal szentesíteni, a szakáll érintése pedig megfelelt a mai becsületszót megerősítő kézfogással. De hitelesítettek szerződéseket, iratokat, a szakállból kitépett pár szőrszállal is, amit egyszerűen odapecsételtek.

A szakállra egykoron pénzt kölcsönöztek, bizonyságul álljanak itt Joao de Castro (1500-1548) portugál tengerésztiszt azon sorai melyben hadi kiadásokra kért pénzt az indiai Goa város lakóitól. "Fogadom, mint lovag, és esküszöm a szent Evangéliumra, hogy egy éven belül visszafizetem, bárminő újabb csapás érjen. Fiam hősi halált halt a mórok elleni csatában: elküldeném zálogul az ő csontjait, de holtteste még nincs olyan állapotban, hogy sírjából kiemelhető legyen. Azért hát felajánlom a tulajdon szakállamat, melyet követem át fog nektek adni." Feltehetően innen ered a felelősség kifejezéseként néhány olyan kezességet kifejező szólás-mondásunk, mint: a saját szakállára; adnak a szakállára; vagy a maga szakállára cselekszik. A szakállamra fogadom jelentése: becsületemre fogadom, ami megfelel a hithű muszlimok "a próféta szakállára" tett esküjének.

Keleten a magas rangú urak nagy gonddal ápolták arcuk díszét, melynek elvesztése tragikus szégyenek minősült. A szakállviselés joga azonban csak az uralkodót és a főnemességet illette meg, az eunuchok szakálltalanok voltak.

Az indiai szikheket, egyebek közt, a borotválatlan szakáll különbözteti meg a borotvált képű hindukkal vagy muszlimokkal szemben. A kínaiak szerint a szakállas emberből sohasem lesz koldus. Oroszországban a szakáll nélküli emberről azt mondták, hogy az a férfi, aki levágatja a szakállát, sohasem kerül a mennyországba. A híres raszkolnyiki szakadárok azt hitték, hogy szakállukban lakik Isten képmása. I. Nagy Péter (1672-1725) orosz cár eltiltotta a nagy szakáll viselésétől a parasztságot és szakálladót vezetett be.

A szemita férfiak illatos olajjal kenegetett szakállukba gyöngyöket és ékköveket fűztek. Az egyiptomi fáraók, papok színes textilből készített álszakállat viseltek. Asszíriában és az ókori Egyiptomban a nők is álszakállt ragasztottak magukra, hogy a férfiakkal egyenrangúnak véljék őket.

Szíriában, de leginkább Áden környékén a szakáll oly tisztelettel bírt, hogy még az említésétől is azt hitték, balszerencsét hoz. Ezért, hogyha evés közben egy férfi szakállára rápottyant egy rizsszem, a szomszédja nem úgy figyelmeztette, hogy "Rizs esett az ön szakállába", mert ez veszedelmet hozhatott rá, hanem azt mondta "gazella van a kertben", amelyre azt a választ kapta, "Mi vadászni fogunk rá öttel". Ami azt jelentette, hogy az öt ujjával fogja eltávolítani a rizsszemet. A hosszú haj és szakáll megítélése a rómaiak hatására változott meg, ők azért vágatták le szakállukat és hajukat, mert alkalmatlannak tartották a csaták közelharcára.

A muszlimok között elterjedt szokás volt a szakállukból kifésült szőrszálak elásása. Előbb azonban kettétépték valamennyit (innen eredhet a szőrszálhasogatás), mert szerintük minden szálról egy angyal gondoskodott, és ha kettőt csináltak a szőrszálból, akkor egy új angyal jött megvédeni őket. Szakállukra annyira vigyáztak, hogy éjszakára kartonpapírt tettek rá, nehogy véletlenül összeborzolják álmukban.

A görögök az arc, az ajak és az áll körül növesztették szakállukat, és nagy gonddal ápolták. A nyírás csak a makedóniai király, Nagy Sándor (i.e. 356-323) korában honosodott meg. A rómaiak i. e. körülbelül 300-ig nem nyiratkoztak; az első borbélyt állítólag Ticinius Maenas gazdag üzletember hozta Szicíliából Rómába. Id. Plinius (23-79) szerint Scipio Africanus volt az első római, aki rendszeresen, mindennap megborotválkozott. Ettől kezdve, kivéve a gyász idejét, főleg a borotválatlan arc dívott, de például a filozófusok ezután is szívesen viseltek szakállt, s a pelyhedző szakállú római ifjoncok arcuk első pihéjét ünnepélyesen feláldozták az istenek oltárán, a szakállas gyászolók pedig fájdalmuk jeléül szőrzetükből levágott tincset dobtak a sírba. A tolvajokat, gonosztevőket szakálluk levágásával büntették.

Tacitus (55 k.-120) római történetíró szerint a régi germánoknál a rövid haj és a nyírott szakáll a rabság és a becstelenség jele volt. Dél-Németországban a „nyírott” szót még a múlt század elején is megbélyegző szóként használták. A longobárdok nevüket hosszú szakállukról kapták. A hosszú hajat és a sima arcot kedvelő lovagkorban csak a kivételes egyéniségek: művészek, magas rangú papok vagy uralkodók hordtak szakállt, I. Ferenc francia királynak (1494-1547) rövid körszakáll keretezte arcát, IV. Henriknek (1553-1610) pedig kis hegyes kecskeszakálla volt.

Az észak-afrikai arabok körében nem volt ilyen egyértelmű a szakáll megítélése. A hosszú szakállt ugyan általában a dicsőség és a gazdagság jelének vélték, de egyesek szerint, ha a földig ért, a halál közeledtét jelezte. Mások úgy tartották, hogy az ember szellemi képességei fordítottan arányosak a szakállának a hosszával, vagyis a hosszú szakáll rövid észt jelent.

Ezzel kapcsolatban Nefzawi, a tuniszi tudós sejk Az illatos kert című könyvében az alábbi történet olvasható: „Mesélik, hogy egy hosszú szakállú férfi egyszer egy könyvre bukkant, amelynek a hátulján a következő mondatot olvasta: „Kinek arcát sűrű szakáll keretezi, annak a szakálla hossza szerint méretik együgyűsége.” Félve, hogy ismerősei még bolondnak tartják, gondolta, megszabadul attól, amiből túl sok van. Éjszaka lévén - célját elérendő megmarkolta szakállát a tövénél, a kilógó részt pedig mécses tüzébe tartotta. A lángok gyorsan végigszaladtak a szakállán és elérték a kezét, amit a hőség miatt rögtön elkapott onnan. Így a szakálla teljesen leégett. Azután a könyv hátuljára a fenti mondat alá azt írta: „Ezek a szavak nagyon is igazak. Én, aki e szavakat írom, megbizonyosodtam hitelességükről.” Maga is meggyőződhetett róla, hogy az elme gyengesége a szakáll hosszával arányos.”

A rokokó megint mellőzte a szakállt, s csak a romantika korában jött újra vissza, s tartott a 19. század végéig, elég a mindenki által ismert Kossuth Lajos (1802-1894), Ferenc József (1830-1916), Lev Tolsztoj (1828-0910) jellegzetes szakállára gondolni.

A dús szakállú férfiakat minden korban férfiasnak, agresszívnek, erősnek ítélték meg. Fiziognómiai értelemben a kecskeszakáll az éles elme és a céltudatosság kifejezője, de arról is tájékoztathat, hogy viselője ingerlékeny és őszintétlen. A Mefisztó szakállnak többféle értelmezése van: jelenthet okosságot, gonoszságot, könnyelműséget és alattomosságot. Noha a körszakállat viselők férfiasságukat akarják hangsúlyozni, szőrzetükkel gyakorta a lelküket rágó súlyos konfliktusokat palástolják. Az olyan erős szakáll, amely szinte befedi az arcot, túlzó érzékiséget sejtet; a gyenge, hiányos szakáll nőies személyiségről informál, sovány férfinál azonban jelezhet önzőséget és cinizmust is.

Akinek a barkója sötétebb a hajánál, mindenféle gonosz tettre kapható. Ha egy oldalszakállas férfi szállodába megy, biztosak lehetünk abban, hogy nem lesz elégedett az ellátással. Nem szabad megbízni az olyan hegyes szakállúakban, akik állandóan a szakállukat babrálják, mert ezek a férfiak a feljebbvalók irányában ugyan nagy tisztelettel viseltetnek, ám a rangban alattuk állókat könyörtelenül eltapossák. Egy szakállas jóindulata könnyen elnyerhető, vagy támogatása megszerezhető, ha a kérést megelőzően megsimogatják a szakállát.

A néphit szerint a vörös szakállúak hamisak. Az olyan szakáll, amely lassan kezd visszatérni eredeti színébe, azt jelenti, hogy tulajdonosa nem fog sokáig élni. Sohasem szabad viszont egy szakállas embert a szakállának meghúzásával felébreszteni, mert ez tönkre teheti az üzleti vállalkozását.

Egyébként a szakállt csak hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken szabad leborotválni, a többi napon tilos. Ha egy férjes asszony borotválkozni kényszerül, valószínűleg hamarosan megözvegyül.

A krónikások által feljegyezett hosszú szakállú férfiak közül: II. Miksa osztrák császár udvari és katonai tanácsosának, Eberhard Raubernek kibontott szakálla a földet seperte, rendszerint két ágba fonva vagy botja köré csavarva vonult vele. Egy másik szakállnövesztőnek, a bajor illetőségű Johann Stauninger polgámesternek a szakálla okozta halálát, amikor egy lépcsőn lefelé jövet megbotlott szőrrengetegében, és kitörte a nyakát. A világ egyik leghosszabb szakállával az 1846-ban Norvégiában született Hans Langseth dicsekedhetett. Amikor 82 évesen, 1927-ben meghalt az Egyesült Államokban, szakállának hossza elérte az 5,33 métert.

SZALAG
Lásd: eljegyzés, esküvő, születésnap

SZALAMANDRA
A fekete foltos, narancsvörös színű szalamandrákat gyakorta tüntetik fel csodálatos szörnyként, a kéjvágyat elutasító erényes állatként. Egykoron borzalmas, félelmetes állat hírében állt. A római törvénykönyvek méregkeverőknek nyilvánították, és halálra ítélték azt, aki embertársának a szalamandra valamelyik részét beadta. A 18. sz. vége felé is akadt olyan asszony, aki urát úgy akarta jobb létre szenderíteni, hogy egy darab szalamandrahúst tett az ételébe. Más hiedelmek a tűzzel hozzák kapcsolatba. A görög filozófus, Arisztotelész (i.e. 384-322) azt mondja, a szalamandra szereti a tüzet, de a tűz nem szereti a szalamandrát. Ha véletlenül beesne a lángok közé, a tűz azonnal elalszik.

Id. Plinius (23-79) római természettudós szerint a szalamandra sárkány- vagy gyíkforma állat, bőre fekete és arany pettyes. Kizárólag a tűzben él, ami egyáltalán nem esik a nehezére, mivel a teste rendkívül hideg, így aztán a legforróbb lángokat is csak kellemesen langyosnak érzi.

E hiedelmek miatt jobban tette az az állat, amely távol maradt a tűztől a tűzvészekkor. Amelyiknek nem sikerült egérutat nyerni, azt a tűzbe vetették, mert úgy vélték, hogy ezzel eloltják a tüzet, mivel hideg volt az állat teste, és a hideg kioltja a meleget.

A kínai szalamandrák gubókat készítenek maguknak, mint a hernyók, de csak a királyi udvar hölgyei engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy szalamandra-selyemből készült ruhákat viseljenek. Ezeket is tűzzel kellett megtisztítani.

A szalamandrák igazi otthona azonban az alkimista laboratórium, ahol a tűz elemi szellemeinek felelnek meg. A tűzokádó szalamandrák az alkimisták körében a tüzet és a ként jelképezik. Az aranyművesek régen kegyetlen ceremónia keretében égették meg a szerencsétlen állatot, mert azt hitték, ha szegény teremtést az olvasztótűzre teszik, és jó idő múlva higanyt csöpögtetnek elszenesedő mérges testére, akkor megkapják az óhajtott fémet.

SZAMÁR
A szamár megítélése ellentmondásos, egyrészt szent állat, az istenség egyik megjelenési alakja, a vallásos tisztelet tárgya, a béketűrés, a türelem, a mértékletesség, szilárdság, bölcsesség jelképe, másrészt a stupiditás, a tudatlanság, ostobaság, csökönyösség, alantasság, a gyűlölet, a kéjvágy megjelenítője, nélkülöz minden méltóságot. A buddhizmusban jelképezi az aszkézist, a régi zsidóknál a megváltást és a békét. Bálám szamara okosabb gazdájánál, és az Isten parancsát teljesítő angyal cinkosa.

Az ókori Egyiptomban a felkelő és növekvő napisten; a zsidó hagyományban a bírák, királyok, próféták szent állata. Szamárszőrből font korbáccsal verték meg az elítéltet. A gnosztikus szekták szent állatként tisztelték. Jézus Krisztus szamárháton vonult be Jeruzsálembe, de szerepel a szamár az Egyiptomba való menekülésben is. A szamár hátán lévő kereszt alakú sötét szőrzet annak jeléül alakult ki, hogy a hátán, ott ült Jézus. A régi bolond, vagy szamár ünnepeken a szaturnaliákon nagy tisztelete volt a szamárnak, a későbbi időkben, mint áldozati állatot rituálisan feláldozták.

A görög mitológiában a termékenység istenének, Priaposznak a szent állata volt, feltehetően azért, mert a szamár szimbolizálta az érzékiséget, és vele kapcsolták össze az isten szexuális pontenciáját. Tévedésből szamárrá változtatták Lúciuszt, az előkelő görög ifjút Apuleius (i.u. 2. század) latin szatíraíró Aranyszamár c. regényében. Mielőtt visszavarázsolhatták volna emberi alakjába, rablók kezére került; ettől fogva sűrűn cserélt gazdát, megismerte a háziállati lét minden keservét, a sors egyre gonoszabb fordulatait, míg végül Ízisz jóvoltából hozzájutott a megváltó rózsaszirmokhoz.

A moszkvai pátriárka a 17. században a húsvéti körmenetre szamárháton ment, a középkorban a szamár a virágvasárnaphoz és Szent Miklóshoz kapcsolódik.

A muszlim hagyományban a szamár az ég lakója. A kínaiak elképzelésében az istenek hátas állata. Elterjedt hiedelem, hogy a szamár képes emberré változni. Az örményeknél az adós ősének sírján azért áldoztak fel szamarat, hogy a megboldogult ős lelke változzon szamárrá.

A népmesékben a szamár, hol a józanész, a ravaszság, a vállalkozó kedv szimbóluma, hol pedig a tompaság, közönyösség jelképe. Ordításával felhívja magára a ragadozók figyelmét, amelyek aztán felfalják. Gyakran szerepel a szamár közmondásokban, szólásmondásokba, hasonlatokban.

A népgyógyászatban gyakorta küldik a szamárra a betegséget. Gyógyító erőt tulajdonítanak patájának, fülének, bőrének, trágyájának és a hátán kirajzolódó keresztet formázó sötét kitépett szőrnek. Ha a szamár sörényéből kitépett három szőrszálat beleteszik egy muszlin zacskóba, amelyet az ember a nyakában hord, kigyógyítja őt a szamárköhögésből vagy a kanyaróból. Ha egy terhes asszony szamarat lát, a gyermeke bölcs és jó magaviseletű lesz.

Aki álmában szamara hátán üget célja felé és azt el is éri, szerencsés és boldog lesz minden dolgában, de aki leesik róla útközben, azt szerencsétlenség és bánat éri.

SZÁMMISZTIKA
Lásd: jóslás, kabala

SZÁMOK
A számok eredetéről az ismeretek mind a mai napig meglehetősen hiányosak. Állítólag az első írásokkal egy időben, i.e. 4000-3000 táján, születtek a számok rövid leírására alkalmas jelek, később pedig a számjegyek és számelméletek. A számírás legrégibb emlékei Mezopotámiából és Kínából származnak.

Valószínű azonban, hogy már jóval előbb, az őskorban felruházták a számokat mindenféle misztikus erővel, rejtelmes, földöntúli képességekkel. Feltehetően már az ősember felfedezte a nappalok és az éjszakák kettős ritmusát, a holdciklusok periodikusan visszatérő változásait, megfigyelhette, hogy a különböző égi mozgások mennyire kihatnak életére. A kaldeusok, az ókori Egyiptom papjai, az arab tudósok, a hindu és a kínai bölcsek, az ógörög filozófusok, s a zsidó esszéneusok egyaránt szerették a számtani feladványokat, szívesen fejezték ki számokkal az Univerzum rejtélyeit.

Plutarkhosz görög történetíró és filozófus (46 k.-120 k.) meglepve tapasztalta, hogy az egyiptomi Ízisz-kultuszban milyen érdekesen olvad egybe a mitológia a matematikai tételekkel. A zsidó-keresztény számmisztika elsősorban az ókorban élt matematikus, filozófus Püthagorasz (i.e. 580-500) tanításán alapszik, e tanokból táplálkozva nőtte ki magát a számmisztika két fontos ága: a keresztény gnózis és a zsidó kabbala.

Püthagorasz és hívei a számok bűvöletében éltek, világképükben minden létező legáltalánosabb és legbensőbb lényegét a számok hordozzák, melyek feltárják, megismertetik minden dolog rejtett tartalmát, kormányozzák a világmindenséget, harmóniát létesítenek az istenek és a természet között, irányítják az embereket és összehangolják az Univerzum sokféleségét. A világ matematikai rendszerében kizárólag a számok képesek megteremteni az összhangot. Számukra a pont jeleníti meg az egyest, az egységet; az egyenes, a kettes számot; a sík, a hármassal fejezhető ki, a test pedig a négyessel. Míg a hetes szám a szeretet és a barátság száma, a nyolcas, vagyis az oktáva teljes harmóniát ad.

A mester és tanítványai különbséget tettek a páros és a páratlan számok között. A páratlanok, mivel nem oszthatók kettővel, határozott, behatároló, formáló, férfias számok, a párosak viszont két egyenlő részre oszthatók, ezért ezek határ nélküli, az anyagot szimbolizáló, nőies számok.

Az egyes számokat azonban nemcsak ők ítélték meg eltérő módon, hanem a különböző vallásokban is; korok és országok népeinek felfogásában, szokásaikban is sokféle elképzelés született szinte valamennyi számról. Például a hatos egyszer a gonoszság száma, másszor az alkotó teremtésé, a tizenhármas hol szerencsésnek, hol balszerencsésnek minősül.

Az eltérő vallások szakrális szövegeiben is számos példát találunk a matematikai képletek és az isteni gondolatok összefüggéseire. Ilyen például Jahve tíz megszólalása, ami megfelel a tíz parancsolatnak, vagy a muszlimok szent könyve a Korán, amelyben minden szónak hétféle az értelmezése. A Biblia szent számai a hetesen kívül a három (szentháromság), a tizenkettő (az apostolok és az izraeli törzsek száma), a negyven (a vízözön negyvennapos esője, a zsidók negyvenéves vándorlása a pusztában). A befejezettség száma a tíz; a rossz jelképe a hat, ha háromszor szerepel – 666 - az a fenevad, az Antikrisztus száma.

Az istenségeket már az ősidők óta számokkal jelölték meg. Platón (i.e. 427-347) athéni bölcselő a szakrális számokat az egyiptomi Thot istentől származtatta, akit a számolás, a mértan és az asztronómia atyjának is tekintett. Az indeknél Siva isten testesítette meg a számokat, vagy amint Appar tamil költő írta: "Ő maga a szám és a számjegy." A kínaiak Fu-hszi ősatyától eredeztetik a számmisztikát, Caj-se szerint a "Számok kormányozzák a világot", de hasonlóan vélekedtek a számok miszticizmusáról Püthagorasz és tanítványai, a püthagoreusok is, akik a dolgok lényegét a számokban látták megtestesülni.

SZÁMOLÁS
Lásd: kisujj

SZÁMVARIÁNSOK
Bizonyos számoknak már ősidők óta különös jelentőséget tulajdonítottak az emberek, a hetes a szellem, a kilences az anyag száma, az egyes a teremtőt, a nulla pedig az örökkévalóságot reprezentálja. A számok azonban nemcsak önmagukban hordoznak mágikus erőt, hanem különböző kapcsolataikban is sajátos jelentőséggel bírnak. Vegyük először a nullát.

Minél több nullát adunk egy számhoz, annál erősebb számot kapunk. Ha a teremtő számához, az egyeshez hozzáadunk legalább hat nullát, majd az így kapott számot elosztjuk héttel: az eredmény 1 000 000 : 7= 142 857.

Bármennyi nullát is írunk az egyes után, mindig a szent 142 857-es számjegyei ismétlődnek. Ha most a 142 857 jegyeit összeadjuk, az eredmény 27 lesz, ennek a jegyeit ismét összeadva pedig a kilencest kapjuk, amely nem más, mint az összes földi élet száma.

Érdekes összefüggést figyelhetünk meg a 3-as, a 6-os és a 9-es számok között. Ismeretesek az asztrológiában azok a harmonizáló helyzetek, amikor a bolygók egymással bezárt szöge a 30, a 60 és a 120 fok. Ha ezeknek a számjegyeit összeadjuk, akkor megkapjuk a harmónia számait, a 6-ost és a 3-ast. Kedvezőtlen szögek a 45, 90 és a 180 fok, ebben az esetben a számjegyek összege mindegyik szögre a 9-es, amely a diszharmónia száma.

A 9-es szám jobb megismeréséhez tudni kell a 6-os és a 3-as számok alaposabb jelentését, és az egymás közötti viszonyukat, valamint a 9-es számmal való kapcsolatukat. A 9-es, a Mars száma, az agresszió, a férfiasság jelképe. A 6-os a Vénusz hatása alatt áll, amely a szerelmet és a nőiességet szimbolizálja. Ha a 6-ost hozzáadjuk a 9-es számhoz, a konfliktus megszűnik, mert a szerelem győz. A 6-ost és a 9-est összeadva a 15-öst kapjuk, amelynek jegyeit ismét összeadva az eredmény 6 lesz. A Vénusz és a Mars között minden konfrontációban mindig a női nem, a szerelem diadalmaskodik.

A 6-os szám, s annak a fele, a 3-as, amely a vallás bolygóját, a Nyilas urát, a Jupitert jelképezi, szerves része a 9-es szám misztériumának (9=3x3, 6=3+3 és 9=3+6).

Ha összeadjuk a sziderális év számait (25 920), akkor a 9-es számot kapjuk eredményül. A sziderális év kapcsolatban van a napéjegyenlőség precessziójával, ahol egy fok 72 évnek felel meg, 7+2=9, két fok az 144 év, az eredmény ismét 9, tíz fok 720 év, 7+2+0=9 stb. A Nap 2 160 év alatt halad át egy állatövi szakaszon, ha ezeket a számokat összeadjuk (2+1+6+0=9, eredményként ismételten a bűvös kilenceshez jutunk. Vehetjük az asztrológiai kört, vagy bármilyen tetszőleges kört, amely 360 fokával (3+6) ismét a kilencest eredményezi. Egy napban 86 400 másodperc van, ami összeadva 18 és 1+8=9.

Vizsgáljuk meg az emberi kapcsolatok számát, az 5-öst. Ha összeadjuk

1-től 9-ig a számokat, akkor eredményként a 45-öt kapjuk, ami egyenlő 9x5-tel. Ha ebből a számsorból csak a páros számokat adjuk össze, akkor az eredmény 20, azaz 4x5; a páratlan számok esetén pedig az összeg 25, vagy 5x5, tehát mindegyik esetben az öt többszörösei jelentek meg. Ez lehet az oka annak, hogy az ötöst a régiek viszonylag gyakran használták, a többszöröseit alkalmazták jutalmazásként (50 arany pénz) és büntetésnél 25 vagy 50 botütés) egyaránt.

Minden korban különös jelentősége volt az egymás mellé írt, azonos jegyű számoknak, mint például a 888-nak és a 666-nak. Misztikumukat az asztrológia eszközeivel a következőképpen próbálták feltárni: a három nyolcasból álló számot, a 888-at Jézus Krisztus számának tartották, ugyanis ha e szám jegyeit összeadjuk, akkor a 24-est kapjuk, majd ennek ismételt összeadása után 6-os lesz az eredmény. Ez pedig a Vénusz száma, amely a szeretet és a szerelem győzelmét jelképezi az agresszió fölött. Éles ellentétben áll ezzel a 666-os szám, amelyet a Jelenések Könyve a bestia, vagy az ember számaként említ. A 666 jegyeit összeadva 18-at kapunk, majd a két tagot, az 1-est és a 8-ast összeadva 9 az eredmény. Ez a szám reprezentálja naprendszerünkben a kilenc bolygót. A 9-es az a szám, amelyre minden számításunk épül, a 9-es szám, amely után minden szám ismétlődik, a 9-es a Mars száma, a háború, a pusztítás, az erőszak száma, amely kétségtelenül ellentétes a 6-ossal szimbolizált szeretet és szerelem számával. Ilyen értelemben a 666-ot az Antikrisztus számának is nevezik.

A spirituális 7-est vizsgálva. Ha a heteshez hozzáadjuk a Mars és a Vénusz harcában győztes hatos számot, 7+6=13 és 1+3=4. A végső eredmény a 4-es, az Uránusz száma, az Uránusz pedig a Vízöntő uralkodó planétája. Tehát a szerelem (6) és a spirituális megvilágosodás (7) az Uránusz által uralt Vízöntő-korszak folyamán végül is legyőzi a háborút, a konfliktust, az agressziót.

SZÁRCSAGYÖKÉR
Lásd: gyógynövények

SZARDONIX
Lásd: kalcedon

SZÁRDER
Lásd: karneol

SZARKA
A szarka az éberség, a kibeszélés megtestesítője, de mindenek előtt a tolvajlás szimbóluma, mivel szívesen tulajdonít el, mindenféle csillogó tárgyat.

A kínaiak szerencsét- és örömet hozó madárnak tartják, ugyanakkor azt mondják róla, mindent kifigyel és kifecseg, főleg a hűtlen házasokról tud sokat.

A taoisták körében olyan lélekmadárnak számít, aki a halott lelkeket szállítja az égbe. A mandzsuk szent madárként tisztelik, ugyanis egy történet szerint az ellenségei elől menekülő és rejtőzködő, később a mandzsu dinasztiát alapító ős fejére leszállt egy szarka, és üldözői felhagytak a keresésével. A keresztények a tolvaj szarkát ördögi lényként ítélik meg, aki ellopja a hívek lelkét. Mivel kifecsegi az ember halálát, jósmadárként is ismert, a szarka tette közhírré Jézus kereszthalálát. Az angoloknál kifejezetten gonosz madár, mert a fekete-fehér tollú szarka, nem öltött teljes gyászt Krisztus halálakor. Rossz véleménnyel vannak róla a svédek is, a gonosz, és a sötét erők madarának, igazi „boszorkánymadárnak” tekintik.

A görögöknél Bacchus istennek szarkát áldoztak, hogy megoldja a borisszák nyelvét, váljanak beszédesekké, és kotyogják ki a titkokat, úgy mint a szarkák. Afgán megfigyelés szerint házfalon ülő szarkát látni, valamilyen üzenet érkezését jelzi. Ha csörög a szarka, vendég fog jönni. A koreaiak azt mondják, hogyha valaki reggel egy szarkát vesz észre, jó híreket fog kapni. A kirgizek, Turkesztán nomád népei nagyon babonásak a szarkát illetően, és mindig odafigyelnek arra, hogy merről hallják a csörgését. Ha északról jön a hang, valami nagyon rossz várható, ha délről, jelentős eseményre van kilátás, ha keletről, vendég áll a házhoz, ha pedig nyugatról, egy utazást jelez.

Az angoloknál – a megpillantott szarkák száma alapján - a jövőt illetően a következő kis mondóka ad útmutatást: egy szarka-szomorúság; kettő-élvezet; három-leány; négy-fiú; öt-ezüst; hat-arany; hét szarka a titok, amelyre sohasem derül fény.

SZÁRNYAS LÓ
Lásd: Pégaszosz

SZARVAS
A szarvas régóta fontos szerepet játszik az ember életében, a szarvas-ábrázolások már az új kőkorban megjelentek. A szkíta sírokon és szarkofágokon a szent fához vezetett lelket a sámán anyja szarvastehén alakjában fogadja. Az evenki hitregék felső világában a szarvast üldözi a medve, ettől váltakozik a nappal az éjszakával. Számukra a szarvas elsősorban a Nappal áll kapcsolatban, elmondásuk szerint szarvai a Nap sugarai.

Néhány nép mítoszában, a Nagy Medve és a Tejút csillagkép eredetét azzal magyarázzák, hogy a vadászok kergetik a szarvast. Az evenkik egyik mitikus története Heglenről, a kozmikus szarvasról szól, aki elragadja a Napot, és magával viszi az égi tajgába, azonban az óriás Main, aki a nappalok és az éjszakák változására vigyáz, szárnyas sílécein üldözőbe veszi, és miután éjfélre utoléri, másnapra az elrabolt égitestet visszajuttatja az embereknek.

Az észak-amerikai indiánok képzetében ugyancsak természetfeletti lény a szarvas, úgy tudják, hogy ő adta a tűzet az embereknek. Számos mesében a világmindenség megtestesülése, a sámánok segítő szelleme vagy hátasállata.

Szarvas háton lovagol a kínaiak egyik leghíresebb halhatatlan hőse, a Hosszúélet Csillaga, így az örök élet szelleme rá is átsugárzik, ezért a szarvas a hosszúélet jelképállata is. A szarvas a buddhizmusban is helyet kapott, az egyik történet szerint Sákjamuni valamelyik korábbi életében maga is szarvas volt.

A sámánkultusz tárgyát képezi a rituális szarvasvadászat, az állat elejtése, feldarabolása, lakomája, ajkának friss vérrel való bekenése, szemeinek és csontjainak rituális eltemetése vagy állványra emelése, de sokfelé az elejtett szarvas elajándékozása is szokássá vált.

A szibériai népek a házaikat jávor- vagy rénszarvas szarvaival díszítik, az agancsokat sokfelé talizmánként is felhasználják.

A magyar néphagyományban, népköltészetben ugyancsak jelentős szerepet játszó legendás állat, egyes feljegyzések szerint ezer szarva van, szarva hegyén ezer égő gyertya, két veséjén két arany kereszt; egy másik változat szerint homlokán van a fölkelő fényes nap, oldalán a szép hold, jobb veséjén az égi csillagok. A csodaszarvas olykor kis kerek pázsiton legelészik, máskor fekete felhőben tűnik fel.

A honalapító testvérek, Hunor és Magor a csodaszarvasról szóló monda szerint egy szarvasünőt üldözve találnak letelepedésre alkalmas helyet. A középkori krónikákban csodaszarvas mutatja meg, hol kell templomot, kolostort építeni: Szent Gellértnek szarvas jelöli ki a bakonybéli monostor helyét, a váci egyház alapításmondájában szarvas mutatja meg Szent Lászlónak, hogy hová építse a székesegyházat.

SZARVASBOGÁR
Lásd: állati afrodiziákumok

SZÁZLÁBÚ
Az európai és észak-amerikai lakásokban előforduló százlábúnak „csak” 15 pár lába van, azonban a közel 3000 ismert faja között olyan is található, amelyik 177 pár lábbal rendelkezik.

A régi egyiptomiak tisztelték a százlábút, és a piramisokban talált szövegek is említést tesznek róla: „A kígyó az égben lakozik, Horus százlábúja viszont a földön él.” Imádságaikat Sepa istenükhöz, akinek a neve százlábút jelent, Heliopolisban tartották, és a mérgező állatoktól, valamint az istenek ellenségeivel szemben kértek tőle védelmet.

A régi kínaiak a százlábút a kígyó ősellenségének tekintették. Dél-Kínában az emberek, amikor a hegyek között vezetett az útjuk bambuszkereplőt vittek magukkal, amelybe egy százlábút tettek, hogy távol tartsák, elijesszék maguktól a kígyókat. A százlábú az öt méregként ismert veszedelmes, mérges teremtmény egyike, és a hiedelem szerint csak a kakas tarthatja távol a portákról, illetve ölheti meg.

SZATI
Lásd: özvegyek

SZÉFER JECIRAH
Lásd: kabala

SZEGFŰBORS
Lásd: fűszerek, gyógynövények, növényi ajzószerek

SZEGFŰSZEG
Lásd: fűszerek, növény ajzószerek

SZÉK
Lásd: cipő, gyermekáldás, halál előjelei, jövendőbeli, kártya babonák

SZEKÉR
Lásd: kerék, ló

SZÉL
Lásd: kutya, levegő, időjárás-jóslás

SZELLEMEK
Ezek a valamilyen természeti helyhez, jelenséghez (tűz, víz, erdő, hegy), kultúrhelyhez (ház, kastély, temető) kapcsolódó, vagy pedig az emberrel együtt élő természetfölötti lények a közfelfogás szerint a jelenben léteznek, megjelennek az embereknek, szívesen beleavatkoznak életükbe, meghatározzák testi, lelki állapotukat, tudnak betegséget előidézni és gyógyítani, sőt még emberré is képesek változni. Megjelenésüket léptek zaja, alig hallható kacajok, apró sikolyok, megcsörrenő óra, megkonduló harang, megszólaló hangszer kíséri.

A szellemek népszerű figurái a néphagyománynak, állandó szereplői a meséknek, mondáknak. Előfordulnak babonákban, varázslatokban és mágikus szokásokban. Olykor istentelen vénasszonyok, máskor papnők vagy sámánok, varázslók vagy a gyógyítók segítői.

A sámánmitológia szerint a három részre tagolódó világegyetem felső részét, a felső világot csak jó szellemek népesítik be, az alsó világot az ártalmas szellemek, a holtak lelkei lakják. A rossz szellemek, a félelmet keltő démonok olykor hasznosak is lehetnek, akik patronálják az embereket. Ezekről a pártfogó szellemekről feltételezik, hogy az emberek halála után is élnek, és a halott emberek szellemeivé válnak. Sokféle szellem ismert: vannak szellemei a nemzeteknek, a családoknak, a házaknak, vizeknek, erdőknek, hegyeknek, állatoknak.

A szláv mitológia gonosz szelleme Mara, aki eredetileg a dögvész és a halál megtestesítője volt, később azonban átalakult az embereknek rosszat tevő szellemmé. A beloruszok szerint Mara tisztátalan szellem. A keleti szlávok házi szelleme a jóindulatú domovoj. A zsidók testetlen emberi szelleme a dibbuk. A germánok gonosz szellemei különösen karácsonykor tevékenyek, amikor mint holt lelkek az égen cikáznak. Nyomukban vadászkutyák loholnak. A rémjárást a házőrző kutyák vonyítással jelzik. Az emberekre különösen útkereszteződésben veszélyesek.

A szellemekhez – elsősorban Ázsiában, a Távol-Keleten - számos hiedelem tapad. Kínában a rossz szellemek elriasztására a bejárati ajtó fölé tükröt tesznek. Japánban a gonosz szellemek elűzéséhez a tavasz kezdete előtti napon elsötétítik a lakást, és a sötét sarkokba, valamint a bejárati ajtóhoz szárazbab szemeket szórnak. Régen a japánoknál a tavasz kezdete újév napja volt, és a babszórás is az újévhez kötődött. Ekkor a házak bejárati ajtajait azért díszítik fel magyal levelekkel kiszúrt szemű, apró kis szardínia halakkal, hogy elzavarják a démonokat, akik utálják a szardínia szagát.

Koreában sötétedés után nem szabad fütyülni, mert ezzel előhívják a szellemeket. Nem ajánlott nyitott ernyőt bevinni a lakásba, mert alatta bemehetnek a rossz szellemek. Thaiföldön tilos a küszöbre lépni, főképp megállni rajta, mert a küszöb alatt lakoznak a jó szellemek. Malaysiában a sáska szellemek ellen vizet és tömjént használnak. Egy másik maláj elképzelés szerint a szellem által megszállt embert meg kell csípni, majd a fejére kell fújni, hogy a szellem eltávozzon belőle.

Az indonézeknél kerülni kell a durva szavak használatát erdőben vagy a vadonban, mert a gonosz szellemek hatalmukba kerítik az illetőt. Sri Lankán, ha égett hús szaga érződik, melyre nincs magyarázat, vagy vonyítanak éjszaka a kutyák, az emberek arra gondolnak, hogy a közelben gonosz szellemek vannak. Ha ez egymásután több éjszaka ismétlődik, macskakoncerttel és bagolyhuhogással kísérve, akkor bizonyosan súlyos katasztrófa éri a környéket.

Mianmarban a családok életét meghatározzák az újjászületés és a halál közötti szenvedés körforgásának szellemei, a natok. Ez a körforgás csak a nirvánába jutáskor ér véget, amit kizárólag sok jó cselekedet árán érhetnek el. A natok - akik rossz szellemek is lehetnek – általában oltalmazzák a családokat, és segítenek a hétköznapi életben való eligazodásban.

Dél-Koreában, az emberek, őseik szellemeinek áldozzák fel az első gyümölcsöt, valamint az új termést, hogy a holtak földszellemei ne pusztítsák el a következő év termését. A legnépszerűbb koreai ünnepet, a kínai naptár szerint, a nyolcadik hónap 15. napján tartják. Ekkor az ország szinte valamennyi lakója felkerekedik, hogy őseik sírját felkeresvén, vidám családi piknikkel adózzon eleik szellemei előtt.

Vietnámban a csecsemőket, a kutyákhoz és a macskákhoz hasonlóan, természetfeletti lényeknek tekintik. Ha egy csecsemő sír, vagy egy kutya vonyít, az azért van, mert megijesztették őket a rejtőzködő szellemek, amelyek a felnőtt emberek számára nem érzékelhetők. Ilyenkor a szülők - a szellemek elijesztésére, s ezáltal a gyermek megnyugtatására - kést vagy más ijesztő fémtárgyat tesznek az újszülött párnája alá.

Thaiföldön a szellemek, a phikek, nagyon népszerűek. Vidéken különösen sok van belőlük, az egyikük, egy csábító női szellemként lakozik egy banáncserjében, és azt a fiatalembert, aki a közelébe merészkedik, megkínozza. Fővárosukban, a modern Bangkokban csaknem minden ház előtt díszeleg egy apró kis szentély, amelyben a házat védelmező szellemek laknak. Hogy ezek a szellemek barátságosak maradjanak, minden nap feldíszítik jázminágakkal, virágkoszorúkkal és füstölőpálcikákkal házikóikat, amit azok nagyon kedvelnek.

A dzsinnek létezése elfogadott a muszlim világban. A Korán szerint a dzsinnek nagyon hasonlítanak az emberekhez, van köztük olyan, amelyikük hisz, és olyan is, amelyikük nem hisz az Isten kinyilatkozásaiban. A dzsinneket gonosz szellemeknek tartják, és félnek tőlük. Egyiptomban és Marokkóban, hogy megbékítsék őket, éjszakára egy kis ételt adnak nekik, vagy az ágy matraca alá tesznek egy kis cipót, új ház esetén pedig minden sarokba élelmet és olajat raknak a dzsinnek számára. A muszlim temetők, elhagyott helyek vagy sivatagok démonai, a dzsinnek alosztályához tartozó nőnemű szellemek, a gúlok, akik elcsábítják és felfalják a vándorokat.

Az angolok azt hiszik, hogy a szellemek képtelenek az ösvényen járni, ezért jó tanácsként azt mondják, sötétedés után sohasem szabad letérni az ösvényről. Ha alkoholos poharakkal koccintanak, azt gondolják, ezzel kizavarják az italból a szellemeket. Úgy tartják, hogyha egy hintaszéket üresen, hintázva hagy ott valaki, oda betelepednek a szellemek. A tücskökről feltételezik, hogy szerencsés házi szellemek, s amikor eltávoznak, magukkal viszik a ház szerencséjét. A ház küszöbén megjelenő fekete kígyóról gyanítják, hogy egy elhunyt családtag szelleme lehet.

Skóciában, egy viharmadár jelzi, ha egy tengeren meghalt hajós szelleme tartózkodik a közelben. A kutyák és a lovak egyaránt érzékelik a szellemek jelenlétét. Az olyan építés alatt álló házba, ahol bagoly tanyázik, mindaddig, amíg a madár ott marad, szellemek fognak járni. A kakaskukorékolás jelzi a kóborló szellemeknek, hogy itt az ideje eltűnniük a következő szürkületig. Egyes afrikai törzseknél, ha az imakunyhóba berepül egy fehér madár, azt hiszik, hogy egy ős szellemét hordozza, aki áldást hoz.

Egy 16. századi recept szerint a nem kívánatos szellemek kiűzésére a legjobb módszer, az ünneplés, imádkozás, szent olajjal kevert bor fogyasztása, és a különböző vallási relikviák, valamint a talizmánok viselése. Egy másik előírás kapor, só, ánizs és ökörfarkkóró keverékének szétszórását javasolja azon a helyen, ahol a szellem tartózkodik. Hatásos még a tömjén és a mirha égetése, ez megnyugtatja, megbékíti őket. Amikor zaklat a szellem, a bejárati ajtóra felakasztott fokhagymakoszorúról le kell csípni egy gerezd fokhagymát, és messzire dobni, ez magával viszi a szellemet. Aki a fogyó holdnál szedett pázsitra csomót köt, és azt elássa, egyben betemeti a szellemet a gödörbe. Egy személy árnyékának elásása megakadályozza a szellemet, hogy arról a helyről elmenjen. Ha valaki halálos beteg, nem szabad közelébe állatokat engedni, nehogy az illető szelleme birtokba vegye őket. Dániában egy facövek leszúrásával kötik helyhez a szellemet, azonban ha kihúzzák a karót, a szellem szabaddá válik. Görögországban körültáncolják az ellenség sírját, nehogy a szelleme visszatérjen, és bosszút álljon.

A népgyógyászok szerint a rossz szellemek a nyílt sebeken keresztül hatolnak be az ember testébe. A sebeket azonnal borban vagy erősebb alkoholos italban áztatott kötszerrel kell bekötözni, amitől a megrészegedett szellemek nem tudnak bejutni a testbe.

SZEM
A hiedelem úgy véli, hogy a "szem a lélek tükre", és természetfölötti tulajdonságára utal az "Isten szeme mindent lát" mondás. Ez utóbbi abból az elképzelésből táplálkozik, hogy Isten égi szemei rendelkeznek a látás képességével, anélkül, hogy mi látnánk őt.

A szemet a hiedelemmondákban világszerte gyakorta kapcsolják össze a különböző istenségekkel: a régi egyiptomiaknál a jobb szem a Napot valamint Ré és Ozirisz isteneket, a bal pedig a Holdat és Ízisz istennőt szimbolizálja; a japánok és a kínaiak pont fordítva gondolják; náluk a bal szem jelképezi a Napot, és a jobb pedig a Holdat. A hinduknál Varuna isten szeme, az óperzsáknál az összes démon fölött uralkodó Jima (Dzsamsíd) király szeme reprezentálja a Napot; a görögöknél Apollón szeme a mennyet látja, a Nap pedig Zeusz szemét jelzi. Tibetben egy vörös szem szimbolizálja a Marsot.

Az egyiptomiak Hórusz szemét hitték mindent látónak, az amerikai indiánok pedig a "Nagy Lelket", mert szerintük a "szív szeme mindent lát". A beteg szeme a Hold változásait tükrözi vissza; a finnugor sámándoboknak ovális, szemformájuk van; az aztékok szemekkel ábrázolták a csillagokat; a csillagos égbolt őrzője a "százszemű" Argosz. Szemekkel jelképezik a bolygókat, amelyekről a Biblia azt tartja, hogy "hét van ilyen, az Úrnak szemei ezek".

A szem szimbolizálja az erőt, a tudást és a bölcsességet, ezért azonosították az egyiptomiak Hórusz szemét a Sarkcsillaggal, és vélik a hinduk Siva isten gyöngyszerű harmadik szeméről, hogy a bölcsességen kívül a spirituális tudatot is jelzi, s ha egyszer behunyja majd szemét, megszűnik létezni az Univerzum. Buddha lángoló harmadik gyöngyszemét ugyancsak a transzcendens tudat jelképeként értékelik.

A kínaiaknál a szem az öt érzékszerv egyike, amelyhez a fa elem, az inak, az epe és a máj kapcsolódik, az öt érzés közül pedig a haraggal hozható összefüggésbe. A szép nők szemét mandulához, sárgabarack magjához hasonlítják.

A keresztények hitében Isten szeme a tudáson kívül a fényt is jelzi; a muszlimoknál a "szív szeme" spirituális központ. A zsidók szerint Isten az elhunyt veséiből ítéli meg annak érdemeit és bűneit, innen ered a "vesékbe lát" szókapcsolat. A keltáknál az ördög szeme a gonoszra, az ellenségre vonatkozik. Több mitológiai isten félszemű, úgymint a germán-skandináv Ódin vagy a kelta Lug, és a legendákban gyakori motívum a szem elrablása, vagy valamelyik isten megvakítása.

A fiziognómiában a nők szeme csillogóbb, mint a férfiaké. A kék szeműek megbízhatók, a fekete szeműek indulatosak, hirtelen haragúak. A rossz szemű ember irigyli a szép fiatalokat. Az indiaiak azt mondják, hogy a csillogó szemek nagy családi boldogságot jeleznek. A szúrós pillantású, merev tekintetű, összenőtt szemöldökű emberek szeme varázserőt sugároz, amellyel rontást szabadíthatnak környezetükre.

A különféle színű, formájú, nagyságú és csillogású szemek más és más jellemvonásokat tükröznek. A meleg, barna szemek komoly, gondolatgazdag, kontrollált képzelőerőt jelképeznek; a sötétbarna szemek ravasz, erőszakos, álnok embert jelölnek; a nagy, fényes, fekete szemek szenvedélyes, melegszívű és jókedvű emberről vallanak; a matt, fekete szeműek megbízhatatlanok, mogorvák; a barnásfekete szeműek fennhéjázók és pesszimisták; a világoskék szeműek romantikusok és álmodozók; a tengerkék szeműek erős érzelmekkel bírnak, gyakran izgatottak; a zöld szeműek elbűvölők, büszkék, de hűvösen uralkodók; a világos szivárványszínű szeműek jószívű, lelkes, jámbor, nyugodt lelkű emberek, és gyógyító hatással rendelkeznek; a sötét szivárványszínű szeműek elvont gondolkodású, misztikus emberek, akik magukat a magasabb szellemiségnek szentelik. Az odaadó szenteknek ilyen a szeműk.

A nagy, kerek szeműek megbízhatatlanok, lusták; az apró, mélyen ülő szeműek kicsinyesek, rosszindulatúak; a mandulavágású szemek nőknél alkalmazkodási képességet, férfiaknál, akarnokságot jelképeznek. A kicsi, állandóan pislogó szemek nők estében érzékiséget, férfiaknál bűnözési szándékot jeleznek.

A Csízió azt írja a szemről, hogy a tündöklő fényességű szem jó erkölcsöt jelöl; a forgó szem gazdája valami rosszat fontolgat; a tündöklő kék szem merész, vigyázó, álnok ember jelvénye; a nagy, reszkető és nem villámzó, hanem homályos szem borisszákra és bujákra jellemző; a csupa fekete szem semmi erőt és semmi lelki jóságot nem jelez; a fényes fekete szemek a vérmeseké; a kicsi szemek nyugtalan, állhatatlan és visszabeszélő embert jeleznek; a szúrós, nedves szeműek igazmondó, serény emberek; a pislogó szemek erőtlenséget, félénkséget jelölnek; a tágra nyílt szemek a bolondokra és a szemtelenekre jellemzőek; a nagy szem és hosszú szemöldök rövid életet, a nagy szem, hosszú szempilla és szemöldök rövid életű, tudós embert jelöl.

A szemek rángásának, remegésének, viszketésének értelmezésével a babonások bizonyos jövőbeni eseményekre következtetnek: ha a jobb szem rángatózik, hamarosan gyerekáldás lesz a családban, ha a bal, akkor haláleset. A jobb szem remegése egészséget, a bal szemé jólétet jelent. Ha a bal szem viszket, öröm, ha a jobb szem viszket, bánat éri az embert. Akinek a bal szeme viszket, jó hírt fog hallani, a jobb szem viszketése rossz hírt jelent.

A szemen jól leolvasható az idegrendszer állapota, ezzel összefüggésben a szem a test valamennyi részéről tájékoztat. A legmegbízhatóbb információkat az emésztőszervek működéséről kapni.

Régen, ha fájt az újszülött szeme, anyatejet csepegtettek bele. A népgyógyászok a szemen nőtt árpa gyógyításához azt javasolják, hogy az illető álljon egy útkereszteződésbe, és citálja a következő mondókát: „Árpa, árpa hagyd el a szemem, menj az első szembejövőre!”

A régi rómaiak, akinek reggelre bedagadt a szeme, azt tanácsolták, hogy egy papírra írjon két görög betűt, és azt egy cérnaszálra kötve viselje a nyakában.

Az urali nganaszánok szerint az emberek és az állatok addig élnek, amíg a szemük él, a halottaknak új szemet kell szerezniük, egyébként eltévednek a holtak birodalmához vezető úton. Magyar hiedelem szerint, ha a halott szeme nyitva marad, keresni fog valakit, akit magával vihet. Az afgánok pedig arra figyelmeztetnek, nem szabad az újholdat megnézni egy gyermek szemében, mert ez kudarcot hozhat a gyerek számára. Indiában nyilvánosság előtt, tilos hosszasan az idegenek szemébe nézni. Az indonézek pedig arra figyelmeztetnek, hogy a mások fürdésének kilesése a szem bedagadását okozhatja. Az afrikaiak szerint árpa nő annak a szemén, aki kineveti az apját vagy az anyósát. Egy meztelen felnőttet nézni, vakságot okozhat.

SZEMÉLYISÉG JEGYEK
Lásd: homlok, homlokráncok, hüvelykujj, karok, kartartás, kéz, kézfogás, kéztípusok, kisujj, köröm, középső ujj, láb, lezárt kéz

SZEMÉREMAJAK
Lásd: kimetszés

SZEMÉREMSZŐRZET
Míg az emberi haj a hideg vagy a meleg ellen nyújt védelmet, és a szempillák, a szemöldökök, valamint az orrlyukakban és a fülekben lévő szőrszálak is hasznos szerepet töltenek be, a szakáll meg a bajusz pedig számos kultúrában férfidíszként funkcionál, az emberi test más részein található szőrzetnek kisebb a jelentősége. A testen található szőr – mivel a szőrtüszőket érzőidegek veszik körül – elsődlegesen a test érzékelő apparátusában működik közre, míg a hónalj- és a fanszőrzet feladata valószínűleg a test által termelt illatanyagok közvetítése a másik nem felé. A szemérem- és hónaljszőrzet - melyek növekedése ugyancsak az androgén hormonoktól függ – abban különbözik a testen található szőrzettől, hogy a nőknél és a férfiaknál egyaránt buján tenyésző.

A különböző korok és kultúrák viszonyulása a szeméremszőrzethez meglehetősen eltérő. Japánban a rajzokon még ma sem látható a nők szeméremszőrzete, mert a fanszőrzet ábrázolása hosszú ideig illegális volt. A 20. századig a szépművészeti festmények és szobrok - a nyugati hagyomány szerint - fanszőrzet nélkül ábrázolták az asszonyokat. A múltban a szobrászok és a festők művein általában a vulva sem volt látható, a szeméremtestet egy darab gyolcs, fügefalevél vagy kéz takarta el. Ha mégis látszott, a fanszőrzet egész biztos, hiányzott róla, még a meglett asszonyok esetében is. John Ruskin (1819-1900), a híres brit író, színész és műkritikus – mivel nem volt fogalma róla, hogy miképpen néz ki egy meztelen nő - ezeket az ábrázolásokat valóságosnak vélte. Az esküvője nászéjszakáján állítólag annyira sokszerűen érte, amikor felfedezte felesége, Effie fanszőrzetét, hogy visszautasította a közeledését, és később a házasságot jogilag is felbontották. Az első európai festmény, mely bemutatta az asszony szeméremszőrzetét, a spanyol Goyának (1746-1828) a meztelen Maja című festménye volt, míg mások csak sejttették azt.

Az iszlám országokban a fanszőrzet eltávolítása ugyanolyan higiéniai célokat szolgáló vallási előírás, mint a körülmetélés, a körömvágás, vagy a fogmosás. A próféta tanítása szerint minden felnőtt muszlimnak a tisztálkodása részeként el kell távolítani a szőrt a szeméremtájékáról és a hónaljáról. A módszer megválasztása az emberre van bízva. A szőrzetet legfeljebb 40 napig szabad növeszteni. A vulva egy részét vagy egészét a nyugati országokban is számos asszony szőrteleníti, ugyanis a fanszőrzet manapság a szemükben elsősorban dekoratív célokat szolgál. A teljes eltávolításától főként az tartja vissza sokukat, hogy a szeméremszőrzetet még ma is az asszonyi állapot szimbólumaként értékelik.

A konzervatívabb, a tradíciókhoz ragaszkodó gondolkodásúak viszont a szőrzet bármiféle eltávolítását helytelenítik, ugyanis sok hagyomány a vulvát ma is valami szégyenletes dolognak tartja, melyet el kell rejteni. Egyébként erre utal az is, hogy a külső nemi szerv latin neve (pudendus) szó szerint “szégyenletes dolgot” jelent.

Ugyanakkor más országokban e tekintetben kevésbé szégyenlősek, kultikusan ünneplik a nemi szerveket. Bizonyos hindu szekták körében elterjedt a joninak nevezett vulva, valamint a lingamnak hívott fallosz imádata, és feljegyzések szerint a közép-keleti vallásokban is hasonló hagyományok lelhetők fel.

Némely kultúrák viszont a vulvát tisztátalannak tartják, és odáig elmennek, hogy a nők körülmetélését javasolják.

A szeméremszőrzetet a kínaiak gyakorta szakállhoz hasonlítják, és úgy tartják, annak a nőnek, akinek a lába szőrös, szeméremszőrzete is dús, a dús szeméremszőrzetű nőt viszont túlságosan bujának, épp ezért erkölcstelennek tekintik. Az okos nőket hosszú, vékony szálú szeméremszőrzet jellemzi; az ostoba nőknek pedig egyáltalán nincs szeméremszőrzete, az ilyen nőket "fehér tigrisnek" nevezik. A fanszőrzet a szépség egyik ismertető jegye, amely akkor a legideálisabb, ha egy csúcsára állított egyenlőszárú háromszöget formál.

SZEMÉT
Lásd: karácsony, seprű, újév

SZEMHÉJ
A szemhéj elsősorban a szem védelmét szolgálja a mechanikai sérülésektől. A szemhéjak villámgyors záródása, a pislogás, nemcsak tisztítja a szem felületét, hanem a könnyet szétterítve nedvesíti is, így akadályozza meg a szem kiszáradását. Az emberek szemhéja általában tizenöt másodpercenként záródik le és nyílik szét, ami négy pislogást jelent percenként. Az egészséges ember állítólag kibírja, egy percig pislogás nélkül. A csecsemők egyáltalán nem pislognak, a macskák, kutyák viszont általában jóval többször zárják-nyitják a szemüket, mint az ember.

A halak szemhéja fejletlen, a kígyóknál a két szemhéj összenőtt, a kétéltűeknek, a hüllőknek és a madaraknak pislogóhártyája van, az emberek pislogóhártyája elcsökevényesedett.

A kínaiak szerint, amíg a nyugati emberek szemhéja - a jin túlsúlyára utalva - szinte körbehatárolja a szemet, a távol-keletiek szimpla, egyenes szemhéja a jang jelenlétét mutatja.

A szem védelme mellett sokan a szemverés ellen is nagy jelentőséget tulajdonítanak a szemhéjnak. Ázsiában a rontás ellen néha befeketítik a gyerekek arcát, de főleg a szemhéjukat húzzák ki fekete szemceruzával vagy festékkel. Az indiaiak ezt a szemfestéket, az úgynevezett kádzsalt, rendszerint ujjbeggyel viszik fel szemhéjuk alsó és felső részére. Bár valamikor a férfiak és a nők egyaránt használták, ma már főként csak az asszonyok kennek kádzsalt a szemhéjukra, a gyerekek esetében - hűsítőként és a szemmel való megrontás elleni védőszerként - nemtől függetlenül használják a szemfestést. Ez az eljárás nemcsak az ázsiai országokban, hanem Egyiptomban is elterjedt szokás.

SZEMMEL VERÉS
A szemmel ölő vagy ártó ördögi tekintetben való hit, ősi eredetű, szinte a világ minden táján, jóformán valamennyi népnél, a különböző kultúrákban és vallási - így a hindu, buddhista, iszlám, zsidó - hagyományokban ismert. Az ókori Rómában "szemmel verő boszorkányokat" alkalmaztak az ellenség megbabonázására. Később már annyira féltek az emberek az ártó tekintetektől, hogy máglyára küldték azokat a nőket, akiket ezzel gyanúsítottak, de ez a sors várt a sok kancsal, összenőtt szemöldökű, szemtengely-ferdüléses vagy hályogos szemű egyénre is. A régi boszorkányperek bírái elé háttal vezették be a vádlottakat, és az eljárás alatt a falat kellett nézniük, hogy az ítélkező bírák elkerüljék rontó tekintetűket. Kivégzéskor a kivégzettek szemét kendővel kötötték be, hogy megóvják a szemtanúkat a halálra ítélt bosszújától.

A szemmel verés, másképpen szemverés máig élő hiedelem. Sokféle kifejezés igazolja jelenlétét, többek között olyanok, mint gyilkos pillantást vetni valakire; szemmel verni valakit; megsemmisítően nézni; a tekintete ölni tudna stb. A szemverést általában torzszülötteknek, idegeneknek, de legfőképp a boszorkányoknak tulajdonítják, de sokan gyanítják a szemverés képességét azokról a rosszindulatú, irigy emberekről is, akik elkívánják mások szépségét, sikerét, anyagi gyarapodását, akik képesek másoknak anyagi kárt, betegséget vagy halált okozni.

A legjobban a gyerekek és az állatok vannak kitéve a szemverésnek. Már a legnagyobb latin költő, Vergilius (i.e. 70-19) írt az állatokat megrontó gonosz tekintetről. Egy szláv népmese pedig azt mondja el, hogy egy apa azt hitte a szemeiről, hogy azok képesek megrontani bárkit, s attól való félelmében, hogy esetleg pont saját gyermekeinek árthat, ezt megelőzendő, megvakította önmagát.

A szemverés elhárítására számtalan ellenszert próbáltak ki. A római koráll nyakéket viseltek ellene, vagy a kötényük alatt ujjaikkal szarvat vagy fügét mutattak. Mindegyik védekezési módszert eredményesnek tartották a gonosz ellen. Mind a hegyes, szúrós koráll, mind a szarv és a füge (a szarvnál a mutatóujjat és a kisujjat nyújtják előre, vagy felfelé, a fügénél a mutatóujj és a középső ujj között dugják ki a hüvelykujjat) mutatásakor a kinyújtott ujjak egyaránt beleszúrnak a rosszindulatú emberek szemébe.

A szemmel verés megelőzését vagy elhárítását szolgáló módszerek közül eredményes a szent szövegek mantrázása, a talizmánok, amulettek hordása, az ajtókra, állatok esetében az ólajtókra rituális képek vagy keresztek kifüggesztése. Az ókori Pompeiben a gyerekek szemverés és az ártó erők ellen kicsiny fallosz ábrázolásokat hordtak talizmánként, nyakukba akasztva.

A világ számos részén a néphit szerint, minden vasból készült tárgy - mint például a gyűrű, a lánc, lakat, zár, kulcs, szeg, a piszkavas, a lópatkó stb. - eredményesen védelmez a szemverés ellen.

Mindezeken felül a só is remek szer a szemmel való rontás ellen, állatok esetében, a gazdának sót kell tennie a tehén vagy kecske tejébe; vagy az ártó személy felé kell szórni a sót. Az ártó szemekkel szemben sérülékeny gyerekeket ugyancsak megóvják a szemveréstől, ha nyakukba egy darabka sót kötnek, vagy a gyerek kezére egy piros szalagot erősítenek.

Az erdélyiek a szemmel verés ellen szenes varázslattal védekeznek. Egy pohár vízbe kilenc izzó széndarabot dobnak, közben azt mondják, hogy "Nem egy, nem kettő, nem három, nem négy, nem öt, nem hat, nem hét, nem nyolc, nem kilenc". Aztán ebből a vízből, megitatják a gyereket, megmossák a homlokát, balról jobbra, végül a maradék vizet az ajtó felé loccsantják. Egy másik változat szerint a gyereket kiviszik az udvarra, s ott a gyerek feje fölött hátrafelé öntik a szenes vizet.

Ez a módszer Szatmárban is dívik: náluk azok a szerelmesek, akiknek összekulcsolt kezeit, a lány majd a fiú anyja szenes vízzel mossa le, majd ezt a vizet a fejükre öntik, védelmet nyernek szemverés, igézés, rontás ellen.

Indiában és Egyiptomban a rontás ellen szemfestéket használnak. Az egyiptomiak, hogy megóvják őket a szemmel veréstől, gyakorta viszik gyermekeiket az utcára mosdatlanul és rongyos, koszos ruhában. Az indiai anyák gyerekük szemét nemcsak kádzsallal, fekete festékkel festik körbe, hanem egy fekete pöttyöt is tesznek homlokukra, hogy elrontsák csemetéjük szépségét. Azt mondják, hogy ez a "szépséghiba” védelmet nyújt a gonosz ellen. India egyes részein a szemmel verés megelőzését szolgálják az esküvői ruhák rituális keresztöltései. Kínában a 15. században azért készítettek napszemüveget, hogy a császári udvarban védekezzenek a szemmel verés ellen. Kongóban, hogy megbékítsék az ártó tekintetű férfiakat, sörrel és dohánnyal kínálják meg őket.

SZEMÖLDÖK
A fiziognómia – akárcsak az arc többi részének – a szemöldököknek is nagy jelentőséget tulajdonít. A szemöldök textúrája és színe pont olyan fontos, mint az íve. A hajnál világosabb színű szemöldök szeszélyes természetre és egészségi problémákra utal. Ha a szemöldök sötétebb színű, sűrűbb, bozontosabb a hajnál, erős érzéseket, kreatív, határozott lelkes karaktert jelöl.

Egy barátságos, liberális gondolkodású embernek sima, egymástól távol fekvő szemöldökei vannak. A szemöldökök közti nagy távolság gyors tanulási képességet jelez. A markáns, erősen kirajzolódó szemöldök heves temperamentumot sejtet, különösen olyankor szenvedélyes az illető, ha szemöldökei összetalálkoznak. Az összekuszált, fodrozott szemöldökűek ingerlékenyek; a pamacsosak férfiasak, könnyen dühbe gurulnak, ugyanakkor fecsegő, pletykás természetűek. Ez a típus elég semmirekellő.

Az orr fölött találkozó szemöldökűek féltékenységre hajlamosak, gyanakvók, akaratosak. A világos színű, magasan a szemek fölött húzódó szemöldökűek, feminin jellegűek, és kevés bennük a szellemi erő. Az ilyen emberek elméje ritkán gondolatgazdag.

A karakter leírásának nincs értelme olyankor, amikor a szemöldökök rajzolata mesterséges. A túlzásba vitt kozmetika kifejezéstelenné teszi az arcot.

Az egymástól távol futó szemöldökök szabadelvű gondolkodást, jóhiszeműséget, jóindulatot jeleznek, az ilyen ember könnyen veszi a dolgokat. Az egymáshoz közelfutó, majdnem találkozó szemöldökök kritikus, éles elméjű emberekre jellemzők, akik szeretik az apró részleteket, a pontosságot, éberek és elővigyázatosak.

Az olyan emberek, akiknek ívelt a szemöldökük, általában szeretik a drámai hatásokat, a váratlan meglepetéseket. A vastag szemöldökök erőteljes egyéniségek, fizikai és szellemi erőnlétet jelölnek. Reális és független gondolkodásúak, gyakorlatiasak és emberségesek.

A magasan a szemek fölött zúzódó szemöldökök magasabb rangú ízlést jeleznek, finnyásak, válogatósak, akiknek a szemöldökük a szemükhöz közel van, kiterjedt széleskörű kapcsolattal rendelkeznek, könnyen szereznek barátokat. Ki nem állhatják a formaságokat. Társaságban népszerűek.

A Csízióban a szemöldökről az olvasható, hogy az "Orrnak horgásáig előrenyúlt és egyberagadott szemöldök éleset és minden szorgalmatos szívűt jelentenek; ha pedig addig elő nem nyúltak, szomorút és ostobát jelentenek; (...)a szemöldök, ha hosszú és sokszőrű, nagy gondolatost, szorgalmatost."

Az indonéz asszonyok babonásan féltik a szemöldöküket, mert vélekedésük szerint szőrszálainak kitépése frigiditást okozhat, ami nehézségekhez vezethet a szexuális életükben.

A kínaiak viszont pont ellenkezőleg, azt tartották szépnek és kívánatosnak, ha a szemöldököt teljesen levágták, és utólag festették fel. A kurtizánokat vigyázó istent, a bordélyházak őrét fehér szemöldökkel ábrázolták. Az egyik hagyomány szerint az első tea Bodhidharma dühében kitépett szemöldökéből fakadt.

SZEMPILLA
A szemet a portól és egyéb szennyeződésektől óvó szempillák - a szemhéjhoz hasonlóan – nem játszanak jelentős szerepet a népi hiedelemvilágban. A szemhéj szőrzetével összefüggő előjelek, jóslások a kívánsággal, hírrel és boldogsággal kapcsolatosak.

A kihullott szempilla kívánságjóslásra használható. Ehhez a szemhéjból származó szőrszálat az emberek – miközben kívánnak valamit - a kézfejükre helyezik, majd egy hirtelen kézmozdulattal megpróbálják átdobni a jobb válluk fölött. Ha a szempilla elrepül a kézből, a kívánság teljesülni fog. Aki viszont a kihullott szempilláját a nyakkivágásnál a ruhájába dobja, valakitől levélre, vagy valaki felől hírre számíthat. Akinek a jobb szempillája remeg, boldogság, öröm éri.

SZEMPILLANTÁS
Bár a szempillantás jelentheti a pislogást is, itt a nézés (tekintet) értelmében szerepel.

A nyílt, egyenes tekintetnek az emberek általában őszinteséget, megbízhatóságot tulajdonítanak, ám bizonyos szituációkban ugyanez naivságot, fokozott érdeklődést, sőt tolakodást is jelképezhet. A hideg, szúrós tekintetről keménység, jobb esetben kétkedés olvasható le, azonban jelezhet csodálkozást, aggályoskodást, színészkedést, sőt alakoskodást, rafináltságot is.

A meghitt, barátságos pillantásnál a szemek se nem túl nagyra, se nem túl kicsire, hanem rendesre vannak kinyitva, barátságos, tétlen pillantást sugároznak. Értelmes pillantásnál a szemek távolba nézők, olyan ember pillantása ez, aki képzeletgazdag, amikor fantáziál. Néz, de nem lát. Az impresszív pillantás magnetizmussal bír. Az ilyen pillantás határozott, szemtelen, merész, közvetlen és hatásos.

Az odaadó, ragaszkodó pillantásnál, a szemek tágra nyíltak. Akárcsak a hűséges kutyáké, éberek és szolgálatkészek. Az elégedett szemek nincsenek teljesen nyitva vagy tágra nyílva. Az íriszek úgy néznek ki, mintha valami befelé húzná őket. Az ilyen pillantás se nem offenzív, se nem defenzív.

Boldog pillantásnál a szemekből fény árad, majdhogynem csillognak. Bármely pillanatban mosolyra vagy nevetésre fakadhatnak. Várakozó pillantás, amikor a szemek tétován mások döntésére várnak. Az elmélázó, eltűnődő pillantás során a szemek lefelé szegődnek vagy az íriszek el vannak mozdulva oldalirányba. Figyelő szemek, amikor a szemek majdnem állandóan nyitva vannak, figyelem sugárzik az íriszekből.

Az álmodozó pillantás hasonló a távolba néző pillantáshoz, azzal az eltéréssel, hogy itt a szemek elvesztik kontaktusukat a környezetükkel, és majdnem összezáródnak. A fénylő, sugárzó pillantás, árnyalattal fényesebb, mint boldog pillantás. A szem csillog és pislog. A vizsgálódó, tanulmányozó pillantás penetráns, szinte áthatol a másik fél védelmén. Az óvatos, elővigyázatos pillantásnál a szemek kissé tágabbra nyílnak és némileg homályosabbá válnak. Intelligens a pillantás, amikor az íriszek mélyebb színárnyalatot mutatnak. A szemek áthatóak, érthetőek, értelmesek. A ragyogó pillantásnál a szemek elvesztik eredeti alakjukat, kissé keskenyebbé válnak, az íriszek ragyognak és élénkek. A gyakori pislogás a vidámság jele, a pislogások száma a lelki jólét jelképe.

SZÉN
A szenet – mint a tűz szimbólumát - a szerencsésnek tekintik, és a vidéki emberek generációkon át kis szén- vagy faszéndarabokat hordtak zsebeikben, hogy védelmet nyerjenek a szerencsétlenségek ellen. A németek nemcsak zsebükbe rejtettek széndarabokat, hanem ágyuk valamennyi sarkába tettek három-három darab szenet, a gonosz szellemek távoltartására. Különösen nagy jelentősége volt a karácsonyi tűz szenének, amely, ha megőrizték, megvédte a családot minden rossztól. Európa egyes részein karácsonyi ajándékként olykor egy darab szenet adtak, ugyanis a hiedelem szerint, ha ezt tűzre tették, és közben kívántak valamit, a kívánság garantáltan teljesült.

Nálunk gyakorta használtak szenes vizet szemmel verés ellen. Tátrai Zsuzsánna, a magyar folklór neves művelője, azt írja: ”Meghatározott számú (3, 7, 9 stb.) parazsat tettek hideg vízbe, minden szem parázsnál egy-egy személyt neveztek meg, s amelyiknél a parázs leszállt, arról vélték, hogy ő rontotta meg, igézte meg a gyermeket. Általában a vizet is meghatározott módon kellett beszerezni, se menet, se jövet nem volt szabad megszólalni, megfelelő időpontban (napfelkelte előtt) kellett érte menni. A szenet pedig napnyugta után kellett belevetni. A tudakozódás kezdődhetett azzal, hogy arra voltak kíváncsiak, milyen színű volt a szeme annak, aki megigézte a gyermeket. Azután azt tudakolták meg, hogy férfi vagy nő volt-e az illető. A szenes vízből inni adhattak a betegnek, megfürdethették benne vagy megmosdatták visszájáról. Vigyáztak arra is, hogy a maradék vizet ne akárhová öntsék, így többnyire seprűre, a szoba sarkaiba, ajtó sarkába, vagy kemencébe locsolták. A faszénhez valót ágról törték, fonott sövénykerítésből stb. A szenes víz készítése általában ráolvasással járt együtt. Zalai községben kilenc parázzsal készítettek szenes vizet, miközben a szemmel verést az okozójára akarták visszahárítani. Egy mondóka után, a beteget „vízzel kereszt alakban megkenték: Atyának, Fiúnak, Szentléleknek. A maradék vizet pedig az ajtó sarkára öntötték.”

SZENT ÁGOSTON
Lásd: hat

SZENT ANDRÁS-NAPJA
Lásd: András napja

SZENT ANNA-NAPJA
Lásd: Anna-napja, hét napjai

SZENT CSÓK
Lásd: csodaesők

SZENTELT VÍZ
Lásd: víz

SZENT GYÖRGY HAVA
Lásd: április

SZENT GYÖRGY-NAPJA
Lásd: György-napja

SZENTHÁROMSÁG
Lásd: három, háromszög, karácsony

SZENT ISTVÁN NAPJA
Lásd: augusztus

SZENT IVÁN ÉJ
Lásd: Iván napja

SZENT JÓZSEF
Lásd: Gyertyaszentelő, hét napjai

SZENT KRISTÓF
Az utazók védőszentjének tartott Szent Kristóf feltehetően 250 körül, Decius császár uralkodása (249-251) idején szenvedett vértanúhalált Lükiában. Bár nincs bizonyíték rá, hogy valóban élt, mégis az egyik legnépszerűbb szent, sok legenda maradt fenn hőstetteiről.

A legendák szerint az óriási termetű, 3,60 méter Kristófot eredetileg Reprobusnak vagy Offerusnak hívták. Miután keresztény hitre tért, a leghatalmasabbnak akart szolgálatot tenni, szolgált egy királynak, majd egy ördögnek, végül Krisztusnak. Ugyanis egy napon egy kisgyermek arra kérte, hogy keljen át vele a folyón, ám a folyó közepén a könnyű teher olyan nehéz lett, hogy Kristóf megroggyant a súly alatta. A túlsó parton, súlyos terhére panaszkodva, azt a választ kapta, hogy a vállát az egész világ, s az ő teremtője nyomta. Mint kiderült a gyermek Jézust vitte át a folyón, s lett Kristóf a szegények révésze, a neve pedig a görög Krisztoforosz név után, Krisztus-hordozó, ezért látható a legtöbb ábrázoláson a gyermek Jézussal a vállán. Szent Kristófot védőszentként tisztelik az autósok és az utazók. Sok helyen ő áldja meg az autókat, a gépkocsivezetők képét amulettként viselik a közlekedési balesetek ellen. Szent Kristóf emléknapját 1969-ban törölték a római katolikus naptárból, azóta július 25-ei ünnepnapjának megtartása nem kötelező.

SZENT LÁSZLÓ
I. László, azaz Szent László 1040 körül született Lengyelországban, és 1095-ben hunyt el a szlovákiai Nyitrán. I. Béla fia volt, Géza után került a trónra, 1077-től 1095-ig uralkodott. III. Celesztin pápa 1192-ben avatta szentté, ünnepnapja június 27. Nagyvonalú és szerteágazó külpolitikájával nemcsak visszaszerzett területeket, hanem jelentékenyen gyarapította az országot, nemzetközi tekintélyt szerezve hazájának. Csatáiban mindig vitézül viselkedett és katonáiról gondoskodott. Belpolitikájában is céltudatosság jellemezte. Rendkívül szigorú drákói törvényei könyörtelenül bántak el a bűnösökkel, főleg a tolvajokkal. Aki egy tyúk áránál többet lopott az halállal lakolt. Célja volt nemzetének erkölcsi javulása és a keresztény vallás megerősödése. Javaslatára avatták szentté István királyt és Imre herceget.

Nemessége, lovagiassága révén a nép képzetében eszményi királyként élt, csodatevéseiről legendák születtek. Leghíresebb vízfakasztása, amikor Szent László imájára megnyílt a hegy, és a tordai hasadék sziklájából szomjazó katonáinak vizet fakasztott. A vízfakasztáson kívül egyéb csodatéteménye is ismert, például a seregét megtizedelő járvány idején könyörgésére szárba szökkent egy gyógyhatású fű, amiről. Arany János így ír:

„A fűnek pedig, hogy lenne emlékezet,

A „keresztfű” helyett adta másik nevet:

Felragadt az új név s a füvet ma is még

Szent László füvének híja a magyar nép.”

Torda vidékén és a Dunántúlon, főleg a Bakonyban élő emberek a kerek, lapos kis köveket Szent László pénzének hívják, melynek története a következő. Amikor László király serege a tatárokat kergette, azok szétszórták a rablott pénzt, amint ezt meglátták katonái leugráltak, hogy összeszedjék azokat, de a király valamennyi pénzt kővé változtatta. A tordaiak képzetében úgy él ez a csoda, hogy Szent László szórt aranypénzt a kunok elé, de azok markában a pénz kővé vált.

A legendák szerint többször volt dolga angyalokkal, rendszeresen tanakodott velük, látomásaiban megjelentek. Egyszer pedig még herceg korában, amikor Salamon király elleni csatára készült Géza bátyjával, László lándzsájával beleszúrt egy bokorba, amiből egy nőstény menyét ugrott ki egyenesen a mellére. Ezt a két herceg isteni jelnek vélte. E győzelem emlékére a brassai szűcsök Szent Lászlót mesterségük védőszentjévé választották.SZENT LUCA- NAPJA
Lásd: Luca-napja

SZENT MIKLÓS-NAPJA
Lásd: Miklós napja - Mikulás

SZENT SEBESTYÉN
Lásd: íj, január

SZENT TEHÉN
Indiában a tehenek szent állatok, vallási tiszteletük csaknem 3500 évre, az árjákig vezethető vissza. A védikus életmódot folytató hinduk körében a tehenek ugyanolyan fontosak voltak, mint a védikus tűz és a bráhmin papok. Nemes tettnek számított bráhminnak tehenet ajándékozni, a szent állatok etetése és ellátása pedig áhítatos cselekedetnek minősült.

Valaha hittek a tehenek lélekvivő erejében, ezért tehénvontatta szekérrel szállították az elhunytat a halotti máglyához, ahol a halottal együtt az állatot is elhamvasztották. Sok helyen a haldokló ágyához tehenet vezettek, hogy a farkát megfogva segítsen neki átjutni a túlvilágra. Az áldozati állatokból később haszonállatok, igavonók lettek, majd az i.e. 5-6. század körül kezdték korlátozni áldozati állatként való felhasználásukat, s miután levágásukat is betiltották, véglegesen kialakult a szarvasmarhák szentsége. A Harappa civilizációban a tejet adó tehenek már szent állatok, húsukat tilos megenni, vagy az isteneknek feláldozni. Ugyanakkor az ökrök és a bikák feláldozása, húsuk fogyasztása továbbra is megengedett volt.

A hinduk szemében a tehén a termékenység, a bőség, a tápláló anya megtestesítője, a Rig-védában már egyenesen az istenek anyjával, Áditival azonosítják. A tehén szinte minden termékét tudják hasznosítani: a tejét és a tejéből készített túrót, valamint a ghít (tisztított vajat) táplálékként; vizeletével számos betegséget gyógyítanak; a trágyájából készült szárított lepényt pedig értékes tüzelőanyagként használják. A tehén előbb említett öt produktuma fontos kelléke a különböző megtisztulási és vezeklő rítusoknak.

Az a hindu paraszt, amelyik büszkélkedhet egy tehénkével, azt odaadóan gondozza, védi, feldíszíti, kifesti, s megöregedvén állatmenhelyre küldi jószágát, vagy tehenével együtt hal meg, mintsem feláldozásával túlélje szent állatát. A kimúlt állat bőrét azonban felhasználják, húsát nemcsak a hinduk, hanem a szikhek sem fogyasztják. Az igazhitű hindu szemében a marhahúsevés kannibalizmusnak számít. "A tehén védelme isten minden oktalan teremtményének védelme. Aki tehenet levág, ugyanolyan bűnt követ el, mint aki bráhmint öl." - vélekedett India nemzeti politikusa, Mahátma Gandhi (1869-1948), a „nagy lélek”.

SZENNYVÍZ
Lásd: víz

SZEPLŐK
A szeplők - a hámréteg festékének megszaporodásából származó barnás foltok, melyek, örökletes jegyek lévén, fiatal korban jobban látszódnak - minden időkben megmozgatták az emberek fantáziáját.

A görög mitológia legendás jósa Melampusz szerint szeplő az ember homlokán vagyont és boldogságot; a szemöldök körül boldog házasságot; az orrnyergen bujaságot és szertelenséget, az orrcimpán állandó utazást szimbolizál. A férfiak és nők ajakszeplői falánkságról árulkodnak, az állon található szeplők azt jelzik, hogy az illető aranyra vagy ezüstre tesz szert. A fül és a nyak szeplői szerencsés előjelűek; vagyont és hírnevet jósolnak; a tarkón megjelenők viszont lenyakazásról informálnak. Az ágyékszeplők tulajdonosai képmutatók, utódaik balszerencsések lesznek. A vállon megjelenő szeplők rabságot és boldogtalanságot; a mellen szegénységet jelölnek; a kézen sok gyereket; a hónaljon pedig gazdag és jókedvű férjet vagy feleséget ígérnek. A keblen és a hason lévő szeplők telhetetlenségről; a lábszáron láthatók gazdagságról beszélnek; a gyomor alsó részén találhatók, férfiak esetén mértéktelenségről, a nőknél pedig mértékletességről tudósítanak. Melampusz tanulmányában kifejtette: az arc szépségfoltjai megtalálhatók a testen is, s az értékeléshez meg kell figyelni, hogy a jobb vagy a baloldalon van-e a szeplő, a baloldaliak baljóslatúak, rettenetes jelentésűek, míg a jobb oldaliak általános gazdagságot és becsületes életet jövendölnek.

Később az olasz fizikus, asztrológus, orvos Girolamo Cardano (1501-1576) a zodiákus jegyekkel pontosította Melampusz szeplőtanát. A homlokon lévő szeplőket pontos helyzetük szerint értelmezte, azt vizsgálta, vajon a Kos, a Bika, az Ikrek, a Rák, a Szűz vagy az Oroszlán jegyét viselik-e. Az orrnyergen megjelenő szeplők a Mérleggel vannak összefüggésben, a pofacsonton, a Skorpióval vagy a Nyilassal, az állkapcson a Bakkal, az orr és a felsőajak között a Vízöntővel, az állon pedig a Halakkal.

Melampusz azon megállapítását, hogy a tarkón lévő szeplő lenyakazást jelent, Cardano a Szaturnusz hatásának tulajdonította. Az 1649-ben publikált művében a francia Jean Belot káplán nem értett egyet ezzel a felfogással, ő ugyanis a Szaturnusz bolygó lenyomatát a bal fülre helyezte.

A 17. század végén Richard Saunders a test csillagainak leírásában egy női alakon mutatta be a testen szétszóródó mintegy százötven szeplőt, ábrája a csillagos ég térképére emlékeztet. Saunders a melampuszi hagyományt követve rosszat jósolt annak, akinek hátul, a nyaka bal oldalán van szeplője. Szerinte a mézszínű szeplők sok viszályt, s jelentéktelen okok miatti bebörtönzést jeleznek. Ha a szeplő vörös, gyorsan szabadon engedik az illetőt; ám ha fekete, rabságban végzi életét. A sors mintha kegyesebb lenne a nőkhöz, mert a hasonló szeplők, a szülőföld elhagyását és két férjet jelentenek, amit nem kell rossz ómennek tekinteni.

A kék vagy lila szeplők a Jupiter-jegy szülöttei, a fekete szeplőjűek a Szaturnuszé. A gesztenyeszínű szeplőjűek születésekor fényesen sütött a Nap, a fehér és sápadt szeplősök pedig holdfényes éjszakán születtek. A sárga szeplőjűeknek a Vénusz az aszcendense. A Merkúr szülötteinek a szeplői ólomszínűek.

Ha a szeplőket adó égitest hímnemű, akkor a szeplők a jobb oldalra kerülnek, ha nőnemű, akkor a baloldalra; a horizont fölött tartózkodó bolygó a test elejére, a horizont alatti pedig a test hátuljára nyomja rá bélyegét.

A tibetiek szerint a nyak bal oldalán a szeplő testi szenvedést szimbolizál, férfinál magas szikláról való lezuhanást, nőnél nehéz szülést; a térdek valamelyikén lévő szeplő, hosszú utazást; a vádlin sikeres életet jelez. Kínai források alapján: szeplő a jobb orrcimpa fölött balesetet; a jobb szemöldök fölött középtájt, rövid életet reprezentál.

A néphit vallja: ha a terhes nőhöz odadobnak valamit, a tárgy szeplőként vagy májfoltként meglátszik a gyereken. A gyümölcsalakú szeplők arról árulkodnak, hogy a kismama milyen gyümölcsöt kívánt terhessége alatt. Egy szeplő a jobb szemöldökön korai házasság és nagy szerencse előjele. Ha egy férfi homlokának bal oldalán található szeplő, főnökei, felettesei üldözni fogják. A szeplőből kinövő szőrszálak jó szerencsét jeleznek; a szőrszál megnövesztése szerencsét hoz, aki viszont kihuzigálja, eldobja a szerencséjét.

A régi időkben az asszony testén talált szeplőt boszorkányjegynek tekintették, ha viszont férfin találták, az illetőt varázslónak vélték.

SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS
A szeplőtelen fogantatás, olyan képzet, miszerint a megtermékenyüléshez és a megszületéshez nem szükséges férfi közreműködése. Azt hitték, a terhesség létrejöttéhez elég, ha a nő testébe behatol egy csíra, de olyan elképzelések is voltak, hogy nők víztől, esőtől, fától, kőtől, sziklától, széltől estek teherbe. A szibériai sámánok ikrekkel kapcsolatos hiedelme úgy tartja, hogy az ikrek egyike egy földi apától, a másik egy természetfölötti lénytől, szellemtől vagy istentől származik.

Elterjedt nézet volt, hogy a nő teherbe eshet természetfölötti módon, vagy egy istenséggel folytatott nemi kapcsolat révén is. A kínaiak ősatyja, Fu-hszi olyan anyától született, aki az égzengés ingoványában belelépett egy óriás lábnyomába; Sen-tung, az isteni földműves akkor fogant meg anyja méhében, amikor meglátta a csodálatos sárkányt; Huang-ti sárga császár villámfénytől fogant; Jao a nagy bölcsességű uralkodó vörös sárkánytól, a Jin dinasztia megalapítója fecske tojásából.

Az ókori Egyiptom több fáraója született legendás módon; a babilóniai Gilgames egy toronyba zárt szűz leánytól lett; az akkád Sarrukin szűz papnőtől született; Dzsingisz kán anyja az "isteni pillantástól" esett teherbe. Az ókori görögök is hittek a szeplőtelen fogantatásban, szerintük Püthagorasz és Platón, valamint a hódító Nagy Sándor bámulatos fogamzása is ilyen volt. Az ókori Rómában Mars isten, Romulus és Remus apja egy Vesta szüzet ejtett teherbe. A népmesék is ismerik a szeplőtelen fogantatás motívumát, gyakorta esik a mesebeli lány, vagy királylány teherbe egy megevett magtól, vagy haltól, széltől, napsugártól, fürdéstől.

A kínai Lao-cét, a taoizmus megalapítóját sem apa nemzette, hanem az anyja által lenyelt ötszínű gyöngyben felhalmozódott napenergiától fogant; a vallásalapító Konfuciusz anyja egy szörnyeteg által hozott drágakőtől esett teherbe; a zoroasztrizmus létrehozójának, az iráni Zarathuszrának anyja egy növény szárától termékenyült meg.

A szeplőtelen fogantatás motívuma a világvallásokban is megjelenik. Buddha a szűz Majától született, akinek testébe egy fehér elefánt hatolt. A muszlimok Mohamed próféta születését is csodálatosnak tartják. A szűz anyák közül mégis a legismertebb Szűz Mária, Jézus Krisztus földi anyja, aki csodálatos módon, szüzessége megsértése nélkül szülte isteni fiát. A szeplőtelen fogantatás tana már szerepelt az őskeresztény tanokban, de csak a 431-es efezusi zsinat nyilvánította ki hivatalosan Szűz Máriát Istenszülőnek, mivel, mint Isten Anyja, nélkülöz minden rossz hajlamot, eszerint nem követhetett el semmiféle testi bűnt sem. Innentől kezdve a neve Immaculata Beata Virgo Maria, vagyis szeplőtelenül fogantatott boldogságos Szűz Mária. Mária szeplőtelen fogantatásának megítélése kapcsán a 12. században viták robbantak ki Angliában. A 13. században, Aquinói Szent Tamás ferences teológus szerint Mária kiváltságos helyzetét, fiának, Istennek köszönheti. IX. Pius pápa 1854-ben ünnepélyesen bejelentette, hogy Szűz Mária szeplőtelenül, azaz eredeti bűn szennye nélkül fogantatott (sine labe originali concepta), ami az Isten kinyilatkoztatása volt. A szeplőtelen fogantatás ünnepe azóta december 8-a.

SZEPTEMBER
A régi rómaiak hetedik hónapja a latin septem (hét) szóból származik, és csak később, a naptárreform után lett a kilencedik hónap. Eleink az őszelő szeptembert, Szent Mihály havának nevezték. Szeptember 19-én van Szent Mihály arkangyal napja, aki a túlvilágra érkező lelkek bírája és kísérője volt. Ezzel összefüggésben nevezik a ravatalt Szent Mihály lovának. Faluhelyen ezen a napon kezdték a kukoricát törni, amit tengerihántásnak, máléfejtésnek neveztek. A fiatalok miközben törték a kukoricát, énekeltek, mókáztak, bolondoztak, ittak, udvaroltak, és ha üszkös kukoricacsőre leltek, a lányok arcát befeketítették vele.

A néphit úgy tartja, aki szeptember 1-jén, Egyed névnapján veti el búzáját, bő termésre számíthat. Az időjárás-jóslások szerint, ha Egyed napján esik az eső, esős ősz lesz. Szeptember 5-én, Lőrinc napon fordul az időjárás, ezután már a körte és a dinnye rossz ízű, 8-án, az őszkezdő napon van Kisasszony napja, Szűz Mária születésének napja, mely nevezetes búcsújáró nap. Egyes helyeken ezen a napon verik le a diót, és kezdik el vetni a búzát. Sok helyen éjszakára kiteszik a vetőmagot a szabadba, hogy az Úristen megszentelje. Szeptember 12-e Szűz Mária neve napja, szeptember 15-e pedig a Hétfájdalmú Szűzanya emlékezete. Szeptember 29-én, Mihály napján, a halak a víz fenekére húzódnak, és ha még itt vannak a fecskék, nem lesz hideg a tél, viszont az égdörgés, szép őszt, de kemény telet jelez.

Szeptember hóban van az őszi napéjegyenlőség, a Nap a Mérleg jegyében jár. A néphagyomány szerint vetéskor a földekre menő mezőgazdasági gépeket vízzel locsolják le, a bő termés érdekében. Boros Szent Mihály havában kezdik a szüretelést, koszorút készítenek, szüreti bálokat rendeznek. A Csízió tanácsa szerint éhgyomorra juh- vagy kecsketejet javallott inni, és borsos tyúkhúst enni.

Az egyik őszi népszokás, a piros alma ünnepe, amikor a mosdóvízbe piros almát tesznek, hogy aki ebben mosdik meg, az egész évben egészséges maradjon, és piros pozsgás arcú legyen, mint az alma.

Aki a jövő esztendő időjárására és terméshozamára kíváncsi cserfagubát vágjon félbe, ha a gubában pókot talál, rossz idő lesz; ha légy van, közepes év jön; ha féreg, bő esztendő lesz, de ha üres, rettenetes rossz időt jelent. Ha sok guba termett, télen rengeteg hó és erős hideg várható. Ha a guba szép tiszta, szép nyár következik, a búzából bő termés várható. Ha nedves belül a guba, nedves nyár jön, ha száraz, aszályos nyár lesz.

SZERDA
Lásd: hét napjai

SZERECSENDIÓ
Lásd: fűszerek, növényi ajzószerek

SZERELMI JÓSLÁS
A néphagyományban élő jóslások jelentős része – mint szerelmi jóslás - a jövendőbeli személyére, tulajdonságaira, ritkábban a házasságkötés idejére vagy egyéb körülményeire vonatkozott. Ezeket elsősorban nevezetes ünnepeken, valamint a téli estéken gyakorolták az eladósorban lévő lányok. Számos karácsonyi jóslás ma is él a köztudatban. Így például ha szenteste éjszakáján a leány: kimegy az udvarra, s a karók közül megszámlál kilencet, amilyen a kilencedik karó, olyan alakú – vékony vagy vastag - lesz a férje; hét fonalat fon, farsangkor férjhez megy; a karján egy öl fát visz a házba, és a bevitt fa páros számú, a következő karácsonykor oltár elé vezetik; a párnája alá teszi az általa kiválasztott fiatalember ruhájának egy darabját, akkor azon az éjszakán megálmodja, hogy övé lesz-e, vagy sem a kiszemelt férfi.

Annak a hajadonnak, aki szeretné megtudni, hogy megházasodik-e az elkövetkező évben karácsony estéjén 11 és 12 óra között le kell vetnie a ruháit, fejét a vízforraló edény fölé tartva, figyelnie kell a felszálló buborékokat. Ha csak egy buborékot lát, akkor férjhez megy, a sok buborék látványa azt jelenti, hogy sok szeretője lesz.

A lányos háznál gombócokat használtak a párválasztó jövendölésre. Kis papírdarabokra ráírták a kiválasztott nevét, majd a papírdarabokat gombócokba gyúrták. Két gombócba egy-egy papír került, a harmadikba egy sem. Úgy tartották, hogy az a leány megy elsőként férjhez a papíron szereplő, általa óhajtott ifjúhoz, akinek a gombóca elsőként jött fel a forrásban lévő víz felszínére. Akinek az üres gombóc jutott, a következő évben is eladósorban maradt.

Zalában, ha a hajadon lány karácsonykor az éjféli misére hívó harangszóra a szobája közepe felé kezd söpörni, majd megteríti az asztalt, aztán egy szál ingben, mezítlábasan háromszor megkerüli a házat, biztosan meglátja jövendőbelijét. Az éjféli misére siető lányok a zsebükben különböző magokat, kölest, hajdinát, tökmagot vittek, hogy a templom ajtajánál szétszórva, vagy a szenteltvíztartóba beledobva, annyi kérőjük legyen, ahány szem magot elhintettek, és olyan gyorsan jöjjön, mint amilyen gyorsan elszórták a magokat. Ha a lány arra volt kíváncsi, hogy a jövendőbelije egyenes, vagy csalárd lesz-e, a szentestén egy farakáshoz támaszkodott, és a háta mögül húzzon kihúzott egy fahasábot, amilyen a fahasáb volt (göcsörtös, kanyargós vagy egyenes), olyan férjre számíthatott.

Karácsony napján a kíváncsi cseh leányok jól megráztak egy öreg fát, és ha a zajra egy kutya elkezdett ugatni, biztosak voltak benne, hogy a következő évben férjre lelnek, s azt is megtudták, hogy a leendő párjuk abban az irányba lakik, amerről a kutya ugatása hallatszik. Sokfelé jós szerepet kapott a váll fölött az ajtó felé eldobott cipő is, mely - ha a földet érés után orrával a házból kifelé mutatott - a leánynak a szülői házból való távozását, vagyis a házasságát jelezte. Ugyancsak cseh hiedelem, ha Barbara napján (december 4.) vízbe tett cseresznyefaág kivirágzik karácsonyra, a kíváncsi lány egy éven belül férjet talál.

A cigány szerelmi babonák egyike szerint, ha az egymással szimpatizáló fiú és lány arra kíváncsi, szerelmesek lesznek-e egymásba a közeljövőben, fel kell keresniük a környék leghosszabb fülű öszvérét. Ha a kérdésre az öszvér megrázza a fejét, az igen jelent, ha az egyik fülét mozgatja meg, az „talán”, vagy „lehet” feleletet jelez, míg ha az öszvér egyáltalán nem mozdul meg, azt nemleges válaszként kell értelmezni.

Ha egy cigánylány meg akarta tudni, milyen lesz a jövendőbelije a következő praktikák közül választhatott: elalvás előtt a párnája alá tükröt tett; fordítva vette fel a hálóingét; egy szál rozmaring és kakukkfű szálat lespriccelt egy kis vízzel, majd a gyógynövényeket cipőbe rakva, a cipőt az ágy lábához tette; az ágy fejrészét citrommal dörzsölte be mielőtt lekapcsolta a villanyt. Hatásos volt továbbá, ha kilenc éjszakán át megszámolt kilenc csillagot, és a tükör elé állva, minden alkalommal háromszor kifésülte a haját. A romáknál a közelgő szerelem biztos jelei: felfelé menet közben megbotlani a lépcsőn; fürdésről álmodni.

Az angoloknál a szerelmi jóslások egyik kedvelt eszköze volt a magyalág vagy annak a levele. Az eladósorba került angol lányoknak és fiúknak, az összetört krumpli is lehetőséget nyújtott annak előrejelzésében, hogy melyikük fog először megházasodni. Az összetört krumplirakásba egy gyűrűt, egy pénzérmét, egy gombot, egy szív alakú talizmánt, egy kagylóhéjat és egy kulcsot tettek. Ezután az összes villanyt lekapcsolták, és a vendégek kanalakkal vagy villákkal felfegyverkezve igyekeztek megkeresni az elrejtett amuletteket. Értelmezésük szerint elsőként a jegygyűrű megtalálója házasodott meg, akinek a pénzérme jutott, jómódra számíthatott; a gomb agglegénységet vagy öreglányságot jelzett előre; a szív alakú talizmán szenvedélyes szerelmet ígért; a kagylóhéj sok utazást a leendő házastárssal, míg a kulcs nagy sikert és hatalmat jelentett a házasságban.

SZERELMI VARÁZSLÁS
Noha az alkalmazott módszereket tekintve sok hasonlóság van közöttük, a szerelmi varázslást meg kell különböztetni a jóslástól, ugyanis ez esetben nem a jövendőbeli kilétének, tulajdonságainak előrejelzése, hanem a szeretőként kiszemelt leány vagy legény megszerzése a cél. A varázsló eljárások legtöbbje azon a hiten alapult, hogy a kívánt partnerrel kapcsolatban álló tárgy vagy anyag érintése, birtoklása révén varázserő nyerhető az illető fölött. Szatmárban valamikor úgy tartották, hogy ha a leány az inge alsó részén átszűrt tejjel sütött kenyérrel kínálja meg a kiválasztottját, a fiatalember örökre elválaszthatatlan lesz tőle; a legények pedig a kisujjukból a borba cseppentett vértől várták ugyanezt a hatást. Göcsejben a lányok a hónaljszőrön átszűrt borra esküdtek. Sokfelé gatyamadzagjának elégetését vagy kapcájának főzését használták a „legényfogásra”.

A hasonló praktikák nem voltak ismeretlen másutt sem, ha egy ír férfi azt akarta, hogy a kiszemelt lány szerelmes legyen belé, egy szál mentát vett a kezébe, majd, miután a növény levet eresztett s meleggé vált, megfogta ezzel a kezével a lány kezét, és a lány mindaddig követte, míg a menta a kezük között volt. A varázslat sokszor talán még tovább is tartott.

SZERENCSE
Szerencsés az az ember, akinek a sorsát valamilyen véletlen körülmény vagy ezek láncolata jóra fordítja, vagy sorsának alakulására kedvező hatással van. A szerencse, noha mindannyian vágyunk rá, akaratunktól függetlenül alakítja sorsunkat, többnyire váratlanul vagy véletlenül jön. Ebből kiindulva állítják róla, hogy a szerencse forgandó vagy elszalasztja a szerencséjét. Az udvarias köszöntésekben ma is használatosak a „van vagy volt szerencsém; legyen máskor is szerencsém”; találkozásnál a kihez van szerencsém?, vagy a „minek köszönhetem a szerencsét?” kifejezések. A szerencsés emberre mondják, hogy mázlista, ördöge van; sikeres, burokban vagy jó órában született; megfogta az Isten lábát; jól imádkozott; a varjú is neki károg; almát szed a száraz fáról; elkapta a szürke ló farkát; még az ökre is borjadzik; ha szarba markol, az is arannyá válik a kezében; az istennyila is csak mellette csap le.

A régi görögök a véletlen körülmények számukra kedvező alakulását annyira fontosnak tartották, hogy panteonjukban az egyik legkedveltebb istenségük Tükhé, a szerencse istenasszonya volt. A görög filozófus, Plutarkhosz (46 k.-120 k.) szerint a Sors istennőjével együtt imádták. Tükhé uralkodott a véletlen eseményeken, az élet változékonyságán, ingatagságán, egyaránt osztott áldást és balszerencsét, ám amikor olykor túlságosan bőkezűen bánt a jutalmazással, felkeltette Nemeszisznek, az igazságosztás istennőjének a neheztelését.

Tükhé, a szerencse istennője a legrégebbi görög költők műveiben nem szerepel, azonban Homérosz (i.e. kb. 9 század) a Démétér-himnuszban utal egy ilyen nevű tengeri nimfára, aki virágokat szedett játszótársával, Perszephonéval, mielőtt az utóbbit Hadész az alvilágba magával ragadta. Hésziodosz (i.e. 8. század) Ókeanosz és Thetisz lányai között sorolja fel, míg Pindarosz (i.e. kb. 522-440 k.) a Moirák között emlékezik meg róla.

Fortuna, a boldogság, a siker és a szerencse istennője – görög közvetítéssel – a legendás király, Servius Tullius (i.e. 578-534) uralkodása alatt honosodott meg a rómaiaknál, és hamarosan igen népszerűvé vált. Sőt egy időben Fortunát tekintették a legfőbb itáliai istenségnek, és az istennő tiszteletére - akitől gazdaságot és szabadságot reméltek - a plebejusok és a rabszolgák június 24. napján minden évben ünnepséget tartottak.

Id. Plinius (23-79) a véletlen szerencsét isteni hatalomnak tartotta, és Plutarkhosz (46 k.-120 k.) a Rómaik szerencséjéről c. művében megkísérelte megmutatni, hogy az emberek nagy vívmányai sokkal inkább a jó szerencse, mint az éleslátás, hősiesség eredményei. Példaként megemlítette, hogy mennyire kapóra jött számukra Nagy Sándor halála i.e. 323-ban, Babilonban, amikor seregeivel éppen megszállni készült Itáliát.

Mivel a véletlen segítségét sokan óhajtják, ezért alakulhatott ki oly sok hiedelem, amely a szerencsével, vagy annak az ellenkezőjével, a balszerencsével kapcsolatos.

Ezek közül néhány: a németeknél, ha kora reggel egy férfi szűz lánnyal vagy pappal találkozik, balszerencsét jelent; ha viszont szajhával, jó szerencsét jelez. Szerencsét jelent egy napon belül, véletlenül ugyanazzal az emberrel kétszer összetalálkozni. Még szerencsésebb először az indulásnál és másodszor a visszatérésnél találkozni az emberekkel. Ez különösen a szerencsejátékosoknak jó ómen. Az oroszok szerint, akit találkozásnál vagy telefonon nem ismernek meg, szerencsés lesz, és meg fog gazdagodni.

Ha kártyázás közben a partner elvét egy ütést, vagy elveszíti a játékot, nem szabad a balszerencsére hivatkoznia, mert a szerencse forgása nem fog megváltozni. Az új baseballütőre még használat előtt rá kell köpni, mert így szerencsét hoz. Ugyancsak jó ómen, esős időben golfozni. A golfjátékosok sikeres nap elé néznek, ha páros számú ütővel kezdenek a játékhoz, és nem használnak négynél több labdát.

Ha valaki dicsekszik a szerencséjével, tegye hozzá: Jó órában legyen mondva, és közben az asztal lapját, ha fából van, háromszor kopogtassa meg, alulról-felfelé, nehogy balra forduljon a szerencséje. Akinek jót kívánnak, vagy jó szerencséről beszélnek, háromszor át kell köpnie a bal válla fölött, és a szerencséjét ebben az esetben is le kell kopognia háromszor a fán.

Szerencsét hozónak tartják a négylevelű lóherét, a kis diót, az öt sziromvirágú orgonát, az akasztott ember köteléből egy darabot. Ha valaki ugyanazt a ceruzát használja a vizsga során, amellyel a vizsgára való felkészülés során dolgozott, a ceruza emlékezni fog a válaszokra, szerencsét hoz tulajdonosának.

SZERETKEZÉS
Lásd: szexualitás

SZEXUALITÁS
A régi korok emberei a szexet felszabadultabban, szabadosabban, időtől-helytől függetlenül űzték. Szentélyekben, templomokban a nemi szerveket, a különböző erotikus pozitúrákat, szexpraktikákat, a szexuális aktussal egyetemben, gyakorta ábrázolták. India és Nepál hindu templomai bővelkednek az anális, orális, valamint csoportszexet bemutató ábrázolásokban. A szerelemben prűd muszlimok erotikus művészete ugyancsak hosszú múltra tekint vissza. Valaha még a szent könyvekben sem volt ismert fogalom a szemérmesség.

Az antik görögöknél a szerelem istennője, Aphrodité testesítette meg az érzéki örömöket, a testi szenvedélyt, vágyat. Se szeri, se száma Zeusz főisten szexuális hódításainak. Dionüszosz, a bor és a vidámság istene társaságához tartoztak a nemi kielégíthetetlenség szimbólumai, a lófülű, lófarkú, hatalmas meredt péniszű szatírok, és női megfelelőik a nimfák.

Az ókori görögök normálisnak tartották a homoszexualitást. A filozófus és természettudós Arisztotelész (i.e. 384-322) a krétaiakról azt írta „hogy ne legyen annyi gyerekük, megengedték a férfiak egymással való nemi érintkezését”. Krétán szokás volt a fiatal fiúk elrablása. A szerelmes férfi két hónapig élt az általa kiválasztott ifjúval, majd megajándékozta egy hadiköpennyel, egy ökörrel és egy kupával. Az ökröt feláldozták Zeusznak, a köpeny és a kupa pedig a férfiak beavatási kellékeként szolgált. Théba szigetén a tornacsarnokokban meztelenül gyakorlatoztak a fiatal fiúk, ez az erotikus látvány nagyon vonzotta a homoszexuálisokat. A spártai tornacsarnokok istene pedig nem más, mint Erósz, a szerelem istene volt. Spártában is teljesen természetesnek tekintették a homoszexualitást, Platon (i.e. 427-347) a görög bölcselő erről úgy nyilatkozott, a legjobb hadsereg az, ahol egymás szeretői a katonák. A spártaiak úgy vélték, hogy a genitális kapcsolat a bajtársakkal erősíti az összefogást, morált és a harci szellemet.

A harcias rómaiak is büszkén vállalták homoszexualitásukat. Legnagyobb költőjük, Catullus (i.e. 84-54), aki 25 szerelmes verset írt Lesbiának, verseiben kifejtette, hogy nem férfiatlan az a férfi, aki fiúk feneke után koslat. Ez legalább annyira elfogadott volt náluk, mint az asszonyok elcsábítása.

Új-Guineában és a szomszédos Melanéz szigetek férfi bennszülöttjei között mind a mai napig dívik az a felfogás, hogy a fiatal fiúknak évekig kell „gyűjteniük” a férfierő forrásának tekintett spermát. Azt mondják, ha egy fiú nem iszik elég spermát, nem fog megnőni, kicsi és gyenge marad, a sperma lenyelésétől pedig nem kell tartania, mert olyan mintha anyatejet inna. A fiúkat, amikor 7-14 évesek lesznek, legénylakásokban helyezik el. Egyes törzseknél az anyai nagybácsi közösül análisan a gyerekkel, másoknál az apa választja ki számára az idősebb partnert. A Pápua Új-Guineában élő etoro törzs tagjai úgy vélik, hogy azért kell elültetni a fiúkban a spermát, hogy felnőttként képesek legyenek a közösülésre.

A himalájai lepcsákok megtanítják gyerekeiknek, hogyan kell szeretkezni, és a szerelmi előjátékokat eljátszani, művelni. A dél-indiai muriák szent helyeiken a szexuális aktus elsajátítására nevelik serdületlen gyerekeiket, akik így már hatéves korukban elveszítik szüzességüket. Közép-Afrika déli részén a csevák azzal segítik leányaikat a megfelelő férj megtalálásában, hogy külön a nekik épített házban kísérletezhetnek és gyakorolhatják a szexuális játszadozást. Hasonlóan állnak a kérdéshez a Fülöp-szigetek ifugorói, akik házasulatlan, ám szexuálisan aktív fiataljaikat egyfajta koedukált „szexkollégiumokban” szállásolják el, hogy azok egymást sorra kipróbálva választhassák ki a legmegfelelőbb partnert.

Bizonyos pogány körökben a spermát mágikus folyadéknak tekintik, amely felhalmozza magában a férfi erejét. Egyes közösségekben nem szokatlan, hogy a pogány papnő egymásután két vagy három férfival is közösül, hogy összegyűjtse a spermájukat. Úgy tartják, hogy ez által a férfiak ereje áttevődik a testébe.

Számos afrikai törzsben él az a felfogás, hogy a házasság nem ajánlatos olyan felek között, akiknek nemi szervei eltérő méretűek. Ezeket a leendő rokonság szemrevételezi, és dönt a megfelelésükről. Az afrikai congák úgy tartják, hogy egy férfinak annyi asszony dukál, amennyit egyfektében ki tud szolgálni. Ugyanilyen szexisták a komancs indiánok, akik egy előrehaladott terhességű asszony nővérétől elvárják azt, hogy a sógora szolgálatára feküdjön le vele a kritikus időszakban.

A szexről kialakult hiedelmek szerint: az indonézeknél intim együttlét közben nem ajánlatos a nyakat megfeszíteni, a fejet meg hátraszegni, mert ez balszerencsét jelent, az illetőt mások rossz hírbe hozzák. Nem helyes szeretkezés során a hitves nemi szervét nézegetni, mert ez egy hétig tartó balszerencsék sorozatára utal. Az sem jó, ha valaki lányának a fenekére ver, mert lánya később szexuálisan hiperaktívvá válhat, és gondjai lesznek emiatt házasságában. Nem helyes piros vagy zöld fürdőruhát hordani, mert viselője egy parázna lidérc házastársa lesz. Megnövekszik a szexuális vonzereje annak, aki telihold idején egy tóban úszkál.

A Csendes-óceáni Marquises-szigetek lakói óva intenek a menstruáció alatti közösüléstől, ugyanis azt hiszik, hogy ettől a férfi közösülésre képtelenné válik.

Az Új-Guinea közelében található Trobriander-szigeteken élők körében pedig elterjedt nézet, miszerint a férfiak és a nők szexuális nedvei, a sperma és hüvelyváladék a belek tevékenységének eredményei. Azzal érvelnek, hogy a nőknek nincsenek heréik, mégis képesek szexuális váladékot termelni. Szerintük a herék egyetlen funkciója az, hogy a pénisz jobban nézzen ki.

Az angoloknál még ma is élnek azok az évszázados babonák miszerint: a kis péniszű férfiak nem képesek szexuálisan kielégíteni partnerüket; a maszturbáció hatására szőr nő a tenyéren, a férfiakat impotenssé, a nőket frigiddé vagy sterillé teszi; azok az asszonyok, akik sohasem jutnak el az orgazmusig, mindig frusztráltak; a kis mellű nők sokat kockáztatnak az ágyban; a nagy mellű nők mindig szexisek; és perverzek azok a férfiak, akik szex közben erotikus dolgokról beszélnek.

A régi arabok szerint ejakuláció után nem szabad a hímtagot a hüvelyben hagyni, mert vesehomok képződését, a gerincoszlop lágyulását, a vérerek elpattanását, vagy a tüdők gyulladásos megbetegedését okozhatja; az öregasszonyokkal való közösülés olyan, mint a halálos méreg, vagy mint a mérgezett hús; a túl sok szex ártalmas az egészségre.

A trinidadi és a tobagói emberek között pedig elterjedt az az újsütetű hiedelem, miszerint szeretkezés közben nincs szükség kotonra, mert védelmet nyújt az AIDS ellen, ha a szex után Aloe vera növényből készült krémmel dörzsölik be a péniszt. A gyógyászatban azonban az Aloe vera krémet hashajtóként és égési sebekre ajánlják.

SZFINX
A rejtélyes szfinxről többféle elképzelés és megjelenítési forma él, az egyiptomi szfinx férfifejű, földön fekvő oroszlán, elsősorban a hatalmat jelképezte, egyszersmind a sírokat, a templomokat vigyázta. A Karnak utcáin található szfinxek, Ámon szent állatainak megfelelően, kosfejűek. Az asszír és a perzsa szfinxek szakállasak és koronás fejűek.

A görög szfinxnek női feje és melle, madárszárnya, nőstény oroszlánteste és lába van. De megjelenítették a szfinxet, kutyatestűnek és kígyófarkúnak, vagy bikatesttel, sasszárnnyal is, ez a szfinx a négy élőlényt: az embert, a bikát, az oroszlánt és a sast jelképezte. A négy evangélistát ugyancsak ez a négy alak szimbolizálja.

A mai napig a legismertebb a Nap erejét megtestesítő, egyiptomi nagy gizai szfinx, amelyet i.e. 2570-2450 között uralkodó fáraó építtetett, s feltehetően a szfinx fejeként a fáraó arcmását örökítették meg. A leghíresebb mitikus szfinx azonban a thébai. Az ókori egyiptomi főváros, Théba lakóit egy szfinx tartotta rettegésben, aki a következő találós kérdésére követelt tőlük választ: „Melyik lénynek van négy lába, két lába és három lába, s minél több van neki, annál gyengébb?” Aki nem tudott a rejtvényre felelni, azt a szfinx azonnal felfalta. Végül a görög mitológia hőse, Théba leendő királya, Oidipusz adta meg a választ: az emberről van szó, aki csecsemőkorában (reggel) négykézláb csúszik-mászik, felnőttként (délben) két lábon jár, öregkorában (este) pedig botra támaszkodik. A helyes válasz után a szfinx annyira elszégyellkezett, hogy levetette magát a hegy csúcsáról. Azóta kapcsolják össze a szfinxet a mindentudás és a titkos bölcsesség fogalmával.

SZIBÜLLA KÖNYVEK
Lásd: jóslás

SZIGONY
Lásd: balta

SZIKLA
Lásd: föld

SZIKRA
Lásd: gyermekáldás

SZILFA
Lásd: fák, tehén

SZILVA
Lásd: gyümölcsök, kínai újév

SZILVESZTER
A világon mindenütt megünneplik az esztendő fordulóját, óév végét és az új év kezdetét. Az emberek szilveszter éjszakáján vigadnak, búcsúztatják a múlandóságot jelképező óévet, majd éjfélkor köszöntik az újjáéledést szimbolizáló újévet. Európa egyes országaiban a szilveszter és az újév, mint a fény ünnepe, néhol felülmúlja a karácsonyt is. Svájc és Ausztria egyes részein az emberek fantasztikus ruhákba öltöznek, hogy szilveszter estéjén megünnepeljék a 314-től 335-ig uralkodó I. Szilveszter pápát. A legenda szerint Szent Szilveszter pápa fogta el azt a borzalmas tengeri szörnyet, aki el akarta pusztítani a világot. Ezért emlékezik rá ezen az estén a svájci és az osztrák vigadók sokasága.

A középkorban a keresztény egyház szembehelyezkedett a harsány óévi és újévi vigalmakkal, és – a pogány szokásokat keresztényesítve – csak azután iktatta ünnepei sorába, amikor belátta, hogy az emberek ragaszkodnak az ősi hagyományaikhoz. Kezdetben azonban betiltotta a mulatozást, és, hogy megkülönböztessék magukat a zsidóktól, az ünnep időpontjának napnyugta helyett az éjfélt jelölte ki, ezért ünnepeljük a szilvesztert éjfélkor.

Szilveszter éjjelén az emberek felidézik a múltat, visszagondolnak arra, hogy mit tettek, és mit szalasztottak el. Különleges ruhákat öltenek, és jellegzetes ételeket fogyasztanak. A hiedelem szerint szilveszter éjszakán különösen sok szellem van az emberek körül, ezért, hogy elriasszák őket, az emberek álarcot húznak, ostort pattogtatnak, petárdát robbantgatnak, kolompolnak. Már az ókori Rómában óriási zajjal próbálták elűzni a gonoszt. Manapság a legtöbb helyen jókedvvel, olykor esztelen, buja mulatozással töltik a szilvesztert, majd várják az éjfélt, mert az új évet már tiszta lappal kell kezdeni, jól kell indítani, hogy az elkövetkező 12 hónapra biztosítsák maguknak a jólétet, boldogságot és a gazdagságot.

Az argentinok szilveszter estéjére rózsaszín alsóruhát vesznek magukra. Vacsora után, rendszerint misére mennek. Az olaszok pirosba öltöznek, vacsorájuk tizenkét fogásból áll, hogy szerencséjük legyen egész évben. Az év utolsó napján a lengyelek egy tört krumplival, liszttel és zsírral készült sűrű levest szolgálnak fel, hogy a következő évük eredményekben gazdag legyen. A kínaiak a Hold-év szerint tartott újév előtti napjukon, ugyancsak élénkpiros ruhát öltenek, nagy zajt csapnak, és amikor megjelenik a szörny, aki tönkreteszi az emberek életét, megdobálják petárdákkal. Mivel a szörnyeteg megőrül a piros színtől és a zajtól, elmenekül. A japánok a szilveszteri mulatság után meglátogatják kollégáikat, majd a munkatársak közösen elmennek a szentélybe.

Nálunk a szilvesztert valamikor bővedestnek hívták, hisz ezen az estén majdnem mindenki bővelkedett az ételekben. Ilyenkor fácánt, nyulat, kappant, halat, töltött káposztát, rácpontyot, gombás palacsintát, kürtös kalácsot szokás enni. Éjfélkor korhelylevest kell kanalazni, ami jót tesz az italoktól szenvedő gyomornak, sok helyen pedig krampampulit isznak, miközben az égő rum, az olvadó cukor és a sokféle fűszer betölti a szoba levegőjét, a társaság tagjai a kékláng imbolygó fényébe meredve gondolnak az új évre.

A szilveszter napjához, de elsősorban az éjszakájához sokféle népi hiedelem kötődik. A szilveszterkor megfájduló fog arra figyelmeztet, hogy az óévben elmulasztott dolgokat nem szabad az újévben tovább halasztani. Szatmárban, ha a szilveszteri fánkba sütött karikagyűrűt az eladósorban lévő lány találja meg, a következő évben férjhez megy. Ha a lány szilveszter éjszakáján egy darab pirított kenyeret tesz a hóna alá, megálmodja, leendő urának a nevét.

Szilveszterkor, közvetlen éjfél előtt elfújják a gyertyákat, lekapcsolják a lámpákat, és az utolsó óraütésnél gyújtják meg újra. A pezsgő dugójának ekkor kell durrannia. Az egymástól távol lévő szerelmesek egy kis pezsgőt öntenek a földre, hogy a kedvessel egész évben együtt maradjanak. Egy másik magyarázat szerint ez azt jelenti, hogy egész évben „dőlni fog a lé”, vagyis az újévben jó anyagiakra számíthatnak.

Ilyenkor sok helyen megemlékeznek az elhunytakról, ételt áldoznak, és mécsest gyújtanak számukra.

A szilveszteri és újévi hagyomány szerint az a csecsemő, aki szilveszter éjjeli tizenkét órakor, vagy az új év kezdetén látja meg a napvilágot, az újjászületést szimbolizálja. Ez a szokás a régi görögöktől származik, akik e napon ünnepelték Dionüszoszt, a bor istenét, és egy kosárban mutogatott csecsemővel reprezentálták istenüknek a termékenység évenkénti újjászületését. A régi egyiptomiaknál szintén az újévi csecsemő az újjászületés szimbóluma. Bár a keresztények elítélték ezt a pogány szokást, a gyermek újjászületés jelképeként való használatának népszerűsége arra késztette az egyházat, hogy megengedje híveinek, hogy az új évet csecsemővel ünnepeljék, amely a csecsemő Jézus megszületésére emlékeztet.

SZIMURG
A muszlimok a főnixet az ánkával, a skandinávok a Világ Fáján fészkelő sassal rokonították, a perzsák pedig a Tudás fáján fészkelő szimurggal azonosították.

Ezt a fantasztikus madarat az irániak kutyafejű, kutyalábú, kétszárnyú lényként képzelik el, akinek testét halpikkelyek borítják, mindezzel azt kívánják jelezni, hogy uralkodik földön, vízen és a levegőben. A szufi misztikusok képzetében a szimurg színpompás tollazatának szépsége még a pávát és a fácánt is megszégyeníti. Szimurg ezerhétszáz évig él, s ha érzi élete végét – hasonlóan, mint a főnix madár - máglyát gyújt és elégeti magát.

Az iráni mitológiában az istenség képmásának, a madarak távoli királyának tartott szimurgból kettő van, egy jó és egy rossz. A jó szimurg rálel a pusztaságban Rusztem atyjára, a még csecsemőkorú Zálra, akit fészkében felnevel. Ugyanez a madár meggyógyítja Zál fiát, a hős vitéz Rusztemet, a zoroasztrizmus ellenségét, és segít neki abban, hogy varázserejű nyílvesszőjével megölje a Zarathusztra-hit legbuzgóbb védelmezőjét és sebezhetetlen harcosát, Iszfandijárt.

Iránban nagy kultusza volt és van ennek a képzeletbeli madárnak, ábrázolják burkolólapokon, miniatúrákon, képeken és kardpengéken, amint a sárkányokkal viaskodik. Az iráni néphit szerint a szimurg képes meggyógyítani a betegeket, hisz lehozta a szent hegyről az életfa hajtását, a tollát jóslásokhoz és varázslásokhoz használják. A rossz szimurg a sas külsejű óriás skandináv Tjászi megfelelője, aki elrabolta Idun istennőtől csodálatos ifjító almáit.

SZINDURA
Indiában a házasságban élő nők a homlokukon vagy a hajuk választékában cinóberpiros vagy vörös jelt viselnek, ami a pötty alakú bindihez hasonló. Ez a jel mutatja, hogy férjüknek hosszú életet kívánnak, ezért az özvegyasszonyokon sohasem látható szindura. A hinduk számára a vörös szín az erő színe, egyben Szati és Párvati istennők energiájának szimbóluma. Miután Siva felesége, Szati elégette magát, Párvati új feleségként született újra. Szatit ideális feleségként tartják számon, aki egész életét férje tiszteletének szentelte. Minden hindu feleségről feltételezik, hogy ők is igyekszenek követni példáját. Párvatiról azt tartják, hogy védelmet nyújt azon férfiak számára, akiknek asszonya vörös pöttyöt hord a haja választékában. A szindura először a házassági ceremónia során kerül az asszonyra, amikor a vőlegény maga díszíti fel vele őt. Ez a hagyományos esküvői szertartásnak ma is része.

SZÍNEK
Sir Isaac Newton (1643-1727) angol természettudós, fizikus fedezte fel az általunk ismert színképet, melynek hét különböző, egymástól jól elkülöníthető színe: a vörös, a narancssárga, a sárga, a zöld, a világoskék, a sötétkék és a lila. A természetben ezek a színek látszódnak a szivárványban és az északi fényben.

A színek használata azonban – a szivárvány színeit is beleértve – nem általános. Egyes nyelvekben például nincs külön szó a kékre és a zöldre vagy a sárgára és a narancssárgára, míg az eszkimók - a hó állapotától függően - 17 különféle szóval jelölik a fehér különböző árnyalatait. Minden nyelvben szerepel a fekete és a fehér, és általánosnak tekinthető a vörös szín is. A színekhez kapcsolódó asszociációk, a színekkel kiváltott fizikai és pszichológiai hatások, a színekkel hordozott szimbolikák azonban nemcsak a színt érzékelő egyének életkorától, hangulatától, szellemi és fizikai egészségi állapotától, hanem a földrajzi helytől, történelmi időtől és az adott társadalmi kultúrától függően is változnak.

A szubjektív, pszichés érzetek alapján meleg színek (pl. narancssárga, sárga, vörös), valamint hideg színek (kék, lila, szürke) különböztethetők meg. A vörös, mint a színek kiválasztottja, első a sorban, a fehér és a fekete pedig a zenit és a nadír kifejezője.

Az ősi Egyiptomban a sárga a halhatatlanságot reprezentálta. Az átkozott vörös Széth, a kék Amon isten, az örökkévalóságot szimbolizáló fekete pedig Ozirisz színe volt. A piramisokat a szivárvány hét színével festették ki. Hét különböző színű arca volt a hinduk szent Meru hegyének, és a különböző kasztokhoz rendelt színekkel – brahmanok (fehér), ksatriják (vörös), vaisavák (sárga), súdrák (fekete) - a színek rangsorát is kifejezték.

Az egyiptomiak és a kínaiak már régen felismerték, hogy a fény és a szín nagyban befolyásolja a testi folyamatokat. Mivel minden színnek megvan a saját rezgésszáma, betegségek esetén a test rezgése összhangba hozható a gyógyító szín rezgésével. A legkülönbözőbb betegségek kezelésére használatosak az egyes színkombinációk. Például a krónikus gyulladások esetén leghatásosabb a sárgászöldtől a pirosig terjedő színspektrum. A betegek piros szín hatására nyugtalanok, zaklatottak lesznek, a sötétkék színre a mentális problémákkal küszködők megnyugszanak. Remek idegcsillapítónak tartják az indigókéket és a türkiz színű víz látványát. Jól ismert, hogy a fehér, a világoskék vagy a világos lila színű szobák, tárgyak nagyobbnak látszanak, mint az azonos méretű sötét vagy meleg színű párjaik. A fekete vagy nagyon sötét színek karcsúsító, kisebbítő hatással bírnak, melyet jól ismernek a belső építészek, dekoratőrök és a divattervezők. Egy hideg színre kifestett szobában ugyanolyan hőérzet eléréséhez több hőenergiát kell felhasználni, mint egy azonos méretű meleg színű helyiségben.

A görög matematikus, filozófus Püthagorasz (i.e. 580-500) a színeket a négy elemmel társította, szerinte a testnek megfelelő föld elem színe a kék; a világot reprezentáló vízé a zöld; az étert megtestesítő tűzhöz a vörös tartozik; míg a lélek megjelenítőjéhez, a levegőhöz a sárga kapcsolódik.

A hét planéta színei: a Nap színe az arany, a sárga és a fehér; a Holdé a fehér, sárga és az ezüst; a Merkúré a narancssárga és a sárga; a Vénuszé a smaragdzöld; a Marsé a sötétvörös; a Jupiteré az égkék, azúrkék és a bíborvörös; a Szaturnuszé pedig a lila, a barna, a szürke és a fekete.

A muszlimoknál Allah színe kék, Mohamedé zöld. A keresztényeknél a szentháromság szimbolikája többnyire fehér, a hét szentség közül a fehér a keresztségé, sárga a bérmálásé, zöld az oltáriszentségé, vörös a bűnbánaté, fekete az utolsó keneté. A főpapok ruhái a bíbortól a liláig terjednek.

A színskálán, a fehér az isteni fény, a rend, a tisztaság színe, a tökéletesség, az ártatlanság, a tiszta érzelmek jelképe. A sárga a Nap és az arany színe, optimista, melegséget, közlékenységet szimbolizáló szín, nemcsak az örökkévalóságé, hanem az irigységé is. A narancs meleg szín, aktivitást, vidámságot, boldogságot, örömöt, bizakodást sugároz. A piros a tüzet jeleníti meg, amely a vér, a melegség, szeretet, a szerelem, az aktivitás, de az agresszivitás és pokol színe is. A zöld a tavasz, a feltámadás, a nyugalom, a remény színe, de mint a földdel kapcsolatosat, néha az ördöggel is társítják.

A kék, az ég, a levegő, a víz, a csend, a tisztaság, a hűség, a finomság színe. A bíbor méltóságot, felsőbbséget jelző szín. Az ibolya melankolikus, álmosító szín, ábrándozásra, elmélyülésre, meditálásra késztet. A barna szilárdságot, megbízhatóságot, állandóságot jelöl. A szürke semleges szín, egyhangúságot, reménytelenséget, kedvetlenséget kelt. A fekete a gyász, az alázat, az éjszaka, a szerencsétlenség, a bűn és a halál színe.

Az alkimisták szerint: a fehér a higany, a megvilágosodottság színe; a vörös a kén, a szenvedélyé; a kék az ég; a szürke a föld; a fekete a bűn, a bűnbánat, az anyag, és az okkultak színe; a sárga, vagyis az arany a Nagy Mű színe, amelynek elkészítésén annyi alkimista munkálkodott, és elkészítésében reménykedett.

A különböző vérmérsékleteket Goethe (1749-1832) négy színnel jelölte meg, szerinte a piros a kolerikus; a zöldessárga a szangvinikus; a kék a flegmatikus; a lilásbíbor pedig a melankolikus ember színe.

A magyar néphit szerint a sötét színek rontók, a világos színek segítők, kivétel a halál fehér színe. A vörös, a narancs, a sárga meleg színek, a zöld semleges szín, egyaránt lehet hideg és meleg érzetet keltő. A sárga a belső szabadságot, a sarat, a betegséget és a halált; a piros az önbizalmat, a vért, a szerelmet; a zöld az önbecsülést, az élet kezdetét szimbolizálja. A kék, az ég és a világmindenség színe, megfoghatatlan, elérhetetlen.

Általában az ártatlanság színével, világoskékkel gyászolják a pici korban meghalt gyerekeket. A kissé édeskés rózsaszín a lánygyerekek színe. A feketét nemcsak gyászra, hanem rontás ellen is viselik. Régen az újszülött csuklójára piros szalagot vagy piros kendőt kötöttek, hogy megvédjék a gonosztól, és hogy mindig világosságban éljen. Egyes helyeken ugyanezt – megelőzendő a betegség kiújulását - a frissen gyógyult gyermekek esetében is alkalmazták.

Kínában és Koreában (és Ázsia több országában is) a fehér a gyász színe, tilos náluk például fehér borítékba tett pénzt ajándékozni. Fehér ruhát is csak gyász esetén hordanak. A kínaiak szerint a fehér az anyatej színe, és mint ilyen a higgadtságot, a tisztaságot, a becsületet és az életet szimbolizálja. A piros a vér vagy az élet színe, kapcsolatba hozható a boldogsággal, jóléttel, hírnévvel, jó szerencsét hozó szín. A fekete a bélsár, a gonosz színe, vele társul a balszerencse, s vele hozhatók kapcsolatba a katasztrófák. Úgy tartják a kínaiak, hogy a fehér egyensúlyt teremt a piros és a fekete között. A latin-amerikai országokban nemcsak a fekete színű ajándékoktól irtóznak, hanem a bíbor színűektől is.

A mérgező állatok feltűnő - sárga, piros vagy fekete - színekkel jelzik, hogy vigyázat, veszélyesek vagyunk. A halak, a rákok, a gyíkok, a puhatestűek, a rovarok között gyakori a színváltozás. A halak és a madarak udvarlás alkalmával, szaporodás előtt öltenek színes nászruhát. Némelyik állat évszakonként változtatja meg bundája színét, mint például a sarki nyúl, aki nyáron barnás, télen pedig fehér.

SZÍNÉSZEK
A színjátszás kezdetének, s így a színész mesterség kialakulásának pontos időpontját senki sem tudja megmondani. Egyesek szerint a színjátszás a mágikus törzsi rituálékból fejlődött ki, míg más feltételezések alapján az ember utánzási hajlamából vagy a rá oly jellemző mesélőkedvéből. Bármelyik is legyen igaz, ahhoz kétség sem férhet, hogy a „színjátszás” vagy „szerepjátszás” a történeti idők kezdete óta része az ember tevékenységének. Ahogy a civilizációk fejlődtek, úgy változott az előadások természete és az előadók szerepe.

Az első előadások kétségkívül a vallásos rituálékban gyökereztek, és az első színészek valószínűleg papok vagy törzsi vezetők lehettek. A primitív emberek erősen hittek benne, hogy a rituális szertartások megoldják a problémáikat. Száraz időszakokban például – ahelyett, hogy kutakat ástak volna, vagy öntözőrendszereket építettek volna ki – esőtáncokat jártak, és áldozatokat mutattak be az esőisteneknek. Később pragmatikusabbá váltak ugyan, de a rituális szertartások továbbra is megmaradtak. A maiakhoz hasonlítható előadást először – mintegy három és fél ezer évvel ezelőtt - valószínűleg Egyiptomban figyelhettek meg, azonban a hieroglifák alapján nem állapítható meg, miképpen zajlottak le ezek, így a színjátszás bölcsőjének az ókori Görögországot kell tekintenünk. A görög dráma eredete vallásos szertartásokhoz, elsősorban Dionüszosz ünnepeihez kapcsolódik. A szőlőművelés, a bor és a mámor istenének egy évben több vidám, zajos ünnepe is volt. A városokban január végén ötven ifjúból álló kórus az isten oltára előtt kardalokat, dithüramboszokat adott elő, és ezekben Dionüszosz sorsát énekelték meg. Az első lépés a dráma felé az volt, hogy a Dionüszoszt megszemélyesítő karvezető kivált a kórusból. Az első színész felléptetése Theszpisz nevéhez fűződik. Erre a feljegyzések szerint i.e. 534-ben került sor. Ezt követően – nagyrészt a görög drámaírók: Aiszkhülosz, Euripidész és Szophoklész fellépésének köszönhetően - a színjátszás forradalmi változásokon ment keresztül, megjelentek a prózai szereplők, és bevezetésre került a díszlet. A későbbi korokban az iránta táplált tiszteletből Theszpisz neve eggyé vált a színész fogalmával. (Régebben a vándorszínészek kocsiját, a vándorszínész társulatot nálunk is Theszpisz kordéjának nevezték.) Elsősorban a nyugati világ színházi berkeiben elterjedt az a mítosz (vagy babona), hogy Theszpisz egy rosszakaratú szellemként ma is jelen van az előadásokon, és ha valami baj történik, kudarcba fullad az előadás, elsősorban őt hibáztatják. Jóakaratának elnyerése érdekében, vagy az ellene való védekezésként a babonás színészek különböző varázseszközök, szerencsetárgyak használatához vagy szertartásos cselekvések alkalmazásához folyamodnak. Talán ezzel áll összefüggésben, hogy a színházban minden előadásnak megvan a maga rituáléja, kezdve attól, hogy a színész belép a művészbejárón és felmegy a színpadra, de a babonás beidegződések sora már a szövegtanulásnál elkezdődik. Ha ekkor felborul a megszokott rend, minden rosszul sikerül. Ha a szövegtanulás közben leesik a szövegkönyv, mielőtt felemelnék, előtte rá kell taposni a könyvre, ellenkező esetben balszerencsét, bukást hoz. Vannak, akik a szövegkönyvet, alváshoz készülve a párnájuk alá, ha ülnek, a talpuk alá teszik, hogy könnyen elsajátítsák a szöveget.

A darab próbáján a színészek arra törekednek, hogy minden sort tökéletesen tudjanak, kivéve az utolsó mondatot. Ezt az utolsó sort a bemutatót megelőző éjszakáig nem mondják ki, mivel a produkció sikerét vagy bukását az utolsó sort követő taps ereje prezentálja.

A babonás színészek jelmezükbe valamilyen kabala tárgyat, például egy fényképet, vagy a díszletet ábrázoló apró képet varratnak. A talizmánként vagy kabalaként használt kép a legtöbbször Genesiust, a színészek és a komédiások védőszentjét ábrázolja. (Genesius, a mártír színész alakja, aki Krisztust gyalázó darabot írt Diocletianus császár parancsára, de megtér kereszténynek, s a vértanúk boldogságával vállalja a kínpadot.)

Sminkelés közben, ha a színésznő fogaira egy kis ajakrúzst ken, azt egy leendő jó szerződés előjelének tekinti. Mielőtt a színpadra lépne, hogy szerencséje legyen, a színésznek meg kell köpködnie valakit, ez legtöbbször az ügyeletes tűzoltó, vagy valamihez, például a színfalhoz kell dörgölnie az orrát. A színésznők úgy vélik, hogyha újév első napján tűzoltóval csókolóznak, akkor az egész év sikeres lesz számukra.

Az előadás előtt tilos jó szerencsét kívánni a színészeknek, csak lábtörést, esetleg egy kalap féceszt. A lábtörés kívánásának eredete – bár keringtek történetek színészekről, akik törött lábbal zajos sikereket értek el – a közönség reakciójával kapcsolatos. A láb jelentésű angol „leg” szó ugyanis egyúttal a vasfüggönyt tartó kötél nevének a szinonimája. Egy sikeres előadás után a függöny többszöri felhúzása a kötél kopását, vagy elszakadását okozhatta. Egy másik eredetmagyarázat a régi görögök idejébe vezet vissza, amikor a közönség tapsolás helyett lábdobogással fejezte ki a tetszését. A lábuk eltörése az elismerés szélsőséges formája volt.

A színészek sem kívánhatnak egymásnak jó szerencsét az előadás előtt, mert ez ellentétes hatást válthat ki. Biztonságosabb a színpadra lépés előtt lábtörést, nyaktörést és egyéb borzasztó dolgokat kívánni, vagy azt mondani, hogy találkozzunk a szabadban. Előadás kezdete előtt nem szerencsés a függönyön át kikukucskálni a közönségre, és kerülendő a színpad közelében - egyesek szerint az öltözőben is – a suttogás. Nem szabad tejből vagy citromból készült ételt vagy italt fogyasztani előadás előtt, mert ezek veszélyeztetik a hang tisztaságát.

Ha egy színésznő virágokat kap ajándékba, kitűzhet belőle egy szálat, vagy kézben foghatja a csokrot előadás előtt, vagy az előadás után, de ha pódiumon teszi, balszerencsét hoz számára, ezért használnak helyette művirágot a színpadon. Egyébként nemcsak valódi virágokkal, de valódi ékszerekkel, valódi tükrökkel vagy valódi étellel sem ajánlatos szerepelniük. A hamis dolgokkal rendszerint könnyebb dolgozni, és egy bizonyos távolságból jobban néznek ki.

Ha a színész vagy színésznő észrevesz valakinek a ruháján egy lógó pamutfonalat, letépi azt, feje körül három kört ír le vele, majd a nyaka köré tekeri. A pamutszál egy új szerződést jelez előre, és azt mondják, hogy ez a mágikus rítus garantálja annak megvalósulását. Egy színész, vagy színésznő öltözőjében tartott kabalababának, vagy más kabalatárgyaknak rendben kell lenniük, hogy sikert hozzanak a számára, a gratuláló táviratokat pedig a falra tűzve, nagy becsben kell tartania.

Az öltözőben vagy a kulisszák mögötti fütyörészés is balszerencsét jelent. Aki így tesz, annak ki kell mennie az öltözőből, háromszor körbe kell fordulnia, majd az ajtón kopogva kell bebocsátást kérnie. Ennek eredete onnan származik, hogy a színpadi munkásokat a briteknél régen gyakran a tengerészek közül toborozták, mert a hajósok jól bántak a kötelekkel, melyeket a díszletek felhúzására vagy leengedésére használtak. Ha valamelyik színész véletlenül elfüttyentette magát, a díszletezők azonnal megváltoztatták a díszletet.

A színészek a Machbeth eljátszását tekintik a legbalszerencsésebb szerepnek, ezért ennek a darabnak még a nevét sem szeretik kimondani, általában „M” színdarabra hivatkozva beszélnek róla.

SZÍNTERÁPIA
A szín, a hanghoz hasonlóan, energiát sugároz ki. Ez a fajta kibocsátás az élőlényeknek is jellemző tulajdonsága, csak e sugárzások legtöbb az emberi szem számára nem érzékelhető. Egyes rovarok azonban – például a szentjánosbogarak - látható sugárzást bocsátanak ki. A szín- és a hang vibrációk kockázat nélkül felhasználhatók a lelki és az érzelmi rendellenességek kezelésére.

A szín energia-hullámai hatással lehetnek az emberek egészségére, lelki állapotára és általános közérzetére. Ruháink, munkaeszközeink, környezetünk kedvező színei jó hatással vannak izmainkra és idegrendszerünkre. Egyes színek ellazítják az embert, mások stimulálják, bizonyos színek pozitív lelki állapotot hoznak, míg mások ingerelnek vagy ellenkezőleg, depressziót okozhatnak.

Azt mondják, hogy a vörös és a piros a veszélyre figyelmeztet, ösztönöz, ingerel, élénkít, serkent, izgat, mozgásba hoz, sokkol; a zöld üde hatású, mégis melankolikus szín, lecsillapítja, tompítja az érzelmeket, egyben stabilizál, kiegyensúlyozottá tesz, segít ellazulni; a kék nyugtatóan hat, ellazít, lecsendesít; a türkiz segíti a képzelet szárnyalását, a kreatív alkotó munkát, az önkifejezést; a bíbor empátiakészséget ad, és csillapítja a lelki fájdalmat; a citromsárga és a narancssárga a fény színei, élénkítő, pezsdítő, felszabadító színek, viselőjét vidámmá, jókedvűvé teszik; a fehér a tisztaság, higiénia érzetét kelti, a fekete elkomorít, nyomasztó és lehangoló hatású, fáradttá és kimerültté tesz, de olykor indulatokat is kiválthat.

A színterápia hatására a belső elválasztású mirigyek és a nyirok rendszer működése intenzívebbé válik, s ennek eredményeként a szervezetből eltávoznak felhalmozódott mérgek. A piros és a vörös szín fizikailag aktivizál, nem ajánlott vérkeringési zavarok esetén és a hiperaktív embereknek, de hatásos vérszegénység és némely bőrbetegség kezelésére. A zöld roborál, pihentet, kiszabadít a fáradtság, kimerültség, szorongás feszítő szorításából. Hatásos cukorbetegség, szemproblémák, ízületi- és visszérgyulladás esetén.

A kék kedvezően hat az agyalapi- és minden belső elválasztású mirigyre, valamint a magas vérnyomásra. Jó segítség álmatlanságra, belső nyugtalanság és idegesség ellen. A zöldhöz hasonlóan, segít a megnyugvásban, az ellazulásban. A türkiz a szívre, a csecsemőmirigyre hat. Jótékony hatással van a fertőző betegségek lefolyására, csillapítja a magas lázat. A bíbor a tobozmirigyre hat, oldja a szorongást, az aggódást, enyhíti a fájdalmat. A citromsárga közrejátszik a vegetatív idegrendszer jó működésében, segíti a szervezet méregtelenítését, a narancssárga az immunrendszert erősíti. Mindkét sárga szín távol tartja a lehangoltságot, búskomorságot, jó közérzetet, betegségből való gyors felépülést ígér.

SZIRÉNEK
A sziréneket a görög mondákban Akhelóosz, a folyamisten és számos forrásvíz atyja nemzette az egyik múzsával. Eredetileg szép nők voltak, és gyönyörű hangjukra oly büszkék, hogy a múzsákat hívták ki versenyre, és csak a vereségüket követően, büntetésből váltak félig asszony, félig madártestű emberevő szörnyekké. Számuk a különböző forrásokban változó: van, ahol csak ketten vagy hárman, míg másutt egészen sokan vannak. Édes énekeikkel csábították magukhoz a szerencsétlen, hiszékeny hajósokat, ezért tartják őket az illúziók világának és a csábítás szimbólumainak. Odüsszeusz emberei fülét viasszal tapasztotta be, magát pedig az árbochoz kötöztette, hogy hajósait megkímélve, biztonsággal meghallgathassa bűvös énekeiket. Orfeusz a híres dalnok és zenész állítólag még a sziréneknél is édesebb hangon énekelt, a dalnak hallatán azok a tengerbe ugrottak, és sziklává változtak, mert amint nem hatott varázserejük, azon nyomban halál várt rájuk.

Az a hiedelem járja, hogy Walesben a 6. században elfogtak és megkereszteltek egy szirént, aki Murgan néven a szentek közé került. Egy társa holtáig Haarlemben élt, akit megtanítottak fonni és a kereszt tiszteletére.

A nyugat-európaiak szerint a szírének a boldogtalan lelkek megtestesülései. Az oroszok hitében a paradicsomból szállnak alá a földre, ahol dalaikkal csábítják el az embereket.

A Rajna jobbpartján Sankt Goarshausen közelében található a Lorelei nevű hatalmas szikla, amelyen a mondabeli szirén lakott, aki énekével magához csalta a hajósokat, akik hajójukkal a sziklafalnak ütközve, a vízben lelték halálukat. A monda legismertebb feldolgozása a német költő és esszéista Heinrich Heine (1797-1856) Die Loreley című költeménye, melyet több mint 25 komponista zenésített meg.

SZITAKÖTŐ
A karcsú termetű, remekül repülő, nagyon mozgékony, kíméletlen ragadozó szitakötőket az ördög lovasainak tartják. Egyes kultúrákban viszont a „sátán stoppolótűje” nevet kapta, ugyanis a babonás hiedelem szerint a szitakötő álmukban bevarrhatja a rossz gyerekek szemeit, füleit és a szájukat. Dél-Amerikában viszont „kígyódoktorként” ismerik őket, mert azt hiszik, hogy meggyógyítják a beteg kígyókat. Ha a szitakötő kecsesen száll egyik helyről a másikra, azt jelenti, hogy hamarosan olyan vendége lesz az embernek, akitől nehezen fog megszabadulni. Aki elkap egy szitakötőt, egy éven belül megházasodik. Halott szitakötőt látni híreket jelent, ám az érkező hírek mind rosszak lesznek. Ha a szitakötők tölcsér-alakzatban repülnek, hurrikánra lehet számítani, mondják a Kanadából elszármazott, Louisiana államban élő cajunok.

Az álomfejtők szerint, ha azt álmodja valaki, hogy szitakötő száll a testére, remek híreket fog hallani valakiről, aki messzire távozott.

SZITÁR
Lásd: hangszerek

SZIVÁRVÁNY
Az égbolton látható szivárvány, körív alakú, színes sávokból álló fényjelenség, amely akkor keletkezik, amikor a rézsútosan sütő nap sugarai megtörnek a rendszerint távolabb hulló esőcseppeken. A külső csíkja vörös, s a többi szín sorrendben: narancs, sárga, zöld, kék, indigó, ibolya.

Az emberek képzeletét régóta foglalkoztatja a szivárvány. Megpillantását többnyire szerencsés ómennek tartják. Feltételezik róla, hogy a szivárvány átívelő hídként húzódik ég és föld, valamint az istenek és az emberek között. Ebből az elképzelésből származhat a szivárványhíd, vagy a tündérek hídja kifejezés, de szivárványt a mennyország kapujának is hívják. A germánoknál a szivárvány-hidat az istenek építették, hogy az elhunyt harcosok lelke ezen jusson fel az istenek várába. A buddhisták szerint Buddha a hétszínű szivárvány-lépcsőn jött le az égből a földre.

Indiában Indra isten nyilát jelképezi. Kínában, Kambodzsában és Afrika egyes részein kígyónak vélik. A görög mitológiában Írisz a szivárvány megtestesítője. A sintoista japánok, pedig abban hisznek, hogy szülőhazájuk, Japán szivárványból született.

A Szentírásban, Isten a vízözön után, ígéretének jeléül, szivárványt küldött az égre, ezzel kívánta megüzenni, hogy nem pusztítja el többé vízözönnel az emberiséget. Ez az ígéret egyúttal szövetség, amelyet Isten minden földi élővel kötött. Az eső után rendszeresen föllépő természeti jelenség tehát újra és újra emlékeztette az embert Isten kegyelmére és szövetségére.

A svájci alkimista, orvos, Paracelsus (1493-1541) a szivárványról azt írta, hogy úgy születik, mint az asszony gyermeke. Éppen annyi időre van szüksége, mint a magzat kifejlődéséhez. Bármely órában születhetnek, noha nem szeretik a szárazságot és a túlságos nedvességet, sem a hideget, sem a meleget. Télen megfagynak, nyáron kiszáradnak. Tüzes színüket a tűz sójából kölcsönzik. Az 1471-ben német nyelven, majd száz évvel később Heltai Gáspár kolozsvári pap fordításában megjelent Csízió említ egy Bedo nevű bölcs csillagászt, aki azt írta, hogy negyven esztendővel az ítélet napja előtt elvész a szivárvány e világról, legelőször az fogy el, midőn e világ elkezd végződni.

A Csízió szerint, amikor tiszta az idő, és szivárvány látható az égen, akkor eső lesz, ha pedig eső után látni szivárványt, feltisztul hamarosan. Ha dél felé van a szivárvány, igen nagy eső; ha napnyugatra van, csak egy kicsiny eső lesz. Ha napkeletre van, és a Nap már kezd lenyugodni, szép időt jelent. Mennél zöldebb a szivárvány, annál szelesebb lesz az idő.

Megfigyelők tudni vélik, hogy a Hold-szivárvány jóval halványabb és ritkábban látható. Hazánkban a nyugati égen feltűnő szivárvány időjavulást hoz, a keleti szivárvány látványa rosszabbodást jelent. A reggeli szivárvány, esőre utal.

A népi időjósok szerint: egy szivárvány a keleti égen, jelzi, hogy másnap száraz, napos idő lesz. A nyugaton feltűnő szivárvány megjelenése, azt jelenti, hogy a következő nap dézsából fog ömleni az eső.

A török és a magyar néphit egyaránt úgy tartja, hogy megváltoztathatja a nemét, aki át tud menni a szivárvány alatt.

SZIVÁRVÁNYKÍGYÓ
Lásd: kígyó

SZÍVVONAL
Lásd: tenyérvonalak

SZKARABEUSZ
Az egyiptomiak szemében a ganajtúró bogár, a mondabeli szkarabeuszhoz hasonlóan, az örök újjászületés szimbóluma. Egyiptomban nagyon hasznosak és védettek ezek a bogarak, mert nagy részük van a magok elterjesztésében, a föld termékennyé tételében, őt testesítik meg, s bennük látják az élet örök körforgását, állandó megújulását. Egykoron azt hitték, hogy a szkarabeusz önmagától, a trágyából keletkezett.

A galacsinhajtó kis bogarak, amikor süt a nap, kis golyókat formálnak trágyából, majd odvukba görgetve azokat, párjukkal elfogyasztják, a nőstények azonban egy-egy galacsinba lerakják a petéiket.

A szent szkarabeusz az ókori egyiptomi vallás szakrális szimbóluma. Héliopoliszban, a hajnali napisten, Heper szent állata, aki nap-nap után, óriási szkarabeuszként görgeti maga előtt a Napot az égen. Idővel a szkarabeuszok a halál utáni emberi lélek jelképévé megjelenítőjévé váltak, gyakorta ábrázolták őket sírkamrák falain. A múmiák gyolcstekercseivel a bebábozódott bogarakat utánozták. A múmiák mellkasára bazaltkőből faragott vagy kalcedonból készült szív-szkarabeuszokat helyeztek, ezzel kívánták megóvni a halottat a mágikus hatalomtól, és ezáltal reménykedtek a feltámadásában.

Az élők számára ugyancsak fontos volt a szkarabeusz amulettek viselete, hittek abban, hogy varázserejük meghosszabbítja életüket, megvédi őket a betegségektől, minden bajtól és a rossz szellemektől. Az egyiptomi mesterek sokféle anyagból, de leginkább zsírkőből, mázzal bevont szkarabeuszokat készítettek. A szobrocskák lapos hátlapjára vagy ábrákat rajzoltak vagy feliratokat véstek. Majdnem minden ékszerüket lazúrkőből faragott szkarabeusszal díszítették. A fáraók szkarabeuszt ábrázoló gyűrűket viseltek, mely az istenek világához való tartozás érzetét keltette bennük. A harcosok szintén szkarabeuszt hordtak gyűrűként, hogy általa egészséget és erőt nyerjenek. Az apró amulettek mellett óriásszkarabeuszok is készültek. A jelenleg ismert legnagyobb szkarabeusz, mely a British Museumban látható, öt láb hosszú, három láb széles és több mint két tonnát nyom a súlya.

SZKÜLLA
Szkülla a legyőzhetetlen tengeri szörny, eredetileg szép fiatal hajadon volt, de sorra kikosarazta kérőit, így tett a szerelmes Glaukosz tengeristenséggel is, aki Kirké varázslónőhöz fordult segítségért. Kirké azonban az isten szerelméért epekedett, ezért féltékenységében bosszút állva Szküllán, szörnnyé változtatta. A hiedelem szerint megmérgezte annak a forrásnak a vizét, ahol Szkülla fürödni szokott, s amikor az a vízhez ért, testének lágyékából hat csaholó kutyatest bújt ki, akiknek tizenkét lába és hat feje, hosszú kígyónyaka és fejenként három fogsora lett. Szkülla kutyafejei örökké éhesen várták az arra járó hajósokat, barlangjából leselkedtek az utasokra. Ám az alakváltozás mégis annyira elrémisztette, hogy végül az Itália és Szicília közötti tengerszorosba (Messinai tengerszoros) vetette magát. Viharok idején még ma is hallják a tengerészek az égbenyúló szirtekhez vágódó hullámok moraját.

SZLÁV HÁZI SZELLEMEK
A keleti szlávok házi szelleme, a domovoj, apró termetű, öreg parasztnak látszó ember, ősz szakállal. Domovojjá az válik, aki áldozás nélkül halt meg. A szlávok kétféle domovojt különböztetnek meg, a házban lakót, akit domozsilnak is neveznek, jó akaratúnak írják le. Az udvarban lévő, rosszindulatú domovoj neve, dvorovij vagy dvorovoj, aki kínozza az állatokat, képes macskává, kutyává, kígyóvá, patkánnyá, békává változni.

A szeretetreméltó házi domovoj bárhol megtalálható a lakásban, tanyázhat a kályha közelében, a küszöb alatt, a kemence sutban, de soha nem hagyja el a házat. A jövőbelátó képességgel bíró domovoj gondoskodik a ház boldogulásáról, őrzi a családot és annak vagyonát, de elvárja, hogy a háziak tisztességesen éljenek, betartsák a hagyományos szokásokat, szorgalmasan dolgozzanak. Ha elvárásai ellen cselekednek, s ha nem tetszik neki a család valamely tevékenysége, ellenségessé válik, bajt hoz a háziállatokra, megbetegíti őket, szélsőséges esetben megfojtja áldozatát. A haragja, azonban gyorsan elpárolog, könnyen kiengesztelődik. Ha megbékült, furcsa kopogással vagy fülsiketítő hanggal adja a család tudtára. A lustaságot vagy a hanyagságot csínytevésekkel, kópéságokkal bünteti, ilyenkor összegubancolja a kézimunkákat, rendetlenséget csinál, bepiszkítja a lépcsőfeljárót. Ha jól érzi magát, énekel, ugrál, ha rosszul van, nyöszörög és siránkozik. Amikor a család új házba költözik, kérlelik a domovojt, hogy tartson velük.

Az oroszok képzetében létezik Bannyik, a mosakodók házi szelleme, aki veszélyes dolgokat művel a mosakodókkal, a kemence tetejéről ledobott kövekkel ijesztgeti őket, a tisztálkodókat olykor azzal fenyegeti, hogy lenyúzza a bőrüket. Megbékítésére a fürdőzőhelyen egy nyírfa seprűt, kis szappant és vizet, valamint áldozatként egy fekete kakast hagynak neki.

SZLÁV TERMÉSZETI SZELLEMEK
A szláv természeti szellemek közül, lesij, más néven, leszovik, lesak, borovik, az erdők és a vadállatok ura. Ha az erdőn kívülre kerül, sátánná változik. A lesij megjelenhet, mint állatbőrbe bújt, derékszíj nélküli paraszt, de elképzelik szarvval és patákkal rendelkező vadállatként, háziállat, sőt gomba alakjában is. Rossz, gonosz tulajdonságokkal van felruházva, úgy tartják róla, hogy a jobb és a bal fél közül a baloldalt képviseli, ezért hordja ruhájának jobb oldalát a balján, ballábas bocskorát pedig a jobb lábán. Az embereket letéríti az útról, ijesztgeti, megbetegedheti, halálra csiklandozhatja őket. A gyerekeket velőtrázó nevetésével rémisztgeti. A fiatal lányokat és csinos asszonyokat a favágók fejszéjével rabolja el, akiket halálra kiéheztet.

Vogyanoj, a vízi szellem, ugyancsak kegyetlen, rosszindulatú, gyakran vízbe fullasztja az embereket. Leggyakrabban hosszú szakállú, zöld bajuszú és hajú, meztelen, ronda öreg férfi, a félig ember- félig haltestét sár, iszap borítja, vagy halpikkelyek fedik. Nincsenek karjai, csak mancsai, fejét szarv díszíti. Képes hallá változni. A női vízi szellemeket hínárral összekötözi, akikből hozzá hasonló rosszakaratú szellemek válnak.

A szláv ruszalkák általában ártó vízi szellemek, akik vízbe fúlt lányokból, a keresztelés előtt meghalt gyermekekből lesznek. Pünkösd után, a nyár elején feljönnek a vizekből, futkároznak a mezőn, a fűz- vagy nyírfa ágain hintáznak, incselkednek a férfiakkal. Szívesen ropnak körtáncot, halálra táncoltatják azt, aki beáll a kör közepére. Legveszélyesebbek csütörtökönként, de az ürömmel el lehet riasztani őket, amit nagyon utálnak. Az észak-orosz ruszalkák viszont rémségesen rút, kócos, ruhátlan nők, akik gonoszul félrevezetik az embereket, meggyötrik a férfiakat.

A délszlávok természeti szellemei, a bolgár vilák, elbűvölő lények, hosszú, zöld hajú, szárnyas, gyönyörű leányok, lenge, varázslatos ruhájuk csábítja a férfiakat. A hegyekben élnek, ahol a tavaik vannak. Tudnak repülni, de ha elvesztik szárnyaikat, patás lábú asszonyokká válnak, amit szégyenükben fehér ruhával takarnak be. Segítőkészek az elesettekkel, felkarolják az árvákat. Ha viszont feldühítik őket, még ölni is képesek.

SZOMA
A legismertebb, sokszor megénekelt és leírt hallucinogén ital, az ókori India mágikus itala a szoma (más írásmóddal szóma). A védikus irodalom azt írja a szomáról: "A legédesebb, legtisztább részegítő patakban fürödj meg, ó Szoma, kit Indra italul sajtolt ki. (...) És fejős tehenek készítik e borjút, a szomát italul Indrának. (...) Mint eső cseppjei a földre, úgy csordult a szoma Indrához. Igyál hát, igyál hős Indra szomát! Az ég legfinomabb tejszínét, a Szomát, az édeset sajtolják Indrának, a villásbuzogánnyal felfegyverezettnek.” A szomától lerészegedő Indra isten önmagasztalási himnuszában arra is kíváncsi, mennyi szomát fogyasztott. "(...) Öt egész nép nem volt számomra több mint szembe hullott porszem. Nem ittam-e túl sok szomát? A két világ még csak nem is fogható szárnyaimhoz. (...) Nagyobbra nőttem, mint az ég, és magasabbra, mint a hatalmas föld. Alaposan megkapálom a földet itt vagy ott. (...) Hatalmas-hatalmas vagyok, s a felhőkig érek, nem ittam-e túl sok szomát?"

Az élénkítő, hallucinogén szoma ital összetevőire az emberek mind a mai napig nem tudtak rájönni, készítését képtelenek megfejteni. Mint növényt sem tudták azonosítani a szomát. Az emberi fantázia szerint az ital úgy készült, hogy vízben áztatott szoma szárat összezúzták, s kicsorgó levét vízzel hígították vagy tejjel keverték. A szomának fontos szerepe volt a védikus áldozatok bemutatásakor, az italt felajánlották az isteneknek, majd a maradékot a pap és az áldozat felajánlója itták meg.

A néphagyomány úgy tartja, hogy a mennyekből származó és a hegyekben növő szoma nedve megtermékenyítő hatású, életerőt adó, és serkenti a növekedést. A szomát a Holddal hozták összefüggésbe, mert miután megitták az italt az istenek, a Hold elfogyott, hogy aztán ismét újjászülessen.

SZOMBAT
Lásd: hét napjai

SZÖG
A katolikus hittel függ össze az a cigány adoma, miszerint Jézus keresztre feszítéséhez szükséges négy szöget a cigánynak kellett volna beszereznie, de a cigány nagyon megsajnálta az Urat, ezért egy szöget ellopott a négyből, így Jézus lábát csak egy szöggel rögzíthették a keresztre. A részvétért cserébe Jézus megengedte a cigánynak a lopást, azzal a feltétellel, ha harmadszorra sem sikerül valamit ellopnia, akkor ne kísérletezzen többet.

Régi népi hiedelem szerint a vas olyan fém, amelynek mágikus hatása van. A régi rómaiak szerint egy ellenség megátkozásához nem kellett más, mint venni egy táblát, ráírni az ellenség nevét, majd a névbe egy hosszú szöget verni. Ugyancsak az ókori Rómában a láz csökkentéséhez olyan szöget vagy kötelet kellett viselni a nyak körül, melyet korábban keresztre feszítéshez használtak. Az angolok az I. világháborúban begörbített vasszögekből formált amuletteket hordtak a nyakukban, arra gondolván, hogy az ólomgolyóval szemben védettséget ad. Patkószögeket hajlítgattak gyűrűvé.

A kínaiak is hittek a szög mágikus erejében, a kalapáccsal bevert szegekről azt tartották, alkalmasak a gonosz, ártó démonok, kísértetek távoltartására. Olykor a ház bejáratnál sündisznószerűen szögeket vertek be, amelyről úgy hitték, megóvja a háznépét a betegségektől, és elősegíti, hogy a családban fiúgyermek szülessen.

Az Afrika nyugati részén élők szerint, az ácsok, miközben feleségük várandós, egyetlen szöget sem verhetnek be. Ez ugyanis méh-elzáródást okozhat, ami nehézzé teszi a szülést. Az elsőszülött csecsemő temetésekor, nemcsak a koporsót nem szabad leszögezni, de még a csecsemő holttestét sem ajánlott teljesen lefedni, egy részét, általában a gyermek fejét, szabadon kell hagyni, mert ha a koporsót befedik, az anya nem fog több gyermeket szülni.

Az indiaiak azt mondják, sohase verj be szöget napnyugta után, mert felébreszted a három főistent, Bráhmát, Visnut és Rámát.

SZŐLŐ
Lásd: bor, gyümölcsök, termésjóslás

SZŐRZET
A fiziognómia az emberi szervek, testrészek tanulmányozása mellett, a testen megfigyelhető egyéb jegyeknek, így a szőrzet jellemzői megfigyelésének is nagy jelentőséget tulajdonít. Az ujjak és a kézfej tekintetében, ugyanez vonatkozik a kézelemzésre, ugyanis a kéz, az ujjak szőrzete fontos kiegészítő információkat szolgáltat az elemző számára.

A szőke vagy világos szőrzetűek bágyadtabbak, ingatagabbak, jobban befolyásolhatók, mint a sötét szőrzetűek. A sötét szőrűek energikusak, temperamentumosak, érzelmeik erőteljesebbek, mint a világos szőrzetűeké. A vörösek a legingerlékenyebb réteg. Hirtelen cselekszenek, meggondolatlanok.

A szőrös kezű nők férfiasak, a szőrtelen kezű férfiak nőiesek. Ha a kézhát nagyon szőrös, az emberben az állati ösztönök dominálnak. Ha mindegyik ujjhát szőrös, az illető indulatos, ideges alkat. A szőrös hüvelykujj konzervativizmust szimbolizál.

Az indiaiak szerint a testen lévő szimpla szőrgyökerek magas méltóságú embert; a dupla szőrgyökerek tanult embert; a háromszoros vagy négyszeres szőrgyökerek pedig rövid életű embert jelképeznek.

SZÖVŐMADÁR
Lásd: csomó

SZÚNYOG
Lásd: bogarak, ómenek

SZÜLETÉS
A világon sok helyütt, mint például Dél-Afrikában, Kínában, Indiában szégyennek minősül a lány születése. Melanéziában, ha egy apának lánya születik, a fejére kókusztejet fröcsköl, ha viszont fia, akkor örömében feldobja a levegőbe. Ausztráliában, ha a csecsemő lány, köldökzsinórját egy papíreperfa alá ássák, ha pedig fiú, akkor a köldökzsinórt a tengerbe dobják, hogy jó halásszá váljon. A sivatagi beduin apák, ha fiúk születik, a sátrukból a szabadba szaladnak, majd örömükben a levegőbe lövöldöznek, áldást mondanak, és tevetejet itatnak az újszülöttel.

A kínaiak régente, letagadták lányaik számát, a hinduk pedig úgy tartják, hogy csak a fiúból lesz igazi ember, akinek munkájára, támogatására majd számíthatnak, a lányok viszont csak pénzbe kerülnek.

A magyarok szerint: ha egy fiúgyermek holdfogyatkozás idején születik, a következő gyermek leány lesz, ha leány születik a fogyó holdnál, a soron lévő gyerek fiú lesz; ha a terhes nő köténye főzés-sütés közben hosszúkásan ég ki, akkor fia születik, ha kerek lyuk lesz rajta, akkor leánya. Ha a szülők következő gyerekként fiút szeretnének, akkor az apa a megszületett apróság méhlepényét az almafa mellé, ha lányt akarnak, akkor az almafa alá ássa el. Ha a házaspár fiú utódot szeretnének, szeretkezés közben a férjnek kalapot kell viselnie, vagy a közösülés alatt a feleségnek csukva kell tartania a száját, és a férfinak pipát kell tartania a fogai között.

SZÜLÉS
Az érett magzat világrahozatalának folyamata régóta fontos esemény a családok életében, a szülés szerencsés kimenetelének biztosítása érdekében számos mágikus eljárás volt ismert, a szülőanya és a gyermek védelmét különféle népgyógyászati praktikák szolgálták. Szüléskor a fiatalasszonyt – ha tudtak a terhességéről – általában nem hagyták magára, a rokon asszonyok, ők, valamint a bábaasszony, majd később orvosok is, segítettek az újszülött világrahozatalában. A szülésnél jelenlévők, segítők köre azonban kultúránként változik.

A spanyol nyelvű országokban, a leendő apa feleségével együtt „vajúdik”, vagyis – mintha maga is szülne – átéli nejének szülési fájdalmait, görcseit, és negyven napig ugyanúgy viselkedik, mint nemrég szült asszonya.

Ugyanakkor a portugálok hagyományos szülésénél elképzelhetetlen volt a férfiak, köztük a férj, jelenléte. A vajúdásnál, a szülésnél csak asszonyok segédkezhettek, és a megszületett gyermek és a szülésen átesett fiatalasszony ellátása is az ő feladatuk volt. Hagyományosan még az orvos sem lehetett férfi, egyébként is a portugál asszonyok mélységesen megbíztak a bábaasszonyokban. A fájdalmakat többnyire csendben viselik, a szülés során nem sikongatnak, mert ezt a gyengeség jelének tekintik.

A férj jelenléte a szülésnél nálunk sem volt szokásban, Csongrád megyében például csak miután az asszonyt és az újszülöttet megmosdatták, és rendbe tették, nézhette meg őket az apa. Valamikor a Szeged környéki tanyákon a szülőágyat, Szűz Mária ágyának nevezték. Szülés közben a vajúdó anyát meghintették szentelt vízzel, és szentelt gyertya füstjét fújták rá. A szülés alatt az elsötétített szobában csak gyertyák éghettek, hogy a gonosz szellemeket távol tartsák. Ezen a vidéken a kismamák szívesen szültek az istállóban vagy az akolban, a szalmával megrakott és lepedővel letakart ágyon is, mert ez a környezet Szűz Mária szüléséhez hasonlított. Később a szobai ágyra szórtak szalmát, hasonló elgondolásból. A csongrádiak a terhes nőt óva intették, hogy forró kemencének támaszkodjon, mert a szülése nagy fájdalmat okoz; a szülő nőnek meg azt tanácsolták, hogy szülés alatt ne nyissa ki a szemét, mert ha kinyitja, a születendő gyerekének kiguvadt szeme lesz.

Az ausztrál őslakosok körében, amíg az asszony vajúdik, a férj különböző rítusokat hajt végre, hogy könnyebb legyen a szülés. Szülés után az anya pár napig az özvegyek táborában pihen, majd visszatér férjéhez. Ebédet főz párjának, azután eléje helyezi csecsemőjét, és ha a férje elismeri saját gyerekének, az arcát vörös okkerral jelöli meg, a dárdahajítójával pedig óvatosan megérinti az apróságot. A pápua-guineai apák, a szülés ideje alatt kunyhójuk előtt strázsálnak, nehogy a született pici lelkét ellopják a rossz szellemek.

Az afrikai maszai asszonyok a szülés után azonnal felkelnek, hogy csecsemőjüknek megmutassák a család nagy kincseit, a teheneket. A mama bemutatja apróságának, hogyan kell fejni. A fejés után az apa átlövi az állat torkát, hogy friss vérrel keverje össze a frissen fejt tejet, amelyben elsőként fürösztik meg az újszülöttet. Abban a hitben élnek, hogy ezáltal a csecsemő felnőttként sebezhetetlen lesz az ellenségeivel szemben.

Ausztráliában a bennszülöttek a gyerek születésére emlékeztető fafaragványt vagy kőfigurát készítenek. Más népeknél, életfát ültetnek. Polinéziában a szülés után nagy ünnepséget tartanak. Az afrikai dogonok a méhlepényt a megszületett csecsemő kisebb testvérének vélték.

A kínaiaknál az asszonyokkal szembeni elvárás, hogy a szülés során bátran viselkedjenek. A fájdalmak csillapítására gyakran erős gyógynövényfőzetet isznak. Amikor a gyermek megszületik, az anya imádkozik, és hálát rebeg az égieknek, hogy segítették a megfogantatásban és az egészséges gyermek megszülésében.

Az indonézeknél nem szerencsés, ha a leendő apa fekve eszik, mert ez felesége nehéz szülését eredményezheti. Hogy a feleség könnyebben szülhessen, minden ajtót és ablakot ki kell nyitni a szülés idejére. A megszületett gyerek méhlepényét tanácsos az udvaron, ház hátsó bejáratánál elásni, hogy a gyerek sohase szenvedjen szükségben. Ha egy terhes nő vendégségben hirtelen el kezd vajúdni, és megszüli gyermekét, tanácsos a háziaknak új lakásba költözniük.

A román zsidók, ha a szülés nehéznek ígérkezik a házban, azt javasolják, hogy a hajadon lányok bontsák ki hajfonatukat, hogy lazán omoljon hajuk a vállukra. A fehérorosz zsidók azt hiszik, meghosszabbodik annak a kismamának a szülése, amelyik egyedül megy a bábaasszonyhoz.

Thaiföldön, ha a férj és a feleség elmennek otthonról, arra kell ügyelniük, hogy ne lássanak meg együtt egy kígyót, mert az asszonynak nehéz szülése, vagy abortusza lesz.

A törökök úgy vélik, hogy a hétfőn született gyerek becsületes tekintetű; a keddi tele van kedvességgel; a szerdai viszont nagyon bánatos; a csütörtökön világra jött utód sikeres életű lesz; a pénteki gyermek szerető és adakozó jószívű; a szombatinak keményen meg kell dolgoznia a megélhetéséért; a hetedik napon, vagyis a vasárnap világra jött gyermek becsületes és bölcs, jó és vidám lesz életében.

Nálunk a szülés megkönnyítése érdekében minden zárat kinyitottak a házban, helyenként még a fiókokat is kihúzgálták. Az első orvosságot, amelyet a gyermek szülése után kap, hogy hatásosabb legyen, hagyományosan a férje kanalából kell bevennie az asszonynak. A szülés időpontjára vonatkozó hiedelmek közül legelterjedtebb volt az, hogy kedden és pénteken, továbbá Luca napján és Szent György napjának éjszakáján nem szerencsés szülni.

Az indiai nők a szülést követő időszakban, valamint a menstruáció során nem vehetnek részt semmilyen összejövetelen. Még a konyhába sem léphetnek be, és nem vegyülhetnek el a tömegben, mert ebben az időszakban tisztátalannak számítanak. A mögöttes gondolat persze az, hogy ilyenkor az asszonyoknak pihenésre van szükségük, ezért védik őket minden fölösleges kifáradástól.

A pandzsábi szikheknél gyerekszületés idején az anya szobájának ereszére vagy tetejére tüskés ágakat tesznek, hogy egy, náluk a betegség előjelének tekintett, macska véletlenül se mehessen át rajta. Gondosan ügyelnek arra is, hogy szülés alatt nehogy seprű legyen a szobában, mert az elsöpri az újszülött szerencséjét. Hogy könnyebbé tegyék a szülést, a jutából készült mózeskosáron meglazítják a csomókat. A szobában lévő acélkés megvédi a szülőanyát és gyermekét a gonosz szellemektől.

Ha a magzat valami oknál fogva elakad a szülőcsatornában, esetleg ha más egyéb rendellenesség akadályozza a természetes szülést, az orvosok császármetszést alkalmazva, műtéti úton emelik ki a magzatot az anyaméhből.

A császármetszés mint orvosi műszó minden bizonnyal a középkori latin sectio caesarea „caesari metszés” laza fordításából keletkezhetett. A latin kifejezés feltehetően Gaius Julius Caesarra utal, aki állítólag ily módon jött a világra az időszámítás előtti 100-ban. A római természettudós, id. Plinius (23 – 79) viszont – a „metsz” jelentésű latin caedere, caesus ige alapján – a Caesar nevet eredezteti e műtétből, ami azonban aligha lehet igaz, ugyanis a nagy államférfinak már az ükapját is Caesarnak hívták. A történészek azonban kételkednek abban, hogy így született volna Julius Caesar. Valószínűbb magyarázatnak vélik azt, hogy a császármetszésre, vagy császári vágásra, Caesar rendeletet adott ki miszerint: a haldokló vagy az éppen meghalt várandós asszonyokból emeljék ki magzatukat, hátha életben maradnak.

Egyébként a régi görögök is ismerték a császármetszést, legalábbis a mitológiában az apa, Apollón emelte ki Aszklépioszt, a gyógyítás istenét, a halott Korónisz nimfa méhéből. Találni utalásokat a magzat világra segítésének műtéti módjáról a hindu, az egyiptomi, a római és más európai hagyományban valamint a zsidó írásmagyarázatban, a Talmudban is.

Fennmaradt írásosokból kiderül, hogy egy ilyenfajta beavatkozást először a 16. század elején élt túl egy svájci asszony és újszülöttje. De a kismama a császármetszést követően a 25 napon meghalt. Évszázadokig, a császármetszések következtében az anyák nagy számban elvéreztek, vagy vérmérgezésben haltak meg. Egészen a 19. századig csak azok a beavatkozások voltak sikeresek, amelyeket vidéken, asztalon vagy ágyon, orvosok közreműködése nélkül, az állattartásban jártas férj segítségével hajtottak végre. Ugyanis a kórházakban a mosatlan kezű személyzet és a szennyezett műszerek miatt olyan nagy volt a fertőzések veszélye, hogy a hasi műtétet kívánó császármetszést csak kevesek élték túl.

SZÜLETÉSNAP
A születés évfordulóját már az ókorban is megülték, főleg a rokonok, barátok társaságában, akik átadták ajándékaikat, és tolmácsolták a jókívánságaikat. A születésnapi ünnepségeket egykoron sokfelé azért tartották meg, hogy az ünnepeltet megvédjék a veszélytől, a gonosz szellemektől, akik a születésük napján különösen vonzódnak az emberhez. Először csak a királyokat tartották olyan fontos személyeknek, hogy ünnepséget rendezzenek számukra, és sokfelé a koronázás évfordulóját is születésnapként ünnepelték. Görög feliratok tanúsítják, hogy a Ptolemaioszok Egyiptomban, valamint Kis-Ázsiában Kommagené és Pergamon királyai már az i.e. a 3. században más-más napon ünnepelték a születésnapjukat és a trónra lépésüket. A régi rómaiaknál az ünnepelt és az ünneplők fehér ruhát öltöttek, a házi isteneket koszorúkkal díszesítették fel. Egyes híres és nevezetes férfiak – császárok, jeles hadvezérek – születésnapját nyilvánosan ünnepelték. Később világszerte általánossá vált a születésnap ünneplése, és ez a szokás a gyermekek esetében ma is megmaradt.

Az első gyermek születésnapi zsúrokat Németországban tartották.

A születésnapi kellékek a világ különböző tájain hasonlóak egymáshoz: a gyertyák arra szolgálnak, hogy a jókívánságokat felvigyék az Istenhez; a játékok megmutatják, mennyit fejlődött az előző évhez képest a gyerek; a fülhúzások, csípések, veregetések mind-mind jó szerencsét hoznak az elkövetkezendő évben. Bizonyos szokások azonban országonként is kialakultak.

Az angolok az ünnepi tortába szimbolikus tárgyakat sütnek, aki például pénzt talál a süteményben, gazdag lesz. Az ünnepeltet annyiszor dobják fel a levegőbe, ahány éves, ez után még egyszer, hogy szerencsés legyen, majd ráadásként „az öregember kókuszdiójáért”. Skóciában annyi egyfontos bankjegyet kap a gyermek ahány éves, plusz egyet, hogy szerencsés legyen. Ezen kívül minden egyes betöltött évért egy paskolás jár a fenekére. Írországban a kisgyereket fejjel lefelé emelik fel és imitálva a padlóra "ejtik" a jószerencse érdekében. A „leejtések” száma a gyermek életkora, plusz egy az extra, a szerencséért. Németországban egész nap égnek a születésnapi gyertyák, melyeket már hajnalban meggyújtanak. A tortán annyi gyertya van, amennyi éves a gyerek, plusz egy a jó szerencséért. A vacsora után mindenki elénekli a születésnapi dalt, majd az ünnepelt elfújja a gyertyákat. Ha elsőre sikerül kioltani valamennyit, a kívánsága teljesülni fog. Az ajándékok kibontása után elkezdődik a mulatság.

Ugyancsak Németországban, ha egy férfi eléri a 30 éves életkort, és még nincs barátnője, akkor tisztára kell takarítania a városháza lépcsőit. Közben a barátai kőzúzalékot szórnak a lépcsőkre, a takarítás végeztével is. Így minden lány láthatja, hogy a férfi már 30 éves és még sincs barátnője, pedig jól tud takarítani. Hollandiában az 5, 10, 15, 20 és 21 születésnap éveit "korona" éveknek nevezik. A korona évi születésnapokon az ünnepeltnek különösen nagy ajándék jár. A házat és az ünnepelt ebédlőasztalnál lévő székét virágokkal, szalagokkal, léggömbökkel díszítik fel. Az iskolában enni kap osztálytársaitól, a tanítója szalagokból, virágokból készített születésnapi sapkát vagy kalapot ad neki.

Norvégiában a születésnapját ünneplő gyerek kiáll az osztály elé, választ egy társat, akivel egy keveset táncol, miközben az osztály a boldog születésnapot énekli. Dániában zászlót tűznek az ünnepelt házára. Az ajándékokat az alvó gyermek ágya köré teszik, hogy ébredéskor azokat lássa meg elsőként. Litvániában a születésnapját ünneplő személy ajtaja körül virágfüzérek lógnak. Az ünnepelt egy feldíszített székben ül, amelyet a családtagok háromszor felemelnek. Olaszországban a gyermek fülét annyiszor húzzák meg, ahány éves. Az azeriek a születésnapi partikon kapott ajándékokat sem csomagolják ki, nehogy zavarba hozzák az ajándékozót. Még a gyerekek is kerülik az ajándék megnézését, nehogy megbántódjék az ajándékozó, ha nem tetszik nekik az ajándék.

Afrika különböző részein a születésnap helyett a gyermekcsoportok számára avatási ünnepséget tartanak. Amikor a gyerekek elérnek egy bizonyos életkort, megismerik és megtanulják törzseik törvényeit, szokásait, hiedelmeit, dalait, táncait. Dél-Afrikában a gyerek 21. születésnapjára egy papírból, alufóliából, fémből, ezüstből vagy aranyból készült kulcsot kap ajándékba, mely arra utalás, hogy az ifjú készen áll kinyitni jövője kapuját.

Dél-Amerikában az argentin lányok, ha 15 évesek lesznek, a tiszteletükre rendezett összejövetelen apjukkal és a fiúkkal keringőt lejtenek. Brazíliában dívik a fülcimpa meghúzása, s az ünnepelt gyerek az első süteményt, vagy tortaszeletet legjobb barátjának, vagy legkedvesebb rokonának, de rendszerint a szüleinek adja. Uruguayban a keringőn kívül, a rituáléhoz tartozik a születésnapi torta gyertyákkal, a villany leoltása, majd a boldog születésnapot dal eléneklése. Az ünnepelt elfújja a gyertyákat, majd a vendégek megtapsolják vagy megéljenzik, néhányan tréfálkoznak, hangosan fütyörésznek, és megérintik az ünnepelt vállát vagy a fejét. Ecuadorban a lányokat 15. születésnapjukon rózsaszín ruhába öltöztetik, apjuk adja rájuk az első magas sarkú cipőt és keringőznek lányukkal. Guayanaban a születésnapot ünneplők jelmezt viselnek, és speciális húsos currys rizst és jellegzetes tortát esznek.

Közép-Amerikában, a mexikóiak rendszerint a mennyezetről lelógatott papírmaséból készült állatot, ún. pinátát ütögetnek, mely meg van töltve különféle nyalánkságokkal. A születésnapját ünneplő gyerek szemét bekötik, és a gyerek addig üti a pinátát, míg nyílást nem tör rajta. Ezután az összes gyerek osztozik az édességeken. Amikor egy lány betölti a 15. évét, nagy társaságot hívnak össze, s mint fiatalasszonyt mutatják be mindenkinek. Az apa keringőt táncol vele. Panamában is divat a pináta és a nagy parti. A pináta a gyerekre hasonlít, tele van kandiscukorral és konfettivel, amelyet vagy bottal ütnek vagy szalagokkal húzogatnak. A süteményeket jégkrémmel szolgálják fel. Puerto Ricoban annyiszor paskolják meg az ünnepelt gyerek karját, ahányadik születésnapját ünneplik. A nagy ünnepségnek része az ünnepi vacsora is. Kubában hasonlóan ünneplik a születésnapokat, mint az USA-ban.

Észak-Amerikában, az Egyesült Államokban egy tortát készítenek, melynek tetejét annyi gyertya díszíti, ahány éves az ünnepelt, aki az ünnepi dal után elfújja a gyertyákat. Itt is elterjedt az a hiedelem, miszerint, ha az első elfújásra az összest sikerült elfújnia, kívánsága teljesülni fog. Kanadában Új Skócia, Prince Edward-sziget és Újfundland lakói a születésnapjukat ünneplő gyerekek orrát bekenik vajjal, hogy szerencsések legyenek. A bevajazott orr ugyanis túl csúszós ahhoz, hogy elkaphassa a gonosz. Quebec tartományban a gyermek születésnapján minden betöltött évéért egy puncsot kap, plusz egyet, hogy szerencsés legyen.

A kínaiaknál a születésnapját tartó gyereket pénzajándékkal lepik meg. Az ebédre hívott rokonok és barátok ebédre nudlit esznek, és az ünneplő gyereknek hosszú életet kívánnak. Vietnámban mindenki újév napján tartja születésnapját, mert vagy nem tudják, vagy nem ismerik születésük pontos dátumát. Az újszülött újév napján lesz egyéves, függetlenül attól, hogy mikor született. A gyermekek évének az adott évre érvényes hold naptár szimbólumának az évét tekintik. Az új év első reggelén a szülők gratulálnak a gyermeknek, hogy egy évvel idősebb lett, és a szülők, rokonok, barátok piros borítékokkal ajándékozzák meg, melyben szerencsepénzt talál. Nepálban, hogy szerencsés legyen a gyerek, az ünnepelt homlokára színezett rizsjoghurtból rajzolnak egy jelet.

A Fülöp-szigetek keleti és nyugati részén élők, ugyancsak nudlit készítenek, amely a hosszú életet jelképezi, a lakást léggömbökkel díszítik fel, és pinátát lógatnak alá. Az ünnepség előtt a család misére megy, hogy hálát adjanak Istennek. Japánban az esemény tiszteletére a gyerek vadonatúj ruhát visel, és családi körben meglátogatják a sinto szentélyt. Indiában a születésnapját ünneplő gyerek színes ruhában megy iskolába, és egy igaz barátja segítségével osztálytársainak csokoládét oszt szét. Oroszországban sohasem szabad a tényleges dátum előtt megünnepelni a születésnapot, mert nem biztos, hogy megéri az ünnepelt. A születésnapon pitével kínálják a vendégeket a jókívánságokkal feldíszített helyiségben. Izraelben a kis gyereket székre ültetik, melyet annyiszor emelnek fel, majd tesznek le, ahány éves a gyermek, ráadásul még egyszer, hogy a jó szerencséje érdekében.

Új-Zélandon a torta, gyertya és hamisan elénekelt dal után annyi tapsot kap az ünnepelt, ahány éves, plusz egyet, hogy szerencsés legyen.

SZŰZ
Lásd: állatövi jegyek

SZÜZESSÉG
A fizikai értelemben vett szüzesség a szűzhártya meglétére, sértetlenségére, vagyis a vaginális közösülés hiányára utal, tágabb meghatározásában viszont tartózkodást jelent mindenféle szexuális tevékenységtől. A vallásokban ez utóbbi értelmezésében kapott jelentős szerepet, ugyanis az önmegtartóztatást, a tisztaságot és az istenséggel való kapcsolattartást fejezi ki. Az ókor szűz istennői a legyőzhetetlenség megtestesítői voltak. Rómában az állam életének kiegyensúlyozottságát és állandóságát jelképező tűzhely őrzése a Vesta szűzek feladata volt. A szűz prófétanők, a szibüllák az istenek üzeneteit tolmácsolták az emberek számára. A kereszténységben a szüzesség az ártatlanságot és a tisztaságot jelképezi a szexualitáshoz kapcsolódó paráznaság bűnével szemben.

A népi hagyományokban, a házasság vagy egyéb kultikus ceremónia előtti szüzességre vonatkozó előírásokban viszont a szűzhártya érintetlenségén van a hangsúly. Egyes természeti népeknél a leány szüzességét a Napnak áldozták fel. Sok afrikai varázsló egy „házassági pálcának” nevezett zsíros botot hurcol magával a szüzességtől való megfosztás céljából. Irán észak-keleti részén élő kurdok szemében az összevérzett nászlepedő örömteljes látvány, mely egyszerre bizonyítja a nász beteljesedését, valamint az ara házasság előtti tisztaságát. Ez a szokás a világ több táján dívik, többek között a mediterrán országokban is. Távol-Keleten valamint a Földközi-tenger keleti partvidékén, az Anatóliai félsziget déli részén annyira megszállottjai a házasság előtti szüzességnek, hogy a "botlott" nők gyakran összevarratják szűzhártyájukat, hogy ezzel javítsák házasodási esélyeiket.

Egyes szomáliai törzseknél az ifjú házasoktól elvárják, hogy a násznépet magára hagyva az esküvői kunyhóban vegye el a férj újdonsült felesége szüzességét, eközben a falu vénei csendesen virrasztanak odakünn.

A muszlimok többsége és az ortodox zsidóközösségek még ma is "tisztátalan"-nak tartják a maszturbáló leányokat, asszonyokat. Az indonéziai buddhista templomok szerzetesei hasonló elveket vallanak, ezért gyakran alkalmaznak speciálisan kiképzett ebeket a női bőrbe bújt gonosz kiszimatolására, s a szent helyektől való távol tartására.

A modern nyugati világ – noha a hagyományos esküvőn a fátyol a menyasszony szüzességét jelzi – ma már nem tulajdonít nagy jelentőséget a házasság előtti szexuális önmegtartóztatásnak. Sőt bizonyos körökben a sokáig tartó szüzességet prűdségként fogják fel, vagy pedig a szexuális érdeklődés hiányának tekintik.

A Szűz állatövi jegy az Oroszlán és a Mérleg között, augusztus 23-tól szeptember 22-ig uralkodik. A zodiákus jegyek sorában a hatodik, egy kezében kalászt tartó fiatal lánnyal ábrázolják. E megjelenítés vagy a termékenység istennőt, a babilóniai és asszír Istart, vagy az aratás istennőjét, a görög Perszephonét ábrázolja.

SZŰZ MÁRIA
Noha vallásos tisztelete az ókeresztényi időkbe nyúlik vissza, Mária Istenanyaságát csak az epheszoszi zsinat (i. u. 431.) emelte hittétellé.

A legenda szerint Mária, a júdeai szűz tiszta körülmények között élt. Hét hónapos korában mutatták be a templomban, három éves korától ott nevelkedett, kézimunkázott, és eledelét az angyalok kezéből kapta. Tizenkét éves korában szüzességi fogadalmat tett. Felnőtt szűzként azonban nem maradhatott a templomban, s társként egy idős ácsot, Józsefet javasolták számára, akit férjéül választott. A házasságban Gábor arkangyaltól tudta meg, hogy fia fog születni. A hat hónapos terhes Máriát, József szánalomból nem teszi ki a nyilvános megvádolás szégyenének. Józsefet egy megjelenő angyal meggyőzi felesége ártatlanságáról. Három hónappal később Mária Betlehembe megy, ahol egy jászolban a mennyei seregek üdvözlése mellett megszüli a világ megváltóját, Jézus Krisztust. A nyolcadik napon körülmetéltette és bemutatta gyermekét, majd Heródes üldözése miatt Egyiptomba menekül, s a szent család Héliopolisz környékén húzza meg magát. Kevés idő múltán a zsarnok trónutódtól, Arkhelaosztól tartva Názáretbe költöznek, ahol nagyobb biztonságban érzi a gyermek Jézust. Innentől kezdve élete homályba vész, a szentírás csak egy-egy esemény kapcsán tesz róla említést. A hagyomány szerint a keresztény időszámítás után 48-ban Jeruzsálemben meghalt, és a gecsemáni kertben temették el. Harmadnapon halottaiból föltámadt, és a mennyekbe szállt. Mennybemenetelét az 5. sz. óta augusztus 15-én ünnepeli meg az egyház.

A magyar néphagyományban Boldogasszonyként ismert, mint az ország védelmezőjének (Patrona Hungariae), I. Szent István király számára ajánlotta fel a magyar koronát. A Mária-ünnepeket, az egy Kisasszonynapja (szeptember 8.), vagyis Mária születése napja kivételével, ma is Boldogasszonynapoknak nevezik.

SZVASZTIKA
A szvasztika olyan egyenlő szárú kereszt, amelynek szárai azonos irányban – általában az óramutató járásával megegyezően - derékszögben behajlanak. A szvasztika ősi vallásos jelkép, maga a szó szanszkrit eredetű, jelentése "jólétre vezető" vagy a "jóval összekötött". A világ különböző népeinél a szvasztika az örök körforgást, a Napot szimbolizálja, a jólétet és az áldásos szerencsét jeleníti meg.

Indiában már az ősidőkben elterjedt a hinduk, a dzsainák és a buddhisták körében, ahol szoláris szimbolikaként, a fényt és a bőkezűséget hirdeti. Számos Harappában feltárt pecséten szvasztika jel látható. Indiában, ma is a legelfogadottabb misztikus jel, a hívők számára boldogságot, gazdasági gyarapodást, örömöt és kedvező kilátásokat jelez, az ajtófélfára festve a szellemek távoltartásában tulajdonítanak neki jelentős szerepet. A buddhisták körében a szvasztika Buddha lábát vagy lábnyomát jelzi, de megjeleníti a Tan-kerekét is; a tibeti buddhisták szvasztika jelvényeket tűznek ruhájukra; Japánban a szvasztika "Buddha-szellem pecsétje"; Kínában az örök végtelen jele, leginkább a halhatatlanok, a halhatatlanság jelvényeként értelmezték. De nemcsak az Indus-völgyi kultúrában, a régi Kínában és Tibetben, hanem szerte a világban, Trójában, az ókori Egyiptomban és Görögországban is ismerték. Ábrázolásokon megjelent az ókori mezopotámiai pénzeken, az őskeresztények és a bizánciak művészetében. A skandinávok Thor égisten kalapácsát vélték felfedezni benne, a japánoknál a 18. században mesterjegyként használták. A keresztényeknél Krisztus jelvénye. Elterjedt az egész Amerikai kontinensen, Dél-, Közép-, és Észak-Amerikában, elsősorban a majáknál és a navahóknál volt közkedvelt. A magyaroknál a kőkorszakból edénydíszként és az istállóskői barlang falán falkarcolatként maradt fenn. Széles körben használják manapság a modern világban is.

Számos elmélet alakult ki a szvasztikáról, neki tulajdonítják Zeusz főistent, a Szentháromságot és a Legfelsőbb Lényt, Brahmát, de a legtöbben a tűz vagy a Nap emblémájának tartják, ugyanis a szvasztikák karjai többnyire a Nap járását követik, ezért gyakori neve a Nap- vagy tűzkereszt. A német fasiszták horogkeresztjének ferdén álló szárai hosszabbak, karjuk az óra járásával megegyezik. A szvasztikából elorzott horogkeresztet a megkülönböztetés, a kirekesztés náci szimbólumaként aljasították le. 1910-től minden antiszemita, német nemzetiszocialista szervezet jelvénye lett, a fehér körben karmazsinvörös felületen lévő fekete horogkereszt. Manapság az újnáci csoportok betiltott jelképe.

Az indiaiak megkülönböztetik a jobbra forgó szvasztikát a balra forgó szvasztikától. Azok a szvasztikák, amelyek keresztjei jobbra forognak, jobbkezes vagy férfi jellegűek, a tavaszi napot és Ganésát reprezentálják, és igen szerencsés jelnek számítanak. A balra forgó vagy női szvasztika, viszont meglehetősen balszerencsés, javarészt az éjszakát, az őszi napot és a félelmetes Káli istennőt, valamint a mágikus praktikákat jeleníti meg.

A vallásos indiaiak a szerencsét hozó szvasztikát használják minden jeles ünnepen, házassági, pappá avatási ceremóniákon, istentiszteleteken, felajánlásaik és imáik során; az üzletemberek szvasztikával jelölik meg üzleti könyveik első lapját; ezt rajzolják küszöbükre, ajtajukra; ezzel díszítik házuk padlóját is.

A szvasztika a kígyókirály emblémája is. Feltételezik, hogy a szvasztika a csakrából származik, amely egymással derékszöget bezáró négy küllőt ábrázol. Ezt a szerencsét hozó jelképet a szent tűz fellobbantására használták. A Védákban "napkerék"-ként említik a szvasztikát, mely megtestesíti a ritmikus mozgást.