NADRAGULYA
Az Európában és Ázsiában termő, fakózöld levelű, lilás, zöldes virágú, fényes fekete bogyójú – egyes helyeken farkasbogyónak, ördögszőlőnek, farkascseresznyének és bölénymagnak is nevezett - nadragulya, erősen mérgező növény. Már Mezopotámiában is ismert gyógyszer volt, görcsoldóként, nyugtató- és élénkítő szerként használták. Az ókori Görögországban azt hitték, hogy a nadragulya a mandragóra nővére. A boszorkányok - hasonlóan a mandragórához - a nadragulyából is varázsszert készítettek. A thesszáliai boszorkányok borból és a nadragulya gyökeréből főztek hatásos varázsitalt.
A középkorban ez a növény paráznaságra serkentő szer volt. E növény megfelelő adagolásban növeli a gyönyörérzést, de túladagolása légzésbénulást okoz.
A nadragulyától megbódult embereknek gyakorta vannak erotikus és szexuális látomásaik, megjelenik előttük Bella donna, vagyis egy szépasszony. Ezért e növényt szépasszony füvének is hívják.
A magyarok a mandragórát nevezik nadragulyának. Hogy az ördög kedvébe járjanak, a kihúzott nadragulya helyére kenyérbélbe dugott sót, borsot, szegfűszeget tesznek. Egykoron a kocsmárosok meg azért tettek az ívó küszöbe alá nadragulyát, hogy becsalogassák a vendégeket. Ugyanakkor az ellenség küszöbe alá tett nadragulya rontást okozott.
NADRÁG
Lásd: balszerencse
NÁD
A szinte mindenütt honos nád a Földközi-tenger keleti részén - elsősorban Egyiptomban - a királyi hatalom megtestesítője volt, ezzel szemben a kereszténységben a béketűrésnek, az igazságosságnak a szimbolikája. A keleti keresztényeknél a feltámadás hármasságát - a nád, a liliom, a tölgyfalevél - ábrázolja, a feltámadást a liliom, a gyengeséget a nád, s az erőt pedig a tölgy képviseli. A közép-amerikaiak körében a náddal asszociálják az aszályt, valamint az elmúlt ifjúságot és az éltető erőt.
Prométheusz, a görög mitológia hőse, amikor megsajnálta az embereket, egy nád üreges szárába rejtve hozta el számukra a tüzet. Nádból készült Pán sípja. A történet úgy szól, hogy görögök szőrös, szakállas, kecskeszarvú, kecskelábú Pánja, a nyájak, erdők, mezők istene, nagyon kedvelte a mulatságokat és a bort. Szerelmével gyakorta üldözte a nimfákat. Pántól való félelmében az egyik nimfa, Szürinx nádszállá változott, ebből a nádból Pánsípot készített. Azóta mindig Pán választja ki a pásztorok közötti sípjáték verseny győztesét.
A bambusz a kínaiak és a japánok életében játszik jelentős szerepet, állandó jelenlévője, az újévi, a lakodalmi és a temetési szokásoknak. Mivel belül üreges, üres, a tökéletes megnyugvás, a kiürített elme jelképe is egyben. Kínában a hosszú élet szimbóluma, míg Indiában a barátságot jelképezi. A bambuszról köztudott, hogy nagyon ritkán – fajtától függően 18-60 évenként – virágzik, épp ezért, ha a kínaiak azt mondják: „majd, ha a bambusz virágzik”, ez annyit tesz, hogy sohasem. Mások viszont a bambusz virágba szökését a közelgő éhínség jelének tekintik. Számos délkelet-ázsiai országban – többek között az Andamán-szigeteken is – úgy tartják, hogy az első ember a bambusz törzséből bukkant elő. A Fülöp-szigeteken szerencsetárgyként bambuszból készült kereszteket használnak a parasztok. Japánban a sinto szentélyek némelyikét - a gonosz ellen védelmet nyújtó szent akadály részeként - bambuszligetek övezik.
NAGYBOLDOGASSZONY
Lásd: Anna napja, augusztus
NAGYBÖJT
A nagyböjt a húsvét ünnepére való felkészülési ideje. Ezt az időszakot, Szent negyven napnak vagy negyvenelésnek is mondják. A negyvenelés azt jelenti, hogy hamvazó szerdától húsvétig, mindössze negyvenszer esznek, naponta csak egyszer, kizárólag hideg ételt. Ezen időszak során tartózkodni kell a dohányzástól, a szeszes italok fogyasztásától, a férfiaknak pedig a borotválkozástól.
Régen egész nagyböjtben nem ettek húst, és zsírt sem használtak, néhol még a zsíros ételekhez használt edényeket is eltették. Valamikor napnyugta környékén volt szabad enni, ezt később a déli órákra módosították. Mivel a nagyböjt alatt a hívők bűnbánatot gyakorolnak, a böjtölésen kívül többször imádkoznak, a rászorultaknak pedig alamizsnát adnak. Ez idő alatt illő kibékülniük a haragosoknak, az ellenségeskedőknek pedig meg kell bocsátaniuk egymásnak.
Az eredeti negyven nap helyett mára már csak két szigorúan előírt böjti nap maradt: a hamvazószerda és a nagypéntek. Ezeken a napokon a tizennyolc és hatvan év közötti egészséges embereknek azt ajánlják, hogy legfeljebb háromszor egyenek, de csak egyszer szabad jóllakniuk.
A nagyböjti szertartások visszafogottak, a miseruhák színe lila, az oltárok dísztelenek, virágokkal csak a negyedik vasárnapon díszítik fel. Nagyböjt idején a vallásos asszonyok és lányok egyszerű szabású, zárt, sötét ruhát viselnek. Régen tiltottak voltak, de ma sem ajánlottak, a zenés-táncos mulatságok, és a lakodalmi vigasságok. Valamikor az egyház a nagyböjt negyven napján készítette fel azokat a felnőtteket, akik húsvét éjszakáján kívántak megkeresztelkedni.
NAGYCSÜTÖRTÖK
A nagycsütörtök a nagyhét húsvét előtti csütörtökje, mely napon a keresztény egyház minden évben megemlékezik Jézus Krisztus utolsó vacsorájáról. Ez a nap az Oltáriszentség alapításának a napja. E a napon a papok lila miseruhájukat fehérre cserélik, és a feszületeket a lila lepel helyett, fehér lepellel takarják le.
A korai keresztények ezt a napot a papokkal, közös áldozással tisztelték meg. Régen ezen a napon visszafogadták az egyházba az onnan elkóborolt, bűnös híveket. Nagycsütörtökön szentelik meg az ostyákat a nagypénteki áldozáshoz, amikor nem celebrálnak misét. Ezen a napon a mise közben, a Glória alatt megszólalnak a harangok, a csengők és az orgona, hogy utána némák maradjanak nagyszombatig. A püspök ekkor szenteli meg az olajat, amellyel húsvét éjszakáján kenik meg a megkeresztelkedő, az egyházhoz újonnan csatlakozó tagokat. Már a gyászra utal az oltárbontás.
Ugyancsak ekkor tartják a lábmosási szertartást, amikor is a pápa, a püspökök, az apátok és a papok jelképesen megmossák 12 ember lábát, a tanítványai lábát megmosó Krisztus példáját követve.
Angliában ezen a napon az uralkodó alamizsnát oszt szét a szegények között, ez a szokás onnan ered, hogy régen az uralkodó, Krisztushoz hasonlóan, megmosta a szegények lábait. A németek ezt a napot zöldcsütörtöknek nevezik, mert egyrészt a hívők ilyenkor spenótot, sóskát, zöld salátát és egyéb friss zöldet esznek abban a reményben, hogy ettől bőséges és jó termésük lesz, másrészt amiatt, hogy régen a bűnbánók, ha eleget tettek a nagyböjti előírásnak, zöld ágat kaptak. Máshol ezen a napon a megtisztulás jeleként, lemossák az oltárt, ezért lett ennek a napnak, tiszta csütörtök a neve.
NAGYHÉT
Lásd: április, húsvét
NAGYPÉNTEK
A keresztény egyházban a nagypéntek, a húsvétot megelőző péntek, Krisztus keresztre feszítésének a napja. Nagypénteken a katolikusokra szigorú böjt vonatkozik, nem főzhetnek, süthetnek zsírral. A hívők ezen a napon felkeresik a temetőkben nyugvó szeretteiket és a család halottait. Nagypéntek emlékére a katolikus templomokban az áldozást a nagycsütörtökön megszentelt ostyával végzik, a már nagycsütörtökön elnémult harangok, ettől kezdve egészen húsvétig nem szólalnak meg. Némely vidéken a harangozás helyett csak kerepelnek, sőt a jószágokról is leszedik a csengőket vagy a kolompokat. Régen faluhelyen, amikor ismét megszólaltak a harangok, a gyerekek hangos csengőszóval, kolompolással próbálták elűzni a férgeket és elriasztani a békákat.
Számos vidéki helyen, de elsősorban a Hortobágyon, általános szokás volt (helyenként ma is) a nagypénteki mosakodás. A férfiak azért mosakodnak meg alaposan, hogy ne legyenek ragyásak, az asszonyok a szeplőt mossák le az arcukról, a gyerekekről - akiket ilyenkor alaposan megfürdetnek - hogy pedig a koszt. Az állatokat, elsősorban a lovakat, szintén megfürösztik, vagy megúsztatják, hogy egészségesek maradjanak. A mosdatási ceremóniák a hollóval kapcsolatos hiedelemből erednek, ugyanis a ’holló nagypénteken mossa a fiát’, amiből az következik, hogy az embereknek is e napon kell megtisztálkodniuk.
A nagypéntekről nagyszombatra virradó éjszaka különösen alkalmas a szerelmi jóslásokra, melyek segítségével a hajadon lány megtudhatja, ki lesz a jövendőbelije. Az egész napos böjt után az esti mosakodást követően, a lány törölközőjébe csavarja a fésűt és a szappant, és a párnája alá teszi. A mosakodást követően nem szabad a lánynak megtörölköznie, mert úgy tudják, hogy aki álmában megtörli az arcát, az fogja feleségül venni.
A népi hiedelem szerint nagypénteken nem szabad mosni, mert meghal valaki a családban. Aki nagypénteken vágja, vagy vágatja le a haját, annak a következő évben nem fognak fájni a fogai. Tiltott tevékenység a szántás, ha mégis halaszthatatlan, akkor az igavonó állatnak a „Ne péntek, ne!” szavakat kell kiáltani.
Az a gyermek, aki nagypénteken születik, és akit húsvét vasárnapján keresztelnek meg, a gyógyítás képességével fog rendelkezni. Ha a gyerek fiú, felnőve a legjobb, ha a lelkészi hívatást választja.
A trinidaiak és a tobagóiak úgy tartják, nagypénteken nem szabad a tenger vízében fürdeni, mert az ember hallá változik. A Lousiana államban élő cajunok szerint, aki nagypénteken gödröt ás, vért fog találni benne.
NAGY SÁNDOR
Lásd: csomó, emberkő
NAP
Naprendszerünk központi csillaga, a fény és az árnyék ura, a Nap. A busmanok képzeletében a Nap nem más, mint egy égre feldobott, tündöklő hónaljú ember, aki ha felemeli a karjait, fény árasztja el a Földet, ha lefekvéskor leereszti, sötétség borul a világra. Az erdélyi gyergyóiak a Napot, Isten arcának vélik.
A Nap segítőtársai, olykor gyerekei a körülötte keringő Föld és a bolygók. A Nap, mint a világmindenség egyetlen és kizárólagos uralkodója, bőséggel árasztja magából az energiát, szolgáltatja a földi élet fennmaradásához szükséges fényt és a meleget. A Nap teremtette az élőlényeket, és ő ítélkezik fölöttük.
Az egyiptomiaknál a csecsemő Nap az égi istennő ágyékából született. Néhány nép képzetében a Nap lovak által vontatott hintón közlekedik a világ négy égtája között. A suméreknél Utu, a Nap istene, Nannának, a Hold istenének a fia. A mítoszokban a Napot és a Holdat hol nőként, hol pedig férfiként értékelik, a szibériai emberek képzetében azonban a Nap és a Hold egyaránt nőnemű.
Az Elő-Ázsiában élt hettiták mítoszában egyszer a nagy óceán összeveszett az éggel és a földdel, valamint az emberekkel, és mérgében az óceán mélyébe hurcolta a napistent, akit később csak a termékenységi isten tudott kiszabadítani. A hurrita napmítoszban a hős letépi az égről a Napot és a Holdat, akik térdre esve, fejet hajtva kérik, hogy ne ölje meg őket. Az indiaiaknál Indra viharisten és Szúrja napisten szüntelenül vetélkednek egymással.
A kínaiak számára a Nap a jang, a férfi princípium egyik megtestesülése. Az égtájak közül a kelethez kapcsolódik, ahol is felkel, az évszakok közül pedig a tavaszhoz, amikor is új erőre kap. Az utolsó dinasztia császárai Pekingben külön templomokat emeltettek a Nap és a Hold tiszteletére, melyekben kétévenként egyszer a császár személyesen mutatott be áldozatot. A házastársak közül a Nap a férjet, a Hold a feleséget jelképezi, de gyakorta szerepelnek a császár és a császárné szimbólumaként is.
Az amerikai mitológiákban a Nap képviseli a megszentelt királyokat, és jelképezi a fémeket. Az észak-amerikai indiánok a Nap születését az izzó rézzel hozzák kapcsolatba. Az inkák a Nap fiaiként tisztelték uralkodóikat, ez megszólításukkor is kijárt nekik.
Az asztrológusok a Napot pozitív hatású, férfias, tüzes, mérsékelten meleg, száraz, elektromos jellegű planétának tartják. A Naphoz társítják a sós, ízletes ételeket, és a kellemes illatokat. A Nap színe a narancssárga, a mély sárga, napja a vasárnap, számai az egy és a négy. Féme az arany, drágaköve a gyémánt, rubin, hiacint, krizolit, gránát és a topáz. Az emberi test részei közül uralma alatt áll a szív, hát, homlok, gerinc és a vérkeringés. A Nap uralkodik az Oroszlánban, a Vízöntőben, viszont rangját veszti a Kosban, romlásban van a Mérlegben.
A néphiedelemben a nap a világosság megtestesítője, a sötétség ellentéte, s ezáltal az éjszaka tevékenykedő rosszindulatú lények távoltartója. Bizonyos dolgokat, például a csecsemő ruhadarabjait vagy a tejet, a fürdővizet, a szemetet nem volt szabad naplemente után a házból kivinni, mert ezek felhasználásával ártani lehet a tulajdonosnak.
NAPERNYŐ
Lásd: ernyő
NAPFOGYATKOZÁS
Az égi jelenségek közül alighanem a teljes, vagy a gyűrűs napfogyatkozások gyakorolták és gyakorolják a legjelentősebb lélektani hatást az emberekre. Az élet forrásának és fenntartójának tartott Nap elfogyása, eltűnése, vélt elvesztése rettegést, pánikot keltett abban a korban, amikor elődeink ennek még sem idejét, sem okát, sem a természetét nem ismerték. A néphit szerint a teljes napfogyatkozások az emberek életét befolyásoló nagy események – aszályok, áradások, fagykárok, éhínség, járványok, illetve királyok halálának, zavargásoknak, harcoknak, hadjáratoknak – előhírnökei, és a világ minden táján baljóslatú hiedelmek kötődnek a Nap elsötétüléséhez. Világvége hangulat uralkodott el, s a megsemmisülés bizonyosságától tartottak, és sokfelé tartanak manapság is az emberek. A Nap eltűnésére az állatok is érzékenyen reagálnak, összezavarodnak, furcsán viselkednek, például a madarak ijedtükben elnémulnak. Napfogyatkozás alkalmával a régi rómaiak nagy lármát, zajt csaptak, vagy éktelen hangos zenélésbe fogtak, hogy elriasszák az égből elszabadult gonosz szellemeket, a keresztények harangzúgással védekeztek. A középkori Európában napfogyatkozáskor égi mérgezéstől tartva, befedték a kutakat. Az emberek félelmükben megbújtak pincékben, barlangokban vagy odúkba húzódtak.
A fogyatkozások okainak első magyarázatai fellelhetők a különböző népek mítoszaiban. Az egyiptomi legendák szerint a sólyomként ábrázolt, Hórusz egyik szeme, a Nap, a másik, a Hold. Hórusz állandó harcban áll halálos ellenségével, a gonosz Széthtel, és amikor párviadalban Széth kitépi Hórusz szemét, akkor a földön újhold vagy holdfogyatkozás van. A finnek nemzeti eposzában, a Kalevalában, fogyatkozáskor a nép jóléte miatt érzett irigységből Louhi, az északi vidék gonosz úrnője, a pohjolai vén banya ellopja a Napot és a Holdat, és elrejti egy-egy hegy gyomrába. Miután Vejnemöinen félelmetes fegyvereket kovácsoltat Ilmarinennel, megijed, és visszaadja őket az égnek.
Az indiai asztrológusok úgy vélik, hogy a nap- és holdfogyatkozást, az eredetileg szörnyűséges démonként ábrázolt, Ráhu bolygó okozza. A Puránákban, amikor az elbűvölő Mohini a halhatatlanság nektárját, az amritát osztotta az isteneknek, Ráhu isten formáját öltötte, és mire a közelében ülő Nap és a Hold figyelmeztették erre, már késő volt, az italra vágyó démonok közül egyedüliként, Ráhunak sikerült pár kortyot innia belőle. A rögtön megjelenő Visnu hiába vágta le harci korongjával a démon fejét, az előzőleg megivott amritától már halhatatlan lett, a feje, és a teste egyaránt életben maradt. A démon feje Ráhu, a teste pedig Ketu néven vált ismertté. Ráhu és Ketu azóta bosszúvágytól lihegve követik a Napot és a Holdat. Amikor utolérik őket, azonnal elnyelik azokat. Ez okozza a nap- és a holdfogyatkozást. Az emberek ilyenkor a földön bőkezűen adakoznak, hogy megszabadítsák isteneiket a gonosz szorításából.
Hasonlóan magyarázzák a jelenséget a mongolok is; mítoszukban Ráhu Buddhától lopta el az Örök Élet vizét. Megtudván ezt a mester, a szolgáját, Ocsirvánit küldte a tolvaj után, aki útközben a Naptól és a Holdtól érdeklődött Ráhu holléte felől, és amikor megtalálta, derekánál kettévágta. Később Ráhu megtudta, miként segítettek kézre kerítésében a Nap és a Hold, ezért időnként lenyeli őket. Mivel Ráhunak nincs feneke, a Földön nem marad tartós a sötétség, a Nap és a Hold bántódás nélkül ki tudnak jönni a gyomrából.
Mezopotámia csillagászattal foglalkozó papjai, valamint Európa ókori görögjei ismerték fel a fogyatkozások okait, és a jelenség veszélytelenségét a földiekre. Az emberek ettől függetlenül rettegtek. Ponori Thewrewk Aurél Napfogyatkozás és a történelem címmel, 1999-ben írt cikkében olvasható, hogy „Amidőn egy görög katona vonakodott az általa baljóslatú jelnek vélt napfogyatkozás idején hajóba szállni, Periklész (i. e. 5. sz.) köpenyével eltakarta előle a Napot, és azt kérdezte tőle, hogy ettől megrémült-e. A tagadó válaszra a nagy államférfi-hadvezér, mint gyakorlott ismeretterjesztő, megmagyarázta a különben bizonyára derék és bátor, de megriadt harcosának, hogy a sötétséget okozó égi jelenség teljesen hasonló a köpenyével előidézetthez, csak ott az árnyékvető – a Hold – jóval nagyobb.” Ez esetben nem járt semmiféle következménnyel e jelenség, azonban számos példával szolgál a történelem arra vonatkozóan, hogy a napfogyatkozás által kiváltott félelem miatt a katonák hogyan cselekedtek, miként hagyták ott a csata helyszínét, futottak hanyatt-homlok szanaszét a harcosok, miként vesztették el a csatát, ellenkező esetben, miért döntöttek inkább a békekötés mellett.
Az ókori görög történelemből ismert korinthoszi háború (i. e. 395-387) – melyet a spártaiak vívták a thébai, argoszi, korinthoszi és athéni szövetséges hadak ellen – egyik csatáját a spártai hadvezér és király, a kitűnő stratéga, II. Agészilaosz nyerte meg, 394. augusztus 14-én. Agészilaosz győzelmét egy gyűrűs, közel 90%-os napfogyatkozásnak is köszönheti, amely jóval nagyobb félelmet keltett a szövetséges harcosok körében, győzelemre vezetve ezzel a spártaiakat.
Egy napfogyatkozás segített a honfoglalás idejének meghatározásában is, melyre, a bizánci császár, VI. León, közkeletű nevén Bölcs vagy Filozófus Leó (866-912) krónikásának feljegyzései alapján, az általa részletesen leírt napfogyatkozás után négy évvel került sor. Lakits Ferenc magyar csillagász 1890-ben tette közzé, hogy az akkoriban Bizáncban megfigyelhető napfogyatkozások közül egyedül a 891. augusztus 8-ai felel meg a leírásnak. E bizonyíték hatására született meg az 1892. évi II. törvénycikk, mely kimondta, hogy a millenniumi ünnepségeket 1895-ben kell megtartani.
Ám még ennél is hosszabb és fontosabb korszak éveit rögzítette egy másik ókori napfogyatkozás. A perzsa háborúk szerzője, a „történetírás atyjának tartott” görög Hérodotosz (i. e.484? – 430-420?) írt egy háborúról, amely Küaxarész méd és Alüattész lüd király hadai között dúlt Kis-Ázsiában. A sordöntő összecsapásra a Halüsz folyónál került sor, azonban a küzdelem során teljes napfogyatkozás volt, amire a harcosok mindkét részről szétfutottak, és a háborúskodásnak békekötés vetett véget. Bár Hérodotosz pontosan megadta, hogy az ütközet a 48. olimpiai játékok 4. évében zajlott le, a valódi évszám meghatározására több mint 2400 évet kellett várni, ugyanis csak a 19. század közepén sikerült a csillagászoknak kiszámítaniuk, hogy a Hérodotosz által említett fogyatkozás egyetlen lehetséges időpontja i. e. 585. május 28-a. Azóta tudjuk, hogy az első olimpiai játékok i. e. 776-ban kezdődtek, és ettől kezdve egyértelműen átszámíthatóvá lett minden olyan ókori évszám, amelyet a görögök sok évszázadon át az olimpiád-érában adtak meg.
Az előbb említett napfogyatkozás másról is nevezetes. A nagy görög természettudós, Thálész i. e. 585 elején előre jelezte a milétoszi polgároknak, hogy rövidesen nagy napfogyatkozásban lesz részük. Amint ez május végén beállt, lelkesen ünnepelték a tudóst, akit később épp e sikeres prognózisa miatt tettek meg a hét görög bölcs egyikének.
Bár a csillagászok ma már szinte másodpercnyi pontossággal képesek előre jelezni a nap- és holdfogyatkozások időpontját, és ezek a jelenségek nem keltenek többé általános rémületet, a babonás hiedelmek – de főleg a fogyatkozásokhoz kapcsolódó hagyományok – még ma sem tűntek el nyomtalanul. Például még ma is általános gyakorlat, hogy a napot vagy a holdat fenyegető lény elijesztésére zajt csapnak. A kínaiak egykoron doboltak, lábasokat vertek össze, nyilakat lőttek az égbe, hogy elriasszák a szörnyet és visszahozzák a fényt. A kínai haditengerészet még a 19. század végén is ágyúsortűzzel próbálta elijeszteni a holdat felfaló sárkányt. A világ számos részén fogyatkozás idején kiabálnak, énekelnek, zacskókat durrantanak, petárdát durrogtatnak, konyhai edényekkel csapnak zajt, vagy a levegőbe lőnek.
A legtöbb helyen ezt azonban már nem meggyőződésből, hanem inkább hagyományból teszik.
Egy másik babona, amelyik mind a mai napig fennmaradt, hogy a fogyatkozások a nap vagy a hold betegségét jelzik, és a baj megelőzéséhez megfelelő elővigyázatosságra van szükség. Japánban egyesek még ma is betakarják a kutakat, nehogy megfertőzze azokat az égi betegség, nehogy valamilyen méreg hulljon beléjük a sötét égből. Egyes eszkimók felfordítják edényeiket, nehogy beszennyeződjenek, Indiában pedig sokan bezárkóznak a lakásukba, hogy elkerüljék a fogyatkozás „káros sugarait”. Egyes vidékeken az emberek nyakig vízbe merülnek, mert úgy vélik, hogy ez a fajta imádság segít a Napnak és a Holdnak, hogy megvédje magát a sárkánytól.
Az Egyesült Államok indiánjai szerint egerek rágják meg a Napot, azért fogy el. A régi keleti népek körében általános volt az a vélekedés, hogy a Nap azért sötétedik el, mert megáll az égen. A mexikóiak azt hitték, hogy a napfogyatkozás, vagy holdfogyatkozás idején, az egyikük felfalja a másikat. A peruiak szerint ez a jelenség borzalmas katasztrófa előjele volt, képzetük szerint a fényét vesztő égitest megbetegedett, és hamarosan meghal, amely a föld pusztulását okozza.
De nem csak ez a fajta vészjósló kép él a fogyatkozásokról. Tahiti lakói például a fogyatkozásokat a Nap és a Hold szeretkezéseként értelmezik. Az eszkimók, aleutiak és arktikus amerikai tlingitek a fogyatkozást mind a mai napig isteni gondosságnak tekintik; képzetük szerint a Nap és a Hold időnként elhagyják helyüket az égbolton, és megvizsgálják, hogy a földön rendben mennek-e a dolgok.
A magyar nyelvterületen ugyancsak általános hiedelem volt, hogy a nap- és holdfogyatkozás idején ezeket az égitesteket valamilyen állat vagy természetfeletti lény falja fel. Néhol napfogyatkozáskor kinn a szabadban egy fehér tálba vagy tányérba tiszta kútvizet öntöttek, melyben látni vélték, hogy kutya vagy farkas kapkod a Nap után. A Balaton környékén élők azt mondták, hogy a napot a kakas eszi meg; másutt pedig azt, hogy kereszteletlenül meghalt gyermekek nyelik le a holdat holdfogyatkozáskor. A máramarosi magyarok szerint a holdat a csordásfarkas falja fel. A palócok úgy tudják, hogy az égitestek fogyatkozását a markoláb okozza.
A tudomány magyarázata szerint a napfogyatkozás esetében, a holdfogyatkozással ellentétben, a Hold vet árnyékot a Földre, ez a jelenség azonban csak újholdkor jöhet létre, amikor a Hold a Nap és a Föld között halad át. Újholdkor a Nappal kel és nyugszik bolygónk, ilyenkor az égen a Naphoz igen közel látszik. Ha ekkor a Hold árnyéka a Földre vetődik, azt látjuk, hogy a Hold eltakarja a napkorong egy részét. Hogy nem minden újhold okoz napfogyatkozást, azzal magyarázható, hogy a Hold keringési síkja 5 fokos szöget zár be a Föld Nap körüli keringési síkjával, s ezért a Hold árnyéka újhold idején a Föld alatt vagy felett húz el. De évente legalább kétszer olyan helyzet adódik, hogy a Hold árnyékának valamely része a Földre vetül, amit azon a területen napfogyatkozásként érzékelünk. Ha a Hold halványabb, külső árnyéka éri a Földet, a Napnak csak egy része van eltakarva, ilyenkor csak részleges fogyatkozás figyelhető meg. Amikor viszont a Hold a pályáján földközelben van, vagyis a Napnál nagyobb méretűnek látszik, és sötét belső árnyéka söpör végig a Föld felszínén, teljes napfogyatkozás észlelhető. A napfogyatkozás teljes fázisa – amikor a Napot teljesen eltakarja a Hold – csak néhány percig tart.
Az álomfejtők szerint, napfogyatkozásról álmodni, az élvezetek túlzásba vitelére figyelmeztet. A túl sok esti összejövetel, az ivászat egészségi problémákhoz vezethet. Az álmodó átmeneti sikertelenségre számíthat a vállalkozásában.
NAPFORDULÓK
Lásd: Iván napja, június, kínai állatövi jegyek
NAPKELETI BÖLCSEK
Lásd: Befana, betlehemezés,
NAPOK
Lásd: esküvő, hét napjai
NAPRAFORGÓ
A Közép-Amerikában még ma is sokfelé vadon élő napraforgót, olajban gazdag magvaiért, az indiánok már 3000 éve termesztették. Amerika őslakói imádott napistenük szimbólumaként tisztelték. A régi Mexikóban – a spanyol hajósok beszámolói alapján - a napisten azték papnői napraforgó koronát kaptak, melyet mindenhová magukkal vittek, az arany ékszereiket pedig napraforgó motívumok díszítették. Miután a spanyol hódítók a 16. század elején visszatérve Európába magukkal hozták a növény magjait, a napraforgó világszerte elterjedt.
Egykoron – mivel állandóan követi a Nap útját - az állhatatosság és a tisztelet szimbólumának tartották e növényt, míg a keresztények ugyanezért a vallásos engedelmességet látták benne. A többi közül kitűnő, kirívóan magasra nőtt egyedei viszont sokak szerint a dölyfösséget és az öntelt viselkedést jelképezték.
A napraforgó az ismert növények közül egyike a leghasznosabbaknak, magjának olaja használható salátákhoz, margarinhoz és főzéshez, valamint szappanok, gyertyák és festékek készítéséhez. Magjai megpirítva kávépótlók, finomra őrölve pedig sütemények és levesek alapanyagai. A növény száraiból nyert rostokból papír készíthető, az elégetett napraforgószárak hamuja – magas káliumtartalma miatt – talajjavítóként használható. Mocsaras területre ültetve magába szívja a vizet, és segít a talaj kiszárításában. A sziromlevelek főzetét valaha reumás-, valamint gyomor- és bélpanaszok esetén fogyasztották, de a maják szerint ez az ital ajzószerként is hatásos volt. A napraforgó magvakban lévő telítetlen zsírsav és az E-vitamin remek hatást gyakorol a szexualitásra. Amint ajánlották eleink, a friss sziromleveleket olajban megsütve, sóval, borssal ízesítve, aki elfogyasztja "nagyobb erőt biztosít a házasélethez".
Sokoldalú felhasználásával, hasznosságával összefüggésben számos pozitív hiedelem is kialakult a növénnyel kapcsolatban. Így például, ha az ember napnyugtakor levág egy napraforgófejet, és közben kíván valamit, másnapra teljesül a kívánsága. Aki napraforgóval az ágya alatt alszik, minden ügyben megismeri az igazságot. A nyak körül viselt napraforgómagok védelmet nyújtanak a himlő ellen, míg a kertben növő napraforgó jó szerencsét hoz a kertésznek.
NAPSZAKOK
A nappal aktív élőlények számára – a homo sapienst is ideértve – a nap természetes módon hajnalban kezdődik, és napnyugtakor végződik. Azonban a különböző tradíciók, valamint a tudományos ismeretek hatására a természetes naphatárokat újabbakkal váltották fel, s ma már az egyes népek, népcsoportok – vallásuktól, kulturális gyökereiktől és természetszemléletüktől függően - különböző időpontra teszik a nap kezdetét és végét. A huszonnégy órás napok a hinduknál napkeltekor kezdődnek, a zsidóknál – Mózes könyve után - napnyugtakor, a keresztényeknél éjfélkor. A nap kezdetéről és végéről a Csízió is hasonlóan ír: "Az egyházi rend kezdi a napot éjfélkor, és tartja másik éjfélig. A görögök a napot reggel kezdik keletkor, és tartják másik reggelig. A zsidók kezdik vecsernyekor. A pogányok estve napenyészetkor. A csillagászok a napot tartják egyik déltől a másikig (…)" A középkori Európa még a zsidó hagyományt követte. A karácsonyeste, mindenszentek estéje annak a régi szokásnak a maradványai, mely szerint az ünnepek az előző este kezdődtek. Manapság viszont már általánosan elfogadott megállapodás, hogy a nap éjfélkor (00:00) kezdődik és 24 órával később (24:00) végződik.
Ugyanakkor a napszakok változásához fűződő mítoszoknak sokkal erősebb volt a természethez való kötődésük. Az óind legendák szerint Varuna főistennek barátja, a Nagy Medve csillagképet megjelenítő isteni bölcs, Vaszistha mutatta meg a nappalok és az éjszakák változásait. A skandinávoknál Ódin főisten felszerszámozott lovakkal és kocsival látta el a nappalt és az éjszakát, és azzal a kéréssel küldte őket az égre, hogy naponta járják körbe a földet. Elől az éjszaka lova vágtatott, izzadt sörényéről harmat hullott a földre, a nappal lovának azonban fényes maradt a szőre, és világosságával beragyogta a világot.
A görögök jog és igazságosság istennője, Diké, szigorúan őrizte az Olümposz felhőkapujának a kulcsát, amelyen keresztül a nappalhoz és az éjszakához vezetett az út. Az idő ősz hajú ura, az örmény Zsuk u Zsamanak, egy magas hegyen foglalt helyet, kezeiben két gombolyaggal, egy fehérrel és egy feketével. Amikor a fehér gombolyagot eresztette le, a felkelő Naptól kivilágosodott, és nappal lett, ám miután feltekerte és leengedte a feketét, a Nap lenyugodott, elsötétült az ég, és beköszöntött az éjszaka.
A fénnyel, világossággal megjelenő napkelte időszaka, a pozitív erőknek a gonoszság felett aratott győzelmét jelzi; ellentéte a sötétséggel jellemzett éjszaka. Reggel a növények kivirulnak, a virágok kinyílnak, éjszaka elhervadnak, összecsukódnak. A hajnal mindig fiatal, halhatatlan, minden új nap megjelenik, és minden lehetőséget magában rejt; a remény szimbóluma. Az égtájak közül a Kelet (napkelte), az állatok közül a kakas hordozza a hajnalhoz kapcsolódó jelentéseket.
A napszakok, az évszakokhoz hasonlóan, az emberi élet négy szakaszát, a születést, a felnövekedést, a megöregedést és a halált szimbolizálják.
NAPTÁR
Lásd: asztrológia, kör
NARANCS
Lásd: álmok, kínai újév
NÁSZÉJSZAKA
Lásd: esküvő, gyapot
NEFRIT
Lásd: drágakövek
NÉGY
A négyes az égtájak, a szilárd struktúra, a statikus teljesség, az igazság száma. Számos kifejezésmódban jelképe az életnek, halhatatlanságnak, a férfiasságnak, a termékenységnek; gyakran használták az égtájakat őrző istenek, a négyarcú istenségek, vérmérsékletek, év- és napszakok ábrázolására.
Kedvelték az amerikaiak és az egyiptomiak. Mexikóban a holttest négy napig feküdt kiterítve, ugyanis azt hitték, hogy az alvilágba vezető út négy napig tart. Az egyiptomiak a négy világtájon kívül, négyféle szelet, négy emberi rasszt, négy barbár törzset különböztettek meg. Négy istenük volt a halottaknak, négy utat kellett bejárniuk az elhunytaknak, négy korsó állt a holt lelkek rendelkezésére. Négy imát mondtak a temetéseken és az istentiszteleteken. Az indiaiak négy életperiódusa a születés, az élet, a halál és az újjászületés. Ezen kívül Purusa ős-ember testéből származtatják a négy kasztot: szájából a bráhmanákat, a papokat és a szellemi foglalkozásúakat, karjaiból a ksatrijákat, a harcosokat és a nemeseket; combjaiból a vaisákat, a kereskedőket és a magasabb rendű iparosokat; lábából a súdrákat, az alacsonyabb rendű kézműveseket és a szolgákat. Az első három kaszt tagjai a kétszer születettek, míg a negyedik kaszt tagjai a tisztátalanok.
Az indiai Krisna-tudat négy hiányosságot említ: képes az ember hibákat elkövetni, ábrándokat kergetni, másokat becsapni és végül az érzékszervei is csalókák. Az óind oltárokat négyféle fából faragták.
A görögöknél az athéni törvényhozó, a hét bölcs egyike, Szolon (i.e. 640-559) – az indiaiakhoz hasonlóan – ugyancsak négy osztályba sorolta az embereket, de szerinte négyen voltak a szelek és a szélistenek is. A görög bölcselő, Platón (i.e. 427-347) az ősembereket négykarúnak és négylábúnak képzelte. A rómaiak Lemuria ünnepén, a halott szellemek elűzésére négy szem babot tettek a szájukba. Az etruszkok Culsans istene négy arcával kémlelte a négy égtájat. A finnugor népek komi mitológiájában négy tojásból keletkezett a világ. A skandinávok képzetében a négy világtájat négy törpe őrizte. Az ír Danu istennőnek négy varázstalizmánja volt.
Az Ószövetség négy nagy prófétája: Izajás, Jeremiás, Ezekiel és Dániel. Izrael népének négy ősanyja volt: Sára, Rebeka, Ráhel és Lea. A zsidó papok négyszínű gyolcsból varrt, arannyal átszőtt, drágakövekkel ékesített kötényt viseltek. A Bibliában nemcsak Jahve neve volt négybetűs, hanem Ádámé is. Az Édent négy paradicsomi folyó öntözte. Az angyalok kezdetben négyfejűek és négyszárnyúak voltak.
Négyen vannak az Apokalipszis lovasai, akik a pestist, háborút, éhséget és a halált jelképezik. A keresztény vallás négy meghatározó erényt tart számon. Jézus Krisztus, halála után négy nappal támasztotta fel Lázárt, innen kapta a negyednapos Lázár elnevezést. A keresztfán lévő felirat: az INRI négy betűjének jelentése: Názáreti Jézus, a zsidók királya. Négyen voltak a kánoni evangélium szerzői is: Máté, Márk, Lukács és János.
Jahve tüzes trónját négy négyarcú – ember, oroszlán, sas, bika - élőlény hordozta. A négy élőlényt azonosították a négy kerubbal, más hitmagyarázók a négy evangélistával, Máté az ember, Márk az oroszlán, Lukács a bika és János a sas. Egy későbbi asztrológiai értelmezés szerint a látomás - az emberfej, az oroszlánkarmok, a bikatest és a sasszárny - az állatövi jegyek jelképe, miként ez jól megfigyelhető a gizai piramis szfinxén.
Érdekes párhuzam vonható a kundalini jóga csakráival. (Csakrának a gerincoszlop mentén elhelyezkedő pszichikai erőközpontokat nevezik.) A csakrák közül négy a különböző állatok jelképének felel meg: az elefánt, a föld elemet szimbolizálja; a rák vagy a mitikus makara, a vizet jelképezi; a bak, a tűz elemé; a gazella pedig a levegő elem szimbolikája.
A muzulmánok főangyalainak száma ugyancsak négy, a halál angyala, Izráil négyarcú. Allah az angyalokat négyesével kérette magához. A muszlimok négy folyója egy tubafa tövéből ered, és a világ négy égtája felé tart. A négyes dominál mindennapi életükben is: az igazhű muszlimnak négy felesége lehet, négy vallási kötelességet kell elvégezniük, istentiszteleten részt venni, böjtölni, szegényadót fizetni és Mekkába elzarándokolni.
A kínaiak számára a négy - páros szám lévén - a női jin princípiumhoz tartozik, de kapcsolatba hozzák a nyugattal, és a föld elemmel is. A földet hagyományosan szintén négyszögletesnek képzelték. A "négy nagy király" - nevezetesen Ma, Zhao, Wen és Li - a taoista panteon alakjai, akik a világ négy égtája felett őrködnek. A taoizmusban a "négy nagy"-ként nevezik a világ négy legmeghatározóbb összetevőit: a Dao, az Ég, a Föld és az ember. A "négy művészet" a tudósvilág nagy becsben tartott foglalatosságai, a költészet, a könyvek, a szertartások és a zene.
A buddhizmusban az utolsó földi buddha, Sákjamuni a negyedik víziójában látta meg azt a szerzetest, aki megmutatta neki a megszabaduláshoz vezető utat. Buddha a lélekvándorlás titkán kívül rájött a négy szent igazságra, amelyekből a negyedik vezet a nirvánába.
Az indiai dzsaina mitológia különösen kedvelte a négyes számot, náluk többek között, négy istenosztály, négy templom, négy világtáj, négy lótusz, négy hegylánc, négy Nap, négy Hold szerepel. Zarathusztra (i.e. kb. 630-553) vallásában is fellelhető ez a szám, negyedik gyerekként látott napvilágot az iráni próféta, s egy másik prófétájuk, Máni, négy megjelenési formát említett: az Istenséget, a Fényességet, az Energiát és a Bölcseletet. Egyébként az irániak a világmindenséget négy ciklusra tagolták.
A magyar néphitben a vízen úszó Föld négy sarkát négy cethal tartja. A tatár-török népeknél az ifjú pár négy napig nem mehetett ki a szobából.
A négyes az első négyzetszám, az igazság, az ajándékozás száma. A régi görögöknél a formát és a testet jelezte. A görög matematikus és filozófus, Püthagorasz (i.e. 580-500) számára ugyancsak a testet jelentette, s mindazt, ami a négy őselemből létrejött. Szerinte a kozmosz dupla négyesre építkezett. A püthagoreusok, mivel a négyest az isteni szellem képzetével kapcsolták össze, hol Hermészt, a holt lelkek vezetőjét, hol Dionüszoszt, a bor istenét azonosították ezzel a számmal, de a négyesre eskették fel a beavatásra várókat is.
Az ókori kínaiak azt hitték, hogy a földet négy tenger veszi körül. A környező négy égtáj mindegyikéhez egy-egy, tehát összesen négy barbár népet kapcsoltak, akik folyamatos veszélyt jelentettek a kultúrát, műveltséget képviselő Kína számára. A koreai regékben négy szentállat védelmezte a négy világtájat. Számukra egyébként – a japánokhoz és a kínaiakhoz hasonlóan - a négyes szám meglehetősen balszerencsés, ám ők nemcsak a kimondását kerülik, hanem gyakori, hogy az épületekben nincsen negyedik emelet. A negyedik emeletet F betűvel jelölik, vagy egyszerűen kihagyják.
Nálunk a felségárulókat négy részre vágták és a város négy főutcáján felállított bitófán akasztották fel. Így végzett Szent István király is a lázadó Koppánnyal, akinek négyfelé vágott teste az ország négy városában - Veszprémben, Győrött, Esztergomban és Gyulafehérvárott - hirdette, hogy a magyaroknak ezentúl csak egyetlen királyuk van: István. Fazekas Mihály Döbrögije szerint, Ludas Matyi négyelni való volt: ez a szó a köznyelvben még ma is használatos kifejezés, jelentése: elverni, elpáholni.
Az asztrológusok négy elem alapján négyféle típusba sorolták az embereket, ugyanezeket a személyiségtípusokat, az ókori görög orvos, Hippokratész (i.e. kb. 460-kb. 377), az emberi test négyféle nedvéből eredeztette: a vérből a szangvinikust, a sárga epéből a kolerikust, a fekete epéből a melankolikust, a nyálkából pedig a flegmatikus típust.
Négy állatövi jegyet hoztak összefüggésbe a négy csillagászati helyzettel: a Kos a tavaszi napéjegyenlőség; a Rák a nyári napforduló; a Mérleg az őszi napéjegyenlőség, a Bak a téli napforduló. A négy évszak szimbolizálja a négy napszakot és a négy korszakot.
A numerológusok szerint, aki a hónap negyedik napján született, az Uránusszal szimbolizált négyes vibrálását élvezi. Individuális, eredeti, önzetlen, áldozatkész, mások javán fáradozó személy. Mindezeken túl a találékonyság és a toleráns természet a fő jellemzője. Véleménye eltér a megszokottól. Talány mindenki számára. Mindig újat akar, a haladó eszmékhez vonzódik, igazi reformer, logikusan gondolkodik, kitartó, ambiciózus.
Szerencsét hozó napjai a szombat, a vasárnap és a hétfő. Jótékonyan hat közérzetére az orgonajáték, a kórusmuzsika és a kamarazene. Kedvező színei az ibolyalila, az acélkék, az óceánkék és az ezüstszürke. Féme a platina. Virága a hóvirág. Eleme a levegő.
A 4-es vibrálása nehezen diagnosztizálható, titokzatos betegségeket okozhat, idegrendszeri labilitást, pajzsmirigy-túltengést, vérkeringési panaszokat, légzőszervi bajokat, gyakori fej- és hátfájást.
NÉGYSZÖG
A négyes szám geometriai megfelelőjét, a négyzetet vagy négyszöget előszeretettel alkalmazták és alkalmazza a építészet ma is. Négyzet alapterületű településeket terveztek, mert azt hitték, hogy a kerítéssel körülvett négyszögletes föld védelmet nyújt az embereknek a halállal és a káosszal szemben, de négyzet alakúra építették a templomokat, a pagodákat, a piramisokat, zikkurátokat, szentélyeket, dolmeneket, sztupákat is. A négyzet formájú oltárok a szentségeket tükrözték. A buddhisták szakrális jelképe, a mandala ugyancsak négyzet alakú, amely a négy irány felé tájolva jelzi a négy királyt, a négy dhjáni buddhát. A reinkarnációt jelző szimbolika mutatja, miként jut el a lélek a négy elemen keresztül a sötétségből a megvilágosodásba.
A régmúlt idők orvosi babonái szívesen használták a mágikus négyszögeket, amelyeken a vízszintes, függőleges és az átlós irányban összeadott számok összege mindig azonos volt. Az egyik legismertebb a Jupiter-kocka, amely mindig a betegségűző, varázslatos harmincnégyet mutatta. Sokáig nem tudták megfejteni az úgynevezett Sator-négyszög titkát, melynek jelentése a „magvető megkapja munkájának eredményét”.
A muszlimok mágikus négyszöge, tulajdonképpen kis kockába írt számok, melyek összege különleges jelentőségű eredményre képes, bűvös erőkkel ruházza fel tulajdonosát. Gyakran talizmánban is hordják. Különösen Észak-Indiában terjedtek el, ahol különböző célokra szolgáló, többek között rontás elleni, gyógyításra, varázslásra használható mágikus négyzeteket készítenek.
NEGYVEN
Szakrális jelentőségén túl várakozást, hatalmasságot és nagyon hosszú időtartamot jelöl. A bibliamagyarázók szerint Isten negyvenes időegységekként avatkozott a világ dolgaiba. A vízözön negyven napig tartott. A zsidók negyven évig vándoroltak a pusztában. Buddha ugyancsak negyven évig járta India északi és keleti részét. Mózes negyven napig tartózkodott a Sínai-hegyen. Dávid, Saul és Salamon negyven évig uralkodtak. A Talmud szerint a petesejt megtermékenyülése után negyven nappal alakul ki az anyaméhben az embrió. Isten negyven nappal halasztotta el Ninive pusztulását. Mária negyven nap alatt tisztult meg. Jézus negyven napig böjtölt és imádkozott, halála után pedig a negyvenedik napon támadt fel. Jézus Krisztus mennybemenetele óta a vallásos emberek úgy vélik, hogy a lélek negyven napig marad a földön, vándorolva menny és pokol között. A Földet megtisztító 40 napos vízözön analógiájára a született a zsidóknál az az előírás, hogy a rituális megtisztulására szolgáló Mikveh-be, negyven mérőedény vizet kell önteni.
A törökök a halotti tort a negyvenedik napon tartották, amikor az elhunyt testéből már eltávozott a lélek. A törököknél maradva, népszokásaikban gyakorta előfordul a negyvenes szám. A nők gyermekáldás reményében szent Merkez efendi sírjáról negyven napig szedtek rózsát. Az újszülöttről negyven napig nem vették le a kisinget. Tündéreik számát negyvenre becsülték, sőt azt hitték, hogy Allah egyszer negyven lányt kővé változtatott. Az egyik legismertebb mese az Ali baba és a negyven rabló. A negyven vezér történetéről szól a híres török népkönyv, melynek tartalma röviden az, hogy a padisah előtt bevádolja a szultán asszony a mostoha fiát. A padisah halálra is ítéli az ártatlan ifjút, ám azáltal, hogy a negyven vezér negyven napon át egy-egy történetet mesélnek el a padisahnak, megmentik a fiút, és a negyven nap leteltével kitűnik az ártatlansága.
Más népeknél is találunk példát erre a számra. A közép-ázsiaiak a világ kormányzását negyven tudósnak tulajdonítják. A kara-kirgizek negyven lánytól eredeztetik magukat. Az üzbégek negyven nap elteltével bontották ki a pólyából a csecsemőt, a turkesztániak negyven nap múltán adtak a gyereknek nevet. A vojtákok nem laktak negyven évig egy helyben, mert ez nagy szerencsétlenséget hozott rájuk. A kazár fejedelem uralma negyven évnél nem lehetett hosszabb, ugyanis a negyven év elegendő a legteljesebb életerő és az uralkodói képesség csúcsának elérésére. Negyven esztendő elég egy ország felvirágoztatásához. A magyar honfoglaló Árpád, negyvennapi pihenő és négynapi áldomás után kapta meg apjától, Álmostól a hatalmat. A magyar kereszténység első századából maradt fenn András, hitvalló lengyel paraszt története, aki Szent István idejében a Fülöp apát vezetése alatt álló zoborhegyi Benedek-rendi apátsági tagja lett, de inkább remeteéletet folytatott. Testét annyira sanyargatta, hogy a negyvennapi böjtöt mindössze negyven dióval húzta ki, és a mellett fát vágott s irtotta az erdőséget.
A babonások szerint, hogyha valamit az ember negyvenszer elmond, megvalósul. Nem helyes valakit disznónak nevezni, mert aki ilyen szavakat használ, annak negyven napig nem lesz étvágya. Nem szerencsés dolog, ha egy gyermekágyas asszony negyven napra elhagyja az otthonát. Két csecsemőt, negyven napos koruk előtt nem szabad egyedül hagyni egy szobában, mert az egyik magasra nő, a másik pedig alacsony marad, mondják a törökök.
A középkorból eredő nagyböjttel kapcsolatos népszokás, a negyvenelés azt jelenti, hogy hamvazó szerdától húsvétig, mindössze negyvenszer esznek. A népi időjárási szabályokban a vezérszám a negyvenes. A legismertebb a Medárd napja, de ilyenek még a Vízkereszt, a Pál-fordulás, és a Gyertyaszentelő is.
NÉGYZET
Lásd: mandala, négyszög
NÉV
A személyek egyedi megjelölésére használt szóhoz (szókapcsolathoz) társult jelzők, mint a híres, hamis, dicső, ismert, jeles, halhatatlan, történelmi, fölvett, védett, idegenszerű, jó hangzású stb., alapján az emberek számára mindig fontos volt a nevük. Már az ősember is ragaszkodott hozzá, a saját tulajdonának érezte. A mai embernek a tulajdonneve ugyancsak sokat jelent, ez határozza meg az egóját, ezzel különbözteti meg magát a többi embertől. Nevük kigúnyolását, szidalmazását, átkozását durva sértésként, míg dicséretét, felmagasztalását elismerésként élik meg az emberek. A halott nevének kimondásával pedig az elhunyt szelleme idézhető meg.
Egy jól csengő névről úgy tartják, hogy általa a viselője kedvező színben tűnhet fel, míg egy rossz hangzású név esetében az ellenkezője igaz. Sokan védik a nevüket, óvják, elrejtik vagy titkolják, de gyakori az ún. névtabu, amelyekkel a legszentebb neveket, vagy a szűk körben ismert neveket, kiagyalt nevekkel helyettesítik. Ezzel összefüggésben különbség van a köznapi, a titkos és az igazi név között, a valódi neveket szerencsés titokban tartani az istenek és a szellemek előtt. Az Ótestamentumban olvasható példa szerint, Jahve nevét tilos volt bárkinek is a száján kiejtenie, ugyanis a babiloni fogság után tabunak számított, csupán négy betűvel: JHWH lehetett jelölni.
Világszerte elterjedt a kettős névadás, a természeti népeknél előszeretettel illették két névvel a gyerekeket, például az ősi Egyiptomban az igazi, nagy név mágikus erővel bírt, amely megvédte viselőjét a gonosztól, viszont a kicsi és jó név volt az, amely mindenki számára ismert lehetett, ezen állhattak bosszút a szellemek. A zsidóknál, ha egy csecsemő a családból vagy az ismerősi körből egy olyan valaki után kapta a nevét, aki rövid ideig élt, akkor kompenzálásként egy másik nevet is adtak neki, mégpedig egy hosszú életű személyét.
A vietnamiaknál a nevek manapság is nagy jelentőséggel bírnak. A valódi nevüket gyakran csak maguk és a szüleik ismerik. A név titokban tartásától remélik a védelmet a rossz szellemek ellen. A gyerekeket sokszor születési sorrendjük szerint nevezik el, mint például Chi-hai, Chi-ba, vagyis leány kettő, leány három.
A szerelemjóslások egyikének azonban nem a név elrejtése, hanem éppen ellenkezőleg, a jövendőbéli mátka kilétének a kitalálása a célja: a kíváncsi ifjúnak, öt vagy hat lány nevére kell gondolnia, akit szívesen elfogadna házastársaként. Miközben egy alma szárát csavargatja, magában egymás után kell mondogatnia a neveket. Amelyik névnél a szár elválik az almától, az a lány lesz a fiatalember felesége.
Egy kínai babona szerint senkinek sem szabad a nevét piros színnel leírni, mert náluk a piros a vér színe, s mint ilyen rosszat jelent, ugyanis minél többször írják le valakinek a nevét pirossal, annál rövidebb lesz az élete.
NÉVADÁS
Lásd: név
NEVETÉS
Lásd: szláv természeti szellemek
NIANDO
Lásd: növényi ajzószerek
NIMBUSZ
Lásd: dicsfény, glória, mandorla
NOÉ BÁRKÁJA
Lásd: egér, galamb, macska
NOVEMBER
A régi római év kilencedik hónapjának elnevezése, a latin novem (kilenc) szóból ered. Julius Caesar (i.e. 100-44) naptárreformja óta a november a tizenegyedik hónap. Nálunk e hónapot Szent András havának vagy őszutónak hívták.
Ebben a hónapban eleink úgy próbáltak következtetni az elkövetkező évszak időjárására, hogy levágtak a nyers bükkfáról egy nagy forgácsot, ha száraz volt, akkor enyhe telet vártak, ha nedves volt a forgács, hideg telük lett.
A Szent András havában született emberektől úgy tartják, hogy becsületesek, nemes bölcsek, okosak, takarékosak, jó elméjűek. Minden dolgaikban jámborak, tökéletesen hűek, istenfélők, igazságszeretők és szerencsések.
A Csízió, hogy miként éljen az ember Szent András havában, azt javasolja, tyúkmonyt, vagyis tojást és mézet enni hasznos, nem árt a tehénhús és a gyümölcs sem, viszont a fürdőzés ártalmas. Nem kell szerelmeskedni, és rossz hatású bármilyen állatnak fejét megenni, inni csak módjával szabad.
November elsején tartják Mindenszentek napját, a második napon, Halottak napján a halottakra emlékeznek. Huber napján, november 3-án ünneplik a vadászok védőszentjét, Hubertuszt, Márton napján (11-én) a Pannóniában született Szent Mártonra emlékezve, országszerte nagy lakomákat tartanak, hogy egész évben legyen bőséges élelmük és italuk. Ilyenkor vágják le a tömött-hízott ludakat, mert „Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át, éhezik.” Számos időjárásjóslás kötődik e naphoz: „Márton olykor fehér lovon jár”, vagyis eshet a hó, „ha Márton lúdja jégen áll, karácsonykor sárban botorkál”, „ha jókedvű Márton, kemény lesz a tél”. November 19-e Erzsébet nap, a katolikus egyház női szentjének, Árpádházi Szent Erzsébet emléknapján azt mondják, ha Erzsébet megrázza pendelyét, vagy ha Erzsike megrázza dunyháját, havazást jelent. Katalin ünnepén, november 25-én a mártírhalált halt Szent Katalinra emlékeznek, aki a házasságra váró lányok védőszentje, de tisztelik a fuvarosok, molnárok, fazekasok, bognárok is. Ha az ezen a napon vízbetett ág kizöldell karácsonyra, a kíváncsi lány férjhez megy nemsokára. Időjósok szerint „ha Katalin kopog, karácsony locsog”. November utolsó napján van, Szent András névnapja, férjjósló nap, számos házasságjósló és varázsló hiedelem kötődik hozzá.
NŐI KEZEK
A női kezek jóval lágyabbak, finomabbak, formára sem mutatnak olyan széles skálát, mint a férfikezek. Ez a tény feltehetően a nők ingatag jellemével, labilis természetével, szeszélyes, következetlen, érzelmes személyiségével van kapcsolatban. A nők között inkább a háromszögletű kúpos vagy az olyan kevert kéz fordul elő, amelyen a többféle ujjtípus közül az elvékonyodó, kónikus ujjvégződések vannak túlsúlyban. A négyszögletes formájú spatulás, vagyis a praktikus kéz ritka náluk, a tisztán primitív vagy elemi kéz ugyancsak, de a háromszögletes formát mutató, gyakran bütykös ujjú filozofikus vagy intellektuális kéz is oly ritka, mint a fehér holló.
A kis tenyerű nők általában nehéz szülésre, a nagy tenyerűek viszont könnyűre számíthatnak. A szőrös kézfejű nők férfias természete figyelhető meg.
A női kezeket a hüvelykujj mérete szerint osztályozva: a nagy hüvelykű nők inkább észlények, mint az érzelem rabjai, tudományos pályán jól kamatoztatják intelligenciájukat, jól érzik magukat. Tipikusan emancipált nők. A kis hüvelykujjúaknál már az érzések dominálnak jobban. Ők főleg a családnak élnek, önfeláldozón, áldozatkészen. Feleségnek és anyának ők a legideálisabbak.
A spatulás, lapátszerű kéz, kis hüvelykkel olyan harmonikus családi életet élő nőt jelképez, aki megbecsülést élvez a munkahelyén is. A kónikus kéz kis hüvelyujjal érző szívű nőt sejtet, de aki rafináltan ravasz, agyafúrt. Kevés a realitásérzéke. Fecsegő, nem tud titkot tartani, mindent kikotyog. A spatulás kéz nagy hüvelykkel bár jó értelmi képességű nőt jelképez, nagy hibája faragatlan modora. Karrierista, céltudatosan tör fölfelé. Nem viseli el az alárendelt szerepet. Önálló, a környezetén szeret uralkodni. A kónikus kéz nagy hüvelykkel, olyan okos, diplomatikus, megnyerő nőt ábrázol, aki fontosnak tartja azt, hogy környezete jó véleménnyel legyen róla. Megállja a helyét a munkahelyén és a családban is.
Bármely kéztípusnál, ha a középső ujj körömpercén csillag vagy kereszt látható, ez a jel terméketlenségre, meddőségre utalhat.
NÖVÉNYEK
Az életet tápláló növények az anyaölt, a gyermekáldást váró anyát jelképezik. A növény termékenységéhez egy sor istenség kapcsolódik. Többek között Gaia, a görögök földanyja; a földművelés istennője, Démétér, aki megtanította a földművelésre, és búzavetőmaggal látta el Triptolemoszt, a háromszori szántást megszemélyesítő királyfit; Dionüszosz, a növényzet, a szőlőtermesztés és a bor istene; Zeusz dédunokája, Hüakinthosz, akinek véréből fakadt a jácint virága; Ukko, a finnek égi nagyapója, aki a jószágok pártfogója, és segíti a cséplési munkák elvégzését, s akitől az emberek imádságaikban jó termést kérnek.
A közép-amerikaiak kukorica istene a túlvilágon született. A bibliai paradicsomban nő az életfa és a tudás fája, a szlávok képzetében az Édenben fejlődik a paradicsomi fa. A germán semnon törzs tagjai egy szent liget fáitól származtatják magukat. Az európaiak között elterjedt felfogás szerint: az emberek a fák alatt lelnek csecsemőikre; az ősök szellemei a fákban lakoznak, és az ágakon, leveleken, virágokon üldögélnek; a fák, amikor susognak, akkor az istenek vagy az emberek hangján szólnak, szavaikat megértik a jövendőmondók, akik felhasználják ezeket varázslataikhoz, jóslataikhoz.
Növényekhez kapcsolódó rítusok a májusfa-állítás, a szentelt ágak hazavitele, a virágnapok tartása, a nyírfaágak összefonása, a különböző tavaszköszöntők, termésünnepek, a szent szántás, a szántáskezdő babfőzés. Növények a részesei a különféle mulatságoknak, ünnepségeknek, megemlékezéseknek, lagziknak, szerepelnek az illetlen, szeméremsértő tréfákban, s a halál miatti mély gyászban.
A népi hiedelem a növényeket gyakran olyan élőlényeknek tekinti, akik az emberekhez hasonlóan, éreznek, lélegeznek, beszélgetnek. Ezért gondolják úgy, hogy nem szabad a növényeket megtaposni, kivágni, elfűrészelni, beszennyezni. A néphit az aratást is a mészárláshoz, vérengzéshez hasonlítja. A mediterrán országokban az első learatott kévét minden évben szomorúan elsiratják.
Meglehetősen sok hiedelem kapcsolja a növényeket a szellemekhez, például: gonosz démonok tanyáznak a rezgőnyárfában, bodzában; a gabonaszellemek hol emberi, hol pedig állati alakot öltenek, s lesz belőlük, gabonaasszony, rizsanya, rozsember, zabmenyasszony, illetve gabonafarkas, rozsdisznó, rozskutya, rozsnyúl, rozskutya.
Egyes növények emberi tulajdonságokkal is rendelkeznek. A vidéki emberek körében például jól ismert alakoskodó növény a lenfojtó vadóc, mely a lenvetésben vékony szalmájával észrevétlenül meghúzódik, mellette könnyen elmehetünk a nélkül, hogy megláthatnánk, ha csak figyelmesen nem keressük.
A növényeknél a gyökerek, az ágak, a termések, a magok és a gyümölcsök egyaránt fontos szerepet játszanak. A termés, a gyümölcs a legtöbb hagyományban a bőséget, a termékenységet, a sikert és a bölcsességet szimbolizálja. A babonás azeriek azt mondják, hogy nem szabad növényi bujtásokat adni másnak, mert az a növény, amelyről a hajtásokat lecsípték, el fog pusztulni. Trinidad és Tobago lakói pedig azt hiszik, ha egy menstruáló asszony megközelít, vagy megérint egy növényt, az hamarosan elpusztul.
A magyar néphit úgy tartja, hogy: a szerdán eldugott palánta nem fogan meg; a tökmag vetésekor nagyot kell ugrani, hogy gyorsan fusson a tök indája; az újholdkor ültetett fa, szép virágos lesz; az újholdkor metszett fa gyorsan kisarjad; faültetéskor a csemetét bal kézzel kell megfogni, hogy megfoganjon; a májusban virágzó tölgyfa bő esztendőt ígér.
A görögök úgy tartják, hogy egy növény, virág meggyökerezzen, azt el kell lopni, ugyanis szerintük csak a lopott növény gyökerezik meg. Ezért észrevétlenül, anélkül, hogy a tulajdonosnak szólnának, levágnak egy darabot a növényről, és hazaviszik. A babona szerint ez gyorsan meggyökerezik.
NÖVÉNYI AJZÓSZEREK
A fűszer- és gyógynövényeket sok ezer éve használják afrodiziákumként, szerelmi ajzószerként a férfiúi potencia növelésére és a női termékenység fokozására. Az egyiptomiak, hogy halott uralkodóik megőrizzék erekciós képességüket, egy kis edénykében gyógynövények és fűszerek keverékét helyezték múmiáik mellé. A rómaiak Augustus császár (i.e. 63 - i.u. 14) korában nyakló nélkül fogyasztották a serkentőszereket, aminek következményeként sokan idő előtt meghaltak.
A gyömbér az ázsiai orvoslásban "forrónak" számít, hőséget, tüzet visz a testbe, ezzel izgatja a nemi szerveket. Az iszlám orvoslás szent növényként tartja számon: „A gyömbér az emésztést segíti elő, és fokozza a nemi aktivitást.” - olvashatjuk a Koránban. Ázsiában a kínai gyömbér, a galgant is régtől fogva kedvelt fűszer és ajurvédikus gyógyszer, a németek körében az a hiedelem él, hogy használata egymás után tizenkétszeri közösülésre teszi képessé a férfiembert.
A varázserejűnek hitt ginszenggyökérben, a legenda szerint egy csábító lány lakik, aki a ginszeng fogyasztójának nemi tevékenységét felpezsdíti. A csilit is ősidőktől fogva alkalmazzák fűszerként, gyógyszerként és a nemi vágy gerjesztésére. A csilit kedvelők állítják, hogy felforrósítja a vért, és felizzítja a nemi vágyat.
A fahéjról köztudott, hogy erotikusan ösztönző szer, a sáfrány hosszú orgazmust keltő fűszer, a muskátzsálya borban áztatva szerelmi élvezetre ösztönöz. A vanília a homeopatikus gyógymódban impotencia elleni gyógyszer. Madam du Barry kedvenc aromája, a vanília képes volt növelni királya erekciós képességét és potenciáját is.
Az aromás rozmaringból készített fürdővíz fokozza az érzékenységet, és felébreszti a testi vágyat. A jázmin virágából préselt olaj megakadályozza a korai magömlést. A rózsaolaj a nőket teszik kívánatossá. A sörben áztatott muskátzsálya feloldja a szexuális gátlásokat. Az izgató hatású szegfűszeget azért rágták a régi kínaiak, hogy szerelmi légyottjuk során illatos legyen leheletük. A mámorító, nemi izgalmat keltő szerecsendió, az ősi Indiában szerelmi ajzószer, az Ajurvéda szerint jótékony hatással van a szexuális erőtlenség megszüntetésére.
A pikáns ízű szegfűbors kakaóval elegyítve felizzítja a nemi öröm tüzét. A szexualitást fokozó cickafarkot a navahó indiánok tartják nagy becsben. A nemi aktus előtt, vagy teaként isznak belőle, vagy a nyers szárát kirágják.
A jellegzetes illatú koriander régóta szerelmi ajzószer, már az ókori Egyiptomban és Palesztinában is használták. Borban elkeverve növeli az ondótermelést. A mustármagvakat - ősidők óta ismert potencianövelő hatásuk miatt - a szerzeteseknek nem szabadott fogyasztaniuk.
Sri Lankán és Indiában a dita magvaitól remélik az erekció növelését és az orgazmus meghosszabbítását. Az indiai datolya, vagyis a tamarind a néphit szerint a lelkek otthona, de a benne lévő ópium, izgató szagának belégzése végzetes. A kálmosgyökér fiatalon tart, fizikailag erősít, és serkeni a szexuális étvágyat. A kálmosfürdő ugyancsak fokozza a nemi örömöket. Iránban és Arábiában szívesen használják a nemi ingerek felpezsdítésére. Az albertai cree indiánok a kálmos gyökerét megrágják vagy porrá törve, az orrukon át szippantják be, hogy javítson nemi potenciájukon.
Az inkák szent növénye, az "istenek ajándékának" tartott kokacserje. Szerintük a kokalevelekben egy érzéki nő lakozik, aki a hívő embernek isten áldását osztogatja. Az oltott mésszel kevert kokaleveleket az istenek tiszteletére szívják vagy rágcsálják el. Az inka férfiak az összerágott kokapépet a péniszükre kenik, hogy erotikus erejük jobb legyen. Állítólag a kokalevelet rendszeres fogyasztók hajlott korukig megőrzik nemi potenciájukat.
Mexikóban már a Kolumbusz előtti időben gyógyszerként használták az agávét, a tőkekocsányából erjesztett bort pedig bódító hatásáért és szexualitást erősítő szerként fogyasztják. A hatás fokozására az italba maszlagmagot tesznek. Az agávéból készül a közismert Tequila és a mezcai pálinka, amelybe a szerelmi gyönyör fokozására beledobják az agávé szárában élő kukacot.
A mák szárított leveleit és virágait nemi izgatószerként füstölik el. Feltehetően Kleopátra bódító bora is tartalmazott a mákból nyert ópiumot. A kókuszdió húsa, a kopra is ópiumtartalma miatt serkentő- és nemi aktivizáló szer. Nyugat-Afrikában a kóladióról vélik azt, hogy hatásos szerelmi varázsszer. A világszerte megtalálható, bódító illatú virágokkal pompázó, mérgező maszlag ugyancsak közismert szerelmi ajzószer. Az istenek növényének tartott beléndeket szerelmi bájolásra, szenvedélyes vágyak keltésére használták. A nadragulya gyökeréből készült boros italt a thesszáliai boszorkányok készítették szerelmi varázsitalként. Kongó és Kamerun őserdeiben élők szerint a johimbe igazi afrodiziákum, hatásos az impotencia és a frigiditás megszüntetésére. Az afrikai törzsek férfiai a johimbét nemi szervűk erősítésére és az érzéki élményük felejthetetlenné tételére veszik igénybe.
Az afrikai őserdőben növő niandot a bennszülöttek mágikus és szakrális célokra használják. A férfiak szexualitásuk javításaként, pálmaborban áztatott niandogyökeret isznak. Az aromás, fűszeres, friss illatú borsmenta szexuálisfokozó hatását a Távol-Keleten és Amerikában jól ismerik.
A Dél-Amerika trópusi vidékein élő, mimózaszerű virágzatú epena-fa magjaiból készült ajzószert, az Orinoco indiánjai fogyasztják, mert növeli nemi erejüket, erősíti fizikumukat. A sámánok az epena narkotikum segítségével teremtenek kapcsolatot a védelmező szellemekkel.
Az üröm szárított levelei szerelmi varázsszerként szolgálnak, az ókorban az ifjú, csábító természetű Artemisz istennőnek szentelték. Az ürömből készült abszint, a bohémek híres-hírhedt bódítószere, nemcsak alkotásra ihlette a művészeket, hanem nemi izgatószerként is hatásos volt. Az abszintot a 18. század végén Henry Louis Pernod gyártotta, 1908-tól a legtöbb országban betiltották, mert agykárosodásokat, rángatózásokat, hallucinációkat és mentális problémákat okozott. Néhány évtizede ismét engedélyezték az ánizsízesítésű, 68 %-os alkoholtartalmú zöld ital árusítását.
Az angyaltrombita nagyméretű virága bódító édes illata, buja álmokat idéz elő, az indián sámánok, hallucinogén hatása miatt használják. A levelekből készített főzet vagy a kukoricasörbe tett magok, erős ajzószerek. Az indiánok a megszárított leveleket, vagy virágokat is elszívják, ily módon növelve nemi kívánalmukat. Az ősi Amerikában a kakaó az istenek eledele volt, a halandók számára pedig potencianövelő szernek számított. Az aztékok kakaóbabbal fizettek szolgáltatásaikért az örömlányoknak. A mexikóiak kilencedik azték uralkodója, II. Montezuma (1466-1520) minden nap 50 aranyserleg forró kakaót ivott meg, melyet jó sűrűre főztek és csilipaprikával festettek vörösre.
A kávéital hajdan szentnek számított, élénkítő hatása miatt az afrikai szufik meditációik során fogyasztották, de hathatós az erotika területén is. Ajzószerként a kávét kardamommal és mézzel kell fogyasztani.
Az egyik legrégebbi kultúrnövényből, a kenderből nyert hasis és marihuana a bor mellett a legelterjedtebb bódítószer. Mindkét narkotikum egyben ajzószer is, az erotikus hatás fokozására szívják.
Noha sok ember fanyalog a fokhagyma átható szaga miatt, de szexualitást fokozó szerként, és mint sejtaktivizálót is szívesen fogyasztják életük meghosszabbításának reményében. A Kelet-Európában őshonos hosszú, húsos gyökerű torma meredt péniszre hasonlít, róla az a hír járja, hogy szerelemre tüzel. Különösen hatásosnak tartják erőtlen szexualitás esetén.
A pitypang levelére hasonlító rucolát, melynek borsos íze jól illik a salátákba, az ókorban ajzószerként is használták. A kéjvágyat fokozó hatásáról meg voltak győződve a rómaiak és a görögök. Ez utóbbiak a rucolát a nagy nemzőerejű Priaposz szobra köré ültették.
NUMEROLÓGIA
A numerológia az asztrológiához hasonlóan abból a feltételezésből indul ki, hogy a világegyetem hasonlatos egy túldimenzionált emberi testhez, rajta a planéták befolyással vannak az emberekre, ezek az égi jelek meghatározzák életünk menetét cselekedeteinket, ugyanakkor az emberek is képesek arra, hogy a spirituális rezgésekkel összhangban uralkodjanak az Univerzumon. Mivel a különböző bolygók különböző számokkal vibrálnak, a számok egytől kilencig egy teljes rezgésciklust alkotnak, amelyek ismeretében az emberek számára meghatározó, hogy részükre mely számok szerencsések, s melyek szerencsétlenek.
A numerológusok szerint a Nap száma az egyes, a Hold a kettes, a Jupiter a hármas, az Uránusz a négyes, a Merkúr az ötös, a Vénusz a hatos, a Neptunusz a hetes, a Szaturnusz a nyolcas, a Mars pedig a kilences szám bolygója.
A régi numerológusok az összetett számok karmikus hatását is ismerték. Például náluk a tíz a felemelkedés és a hanyatlás száma volt, a huszonnégy a szerelemé, a pénzé, a kreativitásé, a harmincegy a remete száma.
A számokkal kifejezhető rezgésjelenségről James Graham Montrose (1612-1650) skót tábornok a következőt mondta: "Rezgésből álló világegyetemben élünk, és minden ember, aki e világegyetemben él, és minden ember, aki e világra születik, rá jellemző rezgést bocsát ki, amely rezgésminőség őt mindenki mástól megkülönbözteti." Ezt a felismerést a modern természettudomány is igazolta, hiszen bebizonyította, hogy a világmindenség minden összetevője rezgésből, hullámból áll. Maurice Druon (1918) francia író szerint: "A szám szó, de nem beszédhez való szó. Hullám és fény, de a szemnek nem látható. Végtelen sok variációja van, mégis változatlan. Az élet minden formája a csodálatos számok arcát rejti."
NÜNÜKE
Lásd: állati afrodiziákumok
NYAK
Az embereket a nyakuk típusa szerint is lehet osztályozni. Ha a férfi nyaka nehéz, vaskos: erőt, fizikai kondíciót sugároz; ha mérsékelten vaskos: rugalmas, erotikus, romantikus lényt jelöl; ha rövid és vastag: jó koncentrálóképességű, materialista ember; ha hosszú és vaskos: büszke, jóvágású, szexkedvelő, féltékeny típus; ha vékony és hosszú: a szexuális érdeklődés hiányzik belőle; ha rövid és vékony: kevés ésszel megáldott, primitív emberre vall.
Ha a nőnek a nyaka: nehéz, vaskos: hormonproblémája van vagy farkas étvágyú; közepesen vaskos: artisztikus, spirituális beállítottságú, intelligens és a sport iránt érdeklődő; rövid és vaskos: valamilyen fizikai problémára és lustaságra utal; hosszú és vékony: izgága, nyugtalan, ingerlékeny személyiség; rövid és vékony: gyenge alkatú, egészségű és akaratú ember.
Ha egy nyakról szól az álom, az a közelgő pénz jöttét jelzi, kivéve, ha egy törött nyakkal kapcsolatos, ebben az esetben arra figyelmeztet, hogy a vállalkozását, üzleti ügyeit rosszul menedzseli az álmodó.
NYAKLÁNC
Lásd: gyöngy, ékszerek, mangalaszútra
NYÁL
Lásd: köpködés
NYÁR
Lásd: évszakok
NYÁRFA
A vöröses árnyalatú fának még szélcsendben is rezegnek a levelei, innen kapta nevét a rezgő nyárfa. Számos vidéken - mint például az észak-afrikai, észak-amerikai, szibériai, Volga menti, Altáj-vidéki népeknél, valamint a baltiaknál, a szlávoknál, germánoknál, keltáknál - a nyárfát negatívan ítélik meg, sőt nem ritka, hogy átkozott fának tekintik. Mindez azért alakult így, mert a teremtés után, az Isten által kiszabott feladatból a nyárfa nem valósított meg semmit sem.
A nyárfára vonatkozó elátkozottság egyéb motívumai is ismertek, a hiedelem szerint ez a fa az egyetlen, amelyik az Egyiptomból való meneküléskor nem ismerte el Jézust; Krisztus, Golgota-járásakor minden fa lehullatta a lombját, egyedül a nyárfa nem, sőt meg sem hajolt előtte, nem reszketett a sajnálattól és az együttérzéstől. A vesszőnyalábot, amellyel megkorbácsolták Krisztust, a keresztet, amelyre felfeszítették, nyárfából készítették. Nyárfára akasztotta fel magát Júdás. Feltehetően ezért nevezik a nyárfát az akasztottak fájának. Az orosz mesékben nyárfa karót szúrnak a bűnös halott szívbe vagy hátába.
A litvánoknál és a letteknél vihar idején tilos a nyárfa alá bújni, mert azt hiszik, hogy a villámisten elől menekülő ördög a fa alatt húzza meg magát. Az ördöggel való kapcsolatára utal az a magyarázat, hogy a fa vöröses színét az ördög vérétől kapta. A rezgő levelekről pedig elterjedt a lettek között, hogy a rezgést a fa tövében mulatozó szélanya okozza, de az is mondják, hogy a boszorkányok vagy a varázslók rázzák a fát; egy másik elképzelés szerint Szűz Mária rezegteti a leveleket.
A zsírnak a nyárfa rügyeivel való pállítása útján előállított nyárfakenőcsöt régen rándulás és aranyeres csomók ellen használták.
NYELV (érzékszerv)
Lásd: étkezés
NYÍL
Lásd: íj, kentaurok
NYILAS
Lásd: állatövi jegyek, íj, kentaurok
NYÍRFA
A kedves formájú, sárgás-fehér kérgű, csüngő vesszőjű nyírfa számos hagyományban szimbolizálja a ragyogást, a tisztaságot és a nőiességet, de jelképezi a fényt és a homályt is. A druidáknál a kezdet fája, mivel nyírfával reprezentálták az év első hónapját, amely náluk december 24-étől január 21-éig tartott. Európa más részein barkáival a tavasz korai hirdetője. Rómában, amikor a konzul hivatalba lépett, nyírből készült kelléktárgyakat használtak. Skóciában a nyírfa a halottkultuszban kapott szerepet. Jó és kegyes fának tartják, azért ültetik sírokra, hogy megsirassa a holtakat. Az élőket e fából faragott amulett védi a gonosz szellemektől.
A nyírfa a keleti szlávok szent fája. Tavaszünnepükön, mint a nőiesség szimbólumát tisztelték. A lányok nyírfaágakból font koszorúval a fejükön vonultak ki. A permi emberek, úgy két évszázada nyírfakéregre írták az erdei manóknak szóló kérelmeiket, és a fákra tűzték azokat. Ódin, az óizlandi isten egy nyír világfához szögezte magát. Az oroszok képzetében a Kurgán szigeten áll egy fehér nyírfa, melynek ágai lefelé hajolnak, a gyökerei pedig felfelé.
A nyírfa leveléből és rügyeiből gyógyszert, a megsebzett kérgéből szivárgó édes folyadékból pedig szeszes italt, helyenként sört készítenek. Közép- és Észak Európában, különösen a Skandináv országokban, a nyírfát mágikus hatása miatt is, jó néhány – többek között epebántalmakkal, lázzal vagy allergiával járó - betegség gyógyítására használják, de hatásos vízhajtónak is tartják.
Nálunk a tavasszal megcsapolt nyírfa kicsurgó nedvét nyírvíznek nevezik, melyet felfogva frissen vagy erjesztve üdítő italként, golyva, tüdőbaj, vesebántalmak ellen isznak. Olykor a bort ízesítik vele. A nyírvizet arcfinomítónak, szeplő ellen kenőcsként is használják. A nyírfa leveles ágai pedig elsősorban rontáselhárításra és megelőzésre szolgáltak.
A magyar szerelmi jóslások egyike szerint, a férjhez menni kívánó lánynak újév első szombatján ki kell mennie az erdőbe, és ott egy olyan nyírfát kell keresnie, amelynek a gallyára az utolsó napsugár rásüt. Ebből az ágból koszorút kell készítenie, melyet a fején kell hazavinnie, majd a dunyhájába tenni, közben azt mondania: „Hozd el az én vőlegényemet, mert amíg el nem hozod, itt száradsz!”
NYÍRVÍZ
Lásd: nyírfa
NYOLC
Noha a nyolcas a megingathatatlan és rendíthetetlen igazság szimbolikája, mégis csak elvétve fordul elő a hitregékben, vallási szertartásokban. Ebben talán az a felfogás játszik szerepet, mely szerint a nyolcas a befejezettség, az utolsó ítélet, a feltámadás száma, ugyanis Krisztus a nyolcadik napon támadott fel. De a nyolcas ábrázolja a tér és az idő visszafordíthatatlanságát, az öregséget, a hanyatlást, az elmúlást. A régi görögök a nyolcat a boldogtalansággal és a tökéletlenséggel társították. Carl Jung (1875-1961), a svájci pszichológus és pszichiáter a nyolcast a tudattalan sötét és titkos mozgásával azonosította, amely a folyamatosan magába záródó farkába harapó kígyóra hasonlít. A nyolcas azonban újat is tartogat az ember számára, mivel az új hetet, a nyolcadik napot mindig tiszta lappal kezdhetjük.
A japánok kedvelték ezt a számot, és ismert a kínaiak nyolcas jósjele, legnépszerűbb hőscsoportjuk a nyolc tárgy - a legyező, a kard, a tökhéj-palack, a csattogtató, a virágkosár, a bambuszbot, a furulya és a lótusz - által jelképezett nyolc halhatatlan, akik mindannyian emberi tulajdonságokkal voltak felruházva. A zsidóknál az áldozati juhot a nyolcadik napon áldozták fel, és a fiúgyereket nyolcadik napon metélték körül. Jézus hegyi beszédében nyolcféle boldogságot sorolt fel.
A buddhisták Nirvánába vezető útját, nyolcas felosztása miatt "nemes nyolcrétű ösvény"-nek nevezik. A szenvedések megszűntetéséhez a helyes felismerés, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes életmód, a helyes igyekezet, a helyes elmélkedés és a helyes elmélyülés útjait kell bejárniuk. A kínai buddhizmuson belül nyolc szerencseszimbólumot különböztetnek meg (a tengeri kagyló, az ernyő, a baldachin, a lótusz, a korsó, a hal, a végtelenbog és a kerék).
Más összefüggésben és más népeknél is gyakran felbukkan a nyolcas: a grúzok minden év kora tavaszán nyolcféle ünnepséggel ünnepelték meg Kviria istent, a jakutoknál a világ közepe a földanya nyolcszögletű köldökén van, ahonnan egy nyolcágú fa nő ki, a burjátok nyolcféle szellemet emlegetnek sámánimájukban. Az indeknél nyolcféle elem volt, Siva istennek nyolc formája létezik, az ősi lingamot, a falloszt nyolcszögletűnek vélték, valószínűleg ezért bukkan fel a nyolcas a szerelmi életükben is, az indiaiak nyolcféle ölelést ismertek, és nyolc gyönyörre alkalmas nőt tartottak számon.
A kínaiak ősi mitologikus elképzeléseiben az égnek nyolc tartóoszlopa van, és nyolc fajta szelet különböztetnek meg. A feng-shui alapelveinek megfelelően a nyolcas a bőséget és a jólétet reprezentálja. Szerencsésnek tekintik, ha az ember olyan házban lakik, melynek a számában nyolcas van.
A keresztény szimbolikában a nyolcas geometriai megfelelője, a nyolcszög jelképezi az örök életet, a világmindenség felépítését, feltehetően ez a magyarázat, hogy nyolcszögletűre építették a tróntermeket, a sírépítményeket, keresztelőmedencéket és a keresztelőkápolnákat.
A babonások körében, még holdtölte előtt meghal az, aki az újholdat követő nyolcadik napon betegszik meg. Balszerencsés február nyolcadikán és június 8-án házasságot kötni. Nagy összegű pénzt veszít, aki a nyolcas számról álmodik.
A numerológusok szerint, aki 8-án született, az a nyolcassal szimbolizált Szaturnusz befolyása alatt áll. Csendes, szemérmes, tartózkodó, zárkózott ember. Minden agressziót elutasít. Fegyelmezett, sohasem tolakodik, azonban lassan, de biztosan eljut oda, ahová akar. Hallgatagsága palástolja azt az óriási energiát, amellyel a karrierje csúcsa felé törekszik. Kitartó, szívós, kötelességtudó. Ritkán késlekedik, és szinte sohasem ront el semmit. Alapjában véve pesszimista alkat, hajlik a búskomorságra.
A nyolcas szám embere kedveli a kékeslila, sötétszürke, fekete, mélyzöld matrózkék és barna összes árnyalatát. Érdemes ónixot, gyémántot, ametisztet vagy sötét tónusú zafírt viselnie. Féme az ólom. Növénye a cédrus és a ciprus. Eleme a föld. Szerencsét hozó napjai a szombat, a vasárnap és a hétfő. Jó hatással van közérzetére a kórusmuzsika, a barokk zene és az opera hallgatása.
Legsebezhetőbb testrésze a térde, de gyakran gyötörhetik fülpanaszok, fogfájás, légzési problémák. Hajlamos reumára, érelmeszesedésre, szívrohamra.
NYOLCSZÖG
Lásd: nyolc
NYÚL
A nyúl páratlan nemző- és szaporodóképességének köszönhetően lett a termékenység megjelenítője. A húsvéti nyúl, az elkövetkező időszakban a gyarapodást jelképezi. A nyúl az ókori görögöknél, a szépség és a szerelem istennőjének, Aphroditénak volt a szimbóluma, a római szerelem istenének, Cupidónak pedig a kísérője. Az afrikai mesehősök közül nem a róka, hanem a nyúl a legravaszabb állat. A mexikóiak nyula találta fel az emberek számára az írást. Az Egyesült Államokban a nyulak oly rafináltak, hogy túljárnak a róka eszén.
A maják a holdbéli nyúl képét vélik felfedezni a Holdon. Az amerikai indiánok a holdbéli nyúlról feltételezik, hogy ő irányítja a szeleket és a vizeket a Földön. A kínaiak csodálatos nyula, a Holdon lakik, egy ott növő fahéjfa vagy akácfa alatt él, és egy varázsmozsárban töri a halhatatlanság elixírjét. Egyes tájakon "doktornak" vagy "nemes nyúl"-nak nevezik, de hívják, "holdbéli", "jáde" vagy "jáspis" nyúlnak is. A holdon élő nyúl történetének előzménye, az éhező Buddhával kapcsolatos. Úgy szól a hiedelem, hogy egy nyúl a tűzbe vetette magát, hogy legyen Buddhának mit ennie. Ezért a nemes tettéért, Buddha hálából elküldte a holdra a jószívű állat lelkét.
A keresztények a nyulat a bujaság és a nyakló nélküli nemi élet jelképének tartották. Ugyanakkor, elterjedt a hívő keresztények körében egy olyan elképzelés is, mely szerint a nyúl a védtelenség jelképe. A Szűz Mária előtt kuporgó fehér nyúl azt jelzi, hogy az "állati" ösztönök felett győzött az erkölcsi érték.
Az íreknél a mezei nyúl ősi pogány szimbólum, és - mint a tavasz beköszöntét jelző állatot - nagy becsben tartották. Amikor a kereszténység Írországot is meghódította, a nyulat használták fel arra, hogy a pogány hagyományokat átültessék a keresztény környezetbe. Idővel így lett a tavaszhírnök mezei nyúlból, húsvéti nyuszi.
Mivel jó ómen a nyúlláb viselete, gyakorta hordják talizmánként. Aki nyúllábat hord a zsebében, annak ez nemcsak termékenységet, hanem jó szerencsét is hoz. A nyúlláb megvédi gazdáját a gonosz szellemektől, kellemetlen eseményektől, jó lapjárást biztosít kártyázásnál, ráadásul jó kapcsolatokat garantál a hatalmon lévőkkel. Igen szerencsés, ha a bal zsebünkben teliholdnál, egy bandzsa ember által megölt nyúl bal hátsó lábát hordozzuk. Ebben az esetben a sátánnal szembeni védettség biztosított, mert az erős nyúlláb megrúgja a gonoszokat.
Egykoron a színészek közül sokan egy nyúllábat tartottak sminkes dobozukban, hogy szerencséjük legyen, ha elvesztették balszerencsésekké váltak. Egy időben elterjedt volt az autókban himbálódzó nyúlláb, vélhetően védett a balesetek, koccanások ellen. Régi walesi hiedelem, hogyha az újszülött testét végigdörzsölik egy nyúl lábával, az egész életében szerencsés lesz.
A nyulakat a sötétséggel, a boszorkányokkal és a sátánnal is kapcsolatba hozták, mert a föld alatt élnek. A magyar néphitben negatív megítélésük elsősorban a tűzesetekhez köthető. Ha a nyúl beszalad a faluba, tűzesetre figyelmeztet. Ha a nyúl végigszalad az utcán, ott egy ház le fog égni. De szerencsétlenséget hozónak tartják a futó nyúl látványát, különösen, ha a nyúl jobbról balra fut át a halotti- vagy lakodalmi menet előtt, utazás közben vagy vásárba menet. Az utat keresztező nyúl, jó ómen, de ha az ember mögött fut el, rossz előjel. Álomban nyulat látni többnyire valami szerencsétlenséget jelent.
A középkorban azt gondolták, hogy a nyúl a Holddal kapcsolatos, ebből következett az a feltételezés, hogy aki nyúlhúst fogyaszt, mélabús lesz. A népi gyógyászat a nyúl szinte valamennyi testrészét felhasználja gyógyításra. Az agyát például hajhullás ellen, a máját epilepsziára, a nyúl bogyóját pedig köhögés csillapítására ajánlják. A néphit úgy tartja, hogy a nyúl akár száz esztendőt is megél, s csak öregségére őszül meg.
A nyúllal kapcsolatos szólásaink, közmondásaink elsősorban a félénkségére és gyorsaságára vonatkoznak: gyáva, mint a nyúl; a nyúl is megszalasztja; fut, szalad, mint a nyúl; aki két nyulat űz, egyiket sem éri; kicsiny a nyúl, de mégis megfuttatja az agarat.