JÁDE
A jáde néven ismert két drágakő - a zsádit és a nefritkő - közül a zsádit az értékesebb. A két, egyaránt fényes, zöld felületű drágakő közös elnevezése a jáde.
A jáde az őszinteség, a szilárdság, a halhatatlanság, a hatalom jelképe.
Ázsiában, különösen Kínában, kitüntetett helye van ennek az ékkőnek. A jin és jang princípiumok közül a női nemet reprezentáló jint a kagyló, a férfias jangot pedig a jáde szimbolizálja. A jádét olykor a női szépséghez, máskor a férfi nemi szervhez hasonlítják. A taoisták szerint a legtiszteletreméltóbb, leghatalmasabb uralkodó a Jáde császár, a világmindenség ura, a legfelsőbb mennyek lakója, míg a konfuciánusok az égi hierarchia fejét hol Jáde, hol Gyöngy császárnak hívják. Kínában mindig divatban voltak a jáde gyűrűk, korongok, dísztárgyak, kis szobrok, használati tárgyak. Amulettként viselve, sikert hoz a szerencsejátékokban. Rengeteg hiedelem fűződik hozzá: termékennyé teszi a férfiakat, segít a gyermekszülésnél. Esőt hoz, elűzi a villámokat, elkergeti a vadállatokat. A kínai mitológiában a holdon lakó jáde nyúl az örök élet elixírjét készíti, emiatt vált a jáde a hosszú élet jelképévé, és ezért adnak előszeretettel jáde kőből készült ajándékot az öregeknek.
Régen azt hitték, hogy a halott szájába vagy szemhéjára helyezett jáde visszahozza az elhunyt lelkét egy másik földi életbe. A jáde viselése megóv a lidérces álmoktól, a szembajoktól, a szapora szívveréstől. Orvosság a lép, a vese betegségeire és az emésztési zavarokra. Távol tartja az epilepsziát, gyógyítja az állati marásokat, harapásokat.
Szerencsés köve a Vízöntő jegyében születetteknek. Az Ikreknek viszont nem ajánlott jádét viselni.
JÁDE NYÚL
Lásd: jáde
JAGUÁR
Közép- és Dél-Amerika népei a rendkívül ügyesen vadászó jaguárt az állatok urának, a szellemek vagy a macskák atyjának tartják. A mexikói aztékok hiedelme szerint a világot jaguárok irányítják. A maják és az aztékok szemében a jaguárok jelenítették meg a királyságot.
Peruban az emberek jaguárbőrbe öltöznek, jaguárszőrt ragasztanak magukra, s az arcukat a jaguáréhoz hasonlóra festik ki, teszik mindezt abban a hitben, hogy ezzel átragad rájuk a jaguár bátorsága és remek vadászó képessége. A mexikóiak körében a jaguárokról elterjedt, hogy a termékenység és az esőzések megtestesítői, feltehetően azért, mert a jaguárok valamikor, még a folyószabályozások előtt, szívesen időztek a folyók mocsaraiban.
Az indiánok szerint a dzsungelban szabadon kóborló jaguárok elriasztják az emberekre leselkedő betegségeket, a halált és a szerencsétlenségeket. A dél-amerikai természetgyógyászok a kígyómarásokat égetett jaguárbőrrel dörzsölik be, és jaguárkarommal gyógyítanak több más betegséget. A sámánok a jaguárt hívják segítségül a különböző gyógyító szellemidézéseikhez. A néphit szerint a sámánok a haláluk után jaguárrá változnak.
Az Amazonas vidékén élők a zseblámpát, az éjszaka sötétjében felvillanó jaguárszemre utalva, jaguárszemnek hívják.
JANUÁR
A január elnevezés a rómaiak Januarius hónapjából ered, ezt a nevet Janusról (a ianua jelentése ajtó, kapu), a kapuk és a boltívek istenéről kapta. Egyes tudósok szerint Janus minden kezdetnek az istene; a napok, hónapok és az évek, de még az emberi élet kezdetét is neki szentelték. Janust a múltat és a jövendőt egyaránt jól ismerő, jóságos teremtőnek vélték. Elsőként mindig az ő nevét mondták, amikor megszólították isteneiket. Őt tartották Latium első királyának. Janus tanította meg az embereket arra, hogyan építsenek hajót, és hogyan műveljék meg a földet. Janus nemcsak befogadta Saturnust, a legősibb római istent, hanem megosztotta vele a hatalmát. Ünnepét, az Agoniát, január 9-én ülték meg. A Forum Romanumon épített templomának ajtaja háborúban nyitva, békében zárva volt. Ez utóbbira – Numa Pompilius (i.e. 7. sz.) és Augustus (i.e. 1. sz.) uralkodása között - a történetíró Livius szerint, csak két alkalommal került sor.
Az ábrázolásokon Janus kezében kulcsokat tart, ujjainak száma, az év napjainak megfelelően 365, arca két ellenkező irányba néz. Ez a kétarcúsága azzal magyarázható, hogy minden ajtó befelé is visz a házba, meg kifelé is.
Nálunk a középkorban a januárt, még januárius hónapnak, Boldogasszony havának hívták. A magyarok képzetében boldogasszony a szülést segítő anyaistennő. Boldogasszonynak nevezik Szűz Máriát, és boldogasszonynak tartják a várandós asszonyokat, a gyermekágyas kismamákat. A gyermekágyat valamikor Boldogasszony ágyának tekintették.
Az 1592-es időkben íródott Csízió számos jó tanáccsal látta el olvasóit. "Boldogasszony havában igyál jó bort, és ha van, édes italt. Az ürmösbor mellednek fájása ellen igen jó. (...) Megeheted a kövér disznópecsenyét, kolbászt és ludat mustárral vagy borsos eczettel. Eret ne vágass. Ha mennydörgést hallasz e hónapban, kegyetleneknek halálát jelenti."
Az időjárásról és a születendő gyerekről a következőket írja: "Kis-Karácson napján a reggeli vörös ég hadat és pokolidőt jelent. De mikor fénylik szent Vincze, akkor telik meg a pincze; mikor fénylik szent Pál, minden termés szépen áll; ha pedig havas, vagy eső leend, mértékletes esztendőt jelent. Ha felleges vagy ködös lesz, könyörögjünk az Úristennek, hogy hirtelen haláltól minket megoltalmazzon. (…) Kemény, s kegyetlen hidegű a Boldogasszony havában született gyermek, nedves és hideg természetű leszen, tiszta önnöntermészetében, de nagyravágyó, kevély, igen akaratos, minden szépséget szerető, tobzódó, tékozló, magamutogató, nyájaskodó a szép személyekkel, de haszontalan részeges és kártyás lesz.(...)"
Ebben a hónapban ünneplik az emberek az újév első napját; január 3-án Párizs védőszentjét, Genovévát. Január 6-án Vízkeresztkor vége szakad a karácsonyi ünnepkörnek, és kezdődik a farsangi időszak. Vízkereszt utáni második vasárnap emlékeznek Jézus első csodatételéről, amikor a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta. Január 17-e Remetei Szent Antal, a háziállatok védő szentjének a napja, akihez az orbáncosok fordultak gyógyulásért. Január 20-a a pestisjárványokkal, jószágvésszel összefüggő Sebestyén nap.
Piroska (jan. 18.) és Vince (jan. 22.) időjárásjósló napok: „Ha Piroska napján fagy, negyven napig el nem hagy” és „Hogyha szépen fénylik Vince, megtelik a pince, Gabonával pajta, csűr, Mihály így jó, édes bort szűr.” Január 25-e, melyet a Pál nap után Pál-fordulónak hívnak, az év leghidegebb napja, ezután már enyhülni szokott az idő.
JANUS
Lásd: január
JÁSPIS
A jáspis a kvarc egyik átlátszatlan fajtája, színe változatos, lehet piros, sárga vagy barna, gyakran téglavörös-barnásvörös, ritkábban zöld. Ezt az áttetszően csillogó, különböző színekben játszó drágakövet évezredek óta ékszerek készítéséhez használják.
A bibliai képes beszédben olvasható:"(...) és ímé egy királyszék vala letéve a mennyben és üle valaki a királyiszékben; És a ki üle, tekintetére nézve hasonló vala a jáspis és sárdius kőhöz (...) és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, a mely Istentől szállott alá a mennyből. Benne van az Isten dicsősége, és annak világossága hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta jáspis kőhöz. (...) És kőfalának rakása jáspisból vala.(...) És a város kőfalának alapjai ékesítve mindenféle drágakövekkel. Az első alap jáspis."
Az ősi Egyiptomban a vörös jáspist Ízisz vérével azonosították, ezért a mai napig hisznek abban, hogy kitűnő vérzéscsillapító. Egyéb gyógyerőt is tulajdonítanak a jáspisnak, többek között úgy gondolják, hogy viselése erősíti a gyomrot, megelőzi az emésztési fájdalmakat, csökkenti a fájdalomérzetet, védi a várandós anyákat, megkönnyíti a szülést, és növeli a szoptatós anyák tejtermelését.
Olykor "esőcsinálásra" is használják. A Szűz jegyűeknek szerencsét hoz a viselete.
JÁTÉKOK
Lásd: baba, csörgő
JÉG
Lásd: álmok
JEGENYEFENYŐ
Az olykor 40-50 méter magasra is megnövő jegenyefenyő, egyenes tartásáról nyerte el a büszkeség, méltóság, magasztos kitartás, türelem kitüntető jelzőket. Mivel fája hajlékony és teherbíró, vele jelképezik a hosszú életet is. A zsidók a jegenyefenyőt isteni faként tisztelik. Az utóbbiért, valamint könnyen megmunkálható, puha, jól faragható fája miatt, használják gyakran szakrális épületek építőanyagaként.
A görögök számára a nőies fenyő Artemisz, a medve- és vadászistennő egyik fája volt. Hogy a tűznek is a szimbóluma lett, mindenekelőtt azzal magyarázható, hogy gyantás fája könnyen kap lángra, és sokáig ég. Sötét korokban a gyantás fenyőág a legközönségesebb világítóeszköz volt.
A jegenyefenyő susogásából és az ágain közt megbúvó madarak viselkedéséből sok helyütt a világban képesek jósolni. A hiedelem úgy tartja, hogy a jegenyefenyő védelmet nyújt az ártó szellemekkel szemben.
JEGESMEDVE
A sarkvidék hatalmas ragadozója a fehér jegesmedve. Azt mondják, hogy az eszkimók ettől a bölcs és agyafúrt állattól tanultak meg fókákra, halakra vadászni.
Ahhoz, hogy az eszkimói ifjúból jó vadász legyen, beavatási szertartáson kell bizonyítania tehetségét, vagyis hogy kellően elsajátította-e a jegesmedvék ügyességét. Először is el kell ejtenie egy jegesmedvét, majd a megölt állatot rituálisan kell feldarabolnia. Az ifjú apja, hogy sikerüljön a beavatási ceremónia, s fiából szerencsés vadász váljon, mindvégig énekel. A jegesmedve becses vadásztrófea, elsősorban az eszkimók vadásszák bundájáért, húsáért, inaiért, zsírjáért. Mája azonban oly sok A-vitamint tartalmaz, hogy elfogyasztása gyakran mérgezést okoz.
A labradori eszkimók legendás alakja, Torngarszoak (Nagy Szellem), a Labrador-félsziget északi részén lévő Torngat hegy barlangjának lakója, a tengeri állatok ura, élő jegesmedve képében tűnik fel. Az alaszkaiak Kokogiakja, egy tízlábú medve, aki "ko-ko-ko" segélykiáltással csalogatja magához a vadászokat, miközben mellső lábaival integet feléjük. A nyenyecek úgy vélik, hogy az emberek a jegesmedvének köszönhetik a tüzet.
JÉGKRÉM
Lásd: álmok
JEGYGYŰRŰ
Lásd: gyűrű
JEGYKENDŐ
Lásd: eljegyzés
JEGYVÁLTÁS
Lásd: eljegyzés
JETI
A Himalája lejtőin élő, nagy testű, nagy erejű havasi, vagy hegyi embert a tibetiek jetinek hívják. Bár kevesen állították, hogy látták, de gyakorta hivatkoznak titokzatos lábnyomokra, amit a jetinek tulajdonítanak. Akik látták, azt mondják, hogy az emberi és az állati világ közötti lény, inkább majomra, mint emberre emlékeztet.
A kevés szemtanú közül, egy expedíció fotósa, 1925-ben, kb. 4500 méter magasságban látott, egy emberszerű lényt, aki azonban hamar eltűnt a szeme elől. Kutatva utána, a hóban rábukkant a jeti ötujjú lábnyomára, melynek mérete 15 cm hosszú és 10 cm széles volt. Egy 1951-es felfedezőút hegymászója megerősítette a jetiről szóló történetet, s felvételeket is készített a lábnyomokról. Ennek az expedíciónak a teherhordó serpája egészen közelről látta a jetit. A serpa szerint a szörny úgy 1,60 m magas lehetett, a feje csúcsos, a testét vörösesbarna szőr fedte, arca azonban szőrtelen volt.
A Himalája környéki emberek a jetiket az emberek őrző-védő szellemeinek tekintik, a buddhisták szerint pedig a könyörület istenének, Csenreszignek a társai.
JÉZUS KRISZTUS
Lásd: húsvét, karácsony, kenyér, kereszt, keresztelés, keresztút
JIN-JANG
Lásd: jáde, kettő, kínai őselemek
JOBB-BAL
Lásd: bal-jobb
JOGAR
Lásd: fallosz
JOHIMBE
Lásd: növényi ajzószerek
JÓ IDŐ
Lásd: időjárás-jóslás
JÓNI-LINGAM
A jóni a női nemi szerv, a vagina szanszkrit neve, tágabb vallásos, spirituális értelemben azonban kreativitást is jelent, és emellett Siva isten társának, Saktinak a jelképe. Az ugyancsak szanszkrit lingam vagy linga szó a hímvesszőt jelöli, és a hindu Siva isten imádatának a szimbóluma. E szimbólum imádság tárgyaként történő használata évezredekre nyúlik vissza, a tudósok a lingam kultusz eredetét a korai Indus völgyi civilizációval kapcsolják össze. A különböző ábrázolásokon, festményeken, domborműveken, szobrokon a lingam rendszerint a jónival együtt jelenik meg, ugyanis az Indus völgyi törzsek számára a női és a férfi nemi szervek együttléte az energia, a teremtés és a megvilágosodás értelmét fejezte ki. A jóni-lingam kultusz, miszerint az isteni teremtő erő, Siva istenben és Sakti istennőben testesül meg, ugyancsak a legrégebbi korokig nyúlik vissza. Az indiaiak számára a női nemi szerven kívül a házassági hűséget, a termékenységi szenvedélyt is Sakti istennő jeleníti meg, Siva isten pedig a férfi nemzőszervet, s a megtermékenyítést segítő szexualitást. A jóninak a lingával való egyesülésében tisztelik az indiaiak a teremtő princípiumot. Gyakran ábrázolják a jónit kőoszlopként, egy felfelé meredő linga talpazatául. A hívőket ez az isteni páros emlékezteti arra, hogy a férfi és a nő együttese elválaszthatatlan kötelék.
Az indiaiak a lingamot világító tűzoszlopként jelképezik. Az egyik mítoszban Brahma, a teremtő, és Visnu, a védelmező isten egyszer azon kaptak hajba, hogy melyikük a hatalmasabb. Amikor veszekedésük dühöngésbe váltott, egyszer csak egy izzó tűzoszlop lövellt ki a földből. A látványtól meglepődve, keresni kezdték az oszlop kezdetét és a végződését. Brahma felrepült az égbe, mint egy madár, Visnu pedig vaddisznóként mélyen leásott a földbe. Azonban nem jártak eredménnyel, megalázottan tértek vissza. A fényoszlop közepéből egyszer csak kiemelkedett Siva, megszidta őket, amiért az egoizmusukból fakadó veszekedésük elvette az eszüket. Azóta Siva isten szimbóluma a világító fényoszlop, mely a tudást és a boldogságot jeleníti meg.
A lingamot Rudrával, a rettenetes védikus istennel is kapcsolatba hozzák, aki nem más, mint a tűzisten, Agni dinamikus megjelenése. Ez esetben Rudra, a tűzoszlop, a tulajdonságok jó és rossz oldalát, a pozitívumokat és a negatívumokat hordozza. Egy másik megközelítésben a lingam Siva isten fallosza. Érdekes módon ez a legenda úgy ábrázolja Sivát, mint a legkiválóbb aszkétát, aki az érzéki élvezet ellenzőjeként a szex megvonására agitál.
Amikor a hinduk a lingamot imádják, azt a legmagasabb fokú tudásnak és erőnek tekintik, hozzá könyörögnek a tudatlanság megszűntetéséért. A Saiva templomok és a saiva családok házi szentélyeiben India szerte, de különösen Dél-Indiában, ahol Siva a leghatalmasabb isten, a női és a férfi nemi szerv - a jóni és a lingam - a két legfontosabb kultusztárgy. Az erekciót ábrázoló Siva lingamokat gazdagon feldíszítik, olvasztott vajjal kenegetik, áldozati ajándékként pedig friss virágokat, tiszta vizet, füveket, gyümölcsöket, leveleket és napon szárított rizst ajánlanak fel. Az isten tiszteletére rendezett felvonulásokon hatalmas lingaszobrokat visznek körbe, s a gyermekáldásra sóvárgó nők e szobrok előtt leborulva imádkoznak istenükhöz.
Dél-Indiában a Siva isten hívői - férfiak és nők egyaránt - gyakorta viselnek a nyakukban amulettként, szent zsinóron függő kisméretű lingaszobrocskát.
A lingamokat fából, drágakőből, fémből vagy kőből - elsősorban fehér kőből - készítik. A szantálpépből vagy folyami agyagból készült lingamokat a szertartások végén megsemmisítik. A mukhalingamokat Siva isten arcaival díszítik, a lingódbhavamúrti pedig lángoló lingamból előlépve jeleníti meg Sivát. A maguktól létrejövő lingamok, a természet erőinek révén alakulnak lingammá.
JÓ ÓMEN
Lásd: ómenek
JÓSDA
Lásd: fétis, jósok, orákulum
JÓSLÁS
Az ókorban élők hittek abban, hogy az istenek irányítják életüket, akik bizonyos jelek útján tudatják velük, hogy különböző döntési helyzetekben mit csináljanak, hogyan cselekedjenek, vagy mit ne tegyenek. Az idők során egész sor babonás eljárás jött létre a jövőbeli események megsejtése, kitudakolása, felismerése, előrelátása, megfejtése és értékelése végett.
Figyelmeztető előjelek, sugallatok révén, spekulációk alapján alakult ki számos jóslási praktika.
A régi népek gyakran jósoltak a madarak röptéből, hangjából, a rómaiak a szent csirkék evéséből, a kígyók és más állatok viselkedéséből, de - etruszk hatásra - megvizsgálták az állatok belső részeit is. Szorult helyzetben az emberek legszívesebben a Szibülla jósnők jövendölési könyveiket tanulmányozták, hogy a találomra felütött jósmondatok nyújtsanak számukra útbaigazítást.
A monda szerint a sejtelmes, kétértelmű jóslatokat tartalmazó Szibülla-könyveket a küméi Szibülla Róma utolsó királyának ajánlotta fel. A kért összeget azonban a zsarnok Tarquinius Superbus (i.e. 534-509) sokallta, ezért a Szibülla a kilencből hármat elégetett. A király azonban továbbra is magasnak tartotta az árat, mire a jósnő újabb három könyvet égetett el. Végül Superbus megtört, és a megmaradt három könyvért megadta az eredetileg kért összeget. A Szibülla-könyveket jól elzárva, nagy becsben tartották, csak a Senatus utasítására tekinthették meg tartalmát, és kizárólag csak azt nézték meg, mit kell tenniük sorscsapások, háború, dögvész, földrengés vagy a vészjósló előjelek esetén, hogy az isteneket kiengeszteljék. A Szibülla könyvek próféciái közül az egyik jóslat (Priamosz lányának, Kasszandrának a jóslata) előre jelezte, hogy a spártai Helené okozza majd Trója vesztét, de megjövendölték a Vezúv kitörését, megjósolták, hol lesz az a csata, amely véget vet Görögország függetlenségének, és figyelmeztették Aineiaszt, a Trójából menekülő mitikus hőst a rá váró bajokra, javasolták, hogy szálljon alá a holtak birodalmába, és találkozzék halott apjával.
A középkorban a Szibülla-könyvekhez hasonló szerephez jutott a Biblia, melyben ugyancsak számos isteni ihletettségből származó jövendőmondás, prófécia található.
A jóslás gyakorlatával foglalkozó legkorábbi írás, Cicero A jóslásról (De divinatione) című műve, kb. i.e. 44-ben íródott. Cicero kétféle jóslási módszert tárgyal: a rávezető (induktív) és a megsejtő (intuitív) jóslást. Később kialakult az értelmező jóslások csoportja is.
A rávezető jóslás külső tényekből és jelenségekből von le bizonyos következtetéseket. Az egyik legősibb jóslás a csillagjóslás, az asztrológia, az égitestek állásából és mozgásából következtet a földiek jövőjére. A kínaiak és az indiaiak házasság előtt felkeresik az asztrológust, aki a menyasszony és a vőlegény születési éve, hónapja, napja és órája alapján megjósolja leendő frigyüket. Az asztrológiához hasonlóan az induktív jóslás körébe sorolhatók még a madarak röptéből, viselkedéséből és hangjából való jövendölés, a madárjóslás, a szelek, felhők formája, villámok stb. alapján történő időjóslás, és az Eurázsiában elterjedt lapockacsontjóslás is.
Az egyéni jellemvonások megállapítására szolgáló jövendölés a fiziognómia, az arcvonások elemzése; a frenológia, a koponya külső formájának analizálása, valamint a tenyérjóslás, a tenyér vonalainak értékelése.
Az értelmező jóslást, jól kidolgozott eljárás alapján, képzett és tehetséges jósok művelik. Ezek a jóslások a manipulált véletlenen alapulnak: például a jós találomra szétszór a földön egy csomó, erre a célra kiválasztott tárgyat, és azok elhelyezkedéséből jövendöl a várható eseményekre. A geomantiában egy síkfelületre szórt porból kialakult geometriai ábrákból, a hidromantiában színültig telt serleg vízén megjelenő képekből jósoltak, a lekanomantiában pedig a borral elkevert olaj mozgását értelmezték a jövődőléshez.
A legnépszerűbb értelmező jövendölés a sorshúzás és a kockavetés, a papíron megjelenő pontok vagy más jelek, kártyalapsorok, például a tarot-kártyák magyarázata, a füstből, tűzből vagy vízből jóslás számos változata, továbbá a kristályjóslás, az üveggömbök, a tealevelek, a kávézacc vagy a szétszórt só vizsgálata.
Többféle jóslási kombináció ismert: a kínaiaknál például évezredek óta a sorshúzás és a számmisztika alapján keresik ki a Ji King (Változások Könyve) megfelelő fejezetét. Az itt talált tanácsokat a kínaiak figyelembe veszik, mielőtt bármilyen fontos dologba belefognának.
Az álomfejtés részben értelmező, részben megsejtő jóslás, hiszen a jós egy másik ember álmát értelmezi. Az álomfejtések mindig nagy jelentőségűek voltak, az álmoskönyvek pedig népszerűek.
A spiritizmus mind mai napig fennmaradt, a legközkedveltebb jóslás azonban változatlanul az asztrológia.
JÓSOK
Az ókori etruszkoknál és a majáknál papok töltötték be a jósok szerepét, akiket nem az egyén sorsa érdekelt, sokkal inkább foglalkoztatta őket a nép jövője. A jósok képességük, felkészültségük alapján sokfélék voltak, a spektrum a varázsszerekkel házaló kuruzslótól egészen a próféciákat mondó szent emberig terjedt. Jóslással foglalkozott például az i.e. az 1. században élt, híres római szónok és politikus, Ciceró is.
Az ókori görögök inkább a megérzésen alapuló, intuitív jóslást részesítették előnyben, amelyet szentélyekben élő mindentudó bölcsek, papi rangú hivatalos jósok végeztek, mint például a Delphoi jósda Püthiája. A görög jósnők, a Szibüllák eksztatikus állapotban jövendölték meg a bajokat. Zeusz főisten, jós papjai Dodonában olykor a szelek és fák zúgásából következtettek a nagy szerencsétlenségek, háború, éhínség, járvány, bekövetkeztére, vagy felhívták a figyelmet a pusztító természeti csapásokra, szokatlan időben jelentkező viharra, véresőre, nem várt üstökös megjelenésére vagy torzszülöttek születésének veszélyére.
A jósok sokszor folyamodtak halott idézéshez. A Bibliában is találunk erre példát, amikor az endori boszorkány felidézi Saul előtt Sámuel szellemét. Vagy a görög mitológiában, amikor Odüsszeusz leszáll az alvilágba, hogy találkozzék Teiresziasszal, a thébai jóssal.
A rómaiak részben a görög jóstechnikát alkalmazták, de emellett átvették az etruszkok körében népszerű, logikai következtetésen alapuló, induktív módszert is, például bizonyos áldozati állatok beléből vagy májából, lapockájából, illetve a madarak röptéből való jövendölést.
Az ókori Róma jóspapjai az augurok voltak. Testületüket még Romulus alapította. Feladatuk volt az égi jelekből, a madarak repüléséből, a magot felcsipegető csirkék mozdulataiból és más előjelekből jósolni. Mivel a rómaiak semmi tevékenységbe, vállalkozásba nem kezdtek a jósok megkérdezése nélkül, nagy tekintélyre tettek szert.
A fekete-afrikai népek körében elsősorban az értelmező jóslás különféle fajtái terjedtek el. Észak-Amerika és Ázsia nomád népeinek jelenleg is vannak sámánjai, varázslói. A jósok gyakorta bódító italok hatása alatt, vad zenével és tánccal ringatják magukat álomba vagy esnek révületbe, mint az ural-altáji sámánok, akik önkívületi állapotban kerülnek kapcsolatba a szellemekkel.
A megsejtésekre támaszkodó jósok legjellemzőbb típusa a sámán, aki akár spontán módon, akár kábítószerek által előidézett állapotban, transzban teremt kapcsolatot a természetfeletti erőkkel. Ilyenkor a sámánt vagy médiumot isteni vagy természetfeletti erők szállják meg, és az ilyen állapotban elhangzott kijelentéseknek különleges jelentőséget tulajdonítanak. A jóslásnak ez a formája rendkívül ősi gyökerű, és valamennyi vallásban megtalálható, így a kereszténységben is.
A jósok az egyén bajait valamilyen varázslásban, megrontásban, az ősök neheztelésében keresték, miután kiderítették, hogy mi lehet az, a bajt kiváltó okot áldozati felajánlással, ellentétes célzatú varázslással, istenítélettel igyekeztek megszüntetni.
JÖVENDŐBELI
A jövendőbeli férj, szerelmi partner kilétének megtudakolására az évezredek során számtalan jósló praktika alakult ki. Ezek az ún. szerelemjóslások elsősorban bizonyos nevezetes napokon és többnyire este vagy éjszaka voltak hatásosak. A német lányok például Szent András estéjén izgatottan figyelték, hogy hol ugatnak a kutyák, mivel úgy tartották, hogy a leendő párjuk az ugatás irányából fog felbukkanni. Ha egy hajadon házasodni kívánt, az András napját megelőző éjszaka meztelenül szólítgatta Szent Andrást, hogy ezután a kívánt jövendőbeli megjelenjen álmában.
A jóslások legtöbbje az esküvőhöz kapcsolódik. A lakodalomban résztvevő lányok közül például az megy legelőször férjhez, aki az esküvői ceremónia után a hátradobott menyasszonyi csokrot elkapja, vagy akinek fejére a koszorút teszik. Ha egy hajadon a párnája alá rejti az esküvői torta egy szeletét, és azzal alszik el, megálmodja, ki lesz a jövendőbelije. Amikor a menyasszony este leveszi a ruháit, egyik harisnyáját az egyik nyoszolyólánynak adja, aki azt az összegyűlt vendégsereg közé dobja. Legközelebb az a leány vagy fiú fog megházasodni, akin a harisnya landol. Az esküvői ünnepség végén a menyasszony és a vőlegény cipő nélkül, de teljesen felöltözve ülnek le a nászágyra. Az egyik nyoszolyólány lehúzza a vőlegény zokniját, és bal kézzel a válla fölött áthajítva, igyekszik eltalálni vele a menyasszony arcát. Az összes nyoszolyólány megismétli ezt, és akinek a dobása célba ér, hamarosan férjet talál. Ezt követően a menyasszony harisnyáját a fiatal fiúk húzzák le, és – miként előbb a lányok – ők is próbát tesznek, a cél ezúttal azonban a vőlegény arca. Aki sikeres, rövidesen megházasodik.
Angliában, ha egy hajadon Mindenszentek éjszakáján bemegy a pajtába, és háromszor megkerüli a gabonarostákat, amikor kijön, meglátja a jövendőbelijét.
Egy másik praktika szerint akkor is megtudhatja a kíváncsi lány, hogy ki lesz a férje, ha hátrafelé menet egy körtefát kilencszer körbejár.
Egy régi szokás szerint Szent Valentin napján a lányok babérlevelet szúrnak a párnájuk négy sarkába és a közepébe, hogy ezt követően megálmodják, ki lesz a szeretőjük, vagy a leendő férjük. Ha Szent Iván estéjén egy fiatal lány leveszi a kombinéját, és kimossa, majd kifordítva, közel a tűzhöz egy szék karfájára teríti, éjfél körül látni fogja a jövendőbelijét, aki szándékosan visszafordítja a kombinét.
Ugyancsak az angoloknál dívik az a hiedelem, miszerint, ha egy fiatal hölgy Szent Iván estéjén hátrafelé sétál a kertben, és letép egy szál rózsát, megvan rá a lehetősége, hogy megtudja, ki lesz a férje. A rózsát gondosan be kell varrnia egy borítékba, és el kell tennie egy sötét fiókba, ahol ott marad Karácsony napjáig. Krisztus születésének reggelén a leánynak a borítékot óvatosan ki kell nyitnia, és a rózsát a keblére kell helyeznie. Így kell elmennie a templomba. A leány férje, akit a végzet hozzárendelt, az a fiatal férfi lesz, aki elkéri, vagy szó nélkül elveszi tőle a rózsát.
Szent Ágnes napját, megelőző estén a tűpárnából sorban ki kell húzni a tűket. Ezután a kihúzott tűk közül egyet bele kell szúrni a hálóing ujjába. Ez után a lány meg fogja álmodni, hogy ki lesz a jövendőbelije.
Ha a családból valaki kilenc borsószemet tartalmazó borsóhüvelyt fehér cérnára fűzve, kiakaszt a bejárati ajtó fölé, a varázslatos borsóhüvelynek köszönhetően, a legközelebb érkező, s az ajtón a házba belépő, nem családtag agglegény vagy öreglány egy éven belül meg fog házasodni. A hajadonnak, aki az év során először hallja meg a kakukkszót, a következő mondókát kell fennhangon mondania: „Kakukkmadár! Kakukkmadár! Mondd meg nekem az igazat! A kérdés, melyre választ várok tőled: Könyörgök, hogy valóban mondd meg nekem, hány évet kell várnom, hogy házas legyek?” Ahányszor válaszként a madár kakukkol erre, annyi év múlva várható a férjhezmenetel.
A lánynak, aki szeretné megtudni a kiválasztott férfiról, hogy elveszi-e vagy sem, először is készítetnie kell róla egy képet, vagy fényképet. Majd a kép vagy a fénykép fölé egy cérnaszálon függő gyűrűt kell lógatni. Ha a mozdulatlan kézben a gyűrű el kezd körözni, az illető lesz a férje, és boldog házasságban fognak élni. Ha a gyűrű előre-hátra mozog, akkor a fényképen látható férfi nem lesz a férje. Ha a gyűrű meg sem mozdul, akkor a kíváncsi lány öreglány marad.
Ha négylevelű lóherét tesz a lány a jobb cipőjébe, az a nőtlen férfi lesz a férje, akivel a legközelebb találkozik. Ha egy nő sós heringet eszik lefekvés előtt, a jövendő élettársa álmában megjelenik, és vizet hoz neki szomja csillapítására.
JUHARFA
Lásd: bútorfa
JUJUBEFA
Lásd: fák
JULIANNA NAPJA
Lásd: február
JÚLIUS
Ez a hónap a régi római naptárban, amely a márciussal kezdődött, quintilis névvel az ötödik hónap volt, és csak később, Julius Caesar tiszteletére kapta a július nevet.
A magyaroknál a július Szent Jakab hava volt. A Csízió ajánlata szerint ebben a hónapban tartózkodni kell a borsos ételektől és az édes lekvároktól. Nem ajánlatos az érvágás, sem a feleséggel együtt hálás. Ártalmas fürdőt venni, sokat aludni. Az italba zsályát, ürmöt és ezerlevelű füvet kell áztatni.
Azok, akik július havában születtek, telhetetlen fösvények, utálatos álnokok, csalárdok, nyughatatlanok, kedvetlenek, tökéletlenek, gonosz gondolkodásúak, ugyanakkor vakmerőek, hívságra hajlamosak.
Július 2-án Sarlós Boldogasszony napján, emlékezik meg a katolikus egyház Szűz Máriának, keresztelő Szent János édesanyjánál tett látogatásáról. Boldogasszony a várandós anyák, a szegények, a szenvedők és a halottak oltalmazója. Ünnepe sok helyütt az asszonyoknak dologtiltó nap volt. Ezt a napot régen az aratási vásárok napjaként tartották számon. A régi hiedelem szerint, ha ezen a napon esik az eső, a Medárdhoz hasonlóan negyven napig fog esni.
Július 20-án, Illés napján a pásztorok nem dolgoztak, mert ekkor ünnepelték a kígyókat és a medvéket, 22-e Mária-Magdolna napja, szépségvarázsló nap, az ezen a napon levágott leányhaj varázslatra volt képes, 25-e a búcsújárók, utasok, hajósok védőszentjének, Jakabnak az ünnepe, ha ezen a napon derűs az idő, jó gyümölcstermés lesz, Anna napján, 26-án szakad meg a kender töve.
A hónap utolsó harmadában a Nap az Oroszlán jegyébe lép.
JÚNIUS
Június az év hatodik hónapja, a rómaiaknál, akik az évet tíz hónapra tagolták: az első négy hónap a március, az április, a május és a június volt. Nevét vagy Juno istennőről, vagy a Római Köztársaság alapítójáról Junius Brutusról kapta. A júniust eleink nyárelő hónak, Szent Iván havának nevezték, mert Szent Iván, illetve Keresztelő Szent János névnapja június 25-e, amikor a nyári napfordulót is megünneplik. Ezen a napon, ha eső esik, mogyoró és répa helyett sült hagymát érdemes enni.
Június 8-a, Medárd napja időjárás-jósló nap, ha esik, akkor negyven napig fog esni. Június 10-én, Margit napján emlékeznek meg a vértanúságot szenvedett Szent Margitról, ezen a napon nem ajánlott kinyitni az ablakot, mert sok légy lesz az egész évben, viszont ajánlatos elültetni a retket, káposztát és lent.
Június 13-a alamizsnás Páduai Szent Antal, a gyulladásban szenvedők oltalmazójának, a háziállatok védelmezőjének a napja. Régen dologtiltó nap volt. Baranyában az e napon gyújtott tűznek gyógyító erőt tulajdonítottak. Június 24-e, Virágos Szent János vagy Szent Iván napja, tűzugráló, gonoszűző, babonás nap. Péter-Pál (június 29-e) az aratás kezdete, valamint Szent Péter és Pál apostolok vértanúhalálának a napja. A népi regula szerint „Ha Pál fordul köddel, Ember hullik döggel”, ami részben a régi idők pestis járványaira, valamint kedvezőtlen időjárása miatti rossz termésre és az azt követő éhínségre, elhalálozásokra utal.
A Csízió azt mondja, hogy nem ajánlott ebben a hónapban sózott és füstölt húst enni, helyette inkább salátát jó fogyasztani. Este nem árt lábat mosni, vacsora után almát enni, forralt tejet inni. Aki gyümölcshozó Szent Iván havában született, tompa elméjű, kába fejű, viszont jó kedélyű, csacsogó, szeles, nagyravágyó, nagyivó és hirtelen haragú.
A Nap e hónapban lép a Rák havába.