ÍBISZ
Az íbisz az ókori egyiptomiak szakrális madara, a kócsaghoz hasonlóan, a hajnalt, a reggelt ábrázolja, mivel a vízben állva elsőként köszönti a Napot. Az íbisz az egyiptomi mitológia bölcsesség istenének, Thotnak volt szent állata, akit általában íbiszfejű emberként jelenítettek meg. Az íbisz megjelenését az életet adó, áradó Nílussal hozták összefüggésbe. A régi egyiptomiak annyira tisztelték, hogy tetemét bebalzsamozták. Ez a mintegy 75 cm magasra növő, fekete-fehér szárnyú, sötét farktollazatú madár, melynek csupasz feje és nyaka jellemzően fekete színű, Dél-Arábiában, valamint Afrika Szaharától délre eső részén ma is megtalálható.
Mint állatövi madár, a Vízöntő jegyét uralja. A keresztényeknél rossz a megítélése, mert a testi vággyal, a tisztátalansággal, a lustasággal azonosítják.
IDŐJÁRÁS-JÓSLÁS
Az időjárásjóslás – különösen a hosszabb időtávra szóló – főleg a téli időszakban elterjedt, és elsősorban nevezetes napokhoz, naptári ünnepekhez kötődik, mint például a hagymakalendárium, de az is gyakori, amikor egy-egy konkrét nap vagy időszak időjárásából következtetnek más napok vagy időszakok időjárására.
Ez utóbbira példa a Luca-kalendárium, a következő esztendő időjárásának megjóslása a Luca napját követő időszak alapján. Ennek során Luca napjától karácsonyig minden nap feljegyezik, hogy milyen idő volt, mert e tizenkét nap időjárásának fog megfelelni a következő év tizenkét hónapjának időjárása.
Emellett bizonyos természeti jelenségek megfigyelése, valamint az állatok viselkedésének értelmezése is jól használható az időjárás előrejelzésére.
Az ég dörgésénél fontos szempont, hogy melyik irányból dördül meg először, mert abban az évben onnan fog jönni a legtöbb eső. Fontos a mennydörgés ideje is, a januári például sok szelet hoz; a Szent György napja előtti égzengést pedig havazás követi. Ha a telihold homályosan látszik, csapadékos idő várható, ha viszont vöröses, vagy a csillagok vibrálnak, és közelebbieknek látszódnak, hamarosan szél kerekedik.
Számos megfigyelés az évszakok, vagy bizonyos időjárási peridusok hosszára enged következtetni. Így például, ha Vízkeresztkor a kerékvágásban megindul a víz, nem lesz hosszú a tél; ameddig Pál-fordulásakor besüt a nap a pajtába, addig fog a hó beverni még József napján is; ha Gyertyaszentelő napján süt a nap, akkor még kemény tél várható; ha Mátyás fagyot talál, elviszi, de ha nem lel, akkor meghozza; ha Gergely megrázza a szakállát, még áprilisban is lesz hó. Ahány nappal Szent György napja előtt jönnek ki a békák és a kígyók, annyi napig lesz még hideg; ha a fagyosszentek napjai hidegek, hosszú ősz várható; ha Medárd napján esik, negyven napig esni fog; ha Katalin kopog, karácsony locsog, vagy fordítva. Minél nagyobbat túr a vakond ősszel, annál hidegebb lesz télen; ha a fecskék későn jönnek, akkor még hideget éreznek. Ha ősszel sok a gomba, temérdek hó várható; ha a falevél ősszel gyorsan lehull, azt jelzi, hogy korán jön a tél.
Ha a napkeltekor a felhők vöröses fényben látszódnak, vagy sok sötét felhő van az égen, esni fog. Ha esős időben az ég színe tengerzöld, hamarosan zuhogni kezd az eső, ha viszont mélykék, zápor vagy zivatar várható. Ha a nap sötét felhőkben tér nyugovóra, másnap esni fog; ha télen napkeltekor vörös az ég, folyamatosan csapadék várható; ha nyáron szúrósan süt a nap, esősre fordul az idő. Ha a Holdnak udvara van, a derült időt csapadékos idő követi. Esőre lehet következtetni: a reggeli szivárványból; a hajnali ködből; a májusi délnyugatról fújó szélből; a téli kék égbolt fodros, bolyhos felhőiből; a különböző szintű felhők ellentétes irányú mozgásából; és a szélcsendes időben rezgő falevelekből. Ha süt a nap, miközben esik az eső, azt mondják, veri az ördög a feleségét.
Zivatar lesz: ha a hangyák ide-oda rohangásznak; a piócák sokáig maradnak a vízen kívül; a viperák igen dühösek; a harcsák a víz felszínére jönnek; a feketerigók éles hangon fütyülnek; sok madár elrejtőzik.
Eső várható: ha a békák hangosan brekegnek; a tyúkok sokára ülnek el; a tyúkok és a verebek a porban fürdenek; a kakasok napnyugta után kukorékolnak; a pókok lerombolják hálójukat, és máshová mennek; a birkák, kosok sokat rohangálnak; a szamarak a fülüket rázzák és ordítanak; a tehenek kergetik egymást; a lovak idegesek, és összegyűlnek a karám sarkában; a macskák nyalogatják mancsukat, mossák pofájukat; a kutyák büdösek, füvet esznek, vagy vonyítanak; a disznók nyugtalanok, és hangosan röfögnek; a vakondokok nagy túrásokat fúrnak; a patkányok és az egerek idegesek; a madarak tisztogatják tollaikat; a varjak sokat kárognak, a hollók nagy zajt csapnak, a csókák csoportosan repülnek; a hattyúk alacsonyan repülnek; a darvak csőrüket a szárnyuk alá dugják; a sirályok messze szállnak a tengerparttól, mélyen berepülnek a szárazföld belsejébe; a giliszták kibújnak a földből; tücskök hangosan zenélnek; a szúnyogok erőszakosan csípnek, és a földhöz közel repülnek; a szentjánosbogarak nem világítanak; a méhek a kaptárjaikban maradnak.
Esőt éreznek a növények: ha a szegfüvek összecsukódnak; a muskátli virágai elcsavarodnak; a körömvirágok és a százszorszépek nem nyílnak ki; az árvalányhaj szálai kiegyenesednek; lefelé hajlik a harangvirágok feje.
Szelesre fordul az idő: ha vörös az ég alja; a holdnak udvara van; napnyugtakor a levegő homályos vagy lilás árnyalatú; a keresztes pókok új hálót készítenek; a macskák a szőnyegeket vagy a függönyöket karmolásszák; az emberek reumás tagjai fájnak. Ha áprilisban északi szél fúj, eső lesz, ha júliusban és decemberben nyugati és délnyugati fúj, sok eső várható. Ha eső idején keleti szél fúj, akkor az esős idő legalább egy napig tart.
Száraz, napos idő lesz: ha a keresztes pókok este nagy hálót szőnek; a legyek vidáman repdesnek; a szúnyogok magasan repkednek; a levelibékák kiemelkedő helyre másznak; füstifecskék magasan repülnek; a vörösbegyek repülés közben énekelnek; a fülemülék hangosan csattognak; a juhok vidáman legelnek.
Száraz, szép idő várható: még aznap délután, ha napkelte előtt esik; északi szél fúj pár napig; a reggeli gyalogköd feloszlik; teliholdkor tiszta az idő; a keleti bolton vannak felhők; a szivárvány hamar eltűnik; ökörnyál száll a levegőben, a pókok kora reggel már dolgoznak; rossz időben huhognak a baglyok; a denevérek csapkodnak a szárnyukkal; a gólyák és a darvak magasan szállnak.
A tavaszi napéjegyenlőség előtt gyakran erősen felmelegedik a levegő, valószínűleg ez magyarázza a jövendölést, miszerint: „Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget.”
A befőttes üveg vízbe tett pióca előrejelzi az időjárás változásait. Ha az üveg alján marad derült, napos vagy fagyos idő lesz; ha a víz tetejére megy, akkor erős szél vagy havazás; ha izgatottá válik, zivatar várható. Heves viharok idején sok pióca elpusztul.
Hosszú, kemény hideg tél várható: ha a hangyák magas bolyokat építenek; a vándormadarak korán elköltöznek; a cinkék lakott helyre húzódnak; a verebek csendben vannak; a hörcsögök sok gabonát gyűjtenek be; a mókusok egy csomó fenyőtobozt tartalékolnak; a téli álmot alvó állatok mély fészket készítenek; a házi pókok meleg helyen szőnek hálót; sok makk és csonthéjas terem. A vidéki emberek megfigyelték, ha karácsony napján az állatok a bal oldalukra fekszenek, a tél még sokáig tart, és kemény, cudar lesz.
Enyhe lesz a tél: ha a vándormadarak későn repülnek délre; sok pockot látni ősszel; az erdei egerek nagyon felszaporodtak; a bíbic télen is itt marad.
A tél végét jelzik: a megszólaló pacsirták; a csiripelő verebek, a medvék, ha elhagyják barlangjaikat; a vadnyulak, ha vidáman játszanak.
Az izlandiaknál is egész sor időjósló hiedelem van forgalomban. Például ha az első havazás a tél kezdetén következik be, a tél folyamán enyhe idő várható. Késő télen tilos a küszöbön kötni, mert ez meghosszabbítja a hideg évszakot. A szombati esők ritkán tartanak a vasárnapi miséig. Hogy mennyi tűzifa fogy majd a télen, nagyban függ a nagycsütörtöki időjárástól. Ha viszket valaki feje, nedves időszak következik.
A török időjósok szerint kemény tél várható, ha a fenyőfán nagyon sok toboz terem, s a birsalmafának bő termése van.
Az előbbieknél kevésbé logikus, és aligha alapszik népi megfigyelésen a németek azon hiedelme, mely szerint jó időt jelent, ha a lakoma után a pohárban ital, s a tányéron étel marad. (Abból viszont, hogy nem kell az étellel és az itallal spórolni, az előző év jó termésére, kedvező időjárására lehet következtetni.)
IGAZGYÖNGY
Az igazgyöngy, hasonlóan Vénuszhoz, a kagyló "szülötte". Elsősorban a női princípiumot jeleníti meg, de szimbolizálja a Holdat, a tisztaságot, az ártatlanságot, a könnyeket. Talizmánként, gyógyszerként és ajzószerként is sokan használják. Keleten csodaszernek tartják, a sárkányokat gyakorta ábrázolják gyönggyel a nyakukban.
Az indiaiak hiedelme szerint minden igazgyöngy egy rózsából hullajtott olajcseppből jön létre, amely belecsöppen a kagylóba. A görögöknél az igazgyöngyök a tengerből kiemelkedő Afrodité hajfürtjeiből peregnek le.
A néphit úgy véli, hogy az igazgyöngy viselése egészséget, jómódot, hosszú életet és jó szerencsét hoz. Viszont a menyasszonyok számára balszerencsés, ugyanis a jegygyűrűt díszítő igazgyöngyök könnyeket hoznak a házasságba. Ha az igazgyöngy elveszíti a fényét, kifejezetten veszélyes, mert betegséget, halált jelezhet. Az oroszok szerint az igazgyöngyök a fiatal lányok számára könnyeket és elbúcsúzást jelentenek, ám ha ékszerként viselik, ez a probléma nem áll fenn.
Az igazgyöngyöt felhasználják szerelmi bájitalokban. Például Kleopátra, szerelmének, Antoniusnak társaságában, borban elegyített porított gyöngyöt ivott. A megtermékenyülést segíti, ha a gyermektelen házasok éjszakára egy igazgyöngyöt tesznek a párnájuk alá. A Távol-Keleten élők és az észak-amerikai indiánok szerint a halott szájába tett igazgyöngy halhatatlanságot és újjászületést biztosít a számára.
A gyógymódok közül használják az elmebaj kezelésére, a sárgaság gyógyítására, de hatásos a kígyómarás és rovarcsípés esetén is. A babonások szerint még a cápatámadásoktól és a polipok csípésétől is megvéd.
A kék gyönggyel kapcsolatos hiedelmek elsősorban a törökök körében ismertek, és a többségük pozitív jelentésű. Azt mondják, hogy: aki kék gyöngysort visel, védetté válik a boszorkányoktól; a kék gyöngy megóv a gonosz rontás ellen, de csak akkor, ha a kék gyöngyszemet egy összekötözött olajággal és kevéske gólyaürülékkel együtt az illető hóna alá teszik. A kopott gyöngyöt a gonosz szemének eltérítésére kötik a gyerekre, abban a reményben, hogy távol tartja tőle a gonosz tekintetét.
Az asztrológiában a Rák szerencsét hozó ékköve a fehér gyöngy.
ÍJ
A legősibb lőfegyver, használata az őskorig nyúlik vissza. Íjjal harcoltak az egyiptomi fáraók korától a középkor végéig, a görögök és a rómaiak azonban nem nagyon vették hasznát.
Íj volt a jelvénye a görög és a grúz vadászistennőnek, Artemisznek és Dalinak, a növények római istennőjének, Dianának. Az egyiptomi Néithet két keresztbe tartott nyíllal ábrázolták. A szerelem és házasság istenek, a görög Erosz és az indiai Káma, vágykeltő eszközként használták az íjat, nyilukkal lőtték meg áldozatukat, így ébresztve maguk iránt szerelmet. Az indiai Kámát papagájon vagy kocsin ülő ifjúként mutatták be, amint kezében cukornád íjat tart, rajta méh-húrral és öt szerelmi szenvedélyt ébresztő virágú nyílvesszővel.
Az ég istenei, az indiai Indra, a babiloni és a görög főistenek: Marduk és Zeusz, a római Jupiter, a lapp Tiermesz szivárvány íjjal és villámnyíllal küzdik le alvilági ellenfeleiket. (Feltehetően innen eredhet a nálunk honos istennyila kifejezés.) Az indiai Rudra, a vihar istensége, nyilával döfte át áldozatát, mely antiloppá változva emelkedett az égbe, ahol a Mrigasírsa csillagképpé vált. Rudra jelképei a kezében lévő villám vagy buzogány, az íj és a nyíl. A görög Apollón nyilával gyógyította a betegségeket.
Az ókeresztény Szent Sebestyén, miután az íjász katonák lenyilazták, egy öregasszony ápolására visszanyerte az egészségét. Ő lett a lövészegyletek védőszentje, hozzá imádkoztak járványok idején, a középkorban azért készítették el Szent Sebestyén nyilát, hogy megelőzzék a járványokat.
Számos nép képzetében az íj a világ közepét, a rátűzött nyílvessző pedig az alvilágot jelképezi, ezért temetik el sok helyen földbe a nyílvesszőt. A görög mitológiában miután Apollón megöli a küklopszokat, íját elrejti a messzi északon lévő Hüperboreoszok országában. Honfoglaló férfiaink rangját, haláluk után a sírjuk mellé tett nyílvesszők száma jelezte.
Az ősi Kínában az volt a szokás, hogy a gyermek születését követő harmadik napon cickafarkkóróból készült nyílvesszőt lőttek az égbe eperfából készült nyílból, hogy elűzzék, és távol tartsák az ártó szellemeket és gonosz démonokat.
Az íj szerepel a házassági ceremóniákban, például a mongol lakodalmas költészetben szereplő jó tanács „feszítsétek meg íjatokat, szaporítsátok családotokat”. Az íj kelléke az áldozati rítusoknak, az áldozati állatokat mindig nyíllal lőtték le. A magasra lőtt nyíl leesve kiválasztotta a bűnöst, mindig annak fejére esett. A kínaiaknál az uralkodó égbe lőtt nyila viszont villámcsapásként érkezik vissza a földre. Az Ószövetségben a halál eszközei, az Úr nyilai. Az Apokalipszis első lovasának íj és nyíl van a kezében. Nyíllal átdöfött szívvel jelképezik az isten iránti szeretetet, és a szerelmespárok ilyen ábrákat rajzolnak falakra, vésnek fába. Nyíllal jelenítik meg Szent Károlyt, Szent Kristófot, és nyíl utal Szent Krisztina és Szent Orsolya vértanúságára.
A Bak és a Skorpió között elhelyezkedő, november 22-e és december 21-e között uralkodó, kilencedik állatövi jegy, a Nyilas nevet kapta. Általában a Nyilast egy nyilazó kentaurral, vagy egy kifeszített íjra fektetett nyílvesszővel jelenítik meg.
IKREK
Az ikreket rejtély és titokzatosság lengi körül. Általában az iker-fivérek közül az egyik jó és hasznos, a másik haszontalan, rossz. A legtöbb ikerfivér a születésétől kezdve versenyez egymással. Vannak azonban szerető iker-fivérek, mint például az Észak-Amerikai zunyi indiánok képzetében élő ikrek. A különnemű ikrek - fivér és nővér - gyakorta élnek vérfertőző kapcsolatban, sőt házasságra is lépnek. Ilyenek az egyiptomi Ízisz és Ozirisz, vagy az indiai Jama és Jami.
Valamikor az állatok és az ikrek között rokonságot láttak. Az afrikai jorubáknál a majom az ikrek testvére, a danoknál az ikrek a fekete kígyóval állnak rokonságban. Dahomeyben az ikreket az erdei szellemek gyermekeinek tartották. Az ősi Indiában az Asvinokat két madár, vagy szárnyas ló alakjában szimbolizálták. A litván falvakban máig élő elképzelés, hogy a lovon ülő ikrek gyógyerővel bírnak.
Az ikertermékenység a növények fontos jelképe, a kettős gyümölcsre utal. Az afrikai dogonoknál a köles kettős magjaiból erjesztett sört loccsantanak az ikreknek emelt oltárra, a Fidzsi-szigeteken a kenyérfa kettős gyümölcse szimbolizálja a bőséget. Tanzániában, ha a ház mellé aloefát ültettek, mindenki tudta, hogy ott ikrek laknak.
Ghánában szerencséjük volt az ikreknek, a lányok a király ágyasaivá, feleségeivé váltak, a fiúkból pedig a király elefánthajtói lettek. Balsors jutott viszont a mai Togó területén élőknek, ahol megölték őket, mert úgy vélték, a szülésnél a gonosz erők segítettek, ezért születtek ilyennek. Nem volt több szerencséjük az ikreknek az ősi Kínában sem, ugyanis a törvény megengedte a különböző nemű ikrek meggyilkolását, mivel "démon házaspárnak" tartották őket; ez a szokás Tajvan őslakosainak körében is megvolt azzal a különbséggel, hogy itt csak az ikerpár egyikét ölték meg, nem sokkal a születést követően. A régi Peruban az ikrek szüleinek különböző próbákat kellett kiállniuk, nem ehettek fél éven át sem sót, sem paprikát, és előfordult, hogy öt napig fél oldalt kellett feküdniük. Ugyanakkor az aztékoknál külön istenségük van az ikreknek, Dél-Afrikában pedig az ikrek szüleit szentként tisztelték.
A magyar néphagyomány az ikrek születését rendellenesnek tartotta, és azzal magyarázta, hogy az asszony a terhesség alatt két szerszámot (ásót, kapát, gereblyét) vitt a vállán, vagy páros gyümölcsöt (meggyet, cseresznyét, összenőtt szilvát vagy burgonyát) evett. A magyar népi hitvilág ikerszülés okának tartja azt is, hogy a szülők valamelyike bűnt követett el: a férj megcsalta feleségét, vagy a normálistól eltérően viselkedett vele.
Az Ikrek az állatövi jegyek sorában a harmadik, május 21-e és június 21-e között uralkodik. Az ikerpárt Castorral és Pollux-szal azonosítják, olykor a fiatal és az idős Hórusszal hozzák össze, illetve Romulusszal és Rémusszal társítják. Egyiptomban az ikrek jegyén egy kecskepárt, más arab országokban pedig egy pávapárt értenek.
IMA
Az ima felsőbbrendű, természetfölötti lényekhez (Isten, Krisztus, szentek) intézett fohász, vagy ezek magasztalása. Ezért jellemző imáinkban az „Atyám, Uram, Királyom” elnevezések használata Isten megszólítására. Az ösztönös, őszinte imák mellett már az ókori civilizációkban kialakultak a kötött formulájú, állandó szövegű imák is. Az imák a magasztaláson túl, hálaadást, könyörgést, kérelmet is közölnek. A vallásos emberek hite szerint az imában elhangzó kérések teljesülnek. A bűnök megvallásakor, a fogadalom tétel után pedig a hívő emberek feloldozást kapnak. Az imádkozástól várnak a hívők dicséretet, köszönetet, remélnek földi javakat, megszabadulást a betegségektől, veszélyektől. Az imakönyvből némán olvasott vagy a közösen recitált, hangos imádkozásokon túl ismertek a szótlan imádkozások, amelyeket spirituális imádságnak hívnak, de nevezik a szív imájának vagy szent csöndnek is.
A vallások közül a zsidó, a keresztény, az iszlám és a zoroasztrizmus mindenkinek napi imákat javasol, az istentiszteleteken kívül. A zsidó férfiaknak naponta kétszer el kell imádkozniuk a Jahve szeretetére vonatkozó parancsolatot, a Semát, és a 18 kérés imáját, az amidát, melyet tefillának is neveznek. A keresztényeknél a közös imádkozásként ismert ima, az Úr imája, vagy a Miatyánk. Mindkettőben isten országának eljövetele a fő motívum. A muszlimoknál naponta ötször, hajnalban, délben, délután, közvetlen napnyugta után és kb. két órával később imádkoznak. Ima előtt rituálisan megmosakodnak. Az imádkozást meghatározott testhelyzetekben végzik el, például leborulnak, meghajolnak, térdepelnek, kezüket kinyújtják, felemelik stb. Hasonlóan imádkoznak a Zoroaszter követői is.
A tibeti és a mongol buddhisták imamalmot használnak. A kézi imamalom, vagy a nagyméretű imahengerek forgatásával a szent szótagot vagy verset, az ’Om mani padme hum’ szöveget recitálják. Az imamalom forgatása vallásos érdemeket szerző cselekedetnek számít, melynek révén azok a hívő laikusok is szerezhetnek újabb és újabb érdemeket, akik nem tudják olvasni a szent szövegeket. De léteznek olyan imamalmok is, amelyeket a házak tetején forgat a szél, a vízpartokon pedig a víz. A hívő buddhisták azt gondolják, hogy az imamalom forgatásával a benne elhelyezett papírtekercsen található szent szöveg mágikusan érvényesül, segíti forgatójának lelki gyarapodását.
A muszlim törökök néphitében a délutáni ima után nem szabad kézimunkázni, nem szabad kitenni száradni a csecsemő pelenkáját, nem szabad pókot fogni, és sehová sem szabad kiszórni a hamut, mert mindez szerencsétlenséget hoz a házra.
IMÁDKOZÁS
Lásd: ima
IMAKÖNYV
Lásd: gyermek
IMAMALOM
Lásd: ima
INDIAI ÉKSZERVISELET
Indiában annyira elterjedt az ékszerek viselete, hogy az ékszereik szembetűnőbbek, mint az – egyébként ugyancsak rendkívül színes - öltözékük. Náluk ékszert viselni teljesen természetes, ám hogy milyen ékszereket öltenek magukra, az a kaszti hovatartozástól, a vallástól és a helytől függ. Az asszonyok számára az ékszerek gazdasági jelentőséggel is bírnak. Az esküvőn kapott ékszerek a menyasszony atyai örökségét képezik, amelyek gazdasági biztonságot jelentenek számára egész élete során. Az ékszerek a házasságot jelképezik, az özvegyasszonyok sohasem ékszerezik fel magukat. Ez utóbbi szokás még ma is dívik, annak ellenére, hogy már nem kötelező számukra.
Az indiaiak a színpompás, drágakövekkel, zománccal díszített arany ékszereket kedvelik a legjobban. Az aranyról feltételezik, hogy mindent képes megtisztítani, amihez hozzáér, emiatt az arany ékszereket – ruha közbeiktatása nélkül - közvetlenül a bőrükön viselik.
Sokféle ékszert és sokféleképpen hordanak, amelyeknek mind külön jelentésük van. Az orrtű és az orrkarika a tisztaságot és a házasságot jelzik, habár manapság már sok hajadon is viseli ezeket az ékszereket. Az indiaiak speciális nyaklánca, a mangalaszútra, amelyet a férjes asszonyok hasonlóan használnak, mint nálunk a jegygyűrűt. Hagyományosan az asszonyok az esküvői szertartáson teszik a nyakukba, és csak akkor veszik le magukról, ha a férjük meghalt. Számos érzelem és hiedelem kapcsolódik a mangalaszútrához.
A karpereceket, karkötőket védőpántoknak tekintik, mint jelképes őrt a férjük mellett. A legtöbb férjezett asszony üveg karkötőt hord. Bengálban a férjes asszonyok a házasság jeleként kagylóból, vagy korállból készült karkötőt viselnek. A pandzsábi menyasszonyok mindkét csuklójukon elefántcsont karkötőt hordanak – a családi hagyományoktól függően - az esküvőt követő 21 napig, hat hónapig vagy egy évig. A radzsásztáni asszonyok ugyancsak elefántcsont karkötőt viselnek egész életükben, vagy a férjük haláláig.
A különféle fülbevalók - karikák, gombok, függők - az egész országban nagyon kedveltek. A lányok fülcimpáját rendszerint már az első születésnapjuk előtt kilyukasztják. Egyes fülékszereket csak a férjes asszonyok hordanak, például a kasmíri asszonyok arany fülbevalói egy hosszú vörös szálon lógnak, a fülük felső részébe fúrt lyukból.
Fontos ékszereik még a kézgyűrűk, a lábgyűrűk és a bokapercek, amelyeket fiatalok, öregek, hajadonok és asszonyok egyaránt hordanak. A gyűrűt nem tekintik ma már a házasság jelképének. A lábgyűrűk és a bokapercek viszont ma is főleg a házas asszonyok megkülönböztető jelei. A lábékszerek általában ezüstből készülnek, mivel egy olyan tiszta fémet, mint az arany, nem illik lábon hordani. Ez a privilégium csak a királyi családoknak volt fenntartva.
Speciális ékszerük a mangatika vagy tikli, amelyet a homlok fölött, a haj választékánál hordanak. Ez egy kis fityegő a hajt összefogó lánc végén. Bár valaha ez is a házasság jelképe volt, ma már a férjes asszonyok körében sem általános viselet, csak különleges alkalmakkor, ünnepi eseményeken hordják.
ING
Lásd: ruházatISTENI PÁROSOK
Lásd: kettő
ITALOK
Lásd: bódító italok, ivás
IVAN KUPALA BÁBU
Lásd: Iván napja
IVÁN NAPJA
Noha a nyári napforduló rendesen június 21-én van, mégis ezt az évszakfordulót sokszor a június 24-i Szent Iván napjával kapcsolják össze, amely a keresztény naptárban egyben Keresztelő Szent János ünnepe is. A hagyományosan megünnepelt pogány nyári napfordulót 1316-ban keresztény váltotta fel, s mivel ez közel azonos időpontra esett Keresztelő Szent János születésnapjával, az egyház a két eseményt egyesítette. Praktikus okokból 1954 óta a nyári napfordulót a június 20-a és 26-a közé eső pénteki napon ünneplik. Ilyenkor fent északon beköszöntenek a fehér éjszakák, a sarkkör környékén pedig le sem nyugszik a nap.
E a titokzatos, misztikus nap - Szent Iván - előestéjén, Európa számos részén tüzeket gyújtottak, hogy elriasszák a gonosz szellemeket, elűzzék a sárkányokat, védelmet nyerjenek a tűz, a köd, a jégeső, a dögvész ellen. Az ünnepi szertartás részét képező tűzkerekek a Napot jelképezték, a tűzbe dobott gyümölcsnek gyógyító erőt tulajdonítottak, a Szent Iván estéjén kötött mezei virágkoszorú varázserővel bírt, és védelmet nyújtott a tűz ellen, és az ekkor szedett háromféle varázsfű és virág főzetét gyógyhatásúnak tekintették.
A skandináv emberek virágfüzérekkel, lombokkal, nyírfaágakkal díszítették fel otthonaikat, mert sokan azt gondolták, hogy ez szerencsét hoz a jószágaiknak. Az éjszaka közepén gyúltak az ún. „kincstüzek”, ugyanis a finnek azt hitték, hogy a szellemek tűzön tisztítják meg kincseiket a földtől és a rozsdától. E hiedelem a régi háborús időkbe nyúlik vissza, amikor a finnek a közelgő ellenség elől a földbe ásták el kincseiket, amelyeket a szellemek és a vadállatok őriztek.
A keleti szlávoknál Ivan Kupala volt Keresztelő János megfelelője. A beloruszok Kupalának hívják azt a babát vagy bábut, akit ezen éjjelen vízbe fojtanak. A szláv emberek Iván éjszakáján szent tüzeket gyújtanak, hatalmas máglyák fényénél, a vízpart mentén esznek, isznak, éjfél felé levágnak egy fehér tyúkot és egy fekete kakast, a vérüket kifolyatják, majd vad táncot lejtve, a kialudt tüzeknél meztelenkedve hatalmas orgiákba csapnak. A mulatságok résztvevői, a jó termés érdekében tánc közben a tűz fölött magasra ugrálnak, hogy magasra nőjön a gabonájuk.
A sok helyütt általános szokássá vált tűzátugrás, például a cseheknél úgy zajlik, hogy a szerelmesek, a tűz fölött koszorúkat dobnak egymásnak, majd átugorják az izzó parazsat, hogy mielőbb összeházasodjanak. A tűzön való átugrás másik jelentése, a megtisztulni vágyás hiedelme, valamint a testi, lelki egészség és a szépség megóvásának óhaja.
Már négy évszázada, hogy a németek ezen az éjszakán, verbéna- és ürömkoszorúval a nyakukban, szarkalábcsokron keresztül nézik a tüzet, hogy megóvják szemük fényét a jövő évben is. Hajnaltájt a koszorúkat bedobálják a tűzbe, hogy minden balszerencse vele együtt égjen el.
A bulgárok szerint Iván nap előtti éjszakán virágzik a páfrány, amely tüzes virágaival a rejtett kincs felé mutat. Aki ilyet talál, meg fogja érteni az állatok nyelvét, a fák, növények beszédét, és rálel a földbe rejtett kincsekre. A páfrány virágáról feltételezik, hogy a boszorkányok tőle nyerik varázsos képességüket, mágikus tudásukat, de azt is mondják, hogy a virágot nem a boszorkányok, hanem az ördög szakítja le.
Szent Iván éjszakáján Keresztelő Szent Jánosra is emlékezünk. Őt tartják a sötétségben világító fáklyának, Krisztus előhírnökének, a hívek először azt hitték róla, ő a Messiás, de ő ezt a következő szavakkal hárította el: „Én csak vízzel keresztelek, aki utánam jön, ő tűzzel keresztel majd, a Szentlélek tüze erejével.”
Keresztelő Szent János előestéjén osztogatják a hajdúdorogiak János almáját. Akiknek jó termést adtak a fái, egy zsákra valót visznek belőle a piacra, ahol az almákat szétszórják, a gyerekek pedig összeszedik. A tiszavasvári görög katolikusok körében, böjti nap lévén, csak gyümölcsöt fogyasztanak, ám ilyenkor nem tányérból, hanem közös tálból esznek.
Keresztelő Szent János a cipészek, kárpitosok, szíjgyártók védőszentje, marhavész esetén őt hívják segítségül, Szent Ivánnak pedig a ráolvasások során van nagy tisztelete.
A nyári napfordulóhoz fűződő hagyományok nagy része megszűnőben van, a korábban Európa-szerte elterjedt tábortüzes ünnepet manapság elsősorban a skandináv és a balti országokban tartják meg.
IVÁS
Az egyszerű emberek - a tüsszentéshez és ásításhoz hasonlóan – az ivásnál is azt hiszik, hogy ha kinyitják a szájukat, a szájnyílásukon át képes testükbe behatolni a gonosz szellem. A cseheknél régente ezért fújtak bele háromszor a vizespohárba, mielőtt éjszaka ittak volna belőle. Általában nem tartották szerencsésnek, ha az italt egy ismeretlen kínálta, vagy ha ugyanabból a pohárból, serlegből előzőleg más is ivott, mert ez az életerő elvesztését, vagy valamilyen betegség veszélyét jelentette. Ezzel szemben az esküvői ceremónián és a lakodalomban azért kellett és kell egy pohárból innia az új párnak, hogy kapcsolatuk mindvégig szoros legyen. A németeknél pedig szilveszterkor ivott az egész család egy pohárból, majd a poharat kidobva a szabadba, abban reménykedtek, hogy az új évben védve lesz a ház és a háznépe minden bajtól, veszélytől.
Az asztalbontás után a pohárban nem maradhatott ital, a tányéron ételmaradék, mert eleink hiedelme szerint ez szegénységre utalt, ugyanis mindkettő pocsékolásnak minősült. Egy olasz pincérhiedelem pedig úgy tartja, hogy balszerencsét jelent eltávolítani az itallapot akkor, amikor még a vendég iszik.
A Tanzániához tartozó, szegfűtermeléséről híres Pemba-sziget lakói úgy tartják, hogy ha az ember este vizet iszik, és a vizes edényt éjszakára lefedetlenül hagyja, a lelke elmerül benne, és azon nyomban meg fog halni, ha valaki – mielőtt még felébredne - véletlenül lefedi az edényt. Egy másik pembai babona szerint, aki mosdókagylóból iszik, hazudozóvá válik, és a bajok elkerülése végett óva intenek mindenkit attól, hogy olyan merőkanálból igyon vizet, amelyet előtte nem mostak tisztára, és nem töröltek szárazra.