Rosta Erzsébet weboldala

HAJ
A haj jelképezi a szépséget, a nőiességet, a termékenységet és a fizikai erőt. Az asszírok szemében a hajatlanság, vagyis a kopaszság az eunuchok ismertetőjegye, gyengeségük és nemzőképtelenségük jele.

Számos kultúrában tiltották a haj levágását, mert úgy vélték, hogy a hajban életerő van, s az elvesztésével viselőjének ereje is elszáll. Erről szól Sámson és Delila története, melyben Sámsont levágott hajával az ereje is elhagyta. Buddha hajfürtjeit azért osztotta szét hívei között, hogy átadja nekik életerejét. A héberek a hajvágást egyenesen a gyalázat jelének tekintették. Az ókori Rómában a levágott fürtöket az isteneknek ajánlották. Az indiánok az emberi skalptól a megölt ember életerejét vélték megszerezni. A náci koncentrációs táborokban a rabok hajának lenyírása, számukra végtelen megaláztatást jelentett. A hinduk körében a gyásszal kapcsolatos a fejbőr leborotválása, a hajtépés pedig a bűnbánatot érzők körében dívik.

A világ számos táján a levágott hajról feltételezik, hogy amint megválik a testtől, a gonosz szellemek tulajdona lesz, ez a halottról lenyírt hajra is vonatkozik. Régi hiedelem szerint a hajszálakat, hasonlóan a körmökhöz, a boszorkányok használják az elhunytak megidézésére. Azért tűnik az emberek számára olyan misztikusnak a haj és a köröm, mert látszólag a testtől külön életet élnek, nem érzékelnek, mégis növekednek, még az ember halála után is.

A levágott hajat a primitív emberek elrejtették, vagy szent helyekre tették, és elégették, nehogy a varázslók, vagy a boszorkányok tulajdonába jussanak, és gonosz bűbájosságra használják. Egyébként ez a babona sok helyütt világon, most is élő hagyomány.

A muszlimok hajvágás után ugyancsak összeszedik az összes lehullott hajat, majd hazaviszik, és gondosan elrejtik. Ők ezt úgy indokolják, hogy a lélek a test minden részében, így a hajszálakban is jelen van. Ha levágott haj ellenséges érzelmű ember kezéhez kerül, az illető képes lesz irányítani, befolyásolni a haj gazdájának lelkét. Másrészről ez magyarázza, hogy oly sokan vadásznak Mohamed hajszálára, mivel hajszálai lelkének egy részét rejtik magukban, Mohamed próféta hajszálának akár amulettként, akár talizmánként való viselése garantálja jelenlétét és áldását. Az észak-indiai Srinagarban (Kasmír állam fővárosa) lévő Hazratbál-mecsetben szigorú felügyelet mellett őrzik Mohamed próféta állítólagos hajszálát. Időnként azonban felröppen a hír, hogy ellopták.

Irán ókori vallásalapítója, Zarathusztra azt hitte, hogy a hajszálakból és a körmökből rovarok vagy más állatok lesznek. De nemcsak Iránban terjedt el ez a hit, még ma is elevenen élő babona a franciáknál, ahol feltételezik, hogy a szél sodorta hajból születnek a legyek.

A chileiek és a törökök hajszálaikat falrésekbe dugdossák; a francia parasztok a hajukat a kihúzott fogaikkal együtt temetik el, megjelölve a helyet, hogy a feltámadás napján megtalálják azokat; az örmények a templomokban, odvas fákban és oszlopokban rejtik el hajukat; az írek úgy vélik, hogy az ítélet napján minden egyes hajszálukkal el kell számolniuk; a belgák pedig gondosan megtisztítják fésűjüket a hajszálaktól, nehogy azok a boszorkányok birtokába jussanak.

Világszerte elterjedt babona, hogy aki emberi hajnak jut birtokába, érvényesíteni tudja az akaratát a haj tulajdonosán. Például, ha a szerelmes lány pogácsába süti a haját, és megeteti a kiválasztott legénnyel, a legény szerelemre gyúl iránta. A szerelmesek, akik életük végéig szeretni akarják egymást, egy-egy szál hajukat belesütik a süteménybe, és közösen fogyasztják el. Így vágyuk teljesülni fog. Ha egy leány a hajszálát belehúzza a legény gatyájának korcába, sikerül neki a legényt megrontania. Ha a kisfiúról levágott első hajat az apja zsebébe teszik, megnöveli a szerencséjét.

Az írek viszont nem féltették a hajukat, ősi szokás hagyomány volt náluk, ha egy férfi feleségül akart venni egy nőt, akkor egy emberi hajból font karperecet ajándékozott neki. A karperec elfogadása a férfi jelképes elfogadása volt.

A néphit szerint, ha kihúzunk egy deres vagy ősz hajszálat, tízszer annyi nő a helyén. Nem szabad hajat mosni vizsga előtti napon, mert az illető megbukik. Akinek a haja a tűzben sercegve, pattogva ég el, indulatos természetű ember. Ha a hajatlan, kopasz ember nem fedi be a fejét, elered az eső. Az indonézeknél a férjezetlen nőknek szombati napokon nem tanácsos hajat mosniuk, mert olyan férjük lesz, akivel nehezen jönnek ki.

A törököknél, a fésűben maradt hajat nem szabad az utcán eldobni, mert az állandó fejfájást jelent az illetőnek. A németek intelme pedig úgy hangzik, hogy a kifésült hajszálakat el kell égetni, mert ha egy madár viszi el a fészkébe, fejfájásokat fog okozni, ha ez madár történetesen seregély, az illető szürke hályogot kap, rossz esetben meg is vakulhat. A cornwalli angolok a hajról azt hiszik, hogy azt semelyik életkorban sem szabad levágni, mert ez megakadályozza a vagyoni gyarapodást. A levágott hajat náluk is mindig el kell égetni, mert balszerencsés a lenyírt haj eldobása, ugyanis az embernek élete végén problémái lehetnek a felkeléssel. A régi Rómában egykoron elterjedt volt az a hiedelem, miszerint megelőzhető a kopaszság, ha az ember a hónap 17. vagy 29. napján vágatja le a haját, viszont nem szabad hajat vágatni, amikor a nap lemenőben van.

A Csízió szerint, az a haj, amelyik lágy és ritka, tompa elmét rejt; a fodor haj félénket és nyereségre törekvőt mutat; az igen lapos haj, amely a homlokra borul, tiszta szívű embert jelöl; a tömör, sárga és fehér haj a nehezen tanulókat jelképezi.

A töredezett hajvégből táplálkozási zavarokra lehet következtetni. A hullámos vagy természetesen göndör hajról pedig arra, hogy az ilyen hajú emberek érző megértést mutatnak mások iránt.

Hajról álmodni azt jelenti, hogy az illető nem jár el kellő gondossággal személyes ügyeiben, és nem fog előrejutni, mert nem használja az eszét.

HAJÓ
Lásd: hajózás, halászok, tenger, tengerész

HAJÓZÁS
A hajózás, különösen a messzi útra indulók számára, mindig is veszélyeket hordozott magában, ezért a hajósok körében még ma is számos hiedelem, babona él. Nem volt mindegy, hogy mikor indult a hajó, kikkel találkozott az ember mielőtt tengerre szállt, kit, illetőleg kiket vitt a hajó magával, és hogy milyen események történtek útközben. Az évezredek során számos tilalom, tanács és bizonyos előjeleket értelmező hiedelem fogalmazódott meg.

Így például balszerencsés egy tengeri körutazást pénteken kezdeni, mert ezen a napon feszítették keresztre Jézust. Hajóútra indulni április első hétfőjén sem ígér semmi jót, ugyanis e napon ölte meg Káin Ábelt. Tartózkodni kell a hajózástól augusztus második hétfőjén is, mert ezen a napon pusztult el Szodoma és Gomorra. Nem szerencsés tengeri utazásra indulni december 31-én sem, mert e napon akasztotta fel magát Júdás.

Az írek Pünkösd hetét a fulladással társítják, ezért a fulladástól való félelmükben sokan ilyenkor nem mennek ki a tengerre, kivéve csak akkor, ha a hajót egy újdonsült ifjú asszony kormányozza. Szerencsétlennek tartják a kikötőből a harmadik hajón kihajózni, ezért három hajót összekötve futnak ki.

Ha hajóra száll, és elutazni készül az ember, ajánlatos elkerülnie a vörös hajúakat, mert azok balszerencsét hoznak a hajóra, ugyanez érvényes a lúdtalpas emberekre is, mert akárcsak a vörös hajúak ők is veszélyt jelenthetnek. Ha azonban a találkozás mégsem kerülhető el, a veszélyt azzal lehet elhárítani, ha a tengerre szálló előbb szól a vörös hajúhoz, vagy a lúdtalpashoz, mint ők hozzá. Sikeres hajózást biztosít az árboccsúcs alá helyezett ezüst pénzdarab, szintén jót jelez, különösen hosszú utazás során, a fedélzetre kiöntött bor. Ez boráldozat az isteneknek, amit jó néven vesznek. Viszont rossz ómen, ha egy pohár megcsendül, mert hajótörés várható, kivéve, ha gyorsan le lehet állítani a csengést. Ugyancsak szerencsétlen dolog hajózás közben egy hajós feje fölött Szent Elmo tüzét látni, mert még aznap meghal az illető. Szent Erasmus, másképpen Elmo (meghalt 303?) ókeresztény püspök és vértanú, a tengerészek egyik védőszentje. Róla nevezték el Szent Elmo tűzének a viharok idején a hajók árboccsúcsán a légköri elektromosság hatására megjelenő csóvaszerű fényjelenséget (a meteorológia szaknyelvén koronakisülést).

Mindig rosszat jelent, ha bal lábbal lépnek először fel a hajóra, akkor ugyanis katasztrófa várható. A papok sem jelentenek jót a hajón, mert fekete ruhájuk olyan mintha hamarosan gyászszertartást tartanának. Az asszonyok jelenléte sem jó, mert tőlük meg a tenger válik haragossá. Vihart okozhat, ha a fedélzetre pénzdarabok esnek. A hajó fedélzetén a virágok sem jelentenek jót, mert belőlük később egy halott számára készülhet koszorú. A hajó nevének megváltoztatása az addigi szerencsében eredményez változást.

Jó szerencsét jelent viszont, ha egy delfin kíséri a hajót. A delfin elpusztítása megint balszerencsés jel. A hajót követő cápa a biztos halálra utal, mert a hiedelem szerint a cápák megérzik a közelgő halált.

A hajózóknak sohasem szabad kimondani a "megfulladt" szót a tengeren. A hiedelem szerint viszont egy újszülött gyermek magzatburka oltalmat nyújt a vízbefulladással szemben, és szerencsés megmenekülést jelent.

Ha messze bent a tengeren, egy utas meghallja, amint a hullámok a hajótestnek csapódnak, vállalkozásában kudarcokra, a családi életében problémákra számíthat.

HAJSZÍN
Noha az emberek - különösen a nők - akkor és annyiszor változtatják meg hajszínűket, ahányszor csak akarják - legyen szó eredeti vagy festett változatról - a karakterológusok az embereket hajuk színe alapján is különböző tulajdonságokkal ruházzák fel.

A fekete hajúak energikusak, temperamentumosak, szenvedélyesek, érzelmeik erőteljesebbek, mint a világos hajúaké. A fekete illetve a sötét hajúak között gyakori az epe-, a máj- és vesebetegség.

A barna hajúak mozgékonyak, impulzívak, hirtelen cselekvők, szárnyaló természetűek, ugyanakkor nézetüket könnyen és gyakran változtatják. A barna hajúak mind lelkileg, mind biológiailag jól alkalmazkodnak a körülményekhez.

A szőkés hajúak bágyadtabbak, ingatabbak, környezetük által jobban befolyásolhatók, mint a sötét hajúak. Hajlamosak a fertőző betegségekre, valamint a különféle allergiás bajokra. A nagyon világos, majdnem fehér hajúak (az ún. albínók) depresszióra hajlanak.

Az aranyszőke és a vörösesszőke haj mély érzelmeket, ragaszkodó hűséget jelent. A vörös hajúak képviselik a legingerlékenyebb réteget. Hirtelen cselekszenek, lobbanékonyak, meggondolatlanok. A lángvörös haj a szenvedélyesség jele, de van, aki alattomosságnak tartja.

A korai megőszülés családi örökség, alkati sajátosság. A hajban megjelenő ősz tincs a tüdő megbetegedésére enged következtetni. A fénytelen haj közérzetromlást, betegeknél állapotromlást jelent.

HAJVÁGÁS
Lásd: fodrász, haj

HAJVISELET
A nők és a férfiak minden időkben nagy gondot fordítottak hajuk ápolására, ékesítésére. Az egyiptomiak és a sumérok simára fésülték a hajukat, az előkelők parókát hordtak, míg Spártában – megkülönböztetésként - a rabszolgáknak bebodorították a haját.

A hajviselet koronként változott, sok helyütt szigorú előírás szabályozta, hogy milyen frizurát viselhet úr és szolga, nemes és alattvaló. Például a kínai cseréphadsereg katonáinak kontyaiból megállapítható, hogy melyik alakulathoz tartoztak. Indiában a hosszú haj bölcsességet szimbolizált. Athénban a gyermekek hosszú, a felnőttek rövid hajat hordtak. A germánoknál a hosszú haj a férfiúi méltóság és a szabadság jele volt. A 18. században divatba jött a hosszú rizsporos, nyaknál szalaggal összekötött copf, melynek viseletéhez a kínaiak a múlt század első feléig ragaszkodtak. A 19. század elején az antik frizurák lettek népszerűek. A fej lekopaszítása mind a mai napig a társadalomból való önkéntes (szerzetesek), vagy kényszerű (börtönök rabjai) kivonulást, illetve a társadalommal való szembenállást (szkinhedek) jelzi.

A héber nők aranyporral szórták be hajukat, a görög hölgyek halántékukra csavarintották, a rómaiak pedig illatosított, festett hajat viseltek. Az I. világháború után a nők bubi- vagy fiús etonfrizurát hordtak. Az arab nők kis fürtökbe fonták hajukat, míg a japán nők középen kétfelé választva, hajukba virágot, szalagot fűztek.

A honfoglaló magyarok három fonatot meghagyva, rövidre nyírták hajukat, majd vállig növesztették, s befonva gyöngyökkel díszítették. Később a fejtetőt török módra leborotválták, elől mindössze egy csimbókot hagytak. II. Rákóczi Ferenc idején a vállra omló hajat kedvelték. Az abszolutizmus korában a hosszú hajat hátul zsinórral megkötve kis zacskóban hordták. A férfiaknál, a múlt évszázad hatvanas éveiben visszatért a hosszú hajviselet, a régi rend elleni lázadásként.

A legtöbb népnél a női hajviseletről megállapítható volt, hogy az illető hajadon-e vagy már asszony. Nálunk régente a nők országszerte hosszú hajat viseltek, a lányok befonva és leeresztve, az asszonyok pedig kontyba tűzve hordták hajukat. Manapság mindenféle frizura dívik.

A fiziognómia a boglyas hajúakról azt tartja, hogy tulajdonosának zagyvák a gondolatai, a hátrafésült hajról pedig azt, hogy viselője okos, megfontolt ember, mivel e viselet szabadon hagyja száguldani a gondolatokat. A feltűnni vágyók hajviselete, meghökkentő, szokatlan; a vad frizura idős korban az ifjúkori forrófejűség jelvénye.

A jobboldalt elválasztott haj tulajdonosa rendszerető, a középen elválasztott hajé zárkózott, spekulatív hajlamú, míg a baloldali választék korrekt, megbízható embert szimbolizál, aki azonban hajlik a makacsságra.

HALAK
Az őskor embere a halat sziklarajzain fallosz formával örökítette meg, később a halászmágiában ilyen formájú halszobrokat használtak csalinak, varázseszköznek. A halakról nemcsak a termékenységet, a nemzőerőt, a termőképességet, a bölcsességet feltételezik, hanem ennek az ellenkezőjét, a szexuális frigiditást, a közönyösséget, az ostobaságot is.

Több nép képzetében előfordul az óceánban úszó, hátán a világot tartó hal képe, például a burátok felfogása szerint a világtengerben úszkáló hal hordja hátán a földet, s ha a hal hirtelen megmozdul abból földrengés lesz; az altájiaknál a világot három hal tartja, amikor valamelyikük lehajtja a fejét, árvizet okoz.

A hal gyakorta életmentőként jelent meg, az indeknél az első ember által kifogott hal az életéért könyörgött, cserébe megígérte Manunak, hogy megmenti az özönvíztől; az aztékoknál az emberek halakká változtak; Kínában az özönvízzel harcoló hős, Ku, hatalmas halformát öltött, és testéből született meg Jü, aki megfékezte a vizeket.

A mesékben is sokszor feltűnnek a halak, különösen az oroszok különösen kedvelik őket, hiszen nemcsak a csodahalat említik meg, hanem a csuka, a sügér, a kárász, a keszeg, a ponty, lazac is gyakori szereplői csodás történeteiknek.

A Kaukázusban nagy tisztelet övezi a halakat, varázserőt tulajdonítanak nekik, a pisztrángról például feltételezik, hogy nagy szerepe van a meddőség gyógyításában. A finnugorok és az indiánok számára a lazac a bőséget és a tudást jelképezi. A skót őslakók embereknek tartották őket, akik lazac jelmezüket a szárazföldi emberektől kapták, tiszteletük jeléül. Az írek szilárdan hisznek a lazac bölcsességében, és abban, hogy elfogyasztása által bölccsé válnak. A kínaiak és a japánok a pontyról azt hiszik, hogy erős, bátor és kitartó. A félelmetes cápa a veszély, a gonosz, a halál jelképe, a japánoknál viszont az isten küldötte, ugyanis Szame cápaisten segít azokon, akik őt tisztelik. A szabadságot, nemességet megjelenítő delfin a tenger erejét szimbolizálja. A görög napisten, Apolló delfinné változik, de néha a kígyótestű szörny, Püthon is delfin képét ölti, az óind szerelem istene, Káma, hátas állata ez a tengeri emlős. A keresztényeknél a delfint a megváltó Krisztus alakjával társítják.

Noha a misztikus szörnyek sokszor bálnaként jelennek meg, a delfinek, mint nemes halak, segítenek a vízbefúlókon, veszélybe került hajósokon.

Kínában a gazdagság egyik jelképe a hal. Gyakorta feltűnik a hal, mint a halál és a feltámadás motívuma: mint például Jónás bibliai története; vagy az orosz Iván meséje, akit elnyel egy csuka, majd kiengedi a gyomrából. A halál és a sötétség vízi szörnye a bibliai Leviátán, akit nemcsak sárkányként, kígyóként ábrázoltak, hanem halként is. A Talmudban, amikor beköszönt a világvége, másodízben jön el Messiás, a Szaturnusz és a Jupiter a Halak jegyében találkozik.

Elterjedt hiedelem szerint, a halak az emberek ősszülői, de van olyan feltételezés is, hogy a halak emberi testrészekből lettek. Afrikában a holtak lelke ölt testet a halakban. Kínában, Indiában a halak az újjászületést szimbolizálják, ezért vannak jelen a temetési rítusokban. Jézus Krisztus hallal és kenyérrel lakatja jól a jelenlévőket.

A judaista hitvilágban a hal az újjászületést, a termékenységet szimbolizálja. A tunéziai zsidó családok mielőtt a halat megsütnék, a bejárati ajtónál levágják a fejét, és a vérével bedörzsölik az ajtófélfát. E szokás bibliai eredetű, ugyanis Egyiptomban az exodus előtt a halál angyalának vérrel jelölték meg, hogy tudja, melyik házat kell kihagynia, hogy megmeneküljön az elsőszülött fiú a pestistől, amely a nem-zsidókat sújtotta. A vérrel bekent jel a ház külsején a rossz szellem távol tartására, vagy megzavarására szolgál. A fiatal tunéziai párokat arra bátorítják, hogy az esküvőjük után lépjenek át egy nagy hal fölött, mert ezzel hosszú távra biztosítják a boldogságukat, és távol tarják a háztól a rossz szellemeket. Egyiptomban, amikor új lakásba költöztek, első alkalommal szintén halat ettek. Perzsiában az emberek az Újév előestéjén fogyasztanak halat, hogy megtisztuljanak a gonosztól.

Mára a halforma jelképpé vált, ruhákra hímezik, vagy fémekbe vésik, abban a hitben, hogy védelmet nyújt a rontás ellen. A szefárd családok egynémelyikében a halat szimbólumként használják a szemmel verés ellen. Ez a szokás a Talmudból ered, ugyanis a Talmud azt tanítja, hogy a hal, mivel a víz alatt él, immúnis a rontások ellen.

A néphit szerint a halat mindig a fejétől a farka felé haladva kell megenni. A szólás-mondás azt mondja, a nagy halak megeszik a kis halakat, ami átvitt értelemben uralkodásvágyat jelent. Az alkimisták körében a hal a misztikus újjászületést szimbolizálja. Az álomfejtők szerint hallal álmodni, egy jó ismerős teherbe esését jelenti. Akinek megakad a torkán egy halszálka, a minszki zsidók azt tanácsolják, hogy egy másik szálkát tegyen a fejére, ennek hatására vagy lenyeli, vagy ki tudja venni a torkából.

A Halak csillagjegy a tizenkettedik jegy, a Kos és a Vízöntő között - február 19-étől március 20-áig - uralkodik. Ábrázolásokon két hal jeleníti meg Aphrodité és Erósz történetét, akik egy szörny, Tüphón elől menekülve beleugrottak egy folyóba, és ott hallá változtak.

Megfigyelték, hogy a parthoz közel úszó delfinek, homárok vihart jeleznek.

HALÁL
Ma már tudjuk, hogy a halál, mint biológiai jelenség az életfolyamatok – minden általunk ismert élő szervezetben bekövetkező – teljes és visszafordíthatatlan megszűnése. Bár az emberi halál pontos meghatározása – a különböző kultúrák, vallások és jogrendszerek eltérő megközelítése miatt – máig ellentmondásos maradt, a korszerű orvostudomány értelmezését, mely szerint a halál beálltának legjellemzőbb ismérvei az agyközpont működésének hiánya és az önálló légzés képességének visszafordíthatatlan megszűnése, ma már kevesen vitatják. Vallási és lélektani oldalról vizsgálva a kérdést, már közel sem ilyen egyértelmű a választ; egyrészt különbséget kell tennie a halandó test és a halandó lélek között; másrészről bizonytalanná teszi a megítélést a különféle csoportok, társadalmak és egyének ellentmondásos és félelemmel teli viszonya a halálhoz. Mivel az elmúlás lehet gyors vagy lassú, várható vagy meglepetésszerű, könnyű vagy fájdalmas, okozhatja baleset, erőszak, betegség vagy öregség, az emberiség, akárcsak az élet többi lényeges kérdésével szemben, a halállal összefüggésben is tele van bizonytalansággal és ellentmondásos elképzelésekkel. A halál a modern természettudományok kialakulásáig természetfölötti, mitikus dolog volt a mindennapi ember számára, nem véletlen, hogy az eredetéről szóló mítoszok majd’ minden nép hitvilágában megtalálhatók. Sokféle magyarázat szól a fölfoghatatlan halálról. A vallásos hagyományoktól, kultúráktól, társadalmi fejlődés fokától függően ezek a legkülönfélébbek lehetnek: például az emberek azért halnak meg, mert: egyszer meghalt egy ember, azóta valamennyi ember halandó; az isten ezzel bünteti őket, bűneikért, engedetlenségükért, vétkeikért; a halhatatlan istenektől ez különbözteti meg őket; régen is meghaltak, de ismét életre tudtak kelni, ezt a képességüket azonban idővel elvesztették. Az ókori Egyiptomban abban hittek, hogy Ozirisz isten halhatatlanná képes tenni a hívőit; először a fáraók részesültek ebben a kegyben, majd a köznép is.

A halálra vonatkozó magyarázatok egyéb fellelhető motívumai, az újra és újra meghaló és megújuló Hold, az évenként levedlő és megfiatalodó kígyó. Az ausztrál aranda törzsbéliek szerint egyszer élt egy ember, aki meghalt, eltemették, de hamarosan gyerekként feltámadt, és - akárcsak a Hold meg-megújulása – ez a születés-elmúlás állandóan ismétlődik. Óceániában úgy tartják, hogy a vedlő kígyóhoz hasonlóan, valaha az embereknek is volt fiatalodási képességük, de elvesztették, azóta halandók.

Az afrikai emberek képzetében a legfelsőbb lény állat képében egy hírnököt küldött hozzájuk, hogy mondja meg nekik, meghalnak, de feltámadnak. Az egyik hiedelem úgy szól: Isten a kaméleont azzal a hírrel küldte az emberekhez, hogy halhatatlanok lesznek, a gyíkot viszont azzal, hogy halandók. A kaméleon megpihent útközben, így a gyík érkezett elsőként. Miután elmondta az isteni üzenetet, a halál megjelent a földön. Egy másik spekuláció azt állítja, hogy az emberek azért nem lettek halhatatlanok, mert átaludták a nekik szánt halhatatlanságot.

Az amerikai indiánok azt hiszik, azért halnak meg az emberek, mert selejtes, rossz anyagból készültek; hogy ne népesedjen túl a világ; vagy hogy élvezhetőbb, jobb életet éljenek.

Az európai népek elképzeléseiben és szokásaiban a halál, mint öregasszony, vagy mint kaszás csontváz jelenik meg. A húsvétkor tűzbe dobott farsangi bábut is halálnak nevezik. A régi rómaiak a halált fogcsikorgató szörnynek hitték, aki marcangolja áldozatát. A középkorban borzalmas öregember vagy asszony képében ábrázolták a halált, aki fekete lovon vágtatva lenyilazza az embereket. A németek a halálról azt hiszik, hogy hímnemű, a szlávok meg azt, hogy nőnemű. A mesék hősei a halált úgy tévesztik meg, hogy zsákba dugják a fejüket.

A halálról, mint nehezen felfogható, érthető jelenségről, elfogadhatatlan állapotról, az emberek körében számtalan felfogás, szokás, babona alakult ki, elsősorban a haldokló megsegítése érdekében, a haldoklás megkönnyítése, a halál elfogadása kapcsán. A németeknél, ha egy halálosan beteg ember sokáig haldoklik, kínlódásának lerövidítése érdekében, egy asztalt el kell mozdítani a helyéről, vagy egy cserepet kell megfordítani a háztetőn. A lengyelek annyira félnek a váratlan haláltól, például baleset vagy erőszakos cselekmény okozta haláltól, hogy amikor elátkoznak valakit, hirtelen halált kívánnak a számára.

Ha ugyanabban a családban rövid idő alatt több haláleset fordul elő, az összes életben maradtra, még a kutyára, macskára, tyúkokra is, sőt arra is, aki bejön a házba, egy fekete szalagot kell kötni, ami megakadályozza, hogy a halál tovább terjedjen. A nagy esőcseppek arra figyelmeztetnek, hogy éppen most halt meg valaki.

Az indonézeknél, aki minden ok nélkül sokat jajgat, a szüleinek a gyors halálát okozhatja. A vietnamiak mélyen hisznek abban, hogy az embernek otthonában, a családja körében kell meghalnia. Szerencsétlen dolognak tartják, ha valaki a családjától távol hal meg. A kórházban fekvő beteget, amikor kiderül, hogy meg fog halni, sietve hazaviszik.

A világ számos országában élő hiedelmek közül: ha valakinek nagy szenvedést jelent a haldoklás, le kell fektetni a ház folyosóján vagy az előszobában, esetleg három cserepet fel kell tolni a tetőn, ezáltal a haldoklónak könnyű halála lesz. Ha a beteg ember meg szeretne halni, akkor a ház összes ablakát ki kell nyitni, vagy a házban lévő összes üres tárgyat meg kell tölteni, utána lefelé kell fordítani, hogy a lélek szabadon távozhasson, és sehol se bújjon el. Továbbá el kell távolítani, fel kell rázni, vagy ki kell önteni az összes ecetet és bort, a madárkalitkát máshol kell felakasztani, a tehenet, bikát, lovat, másképpen kell megkötni, és a méhkasokat el kell vinni máshova. Az éppen elhunytat sokfelé sajnálni, siratni sem szabad, mert újra feléledhet, és másodszor sokkal nehezebben halna meg.

A szlovákiai Vápenik öregei szerint, ha egy falusi ember éjszaka halt meg, a sorsa úgy akarta, hogy ne a mennyekbe kerüljön, ha viszont reggel érte a halál, az azt jelezte, hogy a rokonai jól gazdálkodnak a vagyonával. Ha náluk valaki: ökölbe szorított kézzel hal meg, arra utal, hogy a birtokát el fogják herdálni; a húsvét előtti szent héten hal meg, tárt karokkal várják a mennyekben.

A halott lelke nem tud távozni a testéből, és a mennyekbe jutni, ha a zárak közül valamelyik be van csukva a házban. Aki nagypénteken vagy karácsony éjszakáján halálozik el, egyenesen a mennyországba jut, mert ilyenkor a mennyek kapui nyitva vannak. A katolikusok hisznek abban, hogy a halál nem jelent elmúlást, az eltávozó csak hosszú útra indul, másvilágba költözik.

A zsidók a halált ugyanúgy tisztelik, mint az életet. Úgy vélik, a halál eljövetelekor az embereknek számot kell adniuk minden cselekedetükről, amelyet életükben tettek. A szefárd zsidók a halál angyalának megtévesztésére megváltoztatják a haldokló ember nevét.

Ha a halott ruháját nem mossák ki gyorsan, nem lesz nyugalma a sírban. Abban a pillanatban, amikor meghal valaki, a gabonát össze kell lapátolni, a bort fel kell rázni, mert egyébként az elvetett gabona nem kel ki, a bor pedig megsavanyodik.

Egy mosolyogtató vápeniki babona szerint, ha valaki esős napon hal meg, arról feltételezik, hogy nagyon szerette az itókát, különösen a likőrt.

HALÁL ELŐJELEI
A népi hiedelemvilág számos megfigyelést, előjelet és varázslatos eljárást ismer arról, hogyan lehet kifürkészni és elodázni a halált. Ezek többnyire arra adnak választ, hogy milyen jelek figyelmeztetnek a közeledtére, mely tiltó és elhárító hiedelmek segítenek az elkerülésében.

A hitvilágban számtalan jele van a halálnak, ez lehet akár egy véletlen mozzanat is, például sokan úgy tartják, ha az asszony fésülködése közben kihagy egy hajtincset, hamarosan meghal valakije. Munkavégzéssel, egyes testrészekkel, halottal, természeti jelenségekkel, háziállatokkal, madarakkal, tárgyakkal stb. kapcsolatos jelek egyaránt utalhatnak halálesetre.

A munkával, tevékenységgel összefüggő halált jósló rossz előjelek a munkát végzőre vagy hozzátartozójára vonatkozhatnak, ilyen lehet, ha kenyérdagasztás után kikel a tészta a szakajtóból, vagy ha a kenyér sütése közben kereszt alakban megreped, esetleg elválik a kenyér héja.

Egyes testrészekkel kapcsolatos előjelekből ugyancsak halálra gondolnak az emberek. Rövid életűnek vélik azt az újszülöttet, aki foggal vagy hosszú hajjal, esetleg nagy bajusszal születik; akinek piros a füle; aki nevet; a keresztelés alatt sír; hasra fektetve vagy fürdetés közben elalszik. Rövid életű lesz a gyermeke annak a terhes asszonynak, akinek bedagad a lába. Hamarosan távozik az élők sorából, akinek sárga az orrhegye vagy pénteken megvágja az ujját.

Halottal kapcsolatos jelenségekből is jósolnak halálra, például ha a halott feje félrebillen, legközelebb valamelyik, a jelzett irányban lakó falubeli fog meghalni; a halott szeme kinyílik, a házból vár valakire, hogy kövesse. Azt mondják, ha a fiatal halottnak öreges az arca, akkor a következő halott öreg lesz, ha az öreg halottnak fiatalos az arca, akkor a következő halott fiatal lesz. Egy másik variáció szerint, ha a halott öregembernek kisimul az arca, a következő halott fiatal lesz. A törökök szerint rosszat – valószínűleg újabb halálesetet – jelent, ha billeg a koporsó, vagy a halottas menet girbegurba úton halad, ha üres koporsóra ül valaki, vagy ha a sírásók ásóval mennek a házba. Ha nagybeteg van a háznál, úgy vélik, elodázhatják a halálát, ha kiviszik a házból az ételeket, kiürítik az ételtartó- és a vizes edényeket. Egyes vidékeken, ha holttestet visznek az utcán, felébresztik az alvókat, nehogy álmukban őket is elragadja a halál.

Természeti jelenségek is utalhatnak halottra, például a mennydörgés, a nap-és holdfogyatkozás, a csillaghullás vagy a karácsonyi szél iránya. Ha például déli szél fúj karácsonykor, sok asszony fog meghalni, ha pedig északi szél fúj, akkor sok férfi halott lesz. A halál jöttét hirdeti az olyan almafa, amelyik ősszel ismét kivirágzik. Anatólia számos helyén a csillaghullást a halál baljós jeleként ismerik: az aláhulló csillagot látván azt mondják, negyven nap múlva meghal, akié volt.

A háziállatok viselkedése ugyancsak jelezheti a beteg közelgő halálát vagy valakinek a halálát a házban. Halált jósol a kutya, ha kaparja a házfal tövét, az ajtót, a konyha kövét vagy az asztal alatt, éjszaka keservesen vonyít egy olyan házban, amelyben valaki beteg. Ha gödröt kapar az ajtó előtt, vagy a fejét lehajtva vonyít. A macska halált jósol karácsonykor vagy újév reggelén, ha együtt nyávog egy másik macskával. Az olaszok meg vannak győződve arról, hogy a macska nem marad benn abban a házban, amelyben valaki haldoklik, ezért nagyon rossz jel számukra, ha a család macskája nem akar bent maradni a lakásban. Ha a fekete macska hosszában fekszik a szobában, a családban meghal valaki. Hasonlóképpen a baromfi is halált jósol: ha a tyúk a ház tetejére megy; ha sárgája nélküli tojást tojik; ha a kakas a karácsonyi ebéd alatt kukorékol, vagy a törököknél a lúd, ha elhullatja a tollait.

A walesiek szerint, ha a mosókonyha vagy a tehenészet alatt vakond túr, a ház asszonya egy éven belül meghal. Ha a kertben, a káposzták között található a vakondtúrás, akkor a ház ura hal meg egy éven belül. Egy közeli rokon halála közeleg, ha fehér menyét jelenik meg a ház közelében. A saját halálára számíthat az, aki egy fehér vakondot lát meg.

Sri Lankán a halál előjele, ha egy fekete daru rikácsolva repül át a ház fölött; ha gyakorta látogatják a házat a szarkák, vagy ha a ház előtt egy száraz ágon ül a szarka.

Halál bekövetkeztére figyelmeztet: a házba berepülő fehér lepke; a tavasszal először látott fekete pillangó elpusztulása; a gerendáról leereszkedő keresztes pók látványa; a fekete tyúk kukorékolása; ha valaki fehér tyúkkal álmodik; a bika bőgése a beteg háza előtt; vakond- vagy hangyatúrás a kert földjében. Ha idegen fehér ló beszalad az udvarra, nemsokára meghal a házigazda, hacsak nem köp háromszor a lóra; ha temetés alatt egy tehén bőgése hallatszik, hamarosan újabb halott lesz. Ha a disznó a kapu előtt túr, valakinek megássa a sírját, ezért sós vízzel kell leönteni.

A madarak közül elsősorban a kuvik jelez halált, de a kakukk, sőt a kisemlős denevér is haláljósló: halált jelent a nappal látott halálmadár, halottak napján a ház körül három kört leíró, vagy a házba berepülő denevér, a lakott területre tévedt kakukk. A magyar hitvilág szerint megtudhatja az ember a hátralévő éveinek a számát, ha tavasszal az első kakukkszót hallgatva megolvassa, hogy hányat szólt a kakukk. Megjegyzendő, hogy ugyanez az angoloknál pozitív értelmezést kapott, ugyanis náluk ez az esküvő várható idejének előrejelzésére használható.

A tárgyakkal kapcsolatos szokatlan jelenségekből is jósolnak a halálra. Közeli haláleset várható például: ha szú rágja a bútort; ha a házban valami nagyot reccsen; ha magától leesik a kép; ha az ajtó magától kinyílik; ha a tükör elpattan; ha a pohár eltörik; ha leválik a cipő talpa; ha valaki után kinyílik az ajtó; ha kidől a ház fala; ha az ajtó elé esik egy cserép; ha a szoba padlója behorpad; ha megáll az óra vagy harangozás közben üt a falióra; ha a tányér összeütődik, kettéreped; ha a beteg gyertyája homályosan ég.

A walesieknél, az is a halál előjelének számít, ha az óra vagy a kis falióra leesik a földre, vagy ha az ingaóra tévesen üt. Ha a templom órája tévesen üt, egy fontos személy, vagy egyházi előjáróság halála várható. Ha két óra pontosan ugyanabban a pillanatban üt, a településen hamarosan meghal egy házaspár. Ha a harangozás közben kondul meg a lélekharang, vagy ha a templom harangja lassan és tompa hangon szól, újabb temetés várható.

Az angolszászok a halált, mivel ragadósnak tartják, feltehetően ezért született náluk számos hiedelem, a halálra figyelmeztető előjelekről. A közeli rokonoknak nem szabad ékszert viselniük, vagy hetekig nyilvános helyeken mutatkozniuk, mert a halottat elragadó szellemek a közelükben tartózkodnak. Aki mentőautót vagy halottas kocsit lát, meg kell érintenie a ruháján egy gombot, mert különben ő lesz a kocsik következő utasa. Ha galagonya virágát vagy cickafarkot visznek egy házba, ott hamarosan három temetés lesz a családban. Halálra figyelmeztet: a rombusz alakú gyűrődés a tiszta lepedőn; bármely megmagyarázhatatlan kopogás-szerű hang a házban; ha a kertben ugyanazon a nyáron, kétszer virágzik ki a rózsa, vagy a piros rózsa tövise, miután megszúrta az ember kezét, megfeketedik; ha valamelyik fa nem a megszokott időben borul virágba; halottas kocsi áll meg az ember háza előtt; de a fehér lóval való álmodást is a halál előjelének vélik.

Walesben, ha éjszaka a házban három puffanást hallanak, nemsokára meghal valaki; ha a szemfödelet fordítva teszik a koporsóba, hamarosan újabb halál várható a családban; ha a szél elfújja a gyertyát az oltáron, vagy elvékonyodik a lángja a szentélyben, a pap vagy valamelyik ministránsa a közeljövőben meg fog halni. Hamarosan eltávozik az élők sorából az, akinek egy egér megrágja a ruháját; akinek megmagyarázhatatlan fekete és kék színű foltok ún. a „halál csípésének vagy szorításának” jelei jelennek meg a karjain. Ha egy hosszúkás salak kiesik a kályhából, hamarosan szemfödél, vagy koporsó érkezik a házhoz.

HALÁLJÓSLÁS
E jóslási praktika valamilyen meghatározott időponthoz, elsősorban naptári-, év végi ünnepekhez kötődik, és a közeljövő vagy a következő esztendő fontosabb eseményeire vár választ, többek között az esetlegesen bekövetkező halálesetekre is.

Halálesetre utalhat például a karácsonyi tűz köré ülők árnyéka, a haláljósok szerint egy éven belül eltávozik közülük az, amelyikük árnyékának nem látszik a feje. A szentestén kukorékoló kakas, azt jelzi, hogy valaki meghal a házban. A karácsonyi szentmise előtt, a tűzhelyre annyi izzó parazsat tesznek, ahány tagú a család. Miután visszajöttek, mindenki megnézi, hogy mi lett a parazsával: akinek elhamvadt, hamarosan megbetegszik, akinek pedig a parazsából hamu lett, meghal a következő évben. Egy másik jóslási eljárás, hogy karácsonykor az apa kettévág egy almát, az alma egyik felét az egyik, a másik felét a másik gyereknek adja. Amelyik gyerek almájának a magját kettévágta, az egy éven belül meghal. Ugyanez érvényes arra is, akinek a karácsonyi diótörés során férges dió jut.

Szintén karácsonyeste és szilveszter estéjén dívott az a jóslás, melynek során annyi fapálcikát vagy tűzifahasábot támasztottak a falhoz vagy a tűzhelyhez, ahány tagja volt a családnak. Akié reggelre eldőlt, a hit szerint még abban az évben meghalt. Ugyanekkor minden családtag részére vízzel telt dióhéjat tettek a kemencére, és amelyikükéből reggelre a víz kiapadt, hamarosan eltávozott az élők sorából.

Szilveszterkor elterjedt szokás volt a ház háromszori körbejárása, ezután az ablakon benézve meglátták, hogy ki fog a jövő évben meghalni. Haláljósló tollas pogácsát Luca napján, szilveszterkor és Pál napján sütöttek. Úgy tartják, ha újév napján temetnek, abban az évben sok halott lesz a faluban, de azt is mondják, hogy az újévi halott után hamarosan jön egy második halott. Aki karácsony szent estéjén hal meg, szerencsésnek tekintik, mert bűnbocsánatot nyer.

A gyerekek, az eladósorban lévő lányok és suhanc legények akácfa leveleinek lecsipegetésével, a következő mondóka segítségével jósoltak maguknak életet vagy halált a jövendő esztendőre: „Élek, halok, vízbe fúlok, ha meghalok, feltámadok.” Az utolsó levél letépésekor elhangzó szó jelezte, hogy mi fog történni.

A walesiek annak megjóslására, hogy a beteg életben marad-e vagy meghal, egy marék csalánt tesznek a párnája alá. Ha a csalán zöld marad, a beteg felépül, ha színe megváltozik, halálra kell számítani. Ha az utolsó kenet feladása után a beteg élelmet kér, biztosan meg fog halni, ha viszont vizet vagy valamilyen üdítőt kíván, felépülése várható.

A hiedelem szerint a cédrusfát átültető ember akkor fog meghalni, amikor a fa alsó ágai olyan hosszúak lesznek, mint a koporsója.

Thai babona szerint nem szabad egy másik emberrel, ugyanabban a lavórban, vagy mosdóban egyidejűleg kezet mosni, mert egyszerre fognak meghalni. Az indonézeknél, ha egy lámpa kialszik a szobában, melyben a temetésre váró halottat tartják, az annak a jele, hogy valaki ismét meghal a családból.

HALÁSZOK
Noha a hajózás fejlődésével a bibliai időkben a Földközi-tenger vidékén a halászat helyenként már kereskedelmi méreteket öltött, az Ószövetség csak képletesen beszél e tevékenységről: a horogra akadt hal a bűnhődő gonosz képe, Jeremiásnál a halászat Isten szétszórt fiait gyűjti egybe. Pedig az a tény, hogy Jeruzsálem egyik kapujának Hal-kapu volt a neve, bizonyság rá, hogy a hallal kereskedés abban az időben már fontos szerepet játszott. A Földközi-tenger halai föníciai kereskedők révén jutottak el Jeruzsálembe. A Genezáreti-tó különösen gazdag volt halakban, de bőven volt hal a Jordánban és mellékfolyóiban is.

Többször szerepel a hal a Bibliában jelképes értelemben. Isten ítélete idején az ellenség mindenkit kifog hálójával. Ahogyan a hal nem tudja, mikor kerül hálóba, úgy nem tudja az ember sem, mikor éri veszedelem. A Jónást elnyelő nagy hal Jézus Krisztus halálának és feltámadásának a jelképévé lett. Az evangélium hirdetése emberhalászat. Izrael helyreállítása idején Isten sok halászt hív, úgy gyűjti össze népét mindenünnen.

Az Újszövetségben több fontos eseménynek a halban még ma is gazdag Galileai-tó vagy ennek melléke a színhelye; ezenkívül meglehetősen gyakran esik szó halról és halászatról. Péter, András, Jakab, János halász volt, s a halászat az apostoli munka képe. Péter és András apostolt Krisztus „emberek halászainak” nevezte. Jézus Krisztus olykor halnak mondta magát, a keresztényeket pedig halászoknak, de átvitt értelemben Buddha is halásznak tekinthető.

A folyó- és tengerparti népek körében a halász a bölcs szimbóluma, aki a mélyből felhozza a gazdagságot.

A halászatot, mint a folyó- és tengerparti emberek életében fontos szerepet játszó, de többé-kevésbé bizonytalan kimenetelű munkát, számos hiedelem jellegű előírás és tilalom kísérte, amelyek a gazdag halfogást – a tengereken olykor a szerencsés visszatérést is – szolgálták.

A tobagóiak szerint a halászoknak a tengerre szállás előtt nem szabad olyan állatokkal játszaniuk, mint a kecske, birka, disznó, kutya, szamár vagy tehén, ugyanis ez esetben gyenge lesz a fogásuk. Úgy vélik, rossz dolog suttogni a halászat közben, mert ilyenkor haragossá válik a tenger. Hajóra szállás előtt nem ajánlatos a halásznak a parton üldögélnie, mert összepréseli szerencséjét, a halászhajóban pedig nem tanácsos szétterpesztett lábakkal ülnie, mert ez a pozíció megakadályozza a jó fogásban. Ha a halász vízmerőedénye a hajójában felfordítva áll, azt jelenti, hogy nem lesz fogása. Ugyanis a vízmerő felfordítása egyenlő a szerencse letakarásával. A halászok számára az egyik legbalszerencsésebb dolog az, ha véletlenül kifordított ruhával mennek ki a tengerre. Az örvénylés a tengeren ugyancsak balszerencsét jelent.

Viszont távol tarthatja a balszerencsét a halász hajójától, ha mielőtt a hajóba szállna, körbefordul a sarkán. Jó szerencséjükben hisznek a halászok akkor is, ha hajójukat olajokkal és kenőcsőkkel kenik be, vagy ha mésztejjel fürösztik meg, esetleg bokorról vágott ágakat és meszet visznek magukkal a fedélzetre. E praktikák távol tartja hajójuktól és személyüktől a balszerencsét. Sok halász hisz abban, hogy szerencséjét az a személy határozza meg, akit felébredés előtt először meglát. Ha az illető dolgos, szorgalmas ember, aznap szerencsés lesz halászatuk, ha viszont lusta, henye, akkor nem lesz jó fogásuk.

A thai halászok a jó szerencse érdekében a bárkáikra szalagokat kötnek, és a tenger istennőjéhez imádkoznak. Szerintük a hajón nem szabad halat sütni, mert ettől megriadnak a halak.

Az ír halászok mindig jobb oldalról szállnak be hajójukba, a nap járásával megegyező irányban futnak ki a tengerre. A hajójukat nem szívesen festik zöldre, mert ez a szín rosszat jelent a számukra; szerencsét hoz viszont a halászok után dobott széndarab. Megfigyelték azt is, hogy a Cregan vagy a Kerry családnevű emberek sohasem fulladtak vízbe.

Az izlandiak szerint, ha a halász halpucolás közben leejti a kést, és a kés hegye a tenger felé mutat, az azt jelenti, hogy jó fogása lesz legközelebb, amikor kimegy a tengerre halászni.

A skót halászok bizonyos állatokat és személyeket annyira balszerencsésnek tartanak, hogy még a nevüket sem szabad megemlíteni. A lazac helyett a „vörös hal” kifejezést használják, a disznót a „göndör farok”, a patkányt a „hosszú farok” helyettesíti. A lelkipásztor „fekete palástot viselő férfi”, „fehér torok”, „prédikáló” stb. Sőt bizonyos családnevek például a Ross, a Coull és Whyte kimondása is tiltott. Az ember számára nélkülözhetetlen sót, amikor tengeren vannak, sohasem – még véletlenül sem – szabad megemlíteni. A balszerencsés szavak ellenszere a hideg fém megérintése. A halászatot meghiúsítja: ha nyulat vagy lazacot találnak a fedélzeten, ugyanezt jelenti a kitömött nyúlbőr is; ha a hálókat a hajó kikötő felé eső oldalán vetik vízbe; ha az első fogás előtt esznek; ha az elsőként fogott halat nem véreztetik ki. A halász feleségeknek, amíg férjük kinn tartózkodik a tengeren, nem szabad fésülködniük. Régi halász hagyomány, hogy megsózzák a hálóikat, hogy szerencséjük legyen, és időnként egy kis sót a tengerbe is szórnak, hogy elvakítsák a rossz tündéreket.

A Tobagó-i kerítőhálós halászok közül sokan erősen hisznek abban, hogy vannak olyan emberek, akik titokban "összeköthetik" a hajót a kerítőhálóval. Ennek az a következménye, hogy sem az összekötözött hajó, sem a háló nem tud halat fogni. Az egyetlen lehetőségük a halfogásra, a hajójuk "kibogozása". A hiedelem szerint, ha a hajót és a hálót „összekötik”, akkor egy halász az út során elsodródhat, és örökre elveszhet a tengerben.

Már Polinézia őslakói tapasztalták, hogy amikor a banánfüzérekkel megrakott hajóikkal hosszú útra keltek, sok hajó nem tért vissza. Viszont, ha nem volt a hajón banán, akkor többnyire hazatértek, ezért a hajók eltűnéséért a banánt okolták. Végül is kiderült, hogy a hetekig tartó utazás során a banánokból a banánpókok által lerakott peték ezrei keltek ki, és amikor a halászok álomba szenderültek, az igen mérges banánpókok halálra marták őket. A holtestekkel teli, felügyelet nélkül maradt hajók a tenger mélyén végezték.

Európában a halászhajók kifutása előtt rossz előjelnek tartják, ha a mezőn a tehenek elfekszenek. Ha viszont állva legelésznek, jó ómen. Ennek a hiedelemnek az alapja, hogy a legtöbb állat biológiai órája a hold járását követi. Tehát ha a tehenek fekszenek, akkor a halak is passzívabbak, ezért ilyenkor nyilván rosszabbak a halászok kilátásai.

Egyes halász- és horgász tradíciók szerint balszerencsés dolog olyankor megházasodni, amikor a halak nem harapnak. Ugyancsak rossz ómen, ha a horgászfelszerelés közelében egy kutya ólálkodik. A skót halászok pedig azt vallják, hogy a szombaton tartott esküvő után egy hétig nem ajánlatos tengerre szállni.

Bár a halfogás sikeressége nálunk kevésbé volt meghatározó, néhány előírás a hazai halászhiedelmek köréből is fennmaradt. Általános hit volt, hogy a hálót holdtöltekor kell kötni, hogy jobban megteljék majd hallal. Néhol a kötést Luca napjától karácsonyig végezték; továbbá a hálóba szerencsét hozó mágikus tárgyakat (pénzdarabot, szentelt étel darabját stb.) kötöttek. Munkába induláskor a hálóba vagy a markukba köptek, amikor vízen voltak, kerülték a káromkodást.

HALHATATLANSÁG ITALA
Lásd: víz

HALLEY-ÜSTÖKÖS
Lásd: üstökös

HALO
Lásd: dicsfény, glória, mandorla

HÁLÓ
Lásd: halászok

HALOTT
A halottat az összes kultúrában tisztelet és félelem övezi, ezért a halál beálltát követő cselekmények mindegyikének hagyományos rendje alakult ki. Ez jellemzően a halottal kapcsolatos teendőket határozta meg, illetőleg a hozzátartozók viselkedésére és a halottas házra vonatkozó előírásokból és tilalmakból állt. Mindezeket a halálhoz fűződő hiedelmek, elképzelések határozták meg. Általános vélekedés volt, hogy rendes körülmények között a halál fokozatosan következik be, a holttest egy ideig az élők sajátságaival rendelkezik. Sokan hittek abban is, hogy a halott lelke egy darabig a testben, vagy a test közelében tartózkodik, majd a túlvilágra távozik. Ezért a halált meg kell könnyíteni, a halottat el kell látni a számára szükséges dolgokkal, azonban a visszajárását meg kell akadályozni. Ugyancsak sokfelé elterjedt hiedelem, hogy a halott minden tartozéka tisztátalan. Egyes népeknél a halottal szemben táplált félelem annyira erős, hogy az élők az elhunytakat inkább ellenségnek, mint barátnak tekintik. A maorik szerint az élő rokonokkal szemben a halottak rosszindulatúak. Az ausztrál bennszülöttek is hasonlóan gondolják, szerintük minél közelebbi rokona valaki az elhaltnak, annál félelmetesebb szellem lesz belőle. Az eszkimók úgy tartják, hogy a halottak csak nagy sokára nyugszanak meg, addig szellemeik rengeteg kellemetlenséget, bajt okoznak, betegséget terjesztenek, halált hoznak az élőkre. Erdélyben, ha egy macska átugrik a halott felett, a holttest vámpírrá változik.

Az emberek közül sokan félnek a halott szellemének visszatértétől. Számos elképzelés él arról, hogyan válnak a holtak gonosz vámpírrá, bosszúvágyó szellemmé, miként leselkednek az élőkre, milyen gyilkos szándékból ragadják meg, és viszik magukkal az élőket a holtak birodalmába. Egyes afrikai törzseknél az a hiedelem járja, hogy a holttest körül gyújtott tűz távol tartja a szellemeket, a Dél-Afrikában élő zuluk, halottjuk minden tárgyát elégetik, hogy a szelleme ne ólálkodjon a környéken. Az irokéz indiánok a szellemnek ajándékokat adnak. A navahók megfüstölik a testüket, hogy ne kövessék őket a szellemek.

Walesben a halott gyermekek szellemként azokat látogatják meg, akik a legjobban szerették őket. A walesiek szerint a halott mindig a halálát követő kilencedik napon tér vissza szellemként, azonban kevesen képesek érzékelni őt. Arról a halottról, aki halála előtt pénzt vagy kincset rejtett el, feltételezik, hogy szellemként állandóan azt fogja keresni, vagyis nem lel nyugalmat a túlvilágon. Régen Wales sok fejnélküli szelleméről volt nevezetes, ugyanis azok a bűnösök, akiknek vétsége felderítetlen maradt, arra ítéltettek, hogy fejnélküli szellemként kóboroljanak.

Egész sor szertartás alakult ki, melyekkel megpróbálják elűzni őket. Az egyik legismertebb trükk a halott szellem félrevezetésére, elriasztására, ha az élők átöltözködnek, vagy megváltoztatják nevüket. Szinte egész Ázsia területén, Dél-Amerika és Afrika több részén tabunak minősül az elhalt nevének említése. Az afrikai maszájoknál az elhalt nevét közvetlenül halála után megváltoztatják, az új néven már bátran emlegetik a halottat. Egyes dél-amerikai törzseknél az elhunyt nevének kiejtése a gyászoló rokonok számára súlyos sértést jelent. Ezt a babonás tilalmat igen szigorúan veszik. Másutt azért változtatják meg az elhalt nevét, mert úgy gondolják, hogy a gonosz szellem nem ismeri az új nevet, és nem tud ártani. Van, ahol a haláleset után a rokonok változtatják meg nevüket.

A halottak szellemei kísértése ellen többféleképpen védekeznek. Ahol halott van, kinyitják az ablakokat, ajtókat, hogy lelke gyorsan eltávozhasson. Sok helyen a tükröt is letakarják, mert nehezebben távozik a lélek, ha az elhunyt meglátja magát benne. A koporsóban lévő halottat a házból az udvarra, az udvarról az utcára lábbal előre viszik ki, hogy ezzel megakadályozzák szellemének visszatértét. A halott kivitelekor keltett zaj, köcsög, agyagedény összetörése is ugyancsak ezt szolgálta. Ha a halott ruháján csomók vannak, ez lehetővé teszi a szellemnek, hogy továbbálljon. A halott szemét temetés előtt lezárják, hogy szelleme ne kóboroljon el. Miután a halott gyermeket elvitték a házból, a küszöböt azonnal le kell mosni, ez meggátolja a szellem visszatértét. Ha a halottat útkereszteződésben temetik el, a szelleme nem tud távozni, mert ezt a helyet börtönnek tekinti. Ha sírra vaskeresztet tesznek, ez a sírban tartja a szellemet. Ha a halottat ellátják olyan dolgokkal, amelyeket életében kedvelt, akkor a szellem jól fogja érezni magát a sírban.

A halottakkal való testi érintkezés a világ minden táján tabunak tekintik. A maoriknál, aki hozzányúl a holttesthez, vagy véletlenül megérinti azt, beszennyeződik, tisztátlanná válik, ezután tilos vele másoknak érintkezniük. Nem foghat meg táplálékot, az ételt részére a földre rakják, evés közben a kezét a háta mögé kell szorítania. Csak néha engedélyezik, hogy más etesse meg, ezzel viszont az etető is részben tisztátlanná válik. Amennyiben letelik az elzárkózás ideje, az előzőleg a közösségből kirekesztett ember minden használati tárgyát, eszközét, edényét, ruháját, melyekkel előzőleg érintkezett, el kell égetni, meg kell semmisíteni.

A halottakkal kapcsolatos szokások nagyon hasonlatosak Polinéziában, Melanéziában és Afrika több országában. Tongában, aki megérinti a halott főnök testét, tíz hónapig tisztátalanná válik, ha főnök érinti meg a halott főnököt, akkor ez a tabu szabály rangtól függően, háromtól-hat hónapig változik. Feltételezéseik szerint, aki a halottal kapcsolatos szabályokat megszegi, megbetegszik, vagy meghal.

Indiában nem szabad ételt főzni abban a házban, ahol meghalt valaki. Ebben az időszakban a család összes tagja tisztátlannak számít, és nem léphetnek be a konyhába. Kolumbiában a gyászoló házát nem szabad megközelítenie a vadásznak, még a gyászoló árnyéka sem eshet rá, mert a vadászra nagy szerencsétlenséget hoz. A gyászolók tüskés bokorban alszanak, vagy tüskés ágakkal teszik körbe ágyukat, hogy maguktól távol tartsák a halott szellemét. Új Guineában, ha az egyedül maradt férfihoz valaki közelít, megbújik a magas fűben, vagy bokrok árnyékában.

Egyiptomban a múmiákat édes fűszerekkel csomagolták be, hogy a halott lelke jó illatú legyen a másvilág őrei számára, és engedjék a léleknek, hogy új életben öltsön testet. Egyes orosz pinszki zsidók feltételezik, hogy a halott mindent hall és észlel, amit körülötte mondanak és tesznek, mígnem az utolsó földdarabot a koporsójára nem dobták. Vietnami hagyomány szerint 49 napra van a léleknek szüksége, hogy elhagyja a földi világot. A hetedik vasárnap után egy ünnepség keretében emlékeznek meg arról, hogy a halott lelke megérkezett a másvilágba. Spanyolországban, hogy a szellem békén maradjon, halottvirrasztás során imádkoznak, és hétszer körbetáncolják a holttestet. A szlovákiai Vápenik falu rutén lakói úgy vélik, ha az ember megérinti a halott lábujját, nem kell tartania attól, hogy üldözni fogja a halott szelleme, és attól sem, hogy felőle álmodik. Indiában egy bazsalikom ágat tesznek a holttest mellé, hogy lelkének békés utazása legyen. Sri Lankán az arccal nyugat felé fektetett holttestet szigorúan őrzik, nehogy a gonosz szellemek hatalmukba kerítsék.

A zsidók a halottat, amint eltávozott a lelke, arccal kelet felé, a szoba csupasz padlózatára fektetik, hogy azonnal kapcsolatba kerülhessen a földdel. A halott lelki üdvéért imádkoznak, amíg el nem viszik. Az eltávozott minden testrészét tisztára mossák, majd felöltöztetik hófehér ruhába, amelyről előzőleg levágnak minden díszítést. Végül imakendőbe csavarják, a sarkain lógó rojtokat pedig kilógatják a koporsóból. A halott összekulcsolt kezébe favillát vagy botot adnak, hogyha eljön a Messiás, rögtön útra kelhessen. Szemeit apró cserépdarabokkal vagy kavicsokkal fedik be, hogy megvédjék a ráhulló földdaraboktól, feje alá a Szentföld földjével megtöltött kis zacskót helyeznek. A szefárd zsidók a meghalt cipőit az erdőben minden irányban szétdobálják, ugyanis a halott cipőit nem szabad másnak viselnie. Az elhunytat nem szabad túl sokáig siratni, mert könnyen újabb haláleset történhet. A sírást a harmadik, a gyászt a hetedik napon kell befejezni, míg a kegyszereket a harmincadik napon kell eltenni.

A lengyelek a holttestet finom ruhákba, elegánsan felöltöztetik, hogy ne kelljen szégyenkeznie a halottak világában. A néphiedelem szerint a kopottas ruhába öltöztetett halottból könnyen vámpír lehet. A szomszédok meglátogatják a halottat, ezután a halottvirrasztásra majd a temetésre kerül sor.

A walesiek szerint az újhold idején meghaló ember, magával viszi a család minden szerencséjét. A halott lepedőjét azonnal ki kell mosni, hogy békéje legyen a sírban. Nem nyugodhat a halott, ha a hozzátartozói lealkudták a temetkezési vállalkozó díját. A louisianai cajunok a gyászév alatt nem néznek televíziót.

Az álomfejtők szerint, ha az álomban látott halott mond valamit, jól oda kell figyelni, mert ez nagyon fontos lehet az álmodó számára. Halott személlyel álmodni, egy figyelmeztető álom, azt jelzi, hogy a jelenlegi körülmények nem sok jóval kecsegtetnek, ezért nem szabad semmiféle egyezségbe belemenni, és semmilyen szerződést aláírni.

HALOTTAK NAPJA
A katolikus egyház halottak napján azokra emlékezik, akik a keresztségben, bocsánatos bűnökkel a lelkükben hunytak el. A megemlékezés ünnepnapja november 2-a, ha ez a nap vasárnapra esik, november 3-a. E napon a katolikus hitben élők imádkoznak a holt lelkekért, hogy megtisztuljanak, és az Isten színe elé kerülhessenek.

A halottak napjának dátuma Odintól, a clunyi apáttól (meghalt 1048-ban) ered, ő javasolta, hogy a mindenszentek napját követő napra essék. 1915 óta ezen a napon három misét celebrálnak a papok, a feketébe öltözött miséző pap a három szentmise közül, egyet saját elképzelése, egyet a pápa szándéka szerint, egyet valamennyi meghalt hívőért tart.

A hívők halottak napja előtti napon kimennek a temetőbe, az előzőleg rendbe hozott, virágokkal, koszorúkkal feldíszített sírokon, este gyertyák és mécsesek gyújtásával utalnak az örök világosságra. Az idegenben elhunytakért a temető keresztjénél gyújtanak gyertyát, otthon a háznál pedig annyi gyertyát égetnek, ahány halottja van a családnak. Sok helyütt, éjjelre is megterítve, étellel megpakolva hagyják az asztalt, így várják a hazatérő holtakat. A maradék ételt és italt másnap a rászorulóknak adják. A keresztény hívőknek, férfiaknak és nőknek egyaránt, ez a nap dologtiltó volt, különösen a földmunkák voltak tiltottak.

Az aztékok, a halottak tiszteletére több ünnepet tartottak. Tóxcatl hónapban (ápr. 23. – máj. 12.) az istenség előtt sok szárnyast, kukoricát, ételt, ruhaneműt áldoztak fel. Őseik képei előtt füstölőket égettek. A Micailuitontli hónapi (július 12. és 31. közötti időszak) halottak ünnepén a meghalt gyerekekre emlékeznek. A városkapunál egy kérgétől megfosztott hatalmas fa alá hordták az emberek ajándékaikat: csokoládét, gyertyát, baromfit, gyümölcsöt, kagylókat, füstölőket. Ez a faoszlop nemcsak a meghalt gyerekekre emlékeztetett, ide helyezték áldozataikat az élők egészsége érdekében is. Egészen a hónap végéig itt tartották, ennél a fánál a szertartásokat is.

Az augusztus 1. és 20. közötti Ueymicca-ilhuitl vagy Xoxotlhuetzi halottak ünnepén a meghalt gyermekek fáját a templom udvarán állították fel, tetejére egy tésztából készült madarat tettek. Az oszlopfa köré sokféle áldozat került. A férfiak a fatörzs tetejéről megpróbálták leszedni a tészta madarat.

Az október 1-je és 20-a közötti Ueypachtli vagy Tepeilhuitl hónapban a felhők, a magas hegyek és az esőisten ünnepét ülték meg. Ekkor emlékeztek meg vízbefulladtakról, vagy azokról, akiket a villám csapott agyon.

Quecholli hónapjában (okt. 20. és nov. 8. között) a harcban elesettekre emlékeztek.

Tititl hónapban (dec. 19. és jan. 7. között) volt a szülésben meghalt asszonyok ünnepe.

Ilyenkor savanyú kenyeret ettek és kukoricából készült italt fogyasztottak. Mind a templomban, mind otthonokban áldozatot mutattak be.

Sri Lankán a családtagok a rokon halálának évfordulóján meghatározott tárgyakat – hamis pénzt, papír autókat, motorbicikliket, még babákai is - égetnek el, hogy a szellemeknek legyen elég pénzük, járművük és társuk a másvilágban.

HAMU
Lásd: gyógymódok, hamvazószerda

HAMVAZÓSZERDA
A keresztény hívők számára a hamvazószerda már szigorú böjti nap, a húshagyó kedd másnapja, egyúttal a farsang utáni és a húsvét előtti nagyböjt kezdete. Rómában az őskeresztények között kialakult egy szokás, hogy a nagyböjt első napján a nyilvánosan bűnbánatot valló vezeklők hamut hintettek fejükre. A 8-10. századtól a nagyböjti bűnbánatot felváltotta az a szokás, hogy a hívők homlokát megjelölték hamuval. A 12. századtól vált egyházi szertartássá a hamvazkodás, innen datálódik a hamuszentelés is.

Hamvazkodásra az előző év virágvasárnapján megszentelt és elégetett barka hamuját használják. Mise előtt ezt a hamut megszenteli a pap, majd az elébe járuló hívek homlokára kereszt alakú jelet rajzol, vagy a fejükre hinti a hamut, e szavak kíséretében: „Ember emlékezz, hogy porból lettél, és porrá leszel.”

A hívők azt mondták, aki hamvazkodik, nem fog fájni a feje. A Mátrában a hamvazószerdai hamuval tisztították meg a főzőedényeket, hogy a nagyböjtre még véletlenül se maradjanak zsírosak. Régen ez a nap, dologtiltó nap volt, melyet az emberek nemcsak hamvazószerdának vagy böjtfőnek hívtak, hanem sonkahagyó-, száraz-, fogöblítő-, aszalószerdáként is említettek. Ugyanis „elaszalódnak” azok az asszonyok, akiket ezen a napon dolgoztatnak és azok az állatok is, akiket munkára fognak.

Aki kíváncsi volt arra, hogy meddig fog élni, annak hamvazószerdán háromszor kellett megkerülnie a temetőt, ezalatt a szelleme megsúgta neki a várható élettartamát. A hamvazószerdai napra vonatkozó időjárási jövendölés, a negyvenes napos előrejelzések közé sorolható, vagyis ennek a napnak az időjárása előre meghatározza a rákövetkező negyven nap időjárását.

HANGSOR
Lásd: hét

HANGSZEREK
Szent Cecíliát, a zene és a zenészek védőszentjét gyakran orgonálás közben ábrázolják. Euterpét, az egyik görög múzsát pedig kettős fuvolán játszva jelenítik meg. Apollón isten, tehenekért cserébe, a Hermésztől kapott lanton oly gyönyörűen játszott, hogy a húrok különböző hangjaira köszöntöttek be az évszakok. A kelták főistene, Dagda nagyszerű hárfajátékáról volt híres.

Terpszikhorét, a görög mitológia tánc múzsáját gyakran mutatták be kezében lanttal és pengetővel. A hárfa éteri zene, isteni hangja előcsalogatja a jó szellemeket. A keresztényeknél áhítattal tölti el a hívők szívét, és távol tartja őket a kísértéstől. A keltáknál a hárfa hangja az ösztönök és az érzelmek közti összhang megteremtésére törekszik. A bibliai Dávid, aki kiválóan játszott a hárfán, Saul szolgálatába szegődött, hogy játékával csillapítsa a király lelkét kínzó rossz gondolatokat.

A furulya és a pánsíp a szatírok hangszerei, kellékei az erotikus jeleneteknek, egyben fallikus jelképek is. A pánsíp történetét a görög mitológia úgy meséli el, hogy Szürinx nimfa Pántól való félelmében nádszállá változott, amelyből Pán isten sípot faragott. Később ő lett a bírája a sípversenyen résztvevő pásztorok játékának. A rút Pánnak kezdetben csak sípja volt, később azonban pásztorsípra és kettős fuvolára is szert tett.

A dudaszó közben hallható rezgő levegő zizegése a megújulást, az életre keltést hívatott szolgálni. A kagylókürt, mint az istenségek hangszere, az elhunytak lelkéért szólal meg. A csengettyűk a vihart riasztják el. A csörgőről és a kereplőről feltételezik, hogy alkalmasak a gonosz szellemek elűzésére. A dob szimbolizálja a világmindenséget. Az orgona hangja erotikus vágyat kelt. A hegedű Szent Dávid hangszere, ő az, aki a Holdon hegedült, s zenéjére Szent Cecília táncolt. A hegedű és vonója együttesen szimbolizálja a nőt és a férfit, vagyis az ideális emberi párost. A hegedű vonója, amivel jól el lehet húzni valaki nótáját, a verésre emlékeztet. A citera húrjai elvarázsolják a szívet, a szitár hangjai gondolkodásra, filozofálásra késztetnek.

A harsona, a kürt és a trombita Kalliopé és Kleió múzsák emblémája. E hangszerek erős hangjukkal az égi események és fontosabb események hirdetői. Az utolsó ítélet kihirdetése az angyalok hangos harsonázása közepette történik. Az ókori Jerikó erős falai a kürtök harsogásától dőltek le. A magyaroknál a trombita a vitézség megtisztelő jelvénye. Lehel kürtjének mondája szerint, a magyarok egyik fővezére Lehel, I. Ottó császárral szemben elvesztette a Lech-mezei csatát. A császár megengedte, hogy kivégzése előtt Lehel még egyszer a kürtjébe fújjon. Amikor kezébe vette a súlyos kürtöt, olyan erővel sújtott a császár homlokára, hogy az azon nyomban szörnyet halt. „Szolgám leszel a túlvilágon” - mondta Lehel, mert az akkori pogány hit meg volt győződve arról, hogy a megölt ellenség, a legyőzőjét fogja szolgálni a másvilágon.

A babonás emberek úgy vélik, hogy az asztalon felejtett vagy a padlón hagyott harmonika, családi veszekedésre figyelmeztet.

HANGYA
A hangyák eredetéről többféle elképzelés kering: többek között, a hangyákat tartják a tündérek földi inkarnációinak; őket tekintik a megkereszteletlenül meghalt gyermekek, vagy a kereszténység felvételét elutasító druidák eltávozott lelkeinek.

Az apró, mozgékony, közösségben élő, nagy tömegben előforduló hangyákról köztudott, hogy jól alkalmazkodnak környezetükhöz. A hangyáknak számos olyan ideális tulajdonságot tulajdonítanak, amelyek az emberre emlékeztetnek, ezért alakult ki az a nézet, miszerint a hangyák átváltozott emberek; vagy megfordítva az emberek voltak valaha hangyák. Például az amazon vöröshangyák (USA nyugati részén) elrabolják más hangyák lárváit, és rabszolgáknak tartják meg azokat. A szolga hangyák lakásokat építenek az amazon hangyák számára és táplálják őket, akik a harcoláson kívül semmi másra nem alkalmasak.

Némely indián törzsnél, mint a hopiknál, az apacsoknál, a navahóknál, a hangyákat embereknek tartják. Egyes indián hagyományban a fehér emberekkel viszonyt folytató indián nőkből vörös hangyák lesznek. Az új-guineai bennszülötteknél az első halált követő második halál után hangyává változik a lélek. Afrika egyes részein az istenek hírnökeinek tartják őket. A hinduknál és a dzsaináknál a halottak emlékére megetetik a hangyákat.

Kínában a hangyák megítélése általában nagyon pozitív, az igazság, az egyenesség, az erény és a hazafiasság szimbólumai, olykor azonban a haszonlesés, önérdek jelvényeként jelennek meg. A buddhisták körében a fehér hangyák a jámborságot, az önmegtartóztatást jelképezik. Az indiaiak szerint a fekete hangyák szent állatok; a zunyi indiánok hasznosnak tartják őket, mert eltüntetik a lábnyomokat, ezzel tévútra vezetik az üldözőt. Az aztékoknál a fekete és a vörös hangyák mutatták meg Kecalkoatlnak, hol terem a kukorica. A muszlimoknál a hangya a tíz égi állat egyike. Hangyák tanították bölcsességre és belenyugvásra Salamon királyt.

Sok nép hiedelmében a hangyaboly feldúlása balszerencsét hoz. A pueblóknál, ha valaki levizeli, vagy szétrúgja a hangyafészket, arra a hangyák betegséget küldenek, amit csak a hangyaorvosok tudnak gyógyítani. A hangyacsípés elveszi a gyógyító képességet, vélik az aranták. Az oroszok esővarázslási rítusaikban gyerekeket küldenek a hangyabolyokhoz, hogy dúlják fel azokat, úgy, mintha a kútban kavarnák a vizet, hogy annyi esőcsepp essen, mint ahány a hangyák száma. Ennek az ellenkezőjére használják a hangyabolyokat, amikor azokat azért gereblyézik el, hogy a hangyák napsütéses időt hozzanak.

Néha a hangyabolyokat a démonok lakhelyének vélik, az indiai Maiszúr tartomány bennszülöttei, azt hiszik, hogy a hangyabolyban kígyó, mégpedig kobra vagy pápaszemes kobra lakik. Ugyancsak indiai elképzelés, hogy Siva a hangyaboly vörös földjéből teremtette meg az első emberpárt; egy másik vélekedés szerint az első anyajuh és kos is egy hangyabolyból származott.

Az indiai Pandzsábban azt tartják, ha a hangyák ételmorzsákat cipelnek egy házba, akkor az a fejlődés ígérete, ha viszont a házból kifelé viszik az élelmet, hamarosan súlyos veszteség éri a ház lakóit. A zanzibáriak megfigyelni vélték, ha az ember hangyarajt lát masírozni a falon, azt jelenti, hogy váratlan vendégei lesznek.

HAOMA
A legenda szerint a haomát, egy paradicsombéli hegyen növő, gyönyörű, fehér fától származtatják. Az édeni fa hajtásait szent madarak (az indek szerint a garuda, a perzsa mitológiákban a szimurg) hozták le a földre. Az indoiráni mitológiában, s így a zoroasztriánus vallásban is, az egészség és az erő istenének, a szent növénynek és a belőle készült italnak egyaránt Homa a neve. Áldozati szertartások alkalmával az összezúzott növényből készítették el az energizáló és méregtelenítő hatásáról híres haoma italt, melyet aztán elfogyasztottak. Haomát istenként tisztelték, neki tulajdonították az egészséget, a termékenységet, a harcban az erőt és a gyorsaságot, házasságban pedig a bőséges gyermekáldást. Tőle vártak férjet az eladó lányok. Egyes hagyományőrző Yazd környéki falvakban a zoroasztriánus szertartásoknak még az 1960-as években is elmaradhatatlan kelléke volt a haoma.

A haoma kultusza sok hasonlóságot mutat a szóma kultuszával. Mindkét növényt az ősi indoeurópai népek az istenek elixírjének és a halhatatlanság italának tartották, s a vallási rítusokban szinte azonos szerepet töltöttek be. Az ital alapjául szolgáló növény nem azonosítható egyértelműen, legvalószínűbb jelöltnek azonban az Ephedra nevű növény tekinthető, melynek a levében található efedrin vérnyomásnövelő és pszichostimuláló hatású. A hatás fokozása érdekében ehhez feltehetően ópiumot vagy cannabist keverhettek.

HARANG
Európában a szűk derekú, gömbölyű tetejű, széles szájú, tulipán formájú harangok terjedtek el, Kelet-Ázsiában általában félgömb vagy hordó alakúak, a kínai harangok pedig lótuszra hasonlítanak.

Az öblös harang a női, a hosszúkás harangnyelv pedig a férfi nemet szimbolizálja, együttesen a nő és a férfi közötti harmóniát testesítik meg. A harang feltehetően üressége miatt is lett reprezentánsa a női princípiumnak.

Szakrális tárgyként közvetít ég és föld között, hirdetője Isten kinyilatkozásainak. A harangszóról feltételezik, hogy elűzi a gonoszt. A Koránban a harangszó az isteni hatalom visszhangja. A katolikusoknál a feltámadásra emlékeztet. A déli harangszó a nándorfehérvári ütközet emlékére szólal meg. Temetések alkalmával a katolikusoknál lélekharang csendül fel; a protestánsoknál a harangozás a halott nemét is elárulja.

A római katolikus egyházban a harangok a Paradicsomot és Isten hangját jelképezik. Harangszó szólít imára, a szertartások, körmenetek, temetések kezdetére, vihar közeledtére, számlálja az órák múlását, figyelmeztet bizonyos eseményekre, felhívja a figyelmet az ünnepek megtartására és a gyász megemlékezésére. Szól a harang, ha előkelő személy érkezik, ha tűzvész vagy árvíz fenyeget. A római katolikus egyház régebbi kiközösítés szertartásán a harangszó jelezte a teljes nyilvánosságot.

A buddhistáknál és keresztényeknél a harangokat a liturgikus használat előtt megszentelik. Kelet-Ázsiában halkuló hangjának spirituális jelentése van. Kelet- és Dél-Ázsia vallásaiban a harangszó megtisztító erejében hisznek. A kínaiak a harang kongatása révén érintkeznek a szellemekkel, az orosz ortodox egyház hívei pedig azt mondják, a harangszó közvetlenül Istent szólítja meg.

A néphagyomány is komolyan hisz a harangok varázserejében, ebből adódóan töméntelen hiedelem tapad hozzájuk, például a harang hangja esőt hoz, vagy fordítva, szétoszlatja a viharfelhőket, elhárítja a villámcsapást. Amulettként viselve elűzi a démonokat, megszabadít a gonosztól, vagy éppen átkot hoz használója fejére. Ugyanez vonatkozik az állatokra, házakra, járművekre, melyekre díszítésül harangot festenek, rajzolnak, vagy erősítenek.

A harangokat mindig nagy becsben tartották, minden időben hazafias jelképként tisztelték. Országok megszállása idején a leigázottak harangjait, mint az ellenállás szimbólumait, a megszállók hadizsákmányként szinte azonnal elnémították.

A magyarok annyira tisztelték a harangszót, hogy amint meghallották keresztet vetettek magukra, és amíg szólt, nem beszéltek.

Harangokat már a bronzkorban öntöttek. Az első harangok a tehénkolomphoz hasonlítottak. Európában a harangöntést kezdetben a szerzetesek, a puskapor felfedezése után már az ágyúöntők végezték. A világ legnagyobb harangja a több mint 180 tonna súlyú, moszkvai Cár-kolokol (harang), amelyet 1733-35-ben öntöttek, ám a cárharang 1737-ben egy tűz alkalmával eltörött.

A babonás emberek szerint, amikor a harangok megkondulnak, egy új angyal kapja meg szárnyait. Az Ormánságban harangozás közben tilos trágyadombhoz menni, vagy favágótuskón ülni, mert a démonok elcsábítják az illetőt.

HÁRFA
Lásd: hangszerek

HARISNYA
Lásd: esküvő, ruházat

HARISNYATARTÓ
Lásd: ruházat

HARKÁLY
Lásd: állatjóslás, madarak

HARMONIKA
Lásd: hangszerek

HÁROM
A hármast, mint a szentháromság (az Atya, a Fiú és a Szentlélek) jelképét, minden időkben szent számnak tekintették, ám az Istent már jóval a kereszténység előtt hármas istenségként imádták. Ez nemcsak az asszírokra, föníciaiakra, a görögökre és a rómaiakra jellemző, hanem ugyanígy igaz az ősi skandinávokra, a druidákra, Mexikó és Peru őslakóira, valamint a kínaiakra és a japánokra is.

A hinduk az ősidőktől fogva a Brahma, Visnu és Siva isteni triádot imádják. A szentírásban a három erény a hit, a remény és a szeretet, a klasszikus mitológiában hárman vannak a gráciák, párkák és a fúriák; háromágú Jupiter villáma, háromfejű kutya Cerberus és háromágú Neptunus szigonya. A háromlábú szék egykoron a profécia és az isteni hatalom szimbóluma volt, és a háromszög eredetileg a szent triászt szimbolizálta.

Noha a muzulmánok elvetik a szentháromság tanát, a hármas náluk is megjelenik, a Korán szerint ugyanis háromszoros életük van az embereknek: egy létezés előtti, egy földi élet, és egy földi élet utáni.

A hinduizmus szent szótaga az aum, a teremtés szimbolikája, mert ez a három betű jelzi a teremtő Brahmát, a fenntartó Visnut és a pusztító Sivát, de jelképezi az isten harangszavát, amelyben az "a" isten halhatatlan lelke, az "u" az ember múlékony teste, az "m" pedig az isten és az ember kapcsolata; de felfoghatjuk a kezdet-közép-vég, az élet-halál-újjászületés, a világ-föld-idő örök összefüggéseként is.

A három nagy igehirdető apostolnak eredetileg Buddhát, Zarathusztrát és Jézus Krisztust tartották, ám később Mohamedet is hozzájuk sorolták. Nyugat Európában három középkori lovag triádról szól a legenda - a három keresztény: Artur, Nagy Károly, Bouillon Gottfried, a három júdeai: Józsue, Dávid, Júdás Makkabeus; a három pogány: Hektór, Nagy Sándor és Julius Ceasar.

Az ősi walesi törvények közül nem egy ún. triád volt, így például a három dolog, melyet nem szabadott a parasztnak eladnia az ura engedélye nélkül: a ló, a sertés és a méz; a három tárgy, amiért eltűnése esetén nem kellett kártérítést fizetnie a fogadósnak: a kés, a kard és a nadrág; és a három állat, melynek a farkát, szemét és az életét azonos értékűnek tartották: a borjú, az átlagos értékű kancacsikó, és a – királyi csűrt őrzők kivételével – a macska volt.

A régi írek ugyancsak nagy jelentőséget tulajdonítottak a hármasnak. Az ír mitológiából ismert Nagy Erin király udvartartásában például három varázsló, három udvari bolond, három vezető kocsihajtó, három kamarás, három kanász, három ajtónálló és három pohárnok volt.

A japánok szemében szerencsétlen a hármas, sosem ülnek hárman egy asztal mellé. Az irokéz indiánok a békepipából háromszor pöfékelnek, a halott lelkéről meg azt feltételezik, hogy három nap múlva tér vissza, hazatértét három kopogással jelezve.

Régen a Moszkva környékiek gyakorta ismételgették az "egy, kettő, három, az isten szereti a szentháromságot" mondókájukat, mert azt hitték, hogy ez szerencsét hoz számukra. Hasonló szólásmondás járta a németeknél is: "minden, ami jó, az három". A magyaroknál: "három a magyar igazság".

Az a hit járja, hogy ha valami háromszori próbálkozásra sem sikerül, csak nyugodtan fogjunk ismét hozzá, bizonyára sikerünk lesz. A szerencsét, hogy el ne szalasszuk, a fán háromszor, alulról felfelé, kell lekopogni. A levél biztosan célba ér, ha a postaládára háromszor ráütünk. A nyakláncon függő keresztet háromszor kell megcsókolni, hogy ne érje szerencsétlenség az embert. Az asztrológusok megfigyelték, hogy bizonyos dolgok periodikusan háromszor egymás után ismétlődnek.

Indiában az emberi testnek három széles részét, és három mély jellemzőjét különböztetik meg: a mellkast, a homlokot és a csípőt, valamint a lélegzetet, az életerőt és a jellemet. Szerintük a széles mellű férfi jómódra számíthat, a széles homlokú személy "király a királyok között", vagyis vezető egyéniség; a széles csípő vagy hátsó rész pedig sok gyereket és feleséget feltételez. A három mély jellemző közül, noha a nagy és mély lélegzet értékes, de a vitalitás, amely összefüggésben van az életerővel, az életrevalósággal, az elevenséggel, még a lélegzetnél is fontosabb.

A leggyakoribb varázsszám a hármas. Kívánságot vagy óhajt háromszor kell ismételgetni, hogy beteljesedjen. Ha a lány háromszor bekiabált a kútba, akkor még abban az évben bekötötték a fejét. Ha a kikosarazott legény háromszor földhöz vágta a kalapját, akkor a leány három évig nem ment férjhez, ha viszont a sikertelen leánykérés után a lány vágta háromszor földhöz a fésűjét, akkor a legény három évig nem kapott feleséget magának. A jegyeseket háromszor hirdették ki a templomban, a lakodalom három napig tartott. Ha az ifjú asszony nem akart gyereket, akkor háromszor kellett leugrania a padlásfeljáró harmadik lépcsőfokáról. A csecsemőt háromszor locsolták meg a fürdővizével, hogy megtisztuljon. Ha a gyereket hasgörcs kínozta, háromszor forgatták meg a szék lábai között.

A ráolvasásokat három ízben ismételgették, rontásnál három napig a híd alatt tartott sóból és korpából adtak a tehénnek enni, részegeskedés ellen a temetőben három napra elásott üvegből háromszor három cseppet tettek az italozó ételébe. Szerelmi csalódás ellenszereként, garantálta a hűtlen társ elfelejtését, ha a bánkódó három egymást követő reggel, még napfelkelte előtt, három korty tejet ivott, majd miután a tejesfazekat a patak vizében kimosta, a vízből hármat kortyolt, és utána egy harmatos fa alá állva a fa törzsét háromszor megrázta.

A lakodalmak a jakutoknál is három napig tartottak, és a temetés alkalmával háromszor járták körbe a sírt. A törököknél a menyegző után a menyasszony még három napig maradt a szülői háznál, az újszülöttet három napig nem vették el az anyja mellől. Ártás ellen háromszor öntöttek ólmot.

A csuvasok sörünnepe háromnapos volt, az asztalra három vödör sört tettek, és az italozás mellé három dalt énekeltek, imádkozás után háromszor hajtottak fejet. A vőlegény háromszor kínálta meg menyasszonyát. A lappoknál három napig ünnepelték a medvetort, és az áldozati állatra három nyírfaágat tettek, a tor végeztével háromszor ugrották át a tüzet. A finneknél, ha az asszony táltos fiút akart szülni, három egymás utáni csütörtökön kakas velőből kellett ennie. A csecsemő csak akkor vált táltossá, ha háromnapos kora előtt három vízesés habjából adtak neki. A rostával való jósláshoz olyan kefét használtak, amellyel előzőleg háromszor megkefélték egy halott ember fejét. Az áldozati állat hátára a cseremiszek hármat suhintottak, a vojtákok pedig háromszor öntöttek rá hideg vizet. A halott emlékére a beloruszok háromszor füstölték körbe az asztalt.

Dél-Afrikában az alkalmazottak háromszor tapsoltak, hajoltak meg és háromszor köszöntötték főnöküket. Az ajándékot háromszor köszönték meg, és a tagadásra háromszoros nemet mondtak. Szerencsés jelnek tartották, ha a fel-feldobott cipő háromszor a talpával az ég felé esett le a földre. A togói Ég isten templomát háromévenként füvesítették be. Az észak-amerikai dakoták naptáncukban a baltát háromszor lóbálták meg. Ausztráliában, ha hárman aludtak egy frissen hantolt síron, akkor a halott csontja varázserejűvé vált. A férfivá avatási szertartás előtt a fiatalember pelyhedző szakállából három szőrszálat téptek ki. A dél-ausztrálok három halálos bűnt ismertek, és azt hitték, hogy a halott lelke három nap alatt érkezik meg a másvilágra.

A hármast, mint egységet, szívesen használták régi receptek összeállításánál: például három piros rózsaszirom, három fehér rózsaszirom, három szál nefelejcs, három szál veronikafű voltak a szerelmi bájital összetevői, amellyel az epekedő ifjú elnyerhette szívének választottját. A csalánszúrást háromféle levél nedvének a bedörzsölésével enyhítették.

A hármast gyakorta összekapcsolták a végtelen idő képzetével, a népmesékben fellelhető három nap nem más, mint egy esztendő, azaz a három egyenlő az eggyel, vagyis az egységes világegyetemmel.

A mesékben a hármas számnak széles tárházát találjuk: hárman voltak a mesék hősei, hárman az ördögfiókák és az árvák, a tündérek három kívánságot teljesítettek, három varázsigét mondtak, három életet éltek, minden esemény három napon és három éjjelen át tartott, három próbát kellett kiállni, három legfőbb erényt ismertek, háromnapi járóföldre volt valami, és háromszor lehetett próbálkozni. A háromféle boszorkány közül a feketék csak gonoszat cselekedtek, a szürkék elvétve jók is tudtak lenni, a fehérek mindig segítettek az embereknek.

A három összekötött nyílvessző a három napkeleti bölcs emblémája, de a kozmikus létrák és a világfák ábrázolásain is jól megfigyelhető a hármas tagozódás. Hármas differenciáltságot hirdettek a középkor alkimistái is.

Az álomfejtők szerint a hármas kerék a család szaporodását jelenti; háromlevelű lóherét evése, füstbe ment tervre figyelmeztet, míg hármassal álmodni szerencsét jelent.

A numerológusok szerint a hármas a Jupiter száma. Aki a hónap harmadik napján született, minden cselekedetével az igazságra törekszik. Életében az erkölcsi eszmény megvalósításán munkálkodik, csak az igazság, a valóság elégíti ki. Kitérő válasszal nem lehet leszerelni, a hazugságot rögtön megérzi.

Jóindulatú, segítőkész, idealista, megbízható. A vallás többnyire fontos szerepet játszik élete során, vagy fanatikus hívő, vagy a vallást keserűen elutasító. Békepárti, de vállalja a küzdelmet is.

A hármas vibrálása alatt lévő ember programjait legjobb, ha a hónap harmadik, tizenkettedik, huszonegyedik vagy harmincadik napjára tervezi. Szerencsét hozó napjai: a csütörtök, a péntek és a kedd. Kedvezően hat rá a fúvószene, népi muzsika, szimfonikus zene. Kövei a türkiz, a zafír, az ametiszt és a jáspis. Színei a világoskék, valamint az összes őszi szín árnyalata. Féme az ón. Virága a krizantém. Eleme a tűz.

A hármas szám kisugárzása idegrendszeri túlterheléshez vezethet. Sebezhető testrészei a bordái és a csípője. Hajlamos kínzó, csípőtáji fájdalmakra, máj-, és vesebetegségre.

HÁROMKIRÁLYOK ÜNNEPE
Lásd: vízkereszt

HÁROMSZÖG
A hármas geometriai megfelelője a háromszög, amelyet a misztikusok mágikus hatalommal ruháztak fel. Az egyenlő szárú háromszög az isteni tökéletesség kifejezőjeként a harmónia, az arányosság és a stabilitás jelképe. A szabályos háromszög jelképezi az isten fejét, a föld teremtőerejét, a házasságot, a jólétet, a lángot, a hegyet, a piramist, a Szentháromságot. Szimbolizálja a hármas számot, a fizikai stabilitást, a születés-élet-halál, apa-anya-gyermek, az ég-föld-alvilág hármasát.

Ősi szimbólumként jelenik meg a keresztény templomokban és buddhista sztupákon az olyan egyenlő oldalú háromszög, amelynek a közepébe egy szemet festettek. A püthagoreusoknál a háromszög a bölcsességet jelentette, a három összekapcsolt háromszög pedig az egészséget. A szabadkőművesek háromszöge a világegyetemet, az emberi arcot keretező háromszögük pedig a világképet ábrázolta. A csúcsával felfelé álló háromszög a nőiesség emblémája, a lefelé mutató a férfiasságé, a két háromszög együttesen pedig a házasságé.

A kettős háromszög az óegyiptomiaknál Hórusz (észak) és Széth (dél) kettősségére utal. Az egymásba írt két háromszög, a zsidók Dávid-csillaga, az ellentétek egyensúlyát jelzi. A homokórához hasonlító, csúcsával érintkező két háromszög a szaracénok talizmánja, az isteni harag jelvénye. A két egymást metsző háromszög nem más, mint a szellem diadala az anyag felett. A háromszög - belsejében egy szvasztikával - a kozmikus harmóniát szimbolizálja; a négyzetet közrefogó háromszög az isteni és az emberi, az égi és a földi, a szellemi és a testi létet jelzi; a belsejében kört tartalmazó háromszög a háromság egységének a jele.

Háromszöggel álmodni, szerelmi légyottot ígér.

HÁRPIÁK
A görög mitológia szerint a hárpiák vagy hárpüiák Irisz nővérei, Élektra és Thaumasz leányai voltak. A görög költő, Hésziodosz (i.e. 8 sz.) még két csodás hajú, gyönyörű asszonynak írta le őket. A legenda szerint ők hajtották végre Zeusz büntetését, melyet a látnoki képességekkel rendelkező - s így túl sok mindent megtudó - Phineuszra, trákia királyára szabott ki. Az istenek feje egy élelemben dúskáló szigetre vitte a királyt, ám valahányszor Phineusz enni készült, megjelentek a hárpiák, és azonnal elragadták az ételt az orra elől. Ez addig tartott, míg Iaszón és az Argonauták a szigetre nem érkeztek. Boreász szárnyas fiai, elűzték a hárpiákat, azonban Irisznek, a szivárványistennőnek a kérésére – aki megígérte nekik, hogy többé nem háborgatják Phineuszt - nem ölték meg őket. Segítségük fejében Phineusz elmondta az Argonautáknak, hogyan tudnak átkelni a Bolygó Sziklák között. A hárpiák a későbbi hagyományokban váltak szárnyas, madárkarmú boszorkányokká, ahogyan ma általában ismerik őket. A trák királyról szóló történet újabb változata szerint nem vitték el az ételt Phineusz elől, csak bepiszkították, amitől az ehetetlenné vált. Nemsokára őket tekintették a mocsok és a betegségek terjesztőinek, és jóval utálatosabb megjelenésük lett. Új alakjukban parázna, kegyetlen és erőszakos büntetés végrehajtók, akik elrabolják és megkínozzák az embereket a Tartarushoz vezető útjukon. A hirtelen halállal, a viharral és forgószéllel szimbolizált, vad, vérszívó lények a madárnál és a szélnél is sebesebben tudtak repülni. Homérosz (i.e. kb. 9. sz.) Odüsszeiájában a Hárpiák erős szélként ragadták el az embereket. Számuk változó: amíg Homérosz csak Podargét említi, addig Hésziodosz már kettőről beszél, Aellóról és Oküpetéről, míg a latin költő, Vergilius (i.e. 70-19) Aeneisében már hárman vannak: Aelló (gyors vihar), Kelainó (a sötétség) – melyet Podargé (gyorsláb) néven is ismertek – és Oküpeté (a gyors szárny). A gonosz aggszűz képű, lobogó, hosszú hajú, női mellű, madártestű, keselyű karmú, szörnyalakú Hárpiák, amilyen váratlanul, viharos gyorsan csaptak le a földre, éppoly hirtelen sietve tűntek el onnan. A Hárpiák azonban nemcsak szélsebesesek voltak, hanem mindig éhesek is, ahol csak tehették, éktelen sivítozás közepette habzsoltak fel minden ehetőt, miközben ürülékükkel telepiszkították a terített asztalokat.

A Hárpiák lakhelye az égei-tengeri Sztrophadesz-sziget, ahonnan később más szörnyekkel egyetemben elköltöztek az alvilágba. A sírokon ábrázolt Hárpiák arra utalnak, hogy valamikor kísértő szellemnek tartották őket.

A hárpia szó mára köznévvé lett, nálunk a gonosz, házsártos asszonyt nevezik hárpiának.

HÁRSFA
Lásd: fák

HARSONA
Lásd: hangszer

HAT
Noha a hatost, mint tökéletes számot - szorzótényezőinek (1, 2, 3) az összege és szorzata egyaránt hatot eredményez - Püthagorasz a szépség, a szerelem, a házasság és a szülés istennőjének, Aphroditének a képzetével társította, ez a szám mégsem volt közkedvelt a régiek körében. A különböző népek mitológiáiban, vallásokban és népszokásokban csak elvétve bukkan fel, az egyiptomiak például egyáltalán nem is használták. Bár találunk pozitív példát is, ennek a számnak az értelmezése inkább pejoratív, a misztikus végzetet jelöli, az Apokalipszisben hatan vannak a bűnösök, a hamis próféták.

Kedvező megítélésben, a hatoshoz kapcsolódik a világteremtés képzete, ugyanis Isten a földet és az eget ennyi nap alatt teremtette meg. A Korán is hatnapos világteremtésről tudósít. Szent Ágoston, (354-430) az afrikai Hippo városának (romjai a mai Algéria területén találhatók) püspöke, korának jeles gondolkodója a legtökéletesebb számnak tartotta a hatost, mert a hatossal jelképezik az embert, a két lába, két karja, feje és törzse alapján. Az ókori Kínában a hat tudománynak a szertartásokat, a zenét, az íjászatot, a kocsihajtást, a kalligráfiát, a számvetést tekintették. A buddhisták kedvelt varázsszáma az "Om mani padme hum" hat szótagból áll, a taoisták a hosszú élet receptjeként hat módszert javasoltak: mérsékelt étrendet, növényi eredetű gyógyszereket, rendszeres nemi életet, testedzést, napkúrát és helyes légzési technikát. A hinduk életfelfogásában hat csodás képessége van az embernek, amely megkülönbözteti őt az emlősállatoktól. Csak rá jellemző a gondolkodás képessége, a felismerő látás, a beszéd, a cselekvés, a szeretet érzése és a szexuális kifinomultság. Az északi buddhizmus hat transzcendentális erénye: a jóság, az önuralom, a türelem, az erkölcsösség, a meditálás és a bölcsesség. A muszlimok hite hat pilléren áll: hit Allahban, a prófétákban, az angyalokban, a szent könyvekben, az ítélet napjában és az isteni végzésben.

A hatost a gonoszság jelzőjeként is szokták alkalmazni, főként, ha egymás mellett háromszor szerepel: 666. A Jelenések Könyvében ez az Antikrisztus száma.

A hébereknél a hatos vezérszám volt, amely a munkát és szenvedést szimbolizálta. A zsidók az égből hullott mannáról a "van" szót olvasták le, aminek hatos az ekvivalense. A mannára írt hatos mutatta meg nekik, hogy hat napig fog esni, és megbűnhődnek, ha megszentségtelenítik a szent Szabbatot. Hat volt Jób megpróbáltatásainak száma, Izraelben a szolgák hat évig szolgáltak, és a földet hat évig művelték. Éva, Ádám halála után hat nappal halt meg.

A hatos negatív színezetű a babonások körében is, különösen félnek tőle akkor, ha valamelyik esemény a hatodik hónap hatodikára esik, mivel azt végzetes kimenetelűnek tartják. Például balszerencsés lesz, aki október 6-án vagy november 6-án köt házasságot.

Indiában az emberi testen hat magas testrészt tartanak számon: ez a derék, a has, az orr, a jobb és a bal váll, valamint a homlok, amelyek akkor eszményiek, ha jól láthatóan kimagaslóak.

Az asztrológusok a Naphoz és a Holdhoz egyaránt hat-hat zodiákust soroltak. A Holdhoz a Vízöntőt, a Halakat, a Kost, a Bikát, az Ikreket és a Rákot. A Naphoz az Oroszlánt, a Szüzet, a Mérleget, a Skorpiót, a Nyilast és a Bakot.

A püthagoreusok okoskodása szerint a hatos a nemek szorzatából született, a kétszer háromból, illetve a háromszor kettőből. Talán ezért is lett a kettős háromszög a házasságban élő nő és férfi emblémája, szimmetriája jelképezi az együttéléshez szükséges szerelmet, elégedettséget, kölcsönösséget, erőt, energiát, békét, nyugalmat, összhangot. Hatását tekintve a hatszög a leggazdagabb és legteljesebb geometriai ábra.

A babonás emberek állítják, hogy szerencsés lesz a szerelemben, aki hatszirmú rózsát talál; hamarosan szexre számíthat az, aki a hatos számról álmodik. A hatos számot tartalmazó talizmán viselete védelmet nyújt a szélviharok, a hurrikánok és a tornádók ellen.

A numerológusok szerint, aki 6-án született, a Vénusz szimbólumaként ismert hatos szám vibrálását élvezi. Mágnesként vonzza az embereket. Szerelmében több az idealizmus és a vonzalom, mint az érzékiség. Született romantikus és erősen szentimentális, nagyon féltékeny. Hűséges, megbízható, szívélyes, de olykor határozatlan, megbízhatatlan, befolyásolható és megalkuvó is tud lenni. Pénzével szélsőségesen bánik, vagy túlzóan pazarló vagy túlzottan fösvény. Viselkedése, modora kifogástalan. Mindenféle durvaság távol áll tőle.

Szerencsét hozó színei a zöldessárga, a kék árnyalatai és a rózsaszín, valamint az összes pasztellszín. Szerencsés napjai a kedd, a csütörtök és a péntek. Kövei az opál, a smaragd, az achát, a koráll, a zafír, a jáde és a színes gyöngyök. Féme a vörösréz. Virága a margaréta. Eleme a levegő. Közérzetére kellemesen hat a ritmikus, lüktető romantikus zene.

A hatos vibrálás torok-, orr-, gége- és felső légúti fertőzésekre, szív- és vérkeringési rendellenességekre, mirigyduzzanatokra, valamint vesebetegségekre hajlamosít. A 6-os számú nőnek vigyáznia kell egészségére, ha felfázik, méhproblémával, petefészek-gyulladással, hólyaghuruttal küszködhet, szülés után felléphet nála tejláz.

HATÁR
Lásd: gyógynövények, György-napja

HATLÁBÚ ANTILOP
Lásd: antilop

HATSZÖG
Lásd: hat

HATTYÚ
A hattyú a fény, a halál, az átváltozási képesség, a szépség, a szerelem és a mélabús természet jelképe. A germánok Lohengrin legendájában, mint Parsifal fia, hím madárként jelenik meg, Csajkovszkij balettjében, a Hattyúk tavában pedig a női báj és szépség megszemélyesítője. Görögországban Hermésszel, az olümposzi istenek küldöttével azonosították. Aphroditét, a szerelem istennőjét szárnyas falloszt mintázó hattyúval szimbolizálták, a hattyú, a hintaját pedig egy hattyú pár húzta.

A hattyú párjához élete végéig hűséges, társa elvesztése után gyakorta végez vele a bánat, ezért furcsa az a mítosz, miszerint Zeusz csodálatos hattyúként csábította el a szép Lédát, Tündarosz spártai király feleségét. Bráhma hitvesét, a tudomány és a művészetek istennőjét, a kecses Szaraszvatit, a festményeken és szobrokon általában fehér ruhában, hattyún ülve, kezében lanttal és könyvvel ábrázolják, de lótusz trónusát Brahma is hattyú hátára cseréli.

Egy legenda szerint egyszer Visnu és Bráhma azon vitatkoztak, hogy melyikük a hatalmasabb, amikor Siva lángoszlop formájában jelent meg, hogy lehűtse büszkeségüket. Bráhma hattyúvá változott, és felrepült, hogy megkeresse az oszlop tetejét, Visnu pedig vadkan alakját öltötte, és az alját próbálta megtalálni, ám mindketten kudarcot vallottak, és kénytelenek voltak elismerni Siva felsőbbrendűségét.

Egy másik indiai monda egy risiről szól, aki aranyhattyúvá változott, majd felszállva az égbe, a Nappal egyesült.

A mesékben, legendákban a hattyúk gyakorta változnak át lánnyá, a lányok pedig hattyúvá. Az egyik ismert történet szerint, amikor a hattyú parton hagyott mágikus tollruháját, ellopja egy ifjú, a lány nem tud visszavedleni hattyúvá, így az ifjú felesége lesz, de férjének néhány feltételt be kell tartania. Az ifjú azonban megszegi megállapodásukat, ezért amikor felesége hozzájut tollruhájához, azonnal hattyúvá válik, és hazarepül országába, magával viszi a tavaszt, a Napot és a termékenységet.

A hattyúkat, a szibériaiak és a tunguzok a sámánokkal kapcsolják össze. A mesékben, mítoszokban a fehér és a fekete hattyúkat eltérően ítélik meg, amíg a fehér hattyú az életet, a jót jeleníti meg, a fekete hattyú a halál, a rossz, a sötét erők megtestesítője.

A magyar néphit szerint hűséges lesz a férj, ha az asszony egy hattyútollat varr az ura párnájába. A hattyú gyakran szerepel hasonlatainkban: fehér, mint a hattyú; ritka, mint a fekete hattyú; és a szólás-mondásokban is megjelenik: nem fehér hattyú az, amelyiknek tarka a tolla.

A görögök feltételezik, hogy a hattyú élete során csak egyszer énekel, mégpedig a halála pillanatában, amikor szárnyra kél az ég felé, hogy ott dalban adja ki lelkét. A haldokló hattyú azonban nem tud énekelni, amit hallat, az kifejezetten kellemetlen hang, semmi esetre sem nevezhető dallamosnak. Brehm azt írja, hogy noha létezik énekes hattyú, az egyes fajok trombitaszerűen szólnak, vagy sziszegnek, morognak. Az izlandiak hangjukat a harsonák és a hegedűk hangjához hasonlítják. A régi keresztények számára a mártírok "éneke" volt a hattyúdal. A hattyúról sokan azt hiszik, hogy mint lélek vándorol az égen, szimbolizálva az újjászületést, a büszke magányt, a férfiasságot és a halált.

A hattyút gyakran ábrázolták sírhanton éneklő, szél fuvallatára daloló, vagy vízbe hulló madárként, de olykor megjelenítik babérfa tövében, ciprus alatt is.

HATTYÚDAL
Lásd: hattyú

HAVAZÁS
Lásd: időjárás-jóslás

HÁZ
Az ősember barlangjai még menedékhelyként, rejtekhelyként szolgáltak, a veszélytől óvtak, a későbbi korok embere által kialakított, felépített házak már elsősorban élettérként, lakóhelyként használatosak. A ház szimbolizálja az életet és a halált, a termékenységet, a fogantatást, születést, szomorúságot, kínlódást, színhelye az indulatoknak, szenvedélyeknek, vágyakozásnak, szeretkezéseknek. A házat - mivel oltalmazza, védi a bennlakókat - nőies karakterűnek gondolják, olyannak, mint egy gondoskodó anyát.

A ház, hasonlóan a sátrakhoz, templomokhoz, várakhoz vagy akár egy település centrumához, a világ közepének számít. A legmagasabb része, a kémény a felső, a legalsó része, a pince az alsó világot reprezentálja, a középső, lakható rész pedig a Földet jelképezi. A ház egyes részeit az ember testrészeihez, szerveihez hasonlítják, ezt fejezik ki a ház ablakszemei, a ház lábazata, homlokzata és a szemöldökfa. Szimbolikus értelemben a ház pincéje a tudatlanság tere, a lakórész maga a tudat, a padlás meg a fensőbb én szimbóluma.

A sziú indiánok és az afrikaiak háza általában kerek, de kör alakúak a mongol jurták is, s a régi kunyhók úgyszintén. A buddhisták és a taoisták házai ember formájúak, a kínai házak többnyire négyszögletesek.

A kínaiak házukat, a világmindenségnek tartják, gyakorta nevezik otthonukat a Naptár és a Fény házának. Úgy vélik, a háznak mindig tisztának, rendezettnek kell lennie, mert csak így élhetnek benne nyugodtan, boldogan. Ellenkező esetben, vagyis ha az otthont a rendetlenség, a káosz uralja, ez elvonja a háziak figyelmét és energiáit az értelmes dolgoktól, a kiegyensúlyozott közérzettől.

Az indonézek, amikor új lakásba költöznek, a régi ház kertjéből egy kis földet visznek, és szétszórják az új ház közelében, hogy az addig elért harmonikus életük tartós legyen. Indonéziában, ha a háziak valamelyikének rossz érzése támad útra kelés előtt, inkább a házában marad, mert míg távol van, valami katasztrófa történhet.

A lengyelek szerint az új házba csak telihold napján, vagy más szerencsés napon lehet beköltözni, s mielőtt bárki belépne, egy a család által kedvelt állatot engednek előre, ezután sót, seprűt, imakönyvet és feszületet visznek be. A padlóra gabonaszemeket szórnak. Csak ezután bútorozzák be a lakást, és a bejárati ajtókra felfestik a napkeleti bölcsek neveinek kezdőbetűit.

Az írek szerint szombaton nem szerencsés új házba költözni. A koreaiak pedig úgy vélik, aki suttog éjszaka, annak kígyó költözik a házába. Az indiai panzsábiak néphite szerint nem ajánlatos kapát a házba vinni, ha mégis megtörténne, akkor hátrálva kell kivinni onnan, hogy ne érje balszerencse az illetőt.

HÁZASSÁG
Noha manapság már sokan nem tartják fontosnak kapcsolatukat jogilag is elismert szerződéssel szabályozni, még mindig sokkal többen vannak azok, akik életközösségüket házassági ceremónia keretében szentesítik. Talán még ma is helytálló az elképzelés, miszerint az esküvel megpecsételt frigyek fő célja, hogy a házaspár biztosítsa az utódokat, szeressék, megértsék, támogassák, segítsék egymást. A házasság tisztaságát már a legrégebbi időkben fontosnak tartották, aki vétkezett ellene, elítélték, valamikor a házasságtörőket még halálbüntetéssel is sújtották.

A mitológiákban a házasság úgy jelenik meg, mint a föld és az ég egyesülése, amivel kezdetét veszi a világteremtés, de szólnak történetek a Hold és a Nap nászáról, az istenek és az égitestek házasságáról is. A keresztény egyház elfogadja Krisztus és az anyaszentegyház házasságát, de ugyancsak házastársi kapcsolatként jelenik meg a sámán és az isten kapcsolata. Gyakorta ábrázolják a vőlegényt sárkányölő hősként, amint küzd a tündérfeleség megszerzéséért.

Ausztrália őslakosai között még olykor dívik a házasság előtti nőválasztás, valamint a csereházasság. A házasság előtt a menyasszonyért a vőlegény váltságdíjat fizet a lány szüleinek, a fizetség lehet kenguru- vagy emuhús, vörös okkerdarabok, bumeráng, dárdák, dárdahajítók, pajzsok, ruhák, pokrócok. Több törzsben a menyasszony 10 éves kora körül leendő férjéhez költözik, hogy nemi életet éljen vele.

Szudánban és a Nílus más vidékein is szokás volt a férjhez menő leány kieső munkájának kompenzálása. A lányos család segítése érdekében a vőlegény általában birkával vagy marhával fizetett.

A kínaiak úgy tartják, hogy a Hold jó házasságokat ígér. Egyik elbeszélésükben a „Nagy Öreg a Holdon” választja ki az egymáshoz illőket, akiknek a lábai köré piros varázsfonalat teker.

A thai házassági ceremónia során az ifjú pár hüvelykujjait a „szeretet kötelékével” erősítik össze, szimbolizálva ezzel, hogy a testük és a lelkük eggyé vált.

A bolygók közül a Vénusz az asszonyiságot testesíti meg, sok közös vonást mutat a Holddal. A vérvörös színű Mars bolygó erőtől duzzad, de férfiereje nem akkor érvényesül, amikor kell. A pandzsábiak úgy vélik, hogy a Mars jegyében született embernek senki mással csak a Mars jegyében születettel szabad megházasodnia. Ha megsértik ezt a szabályt, akkor felkeltik a Mars haragját, és a házaspárra boldogtalanság és betegség vár.

Európa számos országában a házasságra legalkalmasabb hónapnak a júniust tartják. A rómaiak azt gondolták, hogy Junó istenasszonyuk megáldja azokat a házasságokat, melyek az ő hónapjában köttettek.

A törökök – a balszerencse elkerülése érdekében – nem ajánlják a házasságot két vallási ünnep között, ha azokat legalább két hónap nem választja el egymástól.

A kínaiak viszont az azonos családnevűek – még akkor is, ha nem rokonok – házasságától intenek. Azt sem tartják jónak, ha a házasulandók között három év vagy hat év a korkülönbség.

A magyar néphit szerint: szerető, igaz párja lesz annak, aki az újév első hónapjában, januárban házasodik; jó életre számíthat, aki a madarakkal együtt, februárban választ párt magának; jóban, rosszban egyaránt része lesz annak, aki a márciusi szelek idején házasodik; sok örömet hoz az áprilisi esküvő, ám biztosan megbánja a napot, aki májusban köt házasságot; a júniusi menyegző, amikor nyílnak a rózsák, sok utazást jelent; a júliusi frigy viszont anyagi gondokkal, sok lemondással jár; mozgalmas élet vár az augusztusban házasulandókra; a szeptemberi házasság napsütésben, gazdagságot, sikeres életet ígér; eljön annak a szeretet, aki októberben esküszik örök hűséget, de a gazdagság késni fog; aki barátságtalan novemberi időben házasodik, örömteli életre számíthat; aki pedig a decemberi hóesésben megy az oltár elé, annak a szerelme és a házassága tartós lesz.

Az indiaiaknak a házasság, életük egyik legfontosabb eseménye, amelyhez számos hiedelmük fűződik. Meggyőződésük szerint az ifjú asszony szerencsét és jólétet hoz magával, és a szerencséje elegyedik a vőlegény családjának szerencséjével. A házasság első évében minden eseményt megfigyelnek a családban, és ennek alapján ítélik az ifiasszony jelenlétét kedvezőnek, vagy kedvezőtlennek. Úgy tartják, hogy ezen időszakban minden jó vagy rossz a fiatalasszony ottlétének köszönhető. A menyasszonyt a házasság kezdetén általában szerencsét hozónak tekintik.

A mexikóiaknál, a nászágy lepedőjének kék színűnek kell lennie, mert ez biztosítja számukra a jó testi kapcsolatot a házasság során, mivel a kék szín a férfiasságot és az érzéki vágyat jeleníti meg.

A régi angol hiedelem szerint nem volt szabad az eljegyezett vagy házasodni kívánó lánynak az asztalra ülnie, mert ez az eljegyzés felbontását, a házasság elmaradását okozta.

Ősi ír szokás alapján, ha egy férfi feleségül akart venni egy lányt, akkor egy emberi hajból font karperecet ajándékozott neki. A karperec elfogadása a férfi jelképes elfogadása volt.

A walesi férfiak egykoron nem gyűrűvel, hanem egy – szívekkel és kulcsokkal teleaggatott – fakanál ajándékozásával jelezték házassági szándékukat a kiválasztott lánynak.

A zsidó hagyományban a nővéreknek nem szabad egyszerre férjhez menniük, mert ezzel rontást hoznak szüleikre, két fivérnek nem ajánlatos elvennie két nővért, valamint az apa és a fia sem vehet feleségül két nővért. Ha az esküvői ceremóniáról visszafelé jövet az ifjúasszony fogja meg először a férje kezét, ő fog uralkodni a házasságban, vélik a minszki zsidók. Német babona szerint az a férfi, akinek az első keresztgyermeke egy szajhától van, jó házasságot fog kötni. A Lousiana államban élő cajunok pedig úgy tartják, akinek a lábán áthúzzák a felmosórongyot, soha sem fog megházasodni.

Házasságkötésről álmodni egy családtag halálát jelenti. Ha a házasságot idegenek kötik, akkor a halott egy távoli ismerős vagy barát lesz.

Házassági ajánlat álomban, bizonyos körülmények rosszabbra fordulását jelzi.

Ha álmában az előző párjával készül házasságot kötni az ember, azt jelzi, hogy elfogadta a kapcsolatából adódó kötelezettségeket, és tanult a múltbéli hibáiból.

Alternatív módon arra is utalhat, hogy az illető jelenlegi kapcsolata sok mindenben emlékeztet az előzőre, azonban ma már nem követi el ugyanazokat a hibákat.

Esküvőről álmodni, valami új kezdetét vagy egy átmeneti időszakot jelez az ember életében. Az esküvőkkel kapcsolatos álmok általában negatív jelentésűek, valamilyen félelemre vagy szorongásra utalnak. Gyakran keserűséget, bánatot vagy halált fejeznek ki.

Más értelmezésben az esküvői álmok az ember elkötelezettséggel és függetlenséggel kapcsolatos gondolatainak a visszatükröződései.

Boldog, örömteli házasságot jelez, ha álmában a jelenlegi társát készül elvenni az ember. Ez az egymás iránti erős elkötelezettség egyértelmű jele. Egyúttal új életszakasz – például szülővé válás – kezdetére is utalhat.

HÁZÉPÍTÉS
A kínaiak többsége addig nem épít házat, míg a Feng-sui földjósok egyike, meg nem határozza melyik a helyi sárkány energiáihoz viszonyított legkedvezőbb hely. A hagyományos kínai házak kialakításánál meghatározott szempontok dominálnak, miképpen tájolják, képezzék ki helyiségeiket, adott számuk van ablakaiknak, oszlopaiknak stb. A házak négy oldala a négy égtáj felé néz, az oldalankénti három ajtó, a tizenkét állatövi jegyet szimbolizálja. A főbejárat keletre tájolt, mert ez számukra szerencsét hoz, viszont balszerencsés, ha a házuk elülső része északra néz. Ugyancsak rossz ómen, ha két szoba ajtaja egymás felé nyílik, a bejárati ajtó pedig közvetlenül az utca felé. A ház lépcsőfeljáróján csak páratlan számú lépcső lehet, mert ettől várnak szerencsét a házbeliek. A házban nem ajánlják, hogy a ház urának hálószobája közvetlenül a garázs fölött legyen, és azt sem, hogy a nappalit vagy társalgót a felsőbb szinten lévő toalett alatt alakítsák ki.

Az indonézek szerint, nem szerencsés északra néző házat építeni, mert a ház tulajdonosa képtelen lesz meggazdagodni. Akik nyílt mezőre építik házukat, tékozlók lesznek. Fontos szempont náluk, hogy a ház konyhája ne nézzen a bejárati ajtó felé, mert ez anyagi gondokból eredő szomorúságot okozhat. Úgy vélik, hogy nem ajánlatos: hátsó bejárat nélküli házat építeni, mert a ház lakói állandóan betegek lesznek; medencét a házon belül kialakítani, mert a benne lakók egymás után sorra fognak megbetegedni. Lehetőleg ne a ház alsó részébe épüljön a garázs, mert ez szerencsétlen szituációkra utal. Nem jó a ház köré 2-3 méter magas falat emelni, mert ez pénz szűkébe és csődbe juttatja a ház tulajdonosát.

A thaiföldiek házépítésnél ügyelnek arra, hogy a házfeljárónak ne legyen négy lépcsőfoka, mert ez rossz ómen, de megengedett a kettő, három vagy hat.

A litván zsidók nem építenek házat olyan helyre, ahová korábban senki sem épített. Ha mégis megtörténne, az első évre egy szegény lakót költöztetnek a házba. Sem az ajtókat, sem az ablakokat nem szabad teljesen bezárni, egy kis rést kell hagyni a házi szellemeknek.

A lengyeleknél az új ház építéséhez kizárólag szombaton ajánlott hozzáfogni, hétfőn semmiféleképpen sem szabad. Az alapok helyére egy kis vizet öntenek és pár szem rozst szórnak. Ha kiszórt magok pár nap elteltével is sértetlenek, a hely alkalmas az építkezésre. Hogy a ház tartós legyen, az építkezés helyén egy öreg bibliát és megszentelt növényeket ásnak el. A felépült, kész házban legalább egy falat nem festenek be, a szellemek megtévesztésére, jelezve számukra azt, hogy a ház még nem alkalmas a beköltözésre.

A magyaroknál kialakult szokás szerint régen a családi ház alapjának megásásakor az első ásónyomon hasra fektettek egy suhancot, jól elverték, hogy idős korában is emlékezzék vissza a házépítésre. Az első követ a háziasszony rakta le, aki annyi pohár bort hozott a kőművesnek, amennyi kalapácsütéssel az a helyére verte az alapkövet. Áldomást ittak: az alap elkészültével, amikor a gazda áldását kérte az építőkre; a szelemengerenda fölrakása után, amikor az építésvezető egy üveg bor elfogyasztása után a gerendáról ledobta az üres üveget, ha nem törött össze, jót jelentett, ha összetört balszerencsét hozott a ház tulajdonosára. A ház elkészülte után az épület legmagasabb részére, színes zsebkendőkkel díszített lombbokrétát tűztek.

A magyar néphiedelem szerint házépítés előtt, ajánlatos a ház minden sarkában leölni egy csirkét, hogy ők haljanak meg először a házból. Az új ház küszöbére sót szórnak, hogy megóvja a bentlakókat a sátántól. Az angolszászoknál a szellemek látogatásának megelőzése érdekében kenyeret és kávét tesznek az épülő ház alapjába.

HEGEDŰ
Lásd: hangszerek

HEGY
Lásd: életfa, erdő, gnómok

HEGYIKRISTÁLY
A hegyikristály nem más, mint színtelen, áttetsző, repedésektől mentes víztiszta kvarc. Nevét a görög krisztallosz szóból eredeztetik, amely tiszta jeget jelent. A hegyikristályból az ókor óta készítenek kristálygömböket a jövendőmondók számára, mert erről a kőről feltételezik, hogy nemcsak a tisztaság, az egyszerűség, hanem a mágia ékköve is.

Amulettként, Afrika és Ausztrália egyes népeinél esőhozó szerepe miatt közkedvelt, a sivatagban járók pedig szomjoltóként használják. Régebben a hegyikristályt megcsiszolva briliáns ékkőként viselték. A monda szerint energiákat koncentráló kristálykő csillogott Arthur király legendás kardján is, amellyel megbénította ellenségeit. Mexikói indiánok egy csoportja pedig azt hiszi, hogy a kristályokban a halottak lelkei laknak.

Gyógyító eszközként: erősíti a szemeket, szabályozza a vérkeringést, segíti a vörös vértestek képződését, jó vérzéscsillapító. Pajzsmirigy-megbetegedésnél jó hatású a nyakra helyezett, felmelegített hegyikristály; bőrbetegség ellen pedig a belőle készült elixír ajánlott.

A hegyikristály nyaklánc növeli a biztonságérzetet. Feszültség oldására javasolnak hegyikristály golyócskákat helyezni a csigolyákra. Kimerültség ellen hatékony gyógymód a hegyikristály elixír. Az elixírhez forrás- vagy forralt vízben egy éjen át hegyikristályt áztatnak.

Csillagjegyei az Oroszlán, Ikrek, Bak.

HÉJA
Lásd: állatok

HENNA
A mehendi vagy henna egy apró trópusi cserje. Ha friss leveleit és hajtásait megőrlik, vöröses-barna színű pépet nyernek általa. Ezt a pépet használják hajszínezőként és kozmetikumként, e pépből festenek szakavatott mesterek, remek, művészi rajzokat kézre, lábra egyaránt. A hennának a színén kívül kellemes illata és hűsítő hatása is van.

Szerencsés vörös színének köszönhetően – különösen Indiában - szívesen használják az esküvői szertartásokon. Azt az anyagi fellendülést jelzi, amelyet a remények szerint a menyasszony az új házába visz. Egy nappal az esküvő előtt a menyasszony összes barátja és rokona összejön, és a menyasszony tenyerére és lábfejére friss hennalevelek sötétzöld pépjével díszítő rajzokat készítenek.

A hennapaszta körülbelül 3-4 óra elteltével szárad meg válik kérgessé. Ez idő alatt a menyasszonynak ülve kell maradnia. A pihenés alatt meghallgatja a barátok, rokonok tanácsait, akik ugyancsak részt vesznek a ceremóniában. A henna nyugtató, hűsítő hatása lecsillapítja a menyasszony izgalmát. Miután a festék megszáradt, lemossák, vagy egy élettelen késsel lekaparják. Alatta sötét rozsdaszínű rajzolat marad, amely körülbelül egy hétig nem kopik le. Az esküvő után, amíg a henna el nem halványul, a menyasszony nem végez semmilyen házi munkát.

Az esküvőkön kívül a hennát használják a házas asszonyok is, a különböző vallási fogadalmak során. Férfiak és nők számára nagyon népszerű, mint hajfesték és hajkondicionáló.

Az indiaiak körében két népi hiedelem él a hennával kapcsolatban. Az egyik szerint, ha egy hajadon egy menyasszonyról levakart hennafestéket kap, hamarosan maga is férjhez fog menni (ez a szokás hasonlít a keresztény menyasszonyi virágcsokorhoz). A másik hennával kapcsolatos elképzelés úgy véli, minél sötétebb rajzolat marad a menyasszony kezén a henna lekaparása után, annál jobban fogja szeretni az anyósa. Ez valószínűleg a menyasszony neveltetéséből adódó türelmével függ össze, ugyanis amíg várja, hogy megszáradjon rajta a henna, addig is az új családtagjaival foglalkozik.

HÉT
A misztika és a szentség száma. Jelképezi a hét napjait, az ünnepek tartamát, a színkép árnyalatait, a tér vegytanát, a hangsor hét hangját. A három és a négy összegeként a két legegyszerűbb geometriai idomot, a háromszöget és a négyzetet reprezentálja.

A mitológiai létrának hét foka, a bábeli toronynak hét lépcsője van, a sámánfák és a héberek szent gyertyatartója egyaránt hétágú. A héttagú csillag a legszentebb az összes közül. Allah hét nevét formázza a rózsás rozetta.

A hetest már Babilonban is használták a különféle varázslásokhoz, az ősi Egyiptomban pedig valóságos kultusza volt ennek a számnak. Ez utóbbiaknál hét évig kellett valamit csinálni, hogy beteljesüljön, és szerencsét hozzon, mindenféle kérést és fohászt hétszer recitáltak, de a varázsigéket is többnyire hét kő, hét aranygolyó és hét lenfonál fölött mormolták, hétszer járták körbe a szent állatot, és hét csomót kötöttek az amulettekre. A meséknek hét tündére, hét törpéje volt, a varázsszövegek hét istenről, hét szent olajról és hét balzsamról tettek említést.

A rómaiak az elhunyt háza elé hét napon át ciprus és fenyőágat helyeztek. A törököknél a halotti tor hét napig tartott.

Számtalan hetes található a keresztényeknél és a zsidó vallásban. Például József hét kövér és hét sovány tehénről álmodott. Noé minden állatból hetet-hetet vitt bárkájába. Salamon király templomát hét évig építették. A hagyományos zsidó esküvő a bor vagy must fogyasztása közben recitált hét áldással végződik. Ez kapcsolja az ifjú párt a zsidó közösséghez.

A Miatyánkban hét kérelem szerepel és hét erény ismert. A szentségeket a szivárvány hét színével jelölték. A szentlelket hét galambbal jelenítették meg a katolikusok stb.

A Koránban minden szónak hétféle értelmezése van. Allah a hetedik ég fölött trónolt, Mohamedet, Burák lova a hetedik mennyországba vitte. Hét nappal Buddha születése után halt meg Májá királynő, mert az a drága edény, amelyben Buddhát kihordta, soha többé nem szolgálhatott világi célra - vélik a buddhisták.

Az ókori világ hét csodája: az egyiptomi, gízai piramisok Kairó közelében, Szemirámisz királynő függőkertje Babilonban, Mauzólusz király síremléke, a Halikarnasszoszi mauzóleum, Artemisz (Diána) temploma Epheszoszban, a görög Olümpiában lévő, Pheidiasz Zeusz szobra, a Rhodoszi kolosszus, az óriási bronzszobor, az alexandriai világítótorony, vagy Kürosz perzsa uralkodó palotája. De említhetjük a középkor hét bámulatos építményét: a Római Colosseumot, az alexandriai katakombákat, a Kínai Nagy Falat, a dél-angliai Stonehenge-et, a Pisai ferde tornyot, a nankingi porcelántornyot és a ma Aja Szofia néven ismert Hagia Sophiát Isztambulban. A modern történettudomány alapján némelyik építmény valójában nem a középkorból való, azonban annak idején a listákat nem történészek állították össze.

Hét szent könyv maradt az utókorra: a keresztények Bibliája, az óizlandi Edda, a kínaiak "Öt császára", a muszlimok Koránja, a buddhisták Tripitakája, a hinduk Védái, a perzsák zend Avesztája.

A kínai hagyományban a leánygyermek hét hónapos, amikor megjelennek a fogai, és hét éves korában veszti el a tejfogait, kétszer hét, azaz tizennégy évesen érik nővé, azaz ekkor kerül sor az első menstruációra. A hetes számnak a hallott kultuszban is jelentős szerepe van, egy hétig tart, amíg a halál után a holttestből a lélek végképp elköltözik. A tibeti buddhizmus tanítása szerint a bardo (köztes lét), tehát az az idő, amíg az elhunyt lelke egy új testben reinkarnálódik hétszer hét, azaz 49 nap.

A keresztény szerzetesek körében hét elítélendő magatartás vagy főbűn ismert: az érzéki vágy, vagyis a szexuális bujaság, a gőg vagy a kevélység, a harag vagy az indulatosság, az irigység, a lustaság, a fösvénység és a falánkság (és iszákosság). Az erények száma is hét, ezek: a megfontoltság, a bátorság, a mértékletesség, az igazságosság, a hit, a remény és a jótékonyság.

A régi Írországban a tehetős parasztok hét alapvető tulajdonnal - ház, malom vagy résztulajdon benne, égetőkemence, csűr, juhakol, tehénistálló és disznóól - rendelkeztek

Hét görög bölcset tartanak számon: az athéni Szolónt, a milétoszi Thalészt, a spártai Kheilónt, a priénéi Biaszt, a lindoszi Kleobuloszt, a mütilénei Pittakoszt és a korinthoszi Periandroszt. A magyar történetírás hét törzsről - Nyék, Megyeri, Kürt-Gyarmat, Tarján, Jenő, Kéri, Keszi - és hét honfoglalási vezérről, vagy más néven hétmagyarról - Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm - számol be.

A hetes varázsos hatását idézi az északiak azon feltételezése, miszerint Barbarossa álmában hétévente fordult meg, Olgier, a dán acélbuzogányát hétévenként verte a padlóhoz, Olaf Redbeard, a svéd, minden hetedik évben csukta le a szemét, Charlemagne pedig hétévenként pattan fel álmából, hogy helyet foglaljon trónján.

A keresztség hét bajnoka: Angliában szent György, akit hét évig tartott fogságban Marokkó fekete királya, Almidor. Walesben szent Dávid, aki hét évig aludt Orimandine elvarázsolt kertjében, ahonnan szent György segítségével menekült meg. Skóciában szent András, aki kiszabadított hat hölgyet, akik hét évig éltek fehér hattyúként. Írországi szent Patrik, aki cellába zárva hét év alatt saját kezével ásta meg a sírját. Franciaországban szent Dénes, aki hét évig élt szarvasként. Olaszországban szent Antal, aki szent György fiait mentette ki a fekete kastélyból úgy, hogy a csodatévő szökőkút vizével eloltott hét lámpát. Spanyolországban szent Jakab, aki hét évig tartó némaságban szenvedett egy zsidó nő iránt érzett olthatatlan szerelme miatt.

Hét harcban elesett hőse volt az ókori Thébának. Heten voltak a szervita szent rend alapítói, akiket később szentté avattak. A keresztények és a muszlimok körében jól ismert a hét efezusi alvó. A legenda szerint a Decius féle keresztényüldözés idején (i.u. 250), miután nem voltak hajlandók pogány áldozatot bemutatni, hét keresztény katona elrejtőzött egy barlangban, ahol álomba merültek s csak akkor ébredtek fel, amikor 200 év elteltével felnyitották a barlangot.

Misztikumánál fogva a népmesék alapszáma a hét: hétfejű sárkány, hétmérföldes csizma, hetedik ország, hetedik határ, hetedik mennyország, hét fivér, hét nővér, hét törpe, hétpecsétes titok, hét országra való lakodalom.

A boszorkány gyógymódok közül a hatásos gyógyírnak hétféle növényt kellett tartalmaznia. Elterjed szokás, a beteg ingét hétszer kellett egy déli irányba haladó folyó vizébe mártani.

A franciáknál a hetedik fiú hetedízigleni fiának rendkívüli gyógyerőt tulajdonítottak, a skótok a hetedik fiú hetedik fiát látnoki képességűnek tartották. Az angoloknál pedig a hetedik fiú rendelkezik a legtöbb talentummal, és világi sikerekre van predesztinálva. A hetedik fiú, hetedik fia a gyógyítás művészetével van megajándékozva. A hetedik lány, hetedik lánya a távolbalátás képességével rendelkezik.

A hetes számos népszokásban, babonás hiedelemben is felbukkan. A hetedig gyerek a magyar néphitben természetfeletti erővel rendelkezett. Mindent tudott, a jövőbe látott, hét, tizennégy vagy huszonegy éves korában meglátta a földbe rejtett kincset. Emellett gyógyító képességgel is rendelkezett, ha foggal született, táltos vált belőle. A kis táltos jelöltek hétéves koruktól tanulhatták a táltos mesterséget. A sámánok hétszer kiáltottak, és hét napig utaztak. Hetesével járt a gonosz, hétféle nyavalyát ismertek, a mennykő hét öl mélyre fúródott a földbe. Átokban a hétrétű görcs és a hetvenhét istennyila volt a leghatásosabb. A nagyon izgága gyerekre azt mondták, hogy hét ördög bújt bele, Rendkívül szerencsét jelentett, ha a hetedik gyerek a hetedik évben kincset talált. Göcsejben a csecsemő pólyájába hét hétre rózsafűzért raktak, s a rontás elleni fürdővizet kizárólag csak a hetedik gyerekként született nő készíthette el. A törököknél a szerelmi bánat ellen gyógyírként hét kútból és hét hullámból merített vizet kellett inni. A babonás emberek szerint az a gonosz elleni legjobb védekezés, ha egy dologhoz hét évig ragaszkodunk, ez bizonyosan szerencsét hoz. Eredményesnek tartották továbbá azokat az összejöveteleket, amelyeken hét személy vett részt, ugyanis ez azt jelentette, hogy az adóstól hamarosan visszatérül a tartozása.

A hét mágikus erejével hozzák összefüggésbe az emberi élet jelentősebb állomásait. Indiában hét vörös testrészt különböztetnek meg: ez a tenyér, a talp, a szemek, a körmök, az íny, a nyelv és az alsó ajkak.

A babonások úgy tartják, hogy termékennyé válik az az asszony, aki a férjének a nadrágszíját hétszer egy fa köré tekeri; sohasem lesz baja a törvénnyel annak, aki a hetedik hónap hetedik napján mos hajat. Szerencsétlen dolog április hetedikén vagy december hetedikén házasságot kötni. Viszont szerencsés életre számíthat az, akinek a születési dátumának (év, hó és nap) számjegyeit összeadva a hetes többszöröse adódik.

A numerológusok szerint, aki 7-én született a Neptunusz vibrálásában áll. Rendkívül eredeti, impulzív, nagyfokú képzelőerővel és empátiakészséggel rendelkező ember, aki vonzódik az okkultista tudományokhoz. Érdeklődik az ezoterikus rejtélyek, a mitológia, az űrkutatás, az UFO-k és minden ismeretlen iránt. Van benne intuíció, jövőbelátó képesség és megnyugtató magnetizmus. Felelősségteljesen és lelkiismeretesen dolgozik, de ha negatív hatás éri, összezavarodik.

Szerencsés napjai a vasárnap és a hétfő, hasonlóan a 2-es számú emberhez, akihez erősen vonzódik. Színei az ibolyakék, a rózsaszín, a csillogó világos színek, a zöld árnyalatai, a fehér és a sárga. Kövei a féldrágakövek, a krizolit, a kalcedon, ametiszt és a smaragd. Féme az alumínium. Virága a primula. Eleme a víz. Hangulatára kedvezően hat, a szimfonikus zene, a népzene és a hárfamuzsika hallgatása.

Túlzottan aggályoskodó, könnyen válik szorongóvá, frusztrálttá. Idegrendszeri labilitáson túl hajlamos mindenfajta nehezen diagnosztizálható betegségre. Fogékony mérgezésre, daganatos megbetegedésre.

HÉTFŐ
Lásd: hét napjai

HÉT NAPJAI
A hét napjainak elnevezései nálunk részben magyar, részben szláv eredetűek: a hétfő a "hét feje", a kedd a "kettedik nap", a vasárnap pedig a "vásárnap" volt eredetileg. A szerda, a csütörtök és a péntek a "közép", a "negyedik", az "ötödik" jelentésű szláv szavakból alakult ki. A szombat a héber szabbath szóból, szláv közvetítéssel került hozzánk.

A hét napjainak szerencsés és balszerencsés, kedvező, vagyis bizonyos tevékenységekre ajánlott, és a munkavégzés szempontjából kedvezőtlen „dologtiltó” napokra való megosztása már az ősi kaldeusok és babiloniak körében is megszokott volt, ez a hiedelem ókorban és a középkorban is továbbélt. A hét napjaival kapcsolatos babonás hiedelmek, tilalmak és előírások, többek között a hold változásai, illetőleg az ehhez kapcsolódó naptárrendszerek hatására, a helyi hagyományok, az egyházi tanítások befolyása révén, valamint a pihenés természetes szükségessége miatt alakultak ki.

A magyar néphit szerint a hétfő eseményei az egész hét lefolyását meghatározzák, e napon kedvező építkezésbe fogni, mindenféle házi eledelt készíteni, pénzt kölcsönadni; keddi napokon tilos dolgozni az asszonyoknak, férfiaknak viszont ajánlott fegyvert venni, harcba indulni, ugyanakkor nem ajánlatos megházasodni; a szerda lakodalmi nap, de jó mindenféle hasznos foglalatosság végzésére is; a csütörtök szerencsés nap ruha csináltatásra, vásárlásra és kereskedésre; a péntek Jézus keresztre feszítése miatt szerencsétlen nap, az ezen a napon kötött üzlet balul üt ki; aki közlekedik, balesetet szenved. Baljós jel pénteken születni, aki házasságot köt pénteki napon, annak kisiklik az élete, aki ruhát készít pénteken, aznap be kell fejeznie, mert valami baja lesz. A szombat Szűz Mária ünnepe, ha a szemitáknál a szabbath (szombat) a hónap hetedik napjára esett, ezen a napon hétszer kenték be a beteg testrészt. A népi hiedelem szerint szombaton nem kedvező a kertet gondozni, nem jó vetni és fákat oltani; a vasárnap a templomba járás, a pihenés napja, régen ezen a napon vásároztak, manapság sokan bevásárolnak. Ez a nap jó alkalom a vigadozásra, valamint a vadászatra és a fegyvervásárlásra.

Az Egyesült Államokban régen, vasárnapi napokon, szigorú puritán törvények tiltották a dohányzást, azért, hogy a parasztok inkább élelmiszert termeljenek dohány helyett. A vasárnapi főzést sem ajánlották, praktikus megfontolások miatt, hogy ne égjen tűz a házban, míg a családok órákig a templomban tartózkodtak. A fiatal férfiak számára tilos volt a vadászat, hogy a fegyvereik ne kerülhessenek az indiánok kezébe.

Az asztrológusok szerint a Hold napja a hétfő; a Marsé a kedd; a Merkúr napja a szerda; a Jupiter napja a csütörtök; a Vénuszé a péntek; a Szaturnuszé a szombat; a Nap napja a vasárnap. A korai keresztény kalendáriumokban ezek a nevek találhatók, és a latin nyelvcsalád ma is az asztrológiai elnevezéseket használja. A hét napjainak az elnevezése a germán népek körében is hasonló megfontolások nyomán alakult ki, azzal az eltéréssel, hogy a teuton nemzetek egyes napok – kedd, szerda, csütörtök és péntek – neveit (Tyr, Wodan, Tór és Freyja) az északi mitológiából szereplő isteneik – Tyr, a háborúk és hadak istene, Wodan főisten, a szélviharé, Tór, a mennydörgés és villámlás istene és Freyja, a szépség, a szerelem és a termékenység istennője – nevéből adoptálták. A germán-skandináv főisten, Tór, Donarként és Donnerként is ismert, neki szentelték a hét negyedik napját, a csütörtököt, s hívják németül Donnerstag-nak, Freyja istennő után, akit Ódin feleségeként Frigga néven is neveztek – lett a péntek a németeknél Freitag, az angoloknál Friday. Az angoloknál a pogány világban a kereszténység előtt ugyanezeket az istenségeket imádták.

Kun Molnár Sándornak, a Kömlői Szécsi Ignácról (1845-1923), a híres katolikus búcsúvezetőről szóló írásából (Hajnalodik, 1941. p. 18-20, 49-52.) tudhatjuk, hogy a borsodi és hevesi falvakban a katolikusok – a búcsújárás mellett – a szentek tiszteletére minden este éneklésre, imára gyűltek össze. Hétfő a szent angyalok és a többi mennyei szent napja volt, kedden Szent Antal valamint Szent Ferenc, Szent Anna, Szent Klára és a szeráfok tiszteletére imádkoztak. A szerdai nap Szent Józsefé volt, csütörtökön az Oltáriszentséghez, majd később Szent Terézhez fohászkodtak, pénteken Jézus kínszenvedéséről emlékeztek meg, szombaton mécsest gyújtottak Szűz Mária szobra előtt, vasárnaponként pedig a Szentháromság olvasóját végezték

Az indiaiaknál a szigorú előírások határozzák meg, hogy mit csináljanak, és mit ne tegyenek a hét bizonyos napjain. Szerintük a hétfő nem szerencsés a borotválkozásra, a kedd a hajmosásra, a szombat az olaj vásárlására. E babonák legtöbbjét, az egyes napokat uraló bolygókkal hozzák összefüggésbe.

India muszlimjai körében minden hónapban hét gonosz nap van, melyen semmilyen vállalkozásba, új kezdeményezésbe nem szabad belevágni. Babonás hiedelmeik szerint a hét egyes napjainak az utazás szempontjából volt különös jelentőségük. Így ha valaki szombaton tervezett utazást, az indulás előtt – hogy tervei megvalósuljanak – halat kellett ennie; vasárnap a bétellevél megfelelőbb volt e célra. Hasonló módon, hétfőn a tükörbe kellett néznie, hogy vagyonra tegyen szert. Kedden koriandermagot kellett fogyasztani, szerdán pedig aludttejet az indulás előtt. Csütörtökön cukrot javasoltak, hogy sok portékával térjen vissza; pénteken pedig rántott csirke került az asztalára, hogy sok gyöngyöt és tömérdek ékszert hozzon haza.

Sri Lankán a vasárnapi fürdés rontja, a hétfői javítja a fürdőző megjelenését, a keddi betegséget hoz, a szerdai gazdagságot, a csütörtöki veszekedéshez vezet, a pénteken fürdőző elveszíti gyermekét. A legmegfelelőbbnek a szombati fürdést tekintik, mert erről feltételezik, hogy örömet szerez. A látogatásokra pedig azt mondják, hogy a vasárnapok, keddek és a csütörtökök nem alkalmasak.

A germánokoknál jó napnak számít a hétfő és a csütörtök, viszont rossz náluk a kedd és a péntek. Az angolok azt mondják, hogy az asszonyok számára a kedd és a péntek szerencsés nap, a döntések meghozatalára vagy a nagy feladatok elvégzésére; a férfiak esetében a hétfő és a csütörtök a legkedvezőbb. Az íreknél nem szerencsés szombatonként költözködni, megházasodni, jelentősebb vállalkozásokba fogni, vagy éjszakai útra indulni, nem jó vasárnap borotválkozni, mert fogfájást okoz, de ez megelőzhető, ha az ember egy tőkehal állkapcsát hordja magával. Az indiaiak körében, minden kedden megkezdett munka gyanús, ezért sohasem kezdenek új munkához keddi napon, nem indulnak útra sem, mert az is rossz jelentésű. Nálunk, Szatmárban kedden és pénteken nem ajánlatos vetni, mert nem lesz jó termés. Aki kedden fon, kisebesedik a keze; aki mosatlan edényeket hagy másnapra, azt szellemek látogatják meg.

A hét napjai közül kétségkívül a legszerencsétlenebbnek bélyegzett nap, a péntek. Kedvezőtlen voltát Jézus Krisztus keresztre feszítésének napjával hozzák kapcsolatba. Azóta ez a nap istenverte, sorsüldözött. A pénteki naphoz fűződő babonák szinte egytől-egyig rosszat jelentenek: a pénteken kezdett munkában nincs szerencse vagy köszönet; aki pénteken nevet, az vasárnap sírni fog; pénteken ágyneműt cserélni, rossz álmokat hoz; a hajó, amely pénteken fut ki a vízre, balszerencsés lesz; pénteken nem szabad útnak indulni, mert balszerencsével jár; pénteken éhgyomorra tüsszenteni nagy veszedelem; aki péntekre betegszik meg, nem gyógyul fel többé; aki télen először pénteki napon fűt be, annak leég a háza; a pénteken sütött kenyér sületlen lesz; ha az új év péntekkel kezdődik, az az év eredménytelen lesz; pénteken mosni nem szabad, mert ha valaki pénteken mosott ruhát hord, abba belevág a mennykő.

Szatmár megyében: a hétfői napot tartják alkalmasnak, a körömvágásra, mert ez esetben az embert elkerüli a fogfájás; ahol szombat este fonnak, ott valamennyi születő csirke görbe lábú lesz; ha a kotlót vasárnap a templomi mise után ültetik el, sok cifra kiscsirkéje lesz; a vasárnap beszedett orvosság pedig nem használ.

A babonások szerint, péntekenként a szajkók leszállnak a sátán házára, hogy elmeséljék az összes rossz dolgot, ami a hét során történt. Azok a szajkók, akik pénteken a háznál maradnak, megfigyelik, mit csinálnak az emberek.

HIACINT
Lásd: drágakövek

HIDEG
Lásd: fagyosszentek, időjárás-jóslás

HIDROMANTIA
Lásd: jóslás

HIÉNA
Lásd: állati afrodiziákumok

HÍMZÉS
Lásd: gyermekáldás

HINTASZÉK
Lásd: szellemek

HIÚZKŐ
Ez a mágikus drágakő, állítólag a hiúz megkövesedett vizelete. Plinius szerint a hiúz nemi szervéből kicsöpögve merevedik kővé a földön. Mivel egyrészt a hiúz tisztában van értékes kövével, másrészt pedig gyűlöli az embert, hogy az ne találhassa meg, elrejti a homokba vizeletét.

A kő színe a vizelet színétől függően sárga, de többnyire sötét sárga. Ha ezt követ az ember megmossa vízben, akkor segítséget várhat tőle sárgasága meggyógyításában. A judaista mitológia első főpapja, a papok ősapja, a 123 évet megélt Áron hiúzkövet viselt a templomban, a keresztény hagyomány János apostola viszont, amikor látomásában drágaköveket látott, közöttük nem lelte fel a hiúzkövet.

A hiúzkő a kevésbé babonás elképzelés szerint, nem más, mint vulkáni eredetű üveg, az obszidián. Régebben olcsóbb ékszerekbe tettek hiúzkövet, noha féldrágakőként is használják. Az indiánok fegyvereket, nyílhegyeket, szerszámokat, díszeket készítettek belőle, az ógörögök tükörként használták.


Lásd: március

HÓD
Lásd: állatok

HOLD
A Hold-Nap mítoszokban a Hold megítélése általában kevésbé pozitív. Amíg a Nap a kirobbanó életerőt szimbolizálja, addig a Hold a gyöngédséget testesíti meg. A kínaiaknál a nőies jellegű, passzív, sötét Holdat a hideg jinnel hozzák összefüggésbe, a férfias, pozitív, világos, meleg Napot pedig a cselekvő jang erővel jelenítik meg. A gaboniaknál a Hold gonosz jellegű, és a számok közül a páratlan számokhoz tartozó.

A dahomeyi mitológiában Mavu a bölcsességet, örömet és az éjszakát megszemélyesítő Hold, Lisa pedig az erőt, munkát és nappalt megtestesítő Nap.

A szibériai sámánoknál a Hold jelképezi a világ sötét éjszakáit, a Nap pedig a világos nappalokat. Dél-Amerika északnyugati partjainál élő indiánok szemében a Hold a főisten, azért mert a Naphoz képest éjjel is tud világítani.

A busmanoknál a Hold és a Nap vetélytársak, más népeknél viszont együtt élnek, sőt vérrokonságban vannak egymással, az egyiptomi mitológiában Tefnut holdistennő a nővér, s a fivére Su, a Nap, akik úgy összetartoznak, mint a jobb és a bal szem. Olykor azonban a Holdat és a Napot házaspárokként tüntetik fel, a baltiak képzetében a Hold udvarol a Napnak, majd összeházasodnak, de hasonló feltevés él a közép-amerikai, a szibériai és a kaukázusi emberek körében is. A perui indiánoknál Pacsakamak, a világmindenség tanítója, a teremtő Nap és a Hold fia.

A dél-amerikai őserdők lakói, a Holdat természetfölötti lénynek hiszik, akinek legfontosabb élelmiszerüket, a maniokát köszönhetik. A babilóniai Ur városában a holdisten tiszteletére lépcsőzetes tornyot emeltek. A muszlimok szentnek tartott mekkai Kába köve feltehetően egy fekete meteorit, de létezik olyan elképzelés is, miszerint valamikor Hubal holdisten temploma volt.

A Hold alakváltozásai az állandó születést és halált, a megújulást, és elmúlást jelképezik. Az ausztrál mítoszokban a Hold az első olyan ember vagy ősanya, aki képes újholdként újra meg újra új életre kelni. A balti és a szláv emberek körében a holdfogyatkozás oka, hogy egy kutya vagy farkas időnként meg akarja enni a Holdat. A román babonások úgy vélik, aki október első holdtöltéjén próbál horgászni, nem halat fog, hanem vízbefúlt embert. Tepesi hiedelem szerint, az éjszakára kint hagyott tej könnyen megmérgezhető, ha teliholdkor rásüt a Hold a tejesedényre.

A Hold megjelenései a magyarok körében is sokféle babonát teremtettek, például körmöt vágni csak fogyó Holdnál szabad, ellenkező esetben nagyon gyorsan megnőnek. Krumplit a fogyó Hold fényénél célszerű ültetni, mert ekkor a gumók nagyon megerősödnek. Egyéb haszonnövényt viszont holdtöltekor kell vetni vagy ültetni. Néhol azt tartották, hogy a takarítást, mosást is ilyenkor kell végezni; tilos volt viszont a meszelés.

A Holdnak a népgyógyászatban jelentős szerep jutott, számtalan praktika, ráolvasás kötődik a teli- és a fogyó Holdhoz. Például újholdkor: a nyírfából csapolt víz kizavarja a köveket a testből, és eltünteti a szeplőket; nem jó eret vágatni, mert erőtlen lesz tőle az ember. A holdfogyatkozás a köpölyözés, a fürdés, a köröm- és a hajvágás megfelelő ideje, és ilyenkor hatásos a gilisztás gyerekkel fokhagymás tejet itatni. A gyógyítás kedvező időpontjainak kiválasztásában a Holdnaptárak adnak eligazítást.

Világszerte ismert, hogy a holdfázisok váltakozása összefügg a nők menstruációs ciklusával, egyben befolyásolhatja az ember egészségét és gyógyítását is. A Hold hatása kihat az érrendszerre, a vérkeringésre, vérnyomásra, idegrendszerre, lelkiállapotra, az ember hangulatára. Köztudott a Hold kapcsolata az ár-apály jelenséggel.

A holdfoltok kialakulásáról ugyancsak sokféle elmélet született. Az abháziak képzete szerint a szelíd fényű, lomha, ügyetlen Hold azért menekül a perzselő Nap elől, mert attól tart, hogy a forró sugaraival megsebzi őt. A magyarok a holdfoltokról azt tartották, hogy egy pásztor alakját formázzák, egy másik elképzelés pedig tudni véli, hogy a holdfolton Szent Dávid látható, amint hegedül, és Szent Cecília, aki táncol. Sok nép képzetében a Holdon lévő foltok a Holdon élő "holdember"-t, vagy a "pletykás holdasszony"-t formázzák.

Az inkák, a maják, az indiaiak és a kínaiak a termékenységet jelképező nyúllal hozták összefüggésbe a Holdat, ebbe az elképzelésbe illik bele a húsvéti nyúl is, amelyik az újjászülető természet ünnepének egyik emblématikus állata. Ausztráliában a Napot az aligátorral, a Holdat a kenguruval jelképezik. A beavatási rítusokon a Holdat a vedlő kígyóhoz hasonlítják, utalva ezzel a halhatatlanságra, a mindig megújuló kígyóra és a Holdra.

A kínaiak hiedelmében a Hold szerencsésen összehozza a szerelmeseket. Egyik elbeszélésükben a Holdon lévő „Nagy Öreg” választja ki az egymáshoz illőket, akiket piros varázsfonállal köt egymáshoz. A Hold istennőjeként tisztelték a hős íjász, Yi feleségét, Change-t. A legenda szerint Yi megszerezte Xiwangmu istennőtől a halhatatlanság italát, felesége, Change azonban ellopta tőle, majd miután megitta ezt a varázsitalt és halhatatlanná vált, felszállt a Holdba, s örökre ottmaradt. A Holddal kapcsolatban felbukkan egy csodálatos nyúl alakja is. A legenda szerint a jáde nyúl a Holdon növő fahéjfa alatt él, és egy mozsárban töri a halhatatlanság elixírjét.

Az indiai szikhek szerint, ha egy újonnan férjezett asszony terhessége első néhány hetében meglátja az újholdat, születendő fia gyönyörű lesz, akár a Hold. Ám ha a várandós kismama holdfogyatkozás idején, a negyedik holdnapon pillantja meg a fogyó Holdat, rossz hírt fog kapni.

A cornwalli angolok az hiszik, ha fogyó hold idején fiú születik, a következő gyermekük lány lesz, és fordítva. A növő hold idején születő gyermek esetén a következő gyermek azonos nemű lesz. Rövid életet él, és fiatalon fog meghalni az a gyerek, aki a régi és az újhold között időszakban látja meg a napvilágot.

Az időjárás megfigyelők úgy tartják, ha a Holdnak udvara van, néhány napig rossz idő várható. Ha újhold vagy holdtölte idején száraz, napos az idő, akkor csapadékosra fordul az időjárás, és újhold után még két napig ilyen marad. A néphiedelem azt mondja, hogy a telihold elfogyasztja a felhőket, és hideget hozhat.

Az asztrológiában a Hold a lélek, a tudatalatti és a képzelet bolygója, a numerológiában a Holddal szimbolizált kettes vibrálás intuíciót, hangulati labilitást, belső nyugtalanságot, élénk fantáziát áraszt.

A Hold jegyében született ember szerencsés napjai a vasárnap, a hétfő és a péntek. Színei a fehér, az ezüst, a krémszín és a zöld valamennyi árnyalata, viszont minden sötét színt, lilát, vöröset, feketét kerülnie kell. Szerencsés kövei a fehérgyöngy, a halványzöld smaragd, a jáde és a tejopál. Féme az ezüst. Növénye a tölgy. Eleme a víz. Közérzetét kedvezően befolyásolja a vonószene. Étrendjében sűrűn szerepeljen saláta, káposzta, kelkáposzta, fehérrépa, lenmag, uborka, tök, dinnye.

A több száz éve íródott Csízió szerint az a gyerek, amelyik a Hold órájában születik "állhatatlan cselekedeteiben, másra nem hallgat, senkinek nem enged, (...) emberkorba ritkán jut, lassú, szerencséje van a világi dolgokban (...) homályos szemű, kancsal, beteges, a fejét lefüggeszti, ritkán vígad, igazmondó, kicsiny dolgokért hamar megharagszik, de hamar megbékül."

HOLDBÉLI NYÚL
Lásd: nyúl

HOLDFOGYATKOZÁS
Az embereket régóta foglalkoztatja az égitestek fogyatkozása, közülük is elsősorban a mindenki által megfigyelhető nap- és holdfogyatkozás. A világ különböző tájain a sajátos látványt nyújtó két főszereplőről, a Napról és a Holdról változatos elképzelések születtek, mítoszok terjedtek el, hol azt hitték róluk, hogy testvérek, hol azt, hogy házastársak, vagy csak udvarolnak egymásnak.

A szibériai népek hiedelmében a Hold fokozatos fogyását, vagy ahogy ők nevezik: a lassú haldoklását, nem más, mint a házastársa, a Nap okozza. A baltiak holdfogyatkozásra vonatkozó magyarázata szerint, a házasságkötésüket követő lakodalom után a Hold elhagyta a Napot. Hűtlenségét a villámisten úgy bosszulta meg, hogy kettévágta az égitestet. A Dél-Amerika észak-nyugati részén élő indiánok, akik a Holdat főistenként tisztelik, úgy gondolják, hogy a napfogyatkozáskor a Hold győzedelmeskedik felette, amit minden alkalommal boldogan megünnepelnek. A holdfogyatkozásokat viszont szomorú eseményként fogják fel, és megsiratják. A japán Hokkaidón, a Szahalin-félszigeten valamint a Kuril-szigeteken élő ajnuk telihold idején ajándékokkal halmozzák el a Holdat, mert ilyenkor vidámnak, jókedvűnek tartják, amikor viszont fogyóban úgy vélik, hogy rosszkedvű és sír.

A régi korok embere – bár nem ismerte a fogyatkozások okait – gyakran képes volt előre jelezni azokat, és a jelenséget a legjobb tudása szerint próbálta értelmezni. A holdfogyatkozások folyamatos megfigyelései alapján a legkézenfekvőbb magyarázatuk az volt, hogy valamilyen lény elfogyasztja a holdat, valószínűleg ez lehet az eredete annak, hogy a kínaiaknál a fogyatkozás elnevezése „chih”, melynek evés, enni a jelentése. A szlávok képzetében farkasember harapdálja a holdat. Az abházok szerint, főistenük Ancva úgy rendelkezett, hogy a teliholdból falatozzon a hold boszorkány nővére, aki - engedelmeskedve a parancsnak - a kikerekedett holdból jó étvággyal fogyaszt. A holdfogyatkozási teóriák között szerepel még a hold széttépése, kettészakítása, kutya vagy farkas által való megrágása. Egyes amerikai indián törzsek szerint óriási kutyák vadásznak rá, s amikor elkapják, széttépik, és a sebeiből kifolyó vér sötétvörösre festi a holdat. A peruiak, amikor a holdfogyatkozás elkezdődött, iszonyatos zajt csaptak hangszereikkel, kutyáikat megverték, hogy vonyítsanak, abban a reményben, hogy a hold, melyről feltételezték, hogy befolyással van állataikra, felfigyel rájuk, és meghallgatja a panaszaikat.

A legtöbb holdfogyatkozás sötétpiros színe, amit valaha a hold kifolyó vérének tartottak, szintén a holdból való evés mellett szólt. Ma már viszont tudjuk, hogy a fogyatkozáskor megfigyelhető színárnyalatokat a Föld légköre okozza, mely a napfény kék és zöld színű részét jórészt kiszűri. A maradék fényben a vérvörös vagy narancsos szín dominál, de a levegő szennyezettségétől és páratartalmától függően a hold karimája körül a sötétbarna és sárga árnyalatok is megjelenhetnek.

Egy a holdfogyatkozásról szóló szikh legenda elmeséli, hogy amikor a Hold nagy szükségben volt, kölcsönkért némi pénzt kamattal egy alacsony kaszthoz tartozó szolgától. A tartozását azonban nem tudta megadni. Közben a kamat megsokszorozódott, és oly mértékben növekedett, hogy a Hold számára lehetetlenné vált az összeg visszafizetése. Azóta valahányszor a kölcsönző megjelenik a pénzért, a Hold mindaddig elrejti az arcát, amíg a férfiak és a nők a földön nem adnak bőséges adományt a szolgának, ezzel könnyítve a Hold anyagi nehézségein.

Noha a holdfogyatkozásról kialakított elgondolások sokfélék, az emberek körében mindig nagy egyetértés volt abban, hogy a holdfogyatkozás nagyon rossz előjel. Az ősi kaldeusok véleménye szerint a holdfogyatkozás a Hold haragjának a jele, amelyet hamarosan éhínség, járványok, vagy természeti csapások követnek. A babilóniaiak azt is megfigyelték, hogy a részleges holdfogyatkozás a hold melyik kvadránsában volt a legerőteljesebb, és ebből arra következtettek, hogy a természeti csapások az országuk mely földrajzi területeit fogják a legjobban sújtani.

Az alkalmatlan időben kialakuló holdfogyatkozásról azt gondolták, hogy megváltoztathatja a történelem menetét, és így is történt számos esetben. Az egyik legrégebbi ilyen esetet a neves ókori történetíró, Thuküdidész (i.e. 460?-404?) írta le, a peloponnészoszi háborúról szóló elbeszélésében, amely az i.e. 5. században zajlott le. E háború második szakaszában az athéniek megtámadták, és blokád alá vonták a szicíliai Szirakuza városát. Két év ostrom után az athéniek készek voltak kivonni a csapataikat, azonban a visszavonulási parancs előtt, egy holdfogyatkozás volt, melyet az athéniek rossz ómennek tekintettek, és ezért – ahogyan azt a jövendőmondók előírták – a távozásukat elhalasztották háromszor kilenc nappal. Ez a késlekedés lehetővé tette a szirakuziaiak számára, hogy kitörjenek az ostromgyűrűből, és az összevont erőiket az athéniek ellen fordítva, szétverjék hadiflottájukat és seregüket. Athén súlyosan megrendült, a demokráciája megdőlt, és végső veresége tartós hanyatlást hozott a görög civilizáció ékkövére. Természetesen Athén bukásának számos egyéb oka is volt, az azonban vitathatatlan, hogy az i.e. 413-ban bekövetkezett holdfogyatkozás, és a hozzákapcsolódó katonai vereség a kulcstényezői voltak a történelmi fordulatnak

Egy nevezetes holdfogyatkozás volt 1504. február 29-én is. Ez a február Jamaica egy kis szigetén találta Kolumbusz Kristófot, az Újvilág híres felfedezőjét, ahol már hónapok óta rostokolt. Eleinte, miközben segítségre várt, a szigetlakók ellátták élelemmel és egyéb felszereléssel Kolumbuszt, azonban arrogáns és kiállhatatlan viselkedése oda vezetett, hogy egy idő után a bennszülöttek már nem voltak hajlandóak erre. Elkeseredésében, hogy éheznie kell, felütött egy tengerészeti almanachot, melyből megtudta, hogy éppen egy holdfogyatkozás áll küszöbön. Azonnal összehívta a sziget lakóit, és közölte velük, hogy az Isten megbünteti őket, ha őt és a tengerészeit nem látják el élelemmel. És isten büntető szándékának előjeleként, egyszer csak elkezdett a hold elsötétülni. Ekkor Kolumbusz eltűnt a kabinjában, mit sem törődve az őslakók hangos könyörgésével, hogy adja vissza nekik a holdat. Csak több mint egy óra elteltével jött elő ismét, amikor bejelentette, hogy az Isten kész visszavonni büntetését, ha megígérik, hogy a jövőben folyamatosan biztosítják a táplálékot ő és a legénysége számára. Az őslakók főnöke azonnal beleegyezett, és néhány percen belül – Kolumbusz erejét igazolva – a hold kezdett előjönni az árnyékból. Ettől kezdve mindennel ellátták őt és csapatát, egészen 1504 júniusáig, amikor sikerült elhagyniuk a szigetet.

A csillagászok holdfogyatkozásról kialakított tudományos véleménye leszögezi, hogy a földünkről szabad szemmel is jól látható fénytünemények (fogyatkozások) elsődleges szereplője a Hold, ennek az égi jelenségnek van, amikor okozója, és van amikor „elszenvedője”. Tudvalévő, hogy a Holdnak nincs saját fénye, azt a fényt tükrözi vissza, amit a Naptól kap. Miközben a Hold a Földet körülbelül 29 és fél nap alatt kerüli meg, keringése során a Naphoz viszonyított helyzete folyamatosan változik, eközben a Hold különböző – újholdtól a teliholdig növő, a teliholdtól az újholdig fogyó – fázisokon megy keresztül, más-más arcát mutatva. Az újholdnak nevezett fázis valójában láthatatlan, mivel a Nap által megvilágított oldal ekkor a Földdel ellentétes irányban van. A többi fázis viszont jól látható és ismert, ugyanis a Hold minden hónapban végigmegy rajtuk. Teleholdkor, a Hold felkelte egybeesik a Nap lenyugvásával, az éjszaka végeztével pedig pont akkor nyugszik le, amikor a Nap felkel. Ennek oka az, hogy az égen a telihold a Nappal átellenesen látszik. A telihold különös fontosságú a holdfogyatkozások szempontjából is.

A Hold fogyatkozása csak teliholdkor következhet be, és csak akkor, ha a Hold áthalad a Föld árnyékának valamely részén. Hogy nincs minden teliholdnál holdfogyatkozás, annak tudható be, hogy a Hold Föld körüli pályája 5 fokkal elhajlik a Föld Nap körüli pályájához képest. Ami azt jelenti, hogy a Hold idejének nagy részét vagy a Föld keringési síkja alatt, vagy fölötte tölti, így a Föld árnyékkúpja alatt vagy felett halad el, vagyis nem lesz fogyatkozás. Évente átlagosan három alkalommal azonban a Hold keresztezi a Föld árnyékának valamely részét, ezáltal – nagyjából azonos arányban – valamilyen fogyatkozás (félárnyékos, részleges vagy teljes) mégis bekövetkezik. Tiszta időben a holdfogyatkozást a Föld éjszakai oldalán mindenki látja

A holdfogyatkozás álma azt jelzi, hogy az illető valamilyen eddig elrejtett tulajdonságára, titkolt hibájára hamarosan fény derül.

HOLDFOLTOK
Lásd: Hold

HOLLÓ
Mivel a hollót és a varjút a néphit sokszor összekeveri, a hollóra vonatkozó magállapítások sok esetben a varjúra is vonatkoznak.

A hollót szokás a halál madaraként emlegetni, hisz mint vészjóslón károgó, fekete tollú, dögöket felfaló madár kapcsolatban áll a holtak birodalmával, és a holtakat követelő véres csatákkal. A vikingek, hogy az ellenségeikben félelmet keltsenek, vitorláikra hollókat festettek. Bárhová repüljön, bárhol telepedjen le, a britek számára általában rosszat jelent, kivéve a babonás walesiek kéményeit, ahol jó szerencsét hoz a ház lakóira, és a londoni Towert, melynek jelképei e madarak. Úgy tartják ugyanis, hogy mindaddig, amíg hollók élnek a londoni Towerben, ellenséges hatalom nem képes elfoglalni Angliát. Tény, hogy a monarchia máig fennmaradt, és a kormány ma is tart néhány madarat a Tower udvarán, sőt ugyanitt temetőjük is van. A holló bántalmazását, elűzését sokan rossznéven veszik, egyesek szerint megölése Athur király szellemének megsértését jelenti, aki holló képében látogatja meg a világot.

Tekintve, hogy a holló nemcsak dögevő, hanem növényeket is fogyasztó madár, kompromisszumra képes lénynek tekintik, közvetítőnek tartják az élet és a halál között. Nem költöző madárként közvetít a nyár és a tél; a szárazság és a csapadékos idő; a víz és a szárazföld között. Egy mítosz szerint a holló egy fogoly madárral betörte az égboltot, így szerezték meg a világosságot a föld számára. Gyakran nevezik varázserejű boszorkánymadárnak, a világ számos országában úgy hiszik, hogy megsúgja a jövendőt, előre látja a bekövetkező eseményeket. Az ókori babiloniak, a görögök és rómaiak jósmadárnak hitték, arra gondoltak, aki a holló szívéből elfogyaszt, jövendőmondó képességgel fog rendelkezni. A mítoszokban, legendákban gyakran az istenek szemei és fülei, Odin, a skandináv főisten vállain két holló pihen, akik elmondják számára a világ híreit. Sokszor megemlíti a Biblia is, holló volt az első madár, akit elküldött Noé a bárkájáról az özönvíz után, Salamon királyt hollófekete hajjal írja le az Énekek Éneke.

A mitológiában a holló vagy a varjú az éggel és a Nappal, valamint a földműveléssel, a háborúval és az alvilággal kapcsolatos isteneket kíséri. Kínában a Nap lelke a holló. A képeken, domborműveken a napkorongban egy háromlábú holló látható, amely a holdbéli nyúl párja. Egy legenda szerint egyszer tíz napholló szállt fel, és iszonyatos hőséget támasztva perzselték a földet. A mesteríjász, Yi kilencet lelőtt közülük, így megmentette az embereket, és csak egyetlen holló maradt a Napban, amelynek három lába van. Japánban a holló az istenek hírnöke és kísérője. Görögországban csak rossz hírt hoz; Indiában halálmadár; Olaszországban szerencsét hoz; az irokézeknél ő adja a gabonát.

A román néphitben a holló szívesen látott madár, nagy szerencsét jelent, ha valakinek a házára fészkel. A ház körül köröző holló is szerencsés ómen, mert azt jelenti, hogy a házat jó akaratú szellem vette védelmébe. Ha holló csőrével kopogtat a ház falán, oda többé nem látogatnak el a rosszhírű szellemek. Aki hollótollat hord talizmánként, annak szerencséje lesz, viszont aki hollókaromból készültet visel, annak rossz ómen, mert ez utóbbi elkészítéséhez egy hollót kell meggyilkolni.

A madár megölésével elköltözik a házból a jó szellem, és hamarosan végzetes baj történik a házban lakókkal.

Több indián törzs számára a holló károgása égzengés, a szeme villámlás. A Nap felé repülő holló jó időt jelez. Az alaszkai tlingiteknél megkülönböztetnek egy pusztító és egy teremtő hollót. Apollón a hollótól tudta meg, hogy kedvenc nimfája megcsalja, és egy holló jövendölte meg Cicero halálát. A népgyógyászok azt mondják, hollót látni egy beteg ember közelében azt jelzi, hogy az illető nem fog felgyógyulni.

A holló rendkívül ravasz, ügyes, ármánykodó, tolvaj madár, egyben híres pletykaterjesztő, remekül utánozza az emberi beszédet, és meglehetősen hosszú életű, feltehetően ezeknek az adottságoknak köszönhetően jellemzik bölcs madárként. Egy szólásmondás is utal erre: gyanakszik, mint a holló. Az Egyesült Államokban többféleképpen minősítik, egyaránt nevezik ravasz, csalafinta, kópé, tréfacsináló, falánk és parázna madárnak.

Észak-Amerikában a hollót a legcsibészebb tolvajnak tartják. A feketeláb indiánok mondája szerint egyszer a holló ellopta az összes bölényt, antilopot, szarvast, jávorszarvast és nyulat, mire az emberek közt éhínség tört ki. Az öreg teremtő kutya képében, a törzsfőnök fiának segítségével megtalálta a hollót egy barlangban, ahonnan kiszabadították az állatokat. A holló erre megjelent, és visszaterelte őket. A teremtő éktelen haragra gerjedt és büntetésként a hollót a tűz fölé, egy karóhoz kötözte. Feltehetően, ekkor, az isteni büntetés következtében füstölődött meg a holló, és lett fekete tollazata.

A népi beszédben: ritka, mint a fehér holló; nem fél a holló akasztott embertől; fekete hollónak fekete a fia; holló a hollónak nem vájja ki a szemét.

HOMLOK
A fiziognómia szerint: a széles, előreálló homlok: széles látókörű, előítéletmentes, megfontolt, komoly és igazságos embert jelöl, aki jó koncentrálóképességgel, rendszerint erős testalkattal és nagy akaraterővel rendelkezik.

Az alacsony homlok: összeférhetetlen, veszekedős, primitív embert jelez. A magas, kerekded homlok: férfinál nagy észt feltételez, nőnél szapora gyerekáldást; a gömbölyű homlok: férfinál nyelvtehetségre, nőnél intelligenciára utal.

A kicsi, előreálló homlok: elfogulatlan, tevékeny, jóindulatú és jószívű ember. A négyszögletes, széles homlok: pontos, elővigyázatos, gyanakvó ember, aki jó dolgozó ugyan, de nem szeret kooperálni, vagyis nem szívesen dolgozik másokkal.

A keskeny homlok: nőnél hiú természet, férfinál, korlátoltság. A keskeny homlok, mélyen lenövő hajjal: hanyag, megbízhatatlan ember, előbb-utóbb bűnözővé válik. A keskeny homlok, széles arccal és kis szájjal: élvhajhász, beképzelt, szélhámos, erőszakos, felforgató és arrogáns személy.

A hosszúkás, kónikus homlok: erőszakos ember, kiváló vadász, esetleg bérgyilkos. A hosszúkás homlok, behorpadt arcnál: primitív ember, gyenge az állóképessége.

A Csízióban a homlokról az olvasható, hogy a keskeny homlok nehezen tanuló, értetlen és nagyétvágyú személyt reprezentál, a széles homlok, rövid elmét; a gömbölyű homlok haragos embert; az alacsony leereszkedő homlok tiszta életű, szemérmes; a négyszögletes és középmagas homlok jóságot és nagy bölcsességet jelez.

HOMLOKRA FESTETT JELEK
Lásd: bindi

HOMLOKRÁNCOK
A fiziognómia szerint a függőleges ráncok jó koncentrálóképességről tanúskodnak, már egyetlen, a két szemöldök között lefelé ívelő vonal is erre utal. Az ilyen ember, óvatos természete révén, megfelelő önkontrollal rendelkezik. A szorgalmas, tudománnyal foglalkozóknak, a koncentrált gondolkodás következtében, két szemöldökük között idővel több apró lefelé futó ránc jelenik meg. A szemöldök közt egyre mélyülő merőleges ráncok szőrszálhasogatási hajlamot, nagyfokú aprólékosságot és szigorú becsületességet jeleznek.

A szemöldök közti apró ráncok tulajdonosának megbízhatóságát, lelkiismeretességét bizonyítják. A homlokon keresztirányú, hosszan futó, vízszintes ráncokat hoz létre a túlzott aggodalmaskodás, a tartós szorongás. Ezek a ráncok kiegyensúlyozatlan, de jóindulatú emberre utalnak. Ezzel szemben a ráncnélküli homlok bizonyos kiegyensúlyozottságot jelképez.

Egy másik elmélet szerint, akinek nincsenek vonalak a homlokán, nem tesz mély benyomást környezetére, ráadásul türelmetlen ember; a homlokon két vízszintes vonal: fanatikus, rendszerető; három vonal: tapintatlanul kíváncsi; négy vonal: aggodalmaskodó, zavart gondolkodású ember. Ha valakinek sok, rövid, szakadt vonal van a homlokán: végtelen nyugtalanságot, feszültséget szimbolizál. Ha a vonalak rövidek, hullámosok: tulajdonosa fizikailag gyenge ember; ha a vonalak megtörtek, lefelé hajlanak és egyenlőtlenek, betegséget és veszekedést jelentenek; ha a vonalak azonos vastagságúak, finoman kirajzoltak, értelmes, egészséges embert jeleznek.

A fiziognómia egyik ága a homloktan, vagyis a metoposzkópia abból indul ki, hogy az ember jellemét és sorsát a homlokára vésett vonalakból meg lehet ítélni. Az asztrológia azt mondja, hogy a csillagok hatással vannak a test különböző részeire, legfőképpen a homlokra, amely a testrészek közül a legközelebb van az éghez. A homlokon lévő hét fő vízszintes vonalnak megfelelő bolygók sorrendje: legfelül a Szaturnusz, ezután a Jupiter, a Mars, a Nap, a Vénusz, a Merkúr és a Hold.

Például a Jupiter zónájába tartozó két vonal közötti részben, a bolygónak tulajdonságai érvényesülnek: nemes jellem, igazságszeretet, büszkeség, nagylelkűség stb. Ha a vonal átmegy egyik részből a másikba, azt jelenti, hogy a két bolygó együttállása miatt tulajdonságaik hatással vannak egymásra.

Cardano szerint az, akinek három párhuzamos vonal van a homloka felső részén, békés, nyugodt ember, a szerencséje azonban változó, és ki van téve annak, hogy megsebesülhet a fején. Amikor a három vízszintes vonal a homlok alján található, az illető lobbanékony, szangvinikus ember, gyilkos ösztönökkel.

HOMOSZEXUALITÁS
Lásd: szexualitás

HÓNAPOK
Lásd: január, február, március, április, május, június, július, augusztus, szeptember, október, november, december

HÓNAPOK NAPJAI
Összhangban az ókori asztrológusok megállapításaival és intelmeivel, valamint a történelem vagy a vallási mitológia egyes eseményeihez kapcsolódóan a hét napjainak kedvező és kedvezőtlen napokra történő megosztása a hónapok napjai között is fellelhető.

A szerencsés és szerencsétlen napok először a kaldeus mágusok tanításában jelentek meg, és a történelemből ismeretes, hogy az ősi Babilónia lakóinak mindennapi életet hasonló szabályok befolyásolták, évezredekkel Krisztus születése előtt. Az ókori Ninive királyi palotájából származó régészeti leletekben, találtak utalást a szerencsétlen hónapok létezésére. Az ókori Mezopotámiában bizonyos napokat, melyeket az ősi Egyiptom asztrológusai balszerencsésnek tartottak, egyiptomi napoknak neveztek. Az egyiptomiak a napok többségét szerencsésnek tekintették, és a szerencsének vagy balszerencsének különböző fokozatait ismerték.

A fontosabb tevékenységek, a létfenntartáshoz szükséges munkák helyes időpontjának megválasztását segítő legkorábbi írásos útmutatást az i.e. 8. században élő görög költő, Hésziodosz készítette. Szerinte ugyanis nem csak az számított lényegesnek, hogy milyen veszélyeket rejt nem ismerni a kiszámíthatatlan istenek szeszélyeit, hanem az is életveszélyes volt, ha a szántóvető nem tudta, mikor helyes elvetni a gabonát, vagy mikor és hogyan lehet eredményesen íjat-nyilat fordítani a vadak ellen.

A Munkák és napok c. verseskötetében, amely tulajdonképpen egy versmértékes almanach, a hónap szerencsés napjait megkülönbözteti a többitől, és ennek figyelembe vételével tanácsokat ad a parasztoknak a különböző mezőgazdasági munkák elvégzésének megfelelő időpontjára. Művéből megtudható például, hogy a hónap tizenegyedik napja kiváló a gabona betakarítására, a tizenkettedik pedig a birkanyírásra. A tizenharmadik napon viszont nem javasolja a vetést, ez a nap a palántázásra kedvező. A hónapok ötödik napja különösen balszerencsés, míg a harmincadik az összes közül a legkedvezőbb.

Az asztrológusok határozták meg az orvosok számára, hogy mely napokon veszélyes az érvágásos gyógykezelés. Ezt a fajta gyógymódot különösen április első hétfőjén, melyen a testvérgyilkos Káin született, augusztus első hétfőjén, Szodoma és Gomorra városok elpusztításának napján, valamint december utolsó hétfőjén, Júdás születésnapján volt ellenjavallott.

Az ókori Britannia lakói ugyancsak szerencsés és balszerencsés napokra osztották a hónapokat, és a hold állásától függően számos kedvező vagy kedvezőtlen eseményeket jövendöltek. A hónap tizenkettedik napját alkalmasnak tartották a vetésre, a házasságra, utazásra és az érvágásra, azonban a tizenharmadik nap meglehetősen rossz hírű volt, mivel ez gonosz nap lévén, semmit sem szabadott tenni. A tizennegyedik nap minden célra megfelelt, kiváló volt rabszolga vásárlására, házasságra és a gyermek beiskolázására; míg a tizenhatodik – a rablás kivételével – semmire sem volt jó. A huszonkettediket napszámos vagy mezőgazdasági idénymunkás felvételére, rabszolga vásárlására javasolták, és azt gondolták, hogy az e napon születő gyermek felnőttként érteni fog a gyógyításhoz. A huszonötödik a vadászat napja volt, az ekkor született leányok a hiedelem szerint kapzsi természetűvé váltak, és felnőve a gyapjúkártoló szakmát választották.

HORGÁSZOK
A horgászok szerint az első halat, melyet kifogtak, vissza kell dobni, ezután a horgászás egész nap szerencsés lesz, ellenkező esetben, a fordítottja igaz. Aki megszámlálja a megfogott halakat, aznap nem fog többet. A Tobagó-i halászok és horgászok úgy vélik, hogy a holdtöltét követő harmadik napra eső péntek reggel a legjobb idő a szerencsés halfogásra, mert a halak a holdjárásnak megfelelően "harapnak".

A babonás horgászok úgy tartják, hogy a balszerencse elkerülése végett sohasem szabad átlépni a földön lévő csónakot, még rosszabb előjel, ha a csónak alján ráadásul egy horgászbot hever. A hiedelem abból táplálkozik, hogy a földön heverő horgászbotra könnyen ráléphet valaki, és ha eltört, azzal már aligha lehet halakat fogni.

Egy másik intelem szerint csak akkor szabad beszállni egy halászbárkába, vagy keresztülmenni rajta, ha a hajó kapitánya hívta az embert. Ez a szokás a régi időben alakult ki, amikor a nem túl okos embereket olyan helyekre vitték, ahol kevés halat lehetett fogni.

HŐS
A hősöket, más néven héroszokat, a különböző népek mitológiái, mítoszai, meséi, történetei legtöbbször egy istenség vagy egy nemesember leszármazottjaként tüntetik fel. Ilyennek ábrázolták Heraklészt, a dicső ősöktől származó bátor harcost. A rendkívüli tettekre képes szépséges daliák közül például a görög Akhilleusz és az ír Cú Chulainn félig isteni származásúak. Mások, mint az orosz Ilja Muromec és az angolszász Beowulf csak érettebb férfiként válnak hőssé. Ugyanakkor a kínai hősök a társadalom középosztályából kerülnek ki, de nem ritkán egészen szegény család gyermekei. Sokan közülük katonaként, hadvezérként válnak hőssé. A hősök óriási erővel és emberfeletti képességekkel rendelkeznek, társaiktól jóval bátrabbak, lehetőségeiknek se szeri, se száma. Vitézségük csatákban, háborúban mutatkozik meg, olykor részt vesznek veszélyes kalandokban is, társaikkal nagylelkűek, ellenfeleiknek viszont nem bocsátanak meg.

A hősök azonban nemcsak a kardforgatásban ügyesek, járatosak számos mesterségben, tudnak például házat építeni, hajózni. Olykor ravasznak, eszesnek tüntetik fel őket, máskor pont az ellenkezőjeként, jóhiszemű balgának, néha vakmerők, konokok, szinte keresik a veszélyt, gondolkodás nélkül felveszik a harcot akár egy nagy létszámú csapattal is. Olykor keserű vég vár rájuk, a görög Akhilleuszt Trója falainál ölik meg, Héraklész, kínhalállal múl ki, elégeti magát, Thészeusz gonosztevő kezétől veszti életét, Aszklépioszt Zeusz főisten villáma sújtja halálra.

A hősök némelyike gyerekesen egyszerű és ártatlan, szeretnek ajándékot és dicséretet kapni. Héraklésznek hívei áldozati ajándékokat vittek, Aszklépiosznak szentélyt építettek, és ahol eltűnésének helyét sejtették, jóshely működik. A görög perzsa háború után Thészeusz holttestét Athénba vitték.

HUNYOR
Lásd: fűszerek

HÚSVÉT
A húsvét az egyetemes kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, melyen Krisztus feltámadásáról emlékeznek meg. A keresztények kezdetben a húsvétot a zsidó peszach ünnephez igazították. A középkorban például a franciák húsvét szombatját vagy a nagypénteket tekintették az év első napjának. A nicaeai zsinat (325.) döntése óta a húsvét a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltét követő vasárnap, mindig más naptári időpontra eső ünnepe, azonban az ünnep napjának ez a fajta meghatározása csak a 8. századtól vált általánossá. Innentől kezdve viszont a világon mindenütt ugyanazon a napon ünneplik a Megváltó feltámadását.

Noha a húsvét csak egyetlen vasárnap, ám megelőzi az ünnepre való felkészülés ideje, a nagyböjt negyven napja, valamint a nagyhét: a virágvasárnap, nagycsütörtök, nagypéntek, és nagyszombat. A feltámadás napját követő ötven nap, az ún. „húsvéti idő”, egészen pünkösdig tart.

A húsvét előtti nagyhét a virágvasárnappal kezdődik, mely egyúttal a negyvennapos böjt utolsó hete is. Virágvasárnap ünnepén a keresztény egyház Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik. A szamárháton Jeruzsálembe érkező prófétát lelkes, éljenző tömeg fogadta, pálmaágakat lobogtatva üdvözölték, jelezve, hogy számukra elérkezett a reménység és győzelem ideje. Elsőként Konstantinápolyban tartottak pálmavasárnapot, majd ezt követően Rómában is divatba jött ez a szertartás. Ahol nem volt honos a pálma, ott a pálmaágakat virágokkal helyettesítették, így lett ezekben az országokban a pálmavasárnapból virágvasárnap.

Virágvasárnapon a pálmaágak helyett fűzfa- vagy más fák barka-virágos ágát szentelik meg. Ezen a napon tilos dolgozni, és mulatozni, viszont lehet, sőt szokássá vált virágmagokat ültetni, mert azt mondják, hogy a virágvasárnap ültetett virágok illatosabbak lesznek. A megszentelt barkához ugyancsak számos hiedelem fűződik. A görög katolikusok az ereszcsurgásba dugják, hogy megvédje őket a villámlás ellen, mások a házban tartanak barkát a villámcsapás elhárítására. A megszentelt barka gyógyhatással rendelkezik, egy szemet lenyelve belőle a templomból jövet, megvéd a gyomorbántalmaktól és a torokfájástól.

A néphit úgy tartja, egész évben szerencsés lesz, aki húsvétkor új ruhát visel, és tartózkodik a méz fogyasztásától. Ha húsvét első napján az ember hideg vízben fürdik, egészséges és friss lesz az év hátralévő részében.

A húsvéti hagyomány számtalan formája alakult ki, az egyik közülük a színesre festett tojások ajándékozásának szokása, mellyel a feltámadást, az élet megújulását jelképezik, de kapcsolatba hozzák a tojásokat a négy elemmel (tojáshéj-föld, hártya-levegő, fehérje-víz, sárgája-tűz) és a világ teremtésével is. Hagyományosan a gyerekek – a Krisztus vérét szimbolizáló – piros színűre festett kemény tojást kaptak. A húsvéti bárány, Isten báránya, vagyis maga Krisztus. Az ételszentelés a 10. század óta vált szokássá. Az ünnepi ételek maradékainak a néphiedelem varázserőt tulajdonított. A megszentelt húsvéti sonka csontját a gyümölcsfákra akasztották, hogy bőséges gyümölcs teremjen. A kalács morzsáit pedig a tyúkoknak adták, hogy sok tojást tojjanak. A Székelyföldön a húsvéti étel morzsáját is megőrizték, s nyáron a verebek kártevése ellen kereszt alakjában meghintették vele a gabonaföldeket, miközben ezt mondták: „távozzatok innen kártékony madarak”. Az Ipoly mentén egy-egy szentelt tojást ketten ettek meg, hogy ha eltévednek, jusson eszükbe, kivel ették a húsvéti tojást. Világszerte elterjedt szokás a húsvéti locsolkodás, nálunk a napja húsvét hétfő. Régen faluhelyen a fiúk, legények kútból húzott, vagy patakból mert vödör vízzel öntötték nyakon a lányokat, hogy el ne száradjanak, manapság illatos kölnivel locsolkodnak. Locsolás előtt a fiúk húsvéti rigmus kíséretében kérnek engedélyt e művelethez, amit a lányok festett, piros, vagy szépen díszített hímes tojással, csokoládé nyuszival, finom süteménnyel, pohár borral vagy némi pénzzel köszönnek meg. A Dunántúlon locsolás helyett fűzfaággal vesszőzik meg a lányokat. Mind a locsolás, mind a vesszőzés pogány eredetű termékenységi rítus, párosulva a víz tisztító erejével.

A keresztény hívők a Húsvétot a feltámadással, a locsolkodást pedig a kereszteléssel hozták összefüggésbe. A néphit szerint, Krisztus feltámadását ujjongva ünneplő asszonyokat, vízzel locsolták le a sírt őrző katonák, hogy lehűtsék őket. Egy 1545 áprilisából fennmaradt írás a lányok húsvéti fürösztéséről tesz említést. Két évszázaddal később e szokás már vödörből öntött vízre mérséklődött, s mára meglehetősen megszelídült.

Először a perzsák használtak színezett tojásokat a tavasz megünneplésére kb. i.e. 3000 évvel. Az ősi árja hiedelem szerint az egymásnak ajándékozott piros és aranyszínű tojások a Nap ébredését, a természet újjászületését jelképezték. A keresztények közül a macedónok voltak az elsők (a 13. században), akik festett tojásokkal ünnepelték a húsvétot. A tojásfestés szokását a Közel-Keletről visszatérő keresztes lovagok terjesztették el, Európában ezután vált a Húsvét és egyes nyári ünnepek „kellékévé”.

A nyúl és a húsvét ünnepének összekapcsolására először a protestáns Európában, a 17. században került sor, de csak a 19. századra vált általánossá. A nyúl - a tojáshoz hasonlóan - a növekedést és a termékenységet szimbolizálja. A keresztény világban ma már elterjedt szokás azt mondani a gyereknek, hogy a nyúl hozza a húsvéti tojást. Egyiptomban például a mezei nyúl, Észak-Amerikában az üregi nyúl, nálunk a házi nyúl, de vannak helyek, ahol más állat - a svájciaknál a kakukk, Westfáliában pedig a róka - tojja, festi ki és rejti el a tojásokat.

A nyúl és a tojás társításának a régmúltba nyúlik a története. Az egyik vízözönnel kapcsolatos legenda szerint a nyúl mentette meg az állatokat, amikor Noé bárkája léket kapott. Amikor eljött az özönvíz, az állatok Noé bárkájában leltek menedékre, amelyet az ősatya egy tojás héjából készített. Eleinte minden rendben ment, azonban egy idő után a tojáshéj léket kapott, és Noé attól félt, hogy a bárka el fog süllyedni. Hirtelen egy ötlete támadt, a nyílást betömte a nyúl farkával, és ezáltal minden állat megmenekült.

A nyúl és a húsvéti tojás közötti kapcsolat legfeljebb néhány száz évre tekinthet vissza, először a falun élő német gyerekeknek mondták, hogy a nyúl tojja a húsvéti tojásokat. A mesének van némi alapja, ugyanis a bíbicként ismert madár a mezei nyúl vackához hasonló fészket épít a földön. Ha valamilyen okból a nyúl elhagyja a vackát, előfordulhat, hogy azt a bíbic veszi birtokba, és oda rakja le a tojásait.

A húsvéti tojásnak nemcsak vallási jelentősége van, a színes tojások egymásnak ajándékozása a fiatalok körében az évszázadok során a szeretet és a szerelem jelképévé vált.

A korábbi Csehszlovákia és Magyarország területén helyenként még ma is élő hagyomány, hogy a fiatal lányok - a szeretetük és rajongásuk jelképeként - a szerelmüknek díszes tojást festenek. Azt mondják, hogy a kapott tojások száma a népszerűség fokmérője. Egyes lányok, hogy növeljék a férjhezmenetelük esélyét, a kiválasztottjuknak olykor több tojást is ajándékoznak. A szokás szerint ugyanis az ifjak a húsvétkor kapott tojásokat elteszik, majd egy bizony idő elteltével, megnézik, hogy melyik maradt a legszínesebb, melyik tojás díszítése állta ki a legjobban az idő próbáját. A színezés megmaradása a szerelem tartósságát jelzi, ezért azt a lányt választják, akitől az eredeti csillogását legjobban megőrző tojást kapták. Ha valakinek történetesen Araucana tyúkja van, amellett, hogy nincs gondja a tojásfestéssel, mivel ez a tyúk kék, zöld vagy rózsaszínű tojásokat tojik, a házasodási esélyei is javulnak, ugyanis ennek, a Chile északi őshonos, tyúkfajtának a tojásai tartósan megőrzik színezésüket.

A tojások ajándékozása azonban nem mindig hordoz pozitív üzenetet. Tirolban például, ha egy fiú egyszerre két tojást kap a kiválasztottjától, az azt jelenti, hogy fölöslegesen fecsérelte érzelmeit a leányra, ugyanis a szíve másért dobog. Ilyenkor a legjobb, ha a tojásokat a földön összetöri, mely nemcsak a szívet tépő fájdalmat szimbolizálja, hanem az érzelmi kötelékek elszakítását is, így ezt követően mindketten szabadon létesíthetnek új kapcsolatot.

HÜLLŐK
Lásd: állati afrodiziákumok

HÜVELYKUJJ
A kéz ujjai közül a hüvelykujj a személyiség legfontosabb jelképe. Az ember Énjét, Egoját jelképezi, tulajdonosának egyéniségét tükrözi. Az élethez szükséges akaraterőt, vállalkozó kedvet, logikát szimbolizálja. Az ujjakkal arányos hosszú hüvelykujj jó szellemi képességet jelöl. Minél hosszabb és arányosabb a hüvelykujj, annál magasabb fokú intelligenciára utal.

A hüvelykujj hosszát úgy lehet megállapítani, ha az összezárt ujjú kezünkhöz szorítjuk a hüvelykünket. Az a hüvelykujj, amelyik eléri a mutatóujj tőpercének a tetejét, nagyon hosszú; ha a közepéig ér, átlagos; ha az alsó perc aljáig ér, az esetben rövid.

A kishüvelykűek befolyásolhatók, határozatlanok; a nagy hüvelykujjúak agilisak, a hosszú hüvelykujjak aktivitást mutatnak. Az ujjpercek egymáshoz viszonyított arányából arra lehet következtetni, hogy kéz tulajdonosa mennyire képes megvalósítani, végrehajtani terveit. A flexibilis hüvelykujj mindkét perce nagyon hajlékony, ami túlzottan rugalmas természetre utal. Ezek, bár kellemes, társaságot kedvelő emberek, azonban nem korrektek, nem lehet rájuk számítani. A merev hüvelykujjúak gyakorlatiasak. Ígéreteiket betartják. Konzervatív emberek.

A karaktertípus megállapításának biztos módszere a kéz hirtelen ökölbe zárása: ha hüvelykujj ráhajlik a többi ujjra, az illető magabiztos; ha viszont „elbújik” az ökölben, akaratgyenge emberrel állunk szemben.

A hüvelykujj akaraterőt szimbolizáló voltát jól példázza a csecsemő ujja. Amikor megszületik a kisgyerek, még nincs akarata, állandóan alszik, ezalatt hüvelykujját a kezébe rejtve jelzi, hogy az akarata alszik még. Később, amikor már kevesebbet alszik, kifejezést adva szándékának, a hüvelykujja előbújik rejtekéből, mintegy jelképezve akaratereje megjelenését.

A kínai hagyományos orvoslásban a hüvelykujj az örökletes alkattal és az energiakészlettel van kapcsolatban. Általában a hosszú és erős hüvelykujjúak egészségesebbek, mint azok, akiknek a hüvelykujja vékony és gyenge. Az idióták hüvelykujja mindig satnya és formátlan.

A hüvelykujjhoz számtalan babonás hiedelem tapad; az egyik szerint, aki úgy kulcsolja össze kezeit, hogy a bal kezének a hüvelykujját a jobb fölé teszi, nappal született, akinél viszont a jobb hüvelykujj kerül a bal fölé, éjszaka jött a világra.

Házassági tanácsnak is beillő javaslat az, miszerint sohasem szabad olyan lányban megbízni, aki a tenyerébe dugja a hüvelykujját, mert az ilyen nőszemélyt nehéz kiismerni. Ugyancsak társas kapcsolatra utaló jel, ha az összekulcsolt kézen, a jobb kéz hüvelykujja marad fölül, akkor a házasságban az illető fog uralkodni, ha a bal kéz hüvelykujja kerül felülre, akkor a leendő élettárs fogja irányítani a családot.

A babonások úgy tartják, hogy aki mellett halottas kocsi megy el, a bajok elkerülése érdekében, jobban teszi, ha elrejti a hüvelykujját. A tibetiek felemelt hüvelykujjukkal fejezik ki azt, ha valamit jónak tartanak, vagy valakit szeretnek.

Rossz ómennek bizonyul, ha valaki a hüvelykujjával mindig csak egy irányba malmozik, ez nehéz életre figyelmeztet. A legrosszabb jelentése a hüvelykujj megégetésének van, a babonások erről azt hiszik, hogy meghal egy gyerek.