GYAPOT
A gyapotot a trópusi éghajlatú területeken már évezredek óta finom, könnyű ruhák készítésére használják. Az egyiptomi, mexikói, indiai és dél-amerikai archeológiai leletek szerint az időszámítás előtt több ezer évvel ismerték, és feldolgozták. Használatáról az első írásos feljegyzések Indiából származnak, az i.e. mintegy 1500 évvel íródott Rig-Véda már említést tesz erről a növényről. Ezer évvel később a görög történetíró, Hérodotosz (i.e. 484 k.-425) így ír az indiai gyapotról: „Vannak fák, melyek ott vadon nőnek, és gyümölcsük, a gyapjú szebb és jobb, mint a birkáé. Az indiaiak ebből a fa gyapjúból készítik ruháikat.”
Európa északi részébe import útján jutott el a gyapotból készített pamutfonal és szövet, de még a középkorban sem tudták elképzelni, hogy ez valóban növényi eredetű. Azt hitték, hogy a gyapotot növényszülte birkák produkálják. A 14. században élt, Sir John Mandeville, aki a világ minden tájáról összegyűjtötte az úti beszámolókat, egyes országok szokásait, vallásait, legendáit, egyik írásában azt a képtelenséget állította, hogy Indiában olyan csodálatos fa nő, mely bárányokat szül az ágai végén, és ezek az ágak annyira hajlékonyak, hogy a földig hajlanak, hogy ehessenek a bárányok, amikor megéheznek. Talán ez az oka annak, hogy egyes európai nyelvekben ma is „fa gyapjú” a gyapot elnevezése.
Az amerikai polgárháború előtt a gyapotot a fekete rabszolgák hatásos szellemidézőnek vélték, mert azt hitték, hogy a gyapotban lakoznak a holtak szellemei. Arra gondoltak, hogy a zöld gyapotban tanyáznak a gonosz szellemek, de amikor a növény termése megérik, a szellemek előjönnek belőle, és meglátogatják az embereket és a házi állatokat. A déliek egyik legendája arról szól, hogy egyszer heves hóvihar lepte meg a lovakat, akik ezért éjszakára a gyapotültetvényen maradtak. Az elhunyt indiánok szellemei meglátván a pihenő, alvó lovakat, felpattantak rájuk, s mire megvirradt már egyetlen ló sem élt, mert a szellemindiánok halálra hajszolták őket. Amint megvirradt mindenütt habzó szájú lótetemek borították a földet. Ez a rémtörténet annyira elterjedt az ültetvényesek körében, hogy azóta félnek az emberek az éjszakát kint tölteni a gyapotültetvényen. Ugyanakkor feltétezésük szerint, ha a gyapotföldön fényes nappal huncutkodik egymással egy szerelmes pár, jó szerencsét jelent az együttlétükre, sőt egész életükre.
A gyapotról számos hiedelem alakult ki: az ifjú párok, hogy ne legyenek anyagi gondjaik, a nászéjszakájukat pamut matracon töltötték. Az esküvőn azért tiltották a gyapotból készített asztalterítő használatát, nehogy a fiataloknak nyomorék gyereke szülessék.
A gyapot repítőszőrös magjairól azt mondják, ha egy hajadon ikermagokat talál, biztos lehet abban, hogy kérői éppen akkor indulnak hozzá udvarolni. Ha a frissen házasodottak lelnek ikermagokra, akkor ikrek születésére számíthatnak. A fiatal párok elrejtve gyakran megtartottak a gyapot tokterméséből párat, s figyelték azok viselkedésé; ha a magházak fehérré váltak, házasságuk sikeresnek ígérkezett, ha viszont tejszínes színűek lettek, a pár hamarosan elvált.
A gyapotról gyanítják, hogy az emberekre és az állatokra egyaránt nagy hatással van, ha maguknál tartanak egy kis gyapotot, szerencsét hoz számukra. Ezért remélnek jó fogást a halászok, ha magukkal visznek húsz darab gyapotmagot, amikor elindulnak halászni. Üres gyapotmagot találni viszont veszélyes, erről a rabszolgák azt sejtették, hogy valamelyik rokonukat még az éjszaka előtt eladják. Ez ellen úgy védekeztek, hogy az összes magot, ami náluk volt eldobták, és lassan elszámoltak tízig.
A gyapotcserje gyökerének kérgét, régóta használják orvosságként. A népgyógyászok hatásos magzatelhajtó szernek tartják, de ezt használják szülési fájdalmak enyhítésére, a szülés megindítására, klimaxos problémák, valamint a menzesz idején fellépő görcsök ellen. Kínában a gyapot gyökerének főzetét itatják meg a gyermeknemzésre aktív ember ondóképződésének gátlására. Indiában az ajúrvédikus gyógyításban a gyapotcserje gyökerétől remélik fogyasztóik, hogy regenerálja, megfiatalítsa szervezetüket.
Az álomfejtők szerint gyapotföldről álmodni, különös vágyat ébreszt a gyapotszedésre.
GYÁSZ
Lásd: halál, temetés
GYÉMÁNT
A gyémánt, nem más, mint kémiailag tiszta szén. A megmunkált, csiszolt gyémánt, a briliáns. A gyémánt színtelen, víztiszta átláthatósága miatt lett az ártatlanság; erős fénytörő képessége és rendkívüli csillogása révén a fény köve; keménysége okán a legyőzhetetlenség, a hősiesség szimbóluma.
A néphit szerint a gyémánt csatában megvédi a harcolókat a sebesülésektől. Az első világháborúban védelmező hatása miatt vásároltak az emberek apró kis gyémántokat. Ugyanis hittek abban, hogy tulajdonosát bátorsággal, legyőzhetetlenséggel és sérthetetlenséggel ruházza fel. A kő nemcsak győzelmet, de jó szerencsét hoz viselője számára. Megerősíti szerelmét, támogatja a hűséget a házasságban.
A gyémánt pozitív hatása érvényesül, ha nyakba hordják, mert megvédi viselőjét a szemmel veréstől, a mérgezések ellen, a gonosz varázslatoktól, boszorkányoktól, démonoktól. A csillogó gyémánt, mint a romlatlanság emblémája, az erkölcsi tisztaságot hirdeti.
Az álomfejtők szerint gyémántok birtoklásáról álmodni nagyon ígéretes álom, ugyanis magas körökből származó tisztelet és elismerést jelent.
A Kos szülöttjének szerencseköve, akit bátorságában megerősít. Az áprilisban született Kosoknak, azért ajánlatos gyémántot viselniük, nehogy a bűnbánásban összeroppanjanak.
GYEREKKÉZ
A gyerekeknél négyféle kéztípus figyelhető meg: a praktikus kéz, a szögletes kéz, az ovális kéz és a kónikus kéz.
A praktikus kezű gyerek keze: nagy, masszív, széles ujjvégei feltűnően előredomborodnak. Nagy kézügyességgel bír. Aprólékos, megbízható, elég zárkózott, magának való gyerek. Merész kalandokba bocsátkozik. Vakmerő. Állatbarát. Sokat mozog, sportol, kirándul, jó étvágyú. Mindig gyűjt valamit.
A szögletes kezű gyerek keze: négyzet alakú, széles, nem szép kézforma. Jó szervező, mindig van saját elképzelése. Realista, nem szokott álmodozni. Zenében gyakran kitűnik. Állandóan tevékenykedik. Türelmes, gyakorlatias és megbízható. Inkább az eszére, mint a szívére hallgat. Néha önfejű. Nem barátkozó. Takarékos, gyűjtögető, mindent megbecsül, amit kap. A kónikus kezű gyerekekkel kifejezetten összeférhetetlen, nem tud velük kijönni.
Az ovális kezű gyerek keze: szép formájú, tojásdad, lágy, puha, ujjai hosszúak. Többnyire gyenge testalkatú, érzékeny, pszichikus egyéniség. Sértődékeny, duzzogó, mindig durcás. Rapszodikus, kiszámíthatatlan. Sokat fantáziál. Kitartása kevés, vagy alig van, többnyire mindent abbahagy. Nem szorgalmas. Nagyon problémás. Tehetséges, de nagyon felületes.
A kónikus kezű gyerek keze: hosszúkás, szép, alakra hasonlít az ovális kézhez, de az ujjak inkább hengeresek, a körmök mandula formájúak. Intelligens, fogékony, megfontolt, gondolkodásában koravén, már-már felnőttes. Önérzetes, csak azok előtt tárulkozik ki, azoknak engedelmeskedik, akiket tisztel és szeret. Ábrándozó. Olykor megbízhatatlan. Szolgálatkész és mindig hajlandó másokon segíteni. Sokoldalú, de cselekedeteiben meggátolja szeszélyes természete.
GYERMEK
A házasság legfőbb célja régen az utódok nemzése, a nemzetség folytatásának biztosítása, az ősök kultuszának továbbvitele volt. A gyermek születése a családban a szülőknek azt az ősi, általános emberi törekvését fejezte ki, hogy az újszülött által legyen életüknek folytatása. A gyermek az életerő megtestesítője; a jövő, a lehetőség, az ártatlanság jelképe. A Biblia (Ószövetség) szerint a termékenység, a gyermekáldás Isten ajándéka. Izrael fiai számára a nagy család örömöt, szerencsét és különös áldást jelentett. Ha valamely házasság gyermektelen maradt, abban Isten büntetését látták. A termékenységet nagy értéknek tekintették, a mama és az újszülött egészsége, a felcseperedő gyermek jövője érdekében különféle mágikus eljárásokat alkalmaztak; a rájuk leselkedő veszélyek elhárítására, a jó szerencse megragadására számos néphiedelmen alapuló előírást, szabályt ismertek. A gyermeknek és az anyának igyekeztek megfelelő körülményeket biztosítani, miközben minden, a megszokottól eltérő eseményre, előjelre gondosan figyeltek.
Bizonyos rendellenes születési módban a gyermek jövőjére utaló jeleket láttak. Ilyen volt a burokban és a foggal születés. Általában mindkettőhöz valamilyen természetfölötti képességet kapcsoltak, azt gondolták, hogy az ilyen csecsemőből felnőve tudós vagy varázsdoktor lesz. A burokban születést többnyire szerencsésnek tartották, a „burokban született” kifejezés ma már általánosan a szerencsés szinonimájaként használt. Egykoron azonban nem mindenhol volt ez jó jel, a kelet-európai szlávok, Isztria népeinek hagyományában például a burokban született csecsemő egy leendő vámpírként jelenik meg.
A burokban született gyermek megítélése nálunk sem egységes, az ilyen gyermek jövőjét illetően két, egymással ellentétes hiedelem él. Az egyik szerint a burokban született gyereket az egész életében a szerencse kíséri, egy másik elképzelés viszont pont a fordítottját állítja: aki burokban születik, kötélen fogja végezni. Ez utóbbi feltételezésnek ellentmond az a szélesebb körben ismert jövendölés, miszerint aki fejével burokban jön a világra, szerencsés, könnyű életre számíthat, és halálát nem fulladás – különösen nem vízbefúlás – fogja okozni. A 19. században már valószínűleg a pozitív jelentése lehetett az általános, ugyanis Jókai Mór (1825-1904) Kelet királynéja c. elbeszélésében Maeon lovag a „Rajtam nem fog sem fegyver, sem átok. Én vagyok a hetedik gyermek, ki burokban született, engem férfi keze el nem ejthet.” szavakat kiáltva száll szembe a rátámadó ellenséggel.
Egyes vidékeken a burokban született gyermeket természetfölötti képességekkel ruházták fel; a Jászságban valamikor azt gondolták, hogy az ilyen gyermekekből tudós vagy garabonciás válik. A burokban született gyermek magzatburkával óvatosan bántak, ugyanis az eltett és megszentelt burokdarab a hiedelem szerint háborúban megvédte a tulajdonosát.
Hogy a kisgyerek nyugodt legyen, méhlepényét a ház nyugati sarkában ásták el. Szokásban volt, hogy az elásott köldökzsinór és méhlepény helyére gyümölcsfát ültettek, azt remélve, hogy a felnőve a gyermek sohasem fog éhezni. Ha a mama nem akart több gyereket, elégette a méhlepényt, és a hamuját férje italába keverte, majd megitatta azt a mit sem sejtő urával. Ha viszont a férj tudott a tervről, hiába hajtotta meg a keveréket, nem volt annak semmi hatása. Egyes helyeken a méhlepényt a trágyadombon ásták el, abban a hitben, hogy jobb lesz ettől a termés.
Lány születésekor – hogy felnőve vallásos legyen – a mama ágyába szentelt gyertyát, szentelt vizet és egy imakönyvet tettek. Ha fiúgyerek született, az ágyba krumpli, hagyma, kenyérdarabok, kisbalta és fűrész kerültek, hogy a majdani felesége jó háziasszony legyen, a fiúból pedig szorgalmas, dolgos férfi váljon.
A hiedelem szerint, szerencsés lesz az a gyerek, akinek a szülei templomban esküdtek meg. Abból a gyerekből, aki holdfogyatkozáskor születik lusta, rest ember lesz, életét eredménytelenség, sikertelenség fogja kísérni. Ha viszont a gyerek születése holdtöltére esik, életrevaló, szorgalmas, egészséges ember lesz belőle. A májusi születésű lányról azt mondják, hogy pénztelen lesz a férje, a harangzúgásra elindított gyermek pedig gyorsan megtanul járni, és szerencsés lesz.
A törököknél megronthatóvá válik az a kisgyerek, akinek a ruhái napnyugtáig kinn maradnak a szabadban. Nem helyes dolog egy gyermek fenyítésére használt kézzel megütni egy állatot. Ha egy alvó gyereket megcsókolnak, felnőttként önhitt, beképzelt lesz. A kijevi zsidók szerint nem szabad a gyermek fölött átlépni, mert megáll a növekedésben, a hatás azonban elhárítható, ha - ellentétes irányban, vagyis hátrafelé - ismét átlépnek fölötte.
Az ír hiedelmek szerint nem mindegy, hogy a csecsemő mely napszakban jön világra, ugyanis a délelőtt született gyermek nem képes felismerni a tündéreket, meglátni a szellemeket, ezzel a képességgel csak az éjszakai születésűek rendelkeznek. Thai szokások alapján a szülők válását követően, születésük sorrendje szerint, a páratlan sorszámú gyerekek az anyjukhoz, a páros számúak az apához kerülnek.
GYERMEKÁGYAS ASSZONY
A gyermekágy kettősjelentésű: a mama és az újszülött közös fekhelyét, valamint a szülést követően egymás mellett eltöltött időtartamot jelzi. A gyermekágy, melyet rendszerint a bába készített, lepedővel letakart tiszta szalma volt. A gyermekágy időtartama vidékenként változott, de néhány hétnél általában nem volt hosszabb. A gyermekágy idején az anyát különösen féltették a rontástól, tejének elapadásától, ezért különös gonddal bántak vele; másrészt viszont – mivel a gyermekágyas asszonyokat tisztátlannak és gyengének tartották – viselkedésükre különféle tilalmak és előírások vonatkoztak. E tekintetben – bár a „gyermekágyas” kifejezés jelentése változó – a különböző népek szokásai, hagyományai között sok hasonlóság figyelhető meg.
Nálunk a gyermekágyas anya nem főzhetett, süthetett, tilos volt a kenyérhez érnie, a kútból vizet mernie, mert a hiedelem szerint, amihez csak nyúlt, minden elromlott. Egy darabig a házból sem volt szabad kimennie. Emellett szabályozva volt a fürdések gyakorisága, sokfelé még az első fürdés időpontja is. A gyermekágyas asszony ellátásáról a rokonok gondoskodtak, közülük is elsősorban a gyermek keresztanyja, a komaasszony.
A spanyoloknál a mamák a szülés után negyven napig nem hagyhatták el a házat, és ez alatt fürödniük vagy hajat mosniuk is tilos volt. Indiában nem sokkal a gyermek születése előtt az anyát a szülei házába küldik, ahol a nagymama kedvére kényeztetheti unokáját és lányát, akinek ez idő alatt nem kell gondoskodnia a férjéről és a házi munkáról, minden figyelme és szeretete gyermekére irányulhat.
Iránban a gyermekágyas asszonynak bárányt ajándékoznak, a bolgárok pedig édességgel lepik meg. Itthon, ha ebédet visznek az ifiasszonynak, az edény mosogató vizét az ágy alá kell önteniük, nehogy elapadjon a kismama teje. Egy másik változat szerint ez a veszély akkor fenyeget, ha a látogató a kismama ágya szélére ül.
A törökök általában nem helyeslik a gyermekágyas asszony meglátogatását közvetlen a szülés után. A németeknél, aki kosárral megy olyan házba, ahol frissen szült kismama tartózkodik, a kosárról egy darabka favesszőt le kell tépnie, és azt a gyermekágyba vagy a bölcsőbe kell helyeznie, ellenkező esetben elrontja a mama és a gyermek nyugalmát.
Nálunk a gyermekágyas anyákra, illetve a környezetében élőkre vonatkozó előírások, a korlátozások a szülést követő hat hétre érvényesek. A fiatalasszonyt ezalatt nem szabad magára hagyni, mert eluralkodik rajta a gonosz, és megbetegszik a kisgyereke. Ha senki sem nem tudott vele maradni, hogy a rossz szellemek ne ártsanak a „fogva tartott” kismamának és gyerekének, az ajtófélfára vagy a kilincsre fokhagymát akasztottak. Ilyenkor meglátogatni sem szabad a gyermekágyas anyát, mert a gyermeke arca szeplős és forradásos lesz.
Az olyan ház, melyben az asszony nem több mint hat hete szült, tisztátlannak számít, innen sem só, sem kenyér nem adható ajándékba. A szülést követő hatodik hét végéig az asszonynak nem szabad kinéznie az ablakon, mert minden egyes kocsi, amelyik elhalad, elvisz egy kis szerencsét magával.
A néphiedelem szerint, ha a szülést követő hat héten belül a gyermekágyas asszony: egy kerti virágágyásban vagy a mezőn sétál, akkor ott egy ideig nem nő ki semmi, ami korábban nőtt, az is elpusztul; gombostűket vagy tűket szúr a függönyökbe, gyermekének rossz fogai lesznek. Ezen időszak alatt, ha csak nem ügyel a csecsemőre valaki, elaludnia sem szabad, mert a gonosz lények elcserélhetik a gyerekét, és a sajátjukat fektetik a helyébe. Hogy ezt elkerüljék, a gyermekágyba vagy a bölcsőbe férfigatyát kell teríteni.
A szülés után hat héten belül, ha a kismama: cipő nélkül sétál, a gyermeke, amikor járni tanul, úgy esik el, hogy maradandóan megsérül; egy kútból vizet mer, a kút vize hét évre ki fog száradni; belép egy idegen házba, előzőleg kell valamit vásárolnia, mert különben balszerencse fogja érni.
GYERMEKÁLDÁS
A gyermekáldás, az utódok száma és neme, egészsége, szerencséje, későbbi boldogulása minden korban nagy jelentőséggel bírt a leendő szülők, a családok számára. E tekintetben gyakran folyamodtak jóslásokhoz, különféle babonás praktikákhoz, gondosan figyeltek a különböző előjelekre, és – védekezésként a természetfölötti erők ellen – szigorúan betartották az előírásokat, tilalmakat. Mivel a világrajövetel az emberi élet talán egyik legfontosabb eseménye, a gyermek születésével kapcsolatos folklór és hiedelemvilág rendkívül gazdag.
Az eladósorban lévő, vagy jegyben álló leány például megtudhatja, hogy hány gyermekre számíthat, ha letép egy magba szökkent pitypangot, és miután egy mély lélegzetet véve ráfújt, megszámlálja a száron maradt magvakat.
Ha a menyasszonynak a templomba menetkor leesik a koszorú a fejéről, azt jelenti, hogy már állapotos. Ha a lakodalmi menet disznókondával találkozik, vagy ha hirtelen zápor kerekedik, az ifjú pár sok gyerekre számíthat. Ettől függetlenül az új párra sokfelé kölest, rizst, vagy mákot szórnak a bő gyermekáldás érdekében. Ha egy asztaltársaságban valaki előtt egy teli pohár feldől, annak házában egy éven belül keresztelő lesz. Ha a frissen házasodott asszony alatt megcsikordul a szék, gyereket vár.
A menyasszony ruhájába, hogy az első gyerek fiú legyen, egy kis kalapot hímeznek, ha viszont leányt szeretnének, a hímzés kötényt ábrázol. Az ifjú házasokhoz látogató férfiak a kalapjukat az asszony ágyára teszik, hogy az első gyerek, fiú legyen. Ugyancsak a fiúgyermek reményében teszi a terhes kismama a szülésig a párnája alá a férje alsógatyáját. Másutt viszont azt tanácsolják, hogyha a várandós asszony fiúgyermeket szeretne, egyen meg egy egész szelet kenyeret.
Orkney-szigetek (Nagy Britannia északi partjánál kezdődő szigetvilág) lakói úgy tartják, hogy hamarosan fiú csecsemő születik, ha az égen egy szivárvány jelenik meg, és a helybéliek az „Elkészült a híd a születendő fiú számára!” mondatot kiáltják. A szigetlakók szerint a szivárvány egy jelképes híd, amely abba a házba vezet, ahol az új fiú meg fog születni.
Csongrádi hiedelem szerint, ha a szülés után az anya a bal oldalára fordul, a következő gyerek fiú lesz, ha a jobb oldalára, akkor leány. Ha a házaspárnak lánya született, és megfordítják a matracukat, vagy levágnak egy kakast, biztosak lehetnek abban, hogy a lányuk vonzó és csinos, a következő gyermek pedig fiú lesz.
Az áldott állapotban lévő nő, ha varrótűt talál, leánya, ha gombostűre lel, akkor pedig fia lesz. Ha a terhes asszony egyszerre két lepényt süt, akkor ikergyermekei lesznek. Ha a várandós kismama rácsodálkozik valamire, koraszülésre számíthat; ha tököt lop, kopasz gyereket szül; ha vödörből iszik, és a víz végigcsurog a száján, nyálas szájú gyereke lesz; ha kutyát, macskát vagy nyulat fog meg, szőrös utódot hoz a világra. Az állapotos nőnek virágot sem szabad szagolnia, mert gyerekének büdös szája lesz.
Szatmárban azt mondják, hogy leánygyermek születése várható, ha a menyasszonynak a köténye egy kipattanó szikrától kiég, vagy elszakad a ruhája; ha felborul a szék, amelyről felállt; ha a székről jobb kezére támaszkodva áll fel. Ha viszont a bal kezére támaszkodik felállás közben, fia lesz. Ha a várandós mama fara széles; ha újév reggelén nőt lát először; ha arca foltossá válik; ha fekete karikás lesz a szeme, lánya fog születni, ellenkező esetben fiú. Ha a szövés befejezte után a várandós kismama kimegy az utcára, és először fiút pillant meg, fia, ha lányt lát, akkor lány gyereke születik.
A csendes-óceáni szigeteken elterjedt hiedelem, hogyha az asszony nem vonzó, egyáltalán nem szép a terhesség alatt, leánygyermek várható, mert az összes szépség átment a magzatba; ha viszont bájosan szép a mama a terhesség során, fiúgyermek születése valószínűsíthető.
Régen az a menyasszony, aki nem kívánt gyerekáldást, az esküvői ceremónián egy bezárt lakatot rejtett el kebelén, a lakat kulcsát már előzőleg a kútba dobta. Az esketés után a lakatot is a kulcs után dobta, vagy elásta. Ha viszont valaki megtalálta, és kinyitotta a lakatot, megtört a varázslat, és teherbe eshetett az asszony. Egy másik praktika szerint, ha a menyasszony nem akart gyereket szülni, az esküvőre menet egy ezüstpénzt rejtett el jobb cipőjébe, vagy a lakodalmi asztalhoz az ura mellé ülve, ráült kezének öt ujjára.
Azt mondják, hogy az a nő, aki elveteti leendő gyerekét, a pokolba kerül.
A kínaiaknál az a várandós asszony, aki: valamilyen ragasztót vagy enyvet használ terhessége alatt, nehéz szülésre számíthat. Ha megver, vagy megüt egy állatot, a születendő gyereke az állathoz fog hasonlítani.
Az indiai szikhek úgy vélik, hogy az október végétől november végéig terjedő időszakban (ami nálunk megfelel a Skorpió jegyének), vagyis a nyolcadik holdhónapban született csecsemőt élete során rengeteg szerencsétlenség éri, azonban a kora hajnalban született gyerek, sok szerencsében részesül. Ha a szikh családban három azonos nemű gyerek után negyedszerre más nemű gyermek születik, szerencsétlennek tartják. Így, ha három fiú után egy lány jön a világra, vagy fordítva, a lány szerencsétlen lesz az anyja, a fiú az apja számára. Bizonyos szertartások segítségével védelmet tudnak nyerni a gyermek születésekor a fenyegető gonosz szellemektől. Például amint a csecsemő megszületett, át kell bújtatni egy lyukas szöveten, melyet speciálisan erre a célra készítettek. Egy másik alternatíva szerint lyukat kell ásni a küszöb alatt, és az újszülöttet ezen kell áthúzni. Ha a gonosz szellemet így eltávolították, ezután a gyermeknek jobb életkilátásai lesznek.
GYERTYA
Az emberi élet egyik fontos tartozéka a gyertya: használják születésnél, keresztelésnél, lakodalomban, gyertyát tesznek a születésnapi tortára, a karácsonyfára, gyertyát égetnek a haldokló mellett, a ravatalnál, az elhunytakra emlékezve, gyakorta égnek gyertyák az esti vagy ünnepi étkezések alkalmával.
A régi Kínában a szertartások mellett – a füstölőpálcához hasonlóan - időmérésre is használták a gyertyát. A leégett gyertya mennyiségéből határozták meg az eltelt időt. A kínai néphagyományban a „meggyújtani a viaszgyertyát” kifejezés a szüzesség elvételére, míg a „fejjel lefelé fordítani a gyertyát” a szeretkezésre utal.
A zsidók úgy vélték, hogy a gonosz szellemek ki nem állhatják a fényt, ezért gyertyát égetnek minden gyerek születésénél és minden halálesetnél, valamint az esküvőkön két égő gyertyával kísérik az ifjú párt a chüpehez (chüpe vagy chupa: négy oszlopon nyugvó baldachin, mely alatt az esketést végzik). A kabbalisztikus hagyományokban a három gyertya a bölcsesség, az erő és a szépség jelképe.
A gyertya elsősorban a Világ fényét jelképezi, a keresztényeknél a Szentháromság és Krisztus szimbóluma, Szent József gyertyát tart kezében. A katolikus templomokban az égő gyertyák a hívők számára nemcsak a hitet, hanem az örök életet is megjelenítik. A római katolikusoknál a keresztelések alkalmával, égő gyertyával fogadják be a közösségbe az új hittestvért, a közösségből való kiközösítések után viszont eloltják a gyertyát, amelyet azért eltesznek, hogy abban az esetben, ha a kiátkozott jó útra térne, ismét meggyújthassák. Egy régi szertartás során, az egyházi átokkal sújtási ceremónia végeztével, a kirekesztést celebráló püspök és a tizenkét pap a gyertyákat a földhöz vágva oltotta ki.
Gyertyaszentelő Boldogasszony napján (február 2.) megszentelik a gyertyákat, másnap, Balázs napján (február 3.) pedig a pap két szentelt gyertyával ad balázsáldást a torokfájás ellen. A húsvétkor gyújtott gyertyáról feltételezik, hogy az élet fényét reprezentálja. Az adventi koszorú négy vasárnapot jelző gyertyájából négy héten keresztül, hetenként egyet-egyet gyújtanak meg. A néphiedelem szerint a szentelt gyertya fénye távol tartja a háztól a természeti csapásokat.
A magyar néphit úgy képzeli, a mennyországban mindenkinek van egy égő gyertyája. A különböző hiedelmek alapján, ha egy szertartáson meggyújtott gyertya kialszik, annak a jele, hogy gonosz szellemek vannak a közelben. Ha a gyertya lángja hirtelen kékre színeződik, a helyiségben egy szellem tartózkodik.
Vidéken a bőséges gyermekáldás érdekében a lakodalom vége felé a násznép elfújt gyertyákat dobott az ifjú pár után. Számos helyen pedig máig hisznek abban, hogy teljesülni fog annak a kívánsága, akinek sikerül első próbálkozásra elfújnia az összes gyertyát születésnapi tortáján.
Ha valaki súlyos beteg, a betegség kiűzése érdekében egy meggyújtott gyertyát kell az egyik cipőjébe helyezni, majd le kell kapcsolni az összes villanyt a szobában. Ezután le kell írni egy darab papírra a betegség nevét, melytől a beteg szenved, és a papírt el kell égetni a gyertya lángjában. Egyidejűleg a következő szöveget kell háromszor elismételni: "Távozz halál! Távozz halál! Távozz halál! Te lángból áradó élet, adj új lélegzetet!" Majd a gyertya lángját megnyálazott ujjal kell eloltani.
Azon a helyen, ahol a halottat megmosták, hét éjszakán át kell égetni a gyertyát, az elvesztett nyugalma érdekében, mondják a törökök. Mindenszentek napját követő éjszakán minden elhunyt rokonért gyertyát gyújtanak. A közelmúltban elhunytért égetett gyertyát mindig annak a szobának ablakába kell tenni, amelyikben meghalt.
A babonások szerint balszerencsés a szomszédnál díszesebb gyertyákat égetni. Ezzel az ember jelképesen elégeti a vagyonát. Nem szerencsés az embernek drágább gyertyát venni annál, mint amit a vagyoni helyzete megenged. A környék összes lakójának nagyjából olyan minőségű gyertyát kell használnia, mint amilyen közülük a legszegényebbnek van.
A népgyógyászok is előszeretettel használnak gyertyát, például fülbetegségek gyógyítására. Az álomfejtők azt mondják, hogy a család jól megalapozott szerencséjét jelenti, ha az álomban látott gyertya tiszta, nem imbolygó lánggal ég. Az egyik orosz babona szerint sohasem szabad a cigarettát gyertyáról meggyújtani, mert balszerencsét hoz az emberre.
GYERTYASZENTELŐ
Gyertyaszentelőt a keresztény hívek február 2-án ünneplik, annak emlékéül, hogy Jézust, születése után negyven nappal, szülei, József és Mária, elvitték Jeruzsálembe, hogy elsőszülöttként bemutassák az Istennek. Régebben ezt a napot a Boldogságos Szűz tisztulásának ünnepeként ismerték, ma is sokan, mint Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét tartják számon. A mózesi törvények szerint ugyanis a szülést követő negyvenedik napra nyeri vissza az asszony a tisztaságát. A karácsony és gyertyaszentelő közötti időszak pedig pontosan negyven nap.
A rómaiak ebben az időben, égő fáklyákkal járták körül a várost, s vesszővel igyekeztek egymást a bűnöktől megtisztítani. Ezzel párhuzamosan ezen a napon a keresztények gyertyás körmeneteket tartottak. Később – kb. 12. századtól - a gyertyák megszentelése is általánossá vált. Innen származik a gyertyaszentelő elnevezés. Ezen a napon a katolikus hívők, pár szál gyertyát visznek a templomi szertartásra, hogy a pap megszentelje azokat, majd égő gyertyákkal a körmeneten emlékeznek Krisztusra, a világ világosságára. A megáldott gyertyákat a hívők, házuk első szobájába teszik, hogy megvédje őket, a házat a viharok, a jégeső ellen.
A hiedelem szerint, ahol égzengés idején gyújtják meg a gyertyákat, oda még a villám sem vág be. A megszentelt gyertyák közül néhányat eltesznek azok számára, akik az év folyamán eltávoznak az élők sorából. Ha abban az évben nincs halott a háznál, akkor a következő évben újra megszentelik a gyertyákat. Régente a szentelt gyertyák egyikét a kikapós menyecske fölött égették el, hogy távozzon belőle a gonosz.
Ez a nap közismert időjósló nap is. A népi időjóslatok közül a gyertyaszentelőhöz többféle hiedelem is kötődik: ezen a napon, ha a téli álmát alvó medve a barlangjából kitekintve derült, enyhe, szép időt lát (Meglátja az árnyékát), továbbalszik, mert tudja, nincs vége a télnek, még negyven napig csikorgó hideg lesz. Ha viszont hideg téli idő van odakinn, kint marad, mert érzi, hogy rövidesen enyhülés várható. Egy másik mondás szerint: Ameddig besüt a nap gyertyaszentelőkor a pitvar ajtaján, addig fog még beesni a hó. Egy harmadik meg úgy véli: ha gyertyaszentelő előtt énekel a pacsirta, utána sokáig fog hallgatni.
A gyertyát a népi gyógyászatban is használták: Göcsejben a felpuffadt gyomrú beteg köldökére a szentelt gyertyából egy égő darabot tettek, s azt üvegpohárral borították le. A néphit szerint a kialvó láng kiszívta a betegséget.
GYERTYATARTÓ
A keresztény templomok oltárain, többnyire egyágú gyertyatartók láthatók. A Jelenések könyvében a hét egyágú gyertyatartó a hét csillagot, a hét keresztény egyházat, a hét egyház angyalát jelképezi, amelyek együttesen Krisztus egyházára utalnak. A hétágú gyertyatartó a keresztény szimbolikában a Szentlélek hét ajándékára utal.
A hébereknél a hétágú gyertyatartó, a menóra, Isten megjelenítésére szolgál, aki egyesítette a hét égben uralkodó hét bolygóistent. „A Kabala egy fejezete a hétágú gyertyatartó misztikus értelmét mondja el. Minden gyertya az ember egy-egy Énjét jelképezi. Jobbról az első a nehéz anyagi test; a második az úgynevezett idegtest; a harmadik a testhez tartozó őselem, a tudattalan. Balról az első az asztráltest, a második a lélek, a harmadik a szellem. A középen, a két hármas csoport között áll az isteni Én, az isteni szikra, a halhatatlan Láng.” –írja Hamvas Béla a Scientia sacra c. művében.
A zsidók azonban, nemcsak hétágú gyertyatartót használnak, hanem nyolc- illetve ötágút is. Az ötágú gyertyatartó a vallásban hívő asszonyokat szimbolizálja.
A gyertyatartóról feltételezik, hogy női jellegű, hisz a benne lévő gyertya a férfit testesíti meg. Jézus a gyertyát, Mária pedig a gyertyatartót jelképezi.
A gyertyatartó világtengelyként illetve életfaként is felfogható. Dante Isteni színjátékában a hétágú gyertyatartó ágai egyenként a bölcsességet, az értelmet, az életképességet, a szilárd kitartást, a tudományt, az együttérzést és az istenfélelmet jelzik.
GYÍK
Indiában számos mendemondával, babonás hiedelemmel büszkélkedhet a gyík. Minden mozdulatának valamilyen jelentőséget tulajdonítanak. A gyík szeme, foltjai, csíkjai, a hangja, izgatottsága, valamint az, hogy hol esik az ember testére, mind-mind jövőbeni történéseket jelez előre.
Általános hit volt, hogy a nappal megölt gyík csak éjjel múlik ki.
A Hortobágy környékén a gyík a gyógyításban játszik fontos szerepet, de jónak tartják erre a kígyót és a békát is. Ezek az állatok megvédik az embert a torokgyíktól, a torokfájástól, a golyvától és mindenféle reumás fájdalomtól, valamint a sebek, kelések, daganatok gyógyítására is jól használhatók.
Főként Dél-Kínában él az a hiedelem, hogy ha a gyík levágott farkát valaki fülébe dugják, az illető megsüketül. Észak-Kínában pedig az a hiedelem járja, hogy ha a gyíkfarkat két tenyerünk közt dörzsöljük, azok később nem fognak izzadni.
Az álomfejtők szerint egy ismeretlen ellenségre számítat az, aki gyík felől álmodik.
GYÓGYMÓDOK
A népi gyógyítás, noha van némi hasonlóság, mégsem azonos a természetgyógyászok tevékenységével. A tradicionális gyógyászok ugyancsak főként gyógynövényeket használnak, de már a begyűjtésnél is mágikus szempontokat vesznek figyelembe, például fontosnak tartják a helyet és az időpontot, vagyis azt, hogy hol és mikor: temetőben vagy keresztúton, éjfélkor vagy esetleg teliholdkor szedik-e. A hagyományos orvoslásnál gyógynövényeken kívül emberi és állati produktumokat, nyálat, anyatejet, vizeletet, állatoktól nyert vajat, mézet, tojást, pókhálót vagy piócát fémként pedig vasat is alkalmaznak. Például a bélférges gyerekkel olyan tejet itattak, amelyben előzőleg tüzes vasszeget áztattak. Akinek görcs húzta a lábát, azt javasolták, tartson vasat az ágya végében. A beteg ember ágya alá egy félbe vágott hagymát tettek, hogy lehúzza a lázát, és elűzze belőle a mérgeket. A bütyök gyógyítására halolajjal kevert tehéntrágya pakolást ajánlottak, amelyet melegen tettek a bütyökre, és egész éjjel rajtahagyták. A nyílt és égett sebet kemencéből vett hamuval hintették be, erre pókhálót raktak. Egy másik gyógymód szerint régi leveses csontokat égettek el, és azok hamujával kenték be a nyílt sebet. A sebekre, fájó fülekre és gyomorra gyakran piócákat tettek, melyeket a sűrű vér leszívására is alkalmaztak. A rosszul alvó gyerekkel, hogy álom jöjjön a szemére, pálinkás kenyeret etettek.
A népgyógyászok a kutyaharapást a kutya szőrével füstölték meg, vagy az elégetett szőrének hamujával kenték be. A köhögés gyógyítására azt ajánlották, hogy egy, a köhögő ember hajából kitépett hajszálat tegyenek be két bevajazott kenyérszelet közé, etessék meg egy kutyával, és közben mondják azt: "Jó étvágyat kutya! Lehet, hogy te beteg leszel, és én egészséges." A szeplők ellen leghatásosabb szer, márciusi hóban megmosni az arcot. Lázas nátha ellen, nyakba akasztott zacskóba kötött só, vöröshagyma, fokhagyma, bors, paprika, kapor viselését tartották jónak. Úgy tartották, hogy tejet inni egy olyan edényből, melyből előzőleg egy vadászgörény ivott, gyógyír lehet a szamárköhögésre. Az elfagyott lábujjakat hagyma levével történő bedörzsöléssel élesztették fel. Az izzadó lábat pedig saját vizeletben kellett megmosni.
Fagyási sérülések kezelésére az angolok hatásosnak tartották: a talizmánként hordott lófogakat; a fagyott testrész magyal levelekkel való megszurkálását; vizelet, disznóvágásnál használt víz vagy szamócalé alkalmazását; farkasbőr kesztyűk és cipők viseletét. Dióolaj, enyv, fehérrépa pép, korom és ecet vagy gyertyaviasz szintén használatos volt a bőr bedörzsölésére a fájdalom enyhítése céljából. Eredményes gyógymód volt fagyás ellen még: az inget csipkedve háromszor körbeszaladni egy kancát; május elsején állati ürülékbe beledugni a kezet, majd háromszor ráütni a kenyeres doboz fedelére. Az angolszászok szerint megszabadította a beteget a fagyási tünetektől, ha az ágy alá a karácsonyi sütemény vagy a karácsonyi fahasáb maradványait rakta az ágya alá.
Az írek a mandulagyulladás gyógyítására, forró krumplival töltött harisnyát tettek a beteg torkára, a szemölcsöket frissen szeletelt krumplival dörzsölték be, majd a krumpli szeleteket elásták a kert földjébe. A szemfájásra százszorszép főzetével borogattak, a keléseket főtt moszattal gyógyították, és sózatlan vajjal kenték be, hogy végleg eltűnjenek. A szeplők eltüntetéséhez bika vagy mezei nyúl vérével kenték be az arcot, de a dióbél levének főzete is megfelelt erre a célra. A láz csillapítására dagálykor kivitték a beteget a homokos tengerpartra, és a hűs hullámok levitték a beteg lázát.
A régi egyiptomiak fejfájás ellen elégetett sarujuk füstjét lélegezték be. A középkori Európában a furunkulust ördögűző praktikával átűzték egy kígyóba, a kígyót pedig egy hosszú tövisre szúrták. Amint a kígyó kiszáradt, elhalt a furunkulus is. A svájci lányok furunkulusaikat egy kővel dörzsölik be, amit a keresztútnál hagynak, abban a reményben, hogy furunkulusuk átterjed egy arra járóra. A lousianai cajunok a rándulást hagymaszeletekkel gyógyítják, a fülfájást úgy csillapítják, hogy egy papírból készített tölcséren keresztül füstöt fújnak a fülbe.
A sárgaságot sárga körömvirággal, tojás sárgájával, sárgarépával, sütőtökkel gyógyították, de megfelelt minden, aminek a színe sárga. Az orbánc esetében viszont a piros szín dominált, piros virággal, kendővel vagy piros kukoricával, görögdinnyével kezelték. Vérhas gyógyítására lósóskamagból készült teát itattak, szamárköhögés ellen szamártövist, szélhajtónak szélfűt javasoltak fogyasztani.
A különböző gyógyítások a legtöbb családban még ma is ismertek, például Szatmárban a csipás szemre aludttejes ruhát, árpára ecetes vizes borogatást tesznek, szemgyulladás ellen és a láz csillapítására gézbe pakolt reszelt krumpli a megfelelő gyógyír. A gilisztát fokhagymával űzték és űzik ki a gyerekből, a felfázott gyereket meleg vizes bilire ültették. Téli fáradtság ellen feketeretket ajánlanak, nyári leégés ellen frissen fejt tejjel vagy tejfellel, tejszínnel kenik be a felégett bőrt.
Rontások, szemmel verések ellen nagy szerepe volt és van a varázsmantráknak, ráolvasásoknak, imádságoknak, a kezelések alatt gyújtott szentelt gyertyáknak, úrnapi virágoknak, a szenteltvíznek és a szent kutak vizének. Sokan keresik fel gyógyulás céljából a különböző csodatévő helyeket, szentek sírjait, ereklyéit.
A törökök a betegek számára - a gyógyulásuk reményében - ólmot öntöttek.
GYÓGYNÖVÉNYEK
Amióta ember él a földön, mindig evett vagy rágcsált valamilyen növényi eredetű bogyót, gyökeret, virágot vagy fakérget, majd később gyógyteákat ivott, hogy csillapítsa fájdalmait, gyógyítsa betegségét. Az első, 4000-5000 éve íródott emlékek arról szólnak, hogy kínai, indiai, dél-amerikai és mediterrán országok lakói eredményesen használtak gyógynövényeket. A tradicionális népi orvoslás manapság a világon kb. ötvenezer gyógynövényt használ gyógyításra.
A 10-11. században a perzsák félig érett mákgubóból nyert ópiumot alkalmaztak a köhögés ellen, melyet nemcsak a gyógyászatban használnak narkotikumként.
Az indiánok ősidők óta ismert gyógyszere a kínafakéreg kivonata, a cinkonin, mely hatásos a láz és a megfázás ellen. A trópusokon termő gyömbért már időtlen idők óta használják, nemcsak fűszerként, vagy szerelmi afrodiziákumként, hanem gyógyszerként is. Az Ázsiában élő, magasra növő, csillogó levelű, tölcsérszerű virágzatú dita keserű kérge köhögés, hasmenés és görcsök ellen hatásos.
Az angolok a szilfa leveleit és a nedves szilt évszázadok óta gyógyhatása miatt ajánlják kúrálásra. Egy londoni kávéhirdetés 1657-ben pedig azt állította, hogy a kávé gyógyítja a skorbutot, a köszvényt és más betegségeket. Az 1500-as évektől egészen az 1700-as évekig a dohány receptre, orvosi javallatra volt kapható, amelyet fej-, és fogfájásokra, ízületi gyulladás esetére, valamint rossz légzés kezelésére használtak.
A fehér üröm az egyik legrégebbi, a cickafark pedig nagyra becsült gyógynövény. Az észak-amerikai indiánok számára szent növény. Teaként látomások előidézésére fogyasztják. A régi Kínában a cickafark szárát még jóslásra is használták.
Az egyik legismertebb gyógynövény az orvosi kálmosgyökér hatékony étvágygerjesztő, vértisztító és erősítőszer. Az orvosi kálmost több amerikai indián törzs fogfájás, megfázás és kimerültség ellen, valamint észjárásuk fokozására használja. Thaiföldön és Burmában (a mai Mianmarban) az anyák hasmenéses kis gyerekükkel kálmosból főzött teát itatnak. Iránban, Indiában és Szaud-Arábiában a hosszú élet reményében isznak kálmosteát.
A fillippinók metélő- vagy vöröshagymát tesznek vágásokra, ütődésektől származó duzzanatokra, sebekre, horzsolásokra. Összezúzott gyömbért kennek a kificamodott végtagokra. Fokhagymát ajánlanak, hasonlóan a magyarokhoz, fogfájás csillapítására és magas vérnyomás ellen. Naponta háromszor egy gerezd fokhagyma elrágását javasolják. A zöld banánt hatásosnak tartják láz kezelésére. A banánt nagyon vékony szeletekre vágják, majd a beteg homlokára teszik.
A hagyományos népi gyógyászatban ma is népszerűek a gyógyhatású anyagokat tartalmazó növények. Az átható illatú rozmaring vérkeringést serkentő és az emésztést segítő fűszernövény. A kakukkfű elősegíti a vizeletkiválasztást, meggyorsítja a szülést, és a belőle készült ülőfürdő remek potencianövelő, orgazmus-fokozó.
A ginszeng idegnyugtató, fáradtságcsökkentő fiatalító szer, amely egyensúlyban tartja a test energiaháztartását. A csípős ízű szegfűbors nemcsak emésztési panaszokra, hanem neuralgikus bajokra is hatásos szer.
A gyapot gyökeréből nyert italt, mint népi gyógyszert ajánlják makacs fejfájás esetén, gyökerét magzatelhajtásra, Kínában az ondóképzés fokozására, Indiában az ajúrvédikus gyógyítók fiatalító szerként javasolják. Mivel a nemi szervekben fokozza a vér áramlását, használják a szülési fájdalmak enyhítésére, klimaxos panaszok ellen, valamint menstruációs görcsök oldására is.
Mexikó és Jamaica mocsaraiban élő kúszó cserjét, a szárcsagyökeret nemcsak életerő-növelőként és vértisztítóként ajánlják, hanem az elveszett férfiasságot visszanyerő szerként is árusítják.
A salátának mágikus és gyógyító képességet tulajdonítanak, szerelmi vágykeltő hatásán kívül ismert a bor általi spiccességet közömbösítő képessége, s ha egy várandós fiatalasszony salátát fogyaszt, elindíthatja a vajúdást és megkönnyíti a gyermek világrahozatalát. A sokfelé kedvelt étel alapanyaga a sárgarépa, az ókor óta ismert gyógynövény és megénekelt afrodiziákum is. Vizelethajtó és magzatelhajtó hatása mellett, nemi közösülésre is ösztönöz, írta róla az i.e. 1. században élt, görög orvos, Dioszkorides, aki az ókor legkitűnőbb növény- és gyógyszerismerője volt.
Nálunk a Szent György éjszakáján a határban szedett gyógyfüvekről feltételezik, hogy mágikus hatással bírnak. A néphit szerint éjfélkor, amikor megszólalnak a füvek, megmondják milyen betegség ellen hatásosak, ezért a javasasszonyok ezeket a gyógynövényeket szedik le.
GYOMOR
Lásd: vendég
GYÖMBÉR
Lásd: kínai gyömbér
GYÖNGY
A rendszerint gömbölyű, felfűzhető apró kis golyócskákat, a gyöngyöket készíthetik: üvegből, fából, fémből, kőből, borostyánkőből, gyümölcsmag csonthéjából, kagylóból, csontból vagy egyéb más anyagból.
Régi korok emberei a gyöngyöket nemcsak díszként, hanem mágikus tulajdonságai miatt is hordták. Az őskorban gyöngysort nemcsak a nyakban viselték, különböző testtájékokon, csípő körül, fülön, orrba fűzve, még a szemhéjhoz erősítve is, hasonlóan a most divatos testékszerekhez.
Az első gyöngyöket feltehetően növényi magvakból, vagy a tengerparton talált kagylókból alakították ki, de leletek bizonyítják, hogy mamut, sarki róka, zerge és ember fogából is készültek gyöngysorok.
Az egyiptomi gyöngyöket zsírkőből alakították ki, a rómaiaknál kedvelt volt a földpát, a lazulit, a karneol, a türkiz, a hematit és az ametiszt, amelyekből különböző figurákat - ember- és állatfejet, diszkoszt, csigát, páviánt, vízilovat - formáztak. A mediterrán országokban elterjedtek a gömbölyű, gerezdes, csöves gyöngyök. Az indiánok kagylókból készített gyöngyöket hordtak, a drágakőből készültek - a perui inkák kivételével - ritkák voltak. A középkortól elterjedt az üveggyöngy viselése.
Az arab országokban jelenleg is szokás, hogy a balszerencse távoltartására kék gyöngyszem-talizmánt erősítenek a háziállatokra, a gyerekekre, a menyasszonyokra, de még az autókra is.
Az üzbégeknél rontás ellen fehér pöttyös gyöngyökből álló nyakláncot ajánlanak hordani.
A legszebb, legnagyobb és legbecsesebb gyöngyöket, az ún. igazgyöngyöket azonban csak egyes tengeri kagylók termik. A gyöngy ritkasága, formája és fénye révén vált értékessé és a legfőbb értékek megtestesítőjévé. A kagylóktól termelt gyöngyök ugyanazon anyagból állnak, amiből a kagylók belső rétege, azaz gyöngyházból, s a kagylók köpenye és a gyöngyházréteg közé került idegen testeknek, homokszemeknek, vízi atkáknak stb. gyöngyházzal való körülnövése útján keletkeznek.
Az eddigi legnagyobb természetes gyöngyöt, melyet „Allah gyöngyének”, később „Lao-ce gyöngyének” neveztek, a Fülöp-szigetekhez tartozó Palawan-szigetnél találták, 1934-ben. Ez a gyöngy 14 fontot (6,4 kg) nyomott, és egy hatalmasra nőtt óriáskagylóban (Tridacna gigas) termett.
A kagylóval és a gyönggyel kapcsolatos az Aphrodité születését elbeszélő görög mitológiai történet, melyben Zeusz villámként csapott bele a kagylóba, s az így megsértett-megtermékenyített kagyló gyöngyöt izzadt, azaz kibocsátotta magából a tökéletes női szépséget, Aphroditét, a szerelem istennőjét, akit a „Gyöngyök asszonya” néven is tiszteltek a Földközi-tenger népei. Cipruson, ahol a mítosz szerint Aphrodité születése után partra szállt, a gyöngyöt Aphroditénak szentelték.
A gyöngy, mely ősidők óta a makulátlan tökéletesség szimbóluma, a legrégebben ismert ékkő, és évszázadokon át ezt tartották a legértékesebbnek. A legrégibb ismert gyöngyékszer maradványait – melyek most a párizsi Louvre-ban vannak kiállítva - egy perzsa herceg szarkofágjában találták meg, aki i.e. 520-ban halt meg.
A gyöngytenyésztés fortélyát Kínában már jóval az európaiak előtt ismerték, s a módszer innen jutott el Japánba is. A könnycseppeket "apró gyöngyöknek" hívták. Régen az elhunytak szájába gyöngyöt helyeztek. Úgy tartották, hogy a kagyló a mennydörgéstől lesz terhes, a gyöngyöt pedig a holdvilág növeszti. A kifúratlan, tehát szűz gyöngyöt gyógyításra, valamint termékenységi varázslásra használták.
A rómaiak különösen kedvelték ezt a ritka tengeri kincset. Ha a legendának hinni lehet, Kleopátra azzal próbálta demonstrálni Egyiptom gazdagságát Antonius előtt, hogy egy értékes gyöngyöt porrá zúzott, majd a borába szórva felhörpintette azt. A rómaiak szemében a gyöngy misztikus erővel és gyógyító hatással bírt. Az asszonyok, hogy édes legyen az alvásuk, a párnájuk alá gyöngyöt tettek, és gyakran a ruháikba is varrtak egyet. A régi Rómában a gyöngy a társadalmi megbecsülést is jelképezte, ezért a gyöngyékszer viselése csak a társadalmi ranglétra bizonyos szintje fölött volt megengedett. (Ez a fajta megkülönböztetés később a középkori Európában is megjelenik: a 13. és 14. században nem egy országban törvény szabályozta, hogy ki viselhet, és ki nem hordhat gyöngyöt. A tanároknak és az ügyvédeknek például tilos volt.)
A tisztaságot és ártatlanságot jelképező gyöngyök évszázadok óta ideális esküvői ajándékok. Ez a szokás valószínűleg a hindu civilizáció hatására alakult ki, ugyanis a legendából jól ismert, miszerint Krisna a tengerből egy gyöngyszemet hozott fel lányának, Pandaianak, hogy azt viselje az esküvőjén. A hinduk körében sokfelé még ma is a házassági ceremónia elmaradhatatlan eleme a menyasszonynak egy kifúratlan gyöngy ajándékozása.
A gyöngy keletkezésével kapcsolatban különféle hiedelmek léteztek. Kínában egyesek szerint a gyöngyök sárkányok agyában alakultak ki, ezért a bölcsesség szimbólumának tartották. Mások szerint a kagylók által elkapott, lehulló eső- vagy harmatcseppekből alakultak ki, de akadtak olyan elképzelések is, hogy könnycseppekből keletkeztek. Ez utóbbi gondolat a skandinávok mitológiájában is megjelenik, ahol a gyöngyszemeket a szerelem és termékenység istennőjük, Freyja megdermedt könnycseppjeiből származtatják. Indiában ugyancsak a tengerbe hulló harmat- vagy könnycseppekkel magyarázták a gyöngy eredetét. Egykoron az indiai harcosok a kardjaikra – az általuk okozott könnyek eredményének jelképeként – gyöngyszemet tettek.
Az ázsiai kultúrákban azonban nemcsak ékszerként viselték, hanem a szem-, szívpanaszok, valamint a lázzal járó betegségek gyógyítására is használták. Úgy vélték, hogy a gyöngy belső békét hoz a testben és a lélekben. Később Európában is sokan hittek benne, hogy a porrá zúzott gyöngy alkalmas a szív, a lélek és az elme problémáinak kúrálására. A hozzá tapadó babonás hiedelmek szerint egészséget, jólétet, hosszú életet és szerencsét hoz a viselőjének. Távol tartja, illetőleg elűzi a gonoszt. A menyasszony számára viszont nem ajánlott, az eljegyzési gyűrűbe foglalt gyöngy, mert sok könnyet hoz a házasságba. Ha elveszíti a fényét, veszélyt, betegséget és halált jelez előre. Felhasználható szerelmi bájitalban. Gyermektelen párnak – ha alvás előtt a párnájuk alá egy gyöngyszemet tesznek – segít a megtermékenyülésben. Gyógyítja az elmebajt, a sárgaságot, a kígyómarást és a rovarcsípést. Védelmet nyújt a cápák és a polipok ellen.
Gyönggyel álmodni, megfontoltságot jelez az új vállalkozásokban, tervekben. Az emberi lelket is jelképezi.
GYÖRGY-NAPJA
György napján, április 23-án Szent Györgyre emlékezünk, aki feltehetően római tisztként, 303-ban halt vértanúhalált. A keresztények, mint vértanút tisztelik. A középkor embere számára az önzetlenséget, a vitézséget, a győzelmet testesítette meg. Szent György lett a védőszentje Angliának és Grúziának. A legenda szerint megmentette egy afrikai király lányát, s megölte a sárkányt.
Nevezetes nap, György napja, ekkor kezdődik a tavaszi évnegyed, amit egy közismert gyerekdal úgy köszönt, hogy "Süss fel nap, Szent György nap". A György napi hiedelmeknek se szeri-se száma. A magyar néphagyomány szerint e nap éjszakáján gyülekeznek a boszorkányok a Gellért hegyen, vidéken meg a határbéli keresztutakon. Ezen a napon védekeznek az emberek a boszorkányok, a ragadozó állatok és a tolvajok ellen. Védelmezik házaikat, földjeiket és állataikat. Faluhelyen kölessel szórják be az istálló és a ház előtti részt, hogy távol tartsák a rontáshozó boszorkányokat.
Egyes helyeken Szent György nap éjszakáján az asszonyok kimennek a határba imádkozni, hogy találkozzanak halottaik szellemével. Sok helyütt kincset keresnek, vagy táncolnak, például ördögkeringőt járnak. Másutt éjszaka az asszonyok lepedővel harmatot szednek a fűről, majd a harmatos lepedőt a tehénre terítik, vagy az abrakjára csavarják, hogy több tejet adjon. A tejhozam növelésére sok helyütt az asszonyok bal kézzel három marék mágikus erejű füvet tépnek, amelyet megetetnek a tehénnel. A tejes köcsögöket kakukkfűvel mossák ki és leborogatják.
A természetgyógyászok a Szent György nap előtt szedett piócát tartják a leghatásosabbnak. A Szent György nap előtti égzengéskor a gyerekek a földön henteregnek, hogy életükben ne fájjon a hátuk.
Az időjárás-jóslásokban elsősorban a béka szerepel. Az a hiedelem járja, hogy ha Szent György napja előtt megszólal a béka, akkor megint hideg idő lesz. A Szent György napi időjárásból következtetnek az elkövetkezendő időjárásra és a várható terméshozamra, ha hideg van, akkor sokáig az marad. A pásztorok a széljárásból tudták meg, milyen idő várható.
GYUFA
Lásd: tűzhely
GYÜMÖLCSMAG
Lásd: gyümölcsök, ikrek
GYÜMÖLCSÖK
A keresztények számára a gyümölcs az égi gyönyört, az erényt jelképezi. Az égi szerelemről vall az Énekek Éneke „áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus”. Gyümölcsoltó Boldogasszony Jézus fogantatásának ünnepe. A világfa és az életfa arany gyümölcsei a csillagistenek.
A régi kor emberei a gyümölcsöt nem égi, hanem a földi, testi szerelem jelképének tartották. A száras körtét a férfi nemi szervhez hasonlították, a szilvamagot pedig a női csiklóval társították. A gyümölcsök mind a mai napig fontos szerepet játszanak a népi varázslásokban, haláljóslatokban, a különböző mágiákban. A mesék hősnői olykor gyümölcsmagtól estek teherbe.
A jó és a rossz tudás fájáról szakított gyümölcs az alma, a füge, a citrom, a narancs, a gránátalma, a körte és a birs. A szellemi gyümölcsöt a fügefa, a szilva, a szőlővenyige jeleníti meg. A muszlimok szent gyümölcse a füge.
A gyümölcsök növelik a szexuális energiát, ezért tartják őket a nőiesség, a termékenység megtestesítőinek, s hasonlítják oly gyakran a piros ajkat az eperhez, a gömbölyű mellet az almához. De nemcsak egy-egy gyümölcsalakú női testrész mozgatja meg a férfiak fantáziáját, hanem egy-egy kívánatos gyümölcsszedő vagy szőlőt kapáló nő látványa is annyira megpezsdíti vérüket, hogy a munkálkodó hölgyet íziben ágyba vinnék.
A nő és a férfi egyesülését formázó fügefa termését a házasság és a szerelmi gerjedelem gyümölcsének tekintik. Az mondják, hogy aki sok fügét eszik, sokáig él, és sokáig marad szexuálisan aktív.
A Dél-Amerikából származó ízletes ananászt az indiánok orvosságként és ajzószerként is fogyasztják. Ez utóbbi célból csiliporral együtt eszik, vagy mézzel keverve fehér rumba teszik. Úgy vélik, napi egy pohár ebből az italból fokozza nemi potenciájukat.
A kávé önmagában is serkentő szer, de ha kardamommal és mézzel isszák, már szerelmi vágyat gerjeszt. Az aztékok valaha kakaóbabbal fizettek az örömlányok szolgáltatásaikért, s a rendkívül kicsapongó és szabados nemi életet élő mochica indiánok a teljesítménynövelő kokaint tartalmazó kokacserje mellett szívesen fogyasztották a San Pedro kaktuszfőzetét.
A kóladió - amelyből élénkítő üdítőital készíthető - bőségesen tartalmaz koffeint, Afrikában erős szerelmi varázsszernek tartják, a friss gyümölcsöt ezért rágják oly szívesen. A vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag szőlőből nemcsak mazsolát aszalnak, hanem bort is préselnek.
A kókuszdió húsa, a kopra - amellett, hogy rendkívül tápláló - pozitív hatással van a nemiségre is. A dió és a mogyoró nemcsak a bölcsességet, de alakjával a szexualitást is jelképezi. A maszlag, a magokkal dúsított mézes kókusztej, ugyancsak hatásos szerelmi bájital. A Seychelle-szigetek lakói a tengeri kókuszt termő pálmákról feltételezik, hogy a viharos éjszakákon a férfihoz és nőhöz hasonló módon egyesülnek.
Az öntermékenyülő banánfa szárát Kelet-Indiában a házassági ceremóniáknál használják. A mangó a hindu mitológiában a szerelem és az odaadás szimbóluma, Siva isten és Párváti istennő eljegyzése egy mangófa alatt volt. Az ízletes avokadó húsáról a maják pedig azt hiszik, hogy felkelti a nemi érdeklődést, és erőt ad a testi vágyhoz.
A kínai szépségek ajkát gyakorta hasonlítják a cseresznyéhez. Több legendás hírű szépségnek állandó jelzője volt a "cseresznye ajkú". A cseresznye a gyógyászatban vérzéscsillapító-szerként is ismeretes, a növény többi részéből pedig különféle kozmetikumokat készítettek. A "cseresznyét enni" kifejezés pejoratív értelme: szeretkezni.
A gyümölcsök között az egyik legelőkelőbb helyet a Dionüszosz véréből kisarjadt sokmagvú gránátalma foglalja el, amely a termékenység mellett a születés megtestesítője is. A gránátalmáról a keresztények úgy vélik, hogy Jézus Krisztus hozta le az égből, az arabok régóta ismerik a gránátalmabor izgató hatását, Nefzawi sejk 1500 körül lejegyzett szerelemtanában már említi a gránátalmából préselt bort, a tibetiek nemi izgalom előidézésére készített 11 komponensből álló gyógyírének szintén egyik alkotóeleme a gránátalma.
A népi hiedelem szerint a görögdinnye magját tejjel kell locsolni, hogy a dinnye jó édes legyen; ha az év századik napján ültetik el a dinnyét, finom ízű lesz; ha valaki késő ősszel eszik dinnyét, belázasodik; aki lenyeli a görögdinnye magjait, annak egy görögdinnye fog nőni a hasában. Az üzbégek óva intenek attól, hogy valaki dinnyeevés után azonnal vizet igyon. Amikor virágba borulnak a gyümölcsfák, az összes lekvár elkezd romlani.
GYŰRŰ
A gyűrű – mivel a körhöz hasonlóan sem kezdete, sem vége nincs – az örök körforgást jelképezi, s egyúttal a Nap, a szeretet, a Föld, a világmindenség és a tökéletesség szimbóluma. Az ujjon viselt gyűrűket aranyból, ezüstből vagy más nemes anyagból készítik. A föníciaiaknál tilos volt kétféle anyagból készíteni a gyűrűt, kizárólag vagy fémből, vagy drágakőből készülhetett.
A legrégibb gyűrűket, elsősorban arany pecsétgyűrűket, egyiptomi sírokban találták. A görögöknél a gyűrűt ékszerként viselték. Az ókori Rómában a hivatalnokoknak volt gyűrűje, mely társadalmi rangjukat jelezte. Rómából terjedt el a leendő házasságra utaló, a vasból készült eljegyzési gyűrű viselete. Az ókor vége felé már a rabszolgák is hordhattak gyűrűt.
A régi időkben, amikor a feleség még vagyontárgy volt, jegygyűrűje azt jelezte, hogy a vőlegénye megvásárolta. A jegygyűrű egyébként a hűséget, a szerelmet, az együvé tartozást szimbolizálja, ezért tilos másnak a jegygyűrűjét lehúzni, illetve felhúzni, mert aki így tesz, tönkremegy a házassága. Aki nem hordja rendszeresen karikagyűrűjét, a házasságába beköltözik a békétlenség, a viszály, a meg nem értés.
A középkor főpapjai kesztyűjük fölött, szimbólumként hordták óriási, értékes gyűrűiket. A katolikus egyház vezetői ma is viselnek gyűrűt, a püspökök felszentelésük alkalmával kapnak gyűrűt, az érsekeknek pedig a pápa adja. Különösen nevezetes a pápa pecsétgyűrűje, a halászó Szent Pétert ábrázoló halászgyűrű, amivel a pápai iratokat hitelesítik. A pápa elé járuló hívők ezt a halászgyűrűt csókolják meg. A pápa elhunyta után a pápai gyűrűt kettévágják, vagy összetörik. A szerzetesnők gyűrűje a Krisztussal való lelki eljegyzésükre utal.
Valaha a gyűrűk nyithatók voltak, bennük titkos szerkezettel, orvossággal, méreggel, amelyet olykor öngyilkossághoz, másszor gyilkossághoz használtak. A méreggyűrűkön kívül ismertek voltak az emlékgyűrűk, a talizmán gyűrűk és az amulettként viselt mágikus gyűrűk, melyek megvédték viselőjüket a gonosz hatásoktól.
A gyűrűs ujj elnevezése viszonylag új keletű, előzőleg kizárólag a hüvelykujjon viselték a gyűrűt, a középső ujjon nem. Régen a gyűrűket nem húzták fel az ujjak tövéig, hanem csak a középső íz feletti részig. A jegygyűrűt eredetileg a bal kéz kisujjára húzták, mert azt gondolták, hogy a kisartéria ebből az ujjból fut a szívbe. Később ezt a görögök a balkéz harmadik ujjára módosították, azóta a házasok ezen az ujjukon viselik frigyük jelképét.
Török hiedelem szerint, hogy ha a rab egy halott személy gyűrűjét viseli, hamarosan szabadlábra fog kerülni. Nálunk, Zalában szerelemjóslásra használták a gyűrűt: a lányok a karácsonyi éjféli misén a szenteltvíztartóba lógatták, ezután csak meg kellett számolniuk, hogy hány férfi nyúlt a szenteltvízbe, és máris megtudhatták kérőik számát.
GYŰRŰSUJJ
A gyűrűsujjról azt mondják, hogy a Nap befolyása alatt áll. Mivel a Nap az ízlést, a művészi hajlamot szimbolizálja, ebből adódik, hogy a gyűrűsujj a művészi tehetséget, a szépérzéket, a kritikai készséget jelképezi.
A gyűrűsujj tőperce a bokát jellemzi: ha itt az ujj elvékonyodik, az illető bokája karcsú, ha vastag, bokasüllyedést jelent. A gyűrűsujj körömpercéből a veseműködésre lehet következtetni: ha ez a perc satnya, vékony, csökevényes, az illető valamilyen vesebetegségre hajlamos.
Noha a gyűrűsujjon nem találni kifejezetten a szerelemre utaló jeleket, azonban ez az ujj a partnerkapcsolatokban fontos esztétikai érzéket és az életben elérhető sikereket reprezentálja.
Ha a gyűrűsujj olyan hosszú, mint a mutatóujj, művészetben elismerésre vágyó embert jelez. A lapátszerű, spatulás végű gyűrűsujj szónokok, prédikátorok, politikusok, színészek jelvénye. A szögletes végű gyűrűsujj tulajdonosa művésze a formának és a ritmusnak. A hegyes, kónikus gyűrűsujj különc-viselkedésű, művészetek iránt fogékony, luxust kedvelő ember. A vékony gyűrűsujj gazdája gyakorlatiatlan, álmodozó ember, a bütykös gyűrűsujjé viszont anyagias, gyakorlatias személy.
A kínai hagyományos gyógyászatban a gyűrűsujj erőteljes mivolta a testnek, mint egésznek az egészségi állapotával van szoros kapcsolatban. A túlságosan rövid gyűrűsujj az életerő, a vitalitás hiányát jelzi. Akiknek a gyűrűsujja szokatlanul hosszú, csaknem a középső ujj végéig ér, rendszerint örökletesen erős felépítéssel születnek, gyenge egészségi állapotuk szabálytalan életvitelük - alkoholizálás, késői lefekvés, túlhajszolt munkavégzés stb. - következménye.
GYŰSZŰ
Lásd: karácsonyi puding és sütemény