GALAGONYA
Az Isten gyümölcse, Krisztustövis, de olykor saragonya néven is emlegetett galagonya közepes nagyságú, a rózsafélék családjába tartozó, az egész kontinensen elterjedt, rózsaszín vagy fehér virágú, piros vagy fekete bogyótermésű tüskés cserje.
Az ősi mítoszok szerint a növény villámból keletkezett, ezért a germánok hagyományosan galagonyát használtak a halotti máglyákon, azt remélvén, ezzel segítenek, hogy a halottak lelkei a mennybe jussanak.
A római Maia istennőnek és férfi párjának, Maiusnak volt a fája, valamint a június 1-jén ünnepelt Carda istennőé, aki elveszett szüzességéért cserébe kapta Janus istentől fehér virágú, tüskés ágát.
Az ókori görögök galagonyaágat égettek Hümenaiosz oltárán. A házasság istene, a szép ifjú Hümenaiosz, amikor kedvesével a saját nászünnepén vett részt, váratlanul meghalt. Azóta emlékére galagonya virágaival ékesítik fel a menyasszonyokat, a menyegzőkön "hümén" („szűzhártya”) felkiáltásokkal üdvözlik az új házasokat, a lakodalmi köszöntőket pedig hümenaiosznak hívják.
Virága később is menyasszonydísz volt, a keresztény hagyományban pedig a májusban különösképpen tisztelt Mária szüzességét jelképezte.
A kelták szerint a galagonya a tél és a sötétség istenének a fája, melyet a kelletlen, de kényszerű bölcs belátással hoztak összefüggésbe. A hónapok közül azért lett a május fája, mert valamikor ebben a hónapban tartózkodni kellett a nemi érintkezéstől. E böjtös időszakra a rómaiak a Flora istennőnek szentelt április végi, május elejei orgiába fúló mulatságokon, a három napig tartó Floralia ünnepen készültek fel. Ezeket a galagonya fehér virága is díszítette. Később vidám, erotikus jelképként koszorúzta a középkori május elsejei szokásokat, a britek májusfának is galagonyát állítottak, tüskés lombjába burkolták a “zöldembert”, Maia istennő halandó vőlegényét. A Flora-ünnepeket követő gyászidőszak május 4-én, Szent Flórián vértanúságának a napján vette kezdetét. E napon a britek még a múlt században is a források, kutak körüli galagonyabokrokhoz vonultak, öltözetüket megtépdesték, és a rongyokat az ágakra aggatták. A szokás talán egy ősi vezeklő rítus maradványa; eljátszották, mintha a galagonya tüskéi szaggatták meg volna a ruháikat.
A növénnyel szemben táplált vegyes érzelmeket jelzik a ma is élő brit hiedelmek. Virágzó ágát tilos bevinni a házba, mert állítólag a keresztre feszített Jézus töviskoronája galagonyából készült, s ezért a családban bekövetkező halálhoz vezet. Ez okból levágni sem szabad a bokor ágait. Ugyanakkor más hiedelmek szerint a tehénistállóra akasztva növeli a tejhozamot, s ha idegen tűzi a ház ormára, megvéd a viharoktól és a gonosz lelkektől. Némelyek szerint a galagonya szent növény, amelynek segítségével – mivel nincsenek benne negatív energiák – megnyugvás nyerhető. Sokfelé úgy tartják, hogy szerencsét hoz a tulajdonosának, és jó termést a földnek, melyen található. Ha Szent Iván éjszakáján vagy mindenszentekkor alája ül az ember, tündérvarázslatban lesz része.
Régen a galagonyabokrokat a tündérek találkozóhelyének tekintették, ezért a szántás idején köröket rajzoltak köréjük, nehogy az ekével háborgassák őket.
A galagonya virágzása biztos jele annak, hogy vége a télnek és küszöbön a tavasz, ezért az évszakváltás jelének vagy időjárási ómennek is tekintik.
Gyógyászati alkalmazását tekintve, a növényi kivonat hatóanyagai javítják a szív vérellátását, enyhítik az időskori szívpanaszokat, ritmuszavarokat. Teáját és szeszes kivonatait szíverősítésére fogyasztják, ritmus zavar, szívizomgyengeség és idős kori érelmeszesedés esetében.
GALAMB
Számos hagyományban a galamb az ég hírnöke, a holtak lelkének szimbóluma. A keresztényeknél a Szentlélek jelképe. A tizenkét apostolt gyakran tizenkét galambbal ábrázolták. Az ókori zsidóknál a galamb a bűnbocsánatot jelentette. A galamb az olajággal együtt a békére utal; a galamb és a liliom pedig az örömhírt fejezi ki. A görög Aphrodité szerelemistennőnek galamb a bujaság madara, azóta a repülő galambok szerelmi postásokként szerepelnek. Noé második galambja olajággal tért vissza, a harmadik galamb, amelyik nem érkezett meg, a megbékélést hirdette, feltehetően így lett a galamb a béke népszerűsítője. Kínában a hosszú életet, a fiúi kötelességet jeleníti meg. Hiedelmük szerint a galambtojás fogyasztása megvéd a himlőtől.
Noha a galamb elpusztítása balszerencsés jel, az Ohio melletti prériken, amikor úgy elszaporodtak a galambok, hogy ürülékeik hópelyhekként hullottak az égből, a súlyuktól letörtek a faágak, és a hangos szárnysusogástól már pihenni sem lehetett, az emberek megunták a galambinváziót, és valamennyi galambot lemészárolták.
A néphit szerint az égen köröző galamb a halálra figyelmeztet. A galamb látványa rosszat jelent a bányászok számára is. Galambepéjűnek tartják az olyan embert, akit nem lehet kihozni a sodrából. A jól ismert „várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön” szólásmondásunk pedig arra illik, aki munkálkodás nélkül akar gyarapodni.
GALGANT
Lásd: fűszerek
GANAJTÚRÓ BOGÁR
Lásd: szkarabeusz
GANÉSA
Lásd: elefánt
GARUDA
A hinduk a félig kánya, félig ember formájú Garudát, a madarak királyának, Visnu isten járművének, a győzelem szárnyasának tartják. Az óind mitológia szerint anyját szolgaságban tartották a kígyóistenek, a nágák, aki ezért végtelenül meggyűlölte őket. A néphit ezzel magyarázza a kányák és a kígyók közötti ádáz ellenségeskedést. A nágák megígérték Garudának, hogy elengedik az anyját, ha hoz számukra a halhatatlanság italából, az amritából. Garuda nagy nehézségek árán szerezte meg az amritát, amelynek ellopása során, elrepült a Naphoz, megölt két sárkányt, majd legyőzte az Indra vezette isteneket. Az égből visszatérőben találkozott Visnuval. A főisten hőstettéért ajándékot kínált Garudának, aki cserébe azt kérte, lehessen Visnu szállítója és jelképe, erre az isten, felajánlotta számára, hogy legyen a hátas állata.
Garudát gyakran ábrázolták emberi törzzsel, kányafejjel és csőrrel, szárnyakkal és karmokkal. De megjelenítették, egy másfajta, négykezű képzeletbeli lényként is, amint két kezét imára kulcsolja, a másik kettőben ernyőt és a halhatatlanság italával telt korsót tart, olykor pedig a hátán Visnu lovagol.
E madárról elterjedt, hogy mindennap megöl, majd felfal egy kígyót.
GAVIÁL
Lásd: krokodil
GEKKÓ
A lágy bőrű, tapadókorongos lábú, főleg éjszakai életet élő, apró gyíkok, a gekkók, noha valamennyi kontinensen fellelhetők, elsősorban a meleg klímát kedvelik. Szemük feltűnően nagy, úgynevezett éjszakai szem. Törékeny farkukban tápanyagot raktároznak el, s ha farkuk letörik, gyorsan regenerálódik. A legtöbb gekkó tojásokat rak, de néhány új-zélandi fajtájuk elevenszülő. A Földközi-tenger mentén elterjedt faligekkók ügyesen mászkálnak a sima felületű falakon és a mennyezeteken.
Az ártatlan gekkókról ősidők óta sok-sok koholmány született. Ovidius (i.e. 43-i.u. 17), a római költő csalárdoknak tartotta őket. Gesner (1516-1565), a svájci polihisztor a gekkók csalárdságát a hátukon lévő árulkodó, kis csillagforma folttal magyarázta, amilyennel egykoron a jogászok a ravasz, rafinált csalókat bélyegezték meg. Arisztotelesz (i.e. 384-322), a görög bölcselő azt állította, hogy a gekkók harapása mérges, és a szamarak orrába azért másznak be, hogy akadályozzák őket az evésben. Gesner annyira félelmetesnek vélte a gekkókat, hogy láttukra a skorpiókat is kiveri a halálveríték. A római természettudós, id. Plinius (23-79) följegyezte, hogy csak a Görögországi gekkók marása halálos, a Sziciliában lévőké ártalmatlan. Egyéb rosszindulatú dolgokat is összehordtak a gekkókkal kapcsolatban: az indiai gekkók marása néhány óra alatt végez az emberrel; a japán harcosok gekkók vérével teszik mérgezetté fegyvereiket; a peruiak már a gekkó érintését is halálosnak vélték. Főként Dél-Kínában pedig az a hiedelem élt, hogy ha a gyík levágott farkát valaki fülébe dugják, az illető megsüketül.
A rosszindulatú híresztelésekkel szemben azonban ez a kis állat – azzal, hogy megtisztítja a pókoktól, szúnyogoktól és egyéb rovaroktól a helyet, melyet megosztunk velük - sok hasznot hajt az ember számára.
Az idős thai emberek kedvelik a házukban tanyát vert gekkókat, mert feltételezik, hogy szerencsét hoznak a ház lakóira. Úgy vélik, hogy az elhunyt rokonok, gekkók képében születnek újra, hogy vigyázzanak a gyermekekre. Feltehetően ezért is tart szívesen, sok ember hobbiállatként gekkót.
A thai gekkókról szóló babonák előtt, tudni kell a gekkókról, hogy a többségük képes hangot kiadni, ez lehet halk csettegés, cirpelés, vagy hangos ugatásféle.
Általában jó hírekre lehet számítani, ha a gekkó hangja reggel 6 óra és dél között hallható. Valami rossz dolog történik az emberrel, ha a gekkó déli 12 óra 1 perc és délután 6 óra között hallatja hangját. Az ezutáni időszakban, a 6 óra 1 perc és éjfél között megszólaló gekkó, kedvező és kedvezőtlen híreket egyaránt jelezhet. Nincs semmi jelentése annak, ha a gekkó „sírása” 0 óra 1 perc és reggel 6 óra között hallatszik. Ilyenkor ezt teljesen normálisnak tartják. Ha viszont egymásután négy gekkó „kiáltása” hallható, 15 napon belül valami probléma történik a családban.
GÉM
A hosszúlábú, méltóságteljesen lépkedő gémek megítélése nagyon sokféle, gyakran emlegetik, mint a hosszú élet szimbólumát, és mint esőhozó termékenységet, feltehetően azért, mert a vizek mentén él. A kínaiak szerint a gémek a hátukon szállítják az angyalokat, és ők kísérik a holtakat. Indonéziában az emberek úgy vélik, hogy gémek a tengermosta sziklákból születnek. A keresztényeknél a hűséget és az aszkézist jelképezik, a buddhisták számára pedig a telet szimbolizálják.
A minden tavasszal visszatérő, nálunk költő vörös gém, lesés közben mereven áll, mint a magyar kút ágasa, és egyenesre kinyújtja nyakát, mint ennek a kútnak a gémje, és ekkor a csõr úgy áll a víznek, mint a gémeskút ostora a kút kávájának. Tisztára ez a hasonlatosság vitte rá a népet, hogy õsi kútját a gémrõl „gémeskútnak” nevezze.
GEOMANTIA
Lásd: jóslás
GINGKÓ
Kínában és Japánban a szent növényként tisztelt gingkót, vagyis a páfrányfenyőfát, a taoista, buddhista és sintoista szentélyek mellé ültetik. A kolostorkertek ősi, óriásira megnövő gingkó fáját többnyire a szerzetesek ápolták. Kínában a panjung, Japánban a bonsai mesterei törpefát nevelnek belőle, formálják évszázadok óta a gingkó miniatürizált változatait. A törpe gingkófa megihletett költőket, írókat, festőket, szépségét megörökítették műveikben. Nálunk díszfa.
A gingkó gyümölcsében lévő magot, a kínaiak évszázadok óta gyűjtik, mind a kínai, mind a japán konyha ételkülönlegességeként tartják számon. A kissé édeskés gingkómag a buddhisták hústalan étkezésének kedvelt alapanyaga.
A gingkót a kínai gyógyászat már 5000 éve használja. Egy közel ötszáz éve íródott kínai „Gyógyszereskönyv” szerzője az agy jótevőjének nevezte a gingkót. Leveleiből készült kivonatot hatásos bőrtisztítóként használják, de javasolják vérkeringés és emésztési zavarok, idegesség és koncentrálási problémák esetén is. A gingkó-kivonat erősíti az érrendszert, alkalmazzák szédülés és vérhas ellen, idült hörghurut, asztma, magas koleszterin szint, urológiai és tbc-s megbetegedések esetén, sőt a fülzúgásra is hatásos.
A pirított gingkómagok nemcsak ízletes csemegék, hanem a férfi nemi erőt fokozó afrodiziákumok, ezért ajánlják az impotencia kezelésére. Japánban azt mondják, hogy aki nyilvánosan gingkómagvakat rágcsál, ezzel azt jelzi, hogy nem zárkózik el az erotikus kalandoktól.
GINSZENG
A ginszeng neve kínai eredetű, jelentése „mennyei vagy isteni gyökér”, ami arra utal, hogy a kínaiak régóta drogként használják. Ugyanakkor ez a csodagyökér a legrégebbi ázsiai gyógyszer, a belőle készült bort tartják az első kínai orvosságnak.
A nép körében elismert és tisztelt ginszeng elterjedése Tao Kuang császárnak köszönhető. Gyógyító hatásáról több mint 2000 éve tudnak. A ginszeng nemcsak idegnyugtató, fáradtságcsökkentő fiatalító szer, de egyensúlyban tartja a test energiaháztartását, és növeli a nemi potenciát is. Alkalmazásával megszűnnek a nemi életben oly jó ismert neuraszténiás szexuális problémáik.
Egy észak-koreai legenda szerint sok ezer éve egy hegység sűrű fenyvesében eltévedt egy öregember. Az éhségtől és a kimerültségtől elaludt, majd amikor felébredt, egy ötlevelű fehér virágot pillantott meg. Amikor kiásta a növényt meglepődve látta, hogy a gyökérzet egy emberi alakra hasonlít, volt feje, törzse, karja, lába. Hogy csillapítsa éhségét harapott belőle, amitől azon nyomban visszatért ereje. Hazatérve, az embert nem ismerte meg senki, még a felesége sem, mindezt megértette, amikor belenézett a tükörbe, ahonnan egy fiatalember nézett vissza rá. Fiatalságának és férfiasságának visszatértét a gyökér csodálatos hatásának köszönhette.
GNÓMOK
A gnómok, sokban hasonlítanak a törpékhez. Hegyekben és erdőkben élnek, de többnyire a föld alatt laknak. Kis termetűk, az ujjnyi nagyságtól az alacsony növésű gyerek méretéig terjed. Törpe termetüktől függetlenül nagy természetfölötti képességgel megáldottak. A nép képzetében úgy tűnnek fel, mint hosszú szakállú, néha kecskelábú, máskor lúdtalpas emberkék, akiknek testén szűk ruha feszül, fejüket többnyire csuklya fedi.
A zömében kibírhatatlan modorú gnómok meglehetősen sokáig élnek. Fő feladatuk őrizni a föld mélyén lévő kincseket, de mint ügyes kezű mesteremberek, különböző varázstárgyakat, varázsgyűrűket, varázskardokat kovácsolnak.
Kétféle gnómot különböztetnek meg, a fekete gnómok az emberekkel rosszindulatúak, előfordul, hogy elrabolják a csinos lányokat, a fehér gnómok jóindulattal vannak az emberekhez, ha tanácsot kérnek tőlük, bőkezűen jutalmazzák őket. Valamennyi gnóm utálja a földműveseket, mert veszélyeztetik a föld alatti lakóhelyüket és kincseiket.
A porosz néphitben élő barzdukok, rokonságot mutatnak a gnómokkal, ők is föld alatt lakó, szakállas kis manók, apró emberkék. Élelmüket a fák, többnyire bodzafa gyökerei közé raktározzák el. A barzdukok a német bodzatörpékre, a koboldokra emlékeztetnek, vagy olyanok, mint az orosz Hüvelyk Matyi. A német-skandináv hagyomány szerint a földben és a kövek között a picinyke dvergek élnek, akik nagyon félnek a fénytől, mert azt hiszik, a napsugaraktól kövekké változnak. A dvergek is nagyszerű kovácsok, isteneiknek készítenek ékszereket, Freya istennőnek nyakéket, Szif istennőnek aranyhajat, Freynek és Szkídbladnirnak hajót, Ódin főistennek pedig dárdát.
GÓLEM
A gólem, a zsidó néphagyományban szereplő, életre kelt szobor. Mai jelentése a középkorban alakult ki, azóta több legenda született róla. A kabbalisták, akik a számok és a betűk mindenható hatalmának felhasználásával számos mágikus praktikát sajátítottak el: többek között az ördögűzést, a szellemidézést, a szerelmi varázslatokat, a beteggyógyítást, a kabbala segítségével még mesterséges emberi lényt is képesek voltak teremteni.
Ezt a kabbalista receptek alapján bűvészettel alkotott, vörös agyagból mágikus eszközökkel gyúrt emberüket nevezték el gólemnek. Előírásuk szerint a figurának legalább egy tízéves forma gyereknek megfelelő magasságúnak kellett lennie. Miután elkészültek a szoborral, papírdarabra felírt nevet a szájába tették, vagy a homlokára tűzték, melytől a szobor rögvest életre kelt.
A zsidó legendák szerint a 16. században élt Eliajahu valóban készített egy ilyen szobrot, de amikor a gólem óriássá nőve, dührohamában megsemmisítéssel fenyegette a világot, a rabbi jobbnak látta elpusztítani alkotását. Egyszerűen letörölte a mesterséges ember homlokáról a bűvös szót, mire a gólem azonnal élettelenné vált. Ezt a mondát később a 16-17. században élő prágai rabbinak, Judah Loew ben Bezalelnek (1525-1609) tulajdonították. Bezalel "engedelmes robot"-ja - annak ellenére, hogy nem tudott beszélni, és nem rendelkezett emberi lélekkel - szinte minden emberi tevékenységet el tudott végezni, mosott, főzött, takarított, tálalt, a zsinagóga harangját húzta, és állítólag még írni is tudott. Idővel azonban az eleinte engedelmesen szolgáló báb túlságosan akaratossá vált, és félő volt, hogy széttapossa megalkotóját, ezért a rabbi jobbnak látta eltüntetni a szobor homlokáról a titokzatos szót, amitől Gólemje élettelen agyaghalomként omlott össze.
GÓLYA
Ez madár régóta nagy tiszteletnek örvend. A régi görögöknél, Marokkóban, valamint a közép-keleti muszlim országokban úgy tartották, hogy a gólyák misztikus átalakulásokon keresztültment emberek vagy halottak megtestesülései. A görög filozófus Püthagorasz (i.e. 572-497) azt állította, hogy a gólyák halott költők lelkeinek a megszemélyesítői, míg a történetíró Plutarkhosz (i.u. 45-125), egy olyan esetről számolt be, hogy valakit halálra ítéltek egy gólya megöléséért.
Az arab világban elterjedt volt az a meggyőződés, hogy a gólyák olyan halott muszlimok lelkei, akik életük során nem tudtak elmenni Mekkába, ezért ezt az utat madárként kell megtenniük. Ezért tisztelik a muszlimok annyira ezt a madarat, és tekintik az emberöléssel azonos súlyú bűnnek a gólya elpusztítását.
Ez a gólya-tisztelet azonban gólya-ellenes tettekhez is vezetett. Amikor törökök elfoglalták Görögországot, törvényben rendelték el a gólyafészkek védelmét, miáltal a görögök számára a gólya akaratlanul is a hódítók szimbólumává vált. Ennek tulajdonítható, hogy amikor az 1821-es felkelésük győzelemre vezetett, számos gólyafészek a bosszújuk áldozatává vált.
Európa más részein több szerencséjük volt a gólyáknak, ugyanis a néphit szentnek, a termékenység, a bőség, a hűség és az anyai gondoskodás szimbólumának tekinti ezt a madarat. Általánosan elfogadott, hogy a hosszú lábú, piros csőrű gólya szerencsét hoz a házhoz. A népi hiedelem úgy tartja, hogy a házra telepedő gólya megvédi a ház népét a tűztől és a villámlástól. (Bár ezt bizonyították, tény, hogy igen ritkán – a megfigyelések szerint száz esetből mindössze háromszor - csap gólyafészekbe a villám.) A németek és a hollandok szerint hosszú, gazdag életre számíthatnak annak a háznak a lakói, amelynek a kéményére fészket rak a gólya. Ugyanakkor a gólyafészek lerombolójának tűzvész pusztítja el a házát, vagy némán születik a gyermeke.
A régi rómaiak Vénusz állatának vélték a gólyát, és úgy tartották, hogy áldást, és soha el nem múló szerelmet kap Vénusztól, akinek a háza tetején gólya fészkel. A "gólya-törvényük" előírta, hogy a gyerekeknek gondoskodniuk kell szüleikről.
Hitvilágunkban a gyereket a gólya hozza. Bár az "Őt sem a gólya költötte, Engem sem a gólya költött" szólásmondás némiképp ellentmond ennek, a ház körül röpködő gólyák látványát általában a család szaporodására utaló jelnek tekintették. Egy másik értelmezés szerint, egész évben lusta lesz, aki tavasszal először álldogáló gólyát pillant meg, ám, ha az elsőként megpillantott gólya repül, a szemlélő serény munkával eltöltött, szorgalmas év elé néz. A lustaság megelőzéséhez fél lábon állva a következő versikét kellett elmondani: „Gólyát látok, fél lábon állok, Aki nem áll fél lábon, Lusta lesz a nyáron.” A törökök szerint, aki repülő gólyát lát, egész évben folyton-folyvást utazni fog; míg ha a földön látja e madarat, otthon marad.
A kedves gólya sok költőt megihletett: az útra kelés előtt gyülekező gólyáról Petőfi így ír: „Jön az ősz, megy a gólya már, Hideg neki ez a határ.”
Álomban gólyát látni, gyermekáldást jelent.
GOMB
Lásd: kéményseprő
GOMBA
A gomba hímvesszőhöz hasonlító alakja és energiát adó képessége miatt közkedvelt volt az egyiptomi fáraók körében, és kedvenc eledele a görög isteneknek, elsősorban a szarvasgombából készült ételeket kedvelték. A közhiedelem szerint a bőgő szarvasbikák azért keresik buzgón a szarvasgombát, mert ha megeszik, utána kedvük szottyan egy kis szexre. Régebben a parasztok bikáik, disznóik eledelébe is hasonló ok miatt kevertek szarvasgombát, az embereknél azonban ez a varázsszer nem igen hatásos.
Dionüszosz tiszteletére légyölő galócát áztatták borban, majd aki ezt az italt elfogyasztotta annyira elkábult, hogy megnyílt előtte a mennyek bejárata. Aki szárított légyölő galócát, maszlaglevéllel és kendervirággal vegyítve pipában vagy cigarettaként szívja el, erotikus vágyai támadnak.
A rómaiak emberfeletti tulajdonságokkal ruházták fel a gombákat, és az isteneik eledelének tartották. Nagyra értékelésüket jól mutatják Marcus Valerius Martialis (i.u. 38. v. 41-104.), a híres epigramma szerző sorai: “Argentum atque aurum facile EST, laenam togomque mittere, Boletus mittere difficile EST”. (Könnyű az aranyat és az ezüstöt lefitymálni, ám egy tál gombát szerfölött nehéz visszautasítani.)
A ketek képzetében a gomba, elcsökevényesedett fallosz. Egyes elképzelések a gombákat a zivatarral, a mennydörgéssel, a villámlással hozzák összefüggésbe, de gyakran isten megtestesüléseinek tekintik. A görög és a római felfogás szerint a gombák nem az esőtől, hanem a mennydörgéstől nőnek, ami megegyezik a Kasmírban, Iránban, az arab beduinoknál, a Távol-Keleten, Óceániában, sőt a mexikói indiánok körében elterjedt képzetekkel. Észak-Amerikában, a Sziklás-hegység környékén élők, a gombák születését tulajdonítják a mennydörgésnek; a Missouri felső folyásánál élők a gombákat a csillagokkal, a toba törzs tagjai pedig a szivárvánnyal hozzák összefüggésbe a gombákat.
Albertus Magnus (1193 – 1280), a híres polihisztor megfigyelései alapján, meg volt győződve róla, hogy a gombák valójában nem növények, hanem a növények és a föld kinövései.
Mexikóban a zapoték sámán a gombagyűjtés utáni negyedik napon könyörgést intéz a földhöz, az istenanyához, és a nagy villámcsapáshoz, hogy növessze meg a gombákat, és lássa el vérrel azokat. Van olyan elképzelés is, mely a gombákat az istenek köpetéből, vizeletéből, székletéből származtatja. A tádzsikok azt hiszik, hogy amikor a Nagy Anya kirázza ruhájából a tetveket, azok a földre hullva változnak gombákká. A gombákat gyakran társították a legyekkel, szúnyogokkal, varangyos békákkal, gilisztákkal, egerekkel, kígyókkal. Mivel a gombák esők után hirtelen, szinte a semmiből, és többnyire nyirkos, sötét helyeken, korhadó fák, elhaló növények közelében bukkantak elő, nem csoda, hogy ükapáink félelemmel vegyes tisztelettel tekintettek rájuk.
GONOSZ
Lásd: fütyülés, gyertya, harang, kör, macska
GORDIOSZ SZEKERE
Lásd: csomó
GORILLA
Lásd: csomó, majom
GÖMB
Lásd: kör, mandala
GÖNCÖLSZEKÉR
Lásd: csillagok
GRÁNÁTALMAFA
A gránátalma rendszertani elnevezése Punica granatum, amely Karthágó ősi városának a nevéből ered. Közép-Keleten – elsősorban Perzsiában (valószínűleg innen terjedt el) – Észak-Indiában, valamint a Földközi-tenger vidékén már ősidők óta termesztik, és – a föníciaiak ősi gránátalmafa ligetei miatt - egykoron „Karhágó almája” néven volt ismert. Piros színe és rengeteg magva miatt lett a termékenység, a szerelem és az élet szimbóluma. Mivel nem támadják meg a férgek, a tisztaságot is kifejezi.
Az ókori és középkori világban, azáltal, hogy maga is képes a vérzésre, a gránátalma születést és a halált jelképezte. Gyakran szüzekkel és szűz istennőkkel társították, vérvörös húsa és leve miatt olykor az alvilági istennő menstruációjával hozták kapcsolatba. A gránátalma elsősorban az – egyidejűleg pozitív és negatív tulajdonságokkal rendelkező - alvilági istenségek, nevezetesen az élet és halál, a betegség és egészség, valamint a termékenység és terméketlenség fölött uralkodó Földanyák (Anyaistennők) jelképe volt.
A vallási és mitológiai hagyományokban a gránátalmafa, az Éden- vagy a tudás fájaként, piros gyümölcse pedig, mint a paradicsomi alma, vagy mint aranyalma jelenik meg. Húsos virága a tüzes szerelmet és a női nemi szervet, a vaginát szimbolizálja.
Az egyiptomiak a gránátalma virágaiból ünnepi füzéreket fontak, a XVIII. dinasztiától kezdődően a halottak sírjába a termékenység és a lét folytonosságának jeleként gránátalmát helyeztek. Az ősi Perzsiában a gránátalma a legyőzhetetlenséget szimbolizálta. A babiloni harcosok, abban a hitben, hogy ez verhetetlenné teszi őket, az ütközet előtt gránátalma magvakat rágcsáltak.
A gránátalma Kínában – ahová valószínűleg perzsa közvetítéssel érkezett - a bőség, a boldog jövő, a gazdag gyermekáldás jele. A buddhizmusban az őszibarack és a Buddha-keze (Indiában őshonos citrusféle) mellett a szent gyümölcsök egyike. A lányok szívesen tűznek gránátalma szirmokat a hajukba.
A koreaiaknál gránátalma az istenek eledele, az ősök áldozati gyümölcse.
A hinduk számára az isteni áldás fája, a termékenység és a bőség szimbolikája. A hindu mitológiában Káli és Durga istennők fogai – miután felfalták a démonokat – vértől piroslottak, mint a gránátalmafa virágai. Amikor viszont nyugodt hangulatban volt, az Anyaistennő (Mahadévi) gránátalmafa alatt ülve osztogatta a jólétet a világ számára.
Görögországban ez az isteni táplálék egyúttal a halhatatlanság jelképe is, melyet jól példáz Perszephoné esete. Az alvilág királynéját Hadész elengedte anyjához, de előbb titkon megetette gránátalmamaggal, hogy ne feledkezzen meg a holtak birodalmáról, és térjen oda vissza. A rómaiaknál a „megőrző” Juno emblémája, az egyetértés kifejezője. Termékenységi jelentésére utal az a szokás, miszerint házasságkötéskor földhöz vágják, hogy magjai szétszóródjanak.
Kisázsiában és Mezopotámiában a meghaló és feltámadó növény- és termékenységi istenségek (Tammúz, Adónisz) jelképe; pusztulásukra a sebként felfakadó héj, újjászületésükre a sok mag, a férfiúi termékenység szimbóluma utal.
A muszlimok Mohamed gyümölcseként tisztelik; "Egyetek gránátalmát, mert ez megtisztítja a szervezetet az irigységtől és a gyűlölettől" - mondta a Próféta. Kipréselt levéből még a haldokló szájába is csöppentettek. A muzulmánok szent könyve, a Korán háromszor említi a gránátalmát, kétszer, mint Allah ajándékát az emberek számára, egyszer pedig, mint a Paradicsomban található gyümölcsöt.
Az Ószövetség szerint gránátalma után áhítozott a pusztában vándorló Izrael népe. Salamon papjai pedig csak akkor léphettek a szentélybe, ha ruhájukon apró gránátalmák lógtak. A zsidó szóbeli hagyományban a Tudás Fáján növő, Ádám és Éva számára tiltott gyümölcs. Az Énekek Énekében a gránátalma magjai a Tórát tanulmányozó gyermekeket reprezentálják. A megújulás, a termékenység mellett azt az áldást is jelképezte, amely az Istennel kötött szövetség eredménye.
Egy zsidó történet a gránátalmát a halállal és a menstruáló vagy tisztátalan nővel, Lilittel vagy egy prostituálttal társítja. A Talmud elmondása szerint Hiyya ben-Abba rabbi felesége Harutha (a Tiltott Hajadon, egykoron híres prostituált) képét öltötte, hogy próbára tegye az ura akaraterejét. Amikor a rabbi meglátta a gyönyörűen felcicomázott boszorkányt, nagyon izgatottá vált, és „Ki vagy Te?” - szavakkal szólította meg. „Harutha vagyok, és ha kívánsz, egy gránátalmáért megkaphatsz. Hozd ide nekem azt, melyik ott a legmagasabb ágon található!” – válaszolta a hölgy. Hiyya rabbi sietve felmászott a fára a gránátalmáért, de amikor visszatért, Harutha helyén a feleségét találta, aki azzal nyugtatgatta, hogy csak próbára kívánta tenni őt. A rabbi azonban igen erős bűntudatot érzett, és a következőt mondta: „Gonoszságot követhettem volna el.” És vezeklésként halálra koplalta magát.
A keresztények számára a gránátalmát ajándékként Jézus Krisztus hozta az égből. A kereszténység az öröklét és a szellemi, spirituális termékenység jelentését kapcsolta a gránátalmához. A koptok, az egyiptomi keresztények művészetében a gránátalmafa a feltámadás szimbóluma.
A középkori Mária-kultusz idején a gyümölcs számtalan magját a Szűzanya erényeire és mérhetetlen irgalmára vonatkoztatták.
A gránátalma eredetével kapcsolatos a Hérával rivalizáló szemérmes Side története. Orion felesége, a beóciai eredetű istennő szépségversenyre hívta ki Hérát. Merészségéért azonban súlyos büntetésben részesült, ugyanis abban a tudatban kellett élnie, hogy maga okozta a gyermeke halálát. A lelki teher következtében Side egy magas szirtről a sziklák közé vetette magát, és ahol a vére a kövekre fröccsent, ott nőttek ki az első gránátalmafák. Más elképzelések szerint a gránátalma Dionüszosz véréből sarjadt, és a halált valamint a feledést jelképezi.
A gránátalmának a gyermekek halálával való társítása számos nép hagyományában visszatér. A buddhista mitológiában Hariti boszorkány (a démonok anyja) eredetileg Lilithez hasonlóan gyermekevő volt. Gonoszságából Buddha gyógyította ki, ugyanis sikerült rávennie arra, hogy evési vágyát ropogós gránátalmákkal elégítse ki. Később Hariti a kisgyermekek védőszellem-asszonyává vált.
Japánban – ahol Kishimojin (Kisimodzsin) néven ismert – a meddő asszonyok hozzá fohászkodnak termékenységért. Az ábrázolásokon egy csecsemőt szoptat, és egy gránátalmát tart a kezében.
A gránátalmafa minden részének gyógyító hatást tulajdonítanak. A Tunézia területén élt, Nefzawi sejk 1500 körül a következőket írta a gránátalma hatásáról: "Ha egy nő hüvelyszűkítésre vágyik, kimagozott János kenyérből és gránátalmafa-kérgéből készített főzet segíthet rajta. Ülőfürdőt kell venni ebből a főzetből, amelynek elviselhetetlenül forrónak kell lennie."
Matthiolus a "Fűszerek könyve" című művében a gránátalmát, mint a sebek gyógyítóját említi meg. A tibetiek gyógyszerek komponenseként használják. Kisajtolt leve igen sok C-vitamint tartalmaz, és hatékony a rák, a szívproblémák és a cukorbaj megelőzésében.
Álomban gránátalmákat látni, termékenységet, jó egészséget és hosszú életkort prognosztizál, de szexre való csábítást, felhívást is jelezhet. Alternatív módon a vért reprezentálja.
GRÁNÁTKŐ
A nemes gránát vörös és átlátszó, de lehet piros, zöld, barna, ibolya s az ezek közti változatok valamelyike. A drágakő régóta ismert, mélyvörös változatáról a Biblia is említést tesz. A zöld színű erősíti a szívet és a májat, segíti a vitaminok felszívódását. A vörös színű gránátkőről azt mondják, hogy csillapítja a vérzést, nyugodt álmot biztosít, javítja a depressziót. Az ókorban például, hogy a seb gyógyulását gyorsítsák, a nyílt sebre gránátkövet tettek. Az éjszakai kínzó rémálmok távoltartására a párna alá helyezett gránátkő a leghatásosabb. Emellett elűzi a rovarokat, megóv a villámcsapástól, ellenszere a pestisnek és a láznak, védelmet nyújt a gyulladásos betegségek ellen, és sikerrel használható a torok és gyomor problémák kezelésére.
A gránátkövet szív fölött vagy fülbevalóként jó viselni, azonban nyakláncként és marokkőként is hordható.
Kiváló a meditáláshoz, mert tulajdonosának tisztánlátást kölcsönöz. Állandósítja a barátságot. Kibékíti a korábban összeveszett barátokat. Elűzi a gonosz gondolatokat. Vonzza a sikert az üzleti életben. Szavatolja a megelégedettséget, ha azt jogszerűen szerezték. Átok viszont azok számára, akik törvénytelenül jutottak hozzá.
A gránátkő az utazók szerencseköve is. Segíti viselőjét abban, hogy hitében, állásfoglalásaiban, szilárd és rendíthetetlen legyen, a kitűzött célt elérje. Közelgő veszély vagy halál esetén a gránátkő homályossá válik.
A Skorpió szülöttei számára viselése pozitív hatású, az indiaiak szerint az Oroszlán jegyűeknek is. A januárban született nőknek a gránátkő kivételével semmilyen drágakövet sem szabad viselniük, ezzel biztosítják rendíthetetlen, igaz barátságukat és a hűségüket. Nem ajánlott viszont a Bika jegyűeknek.
GRIFF
A griffek hol szárnyas, hol szárnyatlan, oroszlántestű, sasfejű vagy -csőrű szörnyek. Az ázsiai griffek tarajos fejűek, a krétai és a görög griffek göndör sörényűek.
Id. Plinius (23-79) e képzeletbeli madarakat, hosszú fülűeknek és kampós csőrűeknek vélte.
Hérodotosz (i. e. 484-424) görög történetíró a griffmadarakat, Észak mesés lakóiként említi. A görög mitológia griffjei „Zeusz kutyái”-ként őrizték az aranyat. A görögök pedig azt hitték, hogy ezek a szörnyek őrzik a szkíták és az indiaiak aranykészletét, Hérodotosz ezért mondta róluk, hogy a griffek aranyból építik a fészküket. A krétaiaknál is bátor, éber őrzőmadarakként tűnnek fel.
A griffek szimbolizálják a napisten Apollót, a bölcs Athénét és a bosszúállás istennőjét, Nemesziszt. A madagaszkári griffet, Marco Polo (1256-1323) olasz utazó mint rukmadarat említi. "(...) mindenképpen földi madarak: két lábuk van, sashoz hasonlítanak, csupán roppant nagyok; akkorák, hogy kiterjesztett szárnyuk harminc lépés, tollaik pedig tizenkét lépés hosszúak, és testük vastagsága is ezzel arányos. Olyan erősek, hogy karmaikkal az elefántot is elbírják, felviszik a magasba és leejtik, hogy összezúzódjék."
Az ókorban e szárnyas szörnyet a hatalom megtestesítőjének tekintették. A héberek szemében a griffek a kettősvallású Perzsiát képviselték. A középkorban nagyon ellentmondásosan ítélték meg a griffet, az olaszoknál maga volt az ördög. A korai keresztények szerint a bosszú és üldöztetés szimbolikája, később viszont, mint Krisztus jelképe, az emberi és isteni kettős természetet jelenítette meg. Dante(1265-1321) olasz költő képzeletében a Purgatóriumban, griffmadár húzza a diadalmi szekeret.
GÚNÁR
Lásd: állati afrodiziákumok