DARÁZS
A lusta, dicsekvő, erőszakosan dongó, agresszív darazsat szívesen állítják szembe a szorgalmas, munkás, szerény, békés méhvel.
A világ sok részén viszont a darazsat az emberi lélek megjelenítőjének tekintik. A mongol és a szibériai sámánok úgy gondolják, hogy a lelkük képes darázsba költözni, és a boszorkányok lelke szintén darázs alakot tud ölteni. Dél-Amerika indiánjai között elterjedt nézet, hogy a darazsak tanítják meg az embereket a fazekas mesterségre.
Sok hagyományban a ravasz, bölcs, ügyes darázs döntőbíróként jelenik meg. Erről szól az az európai mese, amelyben az igazságosztó darazsak összemarják a mézrabló medvét. Egy pápuai mese pedig azt meséli el, miként szerezte a darázs a színeit: A fáma szerint, amikor a vadász az erdőben véletlenül belelépett egy darázsfészekbe, a darazsak halálra csípték. Éjjel a felesége álmában megjelent a vadász, s arra kérte, menjen el hozzá. Reggel az asszony felkerekedett, elment az erdőbe, és elégette férje holttestét. A tűzben a darazsak jól megpörkölődtek, amitől feketévé váltak, a hátuk és hasuk közepe azonban sárga maradt.
Az angolszász népek körében elterjedt hiedelem, hogy jó szerencse áll a házhoz, ha a gazda az évben elsőként látott darazsat agyonüti. Egy régi filippínó elképzelés szerint a kutyák vérengzőbbé válnak, ha darázsfészekkel táplálják őket.
DÁRDA
Lásd: föld, gnómok
DARU
A daru nemcsak a hosszú élet, az éberség és a bölcsesség jelképe, hanem a hűségé is. Japánban a darut, mint tiszteletreméltó Urat említik. A kínai mitológiában a fényesség ősprincípiumával, a janggal áll kapcsolatban. Különösen hosszú életűnek tartják, ezért válhatott a halhatatlanság szimbólumává. A kínai piktúrában gyakorta ábrázolják a szintén a hosszú élet jelképének tekintett fenyővel. Ezen kívül a halhatatlanok hírnöke is, mert a daru viszi a holt lelkeket a Nyugati Paradicsomba. A Nap felé tartó madár egyúttal az életben elérhető érvényesülést is jelképezi.
A keresztények körében pozitív tulajdonságokkal bír a daru, megtestesíti a feddhetetlenséget, ezzel együtt a szerzetesi élet erényeit. A görög Hermész, az istenek követe, a darvak V alakzatú kötelékének mintájára formálta meg a betűket. Ugyanakkor Hermészt szent daruja árulta el, amikor Apollón marháit akarta ellopni. Az ókori görögök, azt mondták, hogy amikor ék alakzatban szállnak a darvak, a fiatalabb védtelen madarakat védelmezik, ezzel mutatnak követendő példát az embereknek.
Indiában azonban közel sem olyan jó a híre a darunak, náluk ez a madár az árulás szimbóluma. Európa nyugati részén a daru megítélése ugyancsak nem jó, sokszor a butasággal és az ügyetlenséggel azonosítják. A keltáknál a daru látványa balszerencsét jelentett.
Nálunk viszont egykoron a daru a parasztudvar díszmadara volt, viselkedéséből az időjárásra következtettek, hangos krúgatásukkal az idegent jelezték. A néphagyomány megőrizte annak az emlékét, hogy az alföldi várfalakon azért tartották a szelíd darucsapatot, hogy az éjszaka leple alatt közeledő ellenséget észrevegyék. Hermann Ottó (1835-1914) a híres ornitológus, etnográfus szavai szerint: "Hatalmas, czímeres madár, mely a magyar nemesség armálisában nagyon sokszor van meg, és ősi soron becses madara a magyarságnak". A daru gyakorta szerepel címereken, tollait valaha pénzért árulták, a szebb tollakért akár egy borjú árát is megadták, de szívesen hordtak darutollas kalapot a parasztlegények. Vidéken egykoron a darvak kiáltására kezdték el a tavaszi vetést és az őszi betakarítást.
Az ókorban a vizes területeken élők azt hitték, hogy a fél lábon ácsorgó daru vigyáz a többi madárra, úgy, hogy az őrt álló daru felhúzott lábában egy követ tart, s amikor elbóbiskol a madár, a kő ráesik a másik lábára, amitől azonnal felriad.
DATOLYA
A nálunk török szilvának is nevezett datolya a datolyapálma gyümölcse. Alakra a szilvánkhoz hasonló, a színe zöld, sárgásbarna vagy barna, a puhasága meg az íze nagyon különböző. Eddig csak kellemes csemegének ismertük, nem is tudtuk róla, milyen gyógyhatása van.
Nagymennyiségű ásványtartalma teszi lehetõvé, hogy vértisztítónak idegerõsítõnek használjuk, s jótékony hatása van a légzõszervre megfázás esetén. Annak, aki álmatlansággal küzd, lefekvés elõtt ajánlatos néhány szem datolyát fogyasztania. Fõleg káliumtartalmának köszönhetően szív- és idegcsillapítóul szolgál a nap eseményei után. A datolya esetében a csont-fejlõdési zavarokra még inkább gyógyszerre találunk. Megfázásos betegség esetén enyhíti az inger feltámadását a légzõszervekben, így a szamárköhögés, vagy egyszerű köhögés esetében is. Hasonló reakciót vált ki, mint a köhögés elleni szirup.
A kínai datolya nem azonos az Észak-Afrikában őshonos datolyával. Közönséges nevén jujubának is nevezik. A licsivel együtt ábrázolva azt a kívánságot fejezi ki, hogy a megajándékozott személynek mielőbb szülessenek fiai. Az éretlen datolyából magzatelhajtó-szert is készítettek.
A kínaiaknál datolyafával álmodni korai halált jelent.
DÁVIDCSILLAG
Lásd: csillagok, háromszög, hatszög
DECEMBER
A római köztársaság naptárának tizedik hónapja a latin decem (tíz) szóból származik. A rómaiak december havát Szaturnusz istennek kegyelmébe ajánlották. A tiszteletére tartott ünnepet, a szaturnáliát, a téli napforduló környékén, december 17-én tartották. Az egy hétig zajló ünnepségeken féktelenül mulatoztak, az urak szerepet cseréltek a szolgáikkal, megajándékozták egymást, és bolondkirályt választottak.
A germánok a fagy vagy a farkas havának nevezték. Nálunk december a tél első hava, az év tizenkettedik hónapja. E a hónapban egy sor vallási eredetű ünnep van, erre az időszakra esik a karácsony megünneplése, az Aprószentek napja és az óévbúcsúztató Szilveszter. November utolsó napjától, Advent heteiben kezdődnek az előkészületek a karácsonyra, a kis Jézus fogadására. Ebben a hónapban emlékezünk meg a néhány szentről, Borbáláról, Miklósról, Lucáról, Tamás és János apostolról.
December 21-én van a galileai ácsmesternek, Tamás apostolnak az emléknapja.
Egyedül ő nem volt jelen, amikor megjelent Krisztus az apostoloknak. Nagy meggyőző erővel beszéltek neki Jézus megjelenéséről, de hitetlensége és makacs kétkedése megakadályozta abban, hogy valóságnak fogadja el beszámolójukat. Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, Tamás is velük volt. Noha az ajtó zárva, Jézus bement, megállt középen, és így szólt Tamáshoz:
„Hozd ide ujjaidat, és érintsd meg az én kezeimet, és add ide kezedet, és bocsásd az én oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő!” „Én uram, én Istenem!” - felelte Tamás.„Tamás, mivelhogy láttál, hittél; boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek!” - mondta Jézus." - Jézus elfogadta vallomását, de hitetlenségét szeretettel megdorgálta.
December 26-a István, a termésvarázsló István, 27-e János napja, Szent János evangélista ünnepe, akit Krisztus szeretett tanítványának tartott. E naphoz szentelik meg a bort, amelynek mágikus erőt tulajdonítanak. Szentelt borral, „Szent János poharából” gyógyítanak beteg embereket, sőt az állatoknak is adnak belőle.
A Csízió szerint karácsony havában húst kell enni, ajánlatosak a melegítő, hevítő ételek, melyekhez jó bort illik inni. Nem tanácsos viszont káposztát fogyasztani.
Ha a karácsony napja holdtöltére esik, bő termésű esztendő lesz, minél közelebb esik a holdfogytához, annál jobb. December havának utolsó két napján kivágott fa nem rohad el, nem rágja szú, olyan kemény, mint a kő. A decemberben született gyerekből jámbor, igazságszerető, dolgos, boldoguló ember válik. A köznép szerint szerencsegyerekek. Születésükkor hálát adnak Krisztusnak.
Ennek a hónapnak sötét hetei alkalmasak jóslatok készítéséhez, varázslatok tartására. Decemberben nagyon tartanak a boszorkányoktól, szellemektől, ezért sok tilalom van érvényben. A téli napforduló szempontjából fontos időjárási előrejelzések születnek. Ilyenkor még a kimondott szónak is nagy jelentősége van.
DELFIN
Az emberek szemében talán a legszimpatikusabb állat, a szüntelenül mosolygós képű delfin. Sok történet maradt fenn róluk, amint kimentik a fuldoklókat, vagy a hajókat helyes irányba navigálják. Arisztotelész, Aiszóposz, Hérodotosz, ifj. és id. Plinius és más ókori görög szerzők, elismeréssel írtak a hajótörötteket kimentő delfinekről. Már az ókorban halálbüntetéssel lakolt az, aki megölt egy delfint.
A kecses, intelligens, játékos és barátságos delfinek, egyedülállóan segítőkészek. Azt mondják, hogy a delfin királyi hal, mert az emberek iránt nagyon jó szándékkal viseltetik.
A delfin szimbolizálja a tengert, annak erejét és hatalmát. A görögök a delfint a megváltás és a szellemi újjászületés állataként tisztelik. Azt mondják, hogy a delfin látványa a jó szerencse jöttére utal.
Az egyik görög mítosz megörökítette, ahogyan egy delfin megmentette Ariónt.
Arión a leszboszi költő és zenész, egy alkalommal sikeres előadó körútjáról, Szicíliából vitorlázott hazafelé, amikor a hajósok megirigyelték a nála lévő sok pénzt, elhatározták, hogy megölik, és elveszik a pénzét. A költő azt kérte utolsó kívánságként, hogy elénekelhessen egy dalt. Miután siratóénekétől meghatódtak támadói, a tengerbe vetette magát, ahol egy delfin a hátára vette, és kivitte a szárazföldre. Arión jóval előbb érkezett meg Korinthoszba, mint a hajósok, akik hencegve mindent elmeséltek Arión barátjának, ezért elnyerték a méltó büntetésüket. E történet megörökítéseként, lett Arión lantjából a Lant, a delfinből, pedig a Delfin csillagkép az északi égbolton.
A delfin, a görög főistennek, a tengerek királyának, Poszeidónnak, a földi megfelelője. Delfinné változik az olümposzi isten, Apollón, hogy delfinként vigye el a jövőjükre kíváncsiakat a delphoi jósdába Püthiához, a híres papnőhöz.
Egyesek a habokból született Aphroditéval is kapcsolatba hozták a delfint. Egy legenda szerint, amikor Dionüszosz, a szőlőtermesztés és bor istene - Indiából visszatérve görög földre - Naxosz szigete felé hajózott, a tengeri rablók fogságába került. De hiába verték bilincsbe, azonnal lepattant az a csuklójáról. A kalózok nagy ámulattal figyelték, amint szőlőindákkal és repkénnyel futatta be az árbocot és a vitorlákat, és ezek után medvévé majd oroszlánná változott. Látván ezeket a csodákat, a tengeri rablók a tengerbe ugrottak, és delfinné változtak.
Egyes arab népek képzetében az él, hogy a delfinek szállítják a halottak lelkeit a túlvilágra. A görögök legendákban is gyakran előfordul, hogy a holtak lelkét a delfinek viszik a Boldogok Szigetére. Több indián törzs szintén úgy véli, hogy a delfinek közvetítenek az igazi világ és a túlvilág között. A keresztényeknél a szigonyra, vagy keresztre feszített delfin, Jézus Krisztus alakjához kapcsolódik, és a feltámadás valamint megváltás jelképe. Az alkimista hagyományban, mint a misztikus újjászületés szerepel. A delfint gyakran ábrázolják talizmánokon és a zászlókon.
Rossz ómen, és szerencsétlenség hoz, ha megsebesítenek egy delfint.
Időjósként is alkalmazhatók, ha a delfinek jó időben játszadoznak, vagy közel mennek a parthoz, szeles idő várható. Ha delfinek dél felé úsznak, rossz idő lesz, ha észak felé tartanak, jó idő várható.
DÉMONOK
A legtöbb néphitben és a különféle vallásokban egyaránt fellelhetők a természetfölötti rossz szellemek, a démonok. Az ősember babonás félelmet érezhetett a veszélyes természeti jelenségektől, amit a rosszindulatú szellemeknek tulajdonított, akiket félelmet keltő torz és ijesztő alakoknak képzelt el. Az amerikai sarkvidéken élő eszkimók a démonok káros tevékenységének tartották a kemény fagyokat, a hóvihart, hófúvást; a kamcsatkaiak azt hitték, hogy a hegyi szellemek a tűzhányók krátereiben élnek.
A gonosz démonok közül félelmetesek az erdei, a hegyi, a vízi, a tengeri szellemek, de különösen veszedelmesek a törzsi gyilkos szellemek, mert ők a kisfiúkat és a beavatásra váró fiatalokat pusztítják el. Óceániában a síron túli világ szellemeit óriási disznókként képzelik el, amelyek felfalják lelkét azoknak, akik nem ültettek életükben legalább egy pandanus-fát; máskor pedig mint óriási rák jelennek meg, aki felzabálja mindazokat, akik a temetései szertartásra nem hoztak disznókat.
A perzsáknál a démonok hite a zoroasztrizmusban lelhető fel. Démon felfogásukban a Jó Úr, Ahuramazda főisten jóságos szellemei állandó harcban állnak a gonosz, pusztító főisten, Ahriman rossz szellemeivel. A zsidó vallásban is léteznek rossz vagy szőrös démonok, ők azok, akik a pusztában bolyonganak, romok közt tanyáznak, sírokban megbújnak, és az embereket mindenféle bajjal sújtják. Az ókori görögöknél a démonok természetfölötti hatalommal bírtak. Hésziodosz görög költő (i.e. 8. század) azt vallotta, hogy az aranykorban elhunytakból lettek démonok. A későbbi rangsorolás szerint a démonok alacsonyabb rendűek lettek az isteneknél, de magasabbak az embereknél. Ezért a keresztények a pogány istenek cselekedeteit a démonoknak tulajdonították, akiket a bukott angyalokkal azonosítottak.
Az Újszövetség görög szövegében a démon maga az ördög, a démontól megszállt nyavalyatörőst Jézus ördögűzéssel gyógyította meg. Az Újszövetségben Jézus úgy szól Belzebubról, mint a démonok fejedelméről, a Sátánról. Az iszlámban a démonok hierarchiájának a csúcsán Iblísz, az ördög áll, akit Saitánnak (Sátánnak), vagy aduv Alláhnak, isten ellenségének is neveznek. A zsidó és keresztény hatásra Iblísz a rosszat hozó szellemek, a dzsinnek seregének a vezére. A dzsinnek, noha Allah rokonainak tartották őket, gyakorta rossz szellemek. A legenda szerint Allah füstmentes tűzből alkotta a dzsinneket, ezért képzelik azt, hogy tüzes, légies lények és módfelett okosak.
A hinduizmus démonai, a dévák, az istenek ellen küzdenek. Megtalálhatók köztük a kígyódémonok, a nágák, Ahi, az aszály démona és Kamsza, az egyik fődémon. Indiában az embereket gyötrő és üldöző démonok, a ráksaszák, akik vetélkednek az istenekkel, az emberek ellenségei, megbolondítják őket, próbára teszik a szent embereket, és a temetőkben kísértenek. Az indek gonosz démonai, a pisácsák betegségeket terjesztenek, az embereket megtámadják, húsukkal, vérükkel táplálkoznak, és többnyire olyan helyen kísértenek, ahol előzőleg erőszakos halállal halt meg valaki.
A buddhisták szerint a démoni erők gátolják a nirvána elérését. Mára, lányaival, Ratival, a vággyal, Rágával, az élvezettel és Tanhával, a nyugtalansággal próbálta lebeszélni Gautama Sziddhárthát, vagyis Buddhát a megvilágosodás eléréséről.
Délkelet-Ázsiában a buddhizmus magába olvasztotta a helyi néphit sok-sok démonját. Bhután emeletes házainak földszintjén az éléstárak vannak, a lakótér pedig az emeleten található, mert ide nem tudnak felmászni a meredek falétrán a démonok.
A kínaiak különös gonddal védték a démonoktól a házat, a családot és a gyermekeket. A házak bejárata előtti póznára kakas figuráját tűzték ki, a falakra tigrisképet ragasztottak. A jobb módú házaknál a kapun belül nagyméretű kőlapot vagy ún. szellemfalat állítottak, mert tudvalevő, hogy a gonosz szellemek csak egyenes vonalban képesek közlekedni, így ezek megakadályozták a házba jutásukat. A házba vezető ajtókra védőszellemek képeit ragasztották. A kisgyermeket védő amulettekkel, talizmánokkal látták el, de a démonok elriasztását szolgálta a gyermek fején egy piros szalaggal átkötött copf is.
A japán Wadzsimában évente megtartják a dobok és a démonok ünnepét. Ilyenkor kimonós, maszkos fiatalemberek, vállukon ereklyetartókkal, fejükön tengeri moszattal, egy óriási máglyánál várnak megtisztulásukra.
Az angolok Puck nevű szelleme, hol mint incselkedő manó, hol mint rosszindulatú démon jelenik meg. William Shakespeare angol író (1564-1616) Szentivánéji álom című vígjátékában szereplő Puckja azzal dicsekszik, hogy képes alakját megváltoztatni, a tejet megsavanyítani, az éjszaka úton levőket eltéríteni, a tiszteletben álló öregasszonyokat elbuktatni. Puckhoz hasonlít az írek és a walesiek házi szelleme: púca és pwcca.
A közfelfogásban a démon meghatározza az egyén sorsát, ezáltal mindenkinek lehet egy személyes démona. A mai értelemben nemcsak az ártalmas, kártékony lények démonok, hanem gyakran olyan nőket is démonnak tartanak, akik szerelmükkel megrontják, megnyomorítják partnerüket.
DÉMONŰZŐ CSUNG KUJ
A kínaiak Sárkánycsónak ünnepén, Csung Kuj képmását függesztik házaik falára, ajtaikra, tőle várják otthonuk védelmét, nyugalmát, hogy ne háborgassák őket az alvilág démonai, kísértetei, sőt még az ételmérgezéstől is megóvja őket. A démonokat és kísérteteket távoltartó félelmetes kinézetű, torzonborz, nagyszakállú Csung Kujt kezében bűverejű őszibarackfa buzogánnyal vagy kivont karddal ábrázolják, melyek alkalmasak a démonok lenyakazására. Csung Kuj állandó kísérői a szerencsét és boldogságot hozó denevérek, akik elkalauzolták őt a démonok által kísértett helyekre. A védőistennek mai napig nagy kultusza van Kínában. Számos családban megtalálható képe, szobra házi szentélyeken, szemeit, hogy figurája még ijesztőbb legyen, csirkevérrel festik vörösre. Régen a kínaiak védőnévként gyereküknek szívesen adták a Csung Kuj nevet.
DENEVÉR
Az Ószövetség irtózattal szól a denevérről, az Újszövetség pedig, mint Sátán madarát említi. A keresztények az ördög megtestesítőjének és a boszorkányok segítőtársának tartják őket. A hozzájuk kötődő hiedelmek többnyire negatív jelentésűek, azt mondják, akinek hajába belekap egy denevér, azon eluralkodik a gonosz. Másik elképzelés szerint, ha az ember fejére denevér száll, csak a mennydörgés űzi el onnan.
Rossz ómen denevért látni: templomban esküvői ceremónia alatt és a házban is, mert halálesetet jelent. A románoknál, ha egy denevér felveri fészkét egy ház közelében, vagy sokáig figyel a ház felé, annak a háznak az ajtaján kopogtatni fog a balszerencse. Ha ilyenkor a ház lakói nyitva hagyják az ajtót, ott még abban az évben meghal valaki a lakók közül; ha látogató megy be a házba, akkor ő fog meghalni egy hónapon belül; ha valaki útra kel a házból, nem éri el úti célját. Az emberhez közel repülő denevér arra utal, hogy az illetőt meg fogják csalni, hűtlenül elhagyják. A felfelé szálló, majd a földre visszaeső denevérek arra emlékeztetnek, hogy eljött a boszorkányok órája. A germán parasztok bejárati ajtóikra denevért szögeztek a gonosz elriasztására, megmutatva a rossz szellemeknek, mi történik azokkal, akik bemerészkednek a házba.
Ezzel az apró emlőssel kapcsolatban számos pozitív értelmezés is létezik. Például a borcai románok számára jó ómen, ha egy denevér véletlenül berepül a házba, mert ezzel védelmet nyújt a természetfeletti erőkkel szemben. Ha a denevérek kora este vidáman röpködnek, jó idő várható, vonják le a következtetést az angolok. Kínai hiedelem szerint a denevérek a hosszú élet és a boldogság szimbólumai, de hasonlóan vélekednek erről a lengyelek is. Dél-Amerika egyes törzsei az emberi lélekkel hozzák kapcsolatba a denevért. A perui indiánok aranyból készült denevéreket hordtak.
A görögöknek és Afrika egyes részein élőknek a denevér az éberséget testesíti meg. A görögök többsége a denevér csontjait szerencsét hozónak tartja. Bárhová is mennek, a zsebeikben, erszényeikben vagy a táskáikban mindig ott lapul egy-egy darabka denevércsont. Problémát jelent viszont, hogy a csont beszerzése általában csak egy denevér elpusztítása révén lehetséges, ami balszerencsével jár. Más görögök viszont éppen az ellenkezőjében hisznek. Ők a denevéreket szentségtelen teremtményeknek tekintik, és még a gondolatától is irtóznak, hogy csontjukat talizmánként hordják magukkal.
DIBBUK
A héber kabala műszava a dibbuk, jelentése hozzátapadás. A lélekvándorlásban hívő zsidók szemében a dibbuk, egy olyan testetlen emberi szellem, aki előzőleg elkövetett bűnei miatt képtelen megnyugodni, arra lett kárhoztatva, hogy addig bolyongjon, amíg nem talál egy valamilyen bűnt, vétséget elkövető emberre, akinek testében végre megnyugvásra találhat. A néphit szerint a dibbuk által megszállt emberből a kártékony szellemet csak egy csodatévő rabbi tudja kiűzni.
DICSFÉNY
Már az ókorban elterjedtek a sugárkoszorús dicsfény-ábrázolások. Krisztus fejét fénysugárkoszorú keretezte, a szentháromság tagjainak és az angyalok fejét korong alakú dicsfény övezte. Megtalálható a buddhisták és Zoroaszter követői körében, használták a muszlimok, sőt a keresztény bizánciak is. Az utóbbiaknál nemcsak a vallást, hanem a hatalmat is szimbolizálta a dicsfény, amely náluk még a sátánt is megillette. A szibériai sámánok között, sámánőseiket ábrázoló fénykorongok, az amerikai indiánoknál az égitesteket övező, valamint a tollkoronás napsugaras dicsfények terjedtek el.
Az antik görögöknél a sugaras körlap volt elfogadott, az úgynevezett halo, melynek jelentése Nap-dicsfény vagy holdudvar. A buddhistáknál a körökből álló, díszítésekkel ékített dicsfény terjedt el. A latinok aurának, glóriának, nimbusznak hívják a dicsfényt, melynek jelentése fény, ég, dicsőség, sugárkorona, felhő és köd. Az ókeresztényeknél a dicsfényt a szentek arany koronácskájának nevezték. A keresztényeknél a sugaras korongon kívül elterjedt a háromszögletű dicsfény, amely a Szentháromságra utalt, a példásan élő szent embereket pedig négyszögletű dicsfénnyel jelenítették meg.
A keresztények hite szerint a dicsfény, mint mennyei boldogság, minden üdvözültet megilleti, de különösen a szenteknek, apostoloknak megtiszteltető kitüntetése. Dicsfény kaphatnak még az olyan szüzek is, akik a testi vágyaikat képesek leküzdeni, a vértanuk halálukért, az egyháztanítók pedig azért, mert életüket arra áldozzák fel, hogy megszüntessék a hazugságot, és felszámolják a tudatlanságot.
DINNYE
Lásd: augusztus, gyümölcsök
DIÓ
A dió több hagyományban szexuális szimbólum, a zsidók képzetében hatásos ajzószer. A világ számos részén a dió jelképezi a bölcsességet, mert kinézetre pont olyan, mint egy emberi fej, a héja kemény, akár a koponya csontja, a benne lévő bél rajzolata pedig nagyon hasonlít az agy tekervényeire.
Szerte Európában a dió elsősorban a termékenységet, emellett a buja gondolatokat is szimbolizálja, valószínűleg ezért használják a jól ismert jeles ünnepeken különböző jóslásokra, termékenység varázslásra. A dió azonban alkalmas betegség- illetve haláljövendölésre, valamint gyógyításra is megfelelőnek találják.
Elterjedt - főleg karácsonyeste, vagy szilveszter éjszakáján - a diódobálás nemcsak a magyarok körében, hanem a szerbeknél és a horvátoknál is. A karácsonyi vacsora közben a házigazda azért szór a szoba négy sarkába diót, hogy a családtagok sokáig éljenek.
Nálunk, aki karácsonykor, szilveszterkor vagy újév napján rossz diót tör fel, megbetegszik, vagy meghal a következő évben. A dióhéjba öntött víz kiapadásából is hasonlóra következtetnek. A szilveszterkor elfogyasztott tizenkét dióbél milyenségéből az újév tizenkét hónapjára következtetnek. Ha valamennyi dió ép és egészséges, akkor jó esztendő elé néznek.
A brit emberek valaha azt hitték, hogy a Sátán kedvenc foglalatossága a diógyűjtögetés volt, e hiedelemmel kapcsolatban alakult ki az a szokás, hogy mindenszentek estéjén a diókat mágikus talizmánként használják.
Az amerikai népgyógyászok szerint gyengülnek a reumás fájdalmai annak, aki diót hord magánál, a franciák meg úgy vélik, hogy az illetőnek nem lesz aranyere. A diólevélből főzött teát remek afrodiziákumként isszák. Az ótvarral fertőzött testrészt kúrálás céljából zölddióval dörzsölték be.
A tréfás kedvűek úgy vélik, nem jó sok diót enni, mert megnő az ember orra.
A diófáról meglehetősen rossz vélemények alakultak ki, azt hiszik, alatta vannak elásva a holtak, és alatta gyülekeznek a boszorkányok és az ördögök. Aki a diófa lombja alatt heverészik, még abban az évben meghal.
DISZNÓ
Kirké, a görög mitológia varázslónője Aiaia szigetén élt. Amikor Odüsszeusz társai a szigetre érkeztek, Kirké bűvös itallal kínálta meg őket, amitől azok disznókká változtak. Odüsszeusz társai, a Hermésztől kapott varázsital segítségével nyerték vissza emberi alakjukat.
Az anyakocák, vagyis az emsék a termékenység és az anyai gondoskodás megtestesülései. Nutot, az egyiptomi ég istennőjét úgy ábrázolják, mintha anyakocaként felfalná a kismalacait, pedig ez a csillagaira vonatkozik, amelyeket naponta bekebelez, másnap aztán újra megszüli, és úgy szoptatja őket, mint az anyadisznók a kismalacaikat.
Az istenanyaként tisztelt disznót azonban gyakorta már kismalacként megölik, mint áldozati állatokat, a bő termés reményében. Új-Guineában mind a mai napig féltett kincs a disznó. Az asszonyok a vadászatról hazavitt kismalacokat megszoptatják, gondoskodnak róluk, velük alszanak, és ha levágják őket, meggyászolják. Az indiai Pandzsábban, aki disznóhúst eszik, vagy disznófog-talizmánt visel, védetté válik a rontásokkal és a boszorkányokkal szemben.
Az iszlám, a keresztény és a zsidó világ a disznót tisztátalan állatnak tartja. A muszlimok körében tilos a disznóhús fogyasztása, mert Mohamed állítólag egyszer megrúgott egy disznót, de azt nem tudják, hogy az állat melyik részét találta el. A buddhisták érzéki vágyakat ábrázoló három állata közül az egyik a disznó.
Svájcban úgy vélik, hogy Jézus a gonosz által megszállott emberekből, a disznókba űzte az ártó szellemeket. Néhol boszorkányállatként szerepel a disznó, néhol meg tüzes disznókról szól a hiedelem, akik éjfélkor kísértik az embereket, és azt kérik tőlük, hogy rajtuk lovagoljanak. Néha a disznók azoknak a hazajáró lelkeknek a rossz szellemei, akik nem természetes halállal haltak meg. Franciaországban, a 14. században a gyermekgyilkossággal vádolt disznókat szabályosan lefolytatott per után ölték meg.
Időnként a nagyevő disznóval jelenítik meg a tudatlanságot, de a szerencsét is. A mai 32 lapos svájci kártya legmagasabb értékű lapjára, az ászra, ráragadt a disznó név is. Schleswigben, aki kártyázni indul, egy disznófület tesz a zsebébe, hogy szerencséje legyen. Nyelvünkben elterjedt szólás-mondás, a szerencsére vonatkozó kifejezés: a malaca van, vagy disznaja van. Ami a malac számára elég rossz ómen. A régi rómaiak szerencsés jelnek gondolták, ha, mielőtt az ifjú asszony az esketésből belépett volna új házába, a bejárati ajtó félfájához előzőleg egy disznó dörgölődzött.
Kínában a lányok nem ették a sertés ujját, mert úgy hitték attól teherbe esnek, a terhes nők pedig épp ezért fogyasztották, mert azt gondolták, hogy felettébb tápláló, és hasznos mind az anya, mind a magzat számára.
A néphitben hívők, azt mondják, hogy aki újévkor és farsangkor disznóhúst eszik, annak sok pénze lesz. A koszos malacról tudni vélik, hogy jó lesz a szalonnája. A babonások azt mondják, hogy újhold idején nem jó disznót ölni, mert megférgesedik a húsa. Az oroszok szerint jó szerencsét hoz disznót utcán látni, viszont rossz ómennek minősül, ha egy disznó keresztezi valaki útját, vagy ha egy disznó a szájában szalmával szaladgál, mert akkor vihar közeledik. Ugyancsak rosszat jelent az, ha a tengeren halászok kimondják a "disznó" szót, mert aznapra elkerüli őket a szerencse. Egy másik babonás hiedelem szerint nem tanácsos valakit disznónak (malacnak) nevezni, mert – függetlenül attól, hogy ki tette - az illetőnek negyven napig nem lesz étvágya.
Egy furcsa gyógymód szerint, ha valaki meg akar szabadulni a pattanásaitól, bibircsókjaitól, be kell azokat dörzsölnie egy hámozott almával, majd az almát a disznónak kell odaadni.
Az álomban látott disznó látványa is nagyon ellentmondásos, van, ahol halált jelez, van, ahol szerencsét hoz.
Szerepet kap a disznó az időjóslásban is: a levágott disznó lépének a vastagsága megmutatja, hogy a tél melyik fele lesz hidegebb; karácsony és újév reggelén disznóröfögés terméketlen esztendőt jelent; a nyugtalan konda esőt jósol.
DITA
Lásd: gyógynövények, növényi ajzószerek
DOB
A dob a legősibb ütőhangszer. A fellelt dobábrázolások arra utalnak, hogy már i. e. 4000-ben voltak keretes dobok Egyiptomban. A Perzsiából fennmaradt leletek szerint az időszámítás előtti időkben már ismerték a különböző üstdobokat. Az idők során számtalan hangzású, funkciójú, alakú dobfélét készítettek.
Az emberek a dobnak gyakran mágikus erőt tulajdonítottak, és szent hangszernek tartották. A szibériai sámánok dobszóval hívják elő a szellemeket, majd azokat a dobjukba invitálják. Afrikában dobszóval gyógyítanak, jósolnak, varázsolnak, Kínában a dobpergés vihart idéz elő. Nepálban a dobszó hallatán a lányok úgy érzik, megszállják őket a szellemek.
A dob szerte a világban rituális események kelléke, Kelet-Afrikában szarvasmarhát áldoznak az üstdoboknak, amelyek védelmezik a hatalmat, és oltalmat nyújtanak a természeti csapások ellen. A szibériai sámánok számára a rénszarvas bőréből készült dob a rénszarvast jelképezi. A sámán ezen a dobon lovagolva jut el a túlvilágra. De a dobot hajóként, vagy a szellemek edényeként is elképzelik. A sámánok praktikáiban a dobolás az idegtevékenység javítására szolgál.
A mindennapi életben is fontos szerepe van a dobszónak, melynek bonyolult ritmikus jelei helyettesítik a beszédet, a sok kilométernyi távolságra elhallatszó dobjelzésekkel közlik mondandóikat. Különösen fejlettek ezek a dobjelbeszédek Nyugat-Afrikában és Óceániában. Kínában dobszóval adták tudtul a városkapuk és piacok zárását. Az elöljáróságok előtt felállított dobot megverve lehetett jelezni, ha valaki peres üggyel érkezett. Esténként a taoista templomokban a nagydob hangja válaszolt a harang kondulására.
Nálunk faluhelyen volt divatban dobolással tájékoztatni az embereket az időszerű tudnivalókról, hírekről. Katonai hangszerként is elterjedt volt, manapság azonban már ritkábban szólaltatják meg a dobot, melyet valamikor gyász idejére fekete lepellel takartak be.
DOLOGTILTÓ NAPOK
Egykoron a nagy szerencsétlenségek elkerülésére az emberek fogadalmat tettek. Ezek emléke rögzült a fogadalmi napokban, amelyeken tiltott volt a munkavégzés vagy csak némely, csupán a halaszthatatlan dolgot lehetett elvégezni. Ilyen fogadalmi napok alakultak ki a különböző vallási ünnepekre vonatkozóan is.
A dologtiltó napok vonatkozhatnak mindenkire és minden munkára, de vannak olyanok is köztük, melyeken csak egyes emberekre, s bizonyos munkákra terjed ki a tiltás.
Az általános dologtiltás, kiterjedt a földművesekre és a mezei munkákat végzőkre, valamint az istállóban dolgozókra, a kocsisokra, az állatok kihajtására, és befogására, a pásztorokra, méhészekre. A pásztorok dologtiltó napja Elek és Illés napja volt, a halászoké Nepomuki Szent János, Péter-Pál napja, a tűzoltóké Flórián és Páduai Szent Antal napja.
A női dologtiltó napokon az asszonyok egyáltalán nem dolgozhattak, vagy csak a mosás és a kenyérsütés volt számukra megengedett. Páduai Szent Antal napján azonban a kenyérsütést is tiltották. A nőknek bizonyos napokon, az ún. bontónapokon tilos volt szövés, fonás és a varrás, ugyanakkor megengedettek voltak a bontómunkák, például a tollfosztás, a kukoricamorzsolás.
Általában mindenfajta munka tiltott volt az asszonyoknak a Mária ünnepeken, Anna, Borbála, Luca és György napján.
DOMOVOJ
Lásd: szláv házi szellemek
DOROTTYA NAPJA
Lásd: február
DRÁGAKÖVEK
A drágaköveket elsősorban szépségük miatt viselik az emberek. A szépség varázsát megszabhatja a drágakő színe vagy színtelen volta, a színjátszása, vagyis a tüze, a fénytörése, a csillogása, a mintázata, vagy a macskaszemhatása. A kövek szépségén és tartósságán kívül, sokan hisznek a kövekben lakozó energiában. Nem kevesen ma is abbéli meggyőződésükből viselnek köveket, hogy azokból titokzatos erőt nyerjenek. A kövek alkalmasak meditálásra, különböző rituálék megtartására, betegségek gyógyítására. Azonban a drágakövek nemcsak gyógyító, hanem pusztító energiával is bírnak, mindez attól függ, hogy milyen szándékkal használják őket.
„A kövek fontos lények: élnek, lélegeznek, egymással kölcsönhatásban állnak, energiát sugároznak, világítanak, lüktetnek. Rezgéseket és frekvenciákat bocsátanak ki, amelyek óriási hatással lehetnek egész lényünkre, ha gyógyításra, átalakításra használjuk őket, test, lélek és szellem kiegyenlítésére és egymásra hangolásra” - írja Daya Sarai Chocron, a nyugati világban jól ismert angol természetgyógyász.
A drágakövek nemcsak a föld mélyének kincsei, az igazgyöngy és a korall, a tenger mélyén lelhetők fel, a borostyánkő pedig a fenyőerdők drágaköve. A több mint 2000 ásvány közül alig százat használnak drágakőként, igazi jelentősége, mindössze csak tizenhatnak van, ezek: a berill, a cirkon, a földpát, a gránát, a gyémánt, a jáde, a korund, a krizoberill, a kvarc, a lápiszlazuri, az olivin, az opál, a spinell, a topáz, a turmalin és a türkiz. Néhány ásványnak többféle drágakőváltozata van, ilyen a smaragd, az akvamarin, a rubin és a zafír.
A drágaköveket többnyire ékszerként viselik, de azt mondják, ha vastag láncon hordják, a kövek pozitív kisugárzása csökken. Az újonnan vásárolt vagy kapott drágakövet alaposan meg kell tisztítani, ezután legalább negyed órára meleg víz alá tartva, majd napfénynél vagy holdfényénél kell feltölteni. A követ óvni kell a szennyeződésektől, és rendszeresen tisztítani szükséges.
A drágaköveket nemcsak ékszerként hordják, számos kultúrában csodatévő, misztikus erőt tulajdonítanak nekik. A gyémántról tudni vélték, hogy viselőjét oltalmazza a csatában, véd az ártó szellemektől és a rontó varázslatoktól. A holdkőből készült gyűrű viselése a férfit engedelmessé teszi. A kínaiak képzetében a tengeri sárkányok opálon és gyöngyön élnek. A zöld turmalin az ihlet, az intuíció, az inspiráció és a barátság köve. A krizopráz áttetsző, almazöld drágakő, az örömöt, a vidámságot jelképezi. Elűzi a szomorúságot. A cirkon sárgás változata, a hiacint, a szerénység, hűség szimbolikája. Segít a gyerekszülésnél, elűzi a rossz álmokat, távol tartja a gonosz szellemeket, bátorítja a szívet. A nefrit a jádénál olcsóbb drágakő, elkergeti a kígyókat és az ördögöket, a férfiakat megkedvelteti a nőkkel. A krizoberill egyik változatát, a napfénynél fűzöldszínű alexandritot, özvegy kőnek is hívják. Az oroszok azt mondják, aki alexandrit ékszert visel, nem fog megházasodni.
Az olivin drágakő-változata a krizolit, a szerénység, a diszkréció, a szemérmesség szimbóluma. Hatásos a démonok ellen. A német természettudós, püspök Albertus Magnus (1193-1280) viszont a butaság elleni szerként ajánlotta, a smaragdról feltételezte, hogy növeli gazdája vagyonát, a berill megőrzi az otthon békéjét, az ametiszt viszálykodás ellen jó. Igen nagyra tartotta a berillt és a kristályt, mert mindkettővel az ember tüzet gyújthat, ha a nap felé tartja.
Az értékes drágakövek jelentős szerepet játszanak a Bibliában. Az égi Jeruzsálem város falának első alapja jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd, az ötödik sárdonix, a hetedik krizolit, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt. A tizenkét kapu pedig tizenkét gyöngy, minden kapu egy-egy gyöngyből van.
Manapság nagyon népszerűek a születési vagy az állatövi kövek viselése, ily módon a kövekhez tapadó hiedelmek továbbélnek.
DUDA
Lásd: hangszerek
DVERGEK
Lásd: gnómok
DZSINNEK
Lásd: démonok