B

BABA
A bábu és a baba valószínűleg a gyermekek legrégebbi játékszere. Az embert és állatot mintázó bábukat, babákat készítették rongyból, vesszőből, fából, gyökérből, csontból, agyagból. A babák feje fából, agyagból, alabástromból és viaszból készült. A bábuk bizonyára megelőzték a babákat. Megszégyenítésként akasztottak fel szalmabábut a Rajna-menti leányanyák háza elé, Dél-Tirolban a vénasszonyok ajtajára került bábu, a bajoroknál pedig mind a mai napig a hoppon maradt vőlegényeket jelölik meg szalmabábuval.

A bábuknak varázserőt is tulajdonítottak, feltételezték, hogy a gyerekeket megvédik a gonosz boszorkányoktól. Nálunk ismertek voltak a rontóbábuk, amelyet nemcsak rontásra, hanem gyógyításra is használtak. Például, ha a rontóbábu szívét átszúrták, akire a rontás vonatkozott, megbetegedett, majd meghalt. A virágvasárnapi kiszebábuval riasztották el a betegségeket és a telet, aztán a bábut vízbe dobták vagy elégették. A kiszebábu nemcsak a telet jelképezi, hanem a böjtöt is. A farsangi szalmabábuknak is hasonló volt a szerepük és a sorsuk.

A vudu (woodoo) babákkal végzett varázslás, fekete mágia ma is a haiti kultúra egyik meghatározó eleme. Az Afrikából elhurcolt négerek misztikus hiedelméből és a keresztény hitből táplálkozó vudu vallás, az isten, a lélek és a szent tárgy hármasságán alapul. E vallásnak híressé vált tartozéka a rontóbaba, melyet készíthetnek kenyérgyurmából, viaszból, rongyból, fából, papírból stb. A babába beledolgozzák a megrontásra kiszemelt áldozat hajának, vagy körmének egy kis darabját. A testét többnyire szalmával vagy gyapottal tömik ki, és egy áldozati állat vagy egy nő menstruációs vérével pirosra festik. A vudu babába tűt vagy kaktusztüskét szúrnak, ami nagy fájdalmat okoz az áldozatnak. A megszurkált babát fekete szalaggal, fekete kereszttel vagy égő fekete gyertyával jelölik meg. A rontásnál rendszerint egy pap is közreműködik, aki ha egyetért a rontással, átszúrja a baba testét. A papír babákat pedig elégetik. Ezek a rontások azonban nem minden esetben sikeresek, mert az áldozatokra a Loa nevű védőszellemek vigyáznak.

A gyerekek a babákat, mintha csak élők lennének, saját gyerekükként, hozzátartozójukként babusgatják, gondozzák. A baba török szó, jelentése apa, például az Ali-baba tulajdonképpen Ali apó.

Az ókori Görögországban és Rómában az eladósorban lévő lányok gyerekkori babáikat Dianának és Venusnak szentelték. Babákat temettek gyermekek sírjába.

I. e. 3000-2000 közötti időből néhány egyiptomi sírban találtak gyöngyös hajú babákat, ahová feltehetően babonás célból kerültek. A Mexikóban és Peruban feltárt sírokból ugyancsak előkerültek nagyon díszes babák.

Japánban elsősorban az ünnepségek résztvevői a babák. A császári udvart mintázó babákat kiállítják a lányok márciusi ünneplésén, a fiúk 15 éves korukig, ugyancsak megtartják szokásos babaünnepüket. A japán taxikban a visszapillantó tükrön mindig női babák lógnak, azért hogy távol tartsák az autótól a női szellemeket. Indiában, nem is olyan régen, mind a hinduk, mind a muszlimok, felcicomázott babákat adtak gyermekkorú menyasszonyoknak. Szíriában az eladósorban lévő lányok ablakukba babát akasztanak. Dél-Afrikában minden felnőtt nő kap egy babát, amelyet megőriznek, hogy elsőszülött gyereküknek adhassák. Ezután újból kapnak egy babát, amelyet a második gyereknek ajándékozhatnak.

BABA JAGA
Lásd: vasorrú bába

BÁBEL TORNYA
Lásd: hét

BABÉR
Lásd: fűszerek, jövendőbeli, koszorú

BÁBU
Lásd: baba, Iván Kupala bábu

BAGOLY
A bagoly a bölcsesség, az okkult tudományok megtestesítője. A magányos, éjszakai életének köszönhetően lett a sötét gondolatok reprezentánsa. A titokzatos, halkan suhanó madarakat gyakran hozzák kapcsolatba a szellemekkel és a transzcendens világgal. Minthogy a sötétben kiválóan látnak, úgy vélték, jövendölni is tudnak, sőt mivel közel 270 fokkal el tudják forgatni a fejüket, azt hiszik róluk, hogy mindent észlelnek.

A baglyot az emberek gyakran társították a boszorkánysággal, a gyógyítással, az időjárással, a születéssel, a halállal, ezzel összefüggésben a bagollyal kapcsolatban számos babona és félelem maradt fenn. A régiek egyaránt tekintették bölcsnek és bolondnak, féltek tőle, de ugyanakkor tisztelték is, egyesek semmibe vették, mások viszont kedvelték.

A világ számos országában a bagoly a halál madara, így képzelték az ókori Egyiptomban, Kínában, Japánban, Indiában, Közép- és Észak-Amerikában. A síkságokon lakó indiánok védőszellemüknek tartották a baglyokat, ezért viseltek bagolytollat varázstalizmánként a természetfölötti erők távoltartására.

Az ókori görögök, a bölcsesség és az igazságos harc istennőjét, Athénét - akinek a bagoly volt a szent madara - "bagolyszeműnek" nevezték. Kedvence a kis fülesbagoly, gyakran gubbasztott a vállán. A bagoly képes volt az istennő számára láthatatlan igazságokat feltárni, feltehetően innen eredhet a madár bölcsességének híre. Mivel a baglyot az istennővel társították, a madár védett státust nyert Athénban, nagyszámú bagoly élt az Akropoliszon. Az istennőt ábrázoló pénzérmék hátoldalán bagoly volt látható, és nagyon jó ómennek, a küszöbön álló győzelem előjelének tartották, ha csata előtt a sereg fölött egy bagoly repült át.

Kínában a nyári napfordulóval, a viharral, a villámlással azonosítják a baglyot. Szobájuk négy sarkába bagoly szobrokat állítottak, hogy védelmet nyerjenek a villámokkal szemben. Más tekintetben viszont baljóslatú madárnak számít, a közelgő veszedelem, katasztrófa előhírnöke. Rossz hírét annak a hiedelemnek is köszönheti, mely szerint a bagolyfiókák, amíg meg nem tanulnak repülni, kicsípik anyjuk szemét, vagy egyenesen felfalják őt. Ez az oka annak, hogy a baglyot általában a szülőtiszteletet semmibe vevő, a gyermeki szeretetet elhanyagoló embereket jelképező madárnak tekintik. Az indiai Pandzsábban a bagoly a kilátástalanságot szimbolizálja. A régi rómaiak a küszöbön álló katasztrófa jelének vélték. Izraelben a bagoly vakságot, elszigeteltséget és tisztátalanságot jelképezi. A malájok azt hiszik, hogy a baglyok megeszik az újszülötteket. Iránban a kuvik balszerencsét hoz. Az iszlám előírásai szerint tilos a baglyot megenni.

Észak-Indiában, aki bagolyszemet eszik, képes látni a sötétben.

A bagoly: az abesszinek szemében szent madár; a keltáknál az alvilág képviselője; az afgánok szerint acélt és kovát adott az embereknek, hogy tüzet csiholjanak; az eszkimóknál segítőkész madár; az új-zélandi maorik számára balszerencsét hoz; az afrikai bantuknál a varázslók barátja; a szuahéliéknél megbetegíti a gyerekeket; Kamerunban túlságosan gonosz, a nevét sem szabad említeni. A polinéziai Szamoában az emberek a bagoly leszármazottjai. Az ausztrál bennszülöttek körében, a férfiak lelkét a denevérek, a nők lelkét a baglyok jelenítik meg. Lengyelországban a meghalt lányok galambbá, az asszonyok bagollyá változnak.

A mongol sírásók bagolybőröket akasztanak fel, hogy védelmet nyerjenek a gonosztól. A marokkóiak szerint a nyakláncon viselt bagolyszem hatásos a rontás ellen. Algériában mindent bevall az az asszony, akinek alvás közben a kezébe csempészik egy nagy fülesbagoly szemét. Etiópiában a halálra ítélt embert egy asztalra tették, melyre bagoly volt festve, abban a hitben, hogy a bagoly elragadja a lelkét.

Aztékok szerint a gonosz istenek egyikének kuvik üldögélt a fején. Az inkák tisztelték a baglyot szép szeméért és fejéért. Az etruszkok számára a bagoly a sötétség istenének a szimbóluma. Lettországban, amikor a keresztény katonák behatoltak a templomba, a pogány istenség bagolyként repült el. Belga legenda szerint egy pap felajánlotta a bagolynak, hogy temploma tornyában lakhat, ha megszabadítja őt és templomát a fertőző egerektől és patkányoktól.

A tatár sámánok képesek bagoly alakját ölteni. A kalmükök szentként tisztelik a madarat, mert egy bagoly mentette meg Dzsingisz kán életét. Madagaszkár lakói azt hiszik, hogy a baglyok csatlakoznak a sírokon táncoló boszorkányokhoz. Malawiban a bagoly a boszorkányok hírvivője. Japánban, Hokkaido lakói számára a sas-bagoly az istenek hírnöke, vadászat előtt tósztot szoktak inni tiszteletére.

Bagolyhuhogást hallani különösen rossz jelentésű, a világ szinte valamennyi országában a huhogás halálra vagy nagy szerencsétlenségre figyelmeztet. Nyugat-Afrikában a varázslók és a boszorkányok hírnöke, huhogása a gonoszt jelzi. Marokkóban a baglyok huhogása megölheti a csecsemőket. A kanadai franciák szerint az éjszakai bagolyhuhogás hallatán fel kell kelni, és a ballábas cipőt fel kell fordítani. Az Egyesült Államokban a szerencsétlenség elkerülése érdekében válaszolnak a bagolyhuhogásra, vagy egy ruhadarabot vesznek fel kifordítva. Új-Mexikóban, ha huhog a bagoly, az a boszorkányok közeledtére int. Walesben a házak között hallható bagoly huhogása egy hajadon szüzességének elvesztéséről árulkodik.

Babilonban bagoly amulettek védelmezték az asszonyokat szülés közben. A Szászországi vendek úgy vélik, hogy a bagoly látványa megkönnyíti a szülést.

Franciaországban, ha a várandós anya bagolyhuhogást hall, a születendő gyermeke lány lesz, Németországban meg azt mondják, hogy a gyermeknek szerencsétlen élete lesz. Walesben, ha egy várandós asszony egyedül hallja a bagoly huhogását odakintről áldott lesz a gyereke.

Dél-Indiában a bagolyhuhogások számából különböző dolgokra következtetnek. Ha huhog a bagoly: egyszer, hamarosan meghal valaki; kétszer, siker egy tervezett tevékenységben, vállalkozásban; háromszor, a család hölgy tagja férjhez megy; négyszer, nyugtalanságot, zűrzavart jelent; ötször, egy közeli utazásra utal; hatszor, hamarosan vendégek érkeznek; hétszer, lelki bánat várható; nyolcszor, hirtelen halálra utal; kilencszer, jó szerencsét hoz.

Az indonéz Sulawesi lakói nagyon bölcsnek tartják a baglyot, ezért utazás előtt megfigyelik, miként huhog, a kétféle huhogás közül az egyik biztonságos utazást ígér, a másik hallatán viszont otthon kell maradniuk.

A magyarok képzetében, akinek a háza tetején, vagy udvarán éjszaka megszólal egy bagoly, vagy mereven bámulja a házát, ott meghal valaki. Ha a gyermek születése közben huhog egy bagoly a közelben, akkor a gyermeknek boldogtalan élete lesz. Nappal, napsütésben baglyot látni, balszerencsés jel. A ház padlásán élő bagoly a terhes asszony elvetélését okozza. Ha bagoly huhog a szülés közben, a világra jövő csecsemő, lány lesz.

A Közép-Keleten a bagoly azoknak az embereknek a lelkeit jeleníti meg, akik bosszú nélkül haltak meg. Oroszországban a vadászok bagolykarmokat hordanak magukkal, hogy ha megölik őket, segítségükkel a lelkük felkapaszkodhasson a mennyekbe.

A sarkkörön lakók elképzelésében úgy keletkezett a bagoly, hogy egy kislányt hosszú csőrű madárrá változattak, aki ettől annyira megrémült, hogy szárnyaival összevissza verdesve, egy falnak repült, amitől lapos lett a képe, és röviddé vált a csőre. Egy burmai változat úgy meséli el, amikor veszekedés tört ki a madarak közt, a bagoly hirtelen felugrott és a képe lelapult. Egy spanyol legenda pedig úgy szól, hogy egykoron a bagoly volt a legszebb hangú énekesmadár. Szerencsétlenségére azonban meglátta Jézust a kereszten, és azóta menekül a napfény elől, és csak a „cruz, cruz” („kereszt, kereszt”) szavakat ismétli.

Arábiában a bagoly rossz ómen, a gonosz szellemek madara, éjszaka magával viszi a gyerekeket. Louisiana államban a baglyok öreg emberek, és tiszteletet érdemelnek. Mexikóban a fülesbagoly az élők és a holtak birodalma között röpköd, és viszi-hozza a híreket. A svédek a baglyot a boszorkányokkal társítják. Az ókori Brittaniában, ha aratásra menet egy baglyot láttak, jó termésre számítottak. A Shetland-szigeti gazdák megfigyelték, véres tejet ad a tehén, ha megkarmolja egy bagoly. Erdélyben a parasztok egykoron úgy ijesztették el a baglyot, hogy a vadászterületét meztelenül járták körbe.

Belső Mongóliában a baglyok éjszaka azért repülnek be a házakba, hogy összeszedjék az emberek levágott körmeit.

Ír hiedelem szerint, el kell pusztítani a házba berepülő baglyot, mert ha megszökik, a ház szerencséjét elviszi magával. Ha egy bagoly egy elhagyott házban rak fészket, akkor azt a házat gyakran fogják kísérteni a szellemek. Az írek képzetében a bagoly az a lény, amely ki tud jönni a szellemekkel. Ha a temetési szertartás alatt huhog egy bagoly, az elhunyt fel fog jönni a sírból kísérteni.

Az angolok a bagoly kicsúfolásának még a gondolatát is veszélyesnek tekintik.

Szerintük a baglyok azért szállnak alá, hogy megegyék a haldoklók lelkeit. Ezért tartják nagyon ijesztőnek a bagolyhuhogást. Ez ellen az nyújt védelmet, ha kifordítják a zsebeiket.

A románoknál azt mondják, a bűneiket megbánó vétkesek lelkei hóbagolyként repülnek a mennyekbe, de a rosszindulatú szellemek félnek a bagolytól, mert ha meghallják a madár huhogását, rögtön elmenekülnek.

Időjárási megfigyelések szerint: nálunk bagolyhuhogások idején jönnek a márciusi szelek, áprilisban pedig a viharok. Mexikóban a baglyok okozzák a hideg északi szelet. A kanadai Új Foundlandban a bagoly a rossz időre figyelmeztet.

Népi gyógyászok szerint kigyógyulnak a bajukból a köszvényesek, ha sózott bagolyból esznek. Peruban a főtt bagoly kiváló gyógyszer, Yorkshire-ben meggyógyul a gyerek a szamárköhögésből, ha bagolyhúst etetnek vele. Indiában a gyermekek szívrohammal járó betegségeit bagolyszemből készült levessel kúrálják. A reumát bagolyhúsból készített kenőccsel kezelik. Egy régi arab hiedelem úgy tartja, hogy minden nőstény bagoly két tojást tojik, az egyik képes hajhullást előidézni, míg a másik visszanöveszti a kihullott hajat.

Az álomfejtők szerint bagollyal álmodni, gyógyíthatatlan betegséget vagy halált jelent.

BAJUSZ
A bajusz bizonyos személyiségvonásokra utal, ugyanis a felsőajak formája és annak környezete jelentős kapcsolatban áll a karakterrel. A közfelfogás szerint a bajusz, a szakállal együtt, általában a férfiasság jelképe. Hosszúsága, alakja kifejezhet büszkeséget, önbizalmat, hiúságot és sok egyéb tulajdonságot. Például az olyan rendetlen bajusz, amelyből a szőrszálak összevissza kiállnak, csekély önbizalmat szimbolizál, a rendezett bajusz esetében ennek a fordítottja igaz.

A régi magyarok előszeretettel hordtak bajuszt, közülük közkedvelt volt a sodrott-, a harcsa-, a tömött-, a kacskaringós- és a kihúzott bajusz. Az indiai szikhek vallása nemcsak a haj, de a szakáll és a bajusz levágását is tiltja.

Bár a kínai hősöket és isteneket rendszerint szakállal ábrázolják, a bajusz viseletét a kínaiak szerencsétlennek tartják, mely balszerencsét hozhat a családra, a rokonokra és a viselőjére. A borotválatlanság a dolgozó osztály tagjaira jellemző, akiknek nincs idejük megborotválkozni, ezért a szőrös arc a kínaiaknál az alacsonyabb státusz jele.

A végénél felkunkorodó bajusz ambiciózus, önmutogató emberről árulkodik. A felfelé pödört bajusz viselője barátságos, szereti, ha igazat adnak neki; a lefelé göndörödő bajusz tulajdonosa nyugodt lélek. A légybajusz többnyire a sznobok megkülönböztető sajátja, míg a vékony bajusz a játékos kedvű világfiaké. A császárbajusz a kedves, joviális emberek viselete, a nagy bajusz pedig a hűség és a jellemesség kifejezője akar lenni.

A jó természetű férfiak, amikor játszanak a bajuszukkal, felfelé szokták pödörni; a rosszkedvű, mogorva emberek viszont lefelé sodorják. Régebben a sportolók, különösen a bokszolók, rövid, szúrós bajuszt viseltek; a komornyikokat pedig hosszú, selymes, széles bajuszukról lehetett felismerni.

A messze, előreálló kefebajusz viselőjéről azt tartják, hogy a látása gyengülni fog. Ha egy lánynak pelyhedzik a bajusza, arról arra lehet következtetni, ha férjhez megy ő fog uralkodni családján, és sok gondja lesz az urával. Az a férfi, akinek bajuszából egy szőrszál egyenesen kiáll, csaknem bizonyos, hogy rövid időn belül veszekedni fog valakivel. Annak a fiúnak, akinek nincs bajusza, és kávét iszik, nem nő ki a szakálla.

BAK
Lásd: állatövi jegyek, kecskebak

BALÁZS NAPJA
Lásd: február, gyertya

BALESET
Lásd: balszerencse

BÁLINT NAP
Noha a történelem két Szent Bálintról is tud, mégsem köthető a szerelmesek Bálint-napja (Valentin-napja) egyik szenthez sem. De nemcsak a Bálint-napi névadó személye ismeretlen, eredete is homályba vész, habár többféle feltételezés alakult ki felőle.

Az ünnep legősibb formája az ókori Rómában február közepén megtartott Lupercalia volt. Ennek az ünnepnek létrejötte sem ismert, bár elképzelhető, hogy a farkas jelentésű latin ’lupus’ szóból származik. Ezt az ünnepet egyrészt Faunus ősi itáliai istenséggel hozzák összefüggésbe, aki termékenységistenként megvédte a nyájakat a farkasoktól, másrészt a Romulust és Rémust tápláló nőstényfarkassal magyarázzák.

A valamikori Lupercalia ünnepeken Lupercus papjai kecskéket és kutyát áldoztak fel Faunus tiszteletére. Az ünnepi lakoma után az áldozati állatokból szíjat hasítottak, majd a Palatinus dombot körbefutva, bőrszíjukkal - hogy termékenyek legyenek - minden útjukba kerülő nőt megcsapkodtak. Ezt a tulajdonképpeni pásztorünnepet, amely az engesztelést és a termékenységet szolgálta, a keresztény egyház 494-ben, Gelasius pápa személyében a megtisztulás ünnepévé tette.

A római naptárban Faunus Lupercus ünnepe február 15-én volt. A mostani Bálint-nap (február 14.) megtartása a 14. századig nyúlik vissza, erre az alkalomra szóló üdvözlőlapot először a 16. században küldtek. Az Egyesült Államokból térhódító Valentin-napra, 1840-ben Esther Holland készítetett Valentin-napi képeslapot, ezért nevezték el őt "a Valentinok anyjának".

E nap természeti jelenségeihez néhány termés és termékenységi megfigyelés is kötődik, ugyanis február közepétől kezdenek a madarak párosodni, utódokról gondoskodni, a verebek fészket raknak, s ha ezen a napon hideg, száraz az idő, akkor jó termésre lehet számítani. Ez a nap alkalmas még a házasságjóslatok és a szerelmi varázslatok tartására.

A világ számos országában megemlékeznek a szerelmesek napjáról, de a kialakult szokások eltérnek egymástól: például Dél-Koreában és Japánban nem a nők kapnak ajándékot és virágot a férfiaktól, hanem a nők adnak ajándékot a férfiaknak. Az olaszországi Terni városában a szerelmesek napjának előestéjén egész Itáliából ide sereglenek a szerelmes párok, hogy a város bazilikájában San Valentino sírjánál jelentsék be jegyességüket.

Egy régi szokás szerint Szent Valentin napjának estéjén a fiatalok babérleveleket szúrnak párnájukba, négyet a párna négy sarkába, egyet pedig a közepébe. A hiedelem szerint, aki így tesz, éjszaka megálmodja, hogy ki lesz a jövendőbeli párja, vagy szeretője.

A néphit szerint az a lány, aki Valentin napján meglát repülni egy tengelicét, egy milliomos neje lesz.

BAL-JOBB
A legtöbb kultúrában régről kialakult képzet, hogy a nők a baloldalhoz, a férfiak a jobb oldalhoz tartoznak, eszerint a bal kéz a nőt, a jobb kéz pedig a férfit szimbolizálja. Indiában, az Upanisádokban a jobb szem Indra istené, a bal a feleségéé. A zuluknál az első feleség lakóházát, "a bal kéz házának" nevezik. Az oroszoknál is negatív színezetű a baloldal, ezért ajánlják a hamisság ellenszereként a "köpj át a bal válladon" cselekvést.

A magyarok a bal oldalt, a jobb oldalnál ügyetlenebbnek tartják. A baloldal sutaságából eredően, valamint a sutaság megmagyarázhatatlansága miatt, ennek az oldalnak sok ember bizonyos természetfölötti kellemetlenséget tulajdonít. A bal számos kifejezésünkben valamilyen rossz, szerencsétlen dologra utal, az olyan szóösszetételekben, mint például a balsors, a balszerencse, a balsiker vagy a ballépés, negatív jelentésűvé teszi az eredeti kifejezést. Ilyennek tartják a balkézről való, törvényes kapcsolaton kívül született gyereket is, amely kizáró ok volt az örökösödésnél. Régen az a férfi, aki rangon alul házasodott, az esküvőjén leendő feleségének nem a jobb kezét, hanem a balt nyújtotta.

Minden korban különbséget tettek a jobb és a bal kéz között. Feltehetően a munkavégzéssel és fegyverhasználattal kapcsolatban tulajdonítottak általában pozitív tulajdonságokat a jobb kéznek, míg a bal kezet inkább negatív tartalommal ruházták fel. Az észak-amerikai zunyi indiánok viszont mindkét kezüket egyaránt jónak tartják, hisz a népszerű, jóságos ikerpárjuk közül, a baloldali iker megfontolt, mértéktartó, a jobb oldali iker cselekvőképes, impulzív.

Kínában sem kapcsolódik a balhoz a szerencsétlenség, a sutaság, a rossz fogalma, a bal és a jobb közötti különbségtétel hasonlít a jin és a jang közötti különbségre. A mindenkori uralkodó arccal dél felé ülve kormányozta birodalmát, így a bal rendelkezik a kelet jelentéssel is, míg a jobb a nyugat jelentéssel egészül ki. A hagyományos kínai lakóházak keleti részén, azaz baloldalán voltak a feleség, az ágyasok lakrészei. A hitvesi ágyban a nő mindig a férfi (és egyben az ágy) baloldalán helyezkedett el. Köszöntéskor, üdvözléskor a fiúk és férfiak az ökölbeszorított bal kezüket fedték le a jobbjukkal (ami a jang dominanciájára utal), míg a lányok, a nők épp fordítva tettek.

Indiában viszont kizárólag a test jobb oldalát tekintik kedvezőnek, ezért a bal kezet használják az összes tisztátalan dolog végzésére. Náluk az emberek először jobb lábbal lépnek be a házba, az ajándékokat jobb kézzel adják, és veszik át. A bal kéz tisztátalan volta miatt csak jobb kézzel fogják meg az ételt, és gyújtják meg a szent tűzet, a halotti máglyát. Ha az indiaiak jobb keze viszket, remélik, hogy jó szerencséjük lesz, a viszkető bal kéz jelentése viszont mindig rosszra utal. Ez a hiedelem a test tiszta és nem tiszta oldalával kapcsolatosan alakult ki náluk. Paradox módon, épp az ellenkezője igaz, ha a jobb szemük rángatózik, rossznak tartják, ellenben a bal szem remegését szerencsésnek. Tibetben is, és a buddhisták körében is, csak jobb kézzel forgathatók az imamalmok.

Érdekes módon, az ősi sziklarajzokon mégis a bal kezet ábrázolták szívesebben, sőt egyes indián törzseknél, afrikai és ausztrál mítoszokban kifejezetten a bal kéz a szent. Az afrikai meru törzsnél a sámán bal keze a varázslatos; a mexikói azték indiánoknál, valamint Északkelet-Afrikában viszonylag sokan balkezesek. A kutatások alapján a balkezesség már a szülés előtt vagy során kialakul. Az ikrek között gyakori a balkezesség; az autisták, a homoszexuálisok, az alkotó művészek és a politikusok körében sok balkezes található. A sportban sem jelent mindig hátrányt a bal kéz használata, például a vívásban előny a balkezesség.

A magyar néphit szerint, amikor vizet iszunk, tegyük a bal kezünket a fejünkre; a gyűrűnket ne viseljük a bal kezünkön; bal lábbal ne lépjünk az isten házába; a baljóslat és a balszerencse pedig mindig rossz ómen. A bal kézzel adott pofont a magyarok különösen rossznak tartották, csak gyűlölködő ember volt képes ilyet tenni. Akit kedvel az ember, ahhoz jobb kézzel nyúl, akit ki nem állhat, azt bal kézzel fogja pofon csapni, de ismeretes a „bal kézzel verte meg az Isten” mondás, amely Jókai Mór (1825-1904) A munkácsi rab című elbeszélésében már úgy szerepel, hogy „Verjen meg az Isten súlyos bal kezével!”. Mikszáth Kálmán (1847-1910) A két koldusdiák című regényében pedig azt írja, hogy „Valaha én is elbizakodott ember voltam, míg az Isten meg nem látogatott súlyos bal kezével.”

Az üzbégeknél mindig jobb lábbal kell belépni a szobába, illetőleg kilépni onnan, ugyanis elsőként ballábbal átlépni a küszöböt, balszerencsét jelent.

A fülekhez kötődő babonák is különbséget tesznek a bal és a jobb oldali fülek között. Hogyha az embernek cseng a füle, azt tanácsolják, ismételgesse azoknak a neveit, akiket jól ismer. Amelyik névnél a csengés abbamarad, az a személy gondol rá. Ha a bal fül cseng, jót gondol vagy mond róla, ha viszont a jobb, akkor rosszat. Ez azonban nem vehető készpénznek, ugyanis mások szerint az előbbinek épp a fordítottja igaz. Ha valakinek egyidejűleg mindkét füle cseng, az annak a jele, hogy a másvilágról beszélnek hozzá. Ha valakinek a jobb füle viszket, vagy piros színű, jót mondanak róla, ha a bal füle viszket vagy piros, akkor rosszakat. Ha az embernek ég a füle, valaki róla beszél. Ha a jobb füle ég, rosszat, ha a bal, akkor jót.

Az íreknél szerencsés dolog kakukkszót hallani, de csak akkor, ha jobbról érkezik a hang. Megszelídíthető a vadló, ha szerdán a bal fülébe, pénteken a jobba suttogják a hiszekegyet. Ezt az eljárást addig kell ismételgetni, míg a ló megnyugszik.

BÁLNA
A bálnák a cetek rendjébe tartozó emlősök, sok bálna hatalmasabb, mint a legnagyobb dinoszaurusz volt. A kék bálna 30 méternél is hosszabb és a 136 tonnát is eléri. Óceánokban, folyókban és azok torkolatában, valamint az Antarktisz körüli vizekben élnek.

A nagy vizek mentén élők nagy tisztelettel vannak a bálnákról. Az eszkimók azért csodálják a bálnákat, mert intelligens állatoknak tartják őket, és még véletlenül sem sértenék meg a bálnák szellemeit. Az alaszkai eszkimók, hogy szerencsések legyenek, kenujukat bálnavadász motívumokkal díszítik fel. Gyakran festenek bálnákat a sámánok álarcaikra, melyeket a szertartások során használnak. A sámán feleségek férjeik mellkasára festenek bálnauszonyokat. A Vancouver-szigetén élő emberek számára a bálna jelenti a hosszú életet és a jólétet.

A középkori keresztények megítélése negatív volt, szerintük a bálna a sátán partnere, nyitott szája a pokol bejárata, a gyomra az alvilág feneketlen mélysége. Édeskés illata magához vonzza a halakat.

A bálnahúst Kínában és Japánban évszázadok óta fogyasztják. A leölt bálnákból nemcsak drága, különleges ételeket, hanem állateledelt is készítenek. A halcsontból fűzőmerevítőket; olajából szappant, kenőanyagot, tisztítószereket; ámbrájából parfümöket, kozmetikai cikkeket, füstölőket gyártanak. Japánban, minden évben a tenger felé néző Kogen-dzsi templomban, szertartáson kérnek a hívek lelki feloldozást az általuk kegyetlenül kiirtott bálnákért.

Tajvanon úgy tartották, hogy a bálna ajándékozta meg az embereket a kölessel, ezért hálából minden évben különleges ünnepet rendeztek a tiszteletére. Azt mesélik, hogy amikor Koxinga szembefordult a mandzsu uralkodóházzal, és a lázadókkal Tajvanra menekült, Tainan városánál megjelent egy bálna. Amikor a Koxinga alapította dinasztia elbukott a bálna is eltűnt, és soha többé nem tért vissza.

A judaista hagyományban, Jónás történetében szerepel egy híressé vált cet. A történet szerint, az Úr, megparancsolta Jónás prófétának, hogy menjen Ninivébe, és közölje lakosaival, megbűnhődnek elkövetett gonoszságaikért. Jónás azonban kitérve a megbízás elől az ellenkező irányba indult. Felszállt egy Hispániába induló hajóra, ám Isten hatalmas vihart kavart, ekkor a tengerészeknek bevallotta, hogy mindez őmiatta van. A tenger végül elcsendesedett és Jahve odarendelt egy nagy halat, feltehetően egy cethalat, hogy nyelje el Jónást. Három nap és három éjjel volt Jónás a cet gyomrában, eközben Istenhez imádkozott, aki meghallgatta könyörgését és megparancsolta a cetnek, hogy vesse partra a prófétát.

BALSZERENCSE
Balszerencsés az az ember, akit elkerül a szerencse. Mondják rá, hogy peches, nyomorult, elesett, sikertelen, sorsüldözött, istenverte. Szólásmondásokban úgy szerepel, mint aki a lejtőt járja, vagy lejtőre áll a dolga; rájár a rúd; beleütött az istennyila; rossz órában vagy csillagzat alatt született stb. A babonás emberek jó néhány dologról, tárgyról, állatról, cselekedetről vélik azt, hogy balszerencsét hoz számukra. Néhány rossz előjel: a házba berepülő denevér; a háromszor huhogó bagoly; három pillangó együtt; az ötlevelű lóhere; piros és fehér virágok együtt egy csokorban mind a balszerencse jöttére figyelmeztetnek.

Balszerencsét jelent: ballábbal felkelni; énekelni reggeli előtt; kiszórni a sót vagy a borsot; tószt mondása közben összetörni a poharat; a leeső képet vagy összetört tükröt látni; feldönteni a gyertyatartót; fordítva felvenni az inget; pénteken körmöt vágni; az ágyra kalapot tenni; elajándékozni az esküvői ajándékot, vagy nappal baglyot látni.

Szerencsétlenségre hívja fel a figyelmet: az éjjel kukorékoló kakas; az esernyő kinyitása a lakásban; a keresztbe rakott kések látványa; hajóútra indulni pénteken; köveket dobálni a tengerbe vagy az orr viszketése.

Rosszat jelent: tükröt, kést vagy valamilyen más éles szerszámot kapni ajándékba; barátnak egy pár kesztyűt ajándékozni; szerződést, megállapodást áprilisban, júliusban vagy novemberben aláírni; golfjátékostól esernyőt kölcsönkérni; egy gombot, egy másik gomblyukba gombolni; valakit megelőzni a lépcsőn.

Rossz ómen: azt álmodni, hogy valamilyen baleset által meghal valaki, ennek ugyanis az a jelentése, hogy az elkövetkező időszak során súlyos érzelmi válság vár az illetőre, és nagy erőfeszítésre lesz szüksége, hogy összeszedje magát; felállva felhúzni a nadrágot, mert ez szegénységet jelent.

Az üzbégeknél nem szerencsés, ha: az embernek hosszúra nőnek a körmei; ha az ember kritizál, hazudik, pletykás vagy blamál másokat; ha az asszonyok kivágott nyakú ruhát viselnek; ha a férfiak fülbevalót, nyakláncot, karpercet hordanak. Balszerencsés lesz, aki: az ajtóban kezet fog, vagy beszélget, reggel mosdatlanul üdvözöl valakit, éjszaka söpör vagy körmöt vág, kézmosás után kezet ráz, törött tárgyakat vagy edényeket használ, hétfőn ruhát mos, egymásra rakott takarókra vagy az asztal sarkára ül, a lakásban suttog, szent helyre mutat kezével, vagy a cipőtalpa például Mekka felé. Rossz ómen az emberre nézve az is, ha fekvés közben a lábai nyugat felé vannak és pókhálós a lakása.

A balszerencse elkerülése érdekében azt ajánlják, hogy ne köpjenek vízbe; imádkozzanak újhold idején; folyó víznél meséljék el lidérces álmaikat; ne védekezzenek talizmánnal a rontás ellen, és ne egyenek felszeletelt répát.

BALTA
A balta az ősember mindennapjainak fontos szerszáma volt. A népvándorlás korában fegyverként is használták. A ragadozó állatok elleni védekezésül, bot helyett még ma is baltát hordanak magukkal a pásztorok, a tolvajok ellen pedig a házbeliek ragadnak könnyen baltát.

A balta, különösen a kétélű balta, részese volt a hatalom megszerzésének és a kiszabadításnak is. Zeusz és Poszeidón kezében a villám és a szigony nem más, mint kétélű balta. Kettős balta látható a bikafejjel ábrázolt Zeusz főisten szarvai között. A krétai Zeusznak jelvénye, a kétélű balta vagy kettős bárd, képes a varázshegyen életet adni és ölni, teremteni és pusztítani. Kétélű baltával ölték meg a Zeusznak szentelt bikát. Athéné a Héphaisztosz által kovácsolt fejszével szabadult ki Zeusz fejéből.

Poszeidón, a hatalmas és féktelen isten háromágú varázserejű szigonyával forrásokat fakasztott, felkorbácsolta a tengereket, elkergette a viharfelhőket.

Krétán a balta két élével jelképezték a Hold istennő teremtő és romboló erejét, vagyis növekvő és fogyó képét. Jupiter Dolichaeus, az elő-ázsiai halálisten, a római katonák patrónusa kettős baltát tart a kezében. A germán főistent a Dél-Skandináviában talált sziklarajzokon harci fejszéjével ábrázolták.

A kínaiaknál a fejsze a tizenkét uralkodói jelvény egyike, valamint az ácsok és építőmesterek védőistenének, Lu Ban-nak a jelképe, de mint a házasság közvetítés szimbóluma, az esküvőkön is szerepet kapott.

A balta az emblémája a szabadkőműveseknek is, náluk ez a legfőbb beavatás szimbóluma. A magyar Kampó táltosnak hét élű a baltája, mellyel egy csapásra hidat épített. A mennyből hulló kőbalták neve a magyarok körében: ménkű, melyet az ég istene, haragja jeléül villámlással zúdít a földre.

A kőbalták a termékenységgel, a házassággal, a nemzéssel és a gyermekáldással kapcsolatosak. Nálunk a szülő nő ágya alá tesznek baltát, hogy megkönnyítse a szülést. A skandináv emberek a gyermekáldás reményében raknak baltát az ágy alá. A néphiedelem szerint a szoptatós anya begyulladt mellét az égből hullott ménkűvel lehet kúrálni.

A boszorkányok ellen, hogy elűzzék őket, baltát hajítanak a forgószélbe. Jégverés ellen hatásos, ha élével felfelé fordított baltát dobnak az udvarba. A balta anyaga a Mars féme, vagyis a vas, amely a férfiasságot, harciasságot, merészséget szimbolizálja. A néphitben gyakran mint férfi nemi szerv szerepel.

BALZSAM
Lásd: hét

BAMBUSZ
Lásd: nád, növények

BANÁN
A banán, formája miatt ősidők óta fallikus szimbólum, az egyik feltételezés szerint a paradicsomi Éva és Ádám első ruhája nem fügefalevél, hanem banánlevél volt. Nem kizárt, hogy a banán volt a föld első gyümölcse, erre utalnak a Paradicsomi alma, vagy Ádám almája elnevezések. Sri Lankán, ahol ma is többnyire vadon terem a banán, a bengáliakhoz hasonlóan úgy vélik, hogy amikor Isten megteremtette az embert, táplálékként adta neki ezt a gyümölcsöt.

A banánról szóló feljegyzések egyike Makedóniai Nagy Sándor (i.e. 356-323) indiai győzelmének idejére i.e. 327-re esik.

A banán föltehetően a délkelet-ázsiai Malájföld dzsungeljeiben őshonos, de származtatják Kelet-Indiából is, ahol valamikor a Gangesz mindkét partján szabadon nőtt, innen jutott el Perzsiába, Szíriába, Arábiába és Egyiptomba. Elnevezéséről is többféle elképzelés született. Van, aki a banán szót arabnak tartja, melynek jelentése: ujj. Mások szerint a gyümölcs latin nevének (musa paradisiaca) első szava Octavianus Augustus Caesar (i.e. 63 – 14) háziorvosának, Antonio Musának állít emléket, a paradisiaca jelentése pedig Édenkert, vagy Paradicsom, melynek állítólag ez a fa volt az első lakója. Szanszkritül a banán neve: moca, ami lédúst, egyben aszkétát is jelent, a hindi kela rázkódót, rengőt, a kadali név pedig zászlót, lobogót.

Indiában a banáncserjét Párvati istennő egyik megtestesülésének tartják, a Keleti Ghátokban pedig Nandá Deví istennőként tisztelik. Bengálban a banáncserjét a kilencalakú hindu istennőnek, Kálínak szentelik. Kelet-Indiában banáncserje alatt tartják az esküvőket. A Mahábháratában banánkertben lakik Hanumán, a majomkirály.

Az indiaiiak számára a banáncserje virága szent. Vallási ceremóniákon és olyan fontos szertartásokon, mint az esküvő, a fejük köré banánvirágot kötnek, abban a hitben, hogy ez jó szerencsét hoz számukra. Mivel a növény levelei nagyon sérülékenyek, betakarításkor vagy erős szélben gyorsan behasadnak, a cserjét az önmagának kárt okozó és szenvedő emberhez hasonlítják. "Ne tedd tönkre a banánlevelet, ruhádat és ételedet" – mondják a bengáliak, jelezvén a banán iránti megbecsülésüket.

A gyors növésű és az első évben már termést hozó cserje leveleiből tányér készül, az éretlen gyümölcsöt zöldségként eszik, a sült banánt világszerte a férfiak potencianövelő szerként fogyasztják. Számos kultúrában a banánt hűsítő gyümölcsnek tartják, amely lehűti a várandós anyák fizikai és érzelmi hőmérsékletét. Thaiföldön például a terhes asszonyok banánt esznek, hogy gyermekük ne lázasan jöjjön a világra, vagyis hűvös természetű, józan, megfontolt ember legyen belőle. Egy másik thai babona szerint az az asszony, aki ikreknek akar életet adni, az egyen kettős, összenőtt banánt.

Noha legtöbbször fának nevezik, valójában a banán egy gyorsnövésű, önmegtermékenyítő örökzöld cserje. Az ízletes, magtalan, édes húsú gyümölcsök füzérben nőnek, számuk tizenkettő. A banán egyike azon kevés gyümölcsnek, amely jobban érik, ha levágják a banánfűzért a növényről. Minthogy a majmok nagyon kedvelik a banánt, az angolok a banánt evő, komikusnak látszó majmokat, sétáló banánoknak nevezte el.

BANDA
Lásd: álmok

BÁNYÁSZOK
halászokhoz hasonlóan, a bányászok is meglehetősen babonásak, ezért például a csizmákra vonatkozó hiedelmek rájuk nézve is igazak.

A bányászok hittek (és manapság is hisznek) a szellemekben, ezeket a bányaszellemeket vidékenként különféle elnevezésekkel illették, a veszprémi bányák szellemeiről azt mondták, hogy óriásiak, a börzsönyiekről, hogy fejetlenek, de gyakrabban képzelték el őket sapkás-csizmás, piros sapkás, vörös nadrágos, bányászlámpát és bányaszerszámokat cipelő törpéknek. A bányaszellemeket segítőkészeknek, jószívűeknek tartották. Neves napokon, ünnepekkor viszont ők kértek dohányt a bányászoktól. Bányaszerencsétlenségnél segítettek a sérültek mentésében és a halottak elszállításában. Ha valamilyen bajt éreztek, figyelmeztették a bányászokat, hogy meneküljenek. Akik nem engedelmeskedtek, azokat megbüntették.

A cornwalli ónbányászok azt hitték, hogy nem szabad kimondaniuk egyes állatoknak a nevét, amelyek megjelenhetnek a bányában. Ezért ezeket az állatokat tabuként más néven, a saját elnevezéseik alapján emlegették, mint például a rókát „hosszú farkú”-nak, a macskát „varjász”-nak, a patkányt „cincogi-nak”, a bagolyt „rúd-bohóc”-nak. Egy walesi bányászhiedelem szerint a fekete kutya és a fehér nyúl látványa, már a bánya közelében is, valamilyen fatális katasztrófára figyelmeztet. Sok helyütt elterjedt szokás volt a bányákban lévő csigák jóindulatát úgy elnyerni, hogy táplálékként a bányászgyertyákból lecsippentett kis faggyúdarabot adtak nekik.

A bányák környezetében élő gyerekeket arra tanították, hogy a bányászokat nehéz, veszélyes munkájuk miatt tiszteljék, becsüljék meg, hangosan és érthetően beszéljenek velük, ha egy munkába igyekvő bányásszal találkoznak, nehogy valamilyen udvariatlanság miatt idegesen, rossz szándéktól tartva dolgozzanak odalenn.

BÁRÁNY
Míg a bárány a félénkséget, ártatlanságot, az áldozati jelleget testesíti meg, addig a birka a balgaságot, a tévelygést és a makacsságot szimbolizálja. A buta, korlátolt embert gyakran hasonlítják birkához.

Fekete báránynak bélyegzik az eltévelyedett embert, a megtévedt birkának titulált emberről pedig sejthető, hogy bűnös illetve bűnöző. A mesékben a birkákat, többnyire lenézi a többi állat, nincs tekintélyük, nevetségesek miközben birkabogyót hullajtva, bánatosan bégetnek.

A világban elterjedt szokás a bárányok és a birkák, áldozati állatként való levágása. Nagyon elterjedt például a törököknél, ahol bárányt áldoznak fel az újonnan elkészült ház felavatásakor. A zsidó hagyományban az első pészachon, az egyiptomi kivonulás emlékének előestéjén, feláldoznak egy bárányt, s a levágott állat vérével jelölik meg az ajtófélfákat, mert úgy vélik, ez a jel mentette meg őket a pusztulástól. A Bibliában sokszor szerepel a bárány áldozati állatként, amint leölik és elégetik. Egyiptomban Ámon istennek áldoztak bárányt; az ingusok tisztító áldozatként öltek meg három bárányt. Az egyiptomiak totemállatként áldozták fel a birkákat, majd bebalzsamozva ünnepélyesen eltemették őket. Mendész városában a kosfejű Ozirisz szoborhoz az utódokra vágyó asszonyok abban a reményben zarándokolnak el, hogy Ozirisz megadja nekik a termékenységet.

Izráel királya, Jórám adóban százezer bárány és százezer kos gyapját kapta Mésától, a moabiták királyától. A bárány, a katolikus vallásban, Jézus Krisztus engesztelő állata. A világfa ábrázolásokon, a kereszt tövében bárány áll Krisztus mellett. Szent Pál párhuzamot vont a zsidó pészachi áldozat és Krisztus áldozata között, innen ered az a keresztény elgondolás, amely Krisztust, Isten ártatlan és tiszta báránynak tekinti, aki megváltotta halálával az egész emberiséget a bűntől. A húsvéti bárány gyapjúja, az aranygyapjú megítélése is pozitív, mert termékenységet szimbolizál. Az Argonauták, vagyis Argó hajósai az aranygyapjú megszerzéséért Aiába hajóztak.

Számos altáji nép a júliust a juhokkal kapcsolja össze.

Az asztrológiában a Kos, mint csillagkép megtalálható az égen. A Kos az állatövi jegy első, a Halak és a Bika között uralkodó jegye. Ábrázolásokon az egyiptomi Ámon istenséggel, valamint a görög aranygyapjú kosával társítható. A fiziognómiában az arckifejezésre használják a koshomlokot, a tulajdonság jellemzéseként a birkamakacsságot, birkatürelmet, sült birka kifejezést. Fontos szereplője a juh a meséknek: az elvarázsolt vagy elátkozott hős birkává változik, vagy fordítva, a hős báránnyá alakul át. A birka és farkas konfliktusában gyakran előfordul, hogy az ostoba birka diadalmaskodik a farkas fölött.

Időjósként, ha a birka terelés közben csikorgatja a fogait, a tél igen kemény lesz, ha a karámban csikorgatja a fogát, rossz idő lesz - mondják az izlandiak. Ha a birkák a füvön üldögélnek, jó idő várható, ha körbe-körbe járkálnak, és közben bégetnek, akkor rosszra fordul az idő.

A néphit szerint, az első tavaszi napon látott fekete bárány, jó ómen, a fehér bárány igen nagy szerencse. Számos ázsiai népnél, de főleg Szibériában szerencsét hozó állatként kedvelik a birkát. Viszont nem szerencsés, ha a juhász a nyáját számlálgatja. Az irániak a messzi útról hazatérők előtti utat egy levágott bárány vérével locsolják fel. A jósok szívesen jövendölnek birkalapockából. Az íreknél balszerencsés dolog éjszaka kötni, kivéve, ha a birkák már alszanak.

BARÁZDABILLEGETŐ
Lásd: madarak

BARKA
Lásd: fűzfa, húsvét, keresztelés

BARLANG
Lásd: gyertyaszentelő

BARNA
Lásd: színek

BARZDUKOK
Lásd: gnómok

BAZILISZKUSZ
A már feledésbe merült rémisztő, rút Baziliszkusz neve görögül "kis király". Az idősebb Plinius (i.u. 23-79) római tudós, kígyónak vélte, fején diadémforma taréjjal vagy koronával. Ez utóbbi miatt tartották sokan a "kígyók királyának". Később azonban kakas lett, koronásfejű, négylábú, sárga tollú, tüskés testű, kígyófarkú kakas. Bármilyen ábrázolásban jelent meg ez a képzeletbeli rémisztő állat, az emberek halálos erejű szörnynek képzelték el.

A középkorban, a baziliszkusz kakasfejű, varangytörzsű és kígyófarkú volt. Azt feltételezték róla, hogy természetfölötti erővel rendelkezik, sivatagokat hoz létre, s amerre jár, holtan hullanak le a madarak az égből, a fákon elrohadnak a gyümölcsök, a fű kiperzselődik, a folyók, tavak mérgezettek lesznek, amelyekből iszik. E szörny nemcsak mérgével, de pillantásával, leheletével is képes volt ölni. Pillantásától megrepedeztek a sziklák, leheletétől kiszáradt a fű.

Az írások beszámolnak arról, hogy mitől pusztul el a baziliszkusz; az egyik, ha tükörbe pillant, tükörképétől azonnal életét veszti, a másik halálos csapás rá nézve, a kakas látványa és kukorékolása, amint meghallja a kukorékolást, azon nyomban elpusztul.

A baziliszkusz szerepel Balassi Bálint szerelmi költészetében, mint írja: „Csak a szép lányok, s a basiliskusok, hogy a szemekkel ölnek…”

BAZSALIKOM
A Dél-Ázsiából származó bazsalikom univerzális növény, használják fűszerként, gyógyszerként, szakrális célokra és ajzószerként. A tulasi bazsalikomot a hinduk vallásos növénynek tartják, Laksmi istennő és Visnu isten oltárára teszik, a növényekhez imákat intéznek. A vallási szertartások szakrális helyeire ültetett, szentként tisztelt tulasinak áldozatokat mutatnak be. A Padma Purána szerint, ahol a tulasi nő, még a körülötte lévő föld is szentté válik. A Visnu tiszteletére mindössze egyetlen tulasi gallyból készült lámpás, több millió lámpával ér fel. Az erdőnek, ahol a gyermek Krisna isten játszadozott, Tulasi kert a neve.

Indiában a tulasi gallyakon elhamvasztott halott lelke Visnu egében lel örök nyugalomra, és a meghaltnak nem kell újból megszületnie.

A hinduk házuk ajtaja elé tulasit ültetnek, mert a növény biztosítja a ház nyugalmát. A tulasi bazsalikom azonban nemcsak a békét, hanem a hűséget és a lemondást is szimbolizálja. Erről szól a következő történet: Visnu istent egyik követője, Tulasi megkívánta férjéül. Erre Laksmi, a féltékeny feleség, vetélytársát növénnyé változtatta. Visnut azonban az asszony hűsége annyira megrendítette, hogy Tulasinak kő alakjában fogadott örök hűséget. Indiában a kő és a növény kézfogóját minden évben megünneplik.

Csillapodik a vizet kereső vándor szomja, ha csak pár cseppet a nyelve alá tesz a templomok mellett termesztett, szomjúságoltó tulasi bazsalikom leveleiből kifacsart léből. A tulasi bazsalikomból napi egy levél elfogyasztása megőrzi a vallásos hitet, az egészséget, a termékenységet, elhárítja az ártó démonokat és soha el nem szürkülő, örömteli nemi életet biztosít, vélik az indiaiak.

BEAVATÁS
A beavatás olyan szertartási procedúra, melynek kapcsán a beavatott, az egyik státusából egy másikba kerül át, például a szertartás során a kamasz fiú férfivá válik, és tagjai közé fogadja a törzs vagy a férfiközösség. A beavatások különböző titkos szertartásokon, istentiszteleteken történnek, az avatás alkotóelemei csak a felnőttek vagy beavatottak számára ismertek. Maga a szertartás hasonlít a születés és a meghalás folyamatára, olyan az egyén számára mintha újjászületne. A beavatások olykor erotikusan erőszakosak tudnak lenni, néha felfokozott szexualitásba torkollnak.

Ausztrália némely törzsében az avatásra kész fiúnak, egymás után hat avatási fokozaton kell átesnie ahhoz, hogy a társadalom teljes jogú tagja lehessen. 5-10 éves korában átfúrják az orrsövényét, pár évvel ezután kiütik a két metsző fogát, majd következik a körülmetélés és a tetoválás. Ezek révén szerzi meg azt a jogot, hogy totemisztikus szertartásokon részt vehessen, és hogy megházasodjon.

Közép-Afrika néhány törzsénél még a mai napig is dívik, a nőavatás szokása, amikor a lányok fejét, anyjuk, bors füstjébe nyomja. Az erős füsttől a lányok elbódulnak, erotikus táncba kezdenek, majd anyjuk lába közé bújva, eljátsszák, hogy csak most jönnek a világra, mintha most bújnának ki anyjukból.

BEAVATÁSI HOMOSZEXUALITÁS
Lásd: szexualitás

BEFANA
Az olaszok képzeletbeli vénasszonya, strega Befana, vagyis egy Befana nevű boszorkány, karácsony másnapján és Vízkeresztkor, a kéményeken át hatol be a házakba, hogy csemegével ajándékozza meg a jó gyerekeket, ellenben a haszontalanoknak nem visz mást, mint szenet, vagy hamut.

A néphiedelem úgy szól, hogy Befana elfoglaltságára hivatkozva nem kísérte el a napkeleti bölcseket a Megváltó üdvözlésére, de megígérte nekik, hogy ha visszafelé jönnek, csatlakozik hozzájuk. A három király azonban más útvonalat választott, azóta Befana kószál a földön, mert arra lett kárhoztatva, hogy örökkön-örökké keresse őket.

Befana nem mindig szerepel jóságos boszorkányként, néha gonosznak vélik, és kapcsolatba hozzák a rossz szellemekkel. Feltehetően ezért alakult ki az a népszokás, hogy Befana boszorkányt ronggyal kitömött bábuval megjelenítve, talicskán hurcolják végig a falun, majd elégetik a főtéren. Vannak, akik Befana tiszteletére varázsénekeket adnak elő, az énekesek és a boszorkány nevében adományt kérnek. Azt, aki bőkezűen megajándékozza őket, megdicsérik, az irigyeket megátkozzák, a fukarok házait megdobálják kővel.

BEHEMÓT
A víziló héber neve, Behemót. Leírása először Jób könyvében szerepel, miszerint "csontjai ércből öntött csövek, a lábszárai meg, mint a vasdorongok". Egy későbbi zsidó legenda már két mesés szörnyről, Behemótról és Leviatánról tesz említést. Ezek a szörnyek az idők végén az egymás elleni harcban majd odavesznek, húsuk lakomául fog szolgálni a paradicsombeli üdvözülteknek.

Amikor Behemót híre eljutott Arábia sivatagjaiba, az emberek képzetében már nem vízilóként, hanem halként szerepelt. Olyan halként, amely a feneketlen víz színén lebeg, a halon van egy bika, a bikán egy rubinhegy, a hegyen egy angyal, az angyalon hat pokol, a pokol fölött a föld, a föld fölé pedig hét ég tornyosul.

Egy legenda a Behemótról szóló arab hiedelmet a következőképpen meséli el: "Isten megteremtette a földet, ám a földnek nem volt támasza, így a föld alá teremtett egy angyalt. Ám az angyalnak nem volt támasza, így az angyal lába alá teremtett egy rubinszirtet. Ám a szirtnek nem volt támasza, így a szirt alá teremtett egy bikát, melynek négyezer szeme, füle, orra, szája, nyelve és lába volt. Ám a bikának nem volt támasza, így a bika alá teremtett egy Behemót nevű halat, a hal alá meg vizet tett, a víz alá sötétséget, ezen pedig már nem jut túl az emberi értelem."

A köznyelvben a behemót valami ormótlanul nagyot jelent.

BÉKA
A béka megítélése ellentmondásos, pozitív, amikor a termékenységet, a nemzőerőt, a terhességet, az újjászületést, az alkotókészséget reprezentálja, negatív, ha az alvilággal, a halállal, a betegségekkel, a dögvésszel hozzák kapcsolatba. Mindkét megítélés szerint a vízzel, valamint az esővel van összefüggésben. Egyes képzetek szerint a béka a hátán hordozza a világot, hasonlóan, mint a teknősbéka vagy a hal. Az alvilágban is a vizekben található.

Burmában a békát a gonosz szellemmel asszociálják, amely felfalja a Holdat, de Kínában is köze van a Holdhoz, ugyanis hiedelmük szerint a Holdon lakik, és náluk a békákat az ég csibéinek nevezik. A mexikói indiánok úgy vélik, a béka az egész emberiség ősanyja. A kínaiak békaszerű Nü-va istennője, nemcsak a víztócsák szelleme, hanem a lopótök női megtestesülése is, ez utóbbiról hitték azt, hogy az első emberek tökből születtek.

Régen a békákról azt gondolták, hogy a halott gyermekek lelkei, és a békák a harmattal együtt hullanak az égből. Egy Fülöp-szigeti mondában, egy nő átvitte férjét kosárban a folyón, de beleejtette a vízbe és a férfiből azonnal béka lett. Gyakorta szerepel a mesebeli béka, amint átváltozik csalóból békává, vagy a királyfiak és királykisasszonyok változnak át békává, aztán visszaváltoznak szépséges emberré.

Néha a béka az ember segítőtársa, hasznos tanácsokat ad neki, megmutatva a helyes utat, átviszi a folyó vizén. Legendás állatként szerepel az indiai Védákban; Egyiptomban Heket istennőnek, a szülőnők és az újszülöttek védelmezőjének, béka a szent állata; az ókorban (feltehetően az i.u. 1 században) élő, Aiszóposz, görög tanmeseíró, béka meséjében a békák királyt kértek viharistentől. A békák nemcsak segítői az embernek, van, amikor félrevezetik, rossz tanácsot adnak, álbölcsességet hirdetnek.

A finnek megkülönböztetnek fehér és fekete békát, szerintük a fehér béka szerencsét hoz, a fekete béka bajt okoz. A magyarok szerint a béka jó ómen, ha beugrik a ház ajtaján, ugyanakkor nem szabad eltaposni, mert balszerencsét jelent, ráadásul az éjszaka során, az illető hasára mászhat egy másik béka.

Egykoron a békákról úgy tartották, hogy különleges sajátosságokkal rendelkeznek, és gyakran használták őket gyógyító talizmánként. Ha egy béka kiszáradt testét selyemtasakban a nyakba akasztották, védelmet nyújtott epilepsziával és más görcsös rohammal szemben. A népi gyógyászatban a béka a hideglelés átvevője és elvivője volt. A sebre varangyos békát kötöttek. Bihar megyében a gyógyulni nem akaró sebet újhold péntekjén szárított varasbékával kerítették körül. A hagyományos kínai gyógyászatban a vérerek összehúzására szárított békamérget használnak.

A békák gyakran szereplői a szerelmi mágiáknak. Egy leány, akit elhagyott a szeretője, fogott egy élő békát, teleszurkálta tűkkel, majd elásta. A fiatalember ezután igen nagy fájdalmakat állt ki, és végül visszatért a leányhoz. Ekkor a leány előkaparta a békát, kiszedte belőle a tűket, ekkor a legény fájdalmai íziben elmúltak.

A békák esővel való kapcsolatáról szólnak, Indiában az esővarázslási rítusok. Afrikában Nyame égisten a békát állította őrként egy kiapadhatatlan kút mellé. Jutalmul farkat ad a békának. A büszkén pöffeszkedő béka azonban nem engedi a kúthoz a szomjas állatokat, sőt még Nyamét sem. Büntetésként az égisten megfosztja a békát farkától. Ez lehet a magyarázata annak, hogy miért születik a béka farokkal és miért veszíti el azt később.

A rovarokat fogyasztó, hasznos varangyos békákról szóló hiedelmek közül, egynémely méltatlanul rossz jelentésű. A középkori keresztények a varangyokról feltételezték, hogy a boszorkányok társai, és aki reggel éhgyomorra megeszik egy élő varangyot, aznap már rosszabb dolog nem történhet vele. Kedvezőbb a megítélése a varangynak, ha a templomba menet a menyasszony előtt az úton ugrál át, ez ugyanis virágzó és boldog házasságot jelez.

A párzó békák és varangyok feslettsége miatt jelenítették meg békával a szerelem istennőjét, Aphroditét. A magamutogató békapózzal ábrázolják a közösülő párokat, valamint a szülő nőket. Az Amazonas vidékén az indiánok szemében a varangy a női nemi szervet és a házasságtörést szimbolizálja. Tlaltekutlinak, az aztékok varangyszerű szörnyének a szájában tűnik el minden este a lenyugvó Nap.

Időjárási előjelzésként sokan figyelembe veszik, az időjós békák prognózisait. Mexikóban és Ázsia több országában a béka kuruttyolása jelzi, hogy vihar közeleg, az orosz hiedelem szerint az időjós béka nem brekeg a zivatarig, ha kuruttyolni kezd, akkor lesz eső. A magyarok esőt várnak: ha a békák kuruttyolnak, és a vízbe ugorva elmerülnek; ha a levelibékák bemennek a vízbe; ha a fogságban tartott békák a vízben ülve brekegnek. Általában a fénylő bőrű békák jó időt jeleznek, a matt bőrű békák mindig esőt. A pocsolya szélén látható békapeték vihar közeledtére figyelmeztetnek. A varangy látványából az aszályos időszak végére következtetnek, elpusztítása miatt záporesőre kerekedik.

A néphit szerint a varangy megfogása bibircsókot okoz, a béka megérintése pedig terméketlenséget jelent. Elterjedt intelem figyelmezteti a gyerekeket, ne igyanak sok vizet, mert béka nő a hasukban. Egy másik tévhit, arról szól, hogy a combjaiktól megfosztott békák, képesek újra növeszteni lábaikat.

BÉKAKŐ
Thomas Cantimpratensis (1201-1270), a mai Belgium területén született Ágoston-rendi, majd domonkos szerzetes a békakövet a tizenkét mágikus kő egyikének tartotta. A frankföldi Mabenbergben született természetrajz író, Konrad von Megenberg (1309-1374) szerint a békakő azon drágakövek közül való, amelyeket Mózes bátyja Áron, az izraeliták főpapja a templomban viselt, ám nem azonos azokkal, amelyek János apostol látomásában jelentek meg.

A békakő keletkezését a népi képzelet többféleképpen magyarázza. Többnyire valamennyi megkövesedett tárgyat békakőnek vélik, de vannak, akik a varas béka agyvelejéből származtatják, ami úgy szerezhető meg, hogy a béka húsát hangyákkal etetik meg. Az indiaiak szerint a békekő megkövesedett tengeri pióca. Hazánkban a folyópartokon talált lapos, gömbölyű kavicsokat nevezik békakőnek, amit a téli álmukat alvó békák szopogatnak ilyen formájúra. Ugyanis amikor a békák éhesek, hogy éhségérzetüket csillapítsák, egy-egy kavicsot tartanak a nyelvük alatt. Békakőből kétfélét különböztetnek meg: a ritkán előforduló fehér békakövek hatásosak, a gyakoribb sötét sárga színűek viszonylag hatástalanok.

A béka testében termő szemcsés békakövet, élő állatból operálják ki, mert a döglött békából való, már nem szemcsés, így nem hatásos. Azt mondják, aki lenyel egy fehér békakövet, annak jobb lesz az emésztése. A kő a bélrendszeren áthaladva, távozik a testből.

A békakő gyógyító erejében a 13-14. század óta hisznek, ezek szerint a békakő nemcsak az emésztést javítja, hanem hatásos a mérgek közömbösítésében, lerövidíti a nehéz szülést, és a katonákat győzelemre serkenti.

BELÉNDEK
Lásd: növényi ajzószerek, varázsnövények

BENEDEK-NAPJA
Az ősi római törzsből származott Benedek 480 táján született Nursiában (ma Norcia). A jómódú családból való fiú római iskolában tanult. Fiatalemberként elvonult Enfidébe (Affile), az Abruzzi dombvidéki sziklabarlangok egyikébe. Miután letelepedett, Monte Cassinoban remete életet élt. Sokan követték magányába a szentéletű embert. Monostorokat alapított s megírta a szerzetesi életről reguláit. Nursiai Szent Benedeket, a szerzetesek atyjának tekintik, 1964 óta Európa védőszentje.

Benedek napjáról a szerzetesek, 547-ben bekövetkezett halálának napján, március 21-én emlékeztek meg. Névnapjával kapcsolatban a magyar néphit időjósló és gyógyító szokásokat őriz. Ez a nap, Sándor és József napjával együtt az első meleghozó nap. A legismertebb mondóka: Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget. Noha az erős felmelegedés leginkább Sándor napjára vonatkozik, a Benedek csak a rím kedvéért maradt a sorban, mondják a rosszmájúak.

A népgyógyászok Benedek napján a templomban fokhagymát és zsírt szenteltetnek meg, s azt kenőcsnek használják, mert ennek a fokhagymás kenőcsnek gyógyerőt tulajdonítanak. A Benedek napon vetett fokhagymával bedörzsölt embernek, és tehénnek pedig nem árthatnak a boszorkányok.

BERILL
Az ásványi eredetű berillt, régóta kíséri nagy érdeklődés, több változata számít drágakőnek. Ilyenek a kékeszöld akvamarin, a mélyzöld smaragd, a zöldessárga heliodor és a sárgás piros morganit.

A berillt a remény, a boldogság, a szerelmi házasság ékkövének tartják. Használatával viselője képes növelni vonzerejét a másik nem iránt. Erősíti a házastársak közötti összhangot, az egymás iránti szeretetüket. Megőrzi az otthon békéjét.

A német természettudós, püspök Albertus Magnus (1193-1280) azt mondta a berillről, hogy segít a lustaság legyőzésében, megszünteti a csuklást és a böfögést, valamint a szem könnyezésére is kedvezően hat.

Gyógyítja a szem betegségeit és a májjal kapcsolatos problémákat. Jó hatású hasmenés és az influenza ellen, idegességre megnyugvást hoz.

Szerencseköve az Ikreknek, a Szüzeknek.

BERKENYE
Lásd: fák, fűszerek

BERTALAN NAPJA
Lásd: augusztus

BETEGSÉG
Lásd: Fene asszony, ómenek

BÉTEL
A Dél-Ázsia trópusi erdeiben honos, magasra növő bételpálma összeaprított, ízesített magvaiból, közkedvelt rágcsálnivalót készítenek. Köztudott, hogy a bételmag fogyasztása izgatóan hat a testre, a szellemre és a nemiségre, az ajurvédikus gyógyászatban a szexuális gerjedelem tűzének felszítására szolgáló szernek tartják. Rágása felforrósítja a füleket és kipirosítja az arcot. A brahmanizmus hagyományai az élvezet nyolc fajtája közé sorolják. A bételmagok mágikus, szakrális hatása ugyancsak ismert, áldozati adományként ajánlják fel az isteneknek.

A bételbors ugyancsak a trópusok növénye, a bételhez hasonlóan élénkítő, erotizáló, izgató szer. Az órák hosszat rágható vagy szopogatható bételfalat neve "öröm falat", melynek összetétele, őrölt bételdió, kardamom, fűszerek, oltott mész, friss bétellevélbe hajtogatva. Rendszeres rágása feketére színezi a fogakat, a kiköpött nyál pedig a vérhez hasonlít. A bételt használták malária elleni gyógyszerként, de bélféreg-ölő, gilisztahajtó orvosságként is ismert.

BÉTELBORS
Lásd: bétel

BETLEHEMEZÉS
A betlehemezést, vallásos népi játékként egykor a karácsony előtti napokban, templomokban jelenítették meg. Manapság is sok helyen élő népszokás a betlehemezés, elsősorban faluhelyeken, ahol betlehemes fiúk járnak, házról-házra. „Szabad-e Istent dicsérni”, vagy „Szabad-e elmondani a karácsonyi köszöntőt?” - kérdezik a kapuban. Ha engedélyezik, meglátogatják a ház népét, és bemutatják a betlehemi Szent Család szálláshelyét templommal, istállóval, a jászolban a kisded Jézussal, mellette Szűz Máriával és Szent Józseffel. A betlehemesek hirdetik a boldog eseményt, megszületett a kis Jézus, megérkezett a Megváltó. Ezután áldást kérnek a házra, tréfás énekkel ajándékot kérnek, a háziak megajándékozzák őket, ha viszont semmit sem adnak az „Ahányan vagytok, annyifelé szaladjatok!” – szavakkal bocsátják útra őket.

A britek szerint nem szerencsés a betlehemeseket üres kézzel elengedni. Úgy vélik, még akkor is elegánsan illik velük viselkedni, ha hamisan énekelnek, meg lehet őket kínálni süteményekkel, egy kis pénzzel, vagy egy pohárka itallal. Ez utóbbi szokás főleg vidéken jellemző. Azonban a koccintással járó betlehemezés – ellentétben a népszerű hiedelemmel - nem azt jelenti, hogy karácsonyi dalokat énekelnek az emberek házában, és aztán – miközben isznak a vendéglátó egészségére – jól lerészegednek. A betlehemezés a gazda állatállományának és gabonakészletének elismerése a karácsonyi időszakban, abban a reményben, hogy ez a köszöntés szavatolja a növekedést a következő évben. A tósztot a gabonára, a tehenekre és a gyümölcsfákra szokták inni. Ünnepi tüzeket gyújtanak a mezőkön, a pajtákban és a kertekben almaborral koccintanak, ezalatt a férfiak a levegőbe lövöldöznek, hogy elűzzék a gonosz szellemeket. Egy másik népszokás szerint szilvapudingot szúrnak a tehén szarvára, majd jól megijesztik az állatot, hogy addig fusson, míg a puding le nem esik. Ha a puding előrefelé esik le, akkor jó termésre következtetnek, ha hátrafelé, akkor rosszra.

A betlehemezés története a római császárság idejére esik, amikor Izrael még a Római Birodalom része volt. A római császár elrendelte, tartsanak népszámlálást. József várandós feleségével, Máriával elindult Betlehembe, ahol egy istállóban megszületett a kis Jézus, a "zsidók királya". A környéken lévő pásztoroknak egy angyal újságolta el a jó hírt, aki megjövendölte, ez a gyermek lesz a Megváltó. A gyermek üdvözlésére három napkeleti király, Gáspár, Menyhért, Boldizsár érkezett, akiket egy fényes csillag vezérelt a boldog családhoz. Az újszülöttnek, hódolatuk jeléül, aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak.

Amikor az angyal közli az örömteli eseményt a pásztorokkal, s azok ajándékokkal indulnak a kis Jézus köszöntésére, ezt az eseményt a betlehemező gyerekek úgy jelenítik meg, hogy vállukra kifordított bundát terítenek, és az orruk alá bajuszt ragasztanak. Amikor a három keleti király jelenetét játsszák, palástba burkolóznak, és koronát raknak fejükre.

BEZOÁRKŐ
Eredetileg a bezoárkecske bélköveit nevezték bezoárnak, a későbbiekben viszont a zerge belében található szőrszálakból álló golyócskákat is így hívták. Az eddig legértékesebb bezoárkövet egy szíriai kecske gyomrában találták. De nemcsak a kérődző állatok képesek bezoárkövet létrehozni, hanem a macskák, sőt az emberek is.

Ha az ember lenyeli a haját, a hajszálak csomókban kövesednek meg az emésztőrendszerben, ezzel bélelzáródást, gyomorvérzést majd perforációt okozhatnak. Főleg a lányok, a nők hajlamosak a hajrágásra.

A kővé szilárdult hajcsomóknak még ma is gyógyító erőt tulajdonítanak, a bezoárt talizmánként szívesen viselik manapság is a betegségek és a mérgezések távoltartására. A középkorban virágzott a bezoár-kereskedelem, a köveket hamisították is. Valamikor a köveket porrá törve gyógyitalokba keverték. Különösen a mérgezések ellen tekintették hatásosnak. Királyi asztaloknál a bort ékkövekkel és bezoárkővel díszített kelyhekben szolgálták fel.

I. Erzsébet angol királynő (1533-1603), akiről köztudott, hogy káprázatosan díszes ruhákban járt és drága ékszerekkel díszítette magát, koronáját egy aranyozott bezoárkő ékesítette.

BÍBOR
Lásd: színek

BICIKLI
Lásd: álmok

BICSKA
Lásd: kés

BIKA
A bika megítélése felemás, olykor – az alvilág reprezentánsaként - a féktelen pusztítás, a halál szimbóluma; máskor a férfierő, a hatalom, a termékenység jelképe, isten földi megtestesülése, elsősorban a holdistenség képe. Az iráni mitológiában bika a Holdat jelenti. A bikát, hatalmas erejének köszönhetően, a Nappal is összefüggésbe hozták. Úgy tüntetik fel, mint a testet öltött férfiasságot, aki nemcsak a hatalom égi szimbóluma, hanem az alvilági rosszé is.

Az ősi Egyiptomban az ég Bikája, az Égi Tehén fia, a szarvain hordozta a Napot. Az egyiptomiak tisztelték a termékenység istenét, a bika alakú Ápiszt, aki Ptah és Ozirisz istennel állt kapcsolatban. Sőt az Ozirisz-Ápisz duó kettős istenséget alkotott. Az ókori Anatóliában a Napisten hintajába erős bikát fogtak.

Indiában, Siva isten szolgája, kapuőrzője és egyben hátas állata volt Nandin, a fehér színű bika. Sivát a hindu templomokban bika fejjel ábrázolták, az időszámítás kezdetén az indiai pénzérméken – bika alakjában – Siva volt látható. Visnu és Buddha földi testben való megjelenése, ugyancsak bika. Az irániaknál ősbika öli meg Ahrimant, a rossz főistent. Minotaurusz, a krétai bikafejű szörny, évente 14 athéni fiatalt falt fel, egészen addig, míg a hős Thészeusz el nem pusztította.

A világon sok helyütt szívesen díszítenek bika szarvával épületeket, használnak bika álarcokat és bika koponyákat kultikus szertartásokon.

A bika valaha áldozati állatként szerepelt. A görögöknél lemészárolták azt a bikát, amelyik megette a szent kenyeret, ezután a gyilkosságban részvevők fölött törvényt ültek. A rómaiak bikát áldoztak Jupiternek, a szlávok Illés próféta napján öltek le egy bikát.

A suméroknál a bika üvöltése jelezte az esőt. A skandinávok a vihar istenével és a termékenység istennőjével, Tórral és Freyával azonosították a bikát. Néha az indiai Indra isten is bika alakjában tűnt fel. Zeusz szent állata a sason kívül a bika volt, és Dionüszosz is bikává változott.

A bikaviadalok népszerűek voltak az ókori Krétán és Rómában, mind a mai napig sok nézőt vonzanak a spanyolok, portugálok, dél-franciák és a latin-amerikaiak körében. A babonások szerint elrejtőzni egy bikakarámban, védelmet nyújt a villáscsapás ellen. A bika szarva és heréi afrodiziákumok, azt mondják, hogy aki a bika porrá őrölt szarvát vagy a megszárított nemi szervét megeszi, annyira begerjed tőle, hogy képes lesz a párjával órákig szeretkezni.

Az asztrológiában a Bika az állatöv második jegye, amely április 20-a és május 20-a között uralkodik.

A bivalyokról jóval kevesebb hiedelem lelhető fel, mint a bikákról. Az Indus völgyében azonban nagy kultusza volt a szent bivalynak. A todák szent állatként áldozták fel a bivalyt. Pandzsáb lakói, a szikhek, amikor árvíztől tartottak, felajánlásaikat állatáldozat formájában tették meg a folyó istenségének. Amint a folyó áradni kezdett, egy kókuszdiót, egy kis szárított füvet és egy aranygyűrűt ajánlottak fel számára, melyeket jól egymáshoz erősítenek. A felajánlással egyidejűleg egy bivalyt löknek az áradó vízbe. Ha a bivaly megfulladt, az azt jelentette, hogy az isten elfogadta a felajánlásukat, és az árvíztől nem kell félniük. Viszont már az is baljós jel volt, ha az állat sikeresen átúszott a túloldalra, ám ha visszafordult, és ugyanazon az oldalon jött ki a vízből, ahol belökték, akkor biztosak voltak benne, hogy hamarosan kilép a folyó a medréből.

Thai babona szerint nem szabad a növésben lévő bivaly szarvát megérinteni, mert megáll a növekedésben, s nem szabad sem bivalyt, sem tehenet a templom területére beengedni, mert ez bűnnek számít.

BINDI
A bindi elnevezés, a szanszkrit bindu szóból származik, aminek jelentése: pont. Ez rendszerint egy higany-szulfát porral festett cinóberpiros illetve narancsvörös színű pötty, melyet az indiai asszonyok homlokukon szemöldökük közé festenek. Mivel Párvati istennő szimbólumnak tartják, a bindi az asszonyi, illetve a női energiát jelzi, és úgy vélik, hogy viselete az asszonyt és az urát egyaránt védelmezi.

Hagyományosan a házasság jelképe volt, azonban idővel díszítő elemmé vált, és ma már a fiatal leányok és hajadonok homlokán ugyancsak fellelhető. Az özvegyek azonban, általában nem viselnek bindit. Ma már a színére és az alakjára sincsenek kötelező előírások, a bindik különböző színekben, alakban és formában, valamint különböző anyagokból készülnek.

BIRKA
Lásd: bárány

BIVALY
Lásd: bika

BÓDHIFA
Lásd: Buddha, fügefa

BÓDÍTÓ ITALOK
A bódító italok sokféle növényből nyerhetők, de egy-egy ital kizárólag csak egyféle növényből készülhet. Mexikóban például aloé levélből; az amerikai indiánok maniókából vagy kukoricából készítik; Európában a sört malátából vagy árpából; Afrikában és Indiában a toddy-t pálmalevélből; a bort szőlőből nyerik. Bódító italként fogyasztanak még méhsört, mézsört, nem szőlőből készült borokat, erjesztett kancatejet (kumiszt) stb.

Jézus egy pohár tiszta vörösbor felett hálát adott, majd mondta: "Ez a pohár jelenti a véremen alapuló szövetséget". A pohárban lévő vörösbor Jézus vérét jelképezi, éppen úgy, mint a feláldozott bikák és kecskék vére.

A mitológiákban gyakran szerepelnek olyan hallucinogén italok, mint a szóma vagy a haoma, de említést tesznek taplóból, légyölő galócából, ópiumból, anyarozsból készült italokról is. Az italok kábító hatását egyes gombák kölcsönözték, úgy hogy alkoholos italban áztatták azokat. Régen Oroszországban a vodkát, szárított légyölő galócával tették veszélyesen kábító itallá.

Az izgató italok sorában feltétlenül meg kell említeni az ambróziát, melynek élvezete csak az isteneknek adatott meg. Az elmondások szerint, aki megízlelte, megismerte a mámort, halhatatlanná vált, ezért őrizték az istenek oly féltékenyen a csodálatos elixír titkát, nem akarták, hogy az emberek is örök életűek legyenek. A halandóknak meg kellett elégedniük a különleges fűszerezésű datolyából vagy szőlőből készült borokkal.

Minszki zsidó babona szerint, ha egy hordó whiskybe vagy likőrbe egy olyan kötél darabját teszik, melyre korábban valaki felakasztotta magát, az ital tovább fog tartani.

BODZA
A bodza kétes hírű növény. Jelenthet szerencsétlenséget, halált, szimbolizálhatja a gonosz szellemeket. A keresztények azt mondják, hogy azért kárhoztatott, mert a keresztfa bodzafából készült és sokan úgy tartják, hogy Júdás is bodzafára akasztotta fel magát. Számukra a bodza az ördög, a gonosz lelkek fája. A bodzát nem szerencsés a ház mellé ültetni, mert akkor belecsap a villám.

Az írek boszorkányai bodzaágon lovagolnak. A bodzát vádolják a rossz álmokért és a jóslásokért is. Úgy tartják, hogy a bodzafa alatt gyűlnek össze a rossz lelkek. Skóciában és Walesben pedig azt hiszik, hogy a bodza olyan talajon nő, amelyet vérrel öntöztek. A gyermek bölcsőket még véletlenül sem készítették bodzafából, mert nyugtalanítja a csecsemőket.

A németek többsége nem visz házába bodzát, mert szerencsétlennek tekintik. Ezzel szemben a poroszok szemében a bodzafa szent fa, mert e fa alatt lakozik Puschaits istenség, aki a földdel áll kapcsolatban és a zöld ligetek pártfogója. Egy másik változat szerint magában a bodzában él az istenség. Puschaits tiszteletére évente kétszer rendeztek ünnepségeket, tavasszal és ősszel. A cséplőpajtában megterített asztalra bodzát, kenyeret, sört és más élelmiszert halmoztak fel, hogy az elkövetkező időszakban is teljen meg gabonával a hombár.

Vannak, akik úgy vélik, hogy a bodza védelmet nyújt a gonosz ellen. Az inkvizíció tombolása idején az emberek bodzaágat vittek magukkal, hogy megóvja őket az egyháztól. A bodzát a kertek védelmezőjének is tartották, ezért rossz ómen, letörni, vagy levágni egy bodzaágat. Előbb engedélyt kell kérni a fától. Ugyancsak balszerencsés dolognak minősül a bodzaág elégetése, feltehetően azért, mert az inkvizíció idején bodzafát raktak a máglya alá, amelyen elégették az embereket.

A poroszok képzetében a bodza kapcsolatban van a föld alatti arasznyi emberkékkel, az olyan törpékkel, mint Hüvelyk Matyi. Az oroszoknál és a lengyeleknél nagy tiszteletben tartják a bodzát, a termékenységgel kapcsolják össze, díszül szolgáló virágát pelyhes seprűnek nevezik.

A népi gyógyászok a bodza virágát hurutoldó és lázcsillapító hatása miatt ajánlják, a bodza gyümölcsét jó hatásúnak tartják, mint vízhajtó és izzasztószert. A nagyon beteg gyerekeket azért helyezik bodzafa alá, hogy a bodzában élő démonok meggyógyítsák őket.

A palóc néphit szerint, ha a bodzára taposnak, meghajlítva földet hordanak rá, akkor a tehénből, a disznó sebéből kihull a pondró. A göcsejiek szerint a sertéseket elkerüli a vész, ha bodzaágat szórnak az ólba.

BOGARAK
Lásd: rovarok

BOKAPERC
Lásd: indiai ékszerviselet

BOLDOGASSZONY-HAVA
Lásd: január

BOLHA
A hiedelem szerint a bolhát – a léggyel, a szúnyoggal és a tetűvel együtt – Isten a lustaság büntetésére teremtette. A falusi néphit úgy gondolja, hogy a szárnyatlan, vérszívó bolha petéit a földbe vagy a padló réseibe rakja le. Ezért a bolháról feltételezik, hogy porból támad az emberre, és ha nincs vér, amiből táplálkozhatna, akkor beéri a porral is.

A hiedelem szerint, akinek bolha ugrik a kezére, annak váratlan vendége érkezik. Aki átugrik a nyár közepén gyújtott tábortűz fölött, megszabadul a bolháktól. Ha a bolhák hirtelen elmenekülnek valakiről, akit korábban csipkedtek, az illető halálára utalnak. Bolhacsípés a kézen, egy váratlan csók, vagy egyéb jó hír jele.

Küszöbön áll az eső, ha bolhák nagyon erőszakosan csípnek.

BOLYGÓK
A régi csillagászok és az égbe néző mesterek úgy vélték, hogy a föld az égtől, melyen a bolygók vannak, 15 223 927 mérföldnyi távolságra van. A Földtől elindulva egymás fölé a hét bolygó szférája magasodik.

Elképzelésük szerint, legalul, az első égben kering a Hold, fölötte, a második égben a kicsiny bolygó, a Merkúr, a harmadik égben, a hatalmas, fehér Vénusz helyezkedik el. Középen, a negyedik helyen tartózkodik a Nap, a Nap fölött a vörös színű, tüzes Mars, a hatodik égben a sárgásfehér színű, szelíd Jupiter lelhető fel, legfelül, a hatodik égben, a zavaros-sárga bolygó, a Szaturnusz van. A nyolcadik szférában már csak állócsillagok találhatók.

A kiváló alexandriai csillagász, Ptolemaiosz (i.u. 2. század), aki a Földet a Világmindenség központjában és gömb alakúnak képzelte el, azt írta, hogy a Hold alatt van a négy elem - a tűz, a levegő, a víz és a föld - szférája. Minden egyes elem egy-egy fizikai erővel rendelkezik, a két cselekvő erő: a meleg és a hideg, a két passzív erő: a nedvesség és a szárazság. Az első két erő a tűznek és levegőnek, a másik kettő a víznek és földnek felel meg. E négy erőnek a keveredése alkotja a Hold alatti világot. Az elemek keveredését elősegítik, feloldják és befolyásolják a szférák mozgásai és a csillagok szellemei. Így alakul ki minden a földön, az ásványok, a növények, az állatok és az emberek világa, az élet.

A keresztény gondolkodó, orvos, Cosmas, (akit – mert nem volt hajlandó a bálványoknak áldozni - 303-ban lefejeztek) úgy vélte, hogy a csillagokat az angyalok szállítják. A régi görög filozófusok pedig azt hitték, hogy a csillagok szögek az égmennybolt kristályszféráján. A görög történetíró, Hérodotosz (i.e. 484-424) a Napról és a Holdról azt állította, hogy azok lencsék. A feltevések különbözősége mellett abban mindannyian megegyeztek, hogy az asztrális befolyások meghatározzák, születésük pillanatában az emberek alakját, hajszínét, jellemvonásait, intellektuális készségeit, mindazt, ami sorsukat vezérli életük során, egészen halálukig.

Már az ókorban ismerték az asztrológusok az egyes bolygók jó és rossz hatásait, kozmikus helyzetük alapján ítélték jótékonyaknak, vagy kártékonyaknak őket. Az egymáshoz képest elfoglalt pozíciójuk szerint minősítették azokat, s ábrázolták az ún. "világhoroszkópban".

A bolygókat a Nap gyengébb, illetve erősebb fénysugárzásának értelmében csoportosították, jótékonynak vagy kártékonynak. Jótékony hatásúnak tartották a Jupitert, a Merkúrt és a Vénuszt, és ide sorolták a Holdat is. Kártékony hatásúnak rangsorolták a Szaturnuszt és a Marsot, de később ide osztották be az Uránuszt, a Neptunuszt és a Plútót is.

Az asztrológusok szemléletéből indultak ki a numerológusok, amikor a hónapok planetáris számait megállapították. A Napot és a Holdat két-két számmal látták el; amíg a Nap és az Uránusz, az 1-es és a 4-es számot kapták; addig a 2-es és a 7-es számmal a Hold és a Neptunusz harmonikus kapcsolatát fejezték ki.

A tenyérelemzők a tenyérben ható kozmikus kisugárzás szerint sorolják két csoportba a bolygókat. A Merkúr, a Nap és a Szaturnusz égitestekkel a józan, nemes, tiszta érzések iránti fogékonyságot azonosítják, ezzel szemben a Hold, a Vénusz és a Mars bolygókkal a bűnös indulatokat, a gyarló gondolatokat és a durva cselekedeteket jelenítik meg. Az első bolygótriót a tenyér felső részében a szívvonal határolja, a másik triászt pedig a tenyér közepén lévő fejvonal keríti el. A két erőcsoport között a Jupiter tart egyensúlyt, kisugárzása ad erőt és energiát minden pozitívum befogadására, megértésére, a józanságra, a bölcsességre, az igazságosságra. Ezért tartják fontosnak, hogy a tenyérben zavartalanul érvényesüljenek a Jupiter-erők.

BOR
Az ókori Babilon vallási ünnepein már ittak bort, más keleti kultúrákban is ismerték, mert szent italként említik. A hettita katonai eskü során a szertartást végző - miközben bort önt - így kiált fel: "Ez nem bor, ez a ti véretek!" Hasonló szavakat mond, a borral töltött serlegét felemelő Jézus Krisztus is: "Ez az én vérem."

A Hindukus lejtőin – a bor és a szőlőfürt isteneként - a nurisztáni Indra felügyelte a szüretet. Az ógörögöknél a bor és a borkészítés istene Dionüszosz, felvidította az embereket, elűzte a szenvedést, örömöt töltött a szívekbe, eloszlatta a gondokat és a félelmet. Megtanította az embereknek a szőlőtermesztést és a borkészítést. A villámszóró főistent, Zeuszt – mint annyi mással – a borral is összefüggésbe hozták. A rómaiak Bacchus isten (Dionüszosz nevének latinos formája) személyében dicsérték az újbort.

A bibliai hagyományban Noé fedezte fel a bort. A héber Lótot, miután sikeresen megmenekült, lányai lerészegítették, és vérfertőző kapcsolatot létesítettek vele. A föníciaiak, amerre jártak, mindenütt megkóstoltatták az emberekkel a mámorító bort.

A zsidóság a Biblia szellemében élt a bor fogyasztásának lehetőségével. Palesztina híres volt szőlőskertjeiről, s a bor népi italnak számított, de szerepet játszott a nép vallási életében, rituális gyakorlatában is. A jó szüret Isten áldásának, a rossz pedig Isten büntetésének számított. Az ószövetségi vallás áldozatai között szerepelt az ún. italáldozat, de a bort önmagában nem mutatták be áldozatul, legfeljebb más áldozatok adalékául szerepelt.

Az ókori Egyiptomban a bor az isteneknek szánt ajándék volt. A gyönyörök kertjében azok a fiatalok, akik ittak a varázserejű fűszeres borokból, szerelemre lobbantak egymás iránt. A görögök és rómaiak ugyancsak nagy becsben tartották a finom nedűt. Eubulosz (i.e. 4. század) görög államférfi azt mondta, hogy az első amfora bor elfogyasztása erősíti az egészséget, a második a jókedvet és a szerelmet, a harmadik az elalvást, a negyedik a féktelenséget, az ötödik a lármázást, a hatodik az ingerkedést, a hetedik a verekedést, a nyolcadik a bizonyítás kényszerét, a kilencedik a haragot, a tizedik amfora bor már őrültséget vagy eksztázist vált ki az emberből.

A sokak által kedvelt bort ősidők óta, mint Isten ajándékát dicsőítik, de vannak, akik méregnek tartják. Az ókori görögök gyakran megénekelték a bor erényeit és veszedelmeit. Epiktétosz (i.u. 55 k.-135) görög filozófus, költő a témát a következőképpen fogalmazta meg: „A szőlőtőke három fürtöt terem. Az első az érzékre hat, a második mámort hoz, a harmadik bűnhöz vezet.” Tény, hogy a mértékletesen fogyasztott bor szexuálisan hatásos izgatószer.

Anonymus, a 11-12. században élt pannon krónikaíró lejegyezte, hogy hódítások után a harcosok, nagy borissza dáridókat csaptak. A középkorban a járványok leküzdésében használták a gyógyító hatású bort. Nostradamus (1503-1566) a híres francia asztrológus, ecetes borral fertőtlenítette a sebeket.

A bor, mely a rítusok, az ünnepi asztalok, lakodalmi, toros, temetési szertartások kelléke, különösen kitüntető szerephez jut a keresztény vallás alapítójának, Jézus Krisztusnak életében. Példabeszédeiben előszeretettel használ szőlővel és borral kapcsolatos képeket, és első csodája is borral kapcsolatos, amikor a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatja. A bor a legnagyobb vallási szerepet az utolsó vacsorán kapta. Jézus ezen a húsvéti lakomán a kenyeret önmaga testévé, a bort pedig önmaga vérévé változtatta. Tanítványainak parancsba adta, hogy ezt cselekedjék az ő emlékezetére a világ végéig.A bor, amely minden szentmisében újra és újra Jézus vérévé változik a pap szavára, már nem csupán az embert vidámítja, hanem megtisztítja, megszenteli, gyógyítja a lelket.

A néphiedelem szerint, ha véletlenül kiömlik a bor, kedvező jelnek számít; ha leesik egy pohár bor, és a pohár összetörik, az a boldog házasság és a tartós érzelmek jele, vallják az angolok.

A bor filozófiájában írja Hamvas Béla (1897-1968): "A víz az őselem. Először: a víz borrá változik; másodszor: a bor vérré változik. A víz az anyag, a bor a lélek, a vér a szellem. Az anyagból lélek, a lélekből szellem, ez a dupla transzszubsztanciáció, amelyet itt a földön át kell élnünk. (…) A borivásnak csak egyetlen törvénye van: inni. Bárhol, bármikor, bárhogyan.”

BORBÁLA-NAPJA
A Kis-Ázsiában élt, keresztény hitéért mártírként meghalt Szent Borbála emléknapja december 4. Borbála (Barbara) egy pogány apa nagyon szép leánya volt. Noha szépsége sok férfihódolót vonzott, ő megőrizte szüzességét. Apja, hogy megkímélje lányát az imádók zaklatásaitól, s hogy ne váljék kereszténnyé, egy magas tornyot építtetett számára. Borbála a toronyból kihajította a pogány istenszobrokat, ezen a tettén apja annyira felháborodott, hogy lányát feljelentette az egyiptomi prefektusnál. Borbálát ezután kegyetlenül megkínozták, s mellbimbóját suszterkéssel levágták. Szenvedéseihez katolikus hite és az előtte megjelenő Jézus Krisztus adott erőt. Nem tudták megtörni sem a megaláztatások, sem a testi fenyítések. Apja annyira megharagudott rá, hogy saját kezűleg vágta le lánya fejét, akit, mintegy égi büntetésül villámcsapás sújtott halálra.

A népi tisztelet a legenda különböző elemeihez kapcsolódik. Így a ,,hirtelen és készületlen halál'' elleni oltalmazónak tekintik, mivel atyja ezzel bűnhődött gonoszságáért. Apja villám általi halála miatt a villámcsapás és tűzvész ellen is kérik oltalmát, ezért a vészharangra rá szokták vésni a képét. Ezáltal lett a harangok és a harangöntők védőszentje, de neki ajánlották a hegycsúcsokat és az erődítményeket is. A puskapor feltalálása után, amelyet úgy tekintettek, mint a villám és a tűz egyesült erejét, ez a gyenge és minden erőszaktól távol álló szűz hamarosan a tüzérek védőszentje lett. Védőszentjüknek tekintik a hegymászók, akiket útjaikon vihar és villámcsapás veszélye fenyeget, de ugyanígy a bányászok is, akik a sújtólég veszélyében dolgoznak. Végül a torony miatt, amelyben lakott, s amellyel oly gyakran ábrázolják, a régi építőmesterek és kőművesek védőszentje lett.

A számtalan Borbála napi hiedelmek közül a legismertebb, a "Borbála-ág" hajttatása. Lányok cseresznye-, barack-, mandula, vagy orgonaágat vízbe helyeznek, akinek az ága kihajt karácsonyra, hamarosan férjhez megy. A kizöldellt ág egyben jelképezi a reményt, az ártatlanságot és a szüzességet. A búzát is ilyentájt kezdik csiráztatni, melyből az újév termésére következtetnek.

Régen Borbála napján tilos volt minden női munka, nem volt szabad fonni, varrni, mert attól féltek, hogy elvarrják a tyúkok fenekét, és azok nem fognak tojni. Tilos ruhadarabot kint hagyni az udvaron vagy kölcsönözni. Férfi vendéget sem ajánlatos fogadni, mert elviszi a ház szerencséjét, de a női látogató sem hoz szerencsét a házra. Tilos a házból kilépni és tüzet is csak férfiak rakhatnak.

BORJÚ
Lásd: tehén

BORÓKAFENYŐ
A boróka illatos, örökzöld, varázslatos hatású ciprusféle. E növénnyel a halált és a halál leküzdése utáni új élet kezdetét társítják. A régi korokban a halotti szertartások során megszokott volt, hogy borókaágakkal szórták be a halott utolsó útját, de gyakori volt a temetéseken a borókaágak elégetése is.

Ugyanakkor örökzöld leveleiről az örök élet képességét és a problémák megoldásának készségét is feltételezik. Az igénytelen, hegyoldalakon növő boróka finom illata felüdíti a testet és a lelket, tisztítja a levegőt, valószínűleg ezért ültettek borókafenyőket az iskolák, kórházak és tüdőszanatóriumok elé az I. világháború idején, amikor nagyon megnövekedett a TBC-s megbetegedések száma.

Az emberek féltett tárgyaikat borókaágakkal védték meg, a vándorlegények pedig a fáradtság ellen használtak borókaágat. A rituális szertartásokon az emberek illatos borókaágakat füstöltek, hogy ne érje otthonukat villámcsapás. A borókaágak füstjével fertőtlenítették otthonaikat, és ezt használták a járványok terjedésének megakadályozására is. A középkorban a ház fölé akasztottak borókaágakat, mert azt hitték, hogy elűzi a kígyókat, és távol tartja a boszorkányokat. A betegségek elkerülésére borókabogyót is rágnak, teának megfőzve ugyancsak hatásos szer, megvédi a testet a mérgekkel szemben. Gyomorerősítő és izzasztó hatása közismert, és vízhajtónak is kiváló. A gin és a becherovka mellett borókával készül a borovicska, a szlovákok kedvelt itala.

A néphiedelem úgy szól, hogy a borókában lakozik az ördög, de azt is mondják, hogy van egy szent erdő, ahol olyan boróka nő, amelyet nem szabad kivágni, mert istenek lakoznak benne.

BOROSTYÁN
A ház falára felfutó borostyán, oltalmazza a lakókat a boszorkányoktól, védelmet nyújt a gonosz ellen. Azonban a házba bevinni nem tanácsos, mert ott veszekedést szít, bánatot okoz, az eladósorban lévő lányok férjhez menési esélyeit rontja. Ez a hiedelem talán azzal magyarázható, hogy a borostyán kedvelt növénye a temetőknek, ahol sírokat díszítenek vele. Feltehetően ezért köthető ehhez az örökzöld növényhez a halottak és a szellemek világa.

Írországban és Angliában a borostyán megítélése ellentmondásos. A házban a borostyán ágakból készült ártatlan dekorációkat rossz ómennek tartják. De ha valaki mégis borostyánnal kívánja díszíteni lakását, szem előtt kell tartania, hogy a borostyánt nem szabad felhasználni csak önmagában, a túl sok ág sem kívánatos. Ezt a szép, fényes levelű örökzöldet jövőbelátási képessége miatt tartják balszerencsés növénynek.

Viszont aki mégis meg akarja tudni, mit hoz a jövendő, viseljen a nyakán borostyánfűzért vagy hordjon a fején borostyánkoszorút. Aki a gonosz felöl kíván álmodni, annak négy borostyánlevelet kell a párnájába tennie.

BOROSTYÁNKŐ
A borostyánkő fosszilis, vagyis megkövült fagyanta. Színe a narancstól a barnán át ritkán a vörösig terjed. A tejfehér, átlátszó köveket nevezik csontborostyánoknak. A borostyánkő hatásos belső és külső használatra. A belőle készült rózsafüzér fokozza a mások iránti részvétet és megértést. Viselete hatásos a boszorkányok és a lidércek ellen. Az asszony illatát kívánatossá teszi szeretője számára.

Kínában a bátorságot szimbolizálja, ugyanis neve (hupo) egybecseng a "tigrislélek" (hu po) szóéval, a tigris pedig főként bátorságáért méltányolt vadállat. A korai időkben úgy vélték, hogy a halott tigrisek lelke jelenik meg borostyánként a földön.

A meleg színű, áttetsző-átlátszó borostyánköveket, amulettként, nyakláncként hordják, amelyek életerőt adnak, megvédenek a betegségektől, a meghűlésektől. Megóv az orrdugulástól, a szénanáthától és csillapítja az asztmát. Gyógyítja a szamárköhögést és az orbáncot. Javulást hoz a strúmások, a nagyothallok állapotában. Gátolja a fertőzések elterjedését, megkönnyíti a kisgyerekek fogainak kinövését. Lázcsökkentő. Élesíti a memóriát, és oldja a szorongást.

Szerencseköve a Rák szülöttének.

BORS
Lásd: fűszerek

BORZ
Lásd: ómenek

BOSZORKÁNYOK
A boszorkányság azóta létezik, amióta az emberek közösségben élnek. A pogány hagyományokból táplálkozó, természetimádó boszorkányok üldözése azonban csak a középkori keresztény világban vált módszeressé (a római törvények csak a gonosz mágiát büntették), ezért a mai boszorkányképünk is innen származik. Eszerint a boszorkányok az ördöggel szövetségre lépő asszonyok, akik ezáltal természetfeletti képességre tesznek szert. Ezek azonban alacsonyrendű, negatív jellegű képességek; a boszorkányok csak ártani, rontani tudnak. Ezt a tudásukat öröklik, vagy tanulják. Az öröklésnél a szülő a gyerekre (anya a lányára, apa a fiára) hagyja a tudományt, míg a tanulás során különböző próbákat kell kiállni. A középkorból ránk maradt felfogás szerint az ördöggel való cimborálás azonban önmagában még nem elég a boszorkánnyá váláshoz, ehhez az istent is tagadni kell. Ezzel szemben az ókori boszorkányoknak még semmi közük nem volt a sátánhoz, sőt a többségüket jóindulatúnak tartották. Általában a varázslatos gyógyító képességgel rendelkező, bölcs asszonyokat tekintették boszorkányoknak. A középkori boszorkánykép gyökerei a görög-római mitológiában találhatók meg. Homérosz Odüsszeia című eposzában Kirké boszorkánysága már több mint egyszerű mágia, mivel rontásra is képes.

A boszorkányhit a keresztény hittérítő tevékenység megerősödésével, az inkvizíció kezdete után, a 13. Század köze táján kezdett széles körben elterjedni. A keresztények, hol a csúf vénasszonyokat, hol a vonzó fiatal nőket tartották boszorkánynak, ők voltak a csábítás és bűn legfőbb okozói.

A népi hiedelem szerint boszorkánnyá vált az a nő, aki: nagyon okos vagy nagyon buta; feltűnően szép vagy csúnya volt; ritkán járt templomba, vagy nagyon sokat. Azt a nőt is annak tartották, akinek közelében boszorkányszellemet, kígyót vagy teknősbékát láttak.

Hosszú ideig a boszorkányokat úgy kezelték, mint az istenkáromlókat, istentagadókat, eretnekeket, emiatt bűnösként kínvallatásnak vetették alá, és halállal büntették őket. Az első boszorkányper áldozata egy 56 éves francia asszony volt, akit 1275-ben máglyán égettek meg. A kínzások hatására ugyanis beismerte, hogy az ördöggel cimborált, aki félig kígyó, félig farkas alakjában látogatott el hozzá, és akit - engedve követelésének - látogatásai alkalmával rendszeresen kisgyermek húsával kínált meg.

A boszorkányokról elterjedt, hogy képesek embereket, állatokat megrontani, járványokat terjeszteni, vihart éleszteni, aszályt okozni, rossz termést hozni. A boszorkányok tudnak jósolni, jövendölni, tudnak mérgeket és rontó kenőcsőket keverni; képesek gyógyítani is, ám e tevékenységük erkölcstelen, mert tudásuk az ördögtől származik. A mai napig léteznek praktizáló boszorkányok, akik kézrátéttel és gyógynövényekkel kúrálják betegeiket.

A boszorkányokat képeseknek tartják levegőben söprűn, kecskebakon, disznón, kutyán, vagy koson repülni; kéményen leereszkedni, kulcslyukon átbújni. Éjszaka látnak, láthatatlanokká válnak; életre keltenek bárkit. A boszorkányoknak a seprű mellett a fekete macska, denevér, varjú és a különböző varázsfüvek is kellékei.

A boszorkányok három csoportjából, a fekete vagy rontó boszorkányok csak rosszra képesek; a szürke boszorkányok jó cselekedetre is hajlamosak; a fehér vagy jó boszorkányok kizárólag csak segítenek az embereken.

A boszorkányok éjszakai találkozójukat boszorkányszombaton tartották. A helyszínre ördög által küldött kutyán, kecskebakon, vagy koson repültek el. Ilyenkor vad duhajkodás közepette dáridóztak, tivornyáztak, mindent ellenkezőjeként tettek, visszafelé vetettek keresztet, hátulról előrefelé mondták a Miatyánkot, hódolatuk kifejezéseként, megcsókolták az ördög hátsó fertályát majd válogatás nélkül, mindenkivel közösültek.

A néphit szerint különösen veszélyesek a boszorkányok ünnepeken, elsősorban az újév napján, de a vidéki emberek számára a hétköznapokon is. Hétfőn és szombaton nem tudnak megbabonázni senkit sem, csak kedden és pénteken képesek ártani. Emiatt például pénteken nem kezdenek munkába a juhászok, nem herélnek sem birkát, sem lovat.

Hogy megtévesszék a boszorkákat, távoltartásukra, elűzésükre sokféle praktikát találtak ki: a menyasszony, hogy sikeres legyen násza, kenyeret, sót, fokhagymát varr szoknyája korcába; a gyerekágyas asszony, nehogy kicseréljék csecsemőjét, a férje csizmájában fekszik az ágyba, vagy apja ingével béleli ki a kicsi bölcsőjét. Hatásos a vánkos alá tett fokhagyma és az is, ha a látogatók háromszor ráköpnek az újszülöttre. A boszorkányok rontása ellen a kisgyerek csuklójára és a borjú nyakába vörös szalagot kötnek. A megrontások ellen elterjedt a boszorkányokat formázó bábuk elégetése, a házak, istállók ajtajára felfüggesztett kereszt. Egy másik védekezési mód szerint meggyengíti a boszorkány erejét, ha a fűből, amelyen előtte a boszorkány sétált, kivágnak egy darabot, és felakasztják a kéménybe.

A népi hiedelem úgy tartja, aki egy utcán talált boronával közlekedik, mindig felismeri a boszorkányokat. De nem szabad neki egyetlen boszorkány kérdésére sem felelnie, mert akinek válaszol, elvesz tőle valamit. Ha a kakas jóval éjfél után kukorékol, boszorkányt érez. Ilyenkor fel kell kiabálni, hogy idegen boszorkány jár a faluban. Majd parazsat kell a szoba közepébe dobni, hogy a boszorkány ne menekülhessen el. A böjti boszorkányok éjfélkor járnak, télen pedig boszorkányszelek fújnak. Az üvöltő szelekről azt mondják, hogy bennük boszorkányok muzsikálnak. A nagy porfellegekbe azért vágnak bele bicskával, mert abban egy boszorkány bújik meg.

Különös rituálé volt szokás az algériai zsidók körében. Nehéz légzés, mellkasi fájdalmak, vagy fejfájás esetén kerestek egy arab boszorkányt, akivel elmentek egy forráshoz, ahol leöltek egy fekete kakast. Miután a boszorkány a kakas vérével bekente a fájós testrészeket, tüzet gyújtottak, és a maradék vért a tűzre és a beteg testére spriccelték.

BOT
Lásd: balta, fallosz, fétis

BÖJT
A böjt tartózkodás ételtől, italtól, amelyet rituális, misztikus, aszketikus, erkölcsi vagy vallási célból tartanak. A böjt lehet teljes vagy időszakos, tarthat rövid vagy hosszú ideig. A böjtölés az ókor óta világszerte ismert, elsősorban vallási elhívatottságból böjtöltek a vallásalapítók és híveik, valamint a papok, a papnők és a beavatásra várók. Lehet böjtölni egyedül és csoportosan, ez utóbbiak gyakran így tiltakoznak erkölcsi, vagy politikai meggyőződésük sérelmével szemben.

A primitív népek hiedelme szerint az embereknek tartózkodniuk kellett az új termés és az állati zsákmány egy részének elfogyasztásától, ami az istenségnek járt. Tilos volt a totem állatok megölése és megevése, mert úgy gondolták, hogy ezek az állatok az emberek rokonai, ősei.

A természeti népeknél gyógyítanak a hosszabb ideig tartó koplalással, böjtölést a szellemek irányítására használják. A böjtről azt hiszik, hogy elősegíti a léleknek a szellemekkel való találkozását, ezért koplalnak a serdültté váláshoz, valamint az egyéb fontos eseményekhez kapcsolódó misztikus beavatási szertartásokat megelőzően. Egyes indián törzsek tagjai ma sem vesznek ételt magukhoz az évszakváltásokat kísérő szertartások előtt.

A böjt önkínzás és erőpróba. Peru indiánjai a pap előtti bűnök megvallása után csak böjtölés után kapnak bűnbocsánatot. Számos kultúrában a haragvó istenek engesztelésére koplalnak. Az egyistenhívő vallásokban a böjt az etikus meggyőződésből fakadó aszkézis vállalása. A zsidóság, a kereszténység és az iszlám körében nagyon fontos a böjt meghatározott időszakokban.

A zsidó vallásban évente néhány böjtnapot tartanak, elsősorban a bűnbánat napjain, úgy mint a Jom Kippur idején, vagyis az engesztelés napján, vagy a gyásznapokon. A keresztényeknél két negyvennapos böjt ismert, a tavaszi bűnbánat időszakában, a nagyböjt és advent idején pedig a karácsony előtti bűnbánat. A II. vatikáni zsinat (1962-65) óta már csak a hamvazószerda és a nagypéntek kötelező böjtnap. A muszlimok Ramadán hónapját, a bűnbánat időszakát, teljes böjttel, hajnaltól alkonyatig tartják, ilyenkor csak éjszaka ehetnek.

A zoroasztriánizmus követői azonban tiltják a böjtöt, mert úgy tartják, hogy az aszketizmusnak ez a fajtája nem segíti híveit a gonosz elleni harcban. A dzsaina hívők szerint viszont az elmélkedéshez hozzátartozik a böjt, mert ez teszi képessé az embert a külvilágtól való elszakadásra, a transzcendens állapotba kerülésre. A buddhista szerzetesek meghatározott napokon böjtölnek, és ilyenkor halk suttogással vallják meg bűneiket. A tibetiek a Hold-év negyedik hónapjában, újholdtól teliholdig tartják hagyományos böjtjüket, amely testi és lelki megtisztulásukat szolgálja. Kínában a téli napfordulót megelőző - a pozitív energia, az égi jang kezdetét jelző - éjszakai áldozat előtt szokás a böjt és az önmegtartóztatás. Indiában a különböző okokból vállalt gyakori böjtölésükért csodálják a hindu szent embereket (szádhukat).

A böjt, vallásos szerepe mellett társadalmi és politikai célokat is szolgál. Az ahimszát, vagyis az erőszakmentességet valló és gyakorló Mahatma Gandhi többször vállalt éhségsztrájkot az indiai brit uralom ellen, de egyébként is gyakorta böjtölt. Az éhezést manapság is sokszor alkalmazzák a háborúk, a társadalmi bajok és az igazságtalanságok elleni fellépésként.

BÖJTELŐ HAVA
Lásd: február

BÖJTMÁS HAVA
Lásd: március

BÖLCSŐ
Lásd: gyermekágyas asszony

BÖLÉNY
A hatalmas bölényeket évszázadokon át nagy tisztelet övezte. A dakota sziú indiánoknál a bölény a legfelsőbb lény szimbóluma. A dél-afrikai zuluk azt hitték, hogy a bölényben emberi lélek lakozik. A bantuk szertartásaikon bölényt áldoztak fel. Az indiai Védákban a holt lelkek bölényháton utaznak. A hinduista mitológiában Durgának, Siva félelmetes feleségének egyik legfontosabb hőstette, a démonokkal vívott csatájában Mahisa bivalydémon elpusztítása. Mahisát, akivel sem férfi, sem állat nem bírt, Durga ádáz viadalban ölte meg.

Konfuciusz kortársa, a bölcs Lao-ce bölényháton utazott. A taoista mesékben a bölénynek a színe zöld; más mesékben hol fekete, hol fehér, a valóságban a szőre sötétbarna. A nőstény bölény 40 éves koráig képes szaporodni, viszont mindig csak egyetlen borjút ellik, kilenc hónapos vemhesség után. A fehér bölényborjú olyan ritkaságszámba megy, hogy az indiánok szemében nagy szerencsét jelent, ezért tartották mindig nagy becsben.

BŐRCSERE
Lásd: bőrszín

BŐRSZÍN
A bőr színe különös kifejezőerővel bír, sokat elárul az emberről, nemcsak hasznos információt ad karakteréről, egészségi állapotáról, hanem prognosztikai jelentőséggel is szolgál. A bőr színéből megítélhető az ember ízlése, érzékenysége, kifinomultsága. Az indiaiak viszont egész másra következtetnek, náluk a vöröses bőrű arcszín gazdagságra, a fehéres bőrszín szolgaságra utal. Szerintük az arcbőr akkor a legkívánatosabb, ha olajosan csillogó színű. Polinéziában a fehér bőrszínt tekintik a szépség jelének. A Csízióban a "Bőrnek fekete színe ravaszt jelent, a fehér és piros álhatatlanokat; az igen fehér, de halvány, erő nélkül tündöklő szemmel egyetemben, bolondságra hajol; fehér és fekete közt való középszín világos, jó elméjű és jó erkölcsű embert jelent."

A kínaiak a bőr színéből elsősorban a testtel kapcsolatos problémákra következtetnek. Náluk a vöröses színű bőr a jin jelenlétére utal, jelezve, hogy a szív túl sokat dolgozik. A rózsaszínű bőr a várandós anyákra jellemző, akiknél a jang jelleg dominál, s szervezetük a méhükre összpontosít. A barnás bőr máj- és epehólyag-megbetegedésre hívja fel a figyelmet. A sárgás szín a hasnyálmirigy rendellenes működését jelzi, a zöldes árnyalatú bőr a tüdő megbetegedését, a kékes, lilás bőr alacsony vérnyomást, a feketés árnyalatú bőrszín vesebetegséget szimbolizál. A szürkés színű bőr a depressziósokra jellemző, a tejfehér bőr arról tájékoztat, hogy az illető nagy mennyiségű tejet iszik. A sápadtság a tüdők rossz állapotát, a jin jelenlétét jelzi, az áttetsző bőr pedig bőrbetegségről árulkodik.

A kéz bőrének színét nemcsak a kínai hagyományos orvoslás használja fel egy-egy diagnózis felállításánál, hanem a nyugati orvosi palmisztria is él vele.

Révész Géza „Az emberi kéz” című könyvében megemlíti, hogy nemcsak a kéz bír különös kifejezőerővel, hanem pusztán a bőr színe is sokat elárul. Eckstein a bőrfelület szerkezetének és külső megjelenésének osztályozása során jutott arra a megállapításra, hogy a bőr azon kívül, hogy karakterológiailag hasznos információt nyújt, prognosztikai jelentőséggel is szolgál. Például a feltűnően fehér kéz vérszegénységre utal, míg a rózsaszínű kéz a normális vérkeringést jelzi. A bőr karakterológiai fontosságát Kretshmer német pszichiáter is felismerte, aki a vörös kéznek erős temperamentumot, a rózsaszín kéznek szeretetet, jóságot tulajdonított.

A kéz bőrének színe a szerint lehet sápadt, fehér, vörös vagy szederjes kék, hogy a vér mennyire oxigéndús, vagy oxigénszegény. A bőr rózsás színét az oxigéndús vér kölcsönzi, ezért a rózsaszínű bőr szimbolizálja a jó egészséget. A szederjes árnyalatot viszont az oxigénhiányos vér okozza.

A kéz színéből azonban nemcsak a vérkeringésre, hanem a vérmérsékletre is következtetnek, eszerint: a feltűnően fehér kéz, vérszegényre utal, az illető zárkózott, magányt kedvelő személy; a rózsaszínű kéz a normális vérkeringés jele, ideális embert jelöl; a vörös kezű ember tele van vitalitással, kolerikus, szenvedélyes. A sárga vagy sárgászöld kéz májbetegséget és epebántalmakra való hajlamot jelez. Melankolikus, humortalan ember. A sötét sárga vagy narancssárga színű kéz azt jelzi, hogy az illető sok sütőtököt, vagy sárgarépát evett (sok karotint fogyasztott). A kékes-lilás színű kéz, szívpanaszokról, rossz vérkeringésről árulkodik. A barna, bronz bőrszín kitartó napozásra utal; a szürkés kézszín ezüst adalékú gyógyszerek szedéséről júdáskodik; a sötét vagy feketés kéz pedig a kátránnyal dolgozó munkások jelvénye.

Dél-Amerikában elterjedt hiedelem, miszerint az embereknek ahhoz, hogy megfiatalodjanak, le kell cserélniük a bőrüket, hasonlóan a kígyókhoz, akik mióta időről-időre lecserélik a bőrüket, halhatatlanok.

BÖRTÖN
Lásd: álmok

BÚBOS BANKA
Lásd: fecske, madarak

BUDDHA
Lásd: elefánt, fügefa, haj, kínai állatövi jegyek, lótusz

BUROK
Lásd: gyermek, magzatburok

BÚTORFA
A bútor az ember kényelmét szolgáló, lakberendezési tárgy. Anyaga többféle, lehet fém, műanyag, márvány, üveg, textil, de legtöbbször fa. A görögök és a rómaiak gyakran bronzból készítették, és fával burkolták bútoraikat. Angliában és Franciaországban szívesen használtak tölgyfát, Közép-Európában fenyőfát, Olaszországban a diófát kedvelték.

Noha manapság a bútorkészítéshez fa helyett gyakran használnak rétegelt falemezeket, pozdorja lemezeket, a természetes fával csak a bútorokat borítják be, mégis érdekes megismerni, milyen varázslatos erővel ruházta fel a néphit az egyes bútorfákat.

A feltevések szerint a fáknak, mivel megvan a maguk sajátos mágikus erejük és hatásuk, a belőlük készült bútorok hordozzák azoknak a fáknak az energiáit, amelyekből készültek, vagy amelyekkel beborították őket. Az ébenfáról például azt mondják, hogy a mágikus energia és oltalom, a védelem fája. A belőle készült bútorok ideálisak az olyan szobákban, melyekben gyakran mágikus szertartásokat tartanak.

A tölgyfa, az erőt, a szerencsét, az egészséget sugározza; a fenyőfa, a pénz, az ördögűzés, a gyógyítás fája, a vörösfenyő a hosszú életé. A cseresznyefa a szeretetet és a szerelmet szimbolizálja; a tikfa gazdagságot jelez; a cédrus a hosszú életet, a megtisztulást jelképezi. A juhar a szeretet és a pénz fája; a mahagóni véd a villámcsapás ellen; a rattan szerencsét és erőt jelez, míg a diófa egészséget.

BÚZA
Lásd: karácsony, Luca napja

BUZOGÁNY
Lásd: föld

BÜKKFA
A fenséges bükk a germánok védelmező fája volt, a szegényeknek a bükkfa édes makkja ételként, a vihar elől búvóhelyül szolgált. A néphit szerint a bükkfába nem vág a villám, a bükklevelek pedig az ártó szellemektől védenek, feltehetően ezért tartják a győzelem, a becsület és az életerő megtestesítőjének. Lombhullató faként az örök megújhodást jelzi.

Később a bükk a betűvetés, az írástudás, az irodalom jelképévé vált. Oroszul a bükkfa ’buk’, a ’bukva’ jelentése betű; a könyvet óangolul (Anglo-Saxon nyelven) ’bóc’-nak, Izland szigetén ’bók’-nak, dánul ’boek’-nek, németül pedig ’buch’-nak mondják. A ’book’ (könyv) és a ’beech’ (bükkfa) angol szavak közeli rokonságban vannak, feltehetően amiatt, hogy bükkfa írótáblákból vagy bükk kéregdarabokból készültek az első könyvek.A görögök szerint a bükk a termékenység fája, hogy jobban szaporodjanak, az állatokat e fa alá terelik. Sokan vélik azt, hogy a bükkfának lelke van, ezért készítenek belőle rituális pipákat. A cigányok előszeretettel szopogatnak bükkfakérget, hogy erősítsék szervezetüket.

A bükk időjárásra vonatkozó jelei: ősszel a sok bükkmakk látványa, kemény telet és sok egeret jósol; a tavasszal kizöldellő bükk korai termést ígér. Ha mindenszentek napján a bükkfáról lehasított faforgács nedves, kemény tél várható, ha száraz, akkor a télen nem lesz csapadék, mondták a régi öregek.

BŰZASZAT
Ázsia egyik legnépszerűbb serkentőszere az Afganisztánban, Iránban és a Perzsa öböl környékén termő bűzaszat vagy aszatgyanta. A fokhagymaillatú, csípős, keserű ízű megszáradt bűzaszatról a népi hiedelem azt tartja, hogy az ördög ezzel a szerrel csábítja magához az alvilágba a szexuális örömök élvezőit. A tibeti orvoslásban ez a növény számít a legjobb afrodiziákumnak.

Gyógyhatásaként elterjedt szerként légcsőhurut, köhögés, asztma, haspuffadás és székrekedés ellen használatos.