Rosta Erzsébet weboldala

Orbán Viktor1963. május 31-én született Székesfehérváron. 1987-ben az ELTE jogi karán szerzett diplomát. 1988. március 30-án a Fidesz egyik alapítója, 1989. októberig szóvivő, 1988-1989-ben választmányi tag. 1989-ben részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában, illetve a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon. 1993. április 18. és 2000. január 30. között pártelnök; 2003-ig a Fidesz elnökségének meghívott tagja. 2003. május 17-én, a Fidesz XVII., Szövetség születik elnevezésű tisztújító kongresszusán ismét elnökké választották. 2000. szeptembere óta az Európai Néppárt alelnöke, valamint a CDI (Demokratikus Közép Internacionálé) alelnöke. 1990. április óta országgyűlési képviselő. 1998. július 6-tól 2002. május 27-ig a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. 2006. május 6-tól a Fidesz frakcióvezető helyettese. [Forrás: http://www.mkogy.hu/

 

Orbán Viktor ökölbe szorított kezeSok képet találtam a politikus kezéről, de csak két, részben felhasználható fotót leltem fel róla. Ugyanis a képeken a kezeit tudatosan vagy ösztönösen, hol ökölbe szorítja, hol maga felé fordítja, mintegy elrejti a szemlélők elől. Az embernek olyan érzése van, hogy ezzel a fajta kéztartással mintha igazi mivoltát leplezné, valódi énjét kívánná eltakarni, de arra is utalhat, hogy erős önkontrollal biztonságra törekszik, vagy igazából senkit sem kíván a maga közelébe engedni.
 

 
Orbán Viktor hüvelykujjaA megfelelőnek tartott két képen a hüvelykujja, ami a karakternek legfontosabb indikátora, viszonylag jól látható. A meglehetősen fejlett hüvelykujj, erős egyéniségre utal. A körömpercnél valamivel hosszabb második ízperc jelzi jó szellemi befogadóképességét és kiváló logikai készségét. A kiszélesedő körömperc túlzott akaraterőről vall, ami azt sugallja, hogy amit elképzel, kigondol azt tűzön-vízen át megvalósítja, akadályt nem ismerve, minden körülmények között véghezviszi. A hüvelykujj elkeskenyedő második ízperce  bizonyos szellemi tapintatot, adott esetben meggyőzhetőséget szimbolizál.
 
 
Orbán Viktor kezeiMindkét kezének hüvelykujja szilárd, merev, amiről azt mondják, hogy az ember sikere szempontjából kedvező jel. Az már nem túl pozitív, ha ez a merevség tükröződik az illető személyiségében, párosulva erős akarattal, makacssággal és önzéssel. Ezt a fajta hüvelykujjat gyakorta nevezik praktikus hüvelykujjnak, mivel az ilyen hüvelykujjúak csak a gyakorlati tanácsokat, javaslatokat fogadják el másoktól. A merev hüvelykujj jelzi, hogy elővigyázatosan araszolva, apró léptekkel, de szívósan halad kitűzött célja felé. Igyekszik kihozni magából és környezetéből a lehető legtöbbet. Kifinomult igazságérzettel bír, de olykor tudatosan hangoztat szélsőséges elveket, fogalmazásában nem ritkán túlzó és szívesen blöfföl, csúsztat. A szerelemben nem demonstratív, de nagyon megbízható és hűséges társ. [A képek forrása: www.orbanviktor.hu]

 

Kommentek

archivált tartalom

Rosta Erzsébet #2

Abban teljesen igaza van, hogy pusztán a kéz formájából nem lehet a személyiségről messzemenő következtetéseket levonni. Itt azonban a kéz legfontosabb indikátoráról, a hüvelykujjról van szó. Ráadásul - mivel 1989 óta Orbán Viktort személyesen ismerem - volt alkalmam a kezeinek egyéb jellemzőit is alaposan megfigyelni...

2011-08-21 21:14:11

Katalin #1

Csupán a kéz alakjából nem lehet megállapítani, hogy valaki igazságérzettel bír-e, vagy sem és azt sem, hogy hűséges társ-e, valamint azt sem, hogy megbízható-e. Ezen megállapításokhoz szükséges a tenyérvonalak ismerete is.

2011-08-21 17:00:32