Rosta Erzsébet weboldala


 Liszt Ferenc kezeiLiszt Ferenc (1811-1886) magyar zongoraművész és zeneszerző, ahogy a korabeliek jellemezték virtuóz, mágus és próféta. Zenei tehetségéhez társult előnyös külseje, személyes varázsa, ami szinte megbabonázta az embereket. A zongorajátékban valósággal vonzották a technikai nehézségek, virtuozitását sokan keze felépítésének tulajdonították. Jobb kezéről még életében gipszmásolatot készítettek, mely most a Liszt Múzeumban, Weimarban - a Marienstrasse 17. alatt - látható. A gipszöntvényen az ujjak - bár kétségkívül karcsúak - egyáltalán nem tekinthetők szélsőségesen hosszúaknak. Az egyetlen, amiben különbözik Liszt keze a normális kezektől: az ujjak közötti összekötő szövetek hiánya. Valószínűleg ez magyarázza, hogy nem okozott számára problémát a nagyobb hangközök átfogása. Személyiségéről, különösen a kezének jellemzőiről azonban sokkal részletesebb és színesebb képet kaphatunk a Pulitzer-díjas amerikai zenekritikus, Harold Charles Schonberg (1915-2003), egy korabeli riportot is felidéző írásából:

„Liszt idős korára intézmény lett. Állandóan ifjú zongoristák, zeneszerzők, újságírók, talpnyalók és rajongók serege vette körül. Alkalmanként fellépett, és még mindig megvolt a képessége, hogy megőrjítse hallgatóságát. Sem kora, sem őszbe csavarodott haja, sem az arcán elszaporodott szemölcsök nem tudták elhalványítani a benne élő lánglelkű szerelmest. A nők változatlanul vonzódtak a nagy emberhez, és szép kis botrány kerekedett belőle, amikor tanítványa, a gazdag Olga Janina („a kozák grófnő”) megpróbálta előbb őt, aztán önmagát lelőni.  A magánélete örökös téma volt. A pletykára éhes világ mindent érdekesnek talált, aminek köze volt hozzá. Külön figyelmet szenteltek a legnagyobb zongorista kezének. Gipszlenyomatok készültek róla, a tanítványai pedig költeményeket írtak róla prózában. Az általános vélekedés szerint óriási keze volt, ami nem igaz, csak egy decimát tudott kényelmesen átfogni. Ahogy a fejszakértők a dudorait, a tenyérszakértők a kezét akarták megvizsgálni, és ez utóbbit egy amerikai hölgy, Anne Hampton Brewster, meg is tette. Riportban számolt be róla a Philadelphia Evening Bulletin 1878. március 22-ei számában. Nem érdektelen felidézni egy részletét:

«Milyen jól igazolják Desbarolles elméletét az ünnepelt művész keze és ujjai! A kép vegyes, vagyis az ujjak többfélék. Az egyik gömbölyded, a másik lapos vagy kiszélesedő: igazi művészkéz, mert jelzi a formát és a tartalmat. A tenyerét sugárirányú barázdák borítják, ami zaklatott, eseménydús, szenvedéllyel és érzelemmel teli életre vall, de az Apolló- és Mars-ujján lévő filozófiai és anyagi csomók és a mutatóujj középső ízületén túlnyúló, csodálatosan hosszú hüvelykujján látható következetesség és akarat azt mutatják, hogy ez a rendkívüli ember milyen jól tudott uralkodni az ösztönein és a vérmérsékletén. A tenyérszakértők szerint önuralmát a tenyér - nála kissé életlen - vonalai jelzik. Emelkedett és nemes jelleme, komoly, szigorú munkája és tanulmányai elhalványították viharos ifjúságának nyomait, és idős korára egy fennsíkra ért, melyen derű és béke honol. Az életvonala a legerősebb, amit valaha láttam, és számtalan vonal indul ki a Jupiter-dombról. Figyelemre méltóak az ujjai. Jupiter- és Szaturnusz-ujja szögletes; a gyűrűs vagy Apolló-, illetőleg a kis, avagy Merkúr-ujja kiszélesedő, lapos és széles. A Jupiter-ujj második ujjperce hosszabb az elsőnél, ami becsvágyra vall. A Szaturnusz-ujj csupa göb. A jobb kéz Apolló-ujján egy szemölcs van. Mindkét kéz kisujja roppant erős; mintha vasból lenne, olyan az ujj ízülete. Az Apolló-ujj ízülete nagyon erősen kifejlett. A Szaturnusz-ujj ízülete olyan, mint egy forgópánt. Az Apolló-ujj tövétől végig az ujjperceken egy vonal húzódik, roppant erőteljes, ami nagy elismertséget jelent.»”

[Az idézet forrása: Harold C. Schonberg: A nagy zeneszerzők élete, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006]