Rosta Erzsébet weboldala

 

Tükör2 - bal kézfejA stabil, erősnek látszó kezek azt sugallják, hogy gazdájuk feltehetően a külső világ felé forduló, tevékeny személyiség. Azonban a szilárd kezekben felfedezhető némi rugalmasság is, jelezve, hogy tulajdonosa fizikailag fejlett, pszichéje stabil és a szexualitásban aktív. Feltehetően életigenlő és jól terhelhető. A szorításnak ellenálló kézre azt mondják, hogy az illető nemcsak beszél, hanem cselekszik is, jól gazdálkodik az erejével és érzéseiben megbízható.

A sötét rózsaszínű tenyerei szerint meghatározó személyiség. Ujjai - méretüket tekintve - nagyjából arányosak a tenyereivel, ezáltal azt jelzik, hogy a szellemi és az anyagi világ dolgai között képes egyensúlyt tartani, azaz egyiket viszi túlzásba a másik rovására. A széles tenyere alapján képes gyorsan megragadni a dolgok lényegét. Az ujjpercek közül az alsók – kivéve a kisujjat – hosszabbak a két felső íznél, ami a materiális képességeket emeli ki.

Szétterpesztett ujjai között a rések nagyjából azonos méretűek, kivéve a hüvelykujj és a mutatóujj közti távot. Ez utóbbi két ujja meglehetősen nagy szöget zár be, jelezve, hogy nagylelkű. A sima ujjpercek fokozatosan elvékonyodnak, arra utalva, hogy jó kifejezőképességgel és esztétikai érzékkel rendelkezik. Mivel az ujjvégződések nem szélesednek ki, arra engednek következtetni, hogy nem merül el a részletekben, ezt támasztják alá az egyenes ujjak is, melyek alapján fárasztja a mélyreható elemzés.

A zárt ujjak teljesen összesimulnak, ami - jó kézen, mint jelen esetben - önmagában és másokban megbízó, diszkrét, bensőséges kapcsolatok létesítésére képes személyiséget jelez. Az enyhén (alig láthatóan) a középső ujj felé hajló mutató-, gyűrűs- és kisujjai hangsúlyozzák, hogy időnként képes elszomorodni azon, hogy nem különb másoknál.

Tükör2 - jobb kézfejA mutatóujj magasról indul, arról tudósítva, hogy hatással van környezetére, társaságkedvelő, barátkozó. A kisujj viszont mélyen beágyazott a tenyérbe, ez pénzügyekben jelent némi akadályt. A tenyér felöl nézve - a beágyazottság miatt - a mutató- és a gyűrűsujj egyformának látszanak, ennek oka a tenyerén az ujjtövei által kirajzolt ív, melyből felfelé kiágaznak az ujjak. Minél jobban görbül ez az ív a kisujj felé, annál kisebbnek látszanak a gyűrűs- és a kisujjak.

A merev, fejlett hüvelykujj mélyről ered, nagy szöget zár be tenyerével, ami gyakorlatiasságot, elszántságot, öntudatot reprezentálhat. Könnyen teremt kapcsolatot, toleráns, megbízható, ugyanakkor viszont ragaszkodik a megszokotthoz. Aktív és szenvedélyes, szívesen halad kitűzött célja felé. Az utóbbi megállapítást némileg gyengíti, hogy a hüvelykujj akaraterőt szimbolizáló körömperce rövidebb, mint a szellemi képességet, logikai készséget jelző második íz. Az alacsonyan elhelyezkedő hüvelykujj nagy önbizalom jele lehet, függetlenségről tanúskodik. Valószínűleg nem riad vissza a kockáztatástól sem, ezt példázza az életvonal és a fejvonal eredeténél lévő nagy távolság is.  A kézfejeit nézve, a hüvelykujjak körmei láthatóak, ami arra utal, hogy érzéseiben nyílt. A hüvelykujj a körömperctől lejjebb kissé elkarcsúsodik, ez részben befolyásolhatóságra, részben pedig tapintatosságra utal.

A lekerekített végű ujjak a legsikeresebb kreatív formák, azon elméleti gondolkodók és a praktikus dolgozók között gyakori ez az ujjforma, akik hisznek a predesztinációban, értékelik a művészeteket és az embereket. Misztikusan keresik a kapcsolatot az igazság és az ismeretlen erők között. Tükör2 - bal tenyérEgyébként a kerek ujjvégződések az alkalmazkodni képes emberek megkülönböztető sajátjai. A tojásdad alakú kézhez téglaalap formájú tenyér társul, ez a lekerekített ujjakkal, a szépség, az esztétikum iránti fogékonyságát jelképezi.

A széles körmök formára követik az ujjvégződéseket, nem mondhatók sem rövidnek, sem hosszúnak, erős izomzatról árulkodnak. Felületük domború, színük fényesen rózsaszínű, ez jót jelent, viszont a nagy holdak arra utalnak, hogy szíve olykor erőteljesen dolgozik.

Tenyerében jól kivehető a hüvelykujjat körülölelő dombja, a Vénusz-domb, amely majdnem elfoglalja tenyere egynegyedét, arról árulkodva, hogy képes szerelmet adni és elfogadni. Jól látható még a Vénusz-dombbal átellenben lévő Hold-domb és a mutatóujj alatti Jupiter-domb is. A fejlett Jupiter-domb - a hasonló Hold-dombbal - arra utal, hogy kész másokon segíteni, elszánt, ambiciózus, tevékeny, remekül összpontosít arra, amit éppen csinál, nem törődik mással csak a maga dolgával. Egyaránt előszeretettel tanulmányozza az egzakt és az okkult, misztikus dolgokat.

A fővonalak közül az életvonal nagy távolságban ered a fejvonaltól, ami túl nagy önbizalmat és merészséget reprezentál. A kezdetben nagyon halvány életvonal gyerekkori gyengeséget jelezhet. Később a vonal markánsan, zavartalanul folytatódik, vagyis pozitív jelentésűvé válik, ezt követően azonban mintha megszakadna (de az is lehet, hogy csak a fotón látszódik így), vagy egy szakaszon nagyon elhalványul, ami rossz fizikai állapotra, egészségi problémára utalhat. (Ez azonban csak feltételezés, ugyanis a vonal futását a képeket kinagyítva sem tudtam egyértelműen megállapítani.)

Tükör2 - jobb tenyérAzért is vagyok bizonytalan, mert ezután a rossz (?) vonal - mintha ismét megjavulna - normális vonalként folytatódik, körülölelve a Vénusz-dombot. Persze a valóságban lehet összekötő vonala a fővonalnak, vagy a fővonallal párhuzamosan futó kis belső életvonal, ami kijavíthatja az életvonalat. Egyébként a passzív kezén sokkal jobb minőségű az életvonala.

A fejvonal a Jupiter-domb aljáról indul, ez az úgynevezett Jupiter-fejvonal, mely jelzi, hogy különböző helyzetekben, nehéz körülmények között is képes helyes döntéseket hozni. A fejvonal erősen lejt a Hold-domb felé, azt mutatva, hogy a gyakorlatiassága összhangban van a fantáziájával. A szívvonal erősen felfelé ível, egészen a Jupiter-dombig, ami odaadó szerelmet reprezentál. A sorsvonal a Hold-domb alsó részéről ered jelezve, hogy sikere, karrierje erősen függ másoktól, és - mivel a fejvonal előtt végződik - valami probléma lehet életútjában.

A felvételeken nem látok a tenyerén sok apró vonalkát, ha ez a valóságban is így van, akkor nem túl bonyolult személyiség, őszinte és kiismerhető.