Rosta Erzsébet weboldala


Ránézve kezére, arra gondoltam, könnyű dolgom lesz, kielemzését egyszerűnek véltem. De tévedtem, mert kezének ellentmondásosságával sokat bajlódtam, a kis és a nagyobb méretű képek közötti különbözőségek elégé összezavartak, például egyes fotókon az ujjai soványnak látszódnak, más képeken meg jóval szélesebbeknek.

Mircigina - jobb kézfejNehezen tudtam eldöntetni azt is, hogy keze melyik kézcsoportba tartozhat, pedig ez fontos információval bírna. Mivel a kéz típusa alapvetően az ujjvégződések alakjától függ, jelen esetben a spatulás kéztípusra tettem le a voksom, ugyanis a kezén az erre jellemző formák vannak túlsúlyban, a körmei kiszélesednek, a tenyere meglehetősen széles, az ujjak tövétől a csukló felé keskenyedik, két ujja - a középső- és a gyűrűsujja - spatulásan végződik. Ezek az ismérvek elsősorban a spatulás vagy praktikus kéztípusra jellemzőek. Három ujjvégződése azonban már nem spatulás formájú, s a hüvelykujja sem hosszú, hanem inkább közepes méretűnek tekinthető. Ez utóbbiak alapján besorolható lehetne a vegyes kéztípusba is.

A spatulás kezű emberekre jellemző, hogy gyakorlatiasak, kritikusok, barátságosak, de megfontoltan visszahúzódók. A spatulás kezű nők szívósak, eredetiek, sokoldalúak. Állandóságra, biztonságra törekednek. Mivel tenyere tömör, masszív, ebben az esetben a jobb tulajdonságai dominálnak, ezt vegye figyelembe az elemzés olvasásánál.

Az ujjpercei arányosak, tehát lelki, érzelmi, a logikai készsége, vagyis az észbeli kvalitása és fizikai képességei összhangban vannak, az élet materiális és szellemi oldalát egyenlően fontosnak tartja.

Ujjai bütykösek, ez azt jeleni, hogy eljárásaiban egzaktabb, munkájában precízebb, mintha ujjai simák lennének. Az alsó perceken jól láthatók az ún. „materialista bütykök”, amelyek jelenlétének a kézelemzés könyvek, anyagiasságot, aprólékosságot tulajdonítanak, ezek a materiális bütykök, olyan emberre jellemzők, aki praktikusan fogja fel a dolgokat, benyomásait, érzéseit képes logikával elemezni. Vonzódik a széphez, sokra tartja az ésszerűséget, hajlamos azt az igazsággal és az általa sokra tartott hasznossal azonosítani.

Mircigina - bal kézfejUjjai nem simulnak egymáshoz, ujjközein át lehet látni, azaz lyukasak. Ez a spatulás kéz esetén, tudomány és a technika iránti érdeklődést jelképez, de egyúttal arra is utalhat, hogy se a pénzt, se a titkot nem tudja, vagy mindkettőt csak nehezen képes megtartani.

A gyűrűs- és a mutatóujja egyforma hosszú, ez teljesen normális alakzat. Ez a két ujja - különösen a mutatóujja - szembetűnően a középső ujj felé görbül, ami - az előbbieket megerősítve - arról árulkodik, hogy valóban kíváncsi, valamint kritikus alkat, de az is jelzi, hogy gyakran elégedetlen másokkal, és önmagával szemben is. A középső un. Szaturnusz-ujj hatása miatt, előfordul, hogy gátlásos, néha nem elég az önbizalma, és nem hisz az önállóságában. Ugyanakkor a Szaturnusz hatásának köszönhetően általában körültekintő és tetteiért vállalja a felelősséget.

Az ujjaival arányosan hosszú hüvelykujja merev, elég mélyről, és kb. 60 fokos, vagy talán egy kicsit nagyobb szöget zár be kézfejével. Ez fogékony elmét, realista gondolkodásmódot szimbolizál. A hüvelykujjának második perce úgy tűnik, mintha kissé elvékonyodna, ha a valóságban is így van, akkor bizonyos mértékben befolyásolható. Hüvelykujjának körömperce rövidebb a második percnél, jelezve, hogy nincs mindig kellő elszántsága, akarata, ereje ahhoz, hogy elképzeléseit, célkitűzéseit megvalósítsa.

Mircigina - bal tenyérA tenyér domborulatai közül feltűnően magas a kisujj alatti tenyérélen kidudorodó Merkúr párnája. Hatása szerint környezete nehezen ismeri ki, hajlamos ellentétes tulajdonságokra, de mivel tiszta, egyenes a fejvonala, ez arra enged következtetni, hogy a jó hajlamok jutnak a felszínre. A Merkúr-dombján látható kis függőleges vonalkák, ún. szamaritánus-vonalak azt jelzik, hogy együtt érez másokkal, gondoskodó, segítőkész, filantróp tulajdonsággal rendelkezik.

A fejlett Merkúr-dombhoz társuló - a tenyérélen kissé lejjebb lévő - markáns nagy Mars-domb őszinte embert szimbolizál, aki nem alakoskodik, ha problémák kínozzák, hanem vállalja a nehézségeket, ám azt is jelentheti, hogy megállja a helyét az élet kihívásaival szemben. Ez utóbbi mellett szól, hogy ívelt tenyér élén az ív a Mars-területnél a legmarkánsabb. Az ujjai alatt lévő többi dombja nem vehető ki, olyanok, mintha teljesen egybefolynának.

A kéztőnél, a Hold-domb alatt jól láthatóan kidudorodik a Neptunusz-dombja, ennek remek koncentrálóképesség, kifinomult szellemiség, természetfölötti érzékenység a jelentése. Ez a teltség azonban utalhat túlzott nyughatatlanságra, illetve valamilyen drog - ami lehet gyógyszer is - használatára.

Az életvonal - ha jól látom - halványan indul, gyerekkori fizikai gyengeséget, vagy családi problémát jelezve. Később viszont zavartalanul, szép ívben folytatódik egy darabig, aztán véget ér. De még ezelőtt egy belső életvonal indul paralel e fővonallal, és tovább folytatódva mutatja, hogy valamilyen nehéz helyzetből szerencsésen megmenekül. Ez a formáció mindkét kezén megjelenik.

Mircigina - jobb tenyérAz egyenes, tiszta fejvonal már indulásnál elkülönül az életvonaltól, ami türelmetlenségről árulkodhat, ugyanakkor egy darabon a két fővonal, egymás mellett halad, ez viszont az elővigyázatosság jele. A fejvonal a Jupiter-domb alatti területről ered, tőle elég nagy távolságra, ami egoizmusra valamint gyakorlati érzékre enged következtetni, de egyben a lágyságnak és a gyöngédségnek is jele lehet.

Ezen kívül a fejvonala elég hosszúnak tűnik, bár a vége a képeken eléggé elmosódott, nem zárható ki, hogy eléri a kisujj tengelyének a középvonalát. Ha ez a helyzet, akkor Sydney-vonalról van szó, s a részletes elemzéshez érdemes elolvasnia az arról leírtakat is. A fejvonala egyébként - különösen a bal kézen - közel van a szívvonalhoz, a kézkönyvek ezt úgy magyarázzák, hogy a fej uralja a szívet, de jelenthet allergiára való hajlamot is.

A szívvonal jól kirajzolt, egyenletes és mélyen a Merkúr-domb aljáról indul, s a középső- és a mutatóujj közét fut két ággal. Ez az ész és a szív harmóniájának a szimbóluma, ugyanis ez a két ág értelmére, illetve szenvedélyére, romantikus érzelmeire és a köztük fennálló egyensúlyra utal.

Meglehetősen kevés mellékvonal lelhető fel a tenyerén, ez azt jelzi, hogy nem túl bonyolult személyiség, de anyagiassága és konzervatív gondolkodásmódja hajlamosítja arra, hogy röghöz kötötté váljon.