Rosta Erzsébet weboldala


Ujjai a kézfej felől nézve jóval hosszabbaknak látszanak, mint a tenyérről készült képeken. Ha az utóbbiakon hasonlítjuk össze az ujjakat a tenyérrel, kiderül, hogy az ujjak valóban hosszúak, de nem túlságosan. Kriszta - bal kézfejBár az is lehet, hogy a felvételek rossz szögből készültek (az objektív nem derékszöget zárt be a kézzel), ezért látszik a két tenyér túl nagynak, ez az oka annak, hogy a kéz fonákját szemlélve az ujjak mérete másként viszonyul a tenyérhez.

Biztos viszont, hogy az ujjai feltűnően vékonyak, a tenyere pedig meglehetősen széles, telt. Amíg a csontos, vékony ujjak a szellemi érdeklődést, az elemzésre való hajlamot jelzik, addig a telt tenyér a függetlenségre való törekvést ábrázolja, együttesen olyan embert jelenítenek meg, aki szeret a maga ura lenni. Mozgékony, általában jól terhelhető, azonban nehezen viseli el a zárt helyiségben tartózkodást, jobban érzi magát a szabad levegőn. A vékony, viszonylag hosszú ujjak a gyors felfogóképesség jelei, míg a széles tenyér a test energiáját tükrözi.

A kéz állagáról - elsősorban a tenyérről készült képek alapján - azt gondolom, hogy elasztikus, olyan ellenálló lehet, mintha egy gumilabdát vagy gumikarikát nyomnánk össze. Ez arra utal, hogy nemcsak beszél, hanem cselekszik is.

Az összezárt ujjai - a passzív kezének gyűrűs és kisujja kivételével - nagyjából összesimulnak, de még ekkor is látható az ujjak között itt-ott kis rés, ami arról árulkodhat, hogy a kéz gazdája érdeklődő, de sem a pénzt, sem a titkot nem képes, vagy csak nehezen tudja megtartani.

Az ujjai - különösen a jobb kezén - a gyűrűsujját hangsúlyozzák (körömpercük enyhén a gyűrűsujj felé görbül), ráadásul mindkét esetben ez az ujja hosszabb a mutató ujjánál. Ez bizonyos becsvágyat jelez, elsősorban elismerésre vágyik, ugyanakkor árulkodhat elbizonytalanodásról is.

Ez utóbbit támasztja alá, hogy az aktív kéz középső ujjának felső íze feltűnően a gyűrűsujj felé hajlik. Ez a formáció olyan személyekre jellemző, akik nehéz helyzetekben hajlamosak a borúlátásra, és az indokoltnál több felelősséget vállalnak magukra. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy tervezték, ők „viszik el a balhét”.

Kriszta - jobb kézfejA kisujja - bár nem éri el a gyűrűsujja körömpercét - mégis hosszú, csak a tenyérbe ágyazottsága miatt (meglehetősen mélyről indul) tűnik rövidnek. Amikor az ujjak töveit összekötő képzeletbeli vonal ilyen erős görbületet mutat, az a praktikus és a szellemi érdeklődés irányát mutatja.

Mivel ennek az ívnek a kisujjnál a legnagyobb a lejtése, jelképezheti azt is, hogy az anyagiakban könnyen befolyásolható, és a környezetét nem tudja, vagy nem akarja kihasználni a maga javára.

Az ujjak, beleértve a hüvelykujjat is, merevnek tűnnek (ez nem tévesztendő össze az ujjak görbeségével), ami elővigyázatosságot, igazságérzetet szimbolizál, érzéseiben kifinomult, de nem demonstratív. Nem kifejezetten érzéki ember, viszont hűséges és nagyon megbízható.

A hosszú hüvelykujj második íze valamivel hosszabb a köröm íznél, arra utalva, hogy céljai elérésében szellemi erejét használja fel. Akaraterejét, szándékát, öntudatát megfelelően ötvözi szellemi befogadóképességével, logikai készségével, azonban valamivel több kitartásra lenne szüksége.

A kézzel 60 fokos szöget bezáró hüvelykujj szerint toleráns.

A széttárt ujjú képeken a hüvelykujj körme jól látszik, ami jellemes, gyors észjárást, nyílt érzéseket reprezentál. Ha a hüvelykujj körmének - miként azt a jobb kézfejéről készült felvétel mutatja - csaknem az egésze megfigyelhető, az annak a jele, hogy a hüvelykujja - beállva a sorba - „összedolgozik” a többi ujjával, mintegy felerősítve az általuk hordozott képességeket.

Kriszta - bal tenyérA körmök hosszúak - nem hosszúra nőttek - fejlett esztétikai érzékről tudósítanak, idealizmust jeleznek, valamint bizonyos fokú hajlamot képzelgésre, hajlamos nem figyelembe venni azokat a tényeket, amelyek ellenszenvesek számára.

Színűk, állaguk és a - hüvelykujjakon megfigyelhető - holdjaik szerint jó keringésről tanúskodnak.

A keze leginkább a filozofikus, vagyis az intellektuális kéztípusba tartozhat. A tojásdad alakú kézhez téglalap formájú tenyér társul hosszú, csontos ujjakkal, az ujjvégződések lekerekítettek.

Eszerint alkalmazkodó, elfogadó személyiség, ugyanakkor tartózkodó és óvatos. érzelmeiben megfontolt. A filozofikus kezűekre jellemző, hogy - noha barátságosak - az érzelmeikben ridegek. Nehezen kiismerhetők, nem könnyű beléjük látni, ám ha kézfejük kisebb az átlagosnál. akkor már a szívük vezérli őket, nem az eszük. (Az utóbbi két mondatot csak feltételesen, tájékoztatásként írtam, mert a képek alapján nem tudtam egyértelműen megállapítani, hogy az alkatához mérten a kezei milyennek: kicsinek, vagy nagynak, esetleg a kettő közötti átlagosnak számítanak-e.)

Kezein szinte az összes domb megtalálható, a négy ujj alatti dombok azonban elmosódottak, helyzetük nehezen meghatározható. Markáns viszont a Vénusz- és a Hold-dombja, sőt a Hold-domb alatt jól kivehető a Neptun-domb is, összességében jelezve, hogy tulajdonosát az élet dolgai inkább lelkileg befolyásolják, ezért érzékeny, visszahúzódó, érzéseiben sérülékeny, ugyanakkor a gondolkodása elmélyült és misztikus. Ösztönösen belelát az emberek veséjébe. Lojális, igazi hű barát, ha érzelme valaki iránt feltámad, a szerencsés kiválasztottért minden áldozathozatalra képes.

A felnagyított képek tanúsága szerint mindkét tenyerét apró vonalkák sokasága hálózza be, a sok szerteágazó vonal nehezen kiismerhető, komplikált lelkületű embert szimbolizál.

Kriszta - jobb tenyérA fővonalak közül a Vénusz-domb körül futó életvonal meglehetősen hosszú, egyszerre jelképezi a Vénusz és a Mars hatását. A passzív kéz életvonala indulásnál rosszabb minőségű, mint az aktív kezén lévő vonal, ez gyermekkori - családi vagy egészségi - problémáról árulkodhat. A rajta lévő harántvonalak a buktatókat jelzik. A vonal középtájékán – ívével követve a fővonalat - egy jól kivehető vonal indul lefelé a csuklóvonal irányába, ez gyengélkedést jelezhet 50 és 60 év között. Egyes könyvekben ez - az életvonalból ferdén lefelé - a kézgyök felé tartó mellékvonalka az un. klimaktérium vonal, mely az életerő hanyatlására figyelmeztet.

A fejvonal enyhén lejtve, egyenesen tart a Hold-domb felé, ami érzékenységet jelez, tetteiben olykor instabil, ingatag, gondolkodása szétszórt. Izgatják az intuíciót, képzelőerőt igénylő feladatok.

A nagy Mars-dombról eredő szívvonal alapján érzelmi megnyilvánulásaiban ingerlékeny, a sok zavaró jel pedig egészségi, pszichikai problémát jelezhet. A hullámos futása ugyancsak gyengíti a vonal erejét.

A fej- és a szívvonal között sok összekötő vonal látható, jelképezve, hogy a forró érzelmek, keveredve a hideg észérvekkel, rendszerint fájdalmat okoznak. A szívvonal villás végződésének egyik ága a Jupiter-dombra, a másik a mutató- és középső ujj közé fut, ez igen kedvező formáció, párkapcsolatban meglehetősen kecsegtető ígérete a boldogságnak. Mivel a villa mindkét ága azonos hosszúságú, feltételezhető, hogy a szerelme kitartó lesz.

A sorsvonal a Hold-dombról ered és egyenesen fut felfelé a középső ujj irányába, jelezvén, hogy személyes boldogulása nagyban függ másoktól.