A+ A A-

Katibogár kézelemzése

  • Közzétéve itt: Anonim személyek kézelemzése

 

Katibogár - bal kézfejA kéz színéből a vérkeringésre és a vérmérsékletre lehet következtetni. A bőr színe, sápadt, fehér, vörös vagy szederjes kék lehet, aszerint, hogy a vér mennyire gazdag vagy szegény oxigénben. A bőr rózsás színét az oxigéndús vér kölcsönzi, ezért a rózsaszínű kéz a jó egészséget szimbolizálja. A szederjes árnyalatot viszont az oxigénhiányos vér okozza.

Révész Géza „Az emberi kéz” című könyvében megemlíti, hogy nemcsak a kéz bír különös kifejezőerővel, hanem pusztán a bőr színe is sokat elárul. Eckstein szerint a bőr azonkívül, hogy karakterológiailag hasznos információt nyújt, prognosztikai jelentőséggel is szolgál. Például a feltűnően fehér kéz vérszegénységre utal, míg a rózsaszínű kéz a normális vérkeringést jelzi. Felismerve a bőr karakterológiai fontosságát, Kretschmer a vörös kéznek erős temperamentumot, a rózsaszín kéznek jóságot, szeretetet tulajdonított. Ezek alapján, persze csak akkor, ha a valóságban is vöröses színű kezének bőre, tele van vitalitással, kolerikus alkat, szenvedélyes érzelmei nem mindig állnak kontrollja alatt.

A széles tenyér ugyancsak energikus, tevékeny emberről árulkodik, aki emellett nem veti meg az anyagi javakat, és nehezen viseli el a bezártságot, jobban érzi magát a szabad levegőn.

Katibogár - jobb kézfejA részben összezárt ujjainak végződései nem keskenyednek el, ez az ujjhosszakkal egyetemben azt szimbolizálja, hogy jól csinálja a dolgát, azonban követi az instrukciókat, függetlenül attól, hogy azok jók-e vagy rosszak.

A gyűrűsujja mindkét kezén hosszabb a mutatóujjánál, ami arról árulkodik, hogy a kéz gazdájában van egy bizonyos bátortalanság, félszegség, hiányzik belőle a büszkeség, kevélység.

A húsos, duzzadt ujjvégek szerint nagyon szenzibilis, olykor forróvérűen szexis. A mutatóujj tömzsi tőperce pedig arról árulkodik, hogy evésben ínyenc, szereti az asztal örömeit. A középső ujja spatulásan szögletes, ami óvatosságot jelöl; a gyűrűsujja hasonlóan szögletesen spatulás, eszerint gyakorlott másodhegedűs; a lekerekített mutató- és a kisujjak pedig impulzivitásra, igazságkeresésre, és jótékonyságra való hajlamot jeleznek. A hüvelykujja közepes hosszúságú, ugyanis elég fentről ered. A hüvelykujj körömperce rövidebb a második íznél, ennek alapján - noha jó szellemi képességű - több elszántság kellene elképzelései megvalósításához. A hüvelykujj körömperce kissé hajlékony, de az egész ujja merevnek látszik, ami arra utal, hogy elővigyázatos, konzervatív, nem törekszik újítani, elfogadja a megszokottat. A fennálló isteni rendet nagyra becsüli, nem lázad ellene.

Katibogár - körmökKörmei rövidek, követik az ujjvégződések formáját, reprezentálva, hogy jó ítész, szeret vitatkozni, rendszerint türelmetlen. Az egészségre vonatkozóan pedig a szív gyenge működésére figyelmeztetnek, erre utalhatnak a körmök holdjai amelyek - a hüvelykujj kivételével - kicsik vagy hiányoznak.

A rövid körmű emberek hajlamosak szívbetegségre, de gyakran panaszkodnak alsó végtagjaik fájdalmára. A lapos körmök idegi problémára figyelmeztetnek, a körömház fölött beszakadó bőrszálak nyomai nagyfokú nyugtalanságot szimbolizálnak. A hosszában recézett körmök anyagcserezavarról árulkodhatnak.

A több ujjforma alapján keze a vegyes kéztípusba sorolható. Ez a kéztípus nem rossz, de sok ellentmondásosságot rejt magában. Erről a kézről végtelen sok kombináció és variáció felfedezhető, ráadásul lehet a vegyes kéz szabályos és szabálytalan. A vegyes kéztípusra jellemző, hogy tulajdonosa meglehetősen jól tud alkalmazkodni, szinte mindenhez ért, lendületes, sokoldalú, érdeklődő, leleményes, de mégsem tud igazán elmélyedni semmiben. Jelen esetben, mivel a hüvelykujj és a mutatóujj nem erősebb a többi ujjnál, inkább a pozitív hatások érvényesülnek.

Katibogár - bal tenyérAz ujjak alatti dombok közül egy sem dudorodik ki jól észrevehetően, a tenyér élen lévők erősek. A fejlett nagy Mars-domb szerint kedveli a kulináris élvezeteket, a Hold-domb pedig misztikus hajlammal spékelt nyugtalanságról árulkodik. Ugyanakkor - ettől eltérően - a Hold-domb sima felülete a nyugodt lelkület jele. Ez a kettősség nagyon jellemző a vegyes kézre. A hüvelykujj párnája, a Vénusz-domb fele részben horpadt, a másik fele nemcsak telt, hanem - az életvonal futása alapján, ami mélyen bent fut a tenyérben - jól fejlettnek tekinthető. De a kettősség esetén szexuális ereje ingadozó, hol erős, hol gyenge.

Az életvonal széles ívet alkot, azonban a vonal indulásánál és végződésénél elég zavart, a közte lévő elég széles szakasz viszont jó minőségű. A vonal kezdeti szakasza gyerekkori gyengeséget, betegséget, vagy családi problémát jelezhet. A vége felé bojtossá váló életvonal - mivel a mellékvonalak a csukló felé haladnak - egészségromlást, gyengülő életerőt prognosztizál, ami a vonal hosszából ítélve természetes folyamat. Az életvonalon található két sziget valamilyen belső szervi problémára utalhat, bár a szigetre vonatkozó megítélések, olykor egymástól homlokegyenest eltérnek. A felfelé ívelő kis vonalak pozitív jelentésűek, a lefelé húzódók negatív hatásúak. A szálkás vonal rossz jelentésű, erőcsökkenés jele, ezek a megállapítások általában a többi fővonalra is jellemzőek.

Katibogár - jobb tenyérA fejvonal ugyancsak zavartan indul, és egy jó darabon egy vonalként fut az életvonallal, ami az önállótlanság, a mérlegelésre, hezitálásra való hajlam jele. Amikor viszont elválik az életvonaltól teljesen kitisztulva halad tovább, nagyon enyhe ívben a Hold-domb felé tart, jelképezve, hogy a vonal gazdája a gyakorlati feladatokat megfelelő fantáziával látja el.

A szívvonal hosszú, de sok kis, megszakadozó vonalból tevődik össze, ami érzelmi bizonytalanságot szimbolizálhat. A szívvonal a középső- és a mutatóujj között végződik, ez a racionális gondolkodás és az érzelmek harmonikus egyensúlyának bizonyítéka.

Az egészségvonalat csak sejtem, oly halovány, ami ugyancsak érzékenységről vall. Az viszont, hogy a vonal átvágja az életvonal alját, fizikai leromlásra utal. Megjegyzem, ez a szimbolika ugyan az élettartamát valószínűleg nem befolyásolja, viszont az életminőségét igen.

További olvasnivaló

Szobában végezhető torna

Váltott lábnyújtás falhoz támaszkodva ...

Folytatás...

Ostracoda kézelemzése

  A széles, tömör, spatulás illetve lapka formájú tenyere szerint magabiztos, energikus, tevékeny ember, aki igényli a függetlenséget, nem érzi jól magát a szoba négy fala között, inkább a szabad levegőn...

Folytatás...

Pro és kontra a cápaporcról

Néhány hónapja egy kedves ismerősöm egy doboz cápaporc kapszulával lepett meg, aminek igen megörültem, mert hallottam, hogy kiváló gyulladás gátló, enyhíti az ízületi fájdalmakat, a porckopásokat. Ráadásul éppen kapóra jött...

Folytatás...

Az asztrológia és a numerológia kapcs…

  Az állatövi jegyek a tavaszponttól kiindulva, a Nappálya mentén, a Nap haladásának megfelelően helyezkednek el a következő sorrendben: kos, bika, ikrek, rák, oroszlán, szűz, mérleg, skorpió, nyilas, bak, vízöntő, halak...

Folytatás...

Így utólag visszatekintve ez a jövend…

    Koncz Zsuzsa énekművész   Az első „Ki mit tud?” utáni nyáron minket „Gézengúzokat” sűrűn hívtak különböző rendezvényekre énekelni. Párszor együtt léptünk fel Szörényi Leventével és Szörényi Szabolccsal. A próbákat többnyire szüleik Visegrád utcai...

Folytatás...

Összetett számok

A modern numerológia a nagy számokat az 1-tol 9-ig terjedő elemi számok valamelyikére redukálja a lehető legegyszerűbb és legpopulárisabb módszerrel; egyszerűen összeadják a számjegyeket. Ha az így kapott szám 9-nél...

Folytatás...