A+ A A-

'Gyermek utáni vágy' kézelemzése

  • Közzétéve itt: Anonim személyek kézelemzése


Mielőtt rátérnék a kezeinek elemzésére, rendhagyó módon idézek levelezésünkből, Majthényi György A kéz beszél című könyvéből, továbbá röviden utalok William Benham - A tudományos kézelemzés törvényei című összefoglaló művében leírt - kérdésével kapcsolatos észrevételeire és természetesen szót ejtek a modern palmisztria - pontosabban kézelemzés (angolszász terminológiával hand reading) - állásfoglalásáról is.

„Kedves Erzsébet!

Gyermek utáni vágy - tenyérrészlet
Konkrétan csak egy dolgot szeretnék kérdezni: lesz-e gyermekem, és ha igen, hány várható a tenyérrajzolat alapján. 39 éves vagyok.

Készítettem egy külön nagyított képet a házasságvonal környékéről, mert az utóbbi időben megjelent azon egy rombusz, függőleges áthúzó vonallal. Két nagyméretű X is látható ezen a területen.

Minden nagyon érdekel, bármit meg tud állapítani a kezemről.


Előre is köszönöm: E”


„Kedves E!

Ha arra kíváncsi, hogy lesz-e gyereke, vagy sem, már most, látatlanban azt tudom mondani, hogy a kézen fellehető apró kis vonalak erre a kérdésre nem adnak feleletet. Erről már korábban kérdezett egy Önhöz hasonló korban lévő asszony, melyre, ha jól emlékszem, a Gyerek kézelemzése című írásomban válaszoltam.
Az igazság az, hogy a kézről elsősorban a személyiség, a képességek, az egészségi problémák, a veleszületett rendellenességek stb. állapíthatók meg, meglehetős pontossággal. A gyermekek nemére, számára valamint a különböző párkapcsolatokra utaló „jelzések”- noha nem ismeretlenek számomra - elsősorban a tenyérjósok praktikái közé tartoznak. A leírásuktól inkább eltekintek, ugyanis véleményem szerint nincs semmiféle jelentőségük.

Üdvözlöm: Erzsébet”


Majthényi György a gyermekek jeleiről a következőket írja:

„Nagyon is kérdéses jelek. Keresték a tenyér minden területén és a régi időktől mostanáig sok vonalra fogták rá, hogy a születendő vagy megszületett gyermekeket jelenti. Keresték a Vénusz dombon, a fejvonalon, az életvonalon, de legtöbbször a Merkúr dombon és a Merkúr ujjon. A legtöbb újabb kori szerző a házasságvonalra irányuló rövid egyenes (illetőleg merőleges) vonalban látja a gyermekek megjelölését. Sok ezer esetben figyeltem meg ennek a feltevésnek a tévességét. Hány, de hány többgyermekes anyát láttam, akinél hiányzott ez a jel, illetőleg úgy rajzolódott ki, hogy át is vágta a házasságvonalaknak nevezett vonalakat, és ezzel a házasság békétlenségét jelezte. Inkább a Merkúr ujj hajlatának kurta, rézsútos átvágását találtam megfelelő jelnek. Ez sem mutatkozott tökéletesen megbízhatónak, de az esetek 60-70%-ában nemcsak a gyermekek számát, hanem az abortuszokét is jelezte színtelen voltával, törtségével…”

Benham szerint a termékenység gyengeségét jelzi, ha a Merkúr vonalon a fejvonal közelében, vagy azon a helyen, ahol a Merkúr-vonal a fejvonalat keresztezi, egy csillag található. Egy másik fontos figyelmeztető jel a gyengén fejlett, lapos Vénusz-domb, mely az egyén hűvös természetére, szexuális vágyának hiányára, a másik nemhez való vonzódásának gyengeségére utalhat. Szerinte a Vénusz-domb e jellemzői felhasználhatóak a házasság gyümölcsözőségének előrejelzésére, ugyanis ha a szexuális vágy kevéssé van jelen, akkor kisebb a valószínűsége, hogy az embernek gyermeke lesz.


Gyermek utáni vágy - jobb kézfejA mai kézelemzők többsége viszont azt vallja, hogy a kéz csak az egyén - az analízis időpontjában birtokolt - energiáiról, képességeiről nyújt tájékoztatást, vagyis a kézértékelés nem használható jövendölésre, nem mondja meg azt, hogy mekkora vagyonhoz jut, hány házassága, gyermeke lesz az embernek. Az utóbbi vonatkozásában azt érdemes megfigyelni, hogy mennyire erősek vagy gyengék azok a kompetenciák, kvalitások, melyek fontosak lehetnek a párkapcsolatban. A kézelemzés abban segít, hogy feltárja az ember gyengeségeit és erősségeit, melyek ismeretében a jövőjét kedvezően befolyásoló döntéseket hozhat. Természetesen jelen esetben a kérdés csak részben válaszolható meg, a gyümölcsöző házassághoz megfelelő és együttműködő partnerre is szükség van…


Ezután vegyük szemügyre a kezét

Az ujjak tenyérhez viszonyított hossza egyensúlyt mutat, ami összhangra utal, melyből azt a következtetést lehet levonni, hogy a testiséget, az anyagiasságot szimbolizáló tenyér és a lelki, szellemi beállítottságot jelző ujjak energiái kiegyenlítik egymást. A vaskos, húsos, széles tenyér nemcsak testi értelemben, hanem lelkileg is közvetlen ember sajátja.

Gyermek utáni vágy - bal kézfejA rózsaszínű kéz frissességet, jó kedélyt jelöl, ezzel azonos a jelentésük a lekerekített ujjvégződéseknek. Azon a fotón, melyen közeli (nagy felbontású) kép készült a tenyér éléről, jól látható, hogy a bőr struktúrája meglehetősen érdes. Eszerint rámenős ember lehet, aki nem hagyja magát a környezetétől befolyásolni. Ugyanerre, illetőleg hasonló vonásokról - önbizalomról és független viselkedésről és gondolkodásmódról - árulkodik a mélyen eredő, a többi ujjal viszonylag nagy szöget bezáró hüvelykujj.

A hüvelykujj nagysága, hossza alapján agilis, aktív és valószínűleg szenvedélyes ember, sőt az is feltételezhető, hogy a szerelemben kezdeményező. Hüvelykujján a körömperc valamivel rövidebb a második íznél, jelezve, hogy a gyakorlatiassága jó logikával párosul.

A hüvelykujj merevsége szerint gyakorlatias, céltudatos, szorgalmas, megbízható ember. A szilárd, merev körömperc a makacs, elszánt ember sajátja, aki azonban kellően megfontolt és kifinomult igazságérzettel rendelkezik. Az óvatosságra ráerősít, hogy az életvonal és a fejvonal együtt ágból ered, indulásnál egy jó darabig egy vonalként fut. Ez utóbbi azt jelenti, hogy olykor túlságosan elővigyázatos, hajlamos a hezitálásra, aminek következtében elszalaszt fontos döntéseket. Ugyanakkor apró lépésekkel, szívósan halad kitűzött célja felé.

Gyermek utáni vágy - jobb tenyérAz ujjai mindkét kezén kissé a gyűrűs ujj felé hajlanak, mintegy hangsúlyozva ezt az ujjat. E szerint éles elméjű, akit nehezen lehet megtéveszteni. Ezen felül a mutatóujjánál hosszabb a gyűrűsujja jó ízlést, esztétikai érzéket jelez, idealista, családszerető embert jelképez.

Ujjai, melyek nem görbék, hanem egyenesek, utalhatnak arra, hogy hajlamos az első látásra, benyomásra ítéletet alkotni. Ez viszont némiképp ellentmond a megfontoltságának. Az ujjak tőpercein úgy látom, mintha kialakuló „materiális bütyök” kezdemények lennének. Ez széles tenyéren gyakori, azt jelzi, hogy a materiális dolgokat sem veti meg. A kisujj alsó ízperce húsos, ez az érzékiség egyik jele, viszont a felső perce elvékonyodó, görbült, ami a kézkönyvek alapján méhproblémára utalhat.

Körmei ránézésre jó állagúak, épek, jó a színűk, rajtuk a holdak jól látszódnak, megfelelő egészségi állapotot jelezhetnek.

Az ujjak alatti dombok nincsenek a helyükön, egymástól félrecsúsztak, négy helyett három dombbá olvadtak össze. Emiatt a jelentésük vegyes, vagyis az ujjak alatti dombokkal kapcsolatban a domináns hatás nem értékelhető. A kézélen lévő dombok közül a Hold-domb kidudorodik, erős fantáziát jelezve.

Gyermek utáni vágy - bal tenyérA Benham által említett Vénusz-domb közepesen fejlett, vagyis a vitalitás és a libidó szempontjából nem hordoz negatív üzenetet.

A szabályos ívű, mélyen árkolt, töretlen életvonal jelzi a vitalitás mértékét, a fizikai erőnlétet, az életbe való beilleszkedést. Bár ez a fővonal nem öleli teljesen körbe a hüvelykujj dombját, ez nem jelent rövid életet, azonban a villás végződés bizonyos energiavesztést jelez, legyengülhet a szervezet.

A fejvonal vékonyabb az életvonalnál, végig enyhén lefelé ível, utalva arra, hogy izgatják a képzelőerőt igénylő feladatok. A szívvonalon elég sok átlós harántvonal látható, erről a szakkönyvek azt írják, hogy nőknél nehéz szülést, vagy a gyakori vetélést jelezhet.

A szívvonal a középső- és a mutatóujj között végződik, ez a formáció az érzelmi élet legkedvezőbb jele.

A sorsvonal jól kirajzolt, hosszú, nincsenek rajta zavaró jelek, szorgalmas, dolgos embert jelöl.

A kezeken három csuklóvonal is jól kivehető, az ilyen karpereccel rendelkező ember kiváló fizikumú, jó értelmi képességű egyén.

További olvasnivaló

Hetente négyszer is megteszi ezt a veszé…

Kész csoda, a szikh tartja a szavát. Mintha megemberelte volna magát, vigyázva, óvatosan vezet. Tud normálisan, figyelmesen menni, egyenletesen haladni, defenzív módon közlekedni. Hegyi falu mellett visz utunk. Pici...

Folytatás...

A csukló fölötti delta, avagy a Neptun-d…

Gyakran található delta a tenyéralap közepén, a két domborulat (a Hold- és Vénusz-domb) közötti területen, ami megfelel a t-trirádiusz (delta) helyének, s amelyet a tenyérelemzők  egy része Neptun-dombnak nevez...

Folytatás...

Mérgező állatok

A legtöbb állat mérge csak akkor hat, ha szúrással vagy harapással a bőrbe jut. Az idegmérgek az idegrendszert támadják meg és erős izgalmat okoznak (tünetei: izomgörcs, rángatózás...

Folytatás...

November

A hónap különféle elnevezései A Csízió ajánlásai Időjárási hiedelmek Mindenszentek napja Halottak napja Szent Hubertusz Borromeo Szent Károly Tours-i Szent Márton Szent Lipót Sicsi-go-san fesztivál Árpád-házi Szent Erzsébet Szent Cecília...

Folytatás...

Munkahelyen végezhető gyakorlatok

  A hátizmot erősítő gyakorlathoz álljunk háttal a falhoz egy lépés távolságban, tenyerünket helyezzük a falra, majd karunkat teljes erőnkből feszítsük hátrafelé. Könyökünk nyújtott legyen a gyakorlat végzése közben...

Folytatás...

Anitarig kézelemzése

Kretschmer német pszichiáter kézzel kapcsolatos megállapítása szerint keze a leptoszom, vagyis a sovány testtípusba tartozó, ennek megfelelően valószínűen, sovány testalkatú. A leptoszom emberek kezei mindig keskenyek, finomak, érzékenységre, a szép...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?