Rosta Erzsébet weboldala


Kretschmer német pszichiáter kézzel kapcsolatos megállapítása szerint keze a leptoszom, vagyis a sovány testtípusba tartozó, ennek megfelelően valószínűen, sovány testalkatú. A leptoszom emberek kezei mindig keskenyek, finomak, érzékenységre, a szép iránti fogékonyságra utalnak.

Anitarig - jobb kézfejKezei jellemzően mind a csukló, mind a lekerekített ujjbegyek felé elkeskenyednek. Az enyhén elvékonyodó, háromszögre emlékeztető kéz legjobban a művészi kézhez hasonlít. Ezen a kéztípuson elsősorban a művészet kedvelését lehet érteni, ezt a kéztípust a művészetek inkább csak befolyásolják, örömet szereznek számukra, ritka, hogy maguk is művészekké válnának. A művészi kéztípus sajátossága, hogy gazdájára jobban hatnak a színek, a zene, az ékesszólás, a könnyek, az öröm, a bánat, mint másokra. Ezek az emberek rendkívül érzékenyek, örömükben képesek a legmagasabb csúcsokra emelkedni, ugyanakkor kétségbeesésükben, bármely apróság miatt hajlamosak a legnagyobb mélységbe süllyedni. Jelen esetben - mivel a kezei keménynek és kissé elasztikusnak látszanak - az a valószínűbb, hogy elsősorban a jó tulajdonságokat birtokolja. A lekerekített ujjak pedig jó alkalmazkodó képességet, kiegyensúlyozottságra, emocionális stabilitásra való törekvést jelképeznek.

Ujjai meglehetősen hosszúak, jelezve a részletek iránti érdeklődését, az elemzésre való hajlamát valamint a megismerési vágyát. Az analitikus gondolkodásmódját támasztják alá az ujjak alsó percénél látható apró kidudorodások is, melyek ugyancsak az elemző személyiség jelei. Ez utóbbi jelek azonban arra is utalhatnak, hogy nem szívesen beszél mások előtt érzelmeiről.

A széttárt ujjakon a kisujj és gyűrűsujj valamint a mutatóujj és a hüvelykujj között nagy az ujjköz. Mindkét széles rés a cselekvési függetlenséget, vagy az arra való törekvést reprezentálja. Az összezárt ujjai teljesen összesimulnak, olyanok mintha összenőttek volna, jelezve, hogy ragaszkodik a konvenciókhoz, elmélyült, bensőséges lelki életet él, továbbá azt, hogy merev természete mellett, érzékeny és sérülékeny.

Anitarig - bal kézfejA mutatóujja a középső ujja felé hajlik, mutatva, hogy bizalmatlansága miatt, olykor teljesen elszakad a valóságtól. A kisujj a gyűrűsujjat hangsúlyozza, ami arra utal, hogy gyakorlati képességeit, esztétikuma kiélésére használja fel, mert a materiális dolgok nem túlságosan érdeklik.

A gyűrűsujj - noha, nem fekszik mélyen a tenyérben - láthatóan jóval hosszabb a mutatóujjánál, ami a szép iránti vonzódás és az elismerés utáni vágyakozás jele. Ez a formáció - amikor a gyűrűsujj hosszabb az ideálisnál - szimbolizálhatja azt is, hogy önbizalom hiányban szenved, és alárendeltségi érzete van.

A hüvelykujja hosszú és merev, nagy szöget zár be tenyerével, arról júdáskodva, hogy céljai, vágyai megvalósításában szellemi erejét használja fel. A merev körömperc elszántságot, makacsságot fejez ki, ugyanakkor elővigyázatosságot és hiányos önbizalmat is jelképez. A nagyon elálló, merev hosszú hüvelykujj, melyen mindkét ujjperc hosszú, jó logikai adottságot, koncentráló- és alkalmazkodóképességet jelöl, ennek ellenére nem függ mások döntéseitől. A környezetéhez való viszonyát tekintve az ilyen ujj egyaránt lehet pozitív vagy negatív, azonban mindegyik esetben rendkívül hatékony.

A kezeit nézve - különösen a tenyérképeken (a jobb kéz esetében a kézfej fotóján is) - jól látható egy kicsúcsosodás a hüvelykujján, abban a pontban, ahol az elválik a tenyerétől. Ez a formáció, melyet Beryl B. Hutchinson írt le, az idő rendezettségét mutatja, mely szabályszerűség megnyilvánulhat a ritmus, a zene - esetleg a tánc - szeretetében, vagy ösztönös (mondhatni belülről fakadó), olykor kényszerű pontosságot jelezhet. Közszereplőkön, színészeken ez a jel kifinomult humorérzékről is tanúskodhat.

Anitarig - bal tenyérHüvelykujján a második perce karcsú, elkeskenyedő, ez szellemi tapintatot szimbolizál, valamint bizonyos befolyásolhatóságot. A körömperc elvékonyodása ellentétes hatású ennek az íznek a nagyságával, mert amíg a felső íz normális hosszúsága, megfelelő akaraterőt jelöl, addig az elvékonyodás gyengíti az eltökéltséget.

Az ujjpercek nagyjából azonos hosszúságúak, azaz a három íz bizonyos összhangot jelez az érzelmi beállítottság, az intuíció, a logikai készség és az intellektus, valamint a testi erő, az ösztönös képességek között.

A körmök hosszúak (nem hosszúra nőttek, hanem a körömperc több mint felét elfoglalják) és keskenyek. Ez nem jelent jót, nem mutat nagy fizikai adottságot, testi erőt, viszont annál több pszichikai energiával bír.

A tenyere lapos, rajta a dombok gyengén fejlettek, annyira kivehetetlenek, hogy nem tudok mit mondani róluk. Ez egyébként jellemző a sovány kézre, és - mint jelen esetben is - jelenthet bizonyos erőtlenséget, vagy jelezheti a rámenősség hiányát, egyidejűleg erős vágyát sorsának jobbá tételére. A képek minősége miatt, még azt sem tudom eldönteni, hogy hol van a dombok csúcsa, mert nem láthatók a bőrvonalkái.

A vonalak sem vehetők ki, mert nem elég élesek a képek, talán jobb lett volna tenyérlenyomatot is küldenie. Az aktív kezén lévő életvonalról nem tudom megállapítani, hogy honnan ered, ezzel ellentétben a passzív kézen jól látható az életvonal az indulásnál. A másik két fővonal is vékony, ugyanakkor meglehetősen mélyek, kivétel az előbb említett életvonal az is csak az indulásánál.

Anitarig - jobb tenyérA két tenyérben az életvonalak eltérnek egymástól, ez különböző egészségi problémákat jelezhet. Az életvonal esetében a passzív kéz reprezentálja az öröklött bajokat, az aktív kéz pedig a szerzett betegségekre utalhat. Egyébként az aktív kéz életvonala - bár a kezdeti szakasza nem látszik - a későbbiekben széles ívben folytatódik, körülöleli a hüvelykujj dombját, ami feltétlenül jó folytatást jelöl. (Ennek alapján az esetleges betegségek életének kezdetén érhették.)

Az aktív kézen a fejvonal indulása is kétséges, a folytatásban végig enyhén lefelé ível, ami azt jelképezheti, hogy izgatják a képzelőerőt igénylő feladatok, érdekli, miként lehet a dolgok mélyére látni. Előszeretettel érdeklődik az egzakt és az okkult tudományok iránt. A fejvonal nagyon közel fut a szívvonalhoz, mivel a szívvonala a normális helyén van, ez azt jelzi, hogy a fej uralja a szívet.

Ugyanakkor a szívvonal egyenes, meglehetősen rövid, a középső ujjig fut, vagyis a Szaturnusz ujj alatt ér véget, ami viszont arra utal, hogy a szerelemnek a lelki része fontos a számára.