A+ A A-

Andi1978 kézelemzése

  • Közzétéve itt: Anonim személyek kézelemzése


Andi1978 - jobb kézfejFeltehetően sovány alkatú, legalább is a képeken látható kezek alapján erre következtetek. Kretschmer német pszichiáter ugyanis a kézzel kapcsolatos vizsgálatai során azt igazolta, hogy a testtípusok és a kéz alakja között összefüggés állapítható meg. Jelen esetben a kéz tulajdonosa valószínűleg leptoszom alkat, vagyis sovány, mert a kezei keskenyek, finomak, rajta a bőr szinte átlátszó, vékony, fakó.

Az ujjak a tenyeréhez viszonyítva meglehetősen hosszúak, ugyanakkor a tenyérrel összhangban vannak, együttesen azt jelezve, hogy tulajdonosuk egyensúlyt tart fenn a szellemi érdeklődés az anyagi beállítottság között. A hosszú, karcsú ujjakra jellemző, hogy szerelmi szempontból gyöngéd, érzékeny lelkületű. Ugyanakkor a pókhálószerű ujjak fáradhatatlan szenvedélyről árulkodnak.

A lekerekített ujjakra az elméleti gondolkodó és a praktikus dolgozó közötti átmenet a jellemző.  Például a lekerekített mutatóujj szerint érdeklődik a vallásos misztika iránt, jótékony és impulzív. A lekerekített középső ujj kritikus alkatot, nagy elővigyázatosságot és szélsőséges óvatosságot jelez. Olyan embert, aki erősen hisz a predesztinációban. A lekerekített gyűrűsujj, utalhat arra, hogy kedveli az embereket, általánosan értékeli a művészetet.

Andi1978 - bal kézfejA közel azonos hosszúságú ujjpercek bizonyos harmóniát jelképeznek a pszichikai, a spirituális és a materiális képességek között.

Bár a képeket kinagyítva úgy tűnik, mintha ujjain a felső ízpercek picit hosszabbak lennének. Ha a valóságban is így van, akkor ezek a hosszú körömpercek intelligenciát, logikai készséget jeleznek.

A kézkönyvek arról tájékoztatnak, hogy akinek ízpercei közül a legfelsők a leghosszabbak, az általában jó szellemi kondíciókkal bír. Nem túl tevékeny és nem túl anyagias.

Az ujjvégek nem keskenyednek el, hosszú ujjak esetén ez a fantáziadús kézre, a kifinomult ízlésre jellemző. Mindkét kezén a gyűrűsujjat hangsúlyozza a középső- és a kisujja, mintegy felerősítve a Nap tulajdonságokat, például az esztétikai szépérzéket.

Viszont az egyenes mutatóujj, amely majdnem azonos hosszú a gyűrűsujjal, kifinomult igazságérzetet jelöl.

Az összezárt ujjak közötti rések a közhiedelem szerint azt jelzik, hogy nem tud bánni a pénzével, mert a hézagokon kifolyik a pénze.

Andi1978 - jobb tenyérNoha nem húzta eléggé szét az ujjait, azt hiszem a felső ujjai közül a gyűrűsujj és a kisujj között legnagyobb a távolság, ez a hagyományokat, a bevett szokásokat elvető, elutasító karakterre, a szerelemben és a partneri kapcsolatban pedig cselekvési függetlenségre utal.

A hüvelykujját sem tárta jól el kézfejétől, de feltételezem, hogy nagy szöget zárhat be, mert nagyon lentről ered, ebből adódóan hosszú lehet ez az ujja, jelezve, hogy szellemi erejét képes hasznosítani. Noha nagy függetlenségi érzettel van megáldva és nem szívesen függ mások döntéseitől, mégis tud alkalmazkodni. A másokhoz való viszonyát tekintve, ez a kéz egyaránt lehet pozitív és negatív, azonban mindegyik esetben hatékony. A hüvelykujj merevsége, a szilárd körömperc szerint óvatosan, elővigyázatosan halad kitűzött célja felé.  A hüvelykujj második ízperce kissé elvékonyodik, ami a szellemi tapintat jele, de befolyásolhatóságot is jelképezhet.

A hosszú, keskeny körmök nagy idealizmust jeleznek, olyan emberről árulkodnak, aki fél szembenézni a tényekkel, hajlamos képzelgésre, túláradó érzékiségre, azonban ennek ellenére képes arra, hogy időnként megsértse környezetét. A hosszú körmök alapján egészségi szempontból hajlama lehet különböző légúti problémára, ezt erősíti meg az összeszűkülő szív- és fejvonal is.

Kéztípusa legjobban a filozofikus kézhez hasonlít, de nem mondható tipikusan annak. Néhány jellemző vonás azonban megtalálható jelen esetben, például az, hogy hisz a titokzatos erőkben, a természetfölötti dolgokban, amiről informál az enyhén a Hold-domb felé lejtő, rövid fejvonala is, jelezve, hogy izgatják a képzelőerőt igénylő feladatok.

Tenyeréről a képek eléggé homályosak, de az ujjak alatti dombok azért sem vehetők ki rendesen, mert sovány a keze. Talán a tenyérél dombjai, melyek viszonylag teltek, valamint a hüvelykujj domborulata, annak is az alsó része. A tenyér élen lévő dombok - fentről-lefelé: a Merkúr-domb, a Mars-, és a Hold-domb - együtt nehezen kiismerhető duális karaktert jeleznek.

Andi1978 - bal tenyérTemperamentuma változékony, állandóan változhat, lehet forró és hideg, egyidejűleg szenvedélyes rajongó szerető, röviddel később már utálat vehet rajta erőt. A Merkúr- és a Vénusz-domb képen látható együttese a szépérzék jele, valamint arról is árulkodik, hogy szerelmi életében olykor megbízhatatlan.

Az életvonalat egyáltalán nem látom rendesen, (hiába nagyítom ki) sem az ívét, sem a folytonosságát vagy hiányát nem tudom kivenni, azt sem, hogy hol szakad meg a vonal stb.

Ha küld tenyeréről használható lenyomatot vagy élesebb képeket, akkor privát E-mailben válaszolok, mert a találgatásnak nincs sok értelme. Tévútra vezet.

A fejvonal a kis Marsról indul, ami ingerlékenységre utalhat. A bal, vagyis a passzív tenyerében az élet- és a fejvonal nemcsak egy tőből erednek, de hosszan egy vonalban futnak, a jobb, aktív kezében is mintha ugyanilyen formátumú lenne ez a két fővonal. Ez nagyfokú óvatosságot, hezitálást jelez, ebből adódóan viszont előnyös alkalmakat szalaszt el.

A nagy Mars-dombról eredő szívvonal utalhat arra, hogy érzelmi megnyilvánulásaiban olykor ingerlékeny, követelődző. A szívvonal árkoltabb a fejvonalnál és annak egész közelében fut, arról tudósítva, hogy a szív minden esetben beleszól a fej ügyeibe.

További olvasnivaló

Irán – A teológusképzésnek három szintje…

  Ha jól gazdálkodunk időnkkel, és nem jön közbe valami váratlan esemény, hét nap alatt hazaérhetünk, ám addig még több mint 4000 kilométert le kell gyűrnünk - spekulálok magamban, miközben Qum...

Folytatás...

Varjú

A varjak bámulatos intelligenciával rendelkeznek, és - „unokatestvérükkel”, a hollókkal együtt - sokak szerint ők a legokosabb madarak. Képesek a tevékenységük megtervezésre és az egymás közti kommunikációra. Egyes fajaiknál a...

Folytatás...

Szemremegés, szemrángás - más néven tikk…

A szemvibrálást, vagy szemrángást, melyet az orvosi szakirodalom a tikkelés egyik fajtájának tekint, a szemet mozgató finom izmok szabálytalan időközönként jelentkező akaratlan összehúzódásai okozzák. A szemmozgató izmok ismétlődő görcsberándulásainak azonban...

Folytatás...

Kovidombi kézelemzése

A képeket szemlélve, már az első ránézésre szembetűnik, hogy a viszonylag széles és nagy tenyerekhez rövid, tömzsi ujjak társulnak, melyeknek különösen a tőperceik fejlettek. Ez utóbbi érzéki természetről árulkodik, ami...

Folytatás...

Az életvonal hossza és minősége

Olvasóimtól gyakran kapok a rövid vagy szakadt életvonal miatt aggódó privát leveleket. Bár az ezzel kapcsolatos kérdéseket általában „postafordultával” megválaszolom, a probléma általános érdeklődésre tarthat számot, ezért úgy döntöttem, kissé...

Folytatás...

Április

A harminc napos április eleinte a római év második hónapja volt, a Julius Caesar által bevezetett Juliánus-naptárban lett a negyedik. Ezt a hónapot a rómaiak a szerelem és a...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?