A kínai kézdiagnosztika a tenyérterületek felosztása során elsőként az általános irányokat határozza meg. Felső résznek általában az ujjak csúcsait (körömperceit), míg alsónak a tenyér csukló felé eső részét tekintik. A kézvonalak esetében felső résznek a vonal kiindulási szakaszát, vagyis az eredetét, alsó résznek pedig a végződését tartják; baloldalnak a hüvelykujj felőli oldalát hívják, míg a jobb oldal az, amelyiken a kisujj található. Ennek alapján az olyan irányok, mint a felső, alsó, jobb és bal nagyjából alkalmasak a gócpont helyének pontos behatárolására a testben. A páciens fő betegségének felismeréséhez és általános megítéléséhez azonban a kéz sav- és bázis (lúg) területeinek megkülönböztetésére és azonosítására is szükség van.
Sav területnek az életvonal és a hüvelykujj töve (második percének hajlító redője) által határolt területet (az ábrán 1-gyel jelzett sraffozott tartomány) tekintik. Ha ez nagy és telt, az arra utal, hogy a szervezet hajlamos a savasságra.
A mutató- és a középső ujjak közötti réstől induló, a gyűrűs- és a kisujjak között vertikálisan, egészen a fejvonalig lenyúló területet (az ábrán 2-vel jeleztük) a kéz bázis (lúg) területének tartják. Minél nagyobb ez a terület, annál lúgosabb a szervezet; azonban ha szűk és kicsi, az annak a jele, hogy a szervezet inkább savas kémhatású. Az a jó, ha a két terület közelítőleg egyenlő nagyságú, mert ez a belső sav-bázis egyensúlyról tanúskodik.
A betegségre való hajlam szempontjából a sav és bázis összetételnek megkülönböztető jelentősége van. A savas szervezetűek általában olyan betegségekre hajlamosak, mint a magas vérnyomás, érelmeszesedés, agyvérzés, cukorbetegség, míg azok, akik jellemzően lúgos összetételűek, alacsony vérnyomásban, asztmában, gyomorsüllyedésben és rákban betegedhetnek meg.
